Népsport, 1962. július (18. évfolyam, 127-149. szám)

1962-07-01 / 127. szám

ROCWIRK. ^ .r-n—■■— 111 .11 » Vasárnap, 1962. Július 1. AUS! Rprclien a Hotel Park késnyelű ecseten mes előcsarnokában a mérkőzés napjának délelőttjén a magyar vezetők arról beszélgettek: vajon Grosics és Sándor valóban visszavonul-e? Nem messze tőlük Sípos Feri nekibuzdulva magyarázott Sándornak: — Egyszerűen nem értem meg, miért akar búcsút mondani olyan játékos a labdarúgásnak, aki még mindig tud, s erőssége a válogatottnak ... A kis szélső legyintett. — Nézd, Feri, én mindig nagy erőbedobással küzdöttem, a mérkőzések fizikailag és idegileg alaposan igénybevettek. És már belefáradtam... Aztán megtoldotta szavait: — Nem akarok úgy járni, mint Ocwirk. Csend lett. Csend lett Ernst Ocwirk,: v-scuu i_u. r&i az osztrák labdarúgás kiemelkedő egyéniségére, a nagy tudású fedezetre gondoltunk, aki a labdarúgás történetébe aranybetűkkel írta be a nevét, akire az utókor mindig az elismerés hangján emlékezhet vissza. „Oewirk labdarúgásunk hírét világgá repítette . . .” Ezt a megállapítást a Sportfunk tette a „Wien, Wien, nur du allein” című cikkében. A lap keményen megbírálja azokat, akik egy életre szóló keserűséget okoztak a népszerű Ernstnek Mi is történt? Nemrégiben egy szerdai napon a Fráterban a Racing és az AuStria , lépett pályára, hogy harmincezer néző előtt, esti mérkőzés keretében megmérkőzzék egymással. A franciák ügyesen, az osztrákok sok hibával játszottak. .'L. kezdetben né-A szurkolók már figyelték a játékot, később türelmetlenkedni, majd néhányan hangoskodni kezdtek. Az elégedetlenség hulláma elterjedt a nézőtéren. Előbb egy maroknyi csoport tagjai, később mások is szidalmazni kezdték a játékosokat, főleg Oewirkot, akinek bizony a nagy igyekezet ellenére sem ment a játék. De adódott egy helyzet, amikor úgy látszott, hogy Ocwirk megváltoztathatja a közönség hangulatát. Nagy gólhelyzetbe került. De... elhibázta! Ezzel betelt a pohár. A nézők egy része ütemesen kiáltozni kezdett: — Ocwirk. ausl A szurkolók a nagy sikerek hőse, test nem akart hinni a fülének. Ő álljon ki? De a dühöngés végül is meggyőzte őt. Vér szökött a fejébe, hirtelen sarkon fordult és rohant az öltöző felé. Schlechta edző igyekezett visszatuszkolni őt, de a haragra gyűlt Cewtrket nem lehet feltartóztatni. Amikor társai egy félórával később bevonultak az öltözőbe, Ocwirknak már hűlt helye volt. Csak egy üzenet várt rájuk: ,,Az Austriában többet már nem rúgok labdába! . . ." Az eset felháborította a közvéleményt. A Sportfunk így írt: „Ami a Páterban történt, az az egyik legszomorúbb pillanat volt az osztrák labdarúgás életében. Azok kergették , el a helyéről Ocwirkot, akik eddig dicsőítették ... Vajon mit érezhetett Ocwirk, amikor ilyen lépésre szánta magát? ... A kiabálók, a sértegetők az ismeretlenség homályával bástyázták körül magukat, hiszen alulról nézve egyetlen fejnek sincs felismerhető arca ... Ebből az elítélendő magatartásiból már elegünk van! Nem tűrhetjük, hogy az ideálok egy hangulat áldozatai legyenek . . A cikk ezzel a mondattal zárul: „Bécs a hegedű és a tánc városa. Kíséreljük meg ezt a hírnevet megőrizni, mert a sportváros hírnevét már úgyis elvesztettük!” A Hotel Parkban Sándor Karcsi szavai törték meg: — Nem, nem akarok így járni... Edző leszek, s azt szeretném, ha a mostani