Népsport, 1963. október (19. évfolyam, 195-216. szám)

1963-10-01 / 195. szám

a­lán felesleges is, hogy megemlítem azt a fel­fokozott érdeklődést, amely a XII. öttusa Világ­bajnokságot megelőzte. De ebben az esztendőben Európa legjobb öttusázói a korábbi­nál több alkalommal mérték össze erejüket és így a na­gyobb érdeklődést ténybeli adatok, eredmények is ala­posan alátámasztották. Ezért nem volt titok, hogy ha csak nem jelenik meg Magglingenben valami rend­kívüli, tengerentúli tehetség, akkor a világbajnoki küz­delem a magyar és a szovjet öttusázók párharcát jelenti elsősorban. Az ismeretlen nagyság azonban Magglin­genben rejtve maradt és az ötnapos küzdelem megfelelt az általános várakozásnak. Illetve... Ha visszagondolok a pá­ratlanul érdekes szovjet— magyar párviadalra, akkor lehetetlen fel nem fedezni azokat az új öttusázókat, akik az öttusa legerősebb mezőnyében kiugró teljesít­ményt nyújtottak. Gondolok a szovjet Makejevre, a ma­gyar Mónára és az ugyan­csak szovjet Minyejevre, hogy az eredmény hozta sor­rendnél maradjak. A magyarok által elért páratlan siker ezen a v világbajnokságon a legjobb egyéni versenyző és a legkitűnőbb csapat győzel­mét jelentette. És itt alá kell húznom pirossal, hogy ez a szovjet csapat semmi­vel sem volt rosszabb a ko­rábbi világbajnoki együtte­seiknél! A magyarok vi­szont hihetetlen fejlődésről tettek tanúbizonyságot. Ezen a világbajnokságon a piros melegítős Balczóék gyorsab­bak és jobbak voltak a kék melegítős Novikovéknál. Jól ismerem a világbaj­noki mezőny legjobbjait. Mindig csodáltam a négysze­res világbajnok Novikov klasszisát és régen vártam arra, hogy Balczó András nem elégszik meg a helye­zésekkel és az élre tör. De amit ezen a világbajnoksá­gon Balczó produkált, az egyenesen bámulatos. Nincs gyenge száma. Az ötnapos küzdelemben elkerülhetetlen gyengébb periódusokon is fölényes magabiztossággal lett úrrá. Török Ferenc pe­dig szinte hihetetlen akarat­erővel, nagyszerű versenyzési készséggel versenyzett. Szá­mára a négynapos vezetés után az jelenthet az ezüst­éremért gyógyírt, hogy vé­gül is egy nála is jobb honfi­társa kerekedett föléje. Móna István nagyszerű csa­pattagnak bizonyult, aki nagy ígéret. Ha megengedik, megkoc­káztatok egy Tokióra vonat­kozó véleményt. A magyar csapat szerintem még ren­delkezik tartalékokkal. Ha ezeket is sorompóba tudják állítani és csak keveset ja­vulnak az olimpiáig, akkor jogos reményekkel indulhat­nak jövőre a hosszú útra. De azért ne feledkezzenek meg arról, hogy mások sem elégednek meg a helyezé­sekkel, mint ahogy a ma­gyarok is a győzelemre tör­tek. Wille Grut, az UIPM (Nemzetközi Öttusa Szövetség) fő­titkára Elgondolkoztató dolgok az evezősök évadzáró versenyéről Az evezés a néző szempontjá­tól egészen sajátságos sportág. A sportok legtöbbje szünet nél­kül leköti az ember figyelmét, egyfolytában összpontosít, izgul a néző is. Az evezős szurkolók ezzel szemben a cél környékén elhelyezkedve a versenynek csak egy részét látják. Befut az egyik mezőny é­s várhatnak jó né­hány percet, amíg a másik látó­távolságba kerül. A várakozás percei alatt az