Népsport, 1961. május (17. évfolyam, 86-106. szám)
1961-05-01 / 86. szám
MOSZKVA: Lelkes ünnepi készülődés (Moszkva, április 30.) Amikor nap, mint nap a magyar röplabdzókkal végigsétáltunk Moszkva utcáin vagy kinéztünk az autóbusz ablakain, önkéntelenül is az az érzés vett rajtunk erőt, hogy talán sehol a világon nem készülnek olyan lelkesen május1-ének a megünneplésére, mint, Moszkvában. Ezt nemcsak abból láthatjuk, hogy már napokkal ezelőtt az egész város vörös drapériákban úszott, hiszen maga ez a kép bármennyire is festői látványt nyújt, mégis megszokott előttünk. A szovjet fővárosban azonban abból is kitűnik ez a rendkívül lelkes készülődés, hogy a szovjet fiatalok, a szovjet sportolók már egy héttel a nagy ünnep előtt, mindennap próbafelvonulást rendeznek a Vörös téren, hogy május napján minél látványosabb, minél színvonalasabb gyakorlatokkal, mutatványokkal szórakoztassák majd a milliónyi nézősereget és továbbra is tanúbizonyságot tesznek edzettségükről, fegyelmezettségükről. Érthető, hogy amikor a magyar sportolók ezt látták napokon keresztül, nagyon sóhajtoztak, hogy bálok is ott lehetnének május 1 én a Vörös téren. Elképzelhető, mekkora volt az öröm, amikor a szovjet vezetők közölték, hogy sikerült helyet biztosíttaniok számunkra. — Nagyon szép lehet Moszkvában május elseje. Meglátjátok olyan élményben lesz részünk, mint még soha — mondogatták egymásnak. , Volt azonban még valami, amiért mindegyikük olyan nehezen várta a hétfői napot. Egyik este, amikor hazafelé mentünk a Luzsnyiki stadionból, egyszerre csak leállt a forgalom, és harckocsik dübörgése reszkeltette meg a levegőt. — Rakéta ágyúk! — kitiltottak fel a játékosok egy emberként. Ezután mintha csak a sors akarta volna, alig, hogy tovább mentünk, egy hatalmas modern épületen a következő feliratot olvashattuk: „Nám nizsen mir.” Ilyenek a szovjet emberek. Rendelkeznek a modern haditechnika minden vívmányával és mégis azt írják a házak falára, hogy „Nekünk béke kell". Gallai László JÉNA: Az NDK legnagyobb üzemi sportkörében (Jéna, április 30.) Az NDK-ban ■ Thüringiában, vagyis pontosan a 90 000 lakosú Jénában vagyunk. Történelmes lehet itt minden ház, amely a II. világháborúután megmaradt. " A világhírű jénai egyetem előtt ott áll Marx Károly szobra, s rajta a felirat: „Itt fejezte be filozófiai tanulmányait Marx Károly 1914. április 5-én.” A magyar tekeválogatott tagjaival sétáltunk az utcákon. Az egyik házon tábla: „Itt lakott Goethe.” A másikon meg az állt: itt lakott Schiller, a harmadikon pedig: itt lakott Klara Zet'kin, itt tartotta kongresszusát Miben az SDP, a szocialista párt. Kísérőink magyaráznak. . Mind a tudomány, mind a munkszírozgalom hagyományaival, találkozunk a város minden pontján. S milyen emberek laknak ma Jénában? A Karl Zeiss Művek nagyobb, mint valaha. 18 000 dolgozót foglalkoztat. — Mennyien sportolnak itt? — kérdeztük. Kapásból sugárzó arccal kaptuk a választ: a HSG Motor Karl Zeiss sportkörének több mint 3000 tagja van." Nincs nagyobb üzemi sportkör az NDK- ban. De természetesen ezek csak azok a tagok, akik a sportkörnek tagjai. A sportolók azonban sokkal többen vannak, hiszen a dolgozóknak a túlnyomó része sportol. 