Népsport, 1966. október (22. évfolyam, 203-224. szám)

1966-10-02 / 203. szám

Országos csúcsok az atlétikai váltóbajnokság első napján A benevezett csapatok mint­egy hatvan százaléka állt rajt­hoz szombaton a Népstadionban, az országos atlétikai váltóbaj­nokságon. Az első nap jó küz­delmeket hozott, nem hiányzott az izgalom sem. kár, hogy a verseny végefelé hatalmas, nyá­rias felhőszakadás miatt víz alá került a pálya. A két 4x100-as váltót így csak 25 perces szü­net után tudták lebonyolítani. A tavalyi felnőtt bajnokok kö­z­ül az első napon csak a Bp. Honvéd 4x100-as csapata tudta megvédeni bajnokságát , noha másodiknak futott be. Az esé­lyes Újpesti Dózsa váltásai gyen­gén sikerültek, s bár utolsó fu­tója, Horváth L. így is kitűnő futással jó 2 m-es hátrányt 4 m­­es előnnyé fordított, a 41.1-es egyesületi csúcsbeállít­ással győz­tes csapat eredményét megsem­misítették. A váltó­bírák szerint ugyanis az első váltásnál Rábai korán, a vonal előtt vette át Zászlótól a botot. Az újpestiek 4x400-o­n vigasztalódtak, a fel­ázott pályán is jó idővel győz­tek a váratlanul erős Vasas előtt. A 4x1500 m a Hon­véd-futók párharca jegyében indult, de a második váltás után a tavalyi bajnok Vasas két csapatuk közé ékelődött. Női 4x200 m-en a vé­dő Dózsát Bartosné ugyan Lázár­ral szemben élre vitte, de a cél­egyenesben Tóth­né bi­ztosan előzer­te meg Kispálnét. A Honvéd alaposan megjavította az orszá­gos csúcsot és a régin belül fu­tott a Dózsa is. A szombathelyie­ket Szentelek­ hiába vitte fel a harmadik helyre, a második vál­tás után történt pályaelhagyás miatt kizárták a csapatot. A REAC feladta, mert Nagy Zs. az első öt végén, sajnos, lerándult. Az ifjúsági számokban a Va­sas női 4x200-as váltója utca­­hosszal és csúcsbe állít­ással győ­zött, jobb váltásokkal a­ csúcs­ja­­vítás is sikerült volna. Az MTK biztosan nyerte a férfi 4x100 m-t, de 4x400-on utolsó futója, Ki®9 L. komoly e­lőnyét Mi lassan 50-en belüli futással ledolgozta. 4x1500-on a debreceniek megér­demelten győztek a Kató nélkül kiállt Honvéd ellen. Férfiak Felnőttek: 4x100 m (16 csa­pat). Bajnok: Bp. Honvéd I (Pet­­rovics, Kalocsai, Gyulai, Kiss F.) 41.6, 2. Bp. Spartacus 42.1, 3. MTK 42.2, 4. Bp. Honvéd II 42.6, 5. Vasas 42.7, 6. TFSE 43.9. A 41.1-gyel győztes Újpesti Dózsát erőváltás miatt kizárták. 4x400 m (11) Bajnok: újpesti Dózsa (Istóczky, Ringhoffer, Nagy I., Horváth L.) 3:15.3, 2. Vasas 3:17.3. 3. Bp. Honvéd I 3:18.9. 4. Csepel 3:19.6. 5. Bp. Spartacus 3:21.8. 6. PVSK 3:23.1. 4x1500 m (13). Bajnok: Bp. Honvéd I (Sza­bó J., Jánd, Kiss I., Magyar) 15:44.4. 2. Vasas 15:57.4. 3. Bp. Honvéd II 16:15.8. 4. V. Izzó I 16:22.6. 5. Komlói Bányász 16:23, 6. BEAC 16:28.6. Ifjúságiak: 4x100 m (10). Baj­nok: MTK (Hermaim, Báthory, Speer, Nagy L.) 43.2, 2. Bp. Hon­véd I. 44.1, 3. Debreceni Sí 44.1, 4. Vasas 44.4, 5. MVSC 45.1, 6. Bp. Honvéd 45.3. 4x400 m (6). Bajnok: Bp. Honvéd (Varga, Da­­nyi, Szatmári, Milaseda) 3:24.9, 2. MTK 3:25.9, 3. Vasas 3:30.2, 4. U. Dózsa I 3:33.3, 5. Debreceni SÍ 3:37.8, 6. BEAC 3:39.7. 