Népsport, 1961. április (17. évfolyam, 65-85. szám)
1961-04-02 / 65. szám
A Pék-erdőtől a Népstadionig Amikor 1896 novemberének első napján tai'nátli őslény Lőwenrosen Károly, a későbbi „Csarli bácsi” két „csapatának”’ tagjai — ki megkurtított szárú gyolcsgatyában, ki rövidre nyírt kék munkásnadrágban, ki csizmában, ki stoplis munkásbakancsban, ki báránybőrbekecsben — megkezdték az első magyar barátságos „football match”-et, a Pék-erdő tisztásának közel 300 főnyi kíváncsija aligira gondolt arra, hogy a behavazott gyepen ide-oda vándorló bőrlabda hamarosan ezreket, majd százezreket von bűvkörébe. S amidőn ezen a bemutató-mérkőzésen alig 20 percnyi „játék” után eltörött a harmadik boka is, s ezzel félbe is szakadt a jó mulatság. Csarli bácsin, az első pesti „menedzseren ” kívül tán senki nem akadt, aki hitt a labdarúgás magyarországi bemutatójának folytatásában. Pedig ezen a félbefordult őszvégi délutánon indult el a gömbölyű labda hódító útjára. Egy év múlva két mérkőzést játszottak a fővárosban, a Millennium esztendejében már tizennégyet, 1899-ben pedig az év harmincegy labdarúgó-mérkőzéséből hat vidéken került sorra. Aztán nem volt megállás, még a háborúk zivatarában, a sorsfordulók idején is pattogott a labda. A magyar labdarúgást, kiemelkedő alakjait, együtteseit megismerte a sportolók világa, s mikor Csarli bácsi néhány év előtt örökre eltávozott, egykori „csapatának” késői utódai már olimpiai bajnokságot nyertek Helsinkiben, kétszer is bekerültek a VB döntőjébe és a Pék-erdő csalódott háromszáza helyett százezren tapsoltak, örvendeztek, lelkesedtek a Népstadion betonlelátóin. A magyar labdarúgás közel hét évtizedes története a fellendülés és a hanyatlás, a virágzás és a visszaesés, a feltörés és a stagnálás, a felzárkózás és a lemaradás hegyes-völgyes útja. Labdarúgásunk jelenlegi helyzetére több szervezeti és szakmai probléma megoldatlansága miatt a stagnálás a jellemző. Az ezen belül a bajnokság rendszerének megjavít SZerveZet,tásával, a fiatalok nevelése színvonalának emelésével, nemkülönben néhány szakmai kérdés sürgős megoldásával — az edzésmódszerek, a technikai képzés színvonalának, a csapatjáték javításának, az edzők és játékvezetők továbbképzésének rendszeresebbé tételével, számuk emelésével — viszonylag rövid idő alatt ki lehetne mozdítani a sportágat jelenlegi állapotából, el lehetne indítani a gyorsabb ütemű újabb felemelkedés útjára. A fejlődést gátló okok között bőven akadnak azonban olyan objektív tényezők is, amelyek gátjai az előrelendülésnek. Hogy ezek közül csak néhányat említsünk: ma a fiatalok későn kezdik meg a labdarúgás alapelemeinek elsajátítását. A múltban — kis túlzással állíthatjuk — sokan már 14—15 éves korukban szinte azt csinálták a labdával, amit akartak, mert a grundokon addig próbálgatták az idősebbektől ellesett labdakezelési mozzanatokat, amíg tökéletesen meg nem tanulták. Eltűntek a grundok, nemigen történt gondoskodás arról, hogy helyettük megfelelőszámú játszótér épüljön, nincs tehát alkalom a labdával való játszadozásra. Az egyesületek, ha akarják, sem tudják befogadni a jelentkezőket, mert a rendelkezésükre álló pályák száma nagyon is korlátozott. Csak egy példa: a Bp. Honvéd újoncjátékos-toborzóján az ősz