Népsport, 1962. április (18. évfolyam, 63-84. szám)
1962-04-01 / 63. szám
Tervek a szegedi atlétika erősítésére A Szegedi Egyetemi AC tizennégy szakosztályában több mint 800 igazolt versenyző sportol. Atlétikában a városi egyesületek között az SZVSE és a Sportiskola mögött a harmadik helyen áll. Dobói országos viszonylatban is nevesek és ötös kalapácsvető-csapata különösen jó erőt képvisel. A többi versenyágban viszont már nemigen akadnak megfelelő színvonalú versenyzői. Tavaly hallottunk azután arról, hogy egy lényegesen erősebb és eredményesebb szakosztályt lehetne létrehozni, ha az erőket tömörítve, a két szegedi főiskola, a Pedagógiai Főiskola és a Felsőfokú Tanítóképző meglehetősen szerény lehetőségek között működő szakosztályának atlétái a jövőben a SZEAC szakosztályában versenyeznének. A terv sorsa felől a napokban megkérdeztük Tari Jánost, a Tudományegyetem testnevelés tanszékének vezetőjét, az egyetemi atléták „spiritus rectorát”. — Az elgondolás még a múlt nyáron Veszprémben, az ifjúsági vezetője tanácskozásán merült fel és az OISB, illetve az Egyetemi és Főiskolai Sporttanács részéről is kedvező fogadtatásban részesült — válaszolta. _ A jelszó az „egyesülésben az erő” volt. A SZEAC adottságai kézenfekvők, a két atlétikai pálya, a két tornaterem, a jobb felszerelés révén egy ilyen központi egyetemi és főiskolai szakosztály komoly erőt képviselhet a város atlétikájában. A SZEAC dobói, a Pedagógiai Főiskola futói és a Tanítóképző ugrói révén az eddiginél lényegesen kiegyensúlyozottabb gárdát foghatunk össze. A terv mindinkább testet öltött, még az ősszel kidolgoztuk a részleteket és már ennek megfelelően készült el a SZEAC atlétikai szakosztályának költségvetése, amelyet a március 5-i közgyűlés jóvá is hagyott. Most már csak a felsőbb szervek jóváhagyását várjuk. Időközben, már megoldották a szakosított edzések kérdését is. Gaál Lajos, a Pedagógiai Főiskola tanára foglalkozik majd a futókkal, Szabó László, a Tanítóképző atlétavezetője az ugrókkal, Tari János pedig a dobókkal. Beszéltünk Gaállal és Szabóval is. ) Mindkét szakember helyesléssel fogadta az elgondolást, tisztában vannak azon- I bán azzal, hogy elsősorban a versenyidény felépítése folytán a megerősödő szaki osztálynak is nehézségekkel kell megküzdenie. A legnagyobb nehézség, hogy az egyetemisták és a főiskolások nyári gyakorlatok és egyéb okok miatt július és augusztus hónapban kiesnek a felkészülésből és a versenyzésből, így egyrészt ősszel szinte élőtről kell kezdeni a munkát, másrészt erre az időszakra is esnek súlyponti versenyek, többek között az idén is az egyik egyesületi bajnoki forduló, amelyen azután a SZEAC nagy hátrányban van a többi egyesülettel szemben. A középiskolában atletizált első éves hallgatók gyakran tanulmányi elfoglaltságukra hivatkozva abbahagyják az atlétikát, könnyebb felkészüléssel járó sportolási lehetőségeket keresnek és ezen a terem is van tennivaló. Akadnak más nehézségek is. Az alapozást erősen megzavarta, hogy az Ady téri tornacsarnok felújítási munkálatok miatt február 1 óta nem áll rendelkezésre, a