Népsport, 1964. augusztus (20. évfolyam, 152-172. szám)

1964-08-02 / 152. szám

AZ OLIMPIÁSZ 23. ÓRÁJÁBAN­­ EZ A HELYZET Az ANSA hírügynökség, az Olasz Táv­irati Iroda napokban kiadott jelentése ép­pen kapóra jött... Ebből tudtuk meg ugyanis, hogy Közép-Olaszországban, a „csizma” szárának kb. a közepén, Róma magasságában az Abruzzók hegységének egyik falucskájában egyelőre 26 kemény­­öklű olasz fiú készülődik Tokióra. No és hányan vannak közöttük a római olimpián, a hazai környezet előnyeit kihasználó vá­ratlan nagyszerűséggel (3 arany, 3 ezüst, 1 bronz) szereplő olasz válogatottból? A névsorolvasás meglepő lehet, hiszen a ró­mai nagyságok közül egyedül a bronzérmes női nehézsúlyú, Sarandi készülődik újabb olimpiai szereplésre. Hol vannak, hová lettek a többiek? Ne­héz lenne erre a kérdésre innen, a távol­ból válaszolni, hiszen legtöbbjüket a profi ökölvívás sötét dzsungelében kellene ke­resnünk. De maradjunk az amatőröknél... Csillagok és „hullócsillagok'' A legjobbak szorítója, mint valamiféle forgószínpad forog-forog, modern perpe­tuum mobile gyanánt. Egy három olimpiából arannyal hazatérő Papp László, egy tíz­szeres országos bajnok és közben mind­végig világszínvonalon öklöző Pietrzy­­kowski; egy a római olimpián bronzot, majd Belgrádban és Moszkvában aranyat nyerő Lagutyin; egy Melbourne és Belgrád aranyával, Róma bronzával Tokióra ké­szülő skót legény, McTaggart: Róma és Moszkva bajnoka, a szovjet Grigorjev a szorító olyan csodált csillagai közé tartozik, akárcsak azok a bizonyos fehér hollók. Hogyne tartoznának, hiszen például a szovjet ökölvívósport Róma óta már a har­madik klasszis nehézsúlyú öklözővel lepte meg a világot, bár a 220 ezer igazolt szov­jet ökölvívó önmagában véve is lélegzet­elállító szenzáció. Nem beszélve a pro­fesszionizmus hatására még gyorsabban cserélődő amerikai ökölvívásról, ahol az olimpiai sikereket a „nagyszájú Clay előtt is oly sokan, dollárokra váltották. Kiismerhetetlen erőviszonyok S hogyan áll a világ Tokió előtt? Fogas kérdés ez, amelyre csak bizonyos követ­keztetések alapján lehet válaszolni. Meny­nyivel egyszerűbb a helyzet mondjuk atlé­tikában, ahol nemcsak a kontinensek rend­szeres bajnokságain, az országok közötti viadalok mellett a „csúcstalálkozókon” tisz­tázódnak az erőviszonyok, hanem ahol a mérhető eredmények révén, a világhírűvé lett kis olasz tanár, Roberto Quercetani statisztikái nélkül is mindig tudhatjuk, ki hányadán áll. Nem így az ökölvívásban, hiszen a box azon küzdősportok közé tar­tozik, ahol kizárólag a személyes talál­kozó, az egymás elleni küzdelem eredmé­nye lehet értékmérő. Ilyen találkozó vi­szont jóformán nincs! Még a birkózóknál meghonosodott egyéni, nemzetközi jellegű találkozókat is csak nagyon-nagyon elvétve rendeznek. A világ­ökölvívásban csak az olimpiákon csap össze, Európa közben a páratlan években is mérkőzik, míg újabban az egyébként kisszámú nemzetek közötti viadalok érdekesebbé téte!