16 labdarúgócsapat (az ifjúságiakat nem is számítva), 1065 tekénő (tavaly még csak 800-an voltak). Jénát napok óta díszítik, csinosítják május méltó megünneplésére. Jéna ünnepi nagy Sporteseménye az NDK—Magyarország tekeválogatott találkozó lesz Itt is,, ott láthatjuk a hatalmas Pallagáisaókat, amelyeken éri‘”a szöveg olv'i&stató’." ” „Nemzetközi találkozók erősítik a népek barátságát és küzdelmét a békéért.” M.Ivanovich Béla MUNKATÁRSAINK JELENTIK... : ¡ V. vVXVX‹XVVXXVVVVNXX\‹XXXVSNXXNXNXV\NVVSXVVVXVVV\XVvVVNXVV\MVs Magyar sportolók részvételével rendezett jelentős nemzetközi eseményekre kiküldött munkatársaink Európa négy nagy városából adtak rövid jelentést a nemzetközi munkásszolidaritás nagy ünnepének, május elsejének utolsó előkészületeiről. ROTTERDAM: Május 1 -i ajándék (Rotterdam, április 30.) A munkásság pirosbatűs nagy ünnepét a magyar válogatott labdarúgócsapat, valamint vezetői idegenben, külföldön töltik, Rotterdamban, ahol sokjelét látják annak, hogy a holland dolgozók is jelentős eseménynek tartják ezt a napot. Több helyen tartanak Hollandiában gyűléseket, május 1-én a dolgozók, így Rotterdamban már reggel hét órakor kezdik az ünnepségeket. A magyar játékosok és vezetőik a mai általános elismerést kiváltó szereplés után nagy örömmel , kitűnő hangulatban készülnek a május elsejei megünneplésére. Amikor este a mérkőzés után beszéltünk velük, többen is hangoztatták közülük, hogy úgy tekintik ezt a szép sikert mint május elsejei ajándékot, amit jogos büszkeséggel függeszthetnek a sportszerető magyar dolgozók ,májusfájára". Tabuk Endre i , ? veszi kézt Meghatottan be az ember a már nem élő holmijait, akkor se,ha nem ismerte az illetőt. Kegyelettel olvassa az életéről szól írásokat és ha olyan sorokkal találkozik, amelyeket valamikor ő rótt a papírra, a betűkből, a szavakból, a mondatokból próbálja kialakítani a már föld alatt pihenő jellemét, egyéniségét, emberi vonásait. Amikor leültem a régi okmányokat, iratokat és fényképeket" megőrző archívum szobájának kis asztalkájához, ahol kiterítve feküdtekelőttem bizonyítványai, fényképes igazolványai és levelei — már sokat tudtam róla. Kilián Györgyről előzően kortársai szinte mindent elmondtak, amit megőriztek magukban róla, a kiváló emberről, a bátor forradalmárról, a hűséges és megértő barátról és a mindig vidám, jókedélyű, dalos Gyuriról is a sportemberről. Ismertem útjait, pedig nem jártam vele soha a Nagykevélyre, ahová gyakran takarékosságból gyalog indultak el Óbudáról, a csillaghegyi kőbányák oldalán. Három évtized múltán melléje ültem én is a kilátó szikláján és hallgattam magyarázatot ásványról, növényről, élő és holt tárgyakról, de a legtöbbet az emberről. Elmondtak csaknem mindent róla a kortársak: azt is, hogy a a természetjárást, a síelést, az úszást, az atlétikát, s a céllövést milyen nagy kedvvel gyakorolta, edzette magát és szórakozást,nagy örömet okozott, ha nekivágott a hegyeknek, ha kezébe vette a súlygolyót, vagy rótta a köröket a vörös salakon, futott a mezőn. A sportolása a szórakozáson, a sportörömökön túl azonban neki azt is jelentette, hogy megacélosította fizikumát, ruganyossá tette izmait, megedzette idegeit, mert Kilián György jól tudta, "hogy az a hivatás, amelyet betölt,egészséges, egész embert követel meg. Inyenem Chikián György a bér volt. És hogy ilyennek nevelte magát — ebben a sportolásnak is nagy része van. Mondom, megismertem már őt a kortársak elbeszéléseiből, amikor leültem ide a múzeumi csendbe, hogy az elém tett írásokat, dokumentumokat forgatva még jobban közelebb kerüljek a sportemberhez. Kezembe vettem a vékony papírra írt levelét és a györigy szemekkel rótt betűsorokból elsőnek a fiúi szeretet csendült ki anyjának írtmondataiból. Isztanbulból írta a sorokat Törökországból, s talán