Népsport, 1964. szeptember (20. évfolyam, 173-193. szám)
1964-09-01 / 173. szám
A hármas akadályverseny győztesei a® R2TSZ és a Ciger .n nyolc nap alatt három bajnoki márkájú rést játszottak élvonalbeli labdarúgócsapataink. Mint arra számítani lehetett, ez nehéz feladatot jelentett valamennyiük számára. Akadtak együttesek, amelyek nagyszerűen megbirkóztak a nehézségekkel, de többségben azok voltak, amelyek csak részsikereket vallhatnak magukénak. Mindenesetre érdekes: egyetlen csapatunk sem volt képes arra, hogy mindhárom találkozóját megnyerje. A hármas akadályverseny győztesei az MTK és a Győr! Nyolc nap alatt öt pontot szereztek. Igaz, hogy az MTK a táblázat legalján kullogó csapatokkal mérkőzött. Legyőzte a DVTK-t, a DVSC-t, s pontot szerzett Pécsett. Meg kell azonban jegyezni, hogy az MTK mindhárom mérkőzésen meglehetősen mérsékelten játszott, s nagyobb tudású együttes legyőzésére a jelenlegi formájában aligha lett volna képes. Kétségtelen viszont, hogy ez alatt a nyolc nap alatt a kék-fehér játékosok küzdőszelleme erősödött. A győriek kétszer játszottak otthonukban. Legyőzték a Komlót, a kapus nélküli Újpesti Dózsát, s 0:2-ről egyenlítettek Szegeden. A hármas akadályverseny után, öt pont birtokában, változatlanul versenyben vannak a győriek a Tatabányai Bányásszal a harmadik helyért. Persze az is lehet, hogy végül még negyedikek sem lesznek, sőt még lejjebb is csúszhatnak. Négy pontot szerzett a Bp. Honvéd, a Vasas és a Tatabányai Bányász. A Bp. Honvéd teljesítménye lett volna a legértékesebb, ha győz Csepelen. A kispestiek ugyanis szép győzelmet arattak Dorogon, lelépték a Ferencvárost, de nem bírtak a Csepellel. Az volt a baj, hogy Csepelen idegesen, kapkodva küzdöttek, siettették a játékot, s a legnagyobb helyzeteket is elügyetlenkedték. A csepeli 0:1-gyel esetleg elszalasztották annak a lehetőségét, hogy beérve a Ferencvárost, bajnokságot nyerjenek. A Vasas éppen a bajnokjelölt ellen bizonyította be, hogy sokkal többre képes, mint amennyit ez idáig nyújtott. A rangadón a piros-kékek minden tekintetben ellenfelük fölé kerekedtek, annak ellenére, hogy néhány Vasas-játékos még mindig nem játszott tudásához mérten. A Tatabányai Bányász legyőzte a Szegedet, s megszerezte azt a két pontot is, amelyre a bányásztalálkozókon — Komlón és Dorogon — az eddigi hagyományoknak megfelelően joggal számíthatott. A harmadik csoportba az Újpesti Dózsa és a Pécsi Dózsa sorolható. Három-három pontot szereztek. A Pécsi Dózsa teljesítménye az értékesebb, hiszen a vidéki lilafehérek pontot vettek el az MTK-tól, s Csepelen 3:0-ra győztek. A többiek közül feltétlenül említést érdemel a DVTK és a DVSC. Ez a két együttes ugyan csak egyszer-egyszer győzött, de nem kisebb csapatok szerepeltek ellenfelük között, mint a debrecenieknek a Ferencváros, az MTK és a Csepel, a diósgyőrieknek pedig az Újpesti Dózsa, az MTK és a Pécsi Dózsa. A két vidéki csapat éppen a neves fővárosi együttesek otthonában bizonyította be, hogy sokkal jobb teljesítményre képes, mint amilyent főleg tavasszal nyújtott. A debreceniek különösképpen feljavultak. Ha Szűcs György előbb vette volna át az edzések irányítását, aligha estek volna ki az NB I-ből. A vasutasok az MTK ellen, de a Ferencváros ellen is, meglepően korszerű felfogásban játszottak. A Ferencváros nemcsak eredményeivel, hanem játékával is nagy csalódást