ember gondolkodik__ A hét végén lebonyolított há­romnapos országos bajnokságon is akadtak elgondolkoztató dol­gok, méghozzá szép számmal. Jönnek a fiatalok! Evezőseink, hm ... nem tar­toznak a világ élvonalába. A nők már jókora lépést megtet­tek az odavezető úton, a férfiak viszont eddig nem sok babért arattak világversenyeken. Egy­­egy balsiker után aztán jöttek a kifogások: rosszak a hajók, ke­vés a külföldi verseny stb. Az igazság viszont az, hogy a ver­senyzők nem akartak keményen dolgozni! Az országos bajnok megelégedett a hazai sikerekkel, a második beérte a második hellyel és így tovább... Változást ebben csak az el­múlt tél hozott, amikor a fia­tal versenyzők keményen mun­kához látták. Heti hat edzéssel készültek az idényre, s amikor már vízre lehetett menni, ez a szám megduplázódott. Bár az ilyen edzések gyümölcse nem érik be egyik napról a másik­ra, kétségtelen, hogy már az idei versenyeken — nem utol­sósorban ezen a bajnokságon is — előbbre léptek a fiatalok. A férfiak mezőnyében ezt a legkitűnőbben bizonyítja az FTC kormányos nélküli négyesének szereplése. A csapat korátlaga 19 év, a legidősebb tagja 21 eszten­dős. Ezek a fiatalok — akárcsak a Budapest-bajnokságon — most is diadalmaskodtak a Bp. Vörös Meteor válogatott négyese ellen. Igen jó erőkből álló fiatal szak­osztálya van a Csepel SC-nek is. — Jövőre már őket is számba vesszük a válogatásnál — mond­ta Losoncai Tibor szakfelügyelő. Leszakadt a középmezőny Az élvonalban tehát mutatko­zik bizonyos fejlődés, utánuk azonban nagy űr tátong. Jól le­hetett ezt látni a bajnokságon, ahol néhány számban az arany­érmet már a verseny lefutása előtt ki lehetett volna adni, amy­­nyira biztos volt a győztes kilé­te. A többi számban is legfeljebb két várományosa volt a bajnoki címnek. Miért van ez így? Hol vannak azok az egyesületek, amelyek ed­dig sok borsot törtek a legjob­bak orra alá? Sajnos, visszaestek. Talán azért, mert úgy gondolták, hogy úgysem tudnak lépést tartani az élvonallal. Vajon arról megfeled­keztek, hogy nekik éppúgy jo­gukban­ áll sokat és keményen edzeni, mint bárkinek? Elgondolkoztató, hogy ezek­nek az egyesületeknek a ver­senyzői, akik akár kényelmes­ségből, akár egyéb okból kifo­lyólag nem tesznek meg min­dent eredményesebb szereplé­sükért, nem éreznek-e bizonyos fokú lelkiismeretfurdalást? Nem érzik-e, hogy az egyesületnek, amely megteremti sportolásuk lehetőségét — tartoznak vala­mivel? A bajnokságon, sajnos, sok olyan versenyzőt is láttunk, akiknek nem lett volna ott a helyük. Részvételük a színvonal rovására ment. Ugyancsak nem használt a bajnokságnak az sem, hogy néhány egyesület olyan számokba is benevezte hajóit, amelyekben nyilvánvaló volt, hogy nem állnak ralihoz. A futamok közti kis szünete­ket az utolsó bajnoki küzdelem után egy jóval nagyobb, jövő tavaszig tartó szünet váltja fel. Ez már nemcsak a gondolkodás­ra ad módot, hanem a cselek­vésre is. Ami Máknak szól, nem szól Makraynak A tornász Budapest­­bajnokságon Makray lát­szólag érthetetlenül egy­szerre csak megállt ge­­rendagyakorlata közben... Ez valóban érdekes eset volt. E­gy