elején közel háromszáz kispesti gyerek jelent meg. Vagy negyvenet kiválasztottak, a többieket fájó szívvel voltak kénytelenek szélnek ereszteni. Akad-e hely számukra másutt? Aligha, hiszen a többi nagyegyesület is hasonló cipőkben jár. Nagyon sok iskolában — mondhatnánk az iskolák többségében — nem nagyon örülnek annak, ha a gyerekek a labdarúgást választják, alig kapnak lehetőséget arra, hogy kedvenc sportáguknak hódolhassanak. A kulturáltabb életre való felkészülés az iskolai tananyag feldolgozása ma sokkal több időt, több elmélyülést kíván a fiatalságtól, mint a múltban, tehát jóval kevesebb idő áll rendelkezésre a sportolásra, a játszadozásra. Ezek az okok mind magyarázatot adnak arra, miért kerülnek ma a legfiatalabbak jóval készületlenebbül az újonc és ifjúsági csapatokba, mint a múltban. Vajon mindez azt jelenti, hogy a szebb, a kulturáltabb életre törekvés és felkészülés és a labdarúgásban magas színvonal elérése kibékíthetetlen ellentétben állnának egymással? Egyáltalában nem azt jelenti. Azt jelenti, hogy változtatni kell a fiatalok képzésének rendszerén, mert megváltoztak a múlthoz képest a feltételek. Hogyan kell változtatni? Úgy, hogy az újonc csapatokhoz, az ifjúsági csapatokhoz kell adni megfelelő számban a legjobban képzett szakembereket, akik rengeteg szakmai tudás és még több tapasztalat birtokában megmutatják a jövő labdarúgóinak, hogy rövidebb idő alatt hogyan lehet elsajátítani azokat a technikai elemeket, amelyeknek a nyitjára a régi idők gyermekei a grundokon hosszú idő alatt önmaguktól voltak kénytelenek rájönni. Úgy érezzük, e problémák megoldása labdarúgásunk jövőjének legfontosabb kérdése. Ezek megoldásától függ, hogy a tehetségek egyáltalán felszínre kerülnek-e, és ezektől függ, hogy tehetségük mennyi idő alatt bontakozik ki, s tudásuk milyen színvonalat ér el. Mindezt azonban csak az erők átcsoportosításával, megfelelő számú és képességű szakember kiképzésével lehetséges megvalósítani. Nem kevésbé fontos, hogy a pályák építése párhuzamos legyen a szükségletekkel. Az új lakótelepekhez nemcsak a mozik, egyéb szórakozóhelyek építése tartozik hozzá, hanem a sportpálya, a játszótér is, amely éppen olyan mindennapi szükségletet elégít ki egyre kulturáltabbá és tartalmasabbá váló életünkben, mint a Tejbolt, a KÖZÉRT, vagy a RÖLTEX. És még egy fontos kérdésről :Si*53. ISSESSY szeretnék látni labdarúgó-sportunkat: a játék nagyobb szeretetére, a legsportszerűbb életre, a nagyobb állhatatosságra kellene ránevelni a fiatalokat, mert ennek a játéknak csak az lehet a mestere, aki a sportolásra szánt szabadidejét valóban lelkiismeretesen használja fel. Minden erőt tehát a legfiatalabbak, a fiatalok nevelésére, mert a sportág számadatai azt bizonyítják, hogy nem használunk ki minden lehetőséget azokból, amelyek az említett nehézségek ellenére is rendelkezésre állanak. Vasárnap, 1961. április 2. – A csapaterősítés két módszere Néhány pillantás a Nemzeti Bajnokság három osztályának bajnoki táblázatára, s pillanatok alatt igen megnyugtatónak látszó kép tárul a szemlélődő elé: a legelőkelőbb helyen álló csapatokat is csak pár pontnyi különbség választja el a táblázat alsó felében helyet foglalóktól. Éppen e kis különbségek miatt, két-három forduló