kalapácsvető gárdának pedig az idén egyelőre nincs megfelelő helye az edzésekre. A nehézségek ellenére az egyetemi és a főiskolai atlétavezetők határozottan bíznak abban, hogy az eddiginél erősebb szakosztály létrehozása elősegítheti a szegedi atlétika fejlődését. Mi a véleménye a tervekről a Szegedi TST-nek? Tóth András, a városi TST elnöke szerint a SZEAC márciusi közgyűlése későn foglalkozott a kérdéssel, hiszen az atléták már erősen benne járnak a mezei idényben. A vezetőség nem ismerte az MTST e tekintetben kiadott rendelkezéseit és a közgyűlési határozatot még nem terjesztették be a VTST- nek. Amint ez megtörténik, a VTST megtárgyalja szervezeti és szakmai szempontból egyaránt és döntésétől függően fogja azt az MTST-nek továbbítani. Ettől függetlenül a Szegedi TST már napirendre tűzte a városi atlétika helyzetének megvizsgálását a legjobb szegedi atlétikai szakemberek bevonásával nagyobb plénum előtt és ezen bizonyos fejlesztési irányelveket kíván meghatározni. (Monostori dr.) . JÖVŐRE IS ELJÖVÜNK A történet még a múlt év decemberében kezdődött. Sportoló fiatalok, őszbe csavarodott hajú edzők, sportvezetők töltötték meg zsúfolásig a megyei tanácsszékház kis tanácstermét. Az érkezők kis könyvecskét kotortak elő a zsebükből. Az ajtónál Horváth László és Buzsáki István, a kaposvári sportakadémia nyilvántartói pecsétet ütöttek a látogatási könyvecskébe. Az akadémia hallgatói elfoglalták a helyüket. Csütörtökönként újra meg újra érdeklődéssel várták a mindmegannyiszor érdekesnek ígérkező előadás kezdetét. Kitűnő szakemberek voltak az előadók. Bizony a hallgatók nagyobbik hányada érdemesnek tartotta jegyezni az előadásokban elhangzottakat, amelyeket rendre sok kérdés, s a tárgygyal összefüggő vita követett. Az akadémikus eszmecsere néha még akkor is folytatódott, amikor a kaposvári sportakadémiák kitűnő fővárosi előadói már messze jártak a megyeszékhelytől, Kaposvártól, Vermes Imre, a Somogy megyei TST elnöke ekként vélekedik az idei sportakadémiákról: „Néhány évvel ezelőtt bizony idegenkedtünk az ilyenfajta sportmegmozdulástól. Uralkodó volt az a nézet, hogy ezek az előadások aligha tarthatnak érdeklődésre számot. A tavalyi tapasztalatok viszont arról győztek meg bennünket, hogy ha a sportakadémia előadásaira azokat hívjuk meg, akiket az illet, akkor igenis van érdeklődés. A megyei agitációs és propaganda bizottság szervező munkája nyomán kiválasztottuk azt a 70—80 aktívát, akik a későbbiek során mint sportolók, vagy vezetők hasznosíthatják a sportakadémián hallottakat, tanultakat. Az idei kaposvári sportakadémiák legelsősorban a kaposvári sportaktívahálózat „élcsapatát” mozgósították. Az idén mintegy kitüntetés-számba ment, ha valakit felkértek az előadások hallgatására, s mindazok, akik végighallgatták az előadásokat, büszkén őrzik a kapott oklevelet. Nem volt egyszer sem a névsorolvasás. De az sem fordult elő, hogy ne telt volna meg a kis tanácsterem, a sportakadémia színhelye. — Az idén nem állt rendelkezésünkre nagyobb előadóterem — mondotta nemegyszer mintegy mentegetőzésképpen a