keltett. A bajnokjelölt a debreceniek ellen is csak vergődött a pályán, s aztán következett az 1:4 és 0:3. Ez a hármas mérkőzés bizonyította leginkább, hogy a zöld-fehérek együtteséből milyen nagymértékben hiányzik Albert Flórián és Perecsi. Támadójátékuk teljesen összeroppant, mert a fáradt játékosok formájukban erősen visszaestek — Vargán kívül például a két Fenyvesi, Orosz, Novák, Galambos és Rákosi is — főleg a csatárok, s az idegi terhelést úgyszólván senki sem bírta. A Vasas ellen taktikailag is megbuktak, felállásukkal eleve lemondtak az irányítás, a gyakori támadás lehetőségéről. A bajnokság nagyszerűségét, az erőviszonyok kiegyenlítettségét bizonyítja az a tény, hogy még a huszonnegyedik forduló után sem dőlt el véglegesen, melyik csapat lesz a bajnok, s a DVSC mellett melyik lesz a második kieső. Persze nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy a bajnoki aranyérmek a Ferencváros játékosainak birtokába vándorolnak, a második kieső pedig a DVTK lesz. De lehet, hogy csak az utolsó forduló dönt... Béklyókban vergődtek az izmok Ha film készült volna vasárnap Csepelen a mérkőzés fináléjáról, s a hármas sípszó után az operatőr lencséjével befogta volna az egész pályát, valamennyi arcot ott a gyepen, akkor a kész film egy kockájába egy színmű nagyjelenetének zárópillanatát sűríthette volna a legélethűbb szereposztással. Az öröm és a bánat hűbb ki-,fejezőjének nem talált volna jobb arcokat az ottani huszonkettőnél. " A Csepel legyőzte a Bp. Honvédot. Egy mérkőzés csak a többi közül — mondhatná valaki. Igaz. Valóban csak egy a sok közül. De ezen a vasárnap délutánon Csepelen talán a bajnoki cím sorsa dőlt el. A nagy feladatok megkettőzik az akaratot? Igen. A legtöbb esetben. De ugyanakkor súlyos terheket is raknak a feladat előtt állók vállaira. Ahogy múlnak a percek, úgy nehezülnek a béklyók az izmokra, az idegekre egyaránt. A mérkőzés bevezető időszakában még minden ment. Látszólag. Az eldurrogtatott lövések még nem okoztak szívszorongást. Majd a legközelebbi bemegy. Talán még az első kihagyott helyzet után is így érezték ezt a piros-fehér játékosok. De a legközelebbi sem ment be. És a következő sem. Ezután már egyre kétségbeesettebben lendültek előre a vendégek. Sietni kellett, egyre jobban sietni. És a csepeliek hátsó sorai nem engedtek. Sőt, egyre szilárdabb lett a fal. A sietés már az idegeskedésbe csapott át. Elérkezett az a bizonyos hetvenötödik perc. A tavaszi fordulóban eddig vezetett A neve a Népstadion villanyújságján többször is megjelent. Nemcsak az összeállításban, hanem kétszer a góllövők között is. A mezőnyben eleven, higanymozgású, lendületes volt, s bár őrzője Havasi mindenüvé követte, jelentős érdemeket szerzett a Vasas biztos győzelmében. Örült is a mérkőzés után. — A Ferencváros kitűnő csapat, s mint mindig, most is nagyon készültünk ellenük. Ismét bebizonyosodott, hogy mennyit számít az akaraterő, a lelkesedés, na meg a higgadtság is. Részletekre is kitért. — Persze nekünk könynyebb dolgunk volt, hiszen sokkal nyugodtabban léphettünk pályára, mint a Fradi. Nekünk nem volt veszteni valónk. S ők ellenünk különben is rendszerint idegesebbek szoktak lenni, hát még most, amikor a bajnoki címük is veszélyben forgott. A pályáról úgy láttam, hogy kapkodtak, türelmetlenül játszottak, s taktikai elképzelésük sem vált be. Sok volt a csapatban a