­ érdekében ki­írták és első ízben le is bonyolították az Európa Kupát. Ahogyan a szegény ember vízzel főz, mi is ezekre a találkozókra vagyunk utalva, ebből vonhatunk le következtetéseket. De hallatlan mérvű cserélődés, az új, meg új nemzetközi téren még névtelen versenyzők feltűnése miatt (Kajdi súlycsoportjának mintegy húsz indulója közül is legalább tíz olyan versenyző lesz elsősorban Euró­pán kívüli országokból, akinek még a ne­vét sem hallottuk) az európai nemzetek erősorrendjét tisztázhatjuk az elmúlt négy esztendő eredményei alapján. Mit mondanak az eredmények? A Szovjetunió erőfölénye mind szembe­tűnőbb! A kétségkívül gyengébben, csak öt helyezést hozó olimpia óta Belgrádban már nyolc, Moszkvában pedig tíz versenyzőjük jutott az EB döntőjébe! Hasonló szovjet fölény jellemezte az Európa Kupa döntőjét is, ahol az első lódzi 10:10 után Moszkvá­ban 16:4-re verték a lengyel csapatot! De a brit válogatott is két találkozón mind­össze egyetlen súlycsoportban tudott győ­zelmet aratni a szinte félelmetes erőt kép­viselő szovjet együttes ellen. Grigorjevék után az olaszok és a len­gyelek következnek. Mindkét ország ököl­vívói Rómában bizonyultak legjobbnak. Az olaszok Belgrádban, a lengyelek pedig Moszkvában szerepeltek a várakozáson alul, 4, illetve 3 versenyzőjük jutott csak dobogós helyezéshez. Románia, Nagy-Bri­­tannia és az NDK versenyzői szereztek még több helyezést az utóbbi világverse­nyeken, míg Csehszlovákia, Jugoszlávia és az újabban erősen feljavult NSZK csak egy-egy kiemelkedő képességű ökölvívó­jának köszönhette sikereit. Ide, ebbe a csoportba tartoznak a magyarok is. És őket már a sereghajtók, a csupán „egy-egy helyezést „elcsípő” nemzetek követik a rangsorban. Ezt a (Róma, Belgrád és Moszkva eredményei alapján összeállított) erősorrendet lényegében az Európa Kupa is igazolta, ahol tulajdonképpen csak egyet­len meglepetés született: a közel egyenlő, jó átlagképességű versenyzőkből álló bol­gár csapat, az NDK-t megelőzve (16:4 és 6:12) a harmadik helyet szerezte meg. És Európán túl... Az európai rangsorhoz számítsuk most hozzá a mindig erős, jóképességű verseny­zőket felvonultató amerikai ökölvívást, alsó súlycsoportokban a távol-keletieket, elsősorban a hazai környezetben meglepe­tésre képes japánokat, a középső csopor­tokban pedig a mind jobban ébredező af­rikaiakat (e két világrész legjobbjait ezek­ben a súlycsoportokban a profi világrang­listákon is megtaláljuk) úgy különös jós­tehetség nélkül is megállapíthatjuk: a tokiói jégstadionban az öklök csatájának hevessége minden eddigit felülmúlhat az aranyért és a helyezésekért. Az erőviszo­nyok tisztázásához nagymértékben hozzá­járulhatna az ökölvívásban is tervezett Szovjetunió—Egyesült Államok találkozó, amelynek időpontjában azonban egyelőre végleges megállapodás még nem történt. Egy ranglista Végezetül hadd adjuk közre az Európa Kupa decemberi döntőjén összejött nem­zetközi szakértők közösen készített, ter­mészetesen magánjellegű európai ranglis­táját: (légsúly­tól fölfelé) Olech (lengyel), Grigorjev (szovjet), Sztyepaskin (szovjet), Kajdi János (magyar), Dieter (NSZK), Guse (NDK), Lagutyin (szovjet), Schulz (NSZK), Pietrzykowski (lengyel) és Jemeljanov (szovjet). S vajon hányan maradnak Tokió után is a rangsor