már a Szovjetunió felé szálltak gondolatai: „Édes Anyus, úgy szerettem volna, ha megismerte volna ezt a várost. Reméljük, egy másikat mutogatok rövidesen... Csókolom, Gyuri.” A másikat, a másik várost is megmutatta , az anyjának nemsokára, a Moszkváról készült képeslapot, ahová vágyott, ahol szeretettel fogadták az ifjú magyar forradalmárt. Utóiratot is írt anyjához küldött levelében: „Mindenkit üdvözlök, aki úgy érzi, hogy köze van hozzám . . .” Sokan voltak már abban az időben is közel az ifjú Kiliánhoz: a munkás sportemberek becsülték, felismerték nagy egyéniségét, éjjelente a könyveket bújta, tanult hogy másnap az edzésen, a hét végén a kirándulások során ő tanítson, neveljen. Az együttérzésiegne vonása volt a bátor sportembernek, kicsendül ez az egyik külföldről írt leveléből is: sokat gondolok magukra, ha a különböző jobbnál jobb kenyeret eszem, ilyenkor eszembe jut mindig a hazai kukoricakenyér ...” Rakosgatom leveleit és kezembe kerül a bizonyítványa a Wesselényi polgári iskola diákjának, aki mindig kiválóan tanult. A munkaadók igazolásaiból pedig kiderül, hogy amikor nem volt más választás, először a „Világ”, aztán a „Magyar Hírlap” című lapoknál vállalt kifutói állást, hogy családja kenyeréhez ő is odategyen az asztalukra néhány koronát. A n.i . az iratai ! Aztán előbukkan közül a Magyar Vas- és Fémmunkások Szövetségének tagkönyve, szakszervezeti igazolványa, amelyben egymásután sorakoznak a kis bélyegek. Az igazolvány belső oldalát színes, nagy bélyegekkel tapétázta ki — a különböző alapokra, segélyekre adott hozzájárulásainak bizonyítékai. A munkássport alapjának egy-egy téglái voltak" a huszas évek elején vásárolt és beragasztott bélyegjei: 1924-ben például a TTE menedékházának téglabélyegét váltotta meg, majd a ,,Mens sana in corpore s’ano” felírással ékeskedő bélyeg bizonyítja, hogy a tornasport nagy híve, az ifjú Kilián 5000 koronát vont el magától az MTE torna-szakosztályának segélyezésére. Ezt abban az időben tette, amikor infláció és munkanélküliség dühöngött. Most, amikor a Vasas SC 50 éves évfordulóját ünnepük, a vasas üzemek, a gyárak korszerű helyiségeiben és gépei mellett dolgozók, a gyári sportpályákon gondtalanul sportolók nagy megbecsüléssel gondolnak arra a fiatal lakatossegédre, akinek szakszervezeti igazolványában „Vasas, ne hagyd magad!” felírással tízezer koronás bélyeg van felragasztva a munkanélküliek karácsonyi segélyére. És előkerül a sportköri igazolvány. 1923 szeptemberében állították ki a Vasasban s bizonyítja: Kilián György — abban az időben két l-betűvel is írták a nevét — a piros-kékek rendes tagja. Tizenhat éves és ifjúmunkás a Vas- és Fémmunkások Szövetségében. A veterán sportemberek közül ma is emlékeznek az ifjú Vasas-atlétára, a piros-kékek „katenázójára”, aki épp olyan ügyesen felismerte a jó helyzetet a kézilabda-pályán a kapu előtt, mint a politikai nyomozók elleni küzdelmében a cselezést. Tizenegy Vasas-játékost, egy kézilabda-csapatot mutat be egy fénykép, amelynek közepén kimagaslik a többiek közül a legjobb játékos, a kapitány , Kilián György, amikor nevével . Most, az ajkukon indulnak majd nemes sportvetélkedésre, az ifjak, hogy megszerezzék a nevével ékeskedő jelvényt: ezen a fényes ünnepségen, május 1-én, a fiatal sportemberek sok biztatást kaphatnak Kilián György életéből. Jegyezzük fel még az egyik kortárs emlékezését is arról, hogy ő nagyon sokszor mondotta el: „Még járni sem tudtam, de édesanyám karján, mint tudatlan kisgyermek vettem