Népsport, 1967. január (23. évfolyam, 1-22. szám)

1967-01-01 / 1. szám

A NÉPSPORT ÚJÉVI KÉRDÉSEI 1. Megítélése szerint a mexikói labdarúgó-világbajnokságon sikerül-e az európai országoknak megőrizniük az Angliában kiharcolt fölényt? 2. Milyen változásokat tervez a FIFA a világbajnokság lebonyolítási rendszerében? 3. Foglalkoznak-e szabálymódosítási javaslatokkal és ha igen, mire vonatkoznak azok? Válaszol: Helmut Kaser, a FIFA főtitkára: — Az első kérdésre azért nehéz válaszolni, mert a válogatottak általában nem tükrözik hűen országuk labdarúgósportjának pillanatnyi erejét sem. Azt hiszem, egyetértenek velem abban, hogy például Olaszország erejét nem lehet az angliai világbajnokság alapján megítélni . .. Egyet mindenesetre lehet mondani: az európai csapatok szereplése Mexikóban nagyrészt attól függ majd, hogyan tudják megőrizni játékosaik atlétikus képzettségének fölényét a dél-amerikaiakkal szemben. Azaz: ki mennyit hajlandó, és ki mennyit tud dolgozni a siker érdekében?!... A dél-amerikaiak ugyanis feltehetően nagyon körültekintően előkészítik legjobbjaikat a mexikói „revansra”. Nem hiszem, hogy technikailag, taktikailag olyan sok európai csapat felül tudja majd őket múlni, mint ahogy az az angliai eredmények után várható lenne. " A második kérdésben felvetett problémával konkréten foglalkozni szerintem egy kicsit korai dolog lenne... A lebonyolítási rendszert a FIFA és a kinevezett szervezési bizottság közösen határozza meg. De mielőtt bármilyen tárgyaláshoz asztalhoz ülhetnénk, néhány dolgot tisztázni kell. Például: kik és hányan neveznek? . . . Aztán: megmaradjunk-e a földrajzi területekre osztás mellett, vagy pedig igyekezzünk olyan lebonyolítási rendszert kiírni, amely csak az erőviszonyokra épül. Ha végiggondoljuk, hogy ez az utóbbi mekkora horderejű kérdés, megérthetik: nagyon sokat kell vitatkoznunk a VB lebonyolítási rendszerén 1967- ben!... — A szabálymódosítással kapcsolatban feltett kérdésnek örülök. Ez ma a legaktuálisabb problémája a FIFA-nak. Rengeteg javaslat érkezett be ezzel kapcsolatban: fantasztikus elgondolások és a szükség által diktált, elfogadhatónak létszik is. — Két kérdésben már túl vagyunk a tervezgetésen. Az egyik: a játékoscsere megengedése. Elvben mindenkinek tetszik, csak jelen pillanatban senkinek sincs egy jó ötlete, hogyan lehetne meghatározni: valóban szükség van-e a cserére, sérült játékost cserélnének-e, vagy pedig csak taktikai célból határozza el az edző a csapatának a felfrissítését? . .. — Abban is mindenki egyetért, hogy mielőbb lehetetlenné kell tenni, a sokszor visszatetsző látványt szülő, 16-oson belüli időhúzást. Várható, hogy ebben a kérdésben születik majd meg az első szabályváltozás. Sir Stanley Rousnak, a FIFA elnökének a vezetésével január közepén egy bizottság foglalkozik majd a kidolgozott javaslatokkal. Véleményüket a FIFA Játékvezetői Bizottsága elé terjesztik véleményezésre, és március 8-án a javaslatoknak már be kell érkezniük a FIFA elnökségéhez .. . — Körülbelül ennyit tudok, ennyit lehet felelősséggel válaszolni a feltett kérdéseikre. Felhasználom az alkalmat, hogy befejezésként ezúton kívánjak minden jót, az 1966-osnál is eredményesebb évet, több örömet a magyar labdarúgóknak, a sportág híveinek. Mit vár a labdarúgó-bajnoki osztályok létszámának és rendszerének a bővítésétől, és hogyan ítéli meg válogatottunk esélyét az Európa-bajnokság csoportküzdelmeiben? Válaszol: Hegyi Gyula, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke — A szándék nyilvánvaló: több csapatnak a bekapcsolásával, valamennyi osztályban emelni akarjuk a követelményeket, ami természetszerűleg kedvező hatással lesz majd a színvonalra is. A gazdaságosság messzemenő figyelembevételével készítettük el a csoportok beosztását és őszintén reméljük, hogy a felpezsdülő vetélszedési vágy és lehetőség hozzásegít majd például a különböző osztályok közötti tudáskülönbség csökkentéséhez is. — Ezen kívül így — sok csapatot mozgatva — próbáljuk minél kisebbre zsugorítani a labdarúgás térképén a fehér foltokat. Azokban a városokban, községekben, ahol a labdarúgócsapat nemzeti bajnokságban szerepel, vágyak, tervek születnek, lassan kialakul a bázis, földbe kerül a mag! A fejlődés természetszerűleg nem következik be egyik napról a másikra. 