Népsport, 1967. szeptember (23. évfolyam, 174-194. szám)

1967-09-15 / 184. szám

ÁfelJELENTI... Járási sportház Az MTI török­szentmiklósi tanácsa, a KISZ-bi­­zotts­ágokkal karöltve IX. 17—IX. 24 között ifjúsági találkozóval egybekötött. Járási sporthetet rendez. A megnyitó sportverse­nyekre Törökszentmik­óson, a zá­­ró versenyekre Kengyelen kerül sor. A hét minden napján egy­­egy munkahelyi spartakiádot is rendeznek. Milánóba utazik az MTK. Moz­galmas napokat él az MTK. Szombaton reggel repülővel utaznak Komlóra. A mérkőzés után visszatérnek Ferihegyre. Szombat este 20 órakor Milánó­ba repülnek. Vasárnap délután 16 órakor az Internazionale el­len lépnek pályára és hétfőn es­te 20 órakor lesznek ismét Bu­dapesten. Bánhalmi Ferenc el­nök és Hidegkúti Nándor edző vezetésével a következő játéko­sok utaznak el: Lanczkor, Brü­­nyi, Keszei, Dunai. Jenei, Miha­­lecz, Csetényi, Lutz, Somogyi, Török, Takács. Nagy Is Oborzil, Laczkó, Lakinger. Jugoszláviában teniszeznek. Hétfőn utazik Jugoszláviába Ba­­ranyi Szabolcs. Varga Géza és Jószay Klári az előbb Belgrád­­ban, majd Opati­tában megrende­zésre kerülő nemzetközi tenisz­versenyeik három magyar részt­vevője. Kaposgomb­ok Dorogon. Unt­nak bordsrepedése van, Járták készét gipszbe tették, s ugyan­csak kézsérülése van Dóczimre is. Ha Dóczi nem vállalja a já­tékot, akkor csak az Ifjúsági Szabó védheti a hálót a Kecs­keméti Dózsa ellen. Vera Cáslavská, csehszlovák olimpiai és világbajnok tornás­­nő az idén nem szerepel Mexi­kóban, mert nem akarja meg­zavarni olimpiai felkészülését. Cáislavská tavaly a VB után már járt Mexikóban. Szűcs Lajos már edzett. A Fe­rencváros válogatott játékosa szerdán hiányzott Marseille-ből sérülése miatt. Szűcs a héten már elkezdte ez edzéseket és játéka a rangadón biztosra ve­hető. A Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete üzemi la­bdarúgó-vál­o­gato­ttak részé­re Jubileumi Kupát rendezett. En­nek végeredménye: 1. Fővárosi Villamos Vasút. 3. Fővárosi Szállítási Vállalat. 3. Bp MAV­AUT. 4. 1. sz. AKÖV. 5. Fővárosi Autóbusz Üzem. 6. Teherautója­­vító. Budapest Ifjúsági labdarú­gá­vál­ogato­ttja vasárnap délután Belgrádba­n vendégszerepel. A csapat kedden érkezik haza, a tervezett második mérkőzés el­marad. Stockholm és Lipcse. A Sike­tek úszó és vízilabda szakosz­tálya október 7—9 között Lip­csében, nemzetközi versenyen vesz részt, öt legjobb úszójuk azonban ebben az időben a si­ketek Stockholm­ úsztó EB-küz­­delmein áll rajthoz. Visszavágó. A Magyarország B—Jugoszlávia Utánpótlás­­válogatott labdarúgó-mérkőzés visszavágója október 18-án Ju­goszláviában lesz egy később kijelölendő városban. Japánok Európában, it.bem Mexico City-be, az előolimpia­i versenyeire, október első nap­jaiban Frankfurtban szerepel a teljes japán tornászválogatott. A könnyűbúvársport tömege­sítése hazánkban is mind gyor­sabb ütemű. Ezt a célt szolgál­ja az FTS"K ..Budapest" Víz alatti Kutatócsoportja által meghirde­tett közel három hónapos alap­fokú sportbúvár-tar­folyam is, amelyre még javában folyik a jelentkezés, de már előzetesen több mint hatvanért jelezték részvételüket. Fekete sérülése: csontleválás. A Bp. Honvéd