pillanattal Mak­ray megállása előtt ugrott le a felemáskorlátról Mák Gyöngyi remekül sikerült gyakorlata végén. Mint tornászok közt ez szokás, Endrődi Kati és még két­­három versenyző felkiál­tással is figyelmeztetni kívánta Mákot, hogy „be­­leálljon” a lóugrásba mél­tó befejezéseképpen a szép gyakorlatnak. Ket­­ten-hárman is kiáltottak majdnem egyszerre: „Állj megl. Állj meg!” — Tet­ték mindezt a legjobb szándékkal, s végül is nem várt, de megérdemelt kettős eredménnyel. Mák Gyöngyi „beleállt”, de megállt fent, a gerendán, gyakorlata felénél Mak­ray Kati is, mintha kér­dezné: „Vajon miért?...” Sok haszna persze nem volt belőle. Bár egy is­métlés (mert a félbe­hagyott gyakorlat után csak ez következhetett) azért nem a világ. Kedd, 1963. október 1. Az atlétikai bajnokság mérlege Kezdjük azzal, hogy a statisztika nem hízelgő. Az atlétikai bajnokság 29 száma közül (beszámítva a korábban megtartott 10 000 m-t) csak tizenegyben született jobb eredmény, mint tavaly, háromban pedig azonos. Ha a második, harmadik vagy ha­todik helyezett eredményét hasonlítjuk össze, sem javul az arány, különösen a férfiszámokban. A hosszú idő után ezúttal elmaradt országos (felnőtt) csúcsok helyett most csak néhány bajnoki csúccsal kellett beérni. Egyszóval a bajnokság színvonala, eredményátlaga még bizonyos mentő kö­rülményeket is figyelembe véve, a várako­zás alatt maradt. Mégis túlzás lenne álta­lánosítva a gyenge eredmények bélyegét rásütni, csak azért, mert már megszoktuk több versenyzőnk világviszonylatban is ki­tűnő teljesítményét. Azt sem lehet elfelej­teni, hogy az atlétanők öt bajnoki csúcsot javítottak és csak három számban marad­tak el a tavalyi győztes eredményétől, ez viszont még nem vigasz a férfiszámokban előbukkant váratlan gyengékért. A mérleg tehát erősen vegyes. A baj­noki címek sorsa eldőlt, de a legtöbb szám­ban a bajnokság nem adott pontos választ arra a kérdésre, hogy mire is képesek at­létáink most, az őszi versenyidőszak kez­detén. A válaszadást kétségtelenül — de csak részben — megnehezítette a szokat­lanul mostoha időjárás is. A mi hidegre közismerten érzékeny atlétáinknak nagy hátrányt jelentett, hogy késő délután mind­össze 8—9 fokos melegben kellett verse­nyezniük, tetejébe még hideg széllel vias­­kodniuk, a célegyenesben rendszerint el­lenszélben futni, ugrani, vagy hátszéllel dobni. Egy héttel korábban, a búcsúzó nyá­rias melegben valószínűleg kedvezőbben alakult volna a mérleg és­­ nagyobb bi­zakodással tekinthetnénk a britek elleni viadal elé. A volgográdi eredmények tükrében A britek helyett az OSZSZSZK felött ara­tott hétvégi, értékes győzelmük eléggé be­szél. A Volgográd—Budapest összehasonlí­tás alapján női atlétáink, ha kijön a lépé­sük, esetleg szorossá tehetik a pontver­senyt, a férfi viadalon azonban erre nincs sok remény. Mert: a Futásban a britek Európában ma a legerősebbek (az NSZK ellen is csak három futószámot vesztettek el). Száztól tízezerig a Népstadionban ők az esélyesek gátfutásban pedig — szá­munkra — eleve verhetetlenek. Közép- és hosszútávfutóink válaszút előtt állnak. Ha a bátortalan taktikázást választják, ez a félelmesen hajrázó britek ellen biztos vere­séget és gyenge eredményt jelent, viszont elsősorban a táv második felében bátor, következetes irammal nemcsak jó ered­ményt,­ele esetleg meglepetéseket is csikar­hatnak ki. Egyáltalán nem volta­k biztatóak bajnoki eredményeink nemcsak a rúdugrásban, hanem a másik há­rom ugrószámban sem. Márpedig a dobá­sok mellett a britekkel szemben elsősor­ban az ugrásokban lehet „keresni”.