élén, ahol nemcsak az ellen­felekkel, hanem a pontozók sokszor szub­jektív ítéleteivel is minden egyes mérkő­zésen nagyon meg kell majd küzdeni! Vad Dezső A versenyen 54 ország 300 ökölvívója vett részt. A SZORITOBAN Ez történt Rómában CQ I. II. III. SS S U ■e a 1. Olaszország 3 3 17 2. Lengyelország 13 3 7 3. Szovjetunió 12 2 5 4. Egyesült Államok 3 — 1 4 5. Nagy-Britannia — — 3 3 6. Csehszlovákia 1—12 7. Dél-Afrika — 1 1 2 8. Ausztrália — — 2 2 9. Magyarország 1 — — 1 10. Ghána — 1 — 1 11. Argentína ——11 Egyesült Arab Közt. — 1 — 1 Finnország ——11 Japán ——11 Németország ——11 Románia ——11 Róma 1960. olimpia Európai rangsor Róma, Belgrád és Moszkva alapján Belgrád 1961. EB. 4 Moszkva 1963. EB. ■*» Ö­ Ol­g II 1. Szovjetunió 2. Olaszország 3. Lengyelország 4. Románia 5. No­­v-Britan.e 6. NDK 7— 8. Csehszlovákia 7— 8. Jugoszlávia 9. Magyarország 10-11. NSZK 10—11. Franciaország 12—13. Finnország 12-13. Svájc 14—15. Bulgária 14—15. Ausztria v v *2 OS N ős N OS N i. II. III. i. n. III. I. II. III. S & so ja so a só a 1 22 553-8 64 - 10 23 3 3 172114 156 17 1 33711352-13 15 — — 1 1—134—145 10 --332-35-1-1 9 — — 1 1— 1 34 — — 33 8 1 -12 -1-23 5 — —213—112 51 — — 1— 1— 11— 12 4 — — — 11 — — 22 3 — 2 2 1131 1 - 112 1 12 2 1 1 1 1 1 1 Az újszülött úgyszólván min­den adatát ismerjük, testsúlyát, hogy mit bír ki, s hogy hány millió huzalból készültek a tartó kábelei, hogy hány ezer tonna anyagot öntöttek, hegesz­tettek össze bölcsőjében — az óriási szerelőhangárokban — az emberek. Róluk szól most az írás­ a hídépítőkről. Kiváló sportemberek Talán elnézik az új Erzsébet­­híd hős építői, hogy e lap ha­sábjain most a hídépítők sport­kapcsolatait keressük. Hiszen, amikor az építő vállalat irodá­jában ültünk Láber Kornéllal, a termelési osztály vezetőjével, Penkala Tibor főépítésvezetővel és Pénzes György diszpécserrel, határozottan állították: " A hídépítők mindannyian kiváló sportemberek. Azokkal az erényekkel rendelkeznek, mint az edzett sportolók: erősek, állóképesek, szívósak, bátrak és ügyesek ... A sorozatos hídépítés során a legjobbak közül kialakult a törzsgárda — a válogatott csa­pat. — A rekord, a jobb eredmé­nyek eléréséhez szükséges és el­maradhatatlan virtus a hídon is hajtja őket, éppúgy mint a marathoni futókat — Szárazon és vízen A terhelési próba anyagát — a betonkavicsot és a tübinge­­ket — például az előírt hat nap helyett másfél nap alatt hordták fel. Ezzel csúcsidőt értek el. A híd és az emberek. A ter­melési osztály vezetőjének a kezébe fut össze újszülöttük építésének sok szála. Összpon­tosítást, figyelmet, felelősséget igényel a hat munkanap min­den órája. Láber Kornél miből tud erőt újítani, hétről hétre? — Vasárnapokon, a Római­part „Hattyú” csónakházból in­dulok, reggelenként Leányfalu­ra. A 18-as kilométerkőnél visz­­szafordulok. Negyven kilomé­tert evezek ilyenkor nyáron. Té­len síelek a gyerekeimmel. Ez az én alapozásom, a kikapcso­lódásom, erőgyűjtés a követ­kező hétre __ Penkala Tibor főépítésvezető még 16 esztendős sem volt, amikor a hidak a vízbe roskad­­tak. Most olimpiai bajnokok és világcsúcstartók