jobbszélsője a Ferencváros elleni mérkőzésen az első félidő derekától sánti­­kálva játszott. Kiderült, hogy jobb bokájáról levált egy csont­­darab A csatár még edzésen sem vehet részt, s Dunaújváros­ban nem játszik. Tizenegy nemzet ötvenhét mo­torosának részvételével az MHL nagyszabású motocroes versenyt rendez a farkasvölgyi pályán. Labdarúgó VB Jugoszláviában (?). Sir Stanley Rous, a FIFA elnöke is jelen volt Zágrábban a VVK döntőjén, és a labdarú­gás több kérdéséről nyilatkozott. Többek között arról is beszélt, hogy a több korszerű stadionnal rendelkező jugoszlávok 1932-ben, vagy talán már 1978-ban vállal­kozhatnának a labdarúgó VB megrendezés­­ére. Már a Mexikói VB. 1970. május 31 é­s június 21-én rendezik Mexi­kóban a következő labdarúgó-vi­lágbajnokságot. A nevezési határ­időt 1967. december 15-ben álla­pították meg a szervezők, de máris 17 ország küldte el jelent­kezését a következő világbajnok­ságra. Két szép sorozatnak a végére tett szombaton pontot Miskolcon a Debreceni VSC váratlan győ­zelme a labdarúgó NB I B-ben. Két év óta nem szenvedett vere­séget az MVSC hazai pályán és három éve nem kapott ki vidéki csapattól . . . Ezer röplabdás. Svájc Röp­labda Szövetsége a legújabb adatok szerint ezer igazolt já­tékost tart nyilván. A játékosok száma nem emelkedett az el­múlt esztendőben. 694 FIFA-bíró. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség jelenleg 694 nemzetközi játékvezetőt tart nyilván. A listát természetesen Európa vezeti 211 nemzetközi bí­róval Szinte egy gombostűt nem lehe­tett leejteni — a zsúfoltság miatt — azon a műugró (!) ver­senyen, amelyet a gyulai járási TS rendezett a helybeli Vérfür­dőben. A versenyen a helyieken kívül debreceni és szegedi ver­senyzők is indultak. Az ausztriai Podersdorfban a község fennállásának 750. év­fordulója alkalmából szerepel a Győri Vasas ETO labdarúgó-tarta­­lékcsapata szombaton, 16-án. Így a 17-re kisorsolt Győr—Szombat­hely tartalék bajnoki mérkőzést szerdám, 20-án, a Gy. Vasas ETO —Apolton Limassol KEK-mérkő­­zte előtt játszák le Győrött. Ljubljana rendezi 1970-ben a tornász világbajnokságot, a ju­goszláv tornászszövetség dön­tése értelmében. A legfiatalabb intéző: Ihász Gábor. Az egykori ifjúságii válo­gatott Ihász II orvosi tanácsra már egy évvel ezelőtt vissza­vonult. Azóta a Vasas tartelék­­csapatának intézői tisztét látja el. Megelégedésre. Balszerencsés svédek. Osló­ban, a norvégok 3:1 arányú győ­zelmével végződött válogatott labdarúgó-mérkőzésen a svéd csapat 88 percein kereszt­ül 10 emberrel játszott. A védelem legjobbja, Sslambier már a 2. percben súlyos sérülést szenve­dett, majd 1:1-es állás után Pettarsen, a svédek kapusa két bosszantó potyagólt kapott Ervin Alge osztrák szövetségi kapitány Linzben szeretné le­bonyolítani a Finmország elleni Eb-mérkőzést. A linzi stadion befogadóképessége azonban csak 22 000 fő, így a terv aligha való­sulhat meg. Rózsások Tbilisziben. A bel­ügyi sportolók úszó- és vízilab­­da-spartakiád küzdelmeit idén a tbilisziek rendezik. A ma­gyar vízilabdacsapat egy héttel a küzdelmek előtt, pénteken indul Tbiliszibe, és ott — a spartakiádot megelőzően —négy mérkőzést