nem várt eredménye elég ahhoz, hogy gyökeres változások menjenek végbe a helyezések sorrendjében, így hát a táblázatokon végbemenő változások érdekesek, izgalmasak. Akik azonban nemcsak a táblázatokon kísérik figyelemmel a csapatok mozgását, hanem állandó tanúi is a pontokért folyó mérkőzéseknek, távolról sem látják oly megnyugtatónak a valóságot. A bajnoki találkozók ugyanis ritkán szerzik meg a nézőknek az igazi, a teljes örömet, mert az erők egyensúlya a Nemzeti Bajnokságban nagyon szerény színvonalon jött létre. Ezért kelt olyan feltűnést az NB I-ben egy-egy nagyobb gólarányú, vagy a vártnál biztosabb győzelem, nem is beszélve oly valóban kiemelkedő teljesítményről, amit az Újpesti Dózsa Dorogon, legutóbb és elsősorban a Vasas a Salgótarján ellen nyújtott. Gyűjtőakció ? Nem véletlen, hogy egyre gyakrabban merül fel a kívánság, mivel most kevés a klasszis játékos, tehát egy-két csapatba kell őket tömörítenünk, hogy méltóan képviseljék a klubszíneket a nemzetközi tornákon és fontosabb nemzetközi klubmérkőzéseken. És szükséges volna rá azért is, hogy a válogatott együttest ne hét, hanem két, legfeljebb három csapatból állíthassák össze, mert ez biztosítaná az összeszokottságot, az egységet! Ez nagyon szép és jó dolognak látszik, de mi lesz a bajnoki küzdelmek vonzóerejével? — adják fel a kérdést azok, akik nem szeretnék visszahozni azt a kort, amikor két csapat intézte el egymás közt a bajnoki cím sorsát, a többiek pedig messze a háttérben a statisztéria szerepét töltötték be a bajnokság színpadán. Aligha lehetne a jelenlegi nem nagy létszámú és valóban szétszórt klasszisjátékos-állománnyal megoldani az általános csapaterősítés igényét, sőt még azokkal sem, akiknek a neve a bajnoki év vége közeledtével közszájon forog. Ami bevált két módszert, illetve a kettőnek a keverékét lehet nyugodtan ajánlani. Mindkettő nagyszerűen bevált és éppen ez az esztendő igazolta be mindkettő nagyszerűségét. Az Újpesti Dózsa bajnokcsapatában a Göröcs—Kuhanszki—Sóvári-trió klasszisához nem fér kétség, de hogy hol van képességeik határa, arra csak a jövő ad majd végleges választ. Akkor kerültek a lilafehérekhez, amikor éppen csak megcsillantak tehetségük színei. Ki tudja, nem kallódtak volna-e el valahol a szürkeség, útvesztőjében, ha nem bocsátják rendelkezésükre azt a környezetet, amelyben kibontakozhatott a tehetségük. A Vasas együttesében, amely egy hete az utóbbi évek legtartalmasabb játékával lepte meg a szépre, jóra éhes közönséget, Kékesi, Mathesz, Ihász és Bakos személyében négy olyan játékos szerepelt, aki a piroskékek újonc csapatából indult el néhány évvel ezelőtt az NB I-es nagycsapat felé. Még nagyobb gondot a legfiatalabbak nevelésére és még nagyobb figyelmet a kis csapatok kivételes tehetségű 16—17 éveseire, mert közülük került ki évtizedeik során a magyar labdarúgás sok nagy egyénisége, akiknek nevét ország-világ megismerte. Lehetőséget a tehetségeknek Nem szabad megengedni, hogy a kivételes tehetségek megrekedjenek az alacsonyabb osztályok csapatainak egészen szűk keretei között, amelyek között nem bontakozhatna ki tehetségük és ott előbb-utóbb elkallódnának. Azt a tehetségkutató munkát, amely évek óta eredményesen folyik az ifjúsági válogatott szintjén, még