részt a május 1-i felvonuláson ... így hát nagyon korán, megismerkedtem a mozgalommal ...” A mozgalommal, amelynek bátor, hűséges, rettenthetetlen harcosa volt. Fekete Pál MÚZEUMI csendben* ♦♦ leggeli arcis cizmázóparciclicoomhoin Hajnalodik Az eSen telhők na naioaik. gyülekeznek, mindjárt lecsapódik a pára is. Esik. Kora reggeli eső. Aki kilenckor kél, nem is tudja, hogy esett. Barátságtalan idő. Jobb ilyenkor a másik oldalra fordulni és haludni. Úszásra meg kiváltképpen nem alkalmas. És mégis úsznak, s ha nem, még bánkódnak is miatta. A Szőnyi úti BVSC-uszoda bejáratánál tíz év körüli kisfiú áll. Kezében apró sportzsák, álmos szeméből peregnek a könnyek. Miért? — Elküldték. Azt mondják, hogy csak holnap jöhetek. Tíz percet késtem — szipogja. • De már rá is szól Sártosi edző: — Nagyon helyesem tették. Aki ilyen kisfiú korában nem tanulja meg a rendet, az nem tanulja meg soha. Hát csak eredj és holnap gyere pontosan! Pistike ezen a napon a paradicsomon kívül rekedt. Mert benn, a kerítés mögött van a paradicsom. Ahol lehet lubickölni, játszani, keményen, vezényszóra tornászni és még keményebben úszni. Essen az eső, fújjon a szél. Mindegy. Aki szereti a vizet, mindig ott van — legyen tíz éves, vagy ötven. Reggel fél hatkor már szép számmal vannak az uszodában, de hatkor már teljes az üzem. És ez hajnali öt órát jelent a kis Oswald Imrének Pestlőrincről, vagy Muskovizky Gatinak Budáról. Az egyik sarokban Littomericzky Mária vezényszavára tornásznak az úszó-nebulók, a másikban Székely Éva jár a parton,, versenyórával a kezében, a műúszó-toronynál Sáros Imre áll. Nem kis büszkeséggel szól oda a 13 éves Nagy Margithoz, aki magabiztosan a nyújtó felé indul. — No, Margit, mutass néhány húzódzkodást. De nehogy szégyent hozz rám, mert idegen is nézi, Margit megembereli magát és még talán ma is húzódzkodnék, ha az edző a tizenötödik után le nem parancsolja. Zajlik az élet az uszodában. A kis Klíma Rezső azt panaszolja, hogy elszakadt a sapkája, s az edző — egyszemélyben pedagógus, úszóoktató és szertáros — sapkát kerít és folytatódhat a munka. A kis medencéből a nagyhoz vezető úton szembe találjuk a faliújságot. Nem lehet csak úgy elmenni mellette. Cikk és mellette egy szemléltető eszköz — egy fog. A cikkíró töredelmesen bevallja, hogy elhanyagolta a fogait és irire az eredményt ki kellett húzni. A Szőnyi úton is bevezették a ,,politechnikai” oktatást! Hatalmas könyv a kisebb szobájában. Benne a legértékesebb adatok. Az edző és a sportorvos véleménye a sportolókról. Valamennyi sportolóról szóló bejegyzést megtalálok. Hogyan végezte az edzésanyagot, kedvvel, avagy urambocsá, kedv nélkül, fáradtan, vagy könnyedén, Klíma Rezsőtől Jacsó Gabiig mindenki felfedezhető a könyvben. Csak egy valakinek nem lelem a nevét. Pedig fehér fürdősapkáján most is koppannak az esőcseppek, lassan, de lankadatlanul, úszik faltól falig. A Szőnyi úton és mindenütt ismerik: Marosán György. Ha kelők és úszók nagy családjába tartozik, csak a jó ég tudná összeszámlálni, hány esztendeje. Minden reggel 1100 métert úszik, nem adja egy centivel sem alább, utána még egy óra gyaloglás, s irány a zuhanyozó , és utána jöhet a tengernyi munka, ami rá vár. Közben még eltréfálkozik az edzőkkel, évődik a gyerekekkel. A reggeli beszélgetések meghitt cégét most az újságíró szakítja félbe, aki nem tudja elszalasztani az alkalmat. Valami olyasfélét szeretne kérdezni, hogy mondja el: Miért jó úszni? bán kelni, ha az ember nem akar olimpiát nyerni és