szerénysége tölti el, amikor nem magáról, hanem a „csapatról” beszél. Az Árpád-hídnál kezdte, a Petőfi­nél folytatta. Hídépítésben már klasszis és — a kerékpározás, a motorozás, a természetjárás a kedvenc sportága. — A hét végén felülök a mo­torra, s valahol a Mátrában leszállok róla. Jó hosszúak a lábaim, gyorsan lépek ... Short, jó erős cipő a felszerelésem. A turisztika frissít fel... Miután beemelték a hídon az utolsó elemet — Penkala Tibor motorozott át rajta elsőnek. Amit 4—5 év alatt szervezett, kalkulált — akkor és ezen a 380 méteren, motorján látta elő­ször beteljesülni. Milyen érzés volt? ... Hallgat. Gólkirály a hídon A hídépítők egyik diszpécsere — a Magyar Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója, Pén­zes György egyben a Hídépítő SE elnöke. Faggatjuk a munká­járól, a hídról, de ő az NB I- ben szereplő asztaliteniszezőkről beszél. Közülük Bolgár József­­nét, az Erzsébet-híd bérelszá­molóját dicséri, aki a magyar asztaliteniszezők ranglistáján az első húsz között szerepel. A hidat kérdés nélkül is bele­keveri a sportba és megfordít­va. Gantzer Ferenc vezérigaz­gató például tavaly még közép­csatára volt a Bp. II. osztály­ban szereplő labdarúgócsapat­nak. És gólkirály! Andorka Sán­dor párttitkár az „öregfiúk” leglelkesebb játékosa. A hídépí­tők munkahelyeinek csapatai nagy futballcsatákat vívnak egy­mással. És Fábián Ferenc fő­mérnök, a most alakult termé­szetjáró-szakosztály fanatikusa. ... Fél óráig sem tart, amíg a budai hídfő békés „lövészár­kain” át bukdácsolva ott állunk a sokat emlegetett helyszínen. Elénk tárul a fényképekről, rajzokról jól ismert panoráma. A budai rész építésvezetője — a negyvenes-ötvenes évek ne­ves gyorskorcsolyázója — Petik Ernő veszi át a kalauzolást. A híd és a sport közti összefüg­gés megtestesítője olyan magá­­tól értetődően mutat a hídra ve­zető útra, s tessékel előre, hogy szinte beléremeg az ember, ami­kor kimondja: — Menjünk át a hídon Pest­re ... Amikor elindulunk a ma még míniumpiros színű hídon, ma­gunknak is feltesszük a kérdést, mint fél órával ezelőtt Penka­­lának: „Milyen érzés? ...” Semmivel sem hasonlítható össze. Miközben az izzó nap­sütésben a négerbarnára sült és kis „svájci” sapkában sürgölődő embereket figyeljük, Ruffy Pé­ter írót idézzük: „Utolsó fel­épült Duna-hídunk színe egye­lőre olyan, mint a véré, amely táplál és éltet minden életet...” Üzenet az olimpiásoknak De nincs idő a szubjektív hangulatok rögzítésére, Petik Ernő az egyik tömzsi, fekete fiatalember mellé lép: — Ő Bartucz József, a jelvé­nyes szocialista brigád vezető­je... A jobbszélsője az Erzsé­bet-híd futballcsapatának... A hídon olyan gyors, mint az egészséges Csikar a pályán ... A szegecselőgép fülrepesztő sorozatában csak kiáltozva tud­juk a brigádvezető­ jobbszélső­­vel megértetni egymást: — Mikor edzem?... Itt, reg­geltől estig... A pályáit leg­utóbb kikaptunk, de mindennap győzünk, a hídon ... Alattunk vízibusz suhan el és a hídon a csapat középcsatá­rával beszélgetünk. Oláh Ká­roly így mondja: — Innen elég fáradtan me­gyünk haza a munkásszállásra, de pingpongozásra