Népsport, 1961. április (17. évfolyam, 65-85. szám)

1961-04-02 / 65. szám

A Pék-erdőtől­ a Népstadionig Amikor 1896 novemberének első napján tai­'nátli őslény­ Lőwenrosen Károly, a későbbi „Csarli bácsi” két „csapatának”’ tagjai — ki megkurtított szárú gyolcsgatyában, ki rövidre nyírt kék munkásnadrágban, ki csizmában, ki stoplis munkásbakancs­ban, ki báránybőrbekecsben — megkezdték az első magyar ba­rátságos „football match”-et, a Pék-erdő tisztásának közel 300 főnyi kíváncsija aligira gondolt arra, hogy a behavazott gyepen ide-oda vándorló bőrlabda hamarosan ezreket, majd százezreket von bűvkörébe. S amidőn ezen a bemutató-mérkőzésen alig 20 percnyi „já­ték” után eltörött a harmadik boka is, s ezzel félbe is szakadt a jó mulatság. Csarli bácsin, az első pesti „menedzseren ” kívül tán senki nem akadt, aki hitt a labdarúgás magyarországi be­mutatójának folytatásában. Pedig ezen a félbefordult őszvégi délutánon indult el a gömbölyű labda hódító útjára. Egy év múlva két mérkőzést ját­szottak a fővárosban, a Millennium esztendejében már tizen­négyet, 1899-ben pedig az év harmincegy labdarúgó-mérkőzésé­ből hat vidéken került sorra. Aztán nem volt megállás, még a háborúk zivatarában, a sorsfordulók idején is pattogott a labda. A magyar labdarúgást, kiemelkedő alakjait, együtteseit meg­ismerte a sportolók világa, s mikor Csarli bácsi néhány év előtt örökre eltávozott, egykori „csapatának” késői utódai már olim­piai bajnokságot nyertek Helsinkiben, kétszer is bekerültek a VB döntőjébe és a Pék-erdő csalódott háromszáza helyett százezren tapsoltak, örvendeztek, lelkesedtek a Népstadion betonlelátóin. A magyar labdarúgás közel hét évtizedes története a fellen­dülés és a hanyatlás, a virágzás és a visszaesés, a feltörés és a stagnálás, a felzárkózás és a lemaradás hegyes-völgyes útja. Labdarúgásunk jelenlegi helyzetére több szervezeti és szak­mai probléma megoldatlansága miatt a stagnálás a jellemző. A­z ezen belül a bajnokság rendszerének megjavít SZerveZet,­tásával, a fiatalok nevelése színvonalának eme­lésével, nemkülönben néhány szakmai kérdés sürgős megoldásá­val — az edzésmódszerek, a technikai képzés színvonalának, a csapatjáték javításának, az edzők és játékvezetők továbbképzésé­nek rendszeresebbé tételével, számuk emelésével — viszonylag rövid idő alatt ki lehetne mozdítani a sportágat jelenlegi állapo­tából, el lehetne indítani a gyorsabb ütemű újabb felemelkedés útjára. A fejlődést gátló okok között bőven akadnak azonban olyan objektív tényezők is, amelyek gátjai az előrelendülésnek. Hogy ezek közül csak néhányat említsünk: ma a fiatalok későn kezdik meg a labdarúgás alapelemeinek elsajátítását. A múltban — kis túlzással állíthatjuk — sokan már 14—15 éves korukban szinte azt csinálták a labdával, amit akartak, mert a grundokon addig próbálgatták az idősebbektől ellesett labdakezelési mozza­natokat, amíg tökéletesen meg nem tanulták. Eltűntek a grundok, nemigen történt gondoskodás arról, hogy helyettük megfelelő­­számú játszótér épüljön, nincs tehát alkalom a labdával való ját­szadozásra. Az egyesületek, ha akarják, sem tudják befogadni a jelentkezőket, mert a rendelkezésükre álló pályák száma nagyon is korlátozott. Csak egy példa: a Bp. Honvéd újoncjátékos-tobor­­zóján az ősz elején közel