fiatalok, jövendő tanítványaim úgy emlékeznének rám, mint arra a Sándorra, aki ereje teljében búcsúzott. . . Elérzékenyedett: — Azt szeretném, ha hatni tudnék a környezetemre, hogy Ocvvirkéhoz hasonló esetek nálunk ne forduljanak elő. S ha a visszavonulás tényével nem, ja, de Karcsi mondanivalójának lényegével Feri is egyetértett, n.gy. A VIT DIADALÚTJA Hatalmas,DIADALMAS 1,110 Már maga az utazás is élményt jelentett. A magyar határtól kezdve Erdélyen át a IV. Világifjúsági Találkozó lázában égő Bukarestig, végig a vasútvonal mentén, ünneplő emberek lepték el az állomásokat. Szó sem volt valami szervezésről, hiszen azt sem tudták, hogy pontosan mikor is érkeznek, kiket is hoznak magukkal 1953 júliusának végén a Bukarest felé robogó különvonatok. Maguktól önként várakoztak néha órákon át, hogy azután egy csokor virággal, egy gyors, baráti kézfogással vagy akárcsak lelkes integetéssel üdvözöljék a világ minden tájáról érkező békeharcos fiatalokat. Elmúlt már éjfél, amikor például a magyar sportküldöttség utolsó csoportja Bukarestbe érkezett. A pályaudvar előtt mégis sűrű tömeg hullámzott, várta az újabb és újabb vendégeket. Bukarest lelkesen, büszkén, megszépült, zászlódíszben pompázó utcákkal, boszorkányos gyorsasággal felépített sport- és egyéb létesítményekkel, üde parkokkal fogadta a nagy találkozó résztvevőit és — igaz a nyári kánikulával. Az ötvenfokos hőségben szinte gőcörgött, olvadozott az aszfalt, izzó katlannak tűntek a feldíszített villamosok és autóbuszok, a belopódzó szellő csak ritkán hozott egy kis enyhülést. De az események kavargó forgatagában, a sok új élmény, benyomás lázában a résztvevők elfeledkeztek a nyomasztó hőségről is. Még este is zsúfoltak voltak a széles főútvonalak és terek, vidáman, boldogan ismerkedtek egymással s a főváros lakosságával. Itt is, ott is felcsendült a zene, táncra perdültek a fiatalok. Béke és barátság — hirdették mindenütt a táblák, feliratok a találkozó lényegét, e jelszó jegyében kezdődött meg a Világifjúsági Találkozó. Nagy élményben volt részük azoknak, akik ott lehettek a néhány hónap alatt felépített Augusztus 23 stadion meredeken emelkedő lelátóin, a megnyitó ünnepségen. Száz harsonás fújta meg a jelt, zászlóerdő nyomában Indult meg a résztvevő küldöttségek színpompás menete, visszasugározva azt a hatalmas erőt, amelylyel a VIT megmozgatta a világ haladó ifjúságát. Nemcsak a szocializmust építő, a már felszabadult országok fiataljai meneteltek körbe a falakon, hanem a kapitalista országok küldöttei is. Eljöttek a függetlenségükért még harcoló, amég gyarmati elnyomás alatt sínylődő kisebb és nagyobb államok fiai is, leküzdve a nehézségeket, amelyek útjuk elé tornyosultak, és vállalva azokat a súlyos következményeket, amelyeket részvételük ha kitérésük után jelentett. Egy csapatban vonultak fel a német egységet jelképezve a két Németország békeszerető fiatalságának legjobb képviselői, fehér és színes bőrű haladószellemű amerikai fiatalok büszkén emelték a magasba az öt nagyhatalom tanácskozását követelő felirataikat, vidámam integettek a kormányuk terrorjával dacoló Iráni küldöttek, a malájföldi, tuniszi, algíri, nigériai békeharcokorc. Perzselő volt a hangulat, tetőpontra emelkedett a nyolcvanezres közönség lelkesedése, amikor a koreai küldöttség vonult a stadionba. A nézők berohantak a salakra, vállrakapva vitték körül azokat az egyenruhás fiatalokat, akik fegyverrel a kezükben védték meg még nem is régen hazájukat az agresszorok támadásától. S amikor a felvonulás befejeződött, a zöld gyepet eltakarták a felsorakozott oszlopok, sok-sok nyelven, de egy szívvel énekelték a résztvevők a DIVSZ-indulót. Nem hiányoztak a felvonulásról a sportolók színes csoportjai sem. Mis másnap ötvennégy ország több mint négyezer sportolójának részvételével tizennyolc sportágban megkezdődtek a VIT baráti sportversenyei. Több mint tíz napon keresztül a különböző találkozók és kulturális események mellett az érdeklődés középpontjában álltak. Világhíres versenyzők, Helsinki hősei és Melbourne leendő bajnokai mellett kevésbé ismert, szerény tudású sportolók és csapatok is szerepeltek. Eljöttek például az Indiai East Pengal Club mezítlábas labdarúgói, a Sao Paulo-i főiskolás röplabdázók, a kairói vízilabdázók, hogy részvételükkel is erősítsék a nemzetközi sportbarátságot. Stephens, az ausztrálok kitűnő hosszútávfutója például nem is anynyira a verseny kedvéért tette meg a hosszú utat, hanem inkább, hogy találkozzonssék példaképével, Zátopekkal és újabb szakmai tanácsokat kérhessen tőle. A Köztársasági Stadion salakján a nagy Zátopek emlékezetes küzdelmet vívott Kuccal és Kovácscsal, a női ötpróbában a sokoldalú Alekszandra Csudina világcsúccsal fémjelezte a VIT atlétikai versenyeit. Az Ifjúsági Úszóstadionban magyar győzelmi sorozat született, de megismerte a világ Vu Csuan-ja, a kitűnő kínai hátúszó nevét is. A Floreasca csarnokban Csukana, Muratov, Bosaková gyakorlataiban gyönyörködhettek a tornasport hívei, Papp, Jengibarjan, Drogoez, Sztyepanov, Cibotaru szerepelt többek között a szorítóben, Pirvulescu, Balavadze, Kartozija, Gurbce, Mekosvili küzdött a birkózószőnyegen. És mire elérkezett a záróünnepély, a magyar sportolók szállásán, a Lacul Tel melletti iskolaépületben megtelt a nagy dicsőségtábla, 26 első hellyel és sok-sok helyezéssel. Sportolóink derekasan megállták a helyüket. Egy gyönyörű augusztus vasárnap estén zárult a VIT. Órákon keresztül harmincezer ifjú vonult fel tíz és tíz milliók képviseletében, zászlókkal, táblákkal, jelvényekkel, színpompás, hömpölygő menetben a széles Calea Victoriei-n a Március 28 térre, hogy nagygyűlésen ünnepelje a békét és a barátságot, az ifjúság diadalmas erejét. S ez a hatalmas, mindent legyőző erő volt a legnagyobb élmény, amellyel a bukaresti VIT sok-sok résztvevője hazájába visszatért. (a. *) fk _ ■ // I .. „ Prágában is sikert aratott AZ OSO küzdelm KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNK TÁVBESZÉLŐ-JELENTÉSE PRÁGÁBÓL Volt valami , egy fiatal hajtásának hallatlanul fiatal képviselői és a „Szent széle”, a FIG szabályainak szigorú és rideg őrzői a Vynohrady-tornacsarnokban öszszecsaptak. Meg kell hagyni, furcsa öszszecsapás volt. A küzdelem egyik résztvevője tornázott, a másik pedig tapsolt. Ebből az egyszerű tényből is leszűrhető, hogy az igen éles harc kezdi elveszíteni antagonisztikus jellegét, amely azonban korántsem jelenti azt, hogy minden a legnagyobb rendben van. A viharos tapsok után ítélve a jámbor néző pedig csakis erre az álláspontra következtethetett. De az egyszerű néző csak ti, átadja magát a gyakorlat szépségének, önfeledten tapsol és akár érmeket is osztogatna a lányok