játszik helyi csapa­tokkal. Szittya Károly edző és dr. Mátsik György vezetésével indulnak útnak: Lukács II. Mayer, Hanák, Kádár, Kanizsa, Dömötör, Rusorán I. Martin, Szabó J., Császár és Koncz. Háromezer schilling! Ennyit kap az a szerencsés Volkssfim­­­me-olvasó, aki telibe találja az október 15-én Bécsiben rende­zendő Ausztria—Szovjetunió labdarúgó EB-selejtező eredmé­nyét. Teniszeredmények: Brüsszelben hat ország tenisz-válogatottjainak barátságos találkozóján az első helyet a francia együttes szerez­te meg a döntőben az olaszok felett aratott 5:4 arányú győze­lemmel. A további helyezésekért: 3-ak NSZK—Belgium 5:4, csak Hol­landia—Luxemburg 7:2.­­ A Föld­közi-tengeri Játékok teniszverse­nyeinek negyeddöntőjében a spa­nyol Artila 3:6, 6:3, 8:6 arányban legyőzte az olasz Pietrangelit To­vábbi három spanyol: Santana, Orantes és Giebert jutott még a férfi egyes elődöntőjébe. Kolev még játszik. Ivan Ko­lev, a bolgárok 37 éves, 76-sko­­roe válogatott balszélsőjéne régi klubja, a­­CSKA má­r nem tar­tott igényt. Kolev erre az újonc Sliven együttesébe kérte átiga­zolását, méig nem akarja abba­hagyná! A Földközi-tengeri Játékokon Tuniszban szabadfogát*" birkó­zásban lepkesúlytól felfelé a következők nyertek bajnoki cí­met: Grassi (olasz), Ajdin (tö­rök), Sami (török), Joannidisz (görög), Robin (francia), Basil (török), Husein (török), Topcani (török). Ugyanott a vízilabda­­tornán Jugoszlávia a döntőben 8:7 (1:1, 4:1, 1:2, 2:3) arányban legyőzte az olasz együttest. Spanyolország bronzérmes lett Hodschar, az osztrákok válo­gatott kapusa a magyarok elle­ni mérkőzésen megsérült és nem védhetett csapatában, a Grazer AK-ban. Időjárás. A Meteorológiai In­tézet előrejelzése. Várható idő­járás pénteken estig: felhőát­vonulások, elsősorban az ország délnyugati felében néhány he­lyen eső, zivatar. Időnként élénk délkeleti, déli szél, to­vábbi lassú melegedés. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let pénteken, 26—25 fok kö­zött. (MTI) – Péntek, 1967. szeptember 15. _K közlemények Sportiskolai felvételek — te­hetségkutató. A Vasas Sportisko­la felvételt hirdet atlétikai, bir­kózó-, kézilabda-, labdarúgó-, te­nisz-, torna- és vívó szakosztá­lyába. Jelentkezési lap kapható VI. ker. Eötvös u. 14., II. ker. Pasaréti út 11. és XIII. ker. Fáy­ó u. 53. sz. alatt. A Vasas úszó­­szakosztálya tehetségkutatást rendez 1958 és 1962 között szü­letett fiúk és lányok részére. Je­lentkezés szeptember 18, 19 és 20-án délelőtt 10 és délután 16 órakor, a margitszigeti Sport­uszoda előcsarnokában, Ölveczky Vilmos edzőnél. (MTI) Gál Oszkár, egykori kardvívó, a Magyar Vívó Szövetség bíró bizottságának titkára 63 éves korában elhunyt, . SPORTOLÓINK­­ KÜLFÖLDÖN Szocsiban, a Scsigorin Emlék­verseny 4. fordulója így alakult: Bogdanovics (jugoszláv)—Dam­janovics (jugoszláv) döntetlen, Szpasszkij (szovjet)—Szuhovsz­­kij (szovjet) 1:0,­ Szimagin (szov­jet)- - Langeweg (holland) 1:0, Uj­teleki (csehszlovák) — Kotov (szovjet) 0:1, Len­ (szovjet)—Zaj­­cev (szovjet) 0:1, Flesch (ma­gyar)— Lengyel (magyar) döntet­len, Sanukovics (szovjet) — Kro­­glusz (szovjet) döntetlen, Antosin (szovjet) — Libert (NDK) döntet­len. Az élcsoport: Szpasszikij 3.5 pont, Samkovics, Lengyel, Zaj­­cev 2.5—2.5 pont. (MTI) * Tbilisziben a BVSC birkózó­­együttese 7.5:0.5 arányú veresé­get szenvedett a Spartak váloga­tottjától. A fél pontot Hornyák szerezte Nyikiforov ellenében. (MTI)* Havannában, a Capablanca Sakkemlékverseny 16. fordulóján Irak eredményei: Lansen (dán) — Donner (holland) döntetlen, Taj­­manov (szovjet)—Schmid (NSZK) 1:0, Szmiszlov (szovjet)—Filip (csehszlovák) döntetlen, Bednars­­ki (lengyel) — Hemnings (NDK) 1:0, Guigorics (jugoszláv)—Westerin­­nen (finn) 1:0, Garcia (kubai) — Polugajevszkij (szovjet) döntet­len, Rodriguez (kubai) —Pach­mán (csehszlovák) döntetlen, Co­­bo (kubai) — Rossetto (argentin) döntetlen, Jimenez (kubai) — Bar­csa (magyar) döntetlen, O’Kelly (belga) — Leterrel (chilei) döntet­len.. Az élcsoport: Lansen 12, Szmiszlov 11.5, Barcza a 10. he­lyen áll 7.5 ponttal. ERŐS MEZŐNY MILÁNÓBAN A La Gazzetta dello Sport je­lentése szerint erős mezőny, ösz­­szesen 85 induló részvételével kezdődött meg hétfőn Milánó­ban az olaszok nemzetközi jelle­gű utánpótlás teniszversenye. Mint már jelentettük, magyar részről Szőke és Szöcsik indul a 21 éven aluliak viadalán. A me­zőnyben egyébként a dél-afrikai Maud, a csehszlovák Rodes és a francia Goven mögött Szőkét emelték ki negyedik helyen. BARCZAY JAVULÓ FORMÁBAN! " Távbeszélő-jelentésü­nk " (Várna, szeptember 14.) Tizen­öt indulóval egy hete kezdődött meg Várnában a nagyszabású nemzetiközi sakkviadal, amelyen az újdonsült magyar nagymes­ter, Bárczay László is részt vesz. A versenyeket a Palace­­szállóban tart­ják, meglehetősen élénk érdeklődés mellett. A küzdelmek többnyire élesek, gyakran meglepetéssel járnak. Bárczay az október—novem­beri zónaközi versenyre készül, ezért néhány új elképzelését próbálja megvalósítani. A rajtja, sajnos, nem a legjobban sike­rült, de a két utolsó fordulóban győzött, sőt, legutóbb, kimondot­tan remekelt, mert a® elsőségre is esélyesnek ítélt Csakarter nagymestert, a románok leg­jobbját kényszerítette térdre. Ezt a mérkőzését végignézték a szombat-vasárnapi távdlobó hor­­gás­zvilágbajnokságra megérke­zett magyar válogatottak is és elismeréssel adóztak a szép tel­jesítménynek. Ezzel a győzelem­mel Bárczay felzárkózott a 6—8. helybre. Eddig összesen 2 győzel­me, 2 veresége, 3 döntetlenje, vagyis 3.5 pontja van. A jelen­­legi listavezető egyébként a len­gyel Kowalek, 4.5 ponttal. 2. N FS­ZTT* f RO V /f p/n.­ *•_ utána sz­orosan cerv­májára tömörült a mezőny, tehát még minden lehetséges, V—t— AZ NDK-BAN JÁRTAK — KRISTÁLYKUPÁVAL JÖTTEK Ha azt nézzük, hogy váloga­tott keret még javában készül, csak a versenyekre — akkor nem gondolunk idénynyitásra. Ha azonban azt vesszük, hogy Kecskeméten már megrendezték az első versenyt,­­ hogy az NDK-ból néhány napos vendég­­szereplés után visszatért Buda­pest ifjúsági és utánpótlás csa­pata az őszi idény első nemzet­közi versenyéről — akkor vilá­gossá válik, cselgán­csóróink va­lóban megtették az új szezon el­ső lépéseit. A legjelentősebb esemény fel­tétlenül a Drezda melletti Schalk­­dorfban megrendezett nemzetkö­zi verseny volt, amelyen több NDK-ben­ csapat