4x1500 m (10). Bajnok: Debreceni Építők (Harasztosi, Szabó, Simon, Rózisa) 16:45.8, 2. Bp. Honvéd I 16:55, 3. U. Dózsa 17:00.8, 4. Vasas 17:06.8, 5. Tatabányai Bányász 17:10.4, 6. NYVSC 17:20.8. Nők 4x200 m felnőtt (11). Bajnok: Bp. Honvéd (Schleer, Pető, Lázár, Tóthné) 1:39.9, országos csúcs (régi: 1:40.9 Újpesti Dózsa, 1964), 2. Újpesti Dózsa I 1:40.5, 3. MTK 1:45.1, 4. TFS­E 1:46.9, 5. Csepel 1:46.2, 6. Újpesti Dózsa II 1:46.3. Az 1:44.7-tel harmadik Sz. Ha­ladást pályaelhagyás miatt ki­­zárták. 4x200 m ifjúsági (9): Baj­­doi, Vasas (Pusztai, Havas Papp, Balogh Gy.) 1:44.8. orszá­­gos if­j. csúcsbeállítás (csúcs: 1:44.8 Bp. Honvéd, 19641 2 Bp Honvéd I 1:51.4. 3. SZMAV ,1:51.7. 4. FTC 1:51.7. 5. Kecskeméti Dó­zsa 1:51.8. ASZTALITENISZ____ NB I. Női mérkőzések- Híd­építők—HSC 14:6. Gy: a dr. He­gedüsné, Klimont-pár 2, a Bol­­gárné. Tóth-pár. dr. Hegedüsné 3, Bolgárné 3, Klím­om 3, Tóth 2. III. a Kautzky, Hankányi­­pár. Székely 3, Harkányi 2, KÜLKER —Osc 15:5. Gy a Gé­mes 1, Kiss-pár 2, a Kárpáti, Kovács-pár, Kovács 4, Kárpáti 3, Gémesi 3, Kiss 2, Ill. a Kas­sai, Timmer­ pár, Kassai 2, Len­csér 2. NB I. Férfi mérkőzések: Ak­namélyítő Bányász — Bp. Sparta­cus 11:9. Gy. a Papp, Volentics­­pár 2. a Szálinger, San­borszky pár, Papp 4, Volentics 2, Sam­­borszky, Szálinger, Hl. a Kol­lár, Marosiffy-pár, Pigniczky 3, Maro­sffy 3, Kollár 2. A Bp. V. Meteor —Csepel mérkőzés elma­radt, mivel a Csepel tornaterme nem volt alkalmas a mérkőzés lebonyolítására. VM KÖZÉRT — Szegedi Kender 15:5. Gy: a Har­csár. Beleznay-pár 2, a 1,­po­vics, Kalmár-pár, Beleznay 4, Lipovics 4, Harcsár 4, ill. a Nagy L. Nagy Z-pár, Nagy L, Nagy Z. Vikor. Szeles. BVSC — Bp. Postás 14 6. Gy: a Bérezik Rózsás-pár 2. Bérezik 4. Rózsás 4. Kovács 4, Hl. a Temes. Raf­fay-pár. a Sándor. Dudás-pár. Temes. Sándor. Raffay. Darl­s VM KÖZÉRT —BVSC 15­ 5. Gy: a Beleznay. Harcsár-pár 2. Sán­­dor. Antatt-pár. Beleznay 3 Harcsár 3. Sándor 3. Linovics 3. 111. a Börzsei. Bokor-pár. Börzsei 4. S­er­edt Kender — Dunaújváros 12:8. Gy a Nagy L. Nagy Z-pár. a ViVon. Szeles- Pár, Ne­cv L 4 Nagy Z 4. Sze­les. Vikor.­ól. a Horváth Grosz-pár 2. Horváth 2. Grosz 2. Semsel 2. NR 1. Ifjúsági fiú rangadó. Bp. Postás — BVSC 7:3. A Magyar Testnevelési és Sportszövetség lapja Főszerkesztő- Tabák Endre. Szerkesztő- Ardai Aladár Szerke«ztő©ég Budarrest VIII. Somogyi Béla utca 6. Tel . 130— 460. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Felelő© kiadó: Tóth László Igazgató Kiadóhivatal Budapest VI., Révay utca 16 Telefon 116—660 Terjeszti a Magyar Posta Elő fizethető a helyi Budapesten a kerületi kézbesítő postahivata­loknál és a kézbesítőknél Elő fizetési díj egy hónapra 14 forint Megjelenik hétfőn kedden, csütörtökön pénteken és vasárnap. A beküldött kéziratokat és raj­zokat nem őrizzük meg de nem küldjük vissza. Index: 25 004. Szikra Lapnyomda Budapest. Vasárnap dé. 11 órakor KÉTÉVESEK NAGYDÍJA 4Vasárnap, 