­­ A mostani időjárás Inkább a ven­dégeknek kedvez. Ez most a helyzet A bajnokság eredményei alapján a válo­gatott összeállításánál számításba jövő versenyzőket három csoportba sorolhat­juk. Az első a legkisebb. Idetartoznak azok, akik az idény első feléhez képest most is megnyugtató formában szerepeltek. A férfi dobóbajnokok: Nagy Zs., Bognár, azután Kazi D., Markó (100-on) és a fiatalok közül tartja augusztusi formáját Mecser. A második már valamivel nagyobb. Ezek a javulók, illetve az ismét feljövő­ben levők: a férfi és női rövidtávfutók. Mocsár, Pintér, azután Rózsavölgyiné, Csányi, Eckschmidt, Stugner, Dusnoki és többé-kevésbé Parsch, Simon A., s Kiss Gy. A harmadik csoport a többség, akik nem tudták elérni nyárközepi eredményei­ket, sőt nemegyszer azoktól erősen elma­radtak, mint pl. Kleiberné vagy Kalocsai.. Számukra a fő cél a legjobb forma őszi időzítése, egyelőre nem sikerült és erre­­ csak az időjárás nem lehet mentség. Lehet, hogy néhányuknál csak pillanatnyi formainga­dozásról volt szó. A britek ellen minden­esetre bizonyíthatnak. Bőrű és derű A három hidegr, őszi délutánon kesereg­hettünk az ugrók, elsősorban a rúdugrók bizonytalanságán (hiszen a ,,fémkorszak" utolsó éveiben 410 nemhogy győzelemre, d© még emelvényre sem volt elég), néhány fiatal közép- és hosszútávfutónk (pl. Tóth M., Szörényi. Jóni. Aradi. Farkas) megtor­panásán, a gátfutó- és általában a dobó­utánpótlás gyengeségén. De Viszont örülhettünk az új bajnokok ,,fia­­talodásának", hiszen a most először baj­noki érmet nyertek közül Gélei 19, Gyulai 20, Stugner, Dusnoki, Vértesy 21, Csányi pedig 22 éves, ezután a fiatal hosszútáv­futók közül Mecser és Simon D. áttörésé­nek, a vidékiek tavalyinál jobb szereplésé­nek, az idény elején még jóformán isme­retlen 400-as Tóth kiugrásának, s még né­hány fiatal versenyző (mint pl. Andor vagy Encsi) vártnál jobb helyezésének. Beszédes számok az országos bajnokságról. A bajnoki csúcs megdőlt hét számiján (de csak két férfiben), beállították egyben, ezenkívül egy országos ifjúsági csúcs és egy stadioncsúcs-beállítás született. Az idei legjobb eredményt megjavítot­ták egy számban (férfi diszkosz) és beállí­tották négy számban (férfi 100 m, 200 m, 110 m gát, női 100 m). Megjegyzés: idei legjobb eredményt hozott a korábban meg­tartott 10­00 m. Érdemes sportolói szintet ért el a három nap alatt összesen tizenkét versenyző, hat férfi és hat nő. (A korábbi 10 000-es baj­nokságon négyen futottak a szinten belül.) A legtöbbet javult tavaly óta az 5000 m, az idén a nyolcadik is jobbat futott, mint a tavalyi harmadik! A legerősebb visszaesés a férfi ugrószá­mokban mutatkozott, tavaly rúddal az