mellett Budapest ifjúsági és utánpótlás válogatott­ja is részt vett. Az első — be­mutatkozó — viadalon, ificsapa­tunk 3:2, utánpótlás együttesünk pedig 4:0 arányt, győzelmet ara­tott a helybeliek fölött. (Schalk­­dorf cselgáncsban a német Kecs­kemét, az ország 2—3. legjobb csapata). A másnapi csapatversenyben — amelyen hat együttes indult — ifjúsági válogatottunk a 2. lett, utánpótlás együttesünk pe­dig megszerezte az aranyérmet. Elsősorban Szabó F. és Mándi­ I. tűnt ki. Valamennyi mérkő­zésüket — három percen belül — Iponna­ nyerték. Az egyéni küzdelmekben is több magyar siker született. 63 kg-ban az első három helyen Szabó, Perlaki és Kiss végzett. Mándi és Hortobágyi súlycsoport­­jában első, Keserű, Virág és Vedrődi második lett. Hazafelé megnehezedett e poggyász — egy félméteres óri­ás kristályvázával, amelyet a jubi­leumát ünneplő helybeli tűzoltó szervezet írt ki a legjobban sze­replő csapat részére. Szombat hu, tél 3 órakor ÜGET. enan­d Pa­t­teve rádió TIT) a vannak hangszalagok, amelyek archiválásra ér­demesek, akkor azok, amelyek a rádió e heti tudósí­tásait az öttusa VB-ről rögzítik — feltétlenül közéjük tartoznak. Pedig lényegében semmi külö­nös nincs bennük. Egyszerű helyszínrajzok eredményközlé­sek, miniatűr riportok, összes­ségükben van az erejük, így, együtt nagyszerűen érzé­kelteti a sorozat az öröm, a kétség és a diadal hullámzását, ami feltétlen velejárója minden világversenynek. Azzal, hogy az egyes tudósítások végén még semmi sem fejeződött be, még aznap is nagyon sok történhe­tett — sikerült egy kicsit a folytatásos regények feszültsé­gét a rádióriportokba átmen­teni. Ez a sorozat óhatatlanul meg­kurtította a rádió sportadásait. Mégis izgalmasabb, emlékezete­sebb esemény lett, mintha ugyanilyen műsoridőben két NB I-es mérkőzést hallgattunk volna. Az ilyen és hasonló közvetí­tések feltétlenül szélesítik a­­ közvetítési skálát. Érdekes ese­­­­ményről szólnak. Ami szintén lényeges: magyar sikert ígér­nek. Viszonylagosan rövid ide­jükkel még a legsietősebb hall­gatót is a készülék mellé kö­tik. Megkedveltük ezt a formát, éppen úgy, ahogy a folyóiratok­ban a folytatásos regényeket kedvelik. Különösen, ha hap­­py end a végük. A RÁDIÓ ÉS A TV HÉT VÉGI ÉS JÖVŐ HETI SPORTADÁSA.­­ (Szept 15-24.) RÁDIÓ. Állandó műsorszám: vasárnap kivételével: Petőfi. 6.20: Torna. — Péntek (szept. 15.). Kossuth. 19.25: Sporthíradó. Szombat (szept. 16.) Kossuth. 22.35: Sporthíradó. Vasárnap (szept. 17.) Kossuth. 18.55: Köz­vetítés az FTC—Vasas labdarú­gó-mérkőzés II. félidejéről. 22.07: Hírek. Sport. Petőfi. 18.00: FTC —Vasas I. félidő. Hétfő (szept. 18.) Kossuth. 19.25: Sporthíradó. Petőfi. 20.25: Sporthíradó (ism.). Kedd (szept. 19.) Kossuth. 22.20: Sporthírek. Petőfi. 16.55: A sportriporter jelentkezik. Szerda (szept. 20.) Kossuth. 16.25: Győr — Limassol KEK labdarúgó-mér­­kőzés II. félideje. 22.00: Hírek. Sport. Petőfi. 15.45: Pitesti Are­gesül—FTC VVK labdarúgó-mér­kőzés II. félideje. 20.50: Dun­­dalk — Vasas EK labdarúgó-mér­kőzés II. félideje. Csütörtök (szept. 21.) Kossuth. 22.20: Sport­hírek. Petőfi. 17.15: Sportvilág­­híradó Péntek (szept. 22.) Kos­suth. 19.25: Sporthíradó. Petőfi. 