1966. október 2. KOSÁRLABDA___ NB I. Férfi mérkőzés: Ganz- MÁVAG —Bp. Előre 70:67 (30:41). Klapka u. Ld: Újvári (24), Tímár (15), Somlai ((13), 111. Kárpáti (28), Zboray (12). Dön­tő előtt az ifjúsági labdarúgó-válogatottak tornája A Vasas Fáy utcai pályáján kedden­, szerdán és csütörtökön délután játsszák le az ifjúsági válogatott labdarúgócsapatok tornájának döntőjét. Három együttes mérkőzik az első he­lyért, mégpedig a Bp. I. és Bp. II., valamint Borsod megye vá­logatottja. A d­öntő műsora. Ok­tóber 4, kedd, 15: Budapest I. — Borsod. Október 5, szerda, 14.30: Budapest I — Budapest II. Október 6, csütörtök, 15: Bor­sod— Budapest II. (MTI) ÖKÖLVÍVÁS. Az Énekes István ökölvívó em­lékverseny­e szombaton már a fő­városban is szorítóba szólította Budapest ifjúsági versenyzőit. A Törekvés Bihari utcai tornater­mében 79 ökölvívót találtak al­kalmasnak arra, hogy a selej­tezőkön részt vegyen. A legtöbb versenyzőt a Csepel (12) és az MPSC (8) indította. A Cs. Papír, az Újpesti Dózsa, az ITSK és a Vasas 6—6 ökölvívót indított. Az első napon 22 pár mérte össze erejét. A legtöbben a könnyű­­súlyban indultak: 20-an. Itt há­rom csoportban küzdenek ver­senyzők és a három első helye­zett jut tovább. Labdarúgó NB.I . Szállítók-Miskolci VSC 1:0 (0:0) Czabán Samu tér, 1100 néző,­­ V: Szilvássy. Szállítók: Várhidi — Kemerle, Kántor, Jónás, Ri­­xer, Federics, Kaszás, Polgár, Halácsi, Magyarosi. Ku szerda. Edző: Palicskó Tibor. MVSC: Miskolci — Soós, Luczó, Schau­­fert, Maróti, Cserjés, Egri, Ma­rosi, Osváth, Kiss, Filetóth. Ed­ző: Kemény Tibor. 7. perc: Magyarosi 6 méterről jó helyzetben fölé lőtt. 37. perc: a leshelyzetben levő Kiss kapu mellé gurított. (A já­tékvezető nem vette figyelembe a lest.) 49. perc: Filetóth senkitől sem zavartatva lövés helyett gyen­gén a kapus kezébe gurított. 88. perc: Kuszenda beadásába Luczó olyan szerencsétlenül nyúlt bele, hogy lábáról nem kifelé, hanem a kapus fölött a hálóba pottyant a labda, öngól. 1:0. Nem úgy indult a mérkőzés, hogy a hazaiak a vendégeknek köszönhetik majd a győzelmet. Bár fölényük alapján már az első félidőben is akár két gól­lal is vezethetett volna a Szál­lítók, a támadások szétesőek voltak. A második félidőben is a hazai csatárok és a miskolci védők között állt a harc, de csak a 16-os térségében. A mis­kolci védők kitűnően állták a sarat, sőt néhány váratlan mis­kolci támadás veszélyt is jelen­tett a Szállítók kapujára. A 88. perc azonban megpecsételte sor­sukat. A játék képe alapján el­sősorban az önfeláldozó védő­­játékával az egyik pontot fel­tétlenül megérdemelte volna a Miskolc. Jó: Jónás, Kemerle, Polgár, Halácsi, Kuszenda, ill. Soós, Maróti, Cserjés, Osváth. NB I TARTALÉKBAJNOKSÁG MTK —FTC 5:0 (4:0). Kőbányai út. V: Halász. MTK: Kovalik (Hajdú) — Regős, Paulicsek, Var­ga, Szűcs A., Somogyi, Straub, Papp, Bakk, Lakinger, Takács. FTC: Friedvalszki — Horváth, Perecsi, Dalnoki (Kecskó), Lu­kács. Orosz, Fenyvesi IV (Dalno­ki), Vépi, Németh, Zelenka, Ber­­náth. G: Straub (2), Szűcs, Bakk, Papp, Varga (MTK) a 85. perc­ben kiállítva. NB III. Északi csoport, Bp. Ve­gyiművek— Zagyvapálfalvai Épí­tők 2:0 (1:0), 100 néző. A II fél­időben felhőszakadás miatt a já­ték 12 percig szünetelt. Észak­­nyugati csoport: Veszprémi AKÖV —Tatai Honvéd 1:1 (0:1). 