1967-ben nekünk, szövetségi vezetőknek, de a klubokban működő szakvezetőknek is, nagyon sokat kell dolgoznunk, fáradoznunk, hogy az újoncokat átsegítsük a rutintalanság időszakán, és a többséget elindítsuk a színvonalemelkedés sokszor nagyon is rögös útján ... — Az Európa-bajnoki csoportmérkőzéseken szerintem nagyon-nagyon nehéz küzdelem várható! Légi vetélytársunk, az NDK válogatottja, nagyszerű eredményekkel zárta az 1966-os idényt, érezhetően sokat fejlődtek a legutóbbi találkozók óta. Van egy kis előnyük is: mi már egy pontot „eladtunk” a hollandok ellen. Én mégis bízom! A magyar labdarúgók se töltötték tétlenül az elmúlt hónapokat, tehetséges fiatalok bontogatják a szárnyaikat élcsapatainkban, fia nehezen is, de ki fogjuk harcolni a legjobb 8 közé kerülést! . .. Jelent-e valamiféle hátrányt, hogy vidéken él? Javít-e csúcsot 1967-ben? Válaszol: Tóth Géza súlyemelő világbajnok — Amikor elvégeztem Budapesten a Testnevelési Főiskolát, válaszút elé kerültem. Döntenem kellett, hogy Szombathelyen tanítsak, vagy elfogadjam a fővárosban felkínált, anyagilag előnyösebb állást. Az előbbi mellett kötöttem ki, és soha nem bántam meg választásomat. Úgy érzem, jobban illik természetemhez ez az életforma. A sportolásban egyáltalán nem származik hátrányom abból, hogy szombathelyi lakos vagyok. Régebben hetenként egy ízben felutaztam Pestre, a válogatott keret edzéseire, de ez nagyon fárasztó volt, s abbahagytam. A súlyemelés nem olyan sportág, amelyben feltétlenül kell társ. Jó, ha van, de ha nincs, legföljebb valamivel több akaraterőt igényel az edzésadag maradéktalan teljesítése__Én tehát inkább előnyeit érzem vidéki mivoltomnak. Nyugodt, baráti légkörben élek. Érzem, hogy az egész város szurkol nekem, megbecsül, talán kissé értékemen felül is . .. — Az új évben — ha betegség és sérülés nem jön közbe — szeretném néhányszor elérni tavalyi legjobbamat, a 487,5 kilós világcsúcsot. Hogy ez a tokiói világbajnokságon milyen helyezéshez lenne elegendő, csak utólag tisztázódik. A szovjetek ifjú reménysége, Talis, aki Berlinben kiesett, nagyon nagy ellenfél lesz. Az angol Martin sem nyugszik bele az elmúlt évi kudarcba. Sokat fejlődhet a lengyel Golab, és Palinski sem lebecsülendő ellenfél. Sportról lévén szó — minden előfordulhat__ - Elérhetnek-e fiatal középtávfutóink 1967-ben már nemzetközi színvonalú eredményeket? Válaszol: Szabó Miklós dr., a MASZ szakfelügyelője. — Az új idényben a középtávfutó-utánpótlástól további lényeges javulást várhatunk. Azt hiszem, hogy aki a fiatalok közül 800-on, illetve 1500-on a legjobbnak bizonyul, elérheti a nemzetközi színvonalat, és az idén már lesz magyar futó a legjobb harminc európai között. Ennek egyik feltétele az, hogy azok a fiatalok, akik ilyen eredményre képesek lehetnek, valóban zavartalanul, komolyabb sérülés nélkül készülhessenek fel. A másik feltétele, hogy ne hagyjanak fel a bátor versenyzéssel, és minél több alkalommal törekedjenek komoly irammal eredményeik megjavítására. Itália nemzeti tizenegye fel tud-e nőni a közeljövőben a legjobb olasz klubcsapatok színvonalára? Válaszol: Giulio Signori, a nagy milánói lapnak, az U Giorno-nak a főmunkatársa: — Igaz ugyan, hogy az olasz labdarúgók szolgáltatták a VB legnagyobb meglepetését, de utána gyorsan bebizonyosodott, hogy nem annyira a játéktudással, mint a szellemmel volt baj. Ezért van most hat hónapra felfüggesztve Edmondo Fabbri, s ezért vizsgálják lázasan: mi is volt igaz abból a tömérdek rágalomból, amit a volt