világcsúcsra nem pályázik? Miért jó szórakozásból úszni? A tőle megszokott gyorsasággal következnek a válaszok. — Nagyszerű érzés a mozgás. Ha csak egyszer is kihagyom, már nem lelem a helyem. Az uszoda vizét nem pótolja semmi. A korai felkelés megszabja az életrendemet. Nálunk otthon nincs probléma a lefekvés idő-pontja körül. Két gyerekem, Gyuri fiam és Juli lányom is úszik. Este mi valósággal beesünk az ágyba. Nincs sportszerűtlen kiruccanás, de ha van, akkor másnap nehezebben megy az 1100 méter. Az úszás kell a ruganyosság, az életkedv, a fiatalság megőrzéséhez. A sport, a mozgás hozzátartozik a kulturált, szocialista életformához, ötvenhárom éves vagyok. Kinézek annyinak? Kissé zavarban vagyok. Bókoljak? Időm sincs válaszra, máris folytatja. Nincs ennél halasabb feladat újságírónak, nem kell az akadozó beszélgetést kérdésekkel megrendíteni. — Ugye csodálatos a mi rendszerünk? Ide járunk mindenfelől gyerekek és felnőttek. Levetjük a ruhát és fürdőruhában együttcsapkodunk a vízben. Csak azt sajnálom, hogy nem vagyok olyan fiatal, mint ezek a gyerekek. Nehogy azt gondolja az olvasó, hogy a világcsúcsok, vagy az olimpia miatt. Dehogy. Az évek száma miatt. Mert Sáros Imre nagykönyvében tulajdonképpen megtalálható a Marosán név, de ott csak az ifjúságra, a két gyerekre vonatkozó megfigyelések vannak. — Mit adhatok én a gyermekeimnek? — folytatja. — Pénzt? Gazdagságot?— Ugye mosolyogni való? Csak a tapasztalataimat. Azért is hoztam levőket úszni. Hogy erősek, kitartóak, szívósak legyenek. Hogy megőrizzék a fiatalságukat és fáradhatatlanul tudjanak dolgozni. Akaraterőre nevelés is ez. Juli lányom például nyafogva kel fel minden reggel, s könnyekkel küszködve futja és ússza végig a kiszabott edzésadagját. De végül is elvégzi. Egészség az úszás. Ez a lényeg. A vízben ,fezdi apróságok miitáén mintha meghallották volna utolsó szavait, olyan igyekezettel kapcsolnak rá, mint egy rakéta. Mert a gőzgép ideje már lejárt. Valamire való kis úszó is lökhajtásos sebességgel akar úszni. De ez érthető is. Hogy kiből lesz „magasan repülő” rakéta? Eldönti majd az idő. Egy biztos. Aki egyszer itt belekóstolt az úszásba, az kitart mellette. Hozzátartozik az élethez. S nemcsak azoknak, akik élvezik a víz adta örömöket, hanem azoknak is, akik megteremtik ezeknek az örömöknek a feltételeit. A személyzet.. A névtelen, mindig háttérben maradó személyzet. Az uszoda, a víz, szíve-lelke: a gépész. Igen, a gépész, néven nevezve: Etyeki Mihály, ő, mindenkinél korábbanvan talpon. Hajnali négy órakor. Igaz, hogy szerződése értelmében csak hatra kellene az uszodában lennie. Igen ám, de akkor hogyan lenne időben meleg víz a zuhanyozóban? Hogyan lehetne megfelelő hőfokra keverni az úszók vizét? Etyeki Mihály ismeri az edzéstervet. Tudja, hogy mikor úsznak időre, mikor milyen vizet kell készítenie. A gépész pontosan az edzésnek megfelelő vizet készít. Szerződésen kívül. De itt nincsenek szerződésbeli határok. Vagy talán az úszók és az edzők arra is szerződtek, hogy fát ültetnek, vizet hordanak, füvesítenek? Nem! De mindenki csinálja. Szívvel, örömmel! — Hát így élünk mi itt. Mint egy nagy család — tárja szét karját a búcsúzónál Sáros Imre. Mint egy nagy szocialista család. Öreg reggel ££ Féln*— már aranyosan csillog. Nyoma sincs esőnek. Réti Anna VARSÓ: Rajtra kész a békeverseny mezőnye (Varsó, április 33.) . Tegnap még Párizsban voltam, a fények városában.. ... ahol. .