jobban ki kell szélesíteni, országos méretűvé kell tenni. A fiatalokkal való fokozott szakmai foglalkozást kell a munka előterébe állítani, úgyhogy az ifjú tehetségekkel a legjobb szakemberek foglalkozzanak és ne a véletlenre bízzák a tehetségek felfejlődését. Ha a fiatalok fejlődését fokozottan segítik majd elő az egész vonalon — nagyszerű példákat már ma is tapasztalhatunk —, akkor két-három-négy kiemelkedő tudású játékos mellett kialakulhat a csapatok sajátos küzdőmodora, stílusa. Akkor majd minden együttesben — a saját nevelésű és idegenből jött tehetséges fiatalokból — olyan játékosok nevelődnek, mint például Sóvári, akik 30 másodperccel a befejezés előtt sem adják fel, s a vesztésre álló mérkőzés eredményét is megfordítják ... Úgy gondoljuk, a csapaterősítések és csapatszervezések módszerében ez az út vezet leginkább a célhoz. Jó átigazolási szabályt! De persze, mindig szükség lesz egyesek átigazolására is. Olyan átigazolási szabályt kell szerkeszteni, amely figyelembe veszi a játékosok szükséges mozgásának elkerülhetetlen követelményeit. Változhatnak a munkahelyek, mindenki nem találhat helyet magának nevelő egyesületében, fiatalabbak, tehetségesebbek jönnek, az öregedőknek menniök kell. Olyan szabályzatra van szükség, amely tekintetbe veszi az egyén fejlődésének biztosítását és amely figyelemmel van a sportág érdekeire, amely megvédi a klubérdekeket, de ugyanakkor tekintetbe veszi a magyar labdarúgás élvonalának elsőrendű szükségleteit is. És olyan szabályzatra van szükség, amely megfelelő szankciókról gondoskodik azokkal szemben, akik a szűk egyesületi érdekek előtérbe helyezése miatt nem riadnak vissza a szocialista sporterkölcsökkel ellentétes ígérgetésektől, csábításoktól, a fiatalok félrevezetésétől, akik könnyelműen helytelen irányt adnak tapasztalatlan gyerekek egész jövőjének. Edzésrendszer, erőnlét, technika Labdarúgóink felkészítésében, egész labdarúgósportunk fejlődésében évek óta nagy szerepet játszik a haladó elveket magában foglaló négy időszakos edzésrendszer, amely az egész évi folyamatos, tervszerű edzésmunkát biztosítja. Alkalmazása az egész magyar sportmozgalomban nagy előrelépést eredményezett. Most újból lépnünk kellene egyet, ehhez csupán az szükséges, hogy edzőink gyakorlatban még jobban alkalmazzák az ismert elveket. Alapozás Végre elértük, hogy labdarúgóink minden évben alapoznak. Idei tapasztalataink azt bizonyítják, hogy az alapozás edzésmunkáját igyekeztek változatosabbá tenni, mint amilyen ezelőtt volt. Korábban adtak labdát a játékosoknak, s az edzésanyag összeállításában arra törekedtek, hogy jobban megfeleljen a labdarúgás sajátos követelményeinek. Az eddiginél több és ötletesebb ruganyossági és ügyességi gyakorlatot végeztettek. A játékosok megterhelése azonban nem minden csapatban ivott megfelelő. Noha a jó alapozásnak egyik feltétele, hogy minden évben magasabb szintről lehessen kezdeni, mégis voltak csapatok, amelyeknek játékosai jóval kisebb edzésanyagot végeztek, mint az egy évvel ezelőtti hasonló időszakban. Az alapozás időszaka viszonylag még mindig rövid a formábantartás hosszú időszakához képest. A sikeresebb alapozást néhány sportkörben hátráltatta az is, hogy az átmeneti időszak jelentős részét nem