Népsport, 1963. október (19. évfolyam, 195-216. szám)

1963-10-01 / 195. szám

alán felesleges is, hogy megemlítem azt a felfokozott érdeklődést, amely a XII. öttusa Világbajnokságot megelőzte. De ebben az esztendőben Európa legjobb öttusázói a korábbinál több alkalommal mérték össze erejüket és így a nagyobb érdeklődést ténybeli adatok, eredmények is alaposan alátámasztották. Ezért nem volt titok, hogy ha csak nem jelenik meg Magglingenben valami rendkívüli, tengerentúli tehetség, akkor a világbajnoki küzdelem a magyar és a szovjet öttusázók párharcát jelenti elsősorban. Az ismeretlen nagyság azonban Magglingenben rejtve maradt és az ötnapos küzdelem megfelelt az általános várakozásnak. Illetve... Ha visszagondolok a páratlanul érdekes szovjet— magyar párviadalra, akkor lehetetlen fel nem fedezni azokat az új öttusázókat, akik az öttusa legerősebb mezőnyében kiugró teljesítményt nyújtottak. Gondolok a szovjet Makejevre, a magyar Mónára és az ugyancsak szovjet Minyejevre, hogy az eredmény hozta sorrendnél maradjak. A magyarok által elért páratlan siker ezen a v világbajnokságon a legjobb egyéni versenyző és a legkitűnőbb csapat győzelmét jelentette. És itt alá kell húznom pirossal, hogy ez a szovjet csapat semmivel sem volt rosszabb a korábbi világbajnoki együtteseiknél! A magyarok viszont hihetetlen fejlődésről tettek tanúbizonyságot. Ezen a világbajnokságon a piros melegítős Balczóék gyorsabbak és jobbak voltak a kék melegítős Novikovéknál. Jól ismerem a világbajnoki mezőny legjobbjait. Mindig csodáltam a négyszeres világbajnok Novikov klasszisát és régen vártam arra, hogy Balczó András nem elégszik meg a helyezésekkel és az élre tör. De amit ezen a világbajnokságon Balczó produkált, az egyenesen bámulatos. Nincs gyenge száma. Az ötnapos küzdelemben elkerülhetetlen gyengébb periódusokon is fölényes magabiztossággal lett úrrá. Török Ferenc pedig szinte hihetetlen akaraterővel, nagyszerű versenyzési készséggel versenyzett. Számára a négynapos vezetés után az jelenthet az ezüstéremért gyógyírt, hogy végül is egy nála is jobb honfitársa kerekedett föléje. Móna István nagyszerű csapattagnak bizonyult, aki nagy ígéret. Ha megengedik, megkockáztatok egy Tokióra vonatkozó véleményt. A magyar csapat szerintem még rendelkezik tartalékokkal. Ha ezeket is sorompóba tudják állítani és csak keveset javulnak az olimpiáig, akkor jogos reményekkel indulhatnak jövőre a hosszú útra. De azért ne feledkezzenek meg arról, hogy mások sem elégednek meg a helyezésekkel, mint ahogy a magyarok is a győzelemre törtek. Wille Grut, az UIPM (Nemzetközi Öttusa Szövetség) főtitkára Elgondolkoztató dolgok az evezősök évadzáró versenyéről Az evezés a néző szempontjától egészen sajátságos sportág. A sportok legtöbbje szünet nélkül leköti az ember figyelmét, egyfolytában összpontosít, izgul a néző is. Az evezős szurkolók ezzel szemben a cél környékén elhelyezkedve a versenynek csak egy részét látják. Befut az egyik mezőny és várhatnak jó néhány percet, amíg a másik látótávolságba kerül. A várakozás percei alatt az ember gondolkodik__ A hét végén lebonyolított háromnapos országos bajnokságon is akadtak elgondolkoztató dolgok, méghozzá szép számmal. Jönnek a fiatalok! Evezőseink, hm ... nem tartoznak a világ élvonalába. A nők már jókora lépést megtettek az odavezető úton, a férfiak viszont eddig nem sok babért arattak világversenyeken. Egyegy balsiker után aztán jöttek a kifogások: rosszak a hajók, kevés a külföldi verseny stb. Az igazság viszont az, hogy a versenyzők nem akartak keményen dolgozni! Az országos