védőjátékos, túlságosan átengedték a teret a kezdeményezésre. Egész hadrendük azt tükrözte, hogy döntetlenre játszanak!... Mi pedig a játék irányítására törekedtünk. Számunkra a Ferencváros által választott taktika előnyös volt, mert lehetőséget adott a labda gyakori birtoklására, a kombinációk kialakítására. Néhányan éltek is a mieink közül ezzel a lehetőséggel, főleg Mathesz Imre, aki csapatunk egyik karmestere volt. — És milyen érzés volt Havasi ellen játszani? BESZÉLTÜNK Farkas Jánossal . Egész héten azon töprengtem, vajon melyik védő ügyel majd rám. Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy alighanem Galambos vagy esetleg Havasi. Őszintén szólva Galambos ellen jobban szerettem volna játszani, mert ő technikailag képzettebb, mint Havasi, s az ilyen játékosok kevésbé kemények, nemigen durváskodnak. Nos, Havasit kaptam, s utólag már nem is bánom, hiszen két gólt lőttem. Meg kell azonban azt is mondanom, hogy megítélésem szerint erről Havasi nemigen tehet, hiszen az első gólnál kirobbantam a tömegből, a másodiknál pedig Géczi hibázott. — Sokan úgy látták, hogy Géczi öklözése után már a kapuvonalon túl volt a labda, amikor beljebb segítette, így volt? — Szó sincs róla. Amikor Pál Tibi beívelt, Machos és Géczi ugrott fel a labdáért. Éreztem, hogy nem fogják elérni, s azt reméltem, hogy Machos Feri fején megcsúszik a labda. Ezért robbantam a kapu elé. A labda elém is hullott, de nem Feri fejéről, hanem Géczi ökléről, mégpedig magas ívben puhán. Láttam, hogy a kapuba tart, de ha már elérte volna a gólvonalat, nem nyúltam volna hozzá. De még majd egy méter hiányzott. Ezért aztán bevágtam. — A Vasas vezetőitől értesültünk arról, hogy Farkas magánéletében kedvező változások történtek... — Ez valóban így van. Itt az ideje, hogy megkomolyodjam, már sok-sok baj volt velem. S itt van Tokió, az olimpia, ahol feltétlenül ott akarok lenni... A legelemibb követelmény magammal szemben az, hogy spontszerűen éljek.. De ne csak Tokió előtt, Jancsi! Utána is!... 1:0-ra a Csepel Kispesten, s ekkor kapta az egyenlítő gólt, később pedig azt, amely a két pont sorsát eldöntötte. És ugyanúgy, mint akkor Kispesten, Csepelen is „bejött” az a helyzet. A 75. percben, Komora közeli lövésébe ezúttal azonban egy kicsit bele tudott nyúlni Török. És nem ment be. A csepelieknek egy helyzetük volt. De az bement. jelenet volt ... amikor Csepelen a mérkőzés elején Kocsis buktatta Tichyt, majd az 54. percben Tichy hátulról szándékosan rálépett Rottenbiller lábára..., amikor Sípos a II. félidő derekán fel-s vágta Kalmárt, Marosi pedig az utolsó percben Kallót. A játékvezető nemcsak szabadrúgásokkal torolta meg ezeket az eseteket, hanem Marosit ki is zárta a játékból. ... amikor a Népstadionban a rangadón a 30. percben Pál ■ fellökte Dálnokit, később pedig a hátvéd elgáncsolta Pált. A 35. percben Rákosi felvágta Puskást. A szabálysértők figyelmeztetést kaptak. ... amikor az MTK—DVSC mérkőzésen a 11. percben Nagy elgáncsolta Csekőt. A hajrában került a csapatba... Gál Béla az idény elején került a DVTK-hoz. A Miskolci Építőmunkás csapatában lettek figyelmesek rá a szakemberek s a fiatal játékos az NB I-es klub tagja lett. Eleinte bizony még a tartalékcsapatba is csak nehezen tudott bekerülni, az első csapat összeállításánál pedig szóba sem jött. Az MTK elleni mérkőzés előtt azonban közölték Gállal: úgy