megyei TST elnöke. — Az akadémia hallgatói azonban még akkor sem zúgolódtak, ha netán ülőhely sem jutott a hetenként „csak azért is” jelentkező létszámfelettieknek. A sportakadémia záró élménybeszámolója, amelyet Gurics György világbajnokunk tartott, végül is „kidöntötte” a falakat. Ezt már a Kilián György Ifjúsági Házban mintegy négyszázan hallgatták végig. — Jövőre is eljövünk? — hallatszott Itt is, ott is, amikor az élménybeszámoló után ünnepélyesen kioszották a sportakadémia hallgatását igazoló okleveleket. K. S. Külföldi eredmények és hírek A Tottenham ismét az Angol Kupa döntőjében Szombaton Angliában és Skóciában nagy érdeklődés mellett rendezték meg a labdarúgó kupa elődöntő mérkőzéseit. Angliában a kupavédő Tottenham Hotspur jó játékkal 3:1 arányú győzelmet aratott a Manchester United ellen, s ezzel bekerült a Wembley-stadionban május 5-én sorra kerülő döntőbe. A másik elődöntőn meglepetésre a Fulham 1:1 arányú döntetlent ért el a bajnokságban legjobban szereplő Burnley ellen. Ez utóbbi találkozót április 9-ig meg kell ismételni. A glasgowi két skót kupa elődöntő mérkőzésen megszületett a két győztes. A Rangers 3:1-re verte a Motherwelt, s az St. Mirren ugyanilyen arányban bizonyult jobbnak a Celticnél, így a skót kupa sorsa a Rangers ésa St. Mirren között dől el. (MTI)★ A finnországi Vaasában találkozott a finn és a nyugatnémet férfi tornászválogatott. A viadal — mint várható volt — a vendéglátók biztos, 282.40:277.05 arányú győzelmével végződött. Ekman lólengésére 9.75-öt kapott. A legjobb nyugatnémet tornász, Fürst nem indult. Egyéni: 1. Kestola (f) 56.85, 2. Ekman (f) 56.55, 3. Heinonen (f) 56.50, 4. Lyris (n) 56.30, 5. Olkkonen (f) 55.80, 6. Leimuvirta (f) 55.75. A chilei világbajnokságra készülő bolgár labdarúgó, válogatott április 1-én és 4-én Szófiában játszik előkészületi mérkőzést, néhány nappal később, április 11-én és 12-én pedig a Dinamo Kijev ellen lép pályára ugyancsak Szófiában. Ezután Olaszországba utazik a válogatott, ahol április 18-án Milánóban az Internazionale, április 22-én Rómában az AS Roma, április 25-én pedig Bolognában az FC Bologna lesz az ellenfele. Május 6-án Bécsben méri össze tudását a bolgár csapat az osztrák válogatottal, s végül május 15-én Amszterdamban fejezi be előkészületeit egy hollandi klubcsapat ellen. Az Európa-csúcsnál gyengébb idővel (1:03) lett első von Saitza tavaly az amerikai 100 méteres női gyorsúszó ranglistán. Az amerikai ranglista azonban ennek ellenére azt mutatja, hogy a tengeren túl bővelkednek tehetségekben. Egész sereg 1:05- ös és 1 :06-os úszót látni a legjobbak között és a 30. eredménye is 1:06.6. 