ötö­dik is 420-at ugrott, magasban pedig a ha­todik eredménye is jobb volt a mostani második helyezettjénél. Négy tavalyi bajnok távol maradt, az elindult 16 közül megvédte bajnokságát Csutorás (100), Porsch (800 és 1500). Sütő (10 km). Medovárszky (magas). Kalocsai (távol és hármas). Szécsényi (diszkosz)/ Kulcsár (gerely). Zsivótzky (kalapács) és — csak — három nő. Heldt (200), Kazi O. (800), Bognár (súly). Két védő nem került az emelvényre, egy pedig a döntőbe sem. Először nyert felnőtt bajnokságot kilenc atléta (tavaly csak hat): Gyula J. Pintér. Csányi Z.. Vértessy. Mácsár. Tamás. Gelei. Stugner. Dusnoki. Két bajnokságot nyert az idén is Porsch és Kalocsai, hozzájuk csatlakozott még Csányi Z., Kazi O. és Rózsavölgyiné. Az utolsó három évben csak hat ver­senyző tudta megnyerni ugyanazt a szá­mot: Csutorás (100), Heldt (200), Kazi I. (800), Kalocsai (távol), Szécsényi (diszkosz), Zsivótzky (kalapács), a két utóbbi 1958 óta megszakítás nélkül Bajnok. A „red­ változatosabb” szám az akadály és a nöl magas. 1959 óta mindkettőben minden évben változott a bajnoki két bajnokság került vidékre (a két ma­gas), tavaly három, az idén viszont tizen­háromszor álltak vidékiek az emelvényre és két szám (hármas, gerely) kivételével minden férfi döntőben volt vidéki ver­senyző. Az ifjúságiak (és serdülők) szereplésének mérlege: egy bajnokság, még négy „emel­vény” és 13 további helyezés. A bajnokságokból tavaly 9 egyesület kö­zül a Bp. Honvéd és az Újpesti Dózsa együtt 17-et nyert, az idén viszont már 13 egyesület, osztozott: Bp. Honvéd (6), Újpesti Dózsa (5). Vasas és a Bp. V. Meteor (3—3). MAFC. TFSE és Bp. Spartacus (2—2). Bp. Építők: BEAC. Békéscsabai MÁV. VM KÖ­ZÉRT. Vasas Izzó és SZVSE 1 — 1. Az ösz­­szes helyezések alapján a két „nagy” azonban most is erős fölényben volt a töb­biekkel szemben. " A tatai világbajnoki parádé a mérce alatt Noha reménykedtünk, ma­gunk sem hittük, hogy ilyen nagyszerűen sikerül a kajako­zók és kenuzók idei nemzetközi évzárója. Ismertük ugyan e ha­gyományos versenyünkre jelent­kező külföldiek képességeit, tisztelettel adóztunk eddigi, a nemzetközi versenyeken elért sikereiknek,­­ mégis titokban úgy gondoltuk, későn van e verseny, s a Jajceban rendezett VB után nagy részük befejezett­nek tekinti az idei versenyéva­dot. Nos, most rájöhettünk, hogy nem csupán mi gondolkozunk „olimpiai ésszel”. A szovjet, a német, a román, vagy a bolgár, a lengyel és a francia szakem­berek, a svéd vezetők hozzánk hasonlóan képzelték az erők fel­mérését:­­ „... Meg kell állapítani, hogy az olimpiai verse­nyekkel közel azonos idő­pontban mire képesek az olimpiára számításba jövő, esélyes versenyzők .. .­­ ez dicséretükre válik — maguk a versenyzők is érezték: a jövőre nézve sokat elárulhat­nak a tatai verseny futamai. Helyzeti előnyünk — nálunk volt a verseny — s jól koncent­rált felkészülésünk eredménye­ként szombaton és vasárnap né­hány versenyszámban kel­lemes meglepetéssel szol­gáltak a magyar verseny­zők. Említettük korábban, hogy Gra­­nek edző néhány hajóegységben a legénység megcserélésének gondolatát forgatja a fejében. A verseny előtt, az edzéseken már meg is valósította a jeles szak­ember elképzeléseit, s­­ ez a híradásunkból, a verseny tudó­sításából kiderült , többségé­ben a csapathajókban új össze­tételben versenyeztek a mieink, s közülük nem egy az első ver­senyen határozottan remén­yt­keltően.