készüljön, hogy vasárnap az első csapat mezét húzza magára. Nos, a fiatal labdarúgó bemutatkozása jól sikerült. Igen ügyesen játszott, mit sem törődve azzal, hogy újonc az élvonalban. A legnagyobb elismerést pedig a Pécs elleni mérkőzésen kapta. A középhátvéd olyan elegánsan és jó ütemben szerelte a vendégek támadásait, hogy a lelátón igen sokszor összeverődtek a tenyerek e közbelépések láttán. A diósgyőri labdarúgó vasárnapi higgadt játékával bebizonyította, hogy rászolgált a bizalomra. » Azo itt az egyetlen csapat, vasas amely tavasszal és ősszel is legyőzte a Ferencvárost, s több ilyen már nem is lehet, mert hiszen a Tatabánya tavasszal kikapott a Ferencvárostól, a Győr pedig döntetlenül játszott az 1. helyezettel. A Ferencváros a négy csapattal szerezte meg eddig mind a négy pontot. A Tatabánya, a Győr, a Vasas és az MTK háromhárom csapattal, az Újpesti Dózsa két, a Dorog és Csepel pedig egyegy csapattal szemben vitte el mind a négy pontot. A többiek ilyesmivel nem dicsekedhetnek. 1964-ben most sor- Csoszurdult elő az hogy a Ferencváros nem rúgott gólt. A zöld-fehérek egyébként öt napon belül hét gólt kaptak, de gólarányuk még mindig sokkal jobb, mint a Honvédé. Ferencváros 57:27 — 2.11 Bp. Honvéd 55:29 — 1.80 umkkai mérkőzésen nem UtOlSó öt kapott ki a Tatabánya. A Vasas a legutóbbi négy, az MTK és a Győr pedig a legutóbbi három mérkőzésén nem szenvedett vereséget. Negyedik helyen, VahS££Jw bajnokság nézőszámát tekintve, a mostani a negyedik helyen áll a 13 315 mérkőzésenkénti átlaggal. Első helyen az 1950 — 60. évi bajnokság áll mérkőzésenként 14 554-es nézőátlaggal. Ha a hajrában sok lesz a néző, akkor az idei nézőszám még a 3. helyire is felkerülhet. Szerdán: Debrefurcsaságok. Cen—Csepel no, Vasárnap: Csepel—Bp. Honvéd 1:0. — Vasárnap mindkét bajnokjelölt, tehát a Ferencváros és a Bp. Honvéd is gólképtelennek bizonyult. Őszi bajnok... a sze'r£z, K5t nők”? Pillanatnyilag ez a helyzet: 1. Bp. Honvéd, Győr 16—16 pont, 3. FTC, Vasas 15, 5. Tatabánya 14 ... És a többiek: 6. Újpesti Dózsa 12, 7. Szeged, MTK 10, 9. Dorog, Csepel 9 pont, 11. Debrecen, Pécs 8, 13. Komló és Diósgyőr 6 — 6 ősszel szerzett pont. A második vonalból it is tudni kell. En-VESZITGfil nere nagyszerű példájával találkoztunk a Szállítók—Dunaújváros mérkőzés szikrázó második félidejében. Ekkor szerezték meg ugyanis a hazaiak győzelmüket — 11-esből. Mint ilyenkor lenni szokott, a vesztésre álló csapat edzője rendszerint vitatja a büntető jogosságát, a játékvezető egyes ítéleteit, nemegyszer emelkedett hangon. Nem így Borbély Tibor, a dunaújvárosiak oktatója. Szinte jó volt hallani a higgadt, csendes sportember olykor ellenfelet dicsérő, máskor saját játékosát bíráló szavait. Nem a játékvezetőben kereste a hibát. Nos, így is lehet veszíteni. Pedig pontszűkében állnak a dunaújvárosiak. Az edző azonban sportszerűségből jelesre vizsgázott ezen a mérkőzésen. NB I tartalékbajnokság 1. Vasas 24 16 2 6 71:31 34 2. Újpesti Dózsa 24 15 3 6 60:30 33 3. FTC 24 14 3 7 49:31 31 4. Bp. Honvéd 24 15 1 8 57:38 31 5. Csepel 24 10 7 7 48:35 27 6. Tatabánya 24 11 5 8 55:41 27 7. MTK 24 10 7 7 59:45 27 8. Győr 24 9 5 10 30:36 23 9. Dorog 24 8 4 12 44:53 20 10. Pécs 24 7 5 12 23:49 19 11. Komló 24 7 5 12 27:62 19 12. Diósgyőr 24 7 4 13 31:41 18 13. Szeged 24 7 4 13 36:61 18 14. Debrecen 24 4 19 25:62 9 Taps és gúnyA labdarúgó-bajnokság hajrájában vagyunk. Még egykét hét és a sportág hívei ünnepelhetik a bajnokot és a helyezetteket. Amint ilyenkor lenni szokott, a döntés közelsége, a tét nagysága idegesebbé teszi a játékosokat és a csapatokat. Több a hiba, kevesebb a játék, a küzdőerények kerülnek előtérbe, gyakoribbak a szabálytalanságok. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a kezdeményezés, amely az őszi idény elején játékosokat, egyesületi vezetőket és szurkolókat a durva játék elleni küzdelemre szólította fel, sikeres volt. A játékosok túlnyomó többsége a legizgalmasabb pillanatokban sem engedi elragadtatni magát, s ha előfordulnak is szabálytalanságok — a nagy akarati erőfeszítés hozza ezeket magával —, sem szándékosságot, sem pedig megfélemlítési törekvést nem lehet ezekben felfedezni. Amennyire örvendetes labdarúgásunk ilyen irányú fejlődése a pályán, annyira sajnálatosak azok a tünetek, amelyek újabban a nézőtéren kezdenek otthonra találni. Nem vitatjuk a szurkolás jogát, sőt magunk is szorgalmazzuk, hogy a szurkolók lelkesen és kitartóan buzdítsák kedvenc csapatukat. Szurkolás és szurkolás között azonban nagy különbség is lehet. A sportszerűtlen szurkolás mindenképpen ártalmas. Elveszi a nézőtől a sport igazi örömét, alantas indulatokat ébreszt, feleslegesen feszült hangulatot teremt a pályán és a nézőtéren, zavarja a csapatokat és a játékosokat igazi tudásuk kifejtésében. A buzdítás, a kedvenc csapat lelkesítése, a szeretet, a bizalom kifejezése a játékosok iránt — ez a sportszerű szurkolás módja, s ezzel nem fér össze az ellenfél gúnyolása, idegesítése, a játékosokra, a játékvezetőre és a jóindulatú szurkolókra nyomasztóan ható fenyegető légkör teremtése. Mintha nem is sportról, hanem valami másról, élet-halál kérdésről lenne szó. Az utóbbi hónapokban örvendetes jeleit láttuk, hogy egyesületek, csapatok körül lelkes és hűséges szurkológárda kezd kialakulni, amely értékes támasza lehet a klubnak és a sportnak. De csak akkor, ha a szurkolás sportszerű módját választja és tanulja meg. Újabban azt észlelhettük, hogy e szurkológárdák rossz befolyás alá kerültek. Nem elégednek meg a szurkolásban való nemes vetélkedéssel, hanem agresszíven lépnek fel, gúnyolják az ellenfelet, sőt nem egy esetben felenyegető légkör megteremtésével akarnak hatással lenni a küzdelem alakulására. A szurkolásnak ez a módja sportszerűtlen, el nem nézhető és meg nem engedhető! Jó lenne, ha egyesületeink többet foglalkoznának tagságukkal, szurkolóikkal, a csapat támogatására szerveznék őket, és nem a mérkőzések légkörének mérgezésére, arra nevelnék a fiatal szurkolókat, hogy a taps és ne a gúny fegyverével éljenek, tehát sportszerűen szurkoljanak. Most kell vigyázni, amikor még nem késő. Ha ugyanis tartósan meghonosodnak pályáinkon a szurkolás sportszerűtlen válfajai, akkor ennek káros hatása hamarosan érződni fog labdarúgásunkon is. Dühöngő ifjúság - kimonoan A dübörgő motorkerékpáros falkák bőrmellényes lovasai láttán az egyszerű, békés polgárember megbotránkozva húzódik be a kapuk alá Angliában. Dühöng az ifjúság — mormogja Osborne szavaival, s közben örül, hogy még időben sikerült kitérnie az útból. Csakhogy dühöngés és dühöngés között óriási lehet a különbség. ........ • Vasárnap az országos cselgáncsbajnokságon láttunk néhány fiatalembert, aki egészen pozitív módon dühöngött. Dühöngött azért, mert a magyar cselgáncssport évek óta, ha halad is előre, csak kimért lépésekkel teszi azt. S dühöngött azért, mert tudta, hogy ez a dühöngés az egyetlen mód arra, hogy meggyorsuljon a fejlődés üteme. Egyelőre — sajnos — még elég kicsi ezeknek a felpaprikázott kimonós ifjaknak a száma. Oláh Pál, Havasi Imre, Kristóf János, Bodor Tibor — a most kivételesen nem a szőnyegen, hanem a nézőtéren sérülése miatt dühöngő Szénási — Pulai János, és még néhányan azonban olyan harciasan, bátran, „vérremenően” judóznak, mintha halálos ellenfelükkel állnának szemben. (Gongszóra viszont örömmel összecsókolóznak egymással, s ez meggyőzhet mindenkit, hogy haragról szó sincs, csupán arra jöttek rá, hogy cselgáncsozni csak így érdemes.) Jó lenne, ha sokan követnék példájukat. Akkor olyan versenyeket láthatnánk, hogy a cselgáncsot a leglátványosabb sportágak között emlegetnék, s akárcsak az ökölvívó-mérkőzéseken, elővételben elfogynának a belépőjegyek. Jó lenne, ha a nehéz fiúk, olyanok, akik testi felépítésük folytán vérbeli nehézsúlyú versenyzők lehetnének, jelentkeznének cselgáncsozni. Mert ilyenek egyelőre nem mozognak a magyar judószőnyegeken. Pedig igazán óriási lehetőségek várnak rájuk! Dühöngjetek csak tovább, kimonós fiatalok, hogy a sportág rajongói egyre jobban megnyugodhassanak!... Szervusz vakáció! Tartóztattuk volna, de azt mondta: siet, nem maradhat. Avarillatú szelek cibálták, hideg éjszakák lehelete űzte, a költöző madarak vitték szárnyaikon. Elmúlt a nyár, él a vakáció. Ilyenkor a mezsgyén, nyár végén, ősz elején fáj a szívünk, sajnáljuk a nyár örömeit, de amikor ezzel az érzéssel lassan leszámolunk, már gyönyörködni tudunk az ősz színeiben, a téli pihenőre készülő természet változatosságában, örülni tudunk a gyümölcstől roskadozó fáknak, a gazdag termésnek. Kuba örökké kék ege alatt mondta egy honvágytól gyötört japán újságíró: „Én szeretem a négy évszakot. Nem tudnám elviselni az örök nyarat!” A gyerekek is valahogy így vannak a vakációval és az iskolával. Ilyenkor az első tanítási napok idején még fáj a szívük az elveszett paradicsomért, a sok szabadságot, gondtalanságot, örömöt adó vakációért. De azt sem tudnák elviselni hosszútávon. Hiányoznának az iskolai órák, a tanárok, a pajtások, hiányozna az új ismeretek megszerzésének öröme. Szép volt a nyaruk. Talán egy pajtás sincs, aki ne nyaralt, táborozott volna valahol. Úgy térnek meg mind az iskolába, hogy aki régen nem látta őket, nem ismer rájuk: megnőttek, megizmosodtak. Igen, a nyár, a vakáció nagy része játékkal, szabadban végzett munkával, sporttal telt el. Nagyon jól van ez így. Az azonban már cseppet sem örömteli, hogy a gyerekek nyáron tapasztalt rohamos testi fejlődésének üteme az iskolaévben jócskán meglassul. Különösen a fővárosban és a nagyobb városokban gond, hogyan is biztosítsanak a gyerekek életkorának megfelelő mennyiségű mozgáslehetőséget. Megjönnek vidékről, a vizek partjáról, a nyári táborokból, ahol egész nap korlátozás nélkül játszhattak, sportolhattak. Itt bilincsbe veri őket az aszfalt- és kőrengeteg. A vakáció lehetőségeit itt nem lehet biztosítani, de valamennyi szülőnek, pedagógusnak, társadalmi szervnek minden erejével arra kell törekednie, hogy a nyár és a többi évszak ilyenfajta különbségét a minimálisra csökkentsék. A lehető legtágabb ,,börtön” legyen a város a gyerekek számára a következő vakációig.