200 néző. Északkeleti csoport: Debreceni Elektromos—Debrece­ni Kinizsi 1:1 (1:0). 1000 néző. És­zak­közép csoport: K. Sörgyár — K. Húsos 3:0 (2:0). VCS Trak­torgyár—K. Goldberger 1:0 (1:0). 400 néző. Láng­gépnyár—Elekt­romos 2:3 (2:0) 500 néző. Dél­keleti csoport: Freoeli Sportacus — Tiszaföldvári TSZ SK 1:0 (0:0), 600 néző. TAJEKDZDDASI­SPORT_________ Hosszas vita után a verseny­bíróság most hozta nyilvános­ságra a felnőtt férfi I. osztály eredményeit. Az I. osztályú férfiversenyt Gödöllő környékén rendezték meg, közepes nehézsé­gű terepen. A táv 10 400 m, a szintkülönbség 30 m volt. Eredmények: A­ részleg: 1. Fe­hérvári (Csepel) 1:50:42.2, 2. Mé­száros (Postás) 1:53:26.8, 3. Sza­lai (Ganz-MAVAG) 1:57:56.9. B- részleg: 1. Rédl (Bp. Petőfi) 1:48:39.8, 2. Romár (Sashalmi Elekt.) 1:48:50.2, 3. Németh (All. Áruház) 1:52:45. C-részleg: 1. Sőtér (Bp. Petőfi) 1:40:51.3, 2. Seb­ik (Ganz-MAVAG) 1:47:21.2, 3. Kovács (Vasas) 2:09:42.1. D- részleg: 1. Gosztonyi (Bp. Petőfi) 1:56:42.8, 2. Bazsó (Csepel) 2:08:07.5, 3. Bogdány (Sashalmi Elekt.) 2:12:09. A bajnokság ál­lása a 111. forduló után: 1. Bp. Petőfi 41 hp,, 2. Ganz-MAVAG 48 hp, 3. Sashalmi Elektromos 57 helyezési ponttal. ...az utolsó részletet A MAGYAR SPORT ÉVKÖNYVE, 1966. Ára: 12.50 Ft. Az 1965-ös év NB I-es, illetve országos bajnoksá­gainak eredményeit, valamint a világ- és Európa­­bajnokságok, a nemzetközi kuparendszerű mérkőzé­sek, versenyek eredményeit tartalmazza, mindazon sportágakban, amelyekben magyar sportolók is részt vettek. HAVAS LÁSZLÓ: A MAGYAR SPORT ARANYKÖNYVE Ára: 21.50 Ft. Az olimpiai játékokon, a világ- és Európa-bajnok­­ságokon szerepelt magyar sportolók eredményeivel foglalkozik ez a számos fényképfelvétellel illusztrált könyv. 1892-től napjainkig közli a magyar verseny­zőknek a világversenyeken elért eredményeit. ÖTTUSA­ VÁLOGATOTTAK AZ ÚJPESTI DÓZSA ÖTTUSAVERSENYÉN Szombaton délután a Nemzeti Lovardában 1100 méteres, 22 akadályos pályán kezdődött el az Újpesti Dózsa egyéni öttusaverse­­nye. A felnőttek tíz indulója kö­zött találtuk a válogatott öttusá­zókat is, akik egy hónap múlva Melbourneban a világbajnokságon képviselik a magyar színeket. Közülük Móczár lovagolt ugyan, de kérte, hogy teljesítményét ne értékeljék, mert láza© é© a többi számban nem indul. A juniorok között­­nem talál­tuk idei ifjúsági öt­tusa-világbaj­nokunkat Kelement, aki fáradt­sága miatt maradt távol a ver­senytől és a jövő héten utazik Potsdamba a Berlini Dinamó nem­zetközi öttusaversenyére. A pálya akadályai a felnőttek­nél a szokásostól 10 centiméterrel magasabb voltak (120) és a fel­nőtteknél egyedül Mónának nem sikerült elérnie az 1000 pontot. Lovaglás felnőtt: 1. Pálvölgyi (U. Dózsa) 2:28, 1100, 2. Balczó (Csepel) 2:33,5, 1100, 3. Erdőssi (Csepel) 2:38,2, 1070... 5. Varga (U. Dóz­sa) 1040... 9. Török F. dr. (BHSE) 1010, 10. Móna (BHSE) 950. — Junior: 1. Jakab (BHSE) 2:51,3, 1010, 2. Bakó (BHSE) 2:51,4, 980, 3. Kaiser (Csepel) 2:55, 960. — Ifjúsági 1. Szigeti (U. Dózsa)_2:44,4,1.100,. 2. Tállay (Csepel) 2:55,2. 1050. 3. Pethő (U. Dózsa) 3:01,6, 900. Vasárnap a Sportcsarnokban 9 órai kezdettel a vívással folytat­ják a versenyt. KÉZILABDA ....... NB I. Női mérkőzések: Ózdi Kohász—Veszprémi Vasas 6:4 (5:0). Ózd. Ld: Kovács I. (2), Új­helyi (2), Hl. Szokol (3). FTC — Bp. Postás .8:7 (5:2), Üllői út. Ld: Giba és Nagy T. (3 — 3), ill. Kondri (3). A II. félidő csak 55 perces ezek­­et utá­n kezdődött a zápor miatt. Időnként jól játszott Budapest kosárlabda-válogatottja Kicsi, de annál lelkesebb közönség jött össze pénte­ken este a Sportcsarno­k­­ban, Budapest é© Varsó férfi kosárlabda-válogatott j­árnak a találkozóján. A bemutatkozás­nál megtapsolták az ,,örege­ket”, de azokat is, akik csak nemrég öltötték magukra a vá­logatott mezt. A lengyelek­ kö­zött még több számban találhat­tunk fiatalokat. Nagyon jól kezdtek a mieink. A kezdés másodpercében Rácz ért el kettős kosarat. A folytatás sem maradt el, nem tört meg a len­dület, ezt mutatta a 15:7-es veze­tés is. Később már több átadási hiba akadályozta a folyamatos játékot és a lengyeleknek sike­rült felzárkózniuk. Ám 15:14-es állásnál látni lehetett, hogy nem foroghat veszélyben a jó ered­mény, mert a cserejátékosok jól beilleszkedtek, főleg Twordy. A varsóiak csak a 14. percben ha­tározták el magukat cserére, amikor már 15 pont volt a kü­lönbség. Ám Mateja sem segített sokat, bár három középtáv alról küldött labdája betalált. Szünet után a Rácz, Orbay — Nyitrai — Gabányi Prieszol ötös kezdett és a lengyel csapat jól időzített cserékkel 10 pontra le­dolgozta hátrányát. A kezdemé­nyezést azonban ekkor sem adta ki kezéből a budapesti váloga­tott. Sokszor látványos megoldá­sokkal érte el kosarát. Az utolsó öt percben már valóságos dobó­­verseny folyt a pályán, de ebben is a mieink­ bizonyultak jobbnak és végeredményben 19 pontos győzelemmel vonultak le. Jó mérkőzést láthatott a kö­zönség, a 40 perc egyes szaka­szában színvonalas játékot — el­sősorban Budapest együttesétől. Az új szakvezetők (Eszéki Rezső szövetségi kapitány és Szabó Já­nos edző) első kísérlete sikeres volt. A sokszoros válogatottak mellett igyekeztek egy-két ügyes mozgású fiatalt (Halmos) is be­építeni az együttesbe. Természe­tesen igazi fokmérőnek nem le­het tekinteni ezt a találkozót, mert a lengyelek is arra töre­kedtek, hogy újoncaik kellő ta­­pasztaltságot szerezzenek. Budapest válogatottjában Rácz, Twordy, Gabányi, Pólik nyújtot­ta a legjobb teljesítményt, a lengyeleknél Novak, Piskuin és Mateja játszott átlagon felül. Budapest—Varsó 91:72 (46:32). Sportcsarnok. Vezette: Cziffra (magyar) és Bednarski (lengyel). Budapest: Rácz (10), Orbay (4) — Pólik (6) — Gabányi (18), Prie­szol (14). Csere: Ránky (4), Ko­rányi (4), Halmos (2), Nyib­ál (9), Twordy (18), Kovács (2), Ruprecht. Varsó: Gúla (5), Herbst (3) — Li­­klenaki (12) — Piskun (25), No­vak (15). Csere: Jankowski (2), Kobza, Mateia (6), Winiarski (41. Az előmérkőzés: Ifjúsági A vál. — Ifjúsági B. vál. 90:53 (41:25). GYEPLABDA, A BP. ÉPÍTŐK MÁR BAJNOK! A gyeplabda NB I-ben a 9. for­­dulót bonyolították le a hét vé­gén. Annak ellenére, hogy a nap na­gy meglepetéseként a Bp. Épí­tők csak gólnélküli döntetlent ért el a Budai Pedagógus ellen — már bajnoki Bp. Építők —Budai Pedagógus 0:0. Népliget. A kitűnően záró pedagógus-védelmet nem tudta áttörni a hazaiak csatársora. BVSC —Sörgyár 2:2 (1:1). Al­győi út. G: Szöllősi, Hubai, ill. Asztalos (2, egyet 7-esből). Bp. Postás —Gödöllő 3:2 (0:0). Egressy út. A gödöllőiek a baj­nokságban most ütötték első gól­jaikat. A szoros eredmény meg­lepetés! G: Szántó (2), Hegedűs, ill. Ficzere (2). A bajnokság állása 1. Bp. Építők 9 7 2 2 11: 0 16 2. Bp. Postás 9 6 1 2 16: 8 13 3. Sörgyár 9 4 3 2 14: 7 11 4. BVSC 9 3 3 3 10:11 9 5. Budai Ped. 9 1 2 6 3:11 4 6. Gödöllő 9 — 1 8 2:19 1 KÖZÍ­MÉNYEK.___ Kozma Bélának, a MOATSZ volt elnökének, asztalitenisz-mestered­zőnek a temetése október 4-é­n, kedden lesz a Rákoskeresztúri te­metőben 15:.30-kor. A Vasas síszakosztálya tagfel­vételt hirdet 12—16 év közötti fiatalok részére. Jelentkezés va­sárnaponként de, a Vasas Síház­ban, Bp., XII., Normafa u. 26. Az Újpesti Dózsa — Bp. Honvéd rangadóra a Fővárosi Autóbusz­­üzem M-jelzéssel különjáratot in­dít a 43-as végállomásától, a Nyugati pályaudvartól. Sűrítik a villamosjáratokat is. SPORTLÖVÉSZET: AZ V. DÓZSA CSAPATA ORSZÁGOS CSÚCCSAL GYŐZÖTT Szombaton az Újpesti Dózsa versenyén a Mexikói úton a sportpisztoly számot, Nagyté­tényben Pedig a nagyöbü sport­puska számot bonyolították le. A Mexikói úton az Újpesti Dó­zsa csapata 5 körrel javította meg­ az országos csúcsot. A nagyöbű sportpuska számokban közepes eredményeket értek el a versenyzők. Sportpisztoly, 60 lövés: 1. Gön­czi (Bp. Honvéd) 550, 2. Plei­­bász (II. Dózsa) 548, 3. Derdák (II. Dózsa) 547, 4. Mucza (ÉTI) 547, 5. Tölgyesi (KSK) 544. Csa­patban: 1. 2. Dózsa (Kelemen, Pleibász, dr. Latin, Derdák) 2182, országos csúcs (régi: 2177, ÉTI), 2. ÉTI 2X63, 3. MIJL KLK 2137, 4. Bp. Honvéd 2X17. Ifjú­ságiak: 1. Bali (KLK) 523, 2. Fejes (II. Dózsa) 516, 3. Nagykárolyi (ÉTI) 511. Csapatban: 1. ÉTI 1493, 2. MHL KLK 1480. Nagyöbű sportpuska, 40 lö­­véses, fekvő: 1. Kuti I. (KLK) 393, 2. Papp (ÉTI) 391, 3. Jeles (Bp Honvéd) 389. Csapatban: 1. MHL KLK (Sándor, Henyei, Kuti I, Kuti II) 1544, 2. U. Dó­zsa 1486. 40 lövéses, térdelő: 1. Petrovácz (ÉTI) 381, 2. Kuti II (KLK) 377, 3. Jeles (Bp. Hon­véd) 374. Csapatban: 1. MHL KLK 1493, 2. Újpesti Dózsa 1426. 40 lövéses álló: 1. Henyei (KLK) 365, 2. Sándor (KLK) 363, 3. Petrovácz (MTI) 358. Csapatban­ 1. MHL KLK 1405, 2. Újpesti Dózsa 1303. 