­­ Különös figyelem kísérte Tatán az olimpiai verseny­számokat. A kenusmezőnyben Hajda győ­zelme kellemes meglepetés, hi­szen a többi ifjú magyar kenu­zó,­s a szovjet Himics, a német Malinovszki kemény ellenfele volt a versenyzőknek. A kajakos egyes versenyzők képtelenek vol­tak hozzá hasonló teljesítményt véghez vinni. E távon, úgy lát­szik, továbbra is hullámvölgy­ben vagyunk. Talán az ötszázas győztes Szente, vagy a tízezren első helyen végzett Nagy vagy Hessz, esetleg más fiatal orvo­solhatná némiképpen ezer mé­teren a jelenleg fennálló bajo­kat.­­ Párosaink — ha kicsit talán túlzás is a megálla­pításunk — remekeltek. A világbajnoki bronzérmes Soltész, Gyürü-kettős a hajdani olimpiai bajnok szovjet párost, s a románok jóerejű hajóegysé­gét is maga mögé utasította. S a kísérletezések helyességét bi­zonyította egy kis mértékben máris a Hajda, Cselényi-kettős második helye ebben az olimpiai versenyszámban. A női versenyszámokban el­indult két ragyogó képességű szovjet versenyző —, s mind­két számot megnyerte. Pe­dig Bizaik és Szeregyina jelen­legi formájukban csak a máso­dik vonalat képviselik szovjet barátainknál. Helyzetünk itt sem reménytelen, hiszen Tornyi és Ihász igazán ifjú évjáratú kaja­kozók, s a párosban — igaz, nem kis különbséggel — máso­dik Jantolecz és Benkő is pá­lyafutása kezdetén levő ver­senyző. Csak rajtuk múlik, hogy idővel az idei világbajnok né­met Zimmermannhoz és Eeser­­hez, vagy éppen az osztrák Spitz kisasszonyhoz hasonló vá­ratlan eredményt érjenek el a következő nagy nemzetközi ver­senyeken.­­ Csillagok és trónkövetelők Tatáról Középen fent a szovjet Bizak hasít­ja a hullámokat, baloldalt két kiváló kajakos, Morozov (szovjet) fent, S. O. Sjödelius (svéd) kö­zépen és aki a trónt követeli: Nagy Gyu­ri. A kép közepén két kiváló, többszö­rös világbajnok ka­jakozó, F. Briel (német) és A. Ver­­nescu (román) néz farkasszemet, jobb­oldalon a kenuzók, felül Hajba Antal és lent A. Himics (szovjet). (Szepes Béla rajza.) . Terepezés a budai gyárkéményeső felett Lángokba borult az angol „basa”. Gazdája szélsebesen kezdett az oltásához. Olóanyag volt elég, mert a por vastagon feküdt a pályán. De a fürge tűzoltók is segítséget nyújtottak Pál Bélának, s így sikerült meg­menteni a BSA-t, az ötszázas gépet.­­ A porlasztó volt a hibást — mondta lehangoltan a ver­senyző, akit ez a váratlan epi­zód elütött az eredményes sze­repléstől. A kétnapos nemzetközi terep­gyorsasági verseny pontot tett a motocross-idényre. Megmutat­ta, hogy a magyar versenyzők­nek az eddiginél jobban fel kell kötniük a bőrruhát, ha értéke­sebb nemzetközi eredményre várnak. A 250 kcm-­ben a szov­jet második garnitúra lépett az óbudai pályára, s ez ez együttes is fölényben volt a magyar él­vonallal szemben. Az 500 kcm­ben már az első vonal képvi­selte a szovjet