bajnok megelégedett a hazai sikerekkel, a második beérte a második hellyel és így tovább... Változást ebben csak az elmúlt tél hozott, amikor a fiatal versenyzők keményen munkához látták. Heti hat edzéssel készültek az idényre, s amikor már vízre lehetett menni, ez a szám megduplázódott. Bár az ilyen edzések gyümölcse nem érik be egyik napról a másikra, kétségtelen, hogy már az idei versenyeken — nem utolsósorban ezen a bajnokságon is — előbbre léptek a fiatalok. A férfiak mezőnyében ezt a legkitűnőbben bizonyítja az FTC kormányos nélküli négyesének szereplése. A csapat korátlaga 19 év, a legidősebb tagja 21 esztendős. Ezek a fiatalok — akárcsak a Budapest-bajnokságon — most is diadalmaskodtak a Bp. Vörös Meteor válogatott négyese ellen. Igen jó erőkből álló fiatal szakosztálya van a Csepel SC-nek is. — Jövőre már őket is számba vesszük a válogatásnál — mondta Losoncai Tibor szakfelügyelő. Leszakadt a középmezőny Az élvonalban tehát mutatkozik bizonyos fejlődés, utánuk azonban nagy űr tátong. Jól lehetett ezt látni a bajnokságon, ahol néhány számban az aranyérmet már a verseny lefutása előtt ki lehetett volna adni, amynyira biztos volt a győztes kiléte. A többi számban is legfeljebb két várományosa volt a bajnoki címnek. Miért van ez így? Hol vannak azok az egyesületek, amelyek eddig sok borsot törtek a legjobbak orra alá? Sajnos, visszaestek. Talán azért, mert úgy gondolták, hogy úgysem tudnak lépést tartani az élvonallal. Vajon arról megfeledkeztek, hogy nekik éppúgy jogukban áll sokat és keményen edzeni, mint bárkinek? Elgondolkoztató, hogy ezeknek az egyesületeknek a versenyzői, akik akár kényelmességből, akár egyéb okból kifolyólag nem tesznek meg mindent eredményesebb szereplésükért, nem éreznek-e bizonyos fokú lelkiismeretfurdalást? Nem érzik-e, hogy az egyesületnek, amely megteremti sportolásuk lehetőségét — tartoznak valamivel? A bajnokságon, sajnos, sok olyan versenyzőt is láttunk, akiknek nem lett volna ott a helyük. Részvételük a színvonal rovására ment. Ugyancsak nem használt a bajnokságnak az sem, hogy néhány egyesület olyan számokba is benevezte hajóit, amelyekben nyilvánvaló volt, hogy nem állnak ralihoz. A futamok közti kis szüneteket az utolsó bajnoki küzdelem után egy jóval nagyobb, jövő tavaszig tartó szünet váltja fel. Ez már nemcsak a gondolkodásra ad módot, hanem a cselekvésre is. Ami Máknak szól, nem szól Makraynak A tornász Budapestbajnokságon Makray látszólag érthetetlenül egyszerre csak megállt gerendagyakorlata közben... Ez valóban érdekes eset volt. Egy pillanattal Makray megállása előtt ugrott le a felemáskorlátról Mák Gyöngyi remekül sikerült gyakorlata végén. Mint tornászok közt ez szokás, Endrődi Kati és még kéthárom versenyző felkiáltással is figyelmeztetni kívánta Mákot, hogy „beleálljon” a lóugrásba méltó befejezéseképpen a szép gyakorlatnak. Ketten-hárman is kiáltottak majdnem egyszerre: „Állj megl. Állj meg!” — Tették mindezt a legjobb szándékkal, s végül is nem várt, de megérdemelt kettős eredménnyel. Mák Gyöngyi „beleállt”, de megállt fent, a gerendán, gyakorlata felénél Makray Kati is, mintha kérdezné: „Vajon miért?...” Sok haszna persze nem volt belőle. Bár egy ismétlés (mert a félbehagyott gyakorlat után csak ez következhetett) azért nem a világ. Kedd, 1963. október 1. Az atlétikai bajnokság mérlege Kezdjük azzal, hogy a statisztika nem hízelgő. Az atlétikai bajnokság 29 száma közül (beszámítva a korábban megtartott 10 000 m-t) csak tizenegyben született jobb eredmény, mint tavaly, háromban pedig azonos. Ha a második, harmadik vagy