400 m gyorson új névnek számít Finneran, aki 453.4-gyel a harmadik a ranglistán, öten úsztak egyébként 5 percen belül és a huszadik ideje 5:11.6. Peter Stieg, az újzélandiak többszörös világcsúcstartó középtávfutója nem vesz részt az újzélandi futók nyári európai portyáján. Snew az ősszel Perth-ben sorra kerülő brit Nemzetközösségi Játékok miatt mondott le az európai versenyútról. Egyhetes,próbaolimpiát,,zerveznek a japánok Tokióban 1963 októberében, hogy vizsga elé állítsák a rendezőket, a versenybírákat és a sportlétesítményeket. Az egyhetes versenyekre 360 külföldi sportolót akarnak meghívni. A 15 éves amerikai Don Sehol - tender 25 yardos uszodában 1:59.7 mp-cel a világon, elsőnek ért el a 220 yardos gyorsúszás- Irán, 2 percen belüli időt. Eredménye természetesen nem számít a világcsúcsnak. Vasárnap 12.30 órai kezdettel GALOPP Vasárnap, 1962. április 1. LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Franciaország. Nancy—Montpellier 3:1, Stade Francais—Metz 2:2, St. Etienne—Le Havre 1:1. Anglia. Birmingham —Blackburn 2:1, Hétközi mérkőzés. Szombati eredmények: Arsenal — Aston Villa 4:5. Ipswich Town — Wolverhampton Wanderers 3:2, Manchester City—Sheffield United 1:1, West Bromwich Albíon —West Ham United 0:1. NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉSEK A női kosárlabda Európa Kupáért: Rapid Bukarest —TTT Riga 63:61. Bukarest. Az első találkozón 25 ponttal győztek a rigaiak, és így bejutottak az elődöntőbe. Japán —Dél-Korea 3:0. Szöul. Tenisz. A Davis Kupa ázsiai zórnájában a japánok már megnyerték a mérkőzést. K ii? fem én rjcA Hétfőn este 18.30-kor a Magyar Röplabda Szövetség helyieé- Igében (VI., Bajcsy Zsilinszky út 31.) valamennyi budapesti röplabdaedző részére megbeszélés lesz. Téma: az április 10-én, 12-én és 14-én sorra kerülő ezov- i jet—magyar férfi mérkőzések. Sport a napközi otthonban Akinek Pomázon keresztül visz az útja, a hosszúra nyúlt falu felső végénél, a ritkuló házsorból magasan kiemelkedő, kastélyra emlékeztető épület vonja magára a figyelmét. S ha valaki az épületből kiszűrődő gyerekhangokból, vagy a tágas udvaron futkározó, játszadozó fiúkat, lányokat látva nem találta volna ki, milyen célt szolgál az épület, a bejárat melletti tábláról leolvashatja: Pomázi Általános Iskola napközi otthona. Mintegy 160 különböző korú gyerek talál második otthonra a falak között. A napközi otthonok napirendjének egyik jelentős részét képezi a szórakoztató foglalkozás. A pomázi napközis gyerekek legkedvesebb szórakozása a sport. Erre, bármilyen évszakról van szó, bő alkalmuk nyílik. Ha nincs különösen nagy sár vagy túlságosan nagy hideg, legkedvesebb tartózkodási helyük az udvaron néhány éve társadalmi munkában épített kézilabda-pálya, ahol a labdarúgás és a kézilabdázás rajongói találnak állandó játéklehetőséget. Aki pedig inkább az atlétikát kedveli, az a kert túlsó végében épített távol- és magasugró helyen ugrándozhat kedvére. S a napközis gyerekek télen is kedvükre sportolhatnak. Ha elegendő hó esett, a közeli dombokon zajlott az élet, akinek síléce volt, még a lesiklással is megpróbálkozott. Akik pedig asztaliteniszezni vágynak, szintén hódolhatnak kedvenc sportjuknak a II. sz. iskola tornatermében. Erdélyi Sándor csoportvezető tanár irányítása alatt pedig a sakkcsaták is rendszeresen folynak. Sok napközis diák résztvevője a Kilián-mozgalomnak, szépen gyűjtögetik a pontokat, nem egy közülük iskolája legjobb sportolói közé tartozik. Nem csoda, hogy a pomázi napközi otthonnak jó a híre, nagyon