háromszáz kispesti gyerek jelent meg. Vagy negyvenet kiválasztottak, a többieket fájó szívvel voltak kénytelenek szélnek ereszteni. Akad-e hely számukra másutt? Aligha, hiszen a többi nagyegyesület is hasonló cipőkben jár. Na­gyon sok iskolában — mondhatnánk az iskolák többségében — nem nagyon örülnek annak, ha a gyerekek a labdarúgást vá­lasztják, alig kapnak lehetőséget arra, hogy kedvenc sportáguk­nak hódolhassanak. A kulturáltabb életre való felkészülés az is­kolai tananyag feldolgozása ma sokkal több időt, több elmélyü­lést kíván a fiatalságtól, mint a múltban, tehát jóval kevesebb idő áll rendelkezésre a sportolásra, a játszadozásra. Ezek az okok mind magyarázatot adnak arra, miért kerülnek ma a legfiatalab­bak jóval készületlenebbül az újonc és ifjúsági csapatokba, mint a múltban. Vajon mindez azt jelenti, hogy a szebb, a kulturáltabb életre törekvés és felkészülés és a labdarúgásban magas színvonal el­érése kibékíthetetlen ellentétben állnának egymással? Egyáltalában nem azt jelenti. Azt jelenti, hogy változtatni kell a fiatalok képzésének rend­szerén, mert megváltoztak­ a múlthoz képest a feltételek. Hogyan kell változtatni? Úgy, hogy az újonc csapatokhoz, az ifjúsági csa­patokhoz kell adni megfelelő számban a legjobban képzett szakem­bereket, akik rengeteg szakmai tudás és még több tapasztalat birtokában megmutatják a jövő labdarúgóinak, hogy rövidebb idő alatt hogyan lehet elsajátítani azokat a technikai elemeket, ame­lyeknek a nyitjára a régi idők gyermekei a grundokon hosszú idő alatt önmaguktól voltak kénytelenek rájönni. Úgy érezzük, e problémák megoldása labdarúgásunk jövőjé­nek legfontosabb kérdése. Ezek megoldásától függ, hogy a te­hetségek egyáltalán felszínre kerülnek-e, és ezektől függ, hogy tehetségük mennyi idő alatt bontakozik ki, s tudásuk milyen szín­vonalat ér el. Mindezt azonban csak az erők átcsoportosításával, megfelelő számú és képességű szakember kiképzésével lehetséges megvaló­sítani.­­ Nem kevésbé fontos, hogy a pályák építése párhuzamos le­gyen a szükségletekkel. Az új lakótelepekhez nemcsak a mozik, egyéb szórakozóhelyek építése tartozik hozzá, hanem a sportpá­lya, a játszótér is, amely éppen olyan mindennapi szükségletet elégít ki egyre kulturáltabbá és tartalmasabbá váló életünkben, mint a Tejbolt, a KÖZÉRT, vagy a RÖLTEX. És még egy fontos kérdésről :Si*53. ISSE­SSY szeretnék látni labdarúgó-sportunkat: a játék nagyobb szereteté­­re, a legsportszerűbb életre, a nagyobb állhatatosságra kellene rá­­nevelni a fiatalokat, mert ennek a játéknak csak az lehet a mes­tere, aki a sportolásra szánt szabadidejét valóban lelkiismeretesen használja fel. Minden erőt tehát a legfiatalabbak, a fiatalok nevelésére, mert a sportág számadatai azt bizonyítják, hogy nem használunk ki minden lehetőséget azokból, amelyek az említett nehézségek ellenére is rendelkezésre állanak. Vasárnap, 1961. április 2. – A csapat­erősítés két módszere Néhány pillantás a Nemzeti Bajnokság három osztályának bajnoki táblázatára, s pillanatok alatt igen megnyugtatónak látszó kép tárul a szemlélődő elé: a legelőkelőbb helyen álló csapatokat is csak pár pontnyi különbség választja el a táblá­zat alsó felében helyet foglalók­tól. Éppen e kis különbségek miatt, két-három forduló nem várt eredménye elég ahhoz, hogy gyökeres változások men­jenek végbe a helyezések sor­rend­jében, így hát a táblázato­kon végbemenő változások ér­dekesek, izgalmasak. Akik azonban nemcsak a táblázatokon kísérik figyelem­mel a csapatok mozgását, ha­nem állandó tanúi is a pontokért folyó mérkőzéseknek, távolról sem látják oly megnyugtatónak a valóságot. A bajnoki talál­kozók ugyanis ritkán szerzik meg a nézőknek az igazi, a teljes örömet, mert az erők egyensúlya a Nemzeti Bajnok­ságban nagyon szerény szín­vonalon jött létre. Ezért kelt olyan feltűnést az NB I-ben egy-egy nagyobb gólarányú, vagy a vártnál biztosabb győ­zelem, nem is beszélve oly való­ban kiemelkedő teljesítményről, amit az Újpesti Dózsa Dorogon, legutóbb és elsősorban a Vasas a Salgótarján ellen nyújtott. Gyűjtőakció ? Nem véletlen, hogy egyre gyakrabban merül fel a kíván­ság, mivel most kevés a klasszis játékos, tehát egy-két csapatba kell őket tömörítenünk, hogy méltóan képviseljék a klubszíne­­ket a nemzetközi tornákon és fon­tosabb nemzetközi klubmérkő­zéseken. És szükséges volna rá azért is, hogy a válogatott együttest ne hét, hanem két, legfeljebb három csapatból állít­hassák össze, mert ez biztosí­taná az összeszokottságot, az egységet! Ez nagyon szép és jó dolog­nak látszik,­­ de mi lesz a baj­noki küzdelmek vonzóerejével? — adják fel a kérdést azok, akik nem szeretnék visszahozni azt a kort, amikor két csapat intézte el egymás közt a baj­noki cím sorsát, a többiek pedig messze a háttérben a statisztéria szerepét töltötték be a bajnokság színpadán. Aligha lehetne a jelenlegi nem nagy létszámú és valóban szétszórt klasszisjátékos-állo­­mánnyal megoldani az általá­nos csapaterősítés igényét, sőt még azokkal sem, akiknek a neve a bajnoki év vége közeled­tével közszájon forog. Ami bevált két módszert, illetve a kettőnek a keverékét lehet nyugodtan ajánlani. Mindkettő nagyszerűen bevált és éppen ez az esztendő igazolta be mind­kettő nagyszerűségét. Az Újpesti Dózsa bajnok­­csapatában a Göröcs—Ku­­hanszki—Sóvári-trió klasszisá­hoz nem fér kétség, de hogy hol van képességeik határa, arra csak a jövő ad majd végleges választ. Akkor kerültek a lila­­fehérekhez, amikor éppen csak megcsillantak tehetségük színei. Ki tudja, nem kallódtak volna-e el valahol a szürkeség, útvesztőjé­ben, ha nem bocsátják rendel­kezésükre azt a környezetet, amelyben kibontakozhatott a te­hetségük. A Vasas együttesében, amely egy hete az utóbbi évek leg­tartalmasabb játékával lepte meg a szépre, jóra éhes közön­séget, Kékesi, Mathesz, Ihász és Bakos személyében négy olyan játékos szerepelt, aki a piros­­kékek újonc csapatából indult el néhány évvel ezelőtt az NB I-es nagycsapat felé. Még nagyobb gondot a leg­fiatalabbak nevelésére és még nagyobb figyelmet a kis csapa­tok kivételes tehetségű 16—17 éveseire, mert közülük került ki évtizedeik során a magyar lab­darúgás sok nagy egyénisége, akiknek nevét ország-világ meg­ismerte. Lehetőséget a tehetségeknek Nem szabad megengedni, hogy a kivételes tehetségek megrekedjenek az alacsonyabb osztályok csapatainak egészen szűk keretei között, amelyek között nem bontakozhatna ki tehetségük és ott előbb-utóbb elkallódnának. Azt a tehetségkutató mun­kát, amely évek óta eredménye­sen folyik az ifjúsági válogatott szintjén, még jobban ki kell szélesíteni, országos méretűvé kell tenni. A fiatalokkal való fokozott szakmai foglalkozást kell a munka előterébe állítani, úgyhogy az ifjú tehetségekkel a legjobb szakemberek foglal­kozzanak és ne a véletlenre bíz­zák a tehetségek felfejlődését. Ha a fiatalok fejlődését foko­zottan segítik majd elő az egész vonalon — nagyszerű példákat már ma is tapasztalhatunk —, akkor két-három-négy kiemel­kedő tudású játékos mellett kialakulhat a csapatok sajátos küzdőmodora, stílusa. Akkor majd minden együttesben — a saját nevelésű és idegenből jött tehetséges fiatalokból — olyan játékosok nevelődnek, mint például Sóvári, akik 30 másod­perccel a befejezés előtt sem adják fel, s a vesztésre álló mérkőzés eredményét is meg­fordítják ... Úgy gondoljuk, a csapaterősí­tések és csapatszervezések mód­szerében ez az út vezet leg­inkább a célhoz. Jó átigazolási szabályt! De persze, mindig szükség lesz egyesek átigazolására is. Olyan átigazolási szabályt kell szerkeszteni, amely figye­lembe veszi a játékosok szük­séges mozgásának elkerülhetet­len követelményeit. Változhat­nak a munkahelyek, mindenki nem találhat helyet magának nevelő egyesületében, fiatalab­bak, tehetségesebbek jönnek, az öregedőknek menniök kell. Olyan szabályzatra van szük­ség, amely tekintetbe veszi az egyén fejlődésének biztosítását és amely figyelemmel van a sportág érdekeire, amely meg­védi a klubérdekeket, de ugyan­akkor tekintetbe veszi a ma­gyar labdarúgás élvonalának elsőrendű szükségleteit is. És olyan szabályzatra van szükség, amely megfelelő szankciókról gondoskodik azok­kal szem­ben, akik a szűk egye­­sületi érdekek előtérbe helye­zése miatt nem riadnak vissza a szocialista sporterkölcsökkel ellentétes ígérgetésektől, csábí­tásoktól, a fiatalok félrevezeté­sétől, akik könnyelműen hely­telen irányt adnak tapasztalat­lan gyerekek egész jövőjének. Edzésrendszer, erőnlét, technika Labdarúgóink felkészítésében, egész labdarúgósportunk fejlő­désében évek óta nagy szerepet játszik a haladó elveket magá­ban foglaló négy időszakos ed­zésrendszer, amely az egész évi folyamatos, tervszerű edzés­munkát biztosítja. Alkalmazása az egész magyar sport­moz­ga­lomban nagy előrelépést ered­ményezett. Most újból lépnünk kellene egyet,­­ ehhez csupán az szükséges, hogy edzőink gyakorlatban még jobban alkal­mazzák az ismert elveket. Alapozás Végre elértük, hogy labda­rúgóink minden évben alapoz­nak. Idei tapasztalataink azt bizonyítják, hogy az alapozás edzésmunkáját igyekeztek vál­tozatosabbá tenni, mint amilyen ezelőtt volt. Korábban adtak labdát a játékosoknak, s az edzésanyag összeállításában arra törekedtek, hogy jobban megfeleljen a labdarúgás sajá­tos követelményeinek. Az eddi­ginél több és ötletesebb ruga­nyossági és ügyességi gyakor­latot végeztettek. A játékosok megterhelése azonban nem min­den csapatban ivott megfelelő. Noha a jó alapozásnak egyik feltétele, hogy minden évben magasabb szintről lehessen kezdeni, mégis voltak csapatok, amelyeknek játékosai jóval kisebb edzésanyagot végeztek, mint az egy évvel ezelőtti hasonló időszakban. Az alapo­zás időszaka viszonylag még mindig rövid a formábantartás hosszú időszakához képest. A sikeresebb alapozást néhány sportkörben hátráltatta az is, hogy az átmeneti időszak jelen­tős részét nem aktív pihenővel töltötték el a játékosok, s így az alapozás kezdetekor edzettségi állapotuk nem volt megfelelő. Megfelelő terhelést Hiba nálunk az is, hogy az edzők — főleg az alacsonyabb osztályban működők — bizonyos gyakorlatokat az alapozó idő­szak után részint vagy teljesen elhagynak, vagy az edzések intenzitását túlzottan csökken­tik. Márpedig a szervezetnek szüksége­ van arra, hogy a for­mába hozó — sőt a formában tartó időszakban is — megkapja az alapozáshoz mért terhelést. Ha nem így van, bizonyos idő múlva csökken a játékosok erőnléti szintje. Az élvonalban most már vannak olyan jelek, amelyek arra mutatnak, hogy a formábahozás és a formában­tartás idején kevésbé hullámzó a játékosok megterhelése,­­ az erőfejlesztés gyorsasági erő­gyakorlatok formájában egyre tervszerűbb. Az ET rendezvényein, külön­féle előadásokon sok szó esik a játékosokkal való fokozott egyé­ni foglalkozás szükségességéről, s méginkább az egyénekre bon­tott edzés fontosságáról. Mi a helyzet a gyakorlatban? Sajnos az, hogy még az élvonalban is nagyon kevés az egyéni foglal­kozás, s nem is mindig megfe­lelő, mert a játékosok nem azt, gyakorolják, amit nem tud­nak, s a napi foglalkozási ter­vek összeállításában nem, vagy kis mértékben veszik figyelem­be a játékosok egyéni adottsá­gait. A labdarúgás másodvona­lában, s lejjebb eléggé gépies, sablonos az edzők munkája. Az alacsonyabb osztályokban szereplő csapatok játékosai ke­veset edzenek, mert nemcsak a megterhelésük kevés, hanem az edzésre fordított idejük is. S e tekintetben az élvonalban is vannak hibák. Elmondhatjuk, hogy az ed­zésidőt sokszor nem használják ki megfelelően és így sokkal kevesebb edzésmun­kát végeznek, mint jónéhány más sportágnak legjobbjai. A hétfői pihenő Az éljátékosokkal való terv­szerű foglalkozás szempontjából megoldatlan problémát jelent a hétfő is. Érdemes elgondol­kozni azon, hogy ezt a napot helyes-e kihagyni a felkészülés­ből, azaz megfelel-e a korszerű felkészülés követelményeinek az, hogy hétfőn csak fürdőbe mennek a játékosok. Azzal az elvvel már mindenki egyet ért, hogy a játékosok fi­zikai felkészítése — az erő, az erőnlét — éppoly fontos a lab­darúgásban, mint a kifogásta­lan technikai képzettség. A technika és az erő nem választ­ható el egymástól, örvendetes, hogy több gondot fordítanak az erő, erőnlét, harcosság, kemény­ség fejlesztésére, mint a múlt­ban. Az erőnléti és a technikai edzések aránya azonban nem megfelelő. Az helyes, hogy e múlthoz képest széles teret kap a kondíció munka, de most már jelentősen emelni kellene a tech­nikai képzés időtartamát és szintjét is, hiszen még élvonal­beli játékosaink többsége sem bánik kifogástalanul a labdával nem tud megfelelően passzolni lőni, fejelni. Élvonalunkba az utóbbi két esztendőben sok fia­tal került, akik ugyan tehetsége­sek, de technikai megalapozott­ságuk nem megfelelő. Példájuk arra figyelmeztet, hogy már egészen fiatalon, újonc korban kell lerakni a technikai alapo­kat. És a technika fejlesztésének egyik módja a gondosabb egyé­ni foglalkozáson kívül a segéd­eszközök tervszerű használata a több labdás edzés lehetne. De nálunk még az élvonalbeli csa­patok sporttelepein sincsenek megfelelő segédeszközök, s a meglévőket pedig nem igen használják. Vajon miért? Építsünk, szerezzünk