aktív pihenővel töltötték el a játékosok, s így az alapozás kezdetekor edzettségi állapotuk nem volt megfelelő. Megfelelő terhelést Hiba nálunk az is, hogy az edzők — főleg az alacsonyabb osztályban működők — bizonyos gyakorlatokat az alapozó időszak után részint vagy teljesen elhagynak, vagy az edzések intenzitását túlzottan csökkentik. Márpedig a szervezetnek szüksége van arra, hogy a formába hozó — sőt a formában tartó időszakban is — megkapja az alapozáshoz mért terhelést. Ha nem így van, bizonyos idő múlva csökken a játékosok erőnléti szintje. Az élvonalban most már vannak olyan jelek, amelyek arra mutatnak, hogy a formábahozás és a formábantartás idején kevésbé hullámzó a játékosok megterhelése, az erőfejlesztés gyorsasági erőgyakorlatok formájában egyre tervszerűbb. Az ET rendezvényein, különféle előadásokon sok szó esik a játékosokkal való fokozott egyéni foglalkozás szükségességéről, s méginkább az egyénekre bontott edzés fontosságáról. Mi a helyzet a gyakorlatban? Sajnos az, hogy még az élvonalban is nagyon kevés az egyéni foglalkozás, s nem is mindig megfelelő, mert a játékosok nem azt, gyakorolják, amit nem tudnak, s a napi foglalkozási tervek összeállításában nem, vagy kis mértékben veszik figyelembe a játékosok egyéni adottságait. A labdarúgás másodvonalában, s lejjebb eléggé gépies, sablonos az edzők munkája. Az alacsonyabb osztályokban szereplő csapatok játékosai keveset edzenek, mert nemcsak a megterhelésük kevés, hanem az edzésre fordított idejük is. S e tekintetben az élvonalban is vannak hibák. Elmondhatjuk, hogy az edzésidőt sokszor nem használják ki megfelelően és így sokkal kevesebb edzésmunkát végeznek, mint jónéhány más sportágnak legjobbjai. A hétfői pihenő Az éljátékosokkal való tervszerű foglalkozás szempontjából megoldatlan problémát jelent a hétfő is. Érdemes elgondolkozni azon, hogy ezt a napot helyes-e kihagyni a felkészülésből, azaz megfelel-e a korszerű felkészülés követelményeinek az, hogy hétfőn csak fürdőbe mennek a játékosok. Azzal az elvvel már mindenki egyet ért, hogy a játékosok fizikai felkészítése — az erő, az erőnlét — éppoly fontos a labdarúgásban, mint a kifogástalan technikai képzettség. A technika és az erő nem választható el egymástól, örvendetes, hogy több gondot fordítanak az erő, erőnlét, harcosság, keménység fejlesztésére, mint a múltban. Az erőnléti és a technikai edzések aránya azonban nem megfelelő. Az helyes, hogy e múlthoz képest széles teret kap a kondíció munka, de most már jelentősen emelni kellene a technikai képzés időtartamát és szintjét is, hiszen még élvonalbeli játékosaink többsége sem bánik kifogástalanul a labdával nem tud megfelelően passzolni lőni, fejelni. Élvonalunkba az utóbbi két esztendőben sok fiatal került, akik ugyan tehetségesek, de technikai megalapozottságuk nem megfelelő. Példájuk arra figyelmeztet, hogy már egészen fiatalon, újonc korban kell lerakni a technikai alapokat. És a technika fejlesztésének egyik módja a gondosabb egyéni foglalkozáson kívül a segédeszközök tervszerű használata a több labdás edzés lehetne. De nálunk még az élvonalbeli csapatok sporttelepein sincsenek megfelelő segédeszközök, s a meglévőket pedig nem igen használják. Vajon miért? Építsünk, szerezzünk