-ezúttal csak nagyon keveset látku a fényből. Inkább a háború szorongását éreztem. Az utcán millió rendőr őrködött, a Piace ele la Concorde harckocsiktól volt zsúfolt, amerre csak jártam, mindenütt aggódó tekintetű, elszánt arcú emberek csoportjaiba ütköztem. A francia munkások önkéntes védelmi közösségekbe tömörülve vigyáztak városukra, készültek a fasizmus elleni küzdelemre. S amikor köztudattá vált az ultrák lázadásának bukása, a feszültség akkor nem oldódott fel, a párizsi emberek lehangoltsága megmaradt, a szép párizsi utcák és terek nem nyerték vissza régi hangulatukat. A bisztrók és a vendéglők korán bezártak, a külföldi turisták riadtan menekültek, a jó kedélyű francia emberek arcán a bizonytalanság aggodalma látszott. Ma már Varsóban, a Lengyel Népköztársaság fővárosában vagyok. Kiáltóbb ellentétet elképzelni sem tudtam, mint amit ennek a két városnak a képe mutatott. Varsó napfényes, kedélyes és békés. Itt nyoma sincs a Páráéban tapasztalt aggodalomnak.“Az utcák tele vannak emberekkel, de ezek nem őrködő, lehangolt emberek, hanem kíváncsi, jó kedvű, a jövőben bizakodó férfiak és nők, akik lelkesen készülnek a hagyományos ünnepre ,— május elsejére. Sokan napoznak a Kultúra és Tudomány Palotája előtti téren, vagy kíváncsiskodnak a nagy Varsó—Berlin—Prága kerékpáros békeverseny indulóinak szállása körül. A házak már mind fel vannak díszítve, szép dekorációk, hatalmas drapériák-, lobogó zászlók utalnak a nagy ünnepre. A magyar csapat tagjai szombaton megérkeztek a lengyel fővárosba és Viszt György edző vezetésével eddig már két alkalommal edzést is tartottak. A csapat minden tagja egészséges, így Török, Megyerdi, Aranyi, Mezei, Horváth, és Juszkó készen áll a keddi rajtra. Szombathy István „VIZES" VÍZIKARNEVÁL Késő este csengett lakásomon a telefon, a barátom keresett: — Gyere ki holnap a vízikarneválra. — Jó. Hol találkozunk? — Háromnegyed tízkor a szigeten, a Casina előtt. — Rendben van. . . ................. Barátom jóvoltából végre a vasárnap ,délelőttöm is foglalt lett. Sokáig gondolkoztam: vajon milyen lehet egy vízikarnevál? (Még sohasem láttam!) Most végre itt az alkalom, hogy pótoljam a mulasztást. Előre elképzeltem, milyen jó lesz öszszekötni a kellemest a hasznossal. Végignézem a karnevált, s közben jót napozom. A szeszélyes időjárás keresztül húzta számításomat. Esett az eső. Kíméletlenül, tompa egyhangúsággal hullottak sűrűn a cseppek. Egy pillanatra elment a kedvem az egésztől. De belül egy hang halkan — úgy, hogy csak én halljam! — azt súgta. ..Nem szabad a barátodat becsapni!” És mert ilyen diszkréten figyelmeztetett, megfogadtam a szavát. Nem voltunk valami sorban. Csak itt-ott lehetett látni egykét embert — esernyő alá bújva, vagy esőkabátban. A Dunán senki és semmi. Tízkor kellett volna kezdeni, s ez bizony már régen elmúlt. Gyorsan teltek, a percek. Az eső pedig zuhogott. S az apró kis cseppek beszéltek — lehet, hopp csak én hallottam. Jókor érkeztünk. Nélkülünk, vízmolekulák nélkül nem is lehet vízikamerái”. Végre feltűntek a felvonulók. Szép, katonás rendben — méltóságteljesen haladva, igazán impozáns felvonulás. A keskeny csónakok, kenuk és kajakok nagy —, de mesteri összevisszaságban. Micsoda színpompa: a Duna egy nagy színes virágokkal teli rétre hasordított. Ha esőcseppek is megálltak egy pillanatra — gyönyörködtek ők is. Amikor vége lett a felvonulásnak, eszembe jutott a huncut kis esőcsepp, milyen igaza volt. Nélkülük igazán nem lehetett volna a vízikarnevál „vizes” karnevál — csak karnevál. Lantos László Hétfő, 1961. május 1."3