hatodik helyezett eredményét hasonlítjuk össze, sem javul az arány, különösen a férfiszámokban. A hosszú idő után ezúttal elmaradt országos (felnőtt) csúcsok helyett most csak néhány bajnoki csúccsal kellett beérni. Egyszóval a bajnokság színvonala, eredményátlaga még bizonyos mentő körülményeket is figyelembe véve, a várakozás alatt maradt. Mégis túlzás lenne általánosítva a gyenge eredmények bélyegét rásütni, csak azért, mert már megszoktuk több versenyzőnk világviszonylatban is kitűnő teljesítményét. Azt sem lehet elfelejteni, hogy az atlétanők öt bajnoki csúcsot javítottak és csak három számban maradtak el a tavalyi győztes eredményétől, ez viszont még nem vigasz a férfiszámokban előbukkant váratlan gyengékért. A mérleg tehát erősen vegyes. A bajnoki címek sorsa eldőlt, de a legtöbb számban a bajnokság nem adott pontos választ arra a kérdésre, hogy mire is képesek atlétáink most, az őszi versenyidőszak kezdetén. A válaszadást kétségtelenül — de csak részben — megnehezítette a szokatlanul mostoha időjárás is. A mi hidegre közismerten érzékeny atlétáinknak nagy hátrányt jelentett, hogy késő délután mindössze 8—9 fokos melegben kellett versenyezniük, tetejébe még hideg széllel viaskodniuk, a célegyenesben rendszerint ellenszélben futni, ugrani, vagy hátszéllel dobni. Egy héttel korábban, a búcsúzó nyárias melegben valószínűleg kedvezőbben alakult volna a mérleg és nagyobb bizakodással tekinthetnénk a britek elleni viadal elé. A volgográdi eredmények tükrében A britek helyett az OSZSZSZK felött aratott hétvégi, értékes győzelmük eléggé beszél. A Volgográd—Budapest összehasonlítás alapján női atlétáink, ha kijön a lépésük, esetleg szorossá tehetik a pontversenyt, a férfi viadalon azonban erre nincs sok remény. Mert: a Futásban a britek Európában ma a legerősebbek (az NSZK ellen is csak három futószámot vesztettek el). Száztól tízezerig a Népstadionban ők az esélyesek gátfutásban pedig — számunkra — eleve verhetetlenek. Közép- és hosszútávfutóink válaszút előtt állnak. Ha a bátortalan taktikázást választják, ez a félelmesen hajrázó britek ellen biztos vereséget és gyenge eredményt jelent, viszont elsősorban a táv második felében bátor, következetes irammal nemcsak jó eredményt,ele esetleg meglepetéseket is csikarhatnak ki. Egyáltalán nem voltak biztatóak bajnoki eredményeink nemcsak a rúdugrásban, hanem a másik három ugrószámban sem. Márpedig a dobások mellett a britekkel szemben elsősorban az ugrásokban lehet „keresni”. A mostani időjárás Inkább a vendégeknek kedvez. Ez most a helyzet A bajnokság eredményei alapján a válogatott összeállításánál számításba jövő versenyzőket három csoportba sorolhatjuk. Az első a legkisebb. Idetartoznak azok, akik az idény első feléhez képest most is megnyugtató formában szerepeltek. A férfi dobóbajnokok: Nagy Zs., Bognár, azután Kazi D., Markó (100-on) és a fiatalok közül tartja augusztusi formáját Mecser. A második már valamivel nagyobb. Ezek a javulók, illetve az ismét feljövőben levők: a férfi és női rövidtávfutók. Mocsár, Pintér, azután Rózsavölgyiné, Csányi, Eckschmidt, Stugner, Dusnoki és többé-kevésbé Parsch, Simon A., s Kiss Gy. A harmadik csoport a többség, akik nem tudták elérni nyárközepi eredményeiket, sőt nemegyszer azoktól erősen elmaradtak, mint pl. Kleiberné vagy Kalocsai.. Számukra a fő cél a legjobb forma őszi időzítése, egyelőre nem sikerült és erre csak az időjárás nem lehet mentség. Lehet, hogy néhányuknál csak pillanatnyi formaingadozásról volt szó. A britek ellen mindenesetre bizonyíthatnak. Bőrű és derű A három hidegr, őszi