között, míg a sport diplomatái tapsolnak, s azután minden marad a régiben. Most azonban valami változás van kialakulóban. Valami történt. Csütörtökön este volt a művészi torna bemutató és még mindig beszélnek róla. Végre szemtől-szembe láttunk két irányzatot. A csehszlovákokét és a mieinkét. A csehszlovákok — házigazdák lévén alaposan kihasználták a bemutatási lehetőségeket és a tízévesek foglalkoztatásától egészen a mesterfokúig — bemutatták elképzeléseiket. Meg kell mondanom, hogy ez merőben eltér a miénlkétől. A kicsik foglalkoztatása nélkülöz minden játékosságot, minden szabad formát. Túlságosan merev és katonás, ez egyaránt vonatkozik a térhatásokra, és a nem elég fellazított mozgásokra is. Ez a felfogás uralkodik egész művészi torna oktatási rendszerükben. A formák és a térhatások némiképpen feloldódnak e felnőttek gyakorlataiban, de az alapot ezeknél is a balett jellemzi. Meglehetősen merev és elég leplezetlen balettelemek alkotják gyakorlataikat. Ehhez társulnak a gyakorlatok zenéi, amelyek nem modernek, csak modern hatásokat kívánnak kelteni — különösebb tartalmi és mondanivaló nélkül — és természetesen a gyakorlatok is ezt fejezik ki. A magyaroknak simus egész felfogásuk széles skáláját bemutatni, úgy, mint a csehszlovákoknak, de azért ízelítőt adtak mindabból, amit tudnak, és ami felett még nálunk is vita van. Nagy sikerük volt. Óriási tetszést aratott a bécsi valcer, a Liszt. ..Szerelmi ál melyra krnmonált fátyolgyakorlat. Várhicsi Eszter szabadon vála v.lott gyakorlata. Patócska Mária karikagyakorlata és a Bartók „Román táncok” című szerzeményére készült botgyakorlat, amelyet narancssárga trikóban, zöld botokkal adtak elő. Nem volt olyan egyértelmű Saly Orsolya ízolidabb mozdulatokkal készült gyakorlata, ami kissé eltér a többiek széles, „legalo” mozgásától. A mieink mozgása merőben eltér a csehszlovákokétól, lazább, egész testet átmozgató és — ellentétben a csehszlovákékkal — a földön dolgoznak, a gyakorlatok öszszeállítói (Kovács Éva ,és Berczik Sára) még az el nem hanyagolható külsőségekre is gondoltak. A lányok változó, kifejező színű mezekben szerepeltek, a zenéhez és a mezekhez igazodik a kéziszerek (bot, karika, labda, szalag, fátyol) színe is. A nagy sikerű gyakorlatok általános hibája, hogy kicsit színpadra vannak beállítva, vagyis másként hatottak egy sportteremben, ahol a színpaddal ellentétben a tornászok vannak a legalacsonyabb helyen. Ezen érdemes lesz gondolkozni. Az árgus szemmel figyelő öreg sportemberek, sok mindent szóvá tettek, vagy enyhén csak céloztak ezekre. A franciák jelentettek kivételt. Nekik a magyarok programja teljes egészében tetszett és csupa felsőfokú jelzőkben nyilatkoztak a lányokról. A jugoszlávok, az olaszok és az osztrákok túlságosan táncosnak találták a gyakorlatokat, a szovjet szakembereknek nagyon tetőzött, különösen a zenék gondos ésművészi igénnyel való összeválogatása. A szovjet csapattal levő zongoraművész külön gratulált elsősorban a Bartók-kompozícióhoz. A csehszlovákok soknak találták a földön való munkát. Egy valamiben mindannyian megegyeztek: amit csütörtökön este a Vynohrady-tornacsarnokban láttunk, az művészet volt a szó igaz és szép értelmében. Mert művészet volt, kerítette az embereket, még a „Szentszék” idős és konzervativizmusáról híres tagjait is. Azóta is beszélnek róla, gratulációkat