este mindig futja az erőnkből. A szállás udvarán elkelne egy röplabda­­háló is. Melyik csapatnak szur­kolok? A Honvédnak. De nem­csak akkor, ha győz... Pest felé sétálván, halljuk, fent, az egyik tartólánc mellett áll Forray Pista brigádtag és ökölvívó. Kezével tölcsért for­mál és úgy kiáltja le: — A boksz a mindenem. Kaj­ánnak jó egészséget kívánok... Adják át üdvözletünket a To­kióba készülőknek is. Nemcsak az ökölvívóknak ... Bízunk a többiekben is! Az olimpiára készülő sporto­lóink talán Tokióban is emlé­keznek majd e „magas” helyről küldött üzenetre. Az út végén A felejthetetlen útnak, a 380 méternek a Duna felett, már a vége felé járunk. Ott állunk az új híd pesti feljárója előtt. Petik Ernő, építésvezető — az 1949-es főiskolai VB 3000 m-es gyorskorcsolyázó aranyérmese — a templom mellett álló nagy fehér épületre mutat. — Ebben a gimnáziumban tanultam. Dr. Tajthi Kálmán, tornatanárom ösztönzésére lett belőlem gyorskorcsolyázó ... Ebből az épületből indultam ki az életbe és évek múltán most újra eljutottam ide ... Nyilván a közben megtett útra gondol: — Hídépítés... Olyan, mint a sportolás. Aki megszereti, nem tudja abba­hagyni ... . Miközben a hídon visszafelé sétálunk Budára, a lírai gondo­latok helyett már reális örömök is eszünkbe jutnak. Például: talán nem is olyan sokára, a Rudas-uszodába és a „gőzbe”, valamint a Hegyaljai úti sport­telepre, már nem kell olyan nagy kerülőt tenniök a sport­embereknek, mint eddig, húsz éven át. A sportembereknek egyben jelkép is az, ami a Manci­­hídtól az új Erzsébet-hídig előt­tük lezajlott. Fekete Pál is /hz Jásr­ed a beérkezett suroppenhágában a gladsaxei 1­. pályán, elsőnek evezett át a célvonalon a kajak egyes 1000 méteres döntőjében. Beérkezett. A lelátón, ahol a sportág legjobb szakemberei foglaltak helyet, sokan csóvál­ták a fejüket. Vajon ki számí­tott erre? A döntőben ott volt az olimpiai bajnok Erik Han­­sen, a román Vernescu, a svéd Stödelius , hogy csak néhány márkás kajakozót említsünk. Hessz Miska azonban nem ijedt meg a nevektől, nem imponál­tak neki a nagyságok, annak el­lenére, hogy alig remélt győzel­met. A verseny előtt azonban nagyon csendes volt, még a szo­kottnál is csendesebb, hatni le­hetett rajta, hogy valami nagy tettre készül. Egyedül képviselte a magyar színeket ebben a klasszikus számban. Délelőtt Kemecsei Imre kiesett, s Fábián sem tudta beküzdeni magát a leg­jobb kilenc közé. Az ő vállain a felelősség? Ilyesmiről szó sem volt! Mégis érezte, hogy most többet várnak tőle a szokottnál. Nem éppen első helyet, hanem becsületes helytállást. Bár az első 500-on kissé lemaradt, a táv fele után már igyekezett felzárkózni. És amikor áttekin­tette a mezőnyt, látta: neki is lehet keresnivalója. Növelte a csapásszámot, az élre vágott. Ellenfelei nagy erővel igyekez­tek, hogy megelőzzék, ő azon­ban szilárdan tartotta vezető helyét. És amikor ott állt a győzelmi emelvény legmagasabb fokán, a 186 centiméteres nyurga váci ifjú előtt villanásszerűen lepe­reghetett a képzeletbeli film ed­digi — elég rövid — pályafutá­sáról ... Az első szárnypróbálgatás Bá­belid