segédeszközt, ahol pedig van, ott használjuk! Ily módon is meggyorsíthatjuk labdarúgóink technikai fejlődését. A fiatalok bajnoksága Az MLSZ keretében folyó bajnoki küzdelmekben összesen 3782 csapat vesz részt az 1960/61-es évben. Ebből 781 az ifjúsági és csak 337 az újonc együttesek száma. Vagyis: az ifjúsági csapatok az öszszes résztvevő egy ötödét, az újoncok pedig még egy tizedét sem teszik ki. A budapesti és vidéki fiatalok aránya így fest: az ifjúsági bajnokságban 186 fővárosi és 595 vidéki; az újonc bajnokságban pedig 154 fővárosi és 183 vidéki együttes szerepel. A vidék viszonylagos lemaradása a fővárossal szemben az újonc csapatok frontján különösen feltűnő. És még feltűnőbb, ha hozzátesszük, hogy az ország 19 megyéjéből 9 megyében egyáltalán nem folyik újonc bajnoki küzdelem. Hol tart ma Mi az igazság a csapatok túlzott igénybevétele körül Sokan berzenkednek a hétközbe iktatott bajnoki fordulóktól, arra hivatkozva, hogy nem helyes agyonfárasztani a csapatokat a mérkőzések túlzott halmozásával. Valóban halmozzák-e élvonalbeli csapataink a mérkőzéseiket? Ha összehasonlítjuk a fejlett labdarúgással rendelkező néhány nyugati ország élvonalbeli együtteseinek műsorát a mi csapataink programjával, kiderül, hogy azok összehasonlíthatatlanuul gyakrabban játszanak. Angliában 20, Franciaországban 20, Hollandiában, Skóciában és Olaszországban 18, Belgiumban, az NSZK-ban. Spanyolországban és a dél-amerikai országokban általában 16 csapat 1 «■ a bajnokságban szereplő csapatok száma, 2 ■ a rúgott gólok száma, 3 — egy mérkőzésre eső gólátlag, 4 =* a mérkőzések száma, 5 ■» a megszerzett pontok száma, 6 ■» megszerezhető pontok hány százalékát szerezte meg, 7 — a gólarány, szerepe maga első osztály bajnoki csoportjaiban. Csaknem mindegyik országban komoly — és a bajnoksággal csaknem egyenlő értékű — küzdelem folyik a kupáért, nem is beszélve erről, hogy az élcsapatok nemzetközi találkozóinak száma jóval meghaladja a mieinkét. Nem egy brazil, argentin és uruguayi együttes közel 100 mérkőzést játszik egy év alatt, nem sokkal kevesebbet a Real Madrid sem. Ha eltekintünk a profi futball természetéből fakadó túlzásoktól, világosam látnunk kell, hogy a mo 14-es bajnoki létszámunk mellett jóval több nemzetközi mérkőzésre. Itthoni barátságos mérkőzésre telnék idő, anélkül, hogy megerőltető lenne a csapat , hány ponttal vezet a most folyó bajnokságban. A Szovjetunióban, továbbá az északi országokban most két bajnokság között vannak, mert az 1961. évi, tavaszi-őszi rendszerű bajnokság még nem indult el. Az NDK-ban és Lengyeltokra. Sőt, meg lehetne és meg se kellene indítani újra a küzdelmeket a Magyar Népköztársasági Kupáért, amely új színt, új érdekességet vinne bele a sportágba. A bajnoki év szűkebb határidőn belül történő lebonyolítása sokkérdést, többek között ez utóbbit is megoldhatná. És végül ez sem megvetendő szempont, hogy a mérkőzések szaporítása elősegítené a csapatjáték további fejlődését, s emellett még a bevételeket is növelné A magyar labdarúgásnak mindkettőre szüksége van. ★ íme egy kis összehasonlításnak az NB I és a külföldi bajnokságok. országban most indult el az 1961. évi bajnokság, s így a bajnokság képe még nem alakult ki. Az NDK-ban a Wismuth