délutánon kesereghettünk az ugrók, elsősorban a rúdugrók bizonytalanságán (hiszen a ,,fémkorszak" utolsó éveiben 410 nemhogy győzelemre, d© még emelvényre sem volt elég), néhány fiatal közép- és hosszútávfutónk (pl. Tóth M., Szörényi. Jóni. Aradi. Farkas) megtorpanásán, a gátfutó- és általában a dobóutánpótlás gyengeségén. De Viszont örülhettünk az új bajnokok ,,fiatalodásának", hiszen a most először bajnoki érmet nyertek közül Gélei 19, Gyulai 20, Stugner, Dusnoki, Vértesy 21, Csányi pedig 22 éves, ezután a fiatal hosszútávfutók közül Mecser és Simon D. áttörésének, a vidékiek tavalyinál jobb szereplésének, az idény elején még jóformán ismeretlen 400-as Tóth kiugrásának, s még néhány fiatal versenyző (mint pl. Andor vagy Encsi) vártnál jobb helyezésének. Beszédes számok az országos bajnokságról. A bajnoki csúcs megdőlt hét számiján (de csak két férfiben), beállították egyben, ezenkívül egy országos ifjúsági csúcs és egy stadioncsúcs-beállítás született. Az idei legjobb eredményt megjavították egy számban (férfi diszkosz) és beállították négy számban (férfi 100 m, 200 m, 110 m gát, női 100 m). Megjegyzés: idei legjobb eredményt hozott a korábban megtartott 1000 m. Érdemes sportolói szintet ért el a három nap alatt összesen tizenkét versenyző, hat férfi és hat nő. (A korábbi 10 000-es bajnokságon négyen futottak a szinten belül.) A legtöbbet javult tavaly óta az 5000 m, az idén a nyolcadik is jobbat futott, mint a tavalyi harmadik! A legerősebb visszaesés a férfi ugrószámokban mutatkozott, tavaly rúddal az ötödik is 420-at ugrott, magasban pedig a hatodik eredménye is jobb volt a mostani második helyezettjénél. Négy tavalyi bajnok távol maradt, az elindult 16 közül megvédte bajnokságát Csutorás (100), Porsch (800 és 1500). Sütő (10 km). Medovárszky (magas). Kalocsai (távol és hármas). Szécsényi (diszkosz)/ Kulcsár (gerely). Zsivótzky (kalapács) és — csak — három nő. Heldt (200), Kazi O. (800), Bognár (súly). Két védő nem került az emelvényre, egy pedig a döntőbe sem. Először nyert felnőtt bajnokságot kilenc atléta (tavaly csak hat): Gyula J. Pintér. Csányi Z.. Vértessy. Mácsár. Tamás. Gelei. Stugner. Dusnoki. Két bajnokságot nyert az idén is Porsch és Kalocsai, hozzájuk csatlakozott még Csányi Z., Kazi O. és Rózsavölgyiné. Az utolsó három évben csak hat versenyző tudta megnyerni ugyanazt a számot: Csutorás (100), Heldt (200), Kazi I. (800), Kalocsai (távol), Szécsényi (diszkosz), Zsivótzky (kalapács), a két utóbbi 1958 óta megszakítás nélkül Bajnok. A „red változatosabb” szám az akadály és a nöl magas. 1959 óta mindkettőben minden évben változott a bajnoki két bajnokság került vidékre (a két magas), tavaly három, az idén viszont tizenháromszor álltak vidékiek az emelvényre és két szám (hármas, gerely) kivételével minden férfi döntőben volt vidéki versenyző. Az ifjúságiak (és serdülők) szereplésének mérlege: egy bajnokság, még négy „emelvény” és 13 további helyezés. A bajnokságokból tavaly 9 egyesület közül a Bp. Honvéd és az Újpesti Dózsa együtt 17-et nyert, az idén viszont már 13 egyesület, osztozott: Bp. Honvéd (6), Újpesti Dózsa (5). Vasas és a Bp. V. Meteor (3—3). MAFC. TFSE és Bp. Spartacus (2—2). Bp. Építők: BEAC. Békéscsabai MÁV. VM KÖZÉRT. Vasas Izzó és SZVSE 1 — 1. Az öszszes helyezések alapján a két „nagy” azonban most is erős fölényben volt a többiekkel szemben. " A tatai világbajnoki parádé a mérce alatt Noha reménykedtünk, magunk sem hittük, hogy ilyen nagyszerűen sikerül a kajakozók és kenuzók idei nemzetközi évzárója. Ismertük ugyan e hagyományos versenyünkre