Lacival, jó barátjával, aki megszeretette vele a kajakozást. Az első beevezett kilométereket és a sok-sok többit, az első egyesületi edzést. Szerény volt, amikor az FTC-ben kezdő ifi­ként szerepelt és szerény ma­radt. Csendes, hallgatag. Mások mesélik, hogy nemegyszer ne­héz súlyokat tesz hajójába. Ar­ról is beszélnek, hogyan edzett a télen Vácott. Mindig más és más sportág tornatermi edzé­seire járt el és így vetődött el az ökölvívókhoz is. Itt sorba kesztyűzött velük és a rendsze­resen gyakorlatozó fiatal váci öklözők sorra estek a padlóra Hessz Miska kemény horgai után... Kérték, könyörögtek neki, csapjon fel ökölvívónak. Meglátja, hamar sokra viheti az ökölvívásban. Miska azonban nem hajlott a csábító szóra. Megmaradt kajakozónak, várta a Duna, a barátok, az a sportág, amelyet oly nagyon megszere­tett. Várszegi János MTK-FTC - örökrangadó! Bár az utóbbi időben az NB I-es csapatok­­ zöme mindent elkövetett, hogy elmossa a ha­tárokat a rangadó és a nem rangadó mérkőzések között, az MTK-FTC találkozók rangját eddig senki sem merte kétség­be vonni. Az örökrangadó - örökrangadó marad mindig. Itt nincs vita!... A kék-fehérek pénteken kora délután tartották utolsó edzésü­ket és szombaton az MTK klub­­helyiségében vázolta Volentik edző a taktikai elképzelését. A rövid, de alapos m­egbeszélés után a kék-fehérek szakvezetője így nyilatkozott: " A Dorog elleni csapat sze­repel vasárnap a Népstadion­ban. Annak ellenére, hogy leg­utóbb kikaptunk, már látszott némi javulás a csapatmunkában. Csak éppen a góllövéssel voltak bajok. Reméljük, ezúttal ebben is sikerül előrébb lépni. A mér­kőzés esélyesének a Ferencvá­rost tartom, amely Albert nél­kül is nagyon veszélyes, ütőké­pes együttes. Mi­­ szeretnénk jól játszani. A zöld-fehérek szombaton már a kora reggeli órákban az Üllői úti sporttelepen szorgoskodtak. Mészáros edző frissítő hatású „koktélt” kevert számukra — természetesen a pályán. A fog­lalkozás fő részét ezúttal a könnyed játék képezte. A Fe­rencvárosnál az öröm és a gond egyaránt képviselteti magát. Mátrai felgyógyult, viszont most Perecsi került mandulagyulla­dás miatt kórházba, így Albert és Rátkai után őrá sem számít­hatnak vasárnap. — Nagyon nehéz mérkőzés lesz a vasárnapi — hangoztatta Mészáros edző. — A kék-fehérek dorogi vereségét nem szabad ala­pul venni, hiszen az örökrang­adókon a papírformák rendre megbuktak. Egy esetleges dön­tetlennel is megelégednék. A tavaszi eredmény 2:0 volt az FTC javára . .. Az örökrangadón kívül még három mérkőzésre kerül sor­­ vidéken. A Pécs—Szeged mér­kőzésre (tavasszal 0:0 volt az eredmény) a hazaiak nem vál­toztatnak a Komlón pontot szerzett csapaton. A szegediek­nél Szabó sérülése miatt nem játszhat, helyére minden bi­zonnyal Csordás dr. kerül. A Debrecen—Komló találko­zót (tavasszal a Komló győzött 1:0-ra) különösen a debreceniek várják nagy érdeklődéssel, mert úgy ítélik meg, hogy a DVSC feljövő formában van. Mindkét csapatban sok a sérült. A DVTK erősen tartalékos csapat­tal áll ki a Dorog ellen. (Ta­vasszal 0:0 volt az eredmény.) ............. Vasárnap, 1964. augusztus 2. al

Next