szeretnek a gyerekek oda járni, hiszen bőven találnak szórakozást és kedvükre sportolhatnak. H. S. A „Március 21" női röplabda-kupa mérkőzéssorozata befejeződött. A Nehézipari Minisztérium csapata az utolsó fordulóban is megőrizte veretlenségét, és megérdemelten lett a vándordíj védője. Vendéglátó—Szemüvegkeret 25:0 (s. n.): BEAC — Építés 71:34, NIM — Díjbeszedő 61:42, 1. NIM 10 pont, 2. BEAC 8, 3. Díjbeszedő 6, 4. Vendéglátó 4, 5. Építés 2, 6. Szemüvegkeret 0 pont. 3 forint 30 fillérért sokat nyerhet a Totón! VÁLTOZÁS LAPUNK MEGJELENÉSÉBEN. A most következő héten kedd helyett szerdán, április 4-én, felszabadulásunk évfordulóján jelenik meg a Népsport. A KAJAK-KENU SZÖVETSÉG versenybíró-tanácsa még az idény megindulása előtt befejezi a bírák képzését és továbbképzését. Sőt, az utóbbi napokban körlevélben fordult a megyei szövetségekhez, hogy ezt hasonlóan tegyék meg. A tanfolyamok végzése után a vizsgákat május 20-ig tartják meg. Mint hallottuk, a versenybírák képzése igen jó ütemben halad — különösen Csongrád megyében. Szükség is van minderre, mert az idei versenyprogram több és jobb felkészültségű versenybírákat is igényel majd. KÁRPÁTI BÉLA ÉS BAKOS SÁNDOR, a Vasas két kitűnő játékosa a pénteki edzésen könnyebb sérülést szenvedett, s ezért a Győri Vasas elleni találkozón nem szerepelhet. Ezzel szemben Sárosi László, aki már rendbejött és Kékesi Mihály — a tartalékcsapatban mutatott jó játéka révén — újra elfoglalja helyét Győrött az együttesben. KECSKEMÉTEN nagyon szeretnék, ha a város bajnokságán minél több fővárosi ifjúsági öklöző lépne kötelek közé. Éppen ezért a verseny rendezősége a nevezési határidőt meghosszabbította, így hétfő estig lehet nevezéseket küldeni Kecskemét, Rákócziváros 35/a szám alá. A súlycsoportok győztesei és helyezettjei szép díjazásban részesülnek. . HATÁROZATOK LABDARÚGÁSBAN. A múlt vasári NB II-s mérkőzéseken kiállított játékosok ügyében az alábbi határozatokat hozta a fegyelmi bizottság: Tocsik Lászlót és Orbán Károlyt (BVTK) négy, illetve egy, Szokol Józsefet (Nyíregyházai Spartacus) két, Harmath Sándort (Ganz-MÁVAG) egy, és Móricz Sándort (DEAC) egy bajnoki mérkőzéstől eltiltotta, de valamennyiük büntetésének végrehajtását hat hónapra felfüggesztette. Tóth Győző (Szegedi Építők) dorgálásban részesült, a csurgói atléták voltak a legszorgalmasabbak az idén Somogy megyében. A Cs. Spartacus már március elején mezei futóversenyt rendezett — elsőnek a megyében. A folytatás azonban elmaradt, mert a kedvezőtlen időjárás miatt a márciusban tervezett járási bajnokságot el kellett halasztani. TOTÓ-ÚTMUTATÓNKAT legközelebb kivételesen a hétfői számunkban közöljük. QmerffaSiamei VASÁRNAP ATLÉTIKA. Fővárosi felszabadulási váltófutás. Rajt a női váltóknak 11 órától a Lenin körút és a Népköztársaság útja sarkán, a férfi váltóknak 11.25-től a Gellért téren. Cél: Szabadság tér. TERMÉSZETJÁRÁS. A Helyiipari TE Jurij Gagarin tájékozódási öttusa-versenyének I. része, Pálvölgyi menedékház, 9.45. LABDARÚGÁS NB I. Ferencváros —Csepel, Üllői út, 15.30, Vízhányó (Balla Gy., Aranyosi). Ferencváros: Horváth — Havasi, Mátrai, Dalnoki (Novék) — Vilezsál, Kocsis — Kökény, Orosz, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. Csepel: Preiner Kálmán edző közvetlenül a mérkőzés előtt állítja össze a csapatot. Győr—Vasas, Győr, 15.30. Dorogi (Fülöp, Kádár B). Győr: Barna — Koós, Borbély, Tamás — Horváth, Adrigán — Jasper,Szaló, Pió, Orbán, Pálfy. Vasas: Szentmihályi — Ihász, Mészöly, Sárosi — Bundzsák, Berendi — Mathesz, Kékesi, Machos, Farkas, Pál II. Salgótarján —MTK, Salgótarján, 15.30, Foór (Nagy E., Zsolt). Salgótarján: Cserháti — Agócs, Jancsik, Oláh — Szojka, Salgó — Jutassi, László, Dabi, Menczel, Krajcsi. MTK: Takács — Keszei, Sípos, Jenei — Nagy, Kovács III — Sándor, Bodor, Kuti, Molnár, Szimcsák I. Tatabánya —Pécs, Tatabánya, 15.30. Szegedi B. (Teli, Pósfai). Tatabánya: Grosics — Cserfalvi, Polgár, Szepesi — Schédi, Laczkó — Szovják, Kazinczi, Sátori, Lahos, Deli. Pécs: Danka — Rendes, Kocsis, Csupák — Serédi, Hegyi — Kamondi, Rádi, Halasi, Dunai II, Török. Komló — Szeged, Komló, 15, Szigeti L. (Neuber dr., Magyar L.). Komló: Balogh — Kanizsai, Palotás, Komlói — Kékesi, Bárkányi — Garai, Molnár, Rózsa, Perényi, Iván. Szeged: Mészáros — Szabó, Kürtösi, Sándor — Dezsőfi, Zallár — Reményik (Portörő), Nemes, Hajós, Polyvás, Kővári. Ózd —Újpesti Dózsa. Ózd, 15.30. Katona (Koncz, Kovács), Ózd: Katona — Budai, Szurdoki I. Hajner — Szucsányi, Siska — Borbás II. Szilasi, Csernai, Szendrei (Ferdinánd), Zalai. II. Dózsa: Láng — Káposzta. Rajna, Sóvári — Solymosi, Színi — Bene, Göröcs, Lenkei, Kuharszki, Rossi. Gyakorlott gyors-és gépírónőt keres a Népsport szerkesztősége. Jelentkezni személyesen — hétfő és péntek kivételével — reggel 9 órától a szerkesztőség titkárságán. Vili., Rökk Szilárd utca 6, IV. em. ÖKÖLVÍVÁS ÉRDEKES KÜZDELMEK A BÁNYÁSZ-BAJNOKSÁGON A nagykanizsai városi művelődési házban pénteken délután 17 órakor telt ház előtt, ünnepélyes keretek között kezdődött meg a bányászok országos felnőtt ökölvívó egyéni csapatbajnoksága. A megjelenteket a bányászszakszervezet nevében Tálai Balázs köszöntötte, majd megkezdődtek a küzdelmek. A pénteki és a szombat délelőtti selejtezők során 44 pár lépett szorítóba. Több összecsapás igen érdekesen alakult. Ezek közül is kiemelkedett a váltósúlyú Hajdú (Dorogi Bányász) és Bánhoffer (Várpalotai Bányász) színvonalas összecsapása. A legnagyobb küzdelmet egyébként a nagyváltósúlyú Lazár (Borsodi B.) és Strumpf (Pécsszabolcsi B.) párharca hozta. Érdekessége volt a selejtezőnek, hogy a Nagykanizsai Bányász versenyzői közül csak Baranyai Géza jutott tovább. A Molnár (Oroszlányi B.)—Gonda (Tatabányai B.) mérkőzésen sorozatos szabálytalanságok miatt mindkét versenyzőt leléptették, ezt a döntést Tatabánya megóvta. Bírói tévedés folytán a pehelysúlyban Szász (Oroszlányi B.) jutott tovább, pedig Gyöngyösi (Nagykanizsai B.) eredményesebben öklözött. Az elődöntőket szombaton délután 17 órai kezdettel ugyanitt folytatták. SAKK BEFEJEZŐDTEK BUDAPEST I. O. EGYÉNI SAKKBAJNOKSÁGÁNAK ELŐDÖNTŐI Négy héten át küzdött Budapestegyéni sakkbajnokságában tizenkét