jelentkező külföldiek képességeit, tisztelettel adóztunk eddigi, a nemzetközi versenyeken elért sikereiknek, mégis titokban úgy gondoltuk, későn van e verseny, s a Jajceban rendezett VB után nagy részük befejezettnek tekinti az idei versenyévadot. Nos, most rájöhettünk, hogy nem csupán mi gondolkozunk „olimpiai ésszel”. A szovjet, a német, a román, vagy a bolgár, a lengyel és a francia szakemberek, a svéd vezetők hozzánk hasonlóan képzelték az erők felmérését: „... Meg kell állapítani, hogy az olimpiai versenyekkel közel azonos időpontban mire képesek az olimpiára számításba jövő, esélyes versenyzők .. . ez dicséretükre válik — maguk a versenyzők is érezték: a jövőre nézve sokat elárulhatnak a tatai verseny futamai. Helyzeti előnyünk — nálunk volt a verseny — s jól koncentrált felkészülésünk eredményeként szombaton és vasárnap néhány versenyszámban kellemes meglepetéssel szolgáltak a magyar versenyzők. Említettük korábban, hogy Granek edző néhány hajóegységben a legénység megcserélésének gondolatát forgatja a fejében. A verseny előtt, az edzéseken már meg is valósította a jeles szakember elképzeléseit, s ez a híradásunkból, a verseny tudósításából kiderült , többségében a csapathajókban új összetételben versenyeztek a mieink, s közülük nem egy az első versenyen határozottan reménytkeltően. Különös figyelem kísérte Tatán az olimpiai versenyszámokat. A kenusmezőnyben Hajda győzelme kellemes meglepetés, hiszen a többi ifjú magyar kenuzó,s a szovjet Himics, a német Malinovszki kemény ellenfele volt a versenyzőknek. A kajakos egyes versenyzők képtelenek voltak hozzá hasonló teljesítményt véghez vinni. E távon, úgy látszik, továbbra is hullámvölgyben vagyunk. Talán az ötszázas győztes Szente, vagy a tízezren első helyen végzett Nagy vagy Hessz, esetleg más fiatal orvosolhatná némiképpen ezer méteren a jelenleg fennálló bajokat. Párosaink — ha kicsit talán túlzás is a megállapításunk — remekeltek. A világbajnoki bronzérmes Soltész, Gyürü-kettős a hajdani olimpiai bajnok szovjet párost, s a románok jóerejű hajóegységét is maga mögé utasította. S a kísérletezések helyességét bizonyította egy kis mértékben máris a Hajda, Cselényi-kettős második helye ebben az olimpiai versenyszámban. A női versenyszámokban elindult két ragyogó képességű szovjet versenyző —, s mindkét számot megnyerte. Pedig Bizaik és Szeregyina jelenlegi formájukban csak a második vonalat képviselik szovjet barátainknál. Helyzetünk itt sem reménytelen, hiszen Tornyi és Ihász igazán ifjú évjáratú kajakozók, s a párosban — igaz, nem kis különbséggel — második Jantolecz és Benkő is pályafutása kezdetén levő versenyző. Csak rajtuk múlik, hogy idővel az idei világbajnok német Zimmermannhoz és Eeserhez, vagy éppen az osztrák Spitz kisasszonyhoz hasonló váratlan eredményt érjenek el a következő nagy nemzetközi versenyeken. Csillagok és trónkövetelők Tatáról Középen fent a szovjet Bizak hasítja a hullámokat, baloldalt két kiváló kajakos, Morozov (szovjet) fent, S. O. Sjödelius (svéd) középen és aki a trónt követeli: Nagy Gyuri. A kép közepén két kiváló, többszörös világbajnok kajakozó, F. Briel (német) és A. Vernescu (román) néz farkasszemet, jobboldalon a kenuzók, felül Hajba Antal és lent A. Himics (szovjet). (Szepes Béla rajza.) . Terepezés a budai gyárkéményeső felett Lángokba borult az angol „basa”. Gazdája szélsebesen kezdett az oltásához. Olóanyag volt elég, mert a por vastagon feküdt a pályán. De a fürge tűzoltók is segítséget nyújtottak Pál Bélának, s így sikerült megmenteni a BSA-t, az ötszázas gépet. A porlasztó