kapitány a szövetségre, a csapat orvosára és a többiekre szórt. Amióta Valcareggit bízták meg az edzői teendőkkel, s mellé szaktanácsadóként szerződtették Helenio Herrerát, játékosaink a pályán tanúsítják: tudnak küzdeni a nemzeti színekért is! S ha már harcolnak, ha nemcsak óhajtják a sikert, akkor az eredmények sem maradnak el. A Szovjetunió és a Románia elleni győzelmeket például már-már el lehet úgy is fogadni, mint amelyek valamit köszörültek a csorbán ... — Hogyan tovább? Sokunk véleménye szerint mindenekelőtt továbbra is féltő gonddal kellene óvni, ápolni a jó csapatszellemet. Aztán lassan hozzá lehetne látni a csapatok, pontosabban a játékosok közötti ellentétek felszámolásához. Mert igaz ugyan, hogy az Inter a legjobb olasz klubcsapat, rá kell építeni, de azért különösen egy-két jó csatár elkelne melléjük. Hogy csak egy nevet említsek: például Rivera. — Nagy előrelépésnek számítana, ha az Inter-játékosokkal is begyakoroltatnának egy, a catenacciótól élesen eltérő taktikai változatot. Elvégre nem lehet mindig az ellenfél támadókedvére alapozni!... — Két hete a válogatás gondját Pasquale vállára helyezték, aki egyben a szövetség elnöke is, s Valcareggi csak az edzői tisztet látja el. Persze, ez a „munkamegosztás” csak ideiglenes, a jövő esztendőben végleges megoldást vár. Legjobb férfi dobóink változatlanul a világ élvonalában állnak, de vajon felzárkóznak-e nyomukba a fiatalok ? Válaszol: Heltai Jenő, férfi kapitány: A gerelyhajításban, a diszkoszvetésben és a kalapácsvetésben közvetlen utánpótlásunk biztató és fejlődéséhez az idén már komoly reményeket fűzhetünk. Sajnos, éppen a súlylökésben, amely az EB-n aranyérmet hozott, fiatal tehetségek tekintetében nagyon rosszul állunk. Fejér természetesen még fejlődhet, de diszkosszal lényegesen nagyobbak a lehetőségei. Ma már ebben a számban megfelelő testalkat nélkül bizonyos szinten túljutni nemigen lehet. Meggyőződésem, hogy a labdajátékok nagy vonzóereje ellenére ma is lennének súlylökő tehetségeink, de tervszerűen keresnünk, kutatnunk kell — elsősorban vidéken — az erre a számra alkalmas termetű fiatalokat. A Szovjetunióban ezt már régebben megkezdték, az NDK-ban is sikeresen folytatják a tehetségkutatást, mi azonban eddig ezt elmulasztottuk. Haladéktalanul erre az útra kell lépnünk, és akkor néhány év múlva már nem kell aggódnunk az utánpótlás miatt. Vasárnap, 1967. január 1. Milyen fejlődést vár magától az új évben? Válaszol: Veres Győző, világcsúcstartó súlyemelő — Talán helyes lesz azzal kezdenem, hogy az 1966-ban felállított világcsúcsom már 1963-ban „bennem volt”. Akkor, huszonhét éves koromban, nyomásban 160, szakításban 137.5, lökésben pedig 187,5 volt a legjobbam, ez összesen pontosan 485 kiló. Mindezt pedig úgy értem el akkor, hogy 1962-ben jöttem fel a váltósúlyból a középsúlyba, és ott 430 volt a legjobbam, részleteredmények alapján is csak 435. Ilyen nagyarányú fejlődésre még nem volt példa! Ez azt sejtette, és én el is hittem, hogy továbbfejlődhetek, ha nem is ilyen mértékben. Mindenesetre a mezőnynél továbbra is nagyobb ütemben. Nos, sajnálatos módon ez nem következett be. Utólag könnyű az okokat is megtalálni. A súlyemelő-szövetség vezetőivel, sajnos, különböző nézeteltéréseim támadtak, nem szakmai, hanem emberi, majd amikor szakfelügyelő lettem, vezetési és módszeri kérdésekben. Ezek elsimítására a szövetség semmit sem tett, s látva ezt, én sem tettem meg az első lépést, sőt igazamban való hitem még merevebb magatartásra késztetett. Ez az állapot nem volt kedvező, de nem valószínű, hogy csupán emiatt kerültem 1964-ben és 65-ben mélypontra. Édesanyám halálával súlyos lelki megrázkódtatás ért, és ezt tetézte egy nagyon kellemetlen könyöksérülés. Talán ha olyan a helyzet, hogy elvárhatom, és meg is kapom a szövetségtől az erkölcsi támogatást, kilábalok a nehéz helyzetből. Nem sikerült . .. — Most nem érzem