küldenek a magyaroknak. És hogy egymást közi be ■szélnek róla, méghozzá nagyon kedvezően, akkor ez azt jelenti, hogy még itt, Prágában, a FIG plénumán is beszélni fognak a művészi tornáról. Lehetőséget nyújtanak az 1963-as esztendőben a nemzetközi találkozókra. Ennél többet pillanatnyilag nem lehet elérni — hivatalosan. Mert nem hivatalosan azóta is megkeresik a különböző küldöttségek filmfelvevő géppel rendelkező tagjai a magyar lányokat és filmezik a szabadon választott és a kötelező gyakorlatokat, szorongatják a két edző kezét, a lányok pedig mámoros boldogsággal mutatják be újra és újra gyakorlataikat. Úgy hiszem, még soha senki nem látta olyan szépnek Prágát, mint azok a lányok, akik meghatott boldogsággal fedezték fel életük első külföldi szereplésének színhelyét. Talán egy kicsit sporttörténelem is az, amit csinálnak ... Réti Anna Melyikük lelt aranyat? „Gábor elmesélte, milyen eredményt ért el csoportjában. Nagyon, nagyon örülünk, hogy ilyen szépen fejlődött és szívből köszönjük önöknek a sok fáradozást.” E sorokat a budapesti asztalitenisz-iskola oktatói kapták egy szülőtől. Egy apától, aki megnyugodva és örömmel veszi tudomásul, hogy gyermeke jó kezekben van. Beszéljünk hát egy kicsit bővebben az asztalitenisz iskoláról, amely immár egy esztendeje működik. Elérkeztek az első „évzáróhoz", s a bizonyítványokat is ki lehet állítani a tanulókról, a tanárokról egyaránt Az eredeti cél világos volt. Fel kell lendíteni asztalitenisz-sportunkat, követni kell a világ legjobbjait. Ehhez pedig az, eddiginél sokkal jobb utánpótlásra van szükség. Olyan gyerekeket kell nevelni, akik a legmodernebb iskola alapján tanulnak meg asztaliteniszezni, s akik idővel képesek lesznek versenyre kelni Ogimuráék utódaival. A szervezők felhívására 208 gyerek jelentkezett. A legfiatalabb nyolcéves volt, a legidősebb tizenhárom, összegyűjtötték őket a Sportcsarnok edzőtermében, s megmutatták a sportszereket. Kiderült, hogy ez volt az első közvetlen találkozásuk az asztalitenisszel, legtöbbjük addig csak a televízió képernyőjén látott asztaliteniszt. „Fogjátok csak kézibe az ütőket” — biztatták a gyerekeket. S hamarosan a labdák is előkerültek. „Próbáljátok csak a fal felé ütögetni a labdát" — hangzott az első utasítás az újdonsült iskolában. Bizony, gyatrán sikerültek a kezdeti próbálkozások. A testnevelésben egyébként oly ügyes gyerekek, asztaliteniszütővel a kezükben bizony ügyetlennek tűntek. A furcsa és szokatlan mozgást meg kellett tanítani. Egyeseknél napok, másoknál hetek teltek el, amíg megtanulták a sajátos mozgást. Előadásokat tartottak az asztaliteniszsport történetéből, beszéltek a legújabb eredményekről, igyekeztek megszerettetni a sportágat a gyerekekkel. S ma már, egy év elteltével, bármelyiket is megkérdezi a látogató , lelkes „asztalitenisz szakembertől" kap megfelelő választ. A gyerekek tántoríthatatlan hívei lettek a sportágnak. A különböző selejtezők után 65-en maradtak. S hatvanöt gyerek sikerrel zárja ezt az évet. (Tegyük hozzá, hogy a „rendes” iskolában is megállták a helyüket.) „ Nos hát, mit is tudnak? A tollszárfogásosok (mert ilyen is van közöttük), asztalközelből kínai módra ütnek, a többiek mindkét oldalról egyformán kezelik a labdát. Akkor hát elérkezett a Kánaán — mondhatná bárki örömmel. Hiszen ez hiányzott már évek óta, ilyenfajta