Népsport, 1964. augusztus (20. évfolyam, 152-172. szám)
1964-08-02 / 152. szám
AZ OLIMPIÁSZ 23. ÓRÁJÁBAN EZ A HELYZET Az ANSA hírügynökség, az Olasz Távirati Iroda napokban kiadott jelentése éppen kapóra jött... Ebből tudtuk meg ugyanis, hogy Közép-Olaszországban, a „csizma” szárának kb. a közepén, Róma magasságában az Abruzzók hegységének egyik falucskájában egyelőre 26 keményöklű olasz fiú készülődik Tokióra. No és hányan vannak közöttük a római olimpián, a hazai környezet előnyeit kihasználó váratlan nagyszerűséggel (3 arany, 3 ezüst, 1 bronz) szereplő olasz válogatottból? A névsorolvasás meglepő lehet, hiszen a római nagyságok közül egyedül a bronzérmes női nehézsúlyú, Sarandi készülődik újabb olimpiai szereplésre. Hol vannak, hová lettek a többiek? Nehéz lenne erre a kérdésre innen, a távolból válaszolni, hiszen legtöbbjüket a profi ökölvívás sötét dzsungelében kellene keresnünk. De maradjunk az amatőröknél... Csillagok és „hullócsillagok'' A legjobbak szorítója, mint valamiféle forgószínpad forog-forog, modern perpetuum mobile gyanánt. Egy három olimpiából arannyal hazatérő Papp László, egy tízszeres országos bajnok és közben mindvégig világszínvonalon öklöző Pietrzykowski; egy a római olimpián bronzot, majd Belgrádban és Moszkvában aranyat nyerő Lagutyin; egy Melbourne és Belgrád aranyával, Róma bronzával Tokióra készülő skót legény, McTaggart: Róma és Moszkva bajnoka, a szovjet Grigorjev a szorító olyan csodált csillagai közé tartozik, akárcsak azok a bizonyos fehér hollók. Hogyne tartoznának, hiszen például a szovjet ökölvívósport Róma óta már a harmadik klasszis nehézsúlyú öklözővel lepte meg a világot, bár a 220 ezer igazolt szovjet ökölvívó önmagában véve is lélegzetelállító szenzáció. Nem beszélve a professzionizmus hatására még gyorsabban cserélődő amerikai ökölvívásról, ahol az olimpiai sikereket a „nagyszájú Clay előtt is oly sokan, dollárokra váltották. Kiismerhetetlen erőviszonyok S hogyan áll a világ Tokió előtt? Fogas kérdés ez, amelyre csak bizonyos következtetések alapján lehet válaszolni. Menynyivel egyszerűbb a helyzet mondjuk atlétikában, ahol nemcsak a kontinensek rendszeres bajnokságain, az országok közötti viadalok mellett a „csúcstalálkozókon” tisztázódnak az erőviszonyok, hanem ahol a mérhető eredmények révén, a világhírűvé lett kis olasz tanár, Roberto Quercetani statisztikái nélkül is mindig tudhatjuk, ki hányadán áll. Nem így az ökölvívásban, hiszen a box azon küzdősportok közé tartozik, ahol kizárólag a személyes találkozó, az egymás elleni küzdelem eredménye lehet értékmérő. Ilyen találkozó viszont jóformán nincs! Még a birkózóknál meghonosodott egyéni, nemzetközi jellegű találkozókat is csak nagyon-nagyon elvétve rendeznek. A világökölvívásban csak az olimpiákon csap össze, Európa közben a páratlan években is mérkőzik, míg újabban az egyébként kisszámú nemzetek közötti viadalok érdekesebbé téte! érdekében kiírták és első ízben le is bonyolították az Európa Kupát. Ahogyan a szegény ember vízzel főz, mi is ezekre a találkozókra vagyunk utalva, ebből vonhatunk le következtetéseket. De hallatlan mérvű cserélődés, az új, meg új nemzetközi téren még névtelen versenyzők feltűnése miatt (Kajdi súlycsoportjának mintegy húsz indulója közül is legalább tíz olyan versenyző lesz elsősorban Európán kívüli országokból, akinek még a nevét sem hallottuk) az európai nemzetek erősorrendjét tisztázhatjuk az elmúlt négy esztendő eredményei alapján. Mit mondanak az eredmények? A Szovjetunió erőfölénye mind szembetűnőbb! A kétségkívül gyengébben, csak öt helyezést hozó olimpia óta Belgrádban már nyolc, Moszkvában pedig tíz versenyzőjük jutott az EB döntőjébe! Hasonló