Karl Marx-Stadt, az Emper Rostock, a Dynamo Berlin egyformán 6 — 6 ponttal áll az élen. Az NSZK-ban négy ligában folyik a bajnokság, s a csoportelsők a következők (zárójelben a pontelőny): 1. FC Nürnberg (6), Borussia Dortmund (3), FK Pirmasens és Borussia Neukirchen (1 — 1), Hamburger SV (8) — és Nyugat-Berlin, Hertha (8). Láthatjuk, hogy az 1959 — 60. évi bajnokságunkban — a többi bajnoksághoz viszonyítva — az egy mérkőzésre eső gólátlag meglehetősen alacsony. Azóta azonban lényeges javulás történt, hiszen a jelenleg átlagban 3 gól jut egy mérkőzésre. ★ Táblázatunkban a szombaton játszott mérkőzések eredménye még nem szerepel. Kevés az eszkimó... A legfrissebb kimutatás szerint 2525 játékvezető áll készen síppal, ix egy zászlóval, hogy semmi akadálya ne legyen a mérkőzések lebonyolításának. Egy teljes bajnoki fordulóban, amikor mindegyik csapat a pályára lép, közel 1900 mérkőzést játszanak. Ha figyelembe vesszük, hogy az NB, továbbá a megyei és budapesti I. osztályú mérkőzésekre játékvezetői hármasokat jelölnek ki, nem nehéz kiszámítani, hogy 2829 játékvezetőre van szükség — de csak 2525 áll rendelkezésre —, ha éppen mindegyik ráér, ha egyetlen beteg, szabadságon, hivatalos kiküldetésben lévő sincs közöttük. Hogyan bonyolítják le a mérkőzéseket? úgy, hogy néhány hétköznap is lejátszásra kerül, aztán például Budapesten reggel 9-től néha három mérkőzésen is közreműködik egy játékvezető. Sok-sok új játékvezető képzésére lenne szükség, hiszen a szükséglet remélhetőleg rövidesen emelkedni is fog. Mennyire lenne szükség? Valaki valamikor azt mondta: legalább háromszor annyira, amenynyi szükséges, mert akkor egészségesebb lenne közöttük a versengés, bővebb lehetőség volna a választásra. A bajnok 1. 2. 3. Bajnok 4. S. 6. 7. Kupagyőztes Ságban 8. - most vezet Anglia 22 1618 3.50 Burnley 42 55 65.4 85:61 Wolverh. Tottenham 3 Ausztria 14 782 4.29 Rapid W. 26 42 80.7 87:32 Austria-W. Austria-Wien 6 Belgium 16 753 3.13 Lierse 30 38 63.3 57:40 Liége 1 Bulgária 12 338 2.58 CDNA 22 32 72.2 48:18 Septemvri CDNA 2 Csehszlovákia 14 513 2.81 Hr. Kralové 26 34 65.3 43:27 — Dukla Prága 3 Dánia 12 461 3.49 Aarhus 22 32 72.7 52:32 — _ — Finnország 12 574 4.34 Haka Valk. 22 41 93.1 78:23 Haka Valk. — — Franciaország 20 1277 3.36 Reims 38 60 78.8 109:46 Monaco Monaco 2 Hollandia 18 1137 3.70 Ajax 35 55 78.5 114:45 VenloVW Feenoord 2 Jugoszlávia 12 408 3.09 CZ Belgrád 22 33 75.0 47:25 Dyn. Zágráb Partizán 4 Lengyelország 12 419 3.17 R. Chorzów 22 30 68.1 41:29 — — — Luxembourg 12 433 3.27 Jeunesse 22 34 77.2 62:25 National Jeunesse 3 Magyarország 14 528 2.90 U. Dózsa 26 40 76.9 52:20 — Újpesti Dózsa — Német DK 14 590 3.24 Vorwerts 26 44 78.8 73:28 Jena — — Német SZK 75 4111 3.57 Hamburg 37 56 75.4 121:51 Mönchen-Gl. — — Norvégia 16 399 3.53 Fredrikstad 15 25 83.3 47:18 Rosenborg _ __ Olaszország 18 792 2.58 Juventus 34 55 80.8 92:33 Juventus Juventus 1 Románia 12 399 3.02 CCA 22 34 77.2 52:25 Progresul CCA Bukarest 4 Spanyolország 16 805 3.35 Barcelona 30 46 75.0 86:28 AC Madrid Real Madrid 12 Svájc 14 726 3.98 Young Boys 26 42 80.7 86:44 FC Luzern Servette 8 Svédország 12 498 3.77 Norrköping 22 38 86.3 76:20 — — _ Szovjetunió 22 888 2.75 Torpedó 30 45 750 56.25 Torpedó __ .__