120 lövéses, össze­tett: 1. Petrovácz 1126, 2. He­nyei 1122, 3. Papp 1116, 4. Sándor 1115, 5. Jeles 1114. Csa­patban: 1. MHL KLK (Kuti I, Kuti II, Henyei­ Sándor) 4442, 2. Újpesti Dózsa 4215. Izgalmas mérkőzések után izgalmas olvasmányok! A Népsport olvasói részére rendkívüli ked­vezményt biztosítunk. Előjegyzésben rendel­hetik meg az Itt felsorolt kitűnő könyveket, és akik a válogatást megrendelik, négy rész­letben fizethetik ki a kötetek árát. A váloga­tás mellett két érdekes sportkönyvre is fel­hívjuk olvasóink figyelmét. Akik a válogatá­son kívül ezeket is megrendelik, az egész összegre részletfizetési kedvezményt kap­nak. Akik csak valamelyik sportkönyvet vásároljak meg, a szállításkor készpénzzel (utánvéttel) egyenlítik ki a könyvek árát. 50 Ft-on felüli vásárlás esetén a postai szállítás díjmentes. A megrendelések beküldési határideje: 1966. október 31. A megrendelt könyveket megjelenésük után szállítjuk. A válogatás könyvei: A 6 kötet ára: 184 Ft. A válogatás első kötete a legnépszerűbb magyar kémregények egyike. Fekete Gyula regénye a háború utolsó hónapjaiban játszó­dik és hiteles képet ad az ellenállás harco­sairól. A ,,Mérni a mérhetetlent” Lengyel Jó­zsef összegyűjtött munkáit tartalmazza, köz­tük a Prenn Ferenc hányatott élete című nép­szerű, fordulatokban gazdag regényét. A 24 izgalmas történet a világirodalom kiemelkedő alkotóinak legizgalmasabb írásaiból ad válo­gatást. Első kiadása napok alatt elfogyott. A ..Vadnyugat” című kötetben a ..cowboy”-iro­­dalom ..klasszikus­ainak” írásai mellett az amerikai irodalom olyan kiválóságai is szerepelnek mű­­veikkel, mint Mark Twain, vagy a No­­bel-díjas Ste­inbeck. Berkes­ András: SELLŐ A PECSÉTGYŰRŰN Fekete Gyula: A­Z ELEGYEDIK ESZTENDŐ Lengyel József: MÉRNI A MÉRHETETLENT 1—2. 24 izgalmas TÖRTÉNET VADNYUGAT — — — — — — — — Ifi levágandó! — — — — — — — — MŰVELT NÉP KÖNYVTERJESZTŐ VÁLLALAT MEGRENDELŐLAP Budapest VI., Népköztársaság útja 21. Megrendelem ................ pld. IZGALMAS OLVASMÁNYOK c. válogatást Ft-os áron ................ pld. A MAGYAR SPORT ÉVKÖNYVE c. könyvet Ft-os áron ................ pld. Havas: A MAGYAR SPORT ARANYKÖNYVE c. könyvet...... Ft-os áron * Értékét szállításkor készpénzzel (utánvéttel) egyenlítem ki. * 4 havi részletfizetési kedvezménnyel, a 3 százalék kezelési költség felszámításával. Az első részletet (egynegyed részt) a könyvek szállításakor, a fennmaradó összeget 3 egyenlő részletben, minden hó 5-ig fizetem be, a könyvekhez mellékelt csekklapokon. 50 Ft-on felüli rendelés esetén a postai szállítás díjtalan! Név: ............................................................................................................................... Pontos cím: .......................................................................Szem. ig. sz.. ................................... Munkahely: .................................................................................................................................... * A nem kívánt rész törlendő! J ^ ^ . . . , __ ,__.

Next