segéd­eszközt, ahol pedig van, ott használjuk! Ily módon is meg­gyorsíthatjuk labdarúgóink tech­nikai fejlődését. A fiatalok bajnoksága Az MLSZ keretében folyó bajnoki küzdelmek­ben összesen 3782 csapat vesz részt az 1960/61-es évben. Ebből 781 az ifjúsági és csak 337 az újonc együt­tesek száma. Vagyis: az ifjúsági csapatok az ösz­­szes résztvevő egy ötödét, az újoncok pedig még egy tizedét sem teszik ki. A budapesti és vidéki fiatalok aránya így fest: az ifjúsági bajnokságban 186 fővárosi és 595 vidéki; az újonc­ bajnokságban pedig 154 fővárosi és 183 vidéki együttes szerepel. A vidék viszonylagos lemaradása a fővárossal szemben az újonc­ csapa­tok frontján különösen feltűnő. És még feltű­nőbb, ha hozzátesszük, hogy az ország 19 megyé­jéből 9 megyében egyálta­lán nem folyik újonc bajnoki küzdelem. Hol tart ma Mi az igazság a csapatok túlzott igénybevétele körül Sokan berzenkednek a hét­közbe iktatott bajnoki fordulók­tól, arra hivatkozva, hogy nem helyes agyonfárasztani a csapa­tokat a mérkőzések túlzott hal­mozásával. Valóban halmozzák-e élvonal­beli csapataink a mérkőzéseiket? Ha összehasonlítjuk a fejlett labdarúgással rendelkező néhány nyugati ország élvonalbeli együt­teseinek műsorát a mi csapa­taink programjával, kiderül, hogy azok ös­szehasonlíthatatla­­nuul gyakrabban játszanak. Angliában 20, Franciaország­ban 20, Hollandiában, Skóciában és Olaszországban 18, Belgium­ban, az NSZK-ban. Spanyol­­országban és a dél-amerikai or­szágokban általában 16 csapat 1 «■ a bajnokságban szereplő csapatok száma, 2 ■ a rúgott gólok száma, 3 — egy mérkő­zésre eső gólátlag, 4 =* a mér­kőzések száma, 5 ■» a megszer­zett pontok száma, 6 ■» megsze­rezhető pontok hány százalékát szerezte meg, 7 — a gólarány, szerepe m­aga első osztály bajnoki csoportjaiban. Csaknem mind­egyik országban komoly — és a bajnoksággal csaknem egyenlő értékű — küzdelem folyik a kupáért, nem is beszélve erről, hogy az élcsapatok nemzetközi találkozóinak száma jóval meg­haladja a mieinkét. Nem egy brazil, argentin és uruguayi együttes közel 100 mérkőzést játszik egy év alatt, nem sokkal kevesebbet a Real Madrid sem. Ha eltekintünk a profi futball természetéből fakadó túlzások­tól, világosam látnunk kell, hogy a mo 14-es bajnoki létszámunk mellett jóval több nemzetközi mérkőzésre. Itthoni barátságos mérkőzésre telnék idő, anélkül, hogy megerőltető lenne a csapa­t , hány ponttal vezet a most folyó bajnokságban. A Szovjetunióban, továbbá az északi országokban most két bajnokság között vannak, mert az 1961. évi, tavaszi-őszi rend­szerű bajnokság még nem in­dult el. Az NDK-ban és Lengyel­tokra. Sőt, meg lehetne és meg se kellene indítani újra a küz­delmeket a Magyar Népköztár­sasági Kupáért, amely új színt, új érdekességet vinne bele a sportágba. A bajnoki év szűkebb határ­időn belül történő lebonyolítása sok­­kérdést, többek között ez utóbbit is megoldhatná. És végül ez sem megvetendő szempont, hogy a mérkőzések szaporítása elősegítené a csapat­játék további fejlődését, s emel­lett még a bevételeket is növelné A magyar labdarúgásnak mind­kettőre szüksége van. ★ íme egy kis összehasonlításnak az NB I és a külföldi bajnoksá­gok. országban most indult el az 1961. évi bajnokság, s így a baj­nokság képe még nem alakult ki. Az NDK-ban a