Népsport, 1962. november (18. évfolyam, 215-236. szám)

1962-11-01 / 215. szám

Két biztosan nyert világbajnokság Moszkvában, a röplabda-világ­­bajnokság döntőjének mérkőzé­sein nap mint nap megszámlál­hatatlanul sokszor zúgott fel a taps. Ez az újra és újra megis­métlődő tetszésnyilvánítás főleg a hatalmas erejű leütéseknek szólt, amelyekkel a játékosok az akciókat befejezték. Éppen azért, mert a mezőnyjáték az utóbbi két évben — a legutóbbi VB óta — jelentősen feljavult, a csa­patok különös súlyt fektettek a támadások befejezésére. Ugyan­akkor feltűnő volt az is, hogy ennek érdekében az esetek több­ségében a leütéseket megelőző helyzeteket a lehető legegysze­rűbb módon készítették elő a játékosok, hogy az ütőjátékos­nak feladott labda minden kö­rülmények között a lehető leg­pontosabb legyen. Ez alól viszonylag kevés csa­pat volt kivétel, de a kevesek közé tartozott mindenekelőtt a szovjet férfi válogatott. Ennek a gárdának a játékmodo­ra valamennyi ellenfelétől kü­lönbözött, mégpedig elsősorban abban, hogy legalább olyan nagy ütőerővel rendelkezett, mint akár a román, a bolgár vagy a lengyel csapat, de emel­lett az akciókat olykor hallat­lanul szellemesen készítette elő. Egy ideig látszólag sablonos volt a szovjet játékosok támadó­­ját­éka, majd amikor ellenfelüket sikerült kissé „elaltatniuk”, tá­­madáselőkészítésük szinte egyik pillanatról a másikra valóság­gal kiismerhetetlenné vált. Lát­tunk tőlük olyan akciókat, ami­kor a hálóhoz feladott labdára egyszerre­­két játékos is felug­rott, de hogy melyikük és hon­nan üti be a labdát, az rend­szerint már csak akkor vált­ bi­zonyossá, amikor a labda az ellenfél térfelén csattant. Kitűnő az együttes összeté­tele is. Voszkobojnyikov és Csesznakov személyében két re­mekül képzett ütőjátékosa van, akiket úgyszólván nem lehetett sáncolni, leütéseiket a mezőny­ben nem lehetett védeni. E te­kintetben Kovalenkov és Buro­­bin, a két másodütő is átlagon felüli teljesítményre képes, míg Mondzelevszkij és Vengerovsz­kij gyorsasága, szinte akrobati­kus mozgékonysága a kitűnő mezőnyjátékot biztosítja a csa­patnak. Ehhez járul még, hogy az ütőjátékosok — Voszkoboj­­nyikovval az élükön — nem­csak a hálónál, hanem a hátsó sorban is megállják a helyüket, míg a két mezőnyjátékos ugyan­csak képes arra, hogy szükség esetén eredményesen fejezze be az akciókat, így bizonyára ért­hető, hogy ez az együttes ilyen nagy biztonsággal nyerte el a világbajnoki címet. Egy év óta nyújtott kitűnő eredményeik alapján a japán lányok nagy esélyesei voltak a világ­bajnoki címnek, a legtöbben azonban mégis inkább az ottho­nában játszó szovjet válogatot­tat tartották az első hely leg­főbb várományosának — annak ellenére, hogy az idén a japá­noktól kétszer is vereséget szenvedett. S hogy ez a jóslat mégsem vált be, annak koránt­sem az volt az oka, hogy a szovjet együttes a várakozás alatt szerepelt, inkább a japán csapat fejlődött rendkívül so­kat, és szokatlan stílusa vala­mennyi ellenfelét meglepte. A Japánok legerősebb fegyvere kétségkívül a nyitás volt, amellyel pontjaik többségét sze­rezték, de csaknem ugyanilyen nehéz volt védekezni a kemé­nyen, szinte férfiasan megütött labdáik ellen, amelyek az egé­szen sajátságos csuklómozdulat­tól nem meredek, hanem lefelé hajló ívű pályát írtak le. Nagyon jó az együttes me­zőnyjátéka is. A játékvezetők például egyszerűen nem