szovjet fölény jellemezte az Európa Kupa döntőjét is, ahol az első lódzi 10:10 után Moszkvában 16:4-re verték a lengyel csapatot! De a brit válogatott is két találkozón mindössze egyetlen súlycsoportban tudott győzelmet aratni a szinte félelmetes erőt képviselő szovjet együttes ellen. Grigorjevék után az olaszok és a lengyelek következnek. Mindkét ország ökölvívói Rómában bizonyultak legjobbnak. Az olaszok Belgrádban, a lengyelek pedig Moszkvában szerepeltek a várakozáson alul, 4, illetve 3 versenyzőjük jutott csak dobogós helyezéshez. Románia, Nagy-Britannia és az NDK versenyzői szereztek még több helyezést az utóbbi világversenyeken, míg Csehszlovákia, Jugoszlávia és az újabban erősen feljavult NSZK csak egy-egy kiemelkedő képességű ökölvívójának köszönhette sikereit. Ide, ebbe a csoportba tartoznak a magyarok is. És őket már a sereghajtók, a csupán „egy-egy helyezést „elcsípő” nemzetek követik a rangsorban. Ezt a (Róma, Belgrád és Moszkva eredményei alapján összeállított) erősorrendet lényegében az Európa Kupa is igazolta, ahol tulajdonképpen csak egyetlen meglepetés született: a közel egyenlő, jó átlagképességű versenyzőkből álló bolgár csapat, az NDK-t megelőzve (16:4 és 6:12) a harmadik helyet szerezte meg. És Európán túl... Az európai rangsorhoz számítsuk most hozzá a mindig erős, jóképességű versenyzőket felvonultató amerikai ökölvívást, alsó súlycsoportokban a távol-keletieket, elsősorban a hazai környezetben meglepetésre képes japánokat, a középső csoportokban pedig a mind jobban ébredező afrikaiakat (e két világrész legjobbjait ezekben a súlycsoportokban a profi világranglistákon is megtaláljuk) úgy különös jóstehetség nélkül is megállapíthatjuk: a tokiói jégstadionban az öklök csatájának hevessége minden eddigit felülmúlhat az aranyért és a helyezésekért. Az erőviszonyok tisztázásához nagymértékben hozzájárulhatna az ökölvívásban is tervezett Szovjetunió—Egyesült Államok találkozó, amelynek időpontjában azonban egyelőre végleges megállapodás még nem történt. Egy ranglista Végezetül hadd adjuk közre az Európa Kupa decemberi döntőjén összejött nemzetközi szakértők közösen készített, természetesen magánjellegű európai ranglistáját: (légsúlytól fölfelé) Olech (lengyel), Grigorjev (szovjet), Sztyepaskin (szovjet), Kajdi János (magyar), Dieter (NSZK), Guse (NDK), Lagutyin (szovjet), Schulz (NSZK), Pietrzykowski (lengyel) és Jemeljanov (szovjet). S vajon hányan maradnak Tokió után is a rangsor élén, ahol nemcsak az ellenfelekkel, hanem a pontozók sokszor szubjektív ítéleteivel is minden egyes mérkőzésen nagyon meg kell majd küzdeni! Vad Dezső A versenyen 54 ország 300 ökölvívója vett részt. A SZORITOBAN Ez történt Rómában CQ I. II. III. SS S U ■e a 1. Olaszország 3 3 17 2. Lengyelország 13 3 7 3. Szovjetunió 12 2 5 4. Egyesült Államok 3 — 1 4 5. Nagy-Britannia — — 3 3 6. Csehszlovákia 1—12 7. Dél-Afrika — 1 1 2 8. Ausztrália — — 2 2 9. Magyarország 1 — — 1 10. Ghána — 1 — 1 11. Argentína ——11 Egyesült Arab Közt. — 1 — 1 Finnország ——11 Japán ——11 Németország ——11 Románia ——11 Róma 1960. olimpia Európai rangsor Róma, Belgrád és Moszkva alapján Belgrád 1961. EB. 4 Moszkva 1963. EB. ■*» Ö Olg II 1. Szovjetunió 2. Olaszország 3. Lengyelország 4. Románia 5. Nov-Britan.e 6. NDK 7— 8. Csehszlovákia 7— 8. Jugoszlávia 9. Magyarország 10-11. NSZK 10—11. Franciaország 12—13. Finnország 12-13. Svájc 14—15. Bulgária 14—15. Ausztria v v *2 OS N ős N OS N i. II. III. i. n. III. I. II. III. S & so ja so a só a 1 22 553-8 64 - 10 23 3 3 172114 156 17 1 33711352-13 15 — — 1 1—134—145 10 --332-35-1-1 9 — — 1 1— 1 34 — — 33 8 1 -12 -1-23 5 — —213—112 51 — — 1— 1— 11— 12 4 — — — 11 — — 22 3 — 2 2 1131 1 - 112 1 12 2 1 1 1 1 1 1 Az újszülött úgyszólván minden adatát ismerjük, testsúlyát, hogy mit bír ki, s hogy hány millió huzalból készültek a tartó kábelei, hogy hány ezer tonna anyagot öntöttek, hegesztettek össze bölcsőjében — az óriási szerelőhangárokban — az emberek. Róluk szól most az írás a hídépítőkről. Kiváló sportemberek Talán elnézik az új Erzsébethíd hős építői, hogy e lap hasábjain most a hídépítők sportkapcsolatait keressük. Hiszen, amikor az építő vállalat irodájában ültünk Láber Kornéllal, a termelési osztály vezetőjével, Penkala Tibor főépítésvezetővel és Pénzes György diszpécserrel, határozottan állították: " A hídépítők mindannyian kiváló sportemberek. Azokkal az erényekkel rendelkeznek, mint az edzett sportolók: erősek, állóképesek, szívósak, bátrak és ügyesek ... A sorozatos hídépítés során a legjobbak közül kialakult a törzsgárda — a válogatott csapat. — A rekord, a jobb eredmények eléréséhez szükséges és elmaradhatatlan virtus a hídon is hajtja őket, éppúgy mint a marathoni futókat — Szárazon és vízen A terhelési próba anyagát — a betonkavicsot és a tübingeket — például az előírt hat nap helyett másfél nap alatt hordták fel. Ezzel csúcsidőt értek el. A híd és az emberek. A termelési osztály vezetőjének a kezébe fut össze újszülöttük építésének sok szála. Összpontosítást, figyelmet, felelősséget igényel a hat munkanap minden órája. Láber Kornél miből tud erőt újítani, hétről hétre? — Vasárnapokon, a Rómaipart „Hattyú” csónakházból indulok, reggelenként Leányfalura. A 18-as kilométerkőnél viszszafordulok. Negyven kilométert evezek ilyenkor nyáron. Télen síelek a gyerekeimmel. Ez az én alapozásom, a kikapcsolódásom, erőgyűjtés a következő hétre __ Penkala Tibor főépítésvezető még 16 esztendős sem volt, amikor a hidak a vízbe roskadtak. Most olimpiai bajnokok és világcsúcstartók szerénysége tölti el, amikor nem magáról, hanem a „csapatról” beszél. Az Árpád-hídnál kezdte, a Petőfinél folytatta. Hídépítésben már klasszis és — a kerékpározás, a motorozás, a természetjárás a kedvenc sportága. — A hét végén felülök a motorra, s valahol a Mátrában leszállok róla. Jó hosszúak a lábaim, gyorsan lépek ... Short, jó erős cipő a felszerelésem. A turisztika frissít fel... Miután beemelték a hídon az utolsó elemet — Penkala Tibor motorozott át rajta elsőnek. Amit 4—5 év alatt szervezett, kalkulált — akkor és ezen a 380 méteren, motorján látta először beteljesülni. Milyen érzés volt? ... Hallgat. Gólkirály a hídon A hídépítők egyik diszpécsere — a Magyar Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója, Pénzes György egyben a Hídépítő SE elnöke. Faggatjuk a munkájáról, a hídról, de ő az NB I- ben szereplő asztaliteniszezőkről beszél. Közülük Bolgár Józsefnét, az Erzsébet-híd bérelszámolóját dicséri, aki a magyar asztaliteniszezők ranglistáján az első húsz között szerepel. A hidat kérdés nélkül is belekeveri a sportba és megfordítva. Gantzer Ferenc vezérigazgató például tavaly még középcsatára volt a Bp. II. osztályban szereplő labdarúgócsapatnak. És gólkirály! Andorka Sándor párttitkár az „öregfiúk” leglelkesebb játékosa. A hídépítők munkahelyeinek csapatai nagy futballcsatákat vívnak egymással. És Fábián Ferenc főmérnök, a most alakult természetjáró-szakosztály fanatikusa. ... Fél óráig sem tart, amíg a budai hídfő békés „lövészárkain” át bukdácsolva ott állunk a sokat emlegetett helyszínen. Elénk tárul a fényképekről, rajzokról jól ismert panoráma. A budai rész építésvezetője — a negyvenes-ötvenes évek neves gyorskorcsolyázója — Petik Ernő veszi át a kalauzolást. A híd és a sport közti összefüggés megtestesítője olyan magától értetődően mutat a hídra