asztaliteniszezők után áhítoztunk már régesrég, így igaz. Ám tegyük hozzá gyorsan, hogy a gyerekek mindezt a szépet még csak alapfokon tanulták meg. A tanulás java hátra van. A legtehetségesebbek továbbra is az iskolában maradnak, s ott folytatják a tanulást, a többiek pedig különböző egyesületekbe kerülnek. Az edzők már ott jártak az iskolában, „terepszemlét” tartani. Vajh, ki tudná megmondaná, melyikük lett aranyat? A válogatott keret tagjai is meglátogatták, az iskolát, s kicsit irigykedtek. Berczik Zoli fogalmazta meg mindnyájuk véleményét: „Ha mi is ilyen iskolában kezdhettünk volna, ma hét, nyolc ponttal erősebbek lennénk.” Kóczián Éva pedig azon csodálkozott, hogy milyen ragyogóan kezelik a labdát a gyerekek. Versenyre is kell velük. A feltétel: ki tudja ügyesebben levenni a levegőből a labdát ütőjével? Az eredmény? Erről inkább ne írjunk... Rendben van, Éva? Szóval, ügyesek a gyerekek. Ha botladoztak is az első lépéseknél — mégiscsak megtanultak járni. Tanítsák őket továbbra is — szívvel, lélekkel. Lakatos György Nyilatkozatok a Fráter-katlanról A Práter-stadionban vasárnap lejátszott magyar—osztrák mérkőzés után, alkalmunk volt néhány illetékestől nyilatkozatot kérni. Az alábbiakat közöljük: DUSCH, JÁTÉKVEZETŐ: Az ember nem lehet eléggé okos. A magyarok szidnak, mert nem adtam meg egy tizenegyest, az osztrákok átkoznak, mert megadtam egy lesgólt. Nem szép a játékosoktól, hogy éket akarnak verni a játékvezető és a partjelzők közé... FRAUDL: Hogy én megfogtam Tichy lábát? Hát aztán? Nem mondom, ha egy 11 éves kislány lábát fogtam volna meg, akkor érteném a felháborodást ... De Tichynek nincs is olyan szép lába ... HRÖSCHL KURT, STRAND* KARINOS: A labdarúgó-szövetségnek elment az esze? A legjobb strandidőben elvonja a közönséget a fürdőzéstől? Majd a Decker meg fogja fizetni az elmaradt borravalókat... BARÓTI LAJOS: Ez a mérkőzés ismét az akklimatizálódás diadala volt. Először akklimatizálódnunk kellett Chiléhez, azután akklimatizálódtunk Bécshez. Most megint hűvös van, folytatjuk, az akklimatizálódást. Jelszavunk: akklimatizálódj ma jobban, mint tegnap! HERBERT MONPST, SÖRÁRUS: Mióta élek, nem láttam ennél pompásabb meccset. Már az000 félidő 10. percében 1200 krngi volt a javamra. Sikerült fokoznom az iramot és jól bírtam a kritikus perceket is. Ugyanis Tichy második gólja után már láttam, hogy nem kell visszaadnom az üvegbetéteket. öröm volt nézni, ahogy az üvegek nagyszerű ívben a pályára repültek. STOTZ, KÖZÉPHÁTVÉD: Erősen zavart, hogy a hajam a homlokomba hullott, Albert jó játékos, csak az a rossz szokása, hogy sosem jelenti be, merre akarja vinni a labdát. Különben is elvem helyet a fiataloknak. Ezért adtam helyet neki az első gól előtt. TEKERES MIHÁLY, IBUSZ TURISTA: Szalámi-politikát folytattunk. Felszeleteltük az osztrák csapatot... FRAU HÜBSCHENGRÜNER, BÉCSI HÁZIASSZONY: Egész éjjel vizes borogatásokat cseréltem az én Karlom fején. Napszúrást kapott. Úgy látszik, félre is beszélt, mert egész éjjel Senekowitsch-nak szólította a nagymamát.. . KELENCEI OTTÓ, BUDAPEST: Hidegvizet engedtem a fürdőkádba, és onnan néztem televízión a mérkőzést. Közben az asszony jégkockákat csinált a hűtőszekrényben és azokat szopogattam. Csak azt nem értem, miért nem hajtottak eléggé a fiúk, rúghattak volna nekik akár egy négyest is.. . (mm)