csoportban 144 versenyző, hogy megszerezze a továbbjutás jogát. A csoportok I—II. helyezettjei bejutottak a XVIII. országos bajnokság elődöntőjébe, azonkívül az I—IV. helyezettek jogot nyertek Budapest 1. o. egyéni bajnokságának középdöntőjében való indulásra. Eredmények: I. csop.: 1. Sziládi (UVATERV), 2. Ardai (MÁV lg.), 3. Méthé (Ganz-MÁVAG), 4. Fekete (MOM). II. csop.: 1. Antal (ASI), 2. Széll (Táncsics), 3. Dömötör (Vasas), 4. Bánki (Pénzint.). HL csop.: 1. Thiry (Pedag.), 2. Káposztás (Honvéd), 3. Nagy M. (MOM), 4. Eperjessi (Ságvári). IV. csop.: 1. Karafiáth (BVSC), 2. Vándorffy (VTSK), 3. Karakas (Előre), 4. dr. Szimonidesz (Petőfi). V. csop.: 1. Sebők (FTC), 2. Faragó (JOSI), 3. Zsitkovszky (Orion), 4. Kónyi (EKISZ Sparta). VI. csop.: 1. Jaiksa (Petőfi), 2. Várady (KISTEXT), 3. dr. Piti (TÜSPED), 4. dr. Rajki (Tipográfia). V1. csop.: 1. Helmrich (Porcelán), 2. Lőrincz (Csepel), 3. Szabó (Pedagógus), 4. Schmidt (Postás). Vili. csop.: 1. Tóth (Elektronikus), 2. Nagy E. (Pénzint.), 3. Mocsai (XIII. HSK), 4. Pásztor (Honvéd). IX. csop.: Lyák (Vasas), 2. Schranz (Ny. Vasutas), 3. Puszta (Telefongyár), 4. Dobos (Postás). X. csop.: 1. Frey (Telefongy.), 2. Káposztás (Vasas), 3. Apáti (Előre). 4. Krasznovszky (REAC). XI. csop.: 1. Braun Z. (egyl. kív.), 2. Erdei (MOM), 3. Radnóti (Postás), 4. Nagy L. (Petőfi). XII. csop.: 1. Lovas (Ságvári), 2. dr. Nagy A. (Petőfi). 3. Polgár (XX. Petőfi). 4. Karakasné (V. Meteor). Sí KISS ENDRE ISMÉT HELYTÁLLT Az NDK-beli Klingenthelban mintegy ötven NDK-beli, szovjet, csehszlovák, lengyel és magyar síugró részvételével nemzetközi versenyt rendeztek csütörtökön. A csehszlovák Motejnek bizonyult a legjobbnak és elég nagy pontkülönbséggel nyerte a versenyt a szovjet Samov előtt. A magyar Kiss Endre ezúttal is jól helytállt, 74. 77.5 méteres ugrásával a 18. helyen végzett. Eredmények: 1. Motejlek (csehszlovák) 229.7 pont (85 m, 86 m), 2. Samov (szovjet) 223.5 (84.5, 84.5), 3. Rokelph (NDK) 216.9 (81, 85.5), 4. Riedel (NDK) 214 (79.5, 85), 5. Heier (NDK) 212 (86, 80), 6. Cakadze (szovjet) 211.1 (84, 77.5), ... 18. Kiss Endre (magyar) 195.9 (74, 77.5), ... 36. Sudár Tamás (magyar) 165 (69, 70), 37. Csávos L. (magyar) 161 (71, 65). LABDARÚGÁS NB I TARTALÉKBAJNOKSÁG Dorogi Bányász —Bp. Honvéd 2:2 (2:1). Honvéd-edzőpálya, 3000 néző. Vezette: Vincze dr. Dorog: Janák — Csermák, Bernáth, Marosvölgyi I — Ilku III, Takács — Rátvai, Grécs, Surányi, Láng, Marosvölgyi II. Bp. Honvéd: Faragó — Lévai, Szőcs, Vági — Galambos, Kozmis — Szűcs, Balogh, Bak, Gilicz, Bozsik IV. Végig ötletesebben és tervszerűbben játszottak a dorogiak. A Bp. Honvéd főleg az I. félidőben nem tudta helyzeteit kihasználni. Szűcs az I. félidő 40. percében megsérült, és végleg lement a pályáról. G: Marosvölgyi II, Rátvai, 111. Gilicz, Szőcs (11-esből). Jó: Janák, Bernáth, Marosvölgyi I, Láng, Hl. Lévai, Vági, Bak. NB III. Délkelet: SZVSE— Csongrádi Petőfi 3:1 (2:1). Szeged. 