motocro­­-­ spor­tot, az angol és a svájci ver­senyzők is ebbe a vonalba tar­toznak hazájukban, érthető, hogy itt még jobban kidomborodott az erőkülönbség a külföldiek javára. E két géposztályban el­maradtak a magyar sikerek, s legfeljebb csak annak örülhe­tünk, hogy a várt győzelmek ezúttal már nem a gépe­k gyen­ge teljesítőképességén úsztak el. Előrehaladás, hogy a magyar élgárda már olyan motorokkal rendelkezik, amelyek megfelel­nek a nemzetközi követelmé­nyeknek. Bizony most a ver­senyzők tudását is fel kellene emelni a gépek színvonalára. Nem rosszak a versenyzőink, de néha még „lezseren" küzdenek, mintha idegenkednének attól, hogy a verseny minden mozza­natában keményen harcoljanak a méterekért. Ezt láthattuk elsősorban az óbudai gyárkémények közül ki­magasló pályán. Szombaton és vasárnap pihentek ezek a ké­mények, nem ontották fekete füstjüket, de a verseny mégis konkurrenciát állított nekik. A száraz pályán olyan hatalmas port vertek a kerekek, hogy messziről szinte átláthatatlan felhőbe burkolódzott a Bécsi út eleje. Sokan fiatalon mentek ki a terepre, s a nézők zöme „őszülő" hajjal tért haza. A né­zők ruháját uniformizálta a te­rep, valamennyi, a ráh­ullott fi­nom agyagportól szürkéllett. Ezt a kellemetlenséget a szekad­ai szárazság idézte elő, a pálya ugyanis már hosszú ideje nem látott vizet. A jövőben nem len­ne szabad ebbe teljesen­ bele­nyugodni, egyetlen öntözőkocsi is sokat tehet a nézők tüdeje érdekében, egyetlen ilyen kocsi is csökkentheti a Patyolat amúgy is hatalmas őszi túlter­heltségét. Pedig a rendezés pompásnak bizonyult. A Fővá­rosi Villamosvasút jelzőlámpájá­nak zöld színére rajtoltak a ver­senyzők, tehát az indítónak nem kellett a rajt pillanatában ha­nyatt-homlok menekülnie a vad iramba lendült motorok elöl. Végre percnyi pontossággal raj­tolhatott a mezőny. Az is a ren­dezést dicséri, hogy meleg für­dő várta a motorosokat. Egy sátor, amelyben egyszerre négy versenyző zuhanyozhatott, s egy kazánkocsi, amely a meleg vizet szolgáltatta. Ezt az ügyes és sikerült kezdeményezést nem ártana rendszeresíteni, és a fürdőt kibővíteni. Hadd férjenek bele jövőre a nézők is, elvégre a tisztálkodáshoz nekik is joguk van. Nem igaz? A továbbiakban sok mú­lik azon: versenyzőink ké­szek-e arra, hogy a követ­kező esztendőt maradékta­lanul az olimpiai felkészü­lés szolgálatába állítsák? Ha ugyanis a tehetségesek és szorgalmasak egyaránt hajlan­dók lesznek erre , egyszer is­mét tapsolhat majd önfeledten a magyar sport hatalmas szur­kolótábora kajakosainknak és kenuzóin­knak. Szeptember utolsó szombatja és vasárnapja Tatán, a nagy ta­von némi optimizmus lehetősé­gét ígérte. Világbajnokok és vi­lágbajnoki helyezettek voltak kénytelenek megadni magukat egy-egy döntő alkalmával. Tata egyébként azt is bizonyította: értékes versenyzőgárda részvé­tele esetén — legyen bár a ver­seny távol a fővárostól — re­kordszámú közösséget vonz ez a sportág, ami sokat mond. Számtalan tanulsággal járt a kétnapos verseny amelyeket minden valószínűség szerint ala­posan kielemeznek a sportág vezetői, s felhasználják majd a további munkában.2

Next