volt a hibást — mondta lehangoltan a versenyző, akit ez a váratlan epizód elütött az eredményes szerepléstől. A kétnapos nemzetközi terepgyorsasági verseny pontot tett a motocross-idényre. Megmutatta, hogy a magyar versenyzőknek az eddiginél jobban fel kell kötniük a bőrruhát, ha értékesebb nemzetközi eredményre várnak. A 250 kcm-ben a szovjet második garnitúra lépett az óbudai pályára, s ez ez együttes is fölényben volt a magyar élvonallal szemben. Az 500 kcmben már az első vonal képviselte a szovjet motocro- sportot, az angol és a svájci versenyzők is ebbe a vonalba tartoznak hazájukban, érthető, hogy itt még jobban kidomborodott az erőkülönbség a külföldiek javára. E két géposztályban elmaradtak a magyar sikerek, s legfeljebb csak annak örülhetünk, hogy a várt győzelmek ezúttal már nem a gépek gyenge teljesítőképességén úsztak el. Előrehaladás, hogy a magyar élgárda már olyan motorokkal rendelkezik, amelyek megfelelnek a nemzetközi követelményeknek. Bizony most a versenyzők tudását is fel kellene emelni a gépek színvonalára. Nem rosszak a versenyzőink, de néha még „lezseren" küzdenek, mintha idegenkednének attól, hogy a verseny minden mozzanatában keményen harcoljanak a méterekért. Ezt láthattuk elsősorban az óbudai gyárkémények közül kimagasló pályán. Szombaton és vasárnap pihentek ezek a kémények, nem ontották fekete füstjüket, de a verseny mégis konkurrenciát állított nekik. A száraz pályán olyan hatalmas port vertek a kerekek, hogy messziről szinte átláthatatlan felhőbe burkolódzott a Bécsi út eleje. Sokan fiatalon mentek ki a terepre, s a nézők zöme „őszülő" hajjal tért haza. A nézők ruháját uniformizálta a terep, valamennyi, a ráhullott finom agyagportól szürkéllett. Ezt a kellemetlenséget a szekadai szárazság idézte elő, a pálya ugyanis már hosszú ideje nem látott vizet. A jövőben nem lenne szabad ebbe teljesen belenyugodni, egyetlen öntözőkocsi is sokat tehet a nézők tüdeje érdekében, egyetlen ilyen kocsi is csökkentheti a Patyolat amúgy is hatalmas őszi túlterheltségét. Pedig a rendezés pompásnak bizonyult. A Fővárosi Villamosvasút jelzőlámpájának zöld színére rajtoltak a versenyzők, tehát az indítónak nem kellett a rajt pillanatában hanyatt-homlok menekülnie a vad iramba lendült motorok elöl. Végre percnyi pontossággal rajtolhatott a mezőny. Az is a rendezést dicséri, hogy meleg fürdő várta a motorosokat. Egy sátor, amelyben egyszerre négy versenyző zuhanyozhatott, s egy kazánkocsi, amely a meleg vizet szolgáltatta. Ezt az ügyes és sikerült kezdeményezést nem ártana rendszeresíteni, és a fürdőt kibővíteni. Hadd férjenek bele jövőre a nézők is, elvégre a tisztálkodáshoz nekik is joguk van. Nem igaz? A továbbiakban sok múlik azon: versenyzőink készek-e arra, hogy a következő esztendőt maradéktalanul az olimpiai felkészülés szolgálatába állítsák? Ha ugyanis a tehetségesek és szorgalmasak egyaránt hajlandók lesznek erre , egyszer ismét tapsolhat majd önfeledten a magyar sport hatalmas szurkolótábora kajakosainknak és kenuzóinknak. Szeptember utolsó szombatja és vasárnapja Tatán, a nagy tavon némi optimizmus lehetőségét ígérte. Világbajnokok és világbajnoki helyezettek voltak kénytelenek megadni magukat egy-egy döntő alkalmával. Tata egyébként azt is bizonyította: értékes versenyzőgárda részvétele esetén — legyen bár a verseny távol a fővárostól — rekordszámú közösséget vonz ez a sportág, ami sokat mond. Számtalan tanulsággal járt a kétnapos verseny amelyeket minden valószínűség szerint alaposan kielemeznek a sportág vezetői, s felhasználják majd a további munkában.2