annyira fejlődésem ütemét, mint 1962— 63-ban. Az utóbbi években rendkívüli erőfeszítéseket tettem az előbbre jutásért. Ha ez a berlini 485 nem egy hároméves küzdelem utolsó fellobbanása, hanem egy új korszak első mérföldköve, akkor harminc esztendőmet számításba véve is bízom egy lassúbb, de biztos fejlődésben. Bűvös határokról azért nem beszélek, mert azok úgyis csak addig bűvösek, míg valaki át nem lépi őket... Védekezés szempontjából mit tapasztalt az idén a VB-n, az Inter elleni mérkőzéseken, milyen tapasztalatokat vont le a jövőt illetően? S mi a véleménye: továbbra is a védekező jellegű játék dominál majd ? Válaszol: Mészöly Kálmán (Vasas): — A VB-n minden csapat a biztonságos védekezésre törekedett, úgy, hogy közben nem mondott le a játék irányításának lehetőségéről, a gyakori támadásokról, a gólokról. Az Inter valami egészen sajátságos labdarúgást játszik. A játék felfogásának fő elve: gólt nem kapni, közben azonban gyors lerohanások révén bevenni az ellenfél kapuját. Ehhez a játékmódhoz megvannak a megfelelő játékosai. Én úgy vélem, az Interiskola semmi esetre sem követendő példa, bármilyen eredményes is a nemzetközi porondon. Utánzása, kopírozása helytelen lenne, márcsak azért is, mert az ilyen fajta játék a közönség számára az Internél roszszabb kiadásban nem élvezhető. Márpedig az Intert ki tudná felülmúlni? ... Mint védőjátékos, azt mondhatom, azt a tanulságot szűrtem le: nekünk ott hátul feltétlenül fejlesztenünk kell a labdarúgó képzettségünket, technikailag és taktikailag is egyaránt. Azok a védők boldogulnak csak, akik gyorsak, kifogástalan erőben vannak, s tudnak valamit tenni a támadójáték kibontakoztatása érdekében is, sőt — a befejezés érdekében is. A védőjátékosok szerepköre újabban alaposan kiszélesedett. Ami tegnap elég volt, az holnap már kevés! — Továbbra is a védekezés dominál-e? — Hát egy ideig még feltétlenül. A fejlődést, csak az jelentheti, ha a csapatjátékban gyorsabb, színesebb, elevenebb átmenetet találunk — a védekezésből a támadásba. Arra gondolok, hogy a védőjátékosoknak otthonosabban kell mozogniuk a pálya közepén, az eddiginél többet kell vállalniuk a támadásba való gyors átmenet, a labda gyakoribb birtoklása érdekében. Harmonikázniuk, kapcsolódniuk kell a csapatrészeknek, nem feladni a támadási elvet, hanem arra törekedni, hogy az ellenfél kapuja előtt egyenlítsük ki a számbeli hátrányunkat, illetőleg ott előnybe kerüljünk. Mi szükséges ehhez? Pompás állóképesség, gyorsasági állóképesség, határtalan akarat, küzdőképesség , sokoldalúbb védőjáték! Valamennyiünknek szakadatlanul emelnünk kell a tudásszintet, azaz lépést kell tartanunk a labdarúgás hatalmas fejlődésével. Mennyit és hogyan versenyeznek az NDK úszói 1987-ben? Válaszol: Helga Mittenzwei, az NDK úszósportjának egyik szakvezetője: — Áprilisban a szovjet válogatottat látjuk vendégül, augusztusban Budapestre, magyar barátainkhoz látogatunk, és közben ismert utazási nehézségeink leküzdésével reméljük létrejön a hagyományos britek elleni viadalunk is. — örülünk, hogy 1967-ben újra sor kerül az olimpiai reménységek versenyére, és az atlétikában sikert aratott ifjúsági játékokat nálunk úszásban is kipróbáljuk. Ezen túlmenően a 14 éven aluli fiataljaink első nemzetek közötti viadalát bonyolítjuk le a svédek ellen. A versenyprogram tehát dúsnak ígérkezik, és mi ezt az 1967-es esztendőt mégiscsak olimpiai előkészületnek tekintjük. Ebben az évben szeretnénk megalapozni a mexikói sikereket, és ezért egyetlen versenyre, nemzetek közötti viadalra sem készítjük fel külön úszóinkat. 1967 a sokoldalú képzés évét jelenti a német úszósportban, és ezzel egy időben arra törekszünk, hogy fiatal versenyzőink fejlődését még az eddigieknél is jobban meg tudjuk gyorsítani. Jelszavunk kettős tehát, arccal Mexikó és a fiatalok felé!__ Figy, Ibi! ki FVY, FAÜ, SHÉV bérletárusító helyeit JANUÁR 1-ÉN ZÁRVA TARTJUK