vezető útra, s tessékel előre, hogy szinte beléremeg az ember, amikor kimondja: — Menjünk át a hídon Pestre ... Amikor elindulunk a ma még míniumpiros színű hídon, magunknak is feltesszük a kérdést, mint fél órával ezelőtt Penkalának: „Milyen érzés? ...” Semmivel sem hasonlítható össze. Miközben az izzó napsütésben a négerbarnára sült és kis „svájci” sapkában sürgölődő embereket figyeljük, Ruffy Péter írót idézzük: „Utolsó felépült Duna-hídunk színe egyelőre olyan, mint a véré, amely táplál és éltet minden életet...” Üzenet az olimpiásoknak De nincs idő a szubjektív hangulatok rögzítésére, Petik Ernő az egyik tömzsi, fekete fiatalember mellé lép: — Ő Bartucz József, a jelvényes szocialista brigád vezetője... A jobbszélsője az Erzsébet-híd futballcsapatának... A hídon olyan gyors, mint az egészséges Csikar a pályán ... A szegecselőgép fülrepesztő sorozatában csak kiáltozva tudjuk a brigádvezető jobbszélsővel megértetni egymást: — Mikor edzem?... Itt, reggeltől estig... A pályáit legutóbb kikaptunk, de mindennap győzünk, a hídon ... Alattunk vízibusz suhan el és a hídon a csapat középcsatárával beszélgetünk. Oláh Károly így mondja: — Innen elég fáradtan megyünk haza a munkásszállásra, de pingpongozásra este mindig futja az erőnkből. A szállás udvarán elkelne egy röplabdaháló is. Melyik csapatnak szurkolok? A Honvédnak. De nemcsak akkor, ha győz... Pest felé sétálván, halljuk, fent, az egyik tartólánc mellett áll Forray Pista brigádtag és ökölvívó. Kezével tölcsért formál és úgy kiáltja le: — A boksz a mindenem. Kajánnak jó egészséget kívánok... Adják át üdvözletünket a Tokióba készülőknek is. Nemcsak az ökölvívóknak ... Bízunk a többiekben is! Az olimpiára készülő sportolóink talán Tokióban is emlékeznek majd e „magas” helyről küldött üzenetre. Az út végén A felejthetetlen útnak, a 380 méternek a Duna felett, már a vége felé járunk. Ott állunk az új híd pesti feljárója előtt. Petik Ernő, építésvezető — az 1949-es főiskolai VB 3000 m-es gyorskorcsolyázó aranyérmese — a templom mellett álló nagy fehér épületre mutat. — Ebben a gimnáziumban tanultam. Dr. Tajthi Kálmán, tornatanárom ösztönzésére lett belőlem gyorskorcsolyázó ... Ebből az épületből indultam ki az életbe és évek múltán most újra eljutottam ide ... Nyilván a közben megtett útra gondol: — Hídépítés... Olyan, mint a sportolás. Aki megszereti, nem tudja abbahagyni ... . Miközben a hídon visszafelé sétálunk Budára, a lírai gondolatok helyett már reális örömök is eszünkbe jutnak. Például: talán nem is olyan sokára, a Rudas-uszodába és a „gőzbe”, valamint a Hegyaljai úti sporttelepre, már nem kell olyan nagy kerülőt tenniök a sportembereknek, mint eddig, húsz éven át. A sportembereknek egyben jelkép is az, ami a Mancihídtól az új Erzsébet-hídig előttük lezajlott. Fekete Pál is /hz Jásred a beérkezett suroppenhágában a gladsaxei 1. pályán, elsőnek evezett át a célvonalon a kajak egyes 1000 méteres döntőjében. Beérkezett. A lelátón, ahol a sportág legjobb szakemberei foglaltak helyet, sokan csóválták a fejüket. Vajon ki számított erre? A döntőben ott volt az olimpiai bajnok Erik Hansen, a román Vernescu, a svéd Stödelius , hogy csak néhány márkás kajakozót említsünk. Hessz Miska azonban nem ijedt meg a nevektől, nem imponáltak neki a nagyságok, annak ellenére, hogy alig remélt győzelmet. A verseny előtt azonban nagyon csendes volt, még a szokottnál is csendesebb, hatni lehetett rajta, hogy valami nagy tettre készül. Egyedül képviselte a magyar színeket ebben a klasszikus számban. Délelőtt Kemecsei Imre kiesett, s Fábián sem tudta beküzdeni magát a legjobb kilenc közé. Az ő vállain a felelősség? Ilyesmiről szó sem volt! Mégis