ítéltek ellenük labdakezelési hibát, mert a játékosok mind a nyitá­sokat, mind a leütéseket — mégha azok nem is voltak erő­sek — kizárólag alsó ékkel fog­ták, de az ily módon előreadott labdák éppen olyan pontosak voltak, mintha kosárérintéssel adták volna társaikhoz. A ja­pán lányok fölényére jellemző, hogy a VB-n lejátszott kilenc mérkőzésen mindössze egy játszmát vesztettek! G. L. Munkában, tanulásban ,,Együtt a munkában, együtt a sportban” — így emlegetik az egri Finomszerelvénygyár Kilián-brigádjának nyolc tag­ját, akik az Egri Dózsa birkózó-szakosztályában találkoznak a mindennapi munka után. Valamennyien minősített birkó­zók. Képünkön a két Kun-fivér, István és József gyakorlatát figyelik a fiatalok. Versenyben a diáksportolók. A szegedi Radnóti Miklós Gim­názium leánytanulóinak egyik sportoló tornászcsoportja külön brigádot szervezett a politechnikai oktatás alkalmából. A diáksportolók nemcsak a sportban, a szép gyakorlatok végzésében jeleskednek, hanem az 5 + 1-es politechnikai oktatás keretében hibamentes munkát is végeznek az új­szegedi virágkertészetben. A MOM 9. sz. Iparitanuló Intézet fiataljainak a napi fárasztó fizikai és szellemi munka után a sporttáskájukba az irkák, tankönyvek helyett tornacipők, sportruhák kerülnek. Irány a zöld gyep, a vörös salak, a sporttelep. Kedvezően akar­ják kihasználni a hátralevő kellemes őszi napokat. Sötétedé­sig játszanak, versenyeznek, gyűjtik a Kilián-pontokat. A „ walesi bárdok“ harci készültségben — és még néhány nemzetközi jegyzet Hivatalos úton két hetet töl-­­­töttem a brit szigetországban s­­ ezalatt alkalmam volt néhány szakemberrel beszélgetni. Ang-­i Hal tartózkodásom alatt a lapo­­­­kat két esemény foglalkoztatta. Az egyik Ramsay kinevezése volt. Walter Winterbottom árván maradt helyét hosszas huza­vona után végre sikerült az angoloknak betölteniök. A nem­­ éppen irigylésre méltó pozíció­t ugyanis inkább taszította, mint­­ vonzotta a szakembereket. Kü­lönösen a válogató bizottság „kerékkötő”­ szerepe riasztotta a jelölteket. Ezért tartott olyan sokáig az utód kijelölése. Az új szövetségi kapitány állítólag lé­nyegesen magasabb, dotációért volt csak hajlandó a megbízo- I­tást elfogadni, és emellett tel­jes szabadkezet kapott a válo­gatásnál. A válogató bizottság továbbra is megmarad ugyan, de csak technikai jellegű fel­adatai lesznek. A másik nagy esemény a két szigetországi nemzetközi mér­kőzés volt: Anglia — Észak-Íror­szág és Wales — Skócia. Mivel a mi szempontunkból a walesi mérkőzés volt az érdekesebb, ezt tekintettem meg. ★ | Alaposan szemügyre vettem a cardiffi pályát, hiszen március 20-án itt játszik majd Magyar­­ország csapata. A talaj valóban kitűnő. Mintha biliárdasztal lenne. A pálya azonban valamivel na­gyobb, s főleg szélesebb, mint a Népstadioné (a védelmeknek nem leányálom!). Futópálya nincs és a közönség egészen a játéktér közelében foglal he­lyet. A mintegy 60 000 néző a mér­kőzés­ előtt azzal szórakozott (a brit országokban sosincs előjá­ték), hogy walesi népdalokat, himnuszokat és a skótok tiszte­letére skót népdalokat énekelt. Minden néző kapott egy négy­oldalas dalszöveg-füzetet. A da­lokat megszámozták, a pálya közepén katonazenekar sorako­zott fel, s a karmester mindig bemondta a mikrofonba, melyik számot adják majd elő. A kö­zönség egy emberként énekelt a zenekarral. Ez kedves és szív­derítő­ látvány volt és a hűvös, nyirkos délutánon forró hangu­latot teremtett. De mi volt eh­hez a hangulathoz képest az a hangorkán, amivel a közönség csapatát biztatta? Bizony, fiaink­nak arra is fel kell készülniük, hogy a walesi közönség az első perctől az utolsóig hallatlan lel­kesedéssel buzdítja és hajtja csapatát, őszintén szólva egy kicsit irigyeltem is a walesi fiúkat. Mit nem adnék egy ilyen temperamentumos közön­ségért? Bezzeg nálunk olykor a Népstadionban egy hűvös ,,an­gol" nézősereg szemléli végig válogatott csapatunk játékát... ★ A walesi csapat kemény, har­cos, szívósan védekező és el­szántan támadó fiúkból áll. Nincs elveszett labda! Nekem különösen a csatársor tetszett. A két szélső nagyon veszélyes, mozgékony játékos. A jobbszél­ső, a fiatal Barrie Jones inkább a zászló felé fut (nagyon fürge, gyorsan cselező játékos), és on­nan puhán, de nagyon pontosan ad be. A balszélső Cliff Jones nagyon képzett futballista. Mát­rai Sanyi jól ismeri, játszott már ellene nem is egyszer. Ta­pasztalt játékos, elég gyors, jól cselez és nem a zászló felé fut, hanem kapura húz. A most jobbösszekötőt játszó Allchurch megöregedett ugyan egy kicsit­­ és el is nehezedett, s az is igaz,­­ hogy vannak tíz percei, amikor­­ eltűnik a mezőnyben, de azért a kapu előtt „életveszélyes”. (Er­ről Grosics sokat tudna mesél­ni!) Most is rúgott egy lesipus­­kás gólt és akkora lövéseket eregetett a skót kapura, hogy csak úgy zúgott utána a taps. ] Vernon, a másik összekötő ti­pikus mezőnyember. Rengeteget dolgozik, nagy területen játszik. S ügyesen cselez és kitűnő érzéke Ivor Allchurch­­ van az összjátékhoz, a kapura­­ azonban már kevésbé veszélyes. Mel Charles, aki eddig ellenünk­­ mint középhátvéd, vagy mint szélsőfedezet védekező feladatot , töltött be, most középcsatárt­­ fog játszani. Nehézkes, nagy­­ testű, darabos és lassú játékos. Egy szikrányi csatárerényt sem i­s tudtam a játékában felfedezni.­­ A védelmet is ismerik a mi fiaink. Egyedül a Tóth Gyurkára emlékeztető, fiatal kapus, Min­­nington, számít itt újoncnak. Kelsey, az Arsenal nagyszerű kapuvédője gerincsérülés miatt már hónapok óta nem játszik. Minnington tehetséges fiú, de nem éri el Kelsey klasszisát. A jobbhátvéd Williams és a közép­hátvéd Nurse (John Charlest ) valószínűleg nem engedi el klub- | ja, az ő posztján fog Nurse | játszani) jó felépítésű, kemény, | kitűnően fejelő és rúgó játékos, de mindkettő körülményes, ne­hezen fordul és a földön köny­­nyebben átjátszható. Hopkins, a balhátvéd, feltűnően hosszúlábú, | | vékony gyerek. Jelenleg a Tot­­­­tenham tartalékcsapatáb­an ját- t­­­szik. A két fedezet közül csak a fiatal, nyakigláb Hennessey , játszik ellenünk is. Társát, Lu-­­­cast, Budapesten a sziklakemény­­ Crowe váltja fel. Wales csapata nehéz, nagyon­­ nehéz ellenfél lesz, s csak ötle­tes, kombinatív „magyar játék­kal” lehet őket térdre kénysze­ríteni. Ha azonban erőlködni fogunk, akkor el lehetünk ké­szülve nagyon kellemetlen meg­lepetésre is!★ ( Külön fejezetet érdemelnek a­­ skótok. A skót válogatott csapat­­ már évek óta együtt van, s noha­­ a játékosok majdnem kivétel nél- l­kül a fiatalabb generációhoz tartoznak, egészen érett futballt­­ játszanak, a védelem inaeszív,­­ kemény és gyors,­­ ami érdekes: nem rúgják el, hanem leteszik a­­ labdát. A középhátvéd szerepé­ben Ure személyében tartalék játszott, de az utóbbi években nemigen láttam nála külföldön jobb középhátvédet. Kivételes képességű futballista a balfede­­zet Baxter is. Hasonlít a játéka Bozsikéhoz, de mozgása gyor­sabb. Nagyszerűen osztogat és szinte viszi magával az egész csapatot. A skót együttes legjobb része azonban a csatársor. Az új jobb­­szélső, a 13 éves Henderson nagyszerűen bevált. Gyors, ál­landóan változtatja a helyét,­ be­felé cselez és bal lábbal várat­lanul 15. Egyik ilyen hatalmas lövése be is talált a túlsó felső sarokba. A White — St. John *— Law belső hármas hamisítatlan közép-európai futballt játszik. Általában az egész skót együttes­ben nyoma sincs a robusztus brit labdarúgásnak! Az ötletes, színes, sokmozgásos támadójá­ték inkább egy jóképességű spa­nyol klubcsapatra emlékeztet. Azt hiszem, még sokat hallunk a skót válogatott együttesről. Én nem árt, ha félszemünket rajta­­tartjuk, mert ha így folytatják és együtt maradnak, akkor az 1966-os VB egyik esélyesévé lép­hetnek elő.★ Az 1963-as esztendő ünnepi éve lesz az angol labdarúgás­nak. Ekkor üll a FA, vagyis a „Labdarúgó Szövetség” (mint ismeretes ez az egyetlen szövet­ség a világon, ám ennek nevében­­ nincs benne az ország, amelyet­­ képvisel­, százéves jubileumát. A hivatalos ünnepségek ugyancsak októberben lesznek, de már az évfordulóra való tekintettel adta oda a FIFA kongresszusa Ang­liának 1966-ra a VB-rendezés jo­gát. A Jubileum jegyében bonyo­lítják le jövőre az UEFA ifjúsági tornáját is. Ez a torna ma már tényleges Európa-bajnokságnak számít, hiszen csaknem vala­mennyi ország részt vesz rajta. Az angol szakemberek nagy vá­rakozással néznek a­ magyar ifik szereplése elé. — Biztosan szépen játszó, pom­pás kis csapatot küldenek, mint mindig — mondta nekem A. G. Doggart úr, az angol szövetség elnöke. — Én elégedett lennék már azzal is — válaszoltam —, h­a a fiúk Lengyelországgal szemben egyáltalán kiharcolnák az angliai részvétel jogát... *• Sir Stanley Rous, a FIFA elnöke bajosan tölt egy hetet egyfolytá­ban otthon. Könnyű neki — agg­legény. Nemrégiben Mexikóban járt, ahol alaposan tanulmányoz­ta a pályaviszonyokat. Ugyanezt tett© Argentínában és Indonéziá­ban is. Az 1890-es VB-t ugyanis Európán kívül rendezik. A Rímet Kupa fennállása óta most folya­modott a rendezés jogáért először ázsiai ország. Az 1956-os lissza­boni szavazáson a Chilével szem­ben minimális vereséget szenvedő Argentína is jogot formál a VB megrendezésére, s jelentkezett már a harmadik jelölt is, Mexikó,­­ A FIFA elnöke persze nem fog­lalt állást abban, hogy melyik országban lenne a legelőnyösebb a VB-t megrendezni. Ha azonban­­ a FIFA végrehajtó bizottságában­­ szó lesz róla, az elnöknek nem esik majd nehezére, hogy a három folyamodó ország pálya- és szállodahelyzetéről átfogó és­­ részletekbe menő képet adjon. A FIFA elnöke egyébként el­fogadta meghívásomat és szíve­sen jön el a Magyarország— Wales mérkőzésre Budapestre, ahová ifjúkorának annyi szép emléke fűzi. Igen, „szép emléke”, annak ellenére, hogy Rous — játékvezető volt. ★ Végül bizonyára érdekli a magyar közönsége:­­a Népsport már nemegyszer írt róla, hogyan is áll a chilei el­számolások ügye? Tagadhatatlan, hogy az érdekelt európai szövet­ségek már­­egy kicsit türelmet­lenek, hiszen az elszámolás június közepe óta a szó szoros értelmében ,,zajlik”. A nemzet­közi sportsajtó ugyanis állandóan cikkezik róla. A múlt hónapban Mel Charles Wales kulcsembere úgy volt, hogy Ottorino Barassi, a FIFA egyik európai alelnöke utazik Chilébe, de most megvál­tozott az eredeti elgondolás és nem Barassi megy Chilébe, ha­­nétfi Goni,­­ a chilei „főrendező’'­ (az elhunyt Carlos Dittborn utóda) jön Európába elszámolni. Az európai szövetségek nyug­talanságának az a legfőbb oka,­­ hogy a chilei valutának, az escudo-nak az árfolyama egyre­­ gyorsabb iramban esik, s a VB befejezése óta éppen a felé­re­ zuhant. A FIFA azonban megnyugtatta a szövetségeket, az árakat dolárban rögzítették, s így az infláció nem károsítja meg a szövetségeket. Úgy látszik, hogy egy világ­­bajnokság nemcsak gondos és nagyon hosszú előkészületek után születik meg, hanem ugyanilyen hosszadalmas a­­ befejezése is. Barcs Sándor Az iskolai testnevelés és káderképzés kérdéseiről, s a Sportm­úzeum tevékenységéről Az MTST szerdai sajtótájékoz­tatóján két napirendi pont szere­pelt. Béni Miklós, az MTST okta­tási osztályának vezetője az isko­lai testnevelés és káderképzés kérdéseiről beszélt, Dobozy László, a Testnevelési Tudomá­nyos Tanács főelőadója pedig­ a Sportmúzeum tevékenységét is­mertette. Változások az iskolai sport irányításában Béni Miklós bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a sport át­szervezése változásokat hozott az iskolai sport irányításában. Eddig a KISZ töltötte be ezt a feladatot, most pedig az MTST, é® ezen belül az Iskolai Testne­­velé­si és Sport Bizottság végzi — kivéve az általános iskolák sportmunkáját, amely továbbra is a KISZ kezében marad. Az elmúlt öt évben az iskolai testnevelés és sportmozgalomnak megvoltak az eredményei — bár nagy vita folyt a tanterv és az osztályozás kérdésében. A közel­jövőben megjelenik a Művelődés­­ügyi Minisztérium új utasítása, amelynek lényege, hogy nincs felmentés az iskolai testnevelés alól. Négyfajta testnevelési óra lesz ezután, mégpedig a szorosan vett testnevelési óra, a könnyí­tett tornaóra, az iskolai gyógy­­testnevelés és a klinikai gyógy­torna. Ebben az évben emelkedett az iskolák száma, s ennek következ­tében nőtt a rendszeresen spor­­toló tanulók száma is, amely ma már az általános iskolákban 53 ezerre, a középiskolákban 20 ezerre, az egyetemeken és fő­iskolákon 0 ezerre tehető. Prob­lémát jelent viszont, hogy ezzel nem tart lépést a tanári létszám és a megfelelő sportlétesítményeik száma. Az utóbbiakban nagy­­ segítséget jelent az MTST és a­­ KISZ által kezdeményezett sport­­létesítmény építési mozgalom. Az iskolai testnevelés terén az 1956. év előtti évekhez viszonyít­va nagy a fejlődés. Szinte min­den iskolatípusban megsokszoro­zódott a tanulók részvétele a sportban. Az általános iskolások­nál 50, a középiskolásoknál 80, az ipari tanulóknál pedig 70 százalék vesz részt különböző sportrendezvényeken, de hasonló a helyzet a felsőoktatási intézr ■ményeknél is. Az egyetemi és főiskolai bajnokságot eddig 11 sportágban rendezték meg. Ez a küzdelemsorozat a jövőben is lebonyolításra kerül, de az eddi­giektől eltérően, ezután csak minden páratlan évben írják ki és nemcsak nagy seregszemléje lesz az egyetemistáknak, hanem előkészület az Universiat­é­kra is. A páros években viszont az egyetemi és főiskolai klubok baj­nokságát tartják meg. A továb­biakban az előadó a sportisko­lákról szólt és megemlítette, hogy a tanerők és az edzők állandó útmutatást kapnak, hogy munkájuk valamennyi iskolában egységes legyen. Béni Miklós végül az iskolai káderképzésről beszélt és el­mondotta, hogy a szakképzés egységes formában történik, mégpedig a TF-en, valamint a Sportvezető és Edzőképző Inté­zetben. Új tárlat a Sportmúzeumban Az öt héttel ezelőtt megnyílt­ Spor­tmúzeum nagy érdeklődés­re tart számot és a városligeti Műjégpálya nagytermében léte­sített VB-kiállítás dokumentum­­anyagét már jó néhány ezren megtekintették. A Sportmúzeum létrejöttének körülményeiről Dobozy László, a következőket mondta: „Sok ország megelőzött már bennünket Sportmúzeum lé­tesítésével, s ezt a hiányt igyek­szünk most pótolni. Négy évvel ezelőtt felvetődött terv került most tető alá, amikor a TTT ke­retében megalakult a Sportmú­zeum és Éremtani Bizottság. A mostani VB-kiállítás úttörő kez­deményezésnek tekinthető, de a helyiség nem alkalmas sport­múzeum céljaira, hiszen az érté­kes dokumentációs anyag olyan nagy, hogy állandó bemutatásá­ra a mostaninál négyszer na­gyobb teremre volna szükség. A jelenlegi kiállítás november végéig lesz nyitva, majd 1963. tavaszán új tárlatot mutatunk be „Sport a művészetekben” cím­mel Ennek anyaga máris rendel­kezésre áll. 1964 elejétől pedig az újkori olimpiai játékok törté­netét kívánjuk az érdeklődők é­r­ténni. (MTI) Az atléta-palánta felcseperedett Egyik legnagyobb atlétaígé­retünk — Gyulai István — mindössze 19 éves, vagyis az ifjúsági korcsoport utolsó esz­tendejét tapossa. Tízéves korá­ban futott először időre — 60 méteren 9 mp-et. Azután ví­vott, tornázott, kézilabdázott, futballozott, s négy esztendeje, hogy véglegesen „elszegődött” a salakra. Nézzük csak a fejlődését igazi távján, 400 méteren. Szá­razak az adatok, néha azon­ban sokat mondanak. 1959-ben egy kis bozontos hajú, kreol­­bőrű gyerek indult el az or­szágos serdülő bajnokságon. S mint ismeretlen 52,8-cal meg­nyerte a 400-at. A következő évben már kerek 50 mp-et mu­tatott az óra, azután megint ugrott egy évet a naptár és 48.8-nál állt meg a mutató. És az idén? 48.3 ... 48 . . . 47.5. Egymás után adta át a múlt­nak az ifjúsági csúcsokat. A legutolsó futása különösen nagy benyomást keltett: ötven perccel előtte 300-on ért el or­szágos csúcsot, majd könnyed, lendületes mozgással, a végén már egyedül javította meg a 400-ast. Arról még nem is beszél­tünk, hogy ez a kissé zárkó­zott fiatalember, még 100-on és 200-on is csúcstartó. A Bp. Honvédben, Cziráki József irá­nyítása mellett készül. Az edző szerint­ Pista tavaly és tavaly­előtt még nem „hajtott”, az eredmények addig szinte ma­guktól jöttek. Kár lett volna elsietni, hiszen van még bőven ideje. Az idén edzett először már igazán komolyan. Nehéz táv a 400 méter, még azok is félnek tőle, akik rend­szeresen futják. Gyulai Pista azonban nagyon szereti. Lehet, hogy talán még egyszer sem futotta ki magát rajta, úgy igazában. Bizony össze­szorított foggal, keménye­n küzdeni még meg kell tanulnia. Csak úgy gyorsan kérdeztük meg tőle az idei utolsó ver­senye után, amellett, hogy a bölcsészkar német—angol nyel­vű tagozatát sikeresen akarja elvégezni, mik a tervei a sport­ban. — Sokat szeretnék erősödni — válaszolta. — Olvasom a szaklapokat, a nagy futók ed­­zésmódszereit. Az eredményekről diploma­tikusan hallgatott. Node, nem vitás, hogy nem­ akar megre­kedni a 47.5-nél. riaius:---------------Eggggsge— 0% Csütörtök, 1962. november 1.­­9

Next