Wismuth Karl Marx-Stadt, az Emper Ros­tock, a Dynamo Berlin egyfor­mán 6 — 6 ponttal áll az élen. Az NSZK-ban négy ligában folyik a bajnokság, s a csoportelsők a következők (zárójelben a pont­előny): 1. FC Nürnberg (6), Bo­­russia Dortmund (3), FK Pirma­­sens és Borussia Neukirchen (1 — 1), Hamburger SV (8) — és Nyugat-Berlin, Hertha (8). Láthatjuk, hogy az 1959 — 60. évi bajnokságunkban — a többi bajnoksághoz viszonyítva — az egy mérkőzésre eső gólátlag meglehetősen alacsony. Azóta azonban lényeges javulás tör­tént, hiszen a jelenleg átlagban 3 gól jut egy mérkőzésre. ★ Táblázatunkban a szombaton játszott mérkőzések eredménye még nem szerepel. Kevés az eszkimó... A legfrissebb kimutatás szerint 2525 játékvezető áll készen síp­pal, ix egy zászlóval, hogy semmi akadálya ne legyen a mérkőzé­sek lebonyolításának. Egy teljes bajnoki fordulóban, amikor mind­egyik csapat a pályára lép, közel 1900 mérkőzést játszanak. Ha fi­gyelembe vesszük, hogy az NB, továbbá a megyei és budapesti I. osztályú mérkőzésekre játékveze­tői hármasokat jelölnek ki, nem nehéz kiszámítani, hogy 2829 já­tékvezetőre van szükség — de csak 2525 áll rendelkezésre —, ha éppen mindegyik ráér, ha egyet­len beteg, szabadságon, hivatalos kiküldetésben lévő sincs közöttük. Hogyan bonyolítják le a mér­kőzéseket? úgy, hogy­­ néhány hétköznap is lejátszásra kerül, aztán például Budapesten reggel 9-től néha három mérkőzésen is közreműködik egy játékvezető. Sok-sok új játékvezető képzésére lenne szükség, hiszen a szükség­let remélhetőleg rövidesen emel­kedni is fog. Mennyire lenne szükség? Vala­ki valamikor azt mondta: leg­alább háromszor annyira, ameny­­nyi szükséges, mert akkor egész­ségesebb lenne közöttük a versen­gés, bővebb lehetőség volna a választásra. A bajnok­ 1. 2. 3. Bajnok 4. S. 6. 7. Kupagyőztes Ságban 8. - most vezet Anglia 22 1618 3.50 Burnley 42 55 65.4 85:61 Wolverh. Tottenham 3 Ausztria 14 782 4.29 Rapid W. 26 42 80.7 87:32 Austria-W. Austria-Wien 6 Belgium 16 753 3.13 Lierse 30 38 63.3 57:40­­ Liége 1 Bulgária 12 338 2.58 CDNA 22 32 72.2 48:18 Septemvri CDNA 2 Csehszlovákia 14 513 2.81 Hr. Kralové 26 34 65.3 43:27 — Dukla Prága 3 Dánia 12 461 3.49 Aarhus 22 32 72.7 52:32 — _ — Finnország 12 574 4.34 Haka Valk. 22 41 93.1 78:23 Haka Valk. — — Franciaország 20 1277 3.36 Reims 38 60 78.8 109:46 Monaco Monaco 2 Hollandia 18 1137 3.70 Ajax 35 55 78.5 114:45 VenloVW Feenoord 2 Jugoszlávia 12 408 3.09 CZ Belgrád 22 33 75.0 47:25 Dyn. Zágráb Partizán 4 Lengyelország 12 419 3.17 R. Chorzów 22 30 68.1 41:29 — — — Luxembourg 12 433 3.27 Jeunesse 22 34 77.2 62:25 National Jeunesse 3 Magyarország 14 528 2.90 U. Dózsa 26 40 76.9 52:20 — Újpesti Dózsa — Német DK 14 590 3.24 Vorwerts 26 44 78.8 73:28 Jena — — Német SZK 75 4111 3.57 Hamburg 37 56 75.4 121:51 Mönchen-Gl. — — Norvégia 16 399 3.53 Fredrikstad 15 25 83.3 47:18 Rosenborg _ __ Olaszország 18 792 2.58 Juventus 34 55 80.8 92:33 Juventus Juventus 1 Románia 12 399 3.02 CCA 22 34 77.2 52:25 Progresul CCA Bukarest 4 Spanyolország 16 805 3.35 Barcelona 30 46 75.0 86:28 AC Madrid Real Madrid 12 Svájc 14 726 3.98 Young Boys 26 42 80.7 86:44 FC Luzern Servette 8 Svédország 12 498 3.77 Norrköping 22 38 86.3 76:20 — — _ Szovjetunió 22 888 2.75 Torpedó 30 45 75­0 56.25 Torpedó __ .__

Next