érezte, hogy most többet várnak tőle a szokottnál. Nem éppen első helyet, hanem becsületes helytállást. Bár az első 500-on kissé lemaradt, a táv fele után már igyekezett felzárkózni. És amikor áttekintette a mezőnyt, látta: neki is lehet keresnivalója. Növelte a csapásszámot, az élre vágott. Ellenfelei nagy erővel igyekeztek, hogy megelőzzék, ő azonban szilárdan tartotta vezető helyét. És amikor ott állt a győzelmi emelvény legmagasabb fokán, a 186 centiméteres nyurga váci ifjú előtt villanásszerűen lepereghetett a képzeletbeli film eddigi — elég rövid — pályafutásáról ... Az első szárnypróbálgatás Bábelid Lacival, jó barátjával, aki megszeretette vele a kajakozást. Az első beevezett kilométereket és a sok-sok többit, az első egyesületi edzést. Szerény volt, amikor az FTC-ben kezdő ifiként szerepelt és szerény maradt. Csendes, hallgatag. Mások mesélik, hogy nemegyszer nehéz súlyokat tesz hajójába. Arról is beszélnek, hogyan edzett a télen Vácott. Mindig más és más sportág tornatermi edzéseire járt el és így vetődött el az ökölvívókhoz is. Itt sorba kesztyűzött velük és a rendszeresen gyakorlatozó fiatal váci öklözők sorra estek a padlóra Hessz Miska kemény horgai után... Kérték, könyörögtek neki, csapjon fel ökölvívónak. Meglátja, hamar sokra viheti az ökölvívásban. Miska azonban nem hajlott a csábító szóra. Megmaradt kajakozónak, várta a Duna, a barátok, az a sportág, amelyet oly nagyon megszeretett. Várszegi János MTK-FTC - örökrangadó! Bár az utóbbi időben az NB I-es csapatok zöme mindent elkövetett, hogy elmossa a határokat a rangadó és a nem rangadó mérkőzések között, az MTK-FTC találkozók rangját eddig senki sem merte kétségbe vonni. Az örökrangadó - örökrangadó marad mindig. Itt nincs vita!... A kék-fehérek pénteken kora délután tartották utolsó edzésüket és szombaton az MTK klubhelyiségében vázolta Volentik edző a taktikai elképzelését. A rövid, de alapos megbeszélés után a kék-fehérek szakvezetője így nyilatkozott: " A Dorog elleni csapat szerepel vasárnap a Népstadionban. Annak ellenére, hogy legutóbb kikaptunk, már látszott némi javulás a csapatmunkában. Csak éppen a góllövéssel voltak bajok. Reméljük, ezúttal ebben is sikerül előrébb lépni. A mérkőzés esélyesének a Ferencvárost tartom, amely Albert nélkül is nagyon veszélyes, ütőképes együttes. Mi szeretnénk jól játszani. A zöld-fehérek szombaton már a kora reggeli órákban az Üllői úti sporttelepen szorgoskodtak. Mészáros edző frissítő hatású „koktélt” kevert számukra — természetesen a pályán. A foglalkozás fő részét ezúttal a könnyed játék képezte. A Ferencvárosnál az öröm és a gond egyaránt képviselteti magát. Mátrai felgyógyult, viszont most Perecsi került mandulagyulladás miatt kórházba, így Albert és Rátkai után őrá sem számíthatnak vasárnap. — Nagyon nehéz mérkőzés lesz a vasárnapi — hangoztatta Mészáros edző. — A kék-fehérek dorogi vereségét nem szabad alapul venni, hiszen az örökrangadókon a papírformák rendre megbuktak. Egy esetleges döntetlennel is megelégednék. A tavaszi eredmény 2:0 volt az FTC javára . .. Az örökrangadón kívül még három mérkőzésre kerül sor vidéken. A Pécs—Szeged mérkőzésre (tavasszal 0:0 volt az eredmény) a hazaiak nem változtatnak a Komlón pontot szerzett csapaton. A szegedieknél Szabó sérülése miatt nem játszhat, helyére minden bizonnyal Csordás dr. kerül. A Debrecen—Komló találkozót (tavasszal a Komló győzött 1:0-ra) különösen a debreceniek várják nagy érdeklődéssel, mert úgy ítélik meg, hogy a DVSC feljövő formában van. Mindkét csapatban sok a sérült. A DVTK erősen tartalékos csapattal áll ki a Dorog ellen. (Tavasszal 0:0 volt az eredmény.) ............. Vasárnap, 1964. augusztus 2. al