1200 néző. Észak: GD Hajógyár-Gázművek 3:2 (1:0). Attila utca. 200 néző. Salgótarjáni Kohász—Ikarus 2:1 (1:0). Mátyásföld, 300 néző. KOSÁRLABDA Női mérkőzések: TFSE—Duna Cipőgyár 48:46 (25:23). Péceli út. Székesfehérvári Vasas— Győri Vasas ETO 72:39 (33:12). Székesfehérvár. Bp. Vörös Meteor— Bajai Építők 71:54 (38:18), Baja. a valódi gyümölcslé Szikra Lapeyemda, Budapest.4' 1 '"“ A\\\\\\\\\\\\\\\\^^ TORNA SZATMÁRI (VASAS) LETT A II. OSZTÁLYÚ IFJÚSÁGI LEÁNY TORNÁSZBAJNOK A Magyar Torna Szövetség szombaton felutá 11 f6 órai kezdettel a Vasas Pasaréti úti tornacsarnokában rendezte meg a 11. osztályú ifjúsági leány tornászbajnokságot. A versenyen 51 lány indult el. A résztvevők között több kiemelkedő képességű versenyző akadt. Végül is az élen a végig egyenletes teljesítményt nyújtó Szatmári (Vasas) és Bánfai (ASI) végzett. Jellemző a szoros küzdelmekre a sok azonos pontszám és a számos holtverseny, valamint az, hogy a két győzelmet szerzett Fekete (ASI) csak az összetett verseny negyedik helyén tudott végezni. Ez a szoros eredmény különösen a lóugrásra vonatkozik, ahol a 3. helyet csak sorsolással sikerült eldönteni, az első pedig ritkán látott szép ugrással Seres, az Újpesti Sportiskola versenyzője lett. . ... összetett: 1. Szatmári (Vasas) 37.1. 2. Bánfai (ASI) 37.0, 3. Szendrei (Székesfehérvári SÍ) 36.5. 4. Fekete (ASI) 36.4. 5. Piri (Vasas) 36.4, 6. Kiss A. (Bp. Petőfi) 36.4. Szerenként. Korlát: 1 Fekete 9.4. 2. Szatmári 9.4. 3. Bánfai 9.3. Gerenda: 1. Fekete 9.4. 2. Bánfai 9.3. 3. Piri 9.2. Műszabad: 1. Szatmári 9.4, 2. Bánfai 9.4, 3. Kiss A 9.3. Ugrás: 1. SeresUSD 9.4, 2. Szatmári 9.3, 3. Szendrei 9.2. il ASZTALITENISZ A KPVDSZ budapesti testnevelési és sportbizottsága áprilisi tiszteletére meghívásos női és férfi szakmai „húszak” egyéni bajnokságot rendezett. A háromnapos versenyt körmérkőzés formájában bonyolították le. Férfi egyes: 1. Faggyas Zoltán (Lignimpex), 2. Fejér (OTP), 3. Illovics (XIX. KÖZÉRT), 4. Hernádi (Lignimpex), 5. Tóth (ARTEX), 6. Gyebrovszky (ARV). Női egyes: 1. Várszegi Béláné (FOKUC), 2 Hattas (HB), 3. Esch (OFOTÉRT), 4. Vargáné (Országos Idegenforg.), 5. Pateráné (XIII. KÖZÉRT), 6. Mikolainé (OTP). A verseny rendezői dicséretet érdemelnek. T KÉZILABDA Az FTC férfi kézilabda-együttese Lengyelországban két teremtornán vett részt. Ellenfeleik mindkét alkalommal a lengyel I. osztályú bajnokság élcsoportjába tartozó együttesek voltak. A zöld-fehérek, a magyar bajnokság negyedik helyezettjei, Katowicében és Gdanskban is a négy-négy részvevő közül a második helyen végeztek. Az eredmények: Katowice: AZS Katowice—FTC 9:6. FTC—Pogon 15:9. FTC—Sparta Katowice 17:6. Gandsk: AZS Gandsk—FTC 18:15. FTC—Sparta Katowice 11:11. FTC—Sparta Gdansk 11:7. A Magyar Testnevelési és Sport Tanács lapja Szerkesztő: Kéri János Szerkesztőség: Budapest, Vill., Rökk Szilárd u. 6. Tel.: 338—560. Kiadja a Sport Lapkiadó és Propaganda Vállalat. Budapest, XV. Istvánmezei út 3. Tel.: 140—034. Felelős kiadó: Perlucz József Igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi, Budapesten a kerületi kézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 14 forint. Megjelenik hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap.