Népsport, 1963. május (19. évfolyam, 86-107. szám)

1963-05-02 / 86. szám

Gratulálunk Az IPARTERV székházának egyik nyolcadik emeleti tervező­szobájában állandóan cseng a telefon. Gulyás Zoltánt, vagy Rimanóczy Jenőt keresik. A keddi, reggeli lapok híradása szerint ugyanis a Budapesti Nemzetközi Vásár lágymányosi főpavilonjának tervezésére kiírt pályázat első díját a Gulyás Zoltán, Rimanóczy Jenő, Nagy József és Egyedi András által együttesen­­készített mű kapta. Szóval ezért a „nagy forgalom”! Ismerősök, barátok — közöt­tük nem egy sportember — ke­reste telefonon a tervezőket, hogy gratuláljanak. Látogatá­sunkkor mi is ezzel kezdtük. Osztatlan örömet keltett kétség­telenül a sportszeretők táborá­ban, hogy végre-valahára talán megoldódik régi óhajunk, vagyunk — a NAGYCSARNOK! Milyen is lesz? A siker utáni öröméből még alig felocsúdó Gulyás Zoltán építészmérnök tájékoztat erről. — Mindenek előtt, amiért önöket, sportembereket is ér­dekli, hármas funkciót lát majd el. A kiállítás főpavillonja lesz, alkalmas ezenkívül nagy­gyűlések tartására, s számos sportág nagy jelentőségű hazai és nemzetközi eseményeit is megrendezhetik majd benne. Az eddigi csarnok nem volt képes kielégíteni — elsősorban a közönség részéről felmerülő igényeket. Nos, itt a legkisebb pályaméretnél, mondjuk egy ökölvívó-eseményen tízezer néző befogadására lesz alkalmas léte­sítményünk! Csak úgy futtából számoljuk, milyen sportágak is kaphatnak majd Lágymányoson otthont? Nos, az asztalitenisz, a birkó­zás, a cselgáncs, a kézilabda, a kosárlabda, az ökölvívás, a súly­emelés, a tenisz, a torna, a vívás versenyein, mérkőzésein kívül lehet helyet adni itt a téli sportok közül a műkorcsolyá­zásnak, s a jégkorongnak is! — A legnagyobb belső játéktér hatvanegyszer harminc méteres lesz, felállítható tehát ebben a a jégkorongpálya is. Ilyen esetben előreláthatóan nyolcezren nézhetik majd végig az eseményt. Télen és nyáron egyaránt ki­­használható ezek szerint a csarnok! — Eseménytorlódás esetén, ha például kiállítást tartanak, már nem kaphat helyet a sport a pavilonban? — vetjük közbe, ismerve a tetemes idővel járó kiállítási igényeket. — A tervezésnél erre is gon­doltunk. Azonos időben ugyanis kétféle funkciót is elláthat majd a létesítmény: külön lehet majd a kiállítási részt megköze­líteni, s ismét más folyosókon kerül a közönség majd a lelá­tókra, a nézőtérre. Bízunk ab­ban, hogy a legigényesebbeket is kielégítik majd a látási, az elhelyezési viszonyok. Zavartalan lesz a rádió- és televízióközvetítés, s a belső hőmérséklet mindig kellemes lesz. Őszintén mondva: ennek ellenére a legnagyobb problémát számunkra a 120x120 méteres fesztáv áthidalása okozta, de erre is a lehető leg­jobb megoldást választottuk. A négy, hatalmas méretű tartó­oszlop, amelyekben a lépcső­feljárók is elhelyezést nyertek, nem zavarja a látási viszonyo­kat, mivel ezek a nézőtéri részen kívül kerültek. — Végezetül: miként jutottak a pályázat gondolatáig? — Szóval... ha lehet mon­dani ... mindannyian szeretjük a sportot. S úgy éreztük: a sportban nem is lehet az utolsók közé sorolni országunkat. A létesítmények terén viszont már igencsak a sereghajtók között vagyunk. Nos, jórészt ezért! ... S most már csak azért szurkolunk, hogy tervünket fogadják el kivitele­zésre is. Úgy gondoljuk, ez lesz a könnyebb rész ... Búcsúzunk a csillogó szemű fiatal szakember­től: — Gratulálunk! A viszont­látásra a lágymányosi építkezé­sen __ Tichy a középcsatár az Admira ellen Kedden könnyebb edzést tar­tott a Bp. Honvéd. Utána kijelöl­ték szerdám az Adimira ellen­­pályára lépő csapatot. Ennek érdekessége, hogy Tichy ismét játszik az első csapatban. — Győzelmet várok az Admira ellen. Remélem javuló formában levő csapatunknak sikerül a visszavágás — mondta Bányai Nándor edző. És mi újság a® Admira körül? A csapat kedden koradélután érkezett Budapestre. — Nagy örömmel jöttünk — mondta Hans Pesser edző, a volt sokszoros válogatott. — Tavaly legyőztük a Bp. Honvé­dot, s most szeretnénk ezt az eredményt Budapestem is meg­ismételni. Az edző elmondta csapatáról, hogy jelenleg jó formában van, s egyik esélyese a bajnoki cím­nek. Az Admina összeállítása több helyen eltér a tavalyitól. Most van egy dél-amerikai játékosuk is, a jobbszélső­ Tnacaia. Körner II viszont, aki több ízben játszott a válogatott, dán szélsőt, most középcsatár lesz. A kapus, Draphilmayer még egészen fiatal játékos. Az Admira egyébként kedden dél­után már edzést is tartott. Akik szerdán délután kimen­nek a kispesti Honvéd-pályára, bizonyára színvonalas, érdekes mérkőzést láthatnak. Kézilabdás seregszemle A csepeli kézilabda-stadion hat csapat mérkőzésének lesz a színhelye május 1-én. Érdekes­ségként azt is meg kell említe­nünk, hogy a tv - elsőként sorral kerülő Goldsberger—Csepel női mérkőzés második félidejét, illetve a Bp. Honvéd—Győri ETO férfi mérkőzést teljes egészében közvetíti. Az ezt követő Csepel— FTC férfi találkozó már a tele­­vízió nyilvánossága nélkül zajlik le. Remélhetőleg az ünnepnapon lezajló mérkőzések színvonala is méltó lesz május 1-hez. ­ Két esztendő — pozitív előjellel k­ét évvel ezelőtt történt. Angyal­földön, az ünnepélyes megnyitó után nagyszabású sportvetélkedés­nek lehettünk tanúi s annak, amikor a boldog röplabdás lányok könyvecskéibe bekerültek az első pontokat igazoló pe­csétek. Nézzük a vetélkedést egy idős Láng-gyári munkással, a sportkör el­nökségének tagjával, a csónakázás, a túrázás hajdani szerelmesével beszél­gettünk arról az időről, amikor ő még kisinas volt. „Tudja — mondta —, voltak idők, amikor a testedzést valósággal hermetikusan zárták el előlünk, munká­sok elől. A mai fiatalok viszont — hat­évestől bármely korbeliig — nem csupán zárva találják a sportcsarnokok, sport­pályák kapuit, hanem valósággal bevon­ják, beédesgetik oda őket. Minden tornaszer, felszerelés rendelkezésükre áll, semmi mást nem kérnek tőlük, csak azt: "Sportoljatok, legyetek egészsége­sek, váljék véretekké a testedzés.*” Ezen a napon, 1961. május 1-én egész­séges, szívet-lelket gyönyörködtető ve­télkedéssel indult útjára a Kilián Test­­nevelési Mozgalom. S most, május 1-én még melegebben cseng a születésnapi köszöntő, hi­szen a munkásosztály nagy nem­zetközi ünnepével azonos időben ünne­peljük fiatal mozgalmunk születésnap­ját, annak a jelvényszerző mozgalomnak útjára bocsátását, amely nem a szédü­letes csúcsok elérésére, nem fantasz­tikus sportbabérok megszerzésére sar­kall, hanem arra, hogy rendszeres, szí­vós kitartással, a sport művelésével erősebb fizikumú, ellenállóbb, a nehéz­ségeket könnyebben legyűrő, optimista, vidá­mkedvű fiatalok — és természetesen idősebbek is — népesítsék be a sport­pályák gyepét, a tornatermeket s olyan versenyláz bontakozzék ki, amely az iskolákban jobb tanulást, a termelő­­munkában pedig keményebb izmokat, vidámabb munkát eredményez majd. Ma, május 1-én, az „ünnepelt” szüle­tésnapján szívbéli kötelességünk, fel­adatunk visszatekinteni az eltelt két esztendőre, arra az útra, amelyet a fia­tal tömegmozgalom befutott. A születésnapi köszöntőben túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a moz­galom tíz- és százezrek szívéhez találta meg az utat. Igazolja ezt, hogy az országban eddig több, mint félmil­­liónyian kapcsolódtak be a Kilián-moz­­galomba. Igaz, hogy ezek túlsúlyban iskolások, diákok, de számtalan üzem, hivatal, termelőszövetkezet fiatal és idős dolgozói is kijárnak munkaidejük után a sportpályákra, ezrek és ezrek tanul­tak meg kerékpározni, úszni és több, mint félmillió résztvevő talált és talál üdítő felfrissülést a nehéz munka után a játékos testedzési lehetőségek műve­lésében. Sportvezetők, társadalmi aktí­vák, testnevelő tanárok szorgalmas, lel­kiismeretes munkáját dicséri, tanúsítja, a két esztendő gyümölcse, az 543 ezer jelentkező, s a mintegy 120 ezer külön­böző fokozatú jelvénytulajdonos. Persze a jelvénytulajdonosok száma több is lehetne, mégis úgy érezzük, hogy má­jusi köszöntőnk, születésnapi emlékezé­sünk joggal lehet dicsérő és bízvást tehetünk pozitív előjelet a rövid két esztendő elé, hiszen ez a nagyon vonzó, sokoldalú, az eddigi jelvényszerző moz­galmaknál célratörőbb, átfogó erejű mozgalom utat talált a szívekhez, szép és nemes célkitűzéseit, hasznos és az egyének javát szolgáló feltételeit ma­gukévá tették több, mint félmilliónyian, fiatalok, idősebbek egyaránt. Tehát po­zitívan zárhatjuk a két esztendőt. D­e nem árt egy keveset szólni arról is, hogy mik a legközelebbi teen­dők. 120 ezer olyan jelentkező van, aki csak részben vagy egyáltalán nem kezdte el a mozgalom indulása óta a pontok gyűjtögetését. A határidő sür­geti a jelentkezőket, de a sportkörük vezetőit is. Ha a 120 ezer résztvevő nem gyűjt annyi pontot a jelentkezéstől szá­mított két év alatt, amely elég valame­lyik fokozat eléréséhez­­, nem tekint­hető a mozgalom tagjának, s kezdhet mindent elölről. Éppen ezért a jó idő beálltával minden lehető alkalmat meg kell most teremteni a szabadban végez­hető pontszerzési alkalmakra és körül­tekintő szervezéssel mozgósítani kell ezt a 120 ezer jelentkezőt, buzdítani kell őket arra, hogy ők is gazdái legyenek valamelyik jelvényfokozatnak. Emellett nem szabad elhanyagolni az új jelent­kezőket, a versenyalkalmak megterem­tését sem — de az előbb említett feladat szinte mindennél sürgősebb és fonto­sabb. B­ízunk abban, hogy ebben az esz­tendőben is — a 120 ezer hátra­lékoson kívül is — még újabb és újabb tízezrekkel gazdagodik a mozga­lom, emelkedik a jelvényesek száma, mind szélesebb tömegek ismerik fel a sportmozgalom jelentőségét, szép és frissítő gyakorlatait, az egészségre hasz­nos hatását. A pozitív két év után bíz­vást reméljük, hogy a következő szüle­tésnapi köszöntőben az eddiginél is több eredményről és még kevesebb hi­báról adhatunk számot. A mozgalom szép fejlődése még sok — és eredmé­nyekben gazdag — születésnappal biztat mindenkit. (csj) 4 IDŐSZERŰ KÉRDÉS Barátihoz és Lakathoz Stockholmban és Budapesten nagy eseményre készülnek a lab­darúgás kedvelői. Szombaton a Népstadionban a két ország olim­piai válogatottja mérkőzik, vasár­nap a svéd fővárosban pedig a két A-válogatott. Az előkészületek már javában folynak. Baráti La­jos szövetségi kapitány és Lakat Károly szövetségi edző ütőképes csapatot szeretne felvonultatni a svédek ellen. De vajon sikerül-e ez? Az előjelek nem a legbízta­­tóbbak. Ezt hangsúlyozta a hét közepén Lakat Károly is. Baráti és Lakat végignézett három mérkőzést a tizenkilencedik for­duló találkozói közül. Tapasztala­taikat természetesen hasznosítják a felkészülésben. Együtt törik a fejüket a legjobb összeállításon, a leghatásosabb taktikán, a kö­zös programon, szinte azonosak a gondjaik is. Éppen ezért azonos kérdéseket is tettünk fel. 1. Milyen összeállításban játszik a csapat, s mik a problémáik? 2. Mit láttak a tavaszi ha­todik fordulóban? 3. Milyen eredményt vár­nak? 4. Mi a további program? Az első kérdés a szövetségi kapitányt töprengésre késztette, lakatot már kevésbé. BARÓTI: Biztos a hátvé­d­­hármas: Mátrai, Mészöly, Sár­osi, Sólymosi lesz a jobbfedezet. A támadósorban Sándor, Albert, Tichy és Feny­vesi úr. játszik Stockholmban. LAKAT: Gélei lesz a kap­us, Novák, Orbán és Ihász a három hátvéd, Palotai és Nagy a két fedezet. Györke a jobb­, Rosso a bal szélső, Bene j­átszik közé­pen. Povázsai balösszekötőben, s alighanem Komor . Lesz a j­obbösszeöcöző. S magyarázatként megtoldot­ták 'Szav­aikak •*•»,*.?» BARÓTI: A kapuban alighanem liku Pistát szerepeltetem, mert Szentmihályi formáját nem talá­lom egyenletesnek. A hátvédek­ben bízom, akárcsak Solymosiban, aki egyre jobban belelendül. Sí­pos viszont fáradtnak látszik, visz­­szaesett, de­ sajnos, Szojka sem keltette a legjobb benyomást Kis­pesten. Göröcs rossz felfogásban játszik. Keveset tartózkodik a jobbösszekötő helyén, a szárny já­tékban nem vesz részt, nem tudja helyzetbe hozni a társait, ritkán találkozik a labdával. Monostori most talán jobb megoldásnak lát­szik. A két szélső és Albert helye nemigen lehet vitás. Tichyről mos­tanában sok szó esik. Meg kel mondanom: sajnálom, hogy okot adott arra, hogy a tartalékcsapat­ban szerepeltessék. A válogatott mérkőzésen sérült meg, s ez is akadályozta abban, hogy legjobb tudása szerint játsszék. Már rend­ben van, s mivel a válogatottban mindent megtesz a győzelemért, nincs okom rá, hogy mellőzzem. LAKAT: Ki legyen a bal szélső, ez a gondolat foglalkoztatott leginkább. Rosszra esett a vá­lasztásom, mert Farkas­­ és Mathesz is sérült, Mathesz pe­dig különben is az összekötő he­lyén szerepel a Vasasban. Rossi legalább igazi szélső játékos. Saj­nos, a jobbösszekötő helyén nincs igazán jó formában levő játéko­sunk. Nógrádi és Komora is visz­­szaesett. Komoréban mideneset­­re több az erő, munkabíróbb. A kis Dunai ügyes játékos, de Ko­mora rutinosabb . BARÓTI: Kispesten, s az üllői úton voltarti. "Még tv-ns láttam a szegedi mérkő­zést is. A Fradi-pályán láttam egy olyan mérkőzést, amely után már valósággal epekedtem. Sok gólt, szellemes csatár­játékot, kulturált játékfelfogást, egészséges támadó­szellemet, gólratörő csatárjátékot. A Ferencváros összjátéka gyor­sabb, csapatjátéka egységesebb volt. A győriek is ügyesen kom­bináltak, de a pálya közepe táján sokszor adták egymáshoz a lab­dát. Nagyon tetszett Novák, Mát­rai, Albert, Orosz, Vitezsál, Feny­vesi dr., valamint időnként Or­bán, Palotai és Morvai játéka is.­­ Az Újpesti Dózsa csatárai so­kat egyénieskedtek, csupán Ku­­harszki keltett jó benyomást. A védők kitettek magukért. A sze­gediek csatárjátéka a mezőnyben javult, a kapura azonban még mindig nem elég veszélyesek.­­ Kispesten a Honvéd megérde­melten győzött, bár az eredmény alakulhatott volna döntetlenre is. A hazai csatárok csak a 16-osat játszottak jól, de támadójátékuk­ból hiányzott az átütőerő, akár­csak a salgótarjániak csatárjáté­kából. Tuschinger tetszett, de ő is csak az első félidőben. LAKAT- A kispesti és a sze­gedi mérkőzésről azonosak a meglátásaim. Én nem az Ollői úton, hanem a Hungária úton voltam. Meglepett a pécsiek okos , 4—2—4-es játékfelfogása. Nem­­ álltak be védekezni, nem ijedtek­­ meg a® MTK-tól. Rádi ügyesen­­ szervezte a játékot, a két Dunai­­ a kombinációban tűnt ki, s tet- E szett Györke is. Vári viszont egy- E általán nem tetszett. Ha ő jól ját­­s­ozott volna, elvitték volna a két E pontot a pécsiek. Az MTK fá­­­­radírnak látszott. O BARÓTI: Az új svéd vá­logatott játékerejét nem ismerem, de azt tudom.­­ h­igy a svédek különös becsvágy­­á­ggal készülnek ellenünk. A csapat E játékereje nagyban függ attól,­­ rendelkezésükre áll-e Hamrin,­­ Simonsson, Bergmark és Jonsson. E Ha igen, akkor nehéz dolgunk­­ lesz ... !­­ LAKAT: Úgy tudom, hogy a­­ svédek elsősorban olimpiai csa- E­patuk győzelmére, jó szereplő­­jjeé ne összpontosítanak. Csapatuk I gerince már régen kialakult, s­­ megfelelően összeszokott. Ném­i­hány nagy tapasztalattal r­endel- E kező játékos is helyet kap a­­ csapatban. Ha tovább akarunk­­ jutni, győznünk kell. Márpedig : ott akarunk lenni Tokióban ... O BARÓTI: Kedden délelőtt taktikai jellegű edzést tar­tottunk a Népstadionban, s szerdán Szekszárdon a helyi Dó­ E­zsa ellen játszunk, csütörtökön ed­­­­zés és fürdő lesz, s pénteken reg­­­­gel repülünk Stockholmba. Mivel E Stockholmba csak késő délután­­ érkezünk meg, edzést csak szom­­­­baton tartunk, vasárnap pedig tak­­­­tikai értekezlet lesz, s hétfőn már­­ itthon is leszünk.­­ LAKAT: Az egri mérkőzése­k után Tatára megyünk. Ott tar­­­­tózkodunk és készülünk a mér­­­­kőzés napjáig.­­ És mikor lesz végleges csa-E­patösszeállítás? E BARÓTI: Szerdán, I LAKAT: Szerdán, I Gondjuk közös, szivük vágya E is azonos: győzni! n. gy, O Rossi Ilku „Egyformán cseng minden nép ajkán”... Vannak emberek, akiknek élete forgása úgy alakul, hogy az esztendők során temérdek baráti találkozásuk akad. Való­ságos emlékerdő húzódik meg agyuk rejtekében, milliónyi név, arco­sokra talán már csak homályosan emlékeznek, mások csak egy-egy villanásra idéződ­nek fel. Ilyen gazdag emlékezet-gyűj­teménnyel rendelkezik a Nem­zeti Bank dolgozója, az Újpesti Dózsa sportolója, Dosztály Já­nos, aki most ünnepli 25 éves munkásságát, és negyedszázados aktív sporttevékenységét. Mun­ka után egy kis beszélgetésre invitáltuk, azért, hogy emléke­zetének kincsesházából, a sport­ban eltöltött 25 esztendőből próbáljunk egy kis csokrot összeállítani. — Kicsit nehéz így, hirtelené­­ben válaszolni — mondja eltű­nődve. — Most, hogy jómagam abbahagyom az aktív verseny­zést és a fiatalok nevelésével szeretnék foglalkozni, ideje lenne ezzel is számot vetni. Ta­lán a sportolással kezdeném, a sport, a sportesemények segítet­tek ezeknek a barátságoknak, baráti találkozásoknak megszü­letésében. Dosztály János sportpálya­­futása már 1938-ban indult el. Több sportág mellett szíve a sportlövészethez húzott, ebben érte el első sikerét is. A szép indulást a háború félbeszakí­totta, s 1947-ben, amikor haza­tért a fogságból, ismét csak a sportlövészet érdekelte, ezzel keresett tehát leggyorsabban kapcsolatot. Meg is találta: elő­ször a Szabadságharcos Szövet­ségben, illetve a Zalka Máté, majd a Dózsa színeiben szere­pelt. 1951 óta pedig már azzal is büszkélkedhetett, hogy biztos oszlopa lett a válogatott csa­patnak. Ebből már következik a folytatás is: versenyek sora, események, sporttalálkozók, amelyek szinte kínálták a sportbarátságok megszületésé­nek ezernyi lehetőségét. Évszámok egymásutánjában kutat, s pillanatra megállapo­dik: „1952, Helsinki, olimpia. Nekem különösen emlékezetes, hiszen, mi, lövészek szereztük a 7. olimpiai érmet, Takács Ká­roly személyében. Alig hirdet­ték ki az eredményt, máris odafutottak az argentinok, a finnek, a kubaiak, a románok, az olaszok, gratuláltak, együtt örültek győzelmünknek.” Emlékezetes volt Lvovban, 1954 májusában megrendezett sporttalálkozó is, majd 1955-ben a bukaresti EB-vel tovább sza­porodott a barátok névsora. Itt történt, hogy négyévi veretlen­ség után először sikerült le­győzni a lengyeleket. „Nagyon jóleső és baráti gesztus volt, amikor a győzelem után ölel­gettek bennünket, aztán együtt vacsoráztunk, felelevenítettük közös történelmünk emlékeit. Nem a legyőzött — hanem a barát koccintott.” Mennyi állomás — és mennyi barát. A sikeres milánói EB, a szép emlékekkel gazdag római olimpia, a moszkvai VB, a lip­csei hadsereg-spartakiád és sok­sok találkozó — sportbarátokkal. Sokaknak csak a neve, vagy elmosódó arcvonása maradt meg, másoktól egy-két üdvözlő sor, ismét másokat már kép­sorozat, levél, cikk is megörö­kít a kis házi archívumban. Ylonen, Bogdanov, Sirbu, And­­rejev, Jensen, Itkis — finnek, szovjetek, svájciak, dánok, ro­mánok, lengyelek, spanyolok,­ argentinok ... felsorolni is ne­­­­héz lenne a neveket, akiket ba-E rátainak tekint. — Sokat tanultam minden­­ külföldi versenyen, nemcsak*: rutint, versenyző képességet.E hanem a tapasztalatok kicseré-E lése, az ismeretségek, megbeszé- I lések mindig előbbre vittek. É Mindegy volt. Kelet, vagy Nyu-­ gat fiaival találkozunk, közös­ nyelvet találtunk, a sportbarát-­ ság nyelvét. Kétszáznál több érem, öt ser- j­­ég, s vagy 30 porcelán-, kris-­­­tályváza, no meg a Sport Ér-­­­demérem bronz fokozata, a­ Sport Érdemes Dolgozója ki­tűn-­­ tetés — kiállításnak is sok. Hét-­­ éves kisfiát — lövésznek szánja,­­ „makacs és kitartó, remélem,­­ apja örökébe lép majd” —­­ mondogatja, amikor a vitrint­ átrendezi. Elöl,­ső helyen az­­ első verseny serlege, mellette­m a nagyon kedves emlékeket ta-­­karó moszkvai VB plakettje.­­ „Meleg szálak fűznek a szovjet,­ sportolókhoz. Megtanultam be-E csalni módszereiket, állhatatos- E­ságukat — azt a lebilincselő­­ kedvességet, amellyel mindig­­ fogadtak, részesítettek bennün- e­ket. Egy nagy családhoz tarto-­­­zunk — a sportolók, a sportE rajongóinak sokmilliós család- E jához.” E Ez a nagy család — 25 éves­­ aktív versenyzés után sem­­ mond le Dosztály Jánosról.­ Igaz, betegsége megálljt pa-­ rancsol a versenyzésben, de a­­ fiatalok oktatásában annál in-­ kább részt kíván venni, edzői­­ tanfolyamra készül. „Amit én­­ kaptam a sportban, annak egy­­ részét szeretném továbbadni. ” Tanítani erre a nagy „nemzet-­­ közi nyelvre” — a sportra —,­­ amely egyformán cseng minden­­ nép ajkán. S örülnék, ha az én­­ segítségemmel is tovább sze­­­­vődnének fiatalok és fiatalok, „ európaiak, ázsiaiak, afrikaiak­­ és amerikaiak között a sport-­­ barátság erős szálai”... EE Csécsey József . ” Szerda, 1963. május 1.3

Next