15.14: Turisták öt perce. 20.25: Sporthiradó (ism.). Szombat (szept. 23.) Kossuth. 20.20: Sporthiradó. Vasárnap (szept. 24.) Kossuth. 22.10: A vasárnap sportja. TV. péntek (szept. 15.) 21.45: Telesport. Szombat (szept. 16.) 14.30: Atlétikai EK. Női döntő. 15.30: Atlétikai EK. Férfi döntő.­­ Vasárnap (szept. 17.) 15.30: Atlé­­­­tikai EK. Férfi döntő. 17.55: FTC­­ — Vasas labdarúgó-mérkőzés­­.22.15: Sporthírek. Kedd (szent.­­ 19.) 22.15: Vízilabda Jadran Ku­­­­r­a. M­agyarország — Jugoszlávia.­­ Szerda (szent. 20). 19.05: Vizilab­­­­da Jadran Kupa. Ma­ryarország— Szovjetunió. Csütörtök (szept. 21) 19. 10: Telem­ort. Péntek (szept. 22.) 11.25: Tejesport. Szombat (szept. 23.) 16.05: Vizeik, kalak­­emberek. Vasárnap (szept. 24) 11.40: Nemzetközi motiörcse ver­seny. 19.50: Sporthírek. Budapest—Olimpique Marseille 1:0 (1:0) Szerda este, nyolcezer néző előtt kellemesre fordult idő­ben került sor a találkozóra. Tamás — Káposzta, Mátrai, Ihász, Göröcs, Páncsics, Bene, Varga, Albert, Farkas. Rákosi összeállításban kezdtünk. (Itt jegyzem meg, hogy a második félidő 25. percében a Farkast Du­nai váltotta.) Az erősen fóliázott talaj alapo­sa­n, próbára tette a játékosokat. Mi kezdtünk, és Albert jó labdá­val indította Rákosit, aki alig lőtt kapu mellé. A negyedik percben rúgtuk az első szabad­rúgást — sajnos, később elég sokszor ismételtük meg, mert a hazaiak a durvaság határát sú­roló módon játszottak — Farka® legurította a labdát Alberthez, ő most, Varga elé tálalt, és az összekötő bombája hajszállal su­hant el a kapufa mellett. A 12. percben egymás után két szögletet ért el Budapest válogatottja, a második után belső csatáraink teljesen tisz­tára játszották Farkast, aki óriási helyzetből hibázott! A hazaiak a 19. percben jutottak el először a kapunk elé, a bal­­összekötőjük, Peyroche azonban fölé emelt. Albert 18 méterről küldött bombáját Escale kapus csak sze­rencsével hárította, majd a 37. percben Rákosi összecsapott a jobbhátvéddel, Tassarre-val, akit rövid ideig a pályán ápoltak, majd bekísérték az öltözőbe, és nem ls jött vissza többet. A 38. percben esett a mér­kőzés egyetlen, a győzel­münket jelentő gólja. Albert kiperdítette a labdát Berni­nek a jobbszélső ügyesen visszajátszotta és a váloga­tott középcsatár két védőt, majd Escalet is kicselezve gurított az üres kapuba. A II. félidőre a franciáit cse­rélték, Donét is játszott. A játék változatlanul jó iramú, de túlsá­gosan kemény volt. Carlson gól­helyzetben lőtt kapura, Tamás azonban hárított, Farkast alapo­san felvágták. Noha a csatár tu­dott volna még játszani, Iliovezky Rudolf mégis helyesebbnek vélte a cserét: Farkast lehívta és Du­nait küldte be helyette. A 63. percben Varga távoli lövését a kapus szerencsésen védte. A 70. percben egy szép Albert—Bene — Göröcs támadás végén Göröcs mellé lőtt, később pedig Carlson felé fejelt. A 82. percben Dunai Il-t a 11-es pontnál­­elvágták, de a játékvezető meglepetésre tovább engedte a játékot. A mér­kőzés hátralévő részében sok volt a durvaság. A mély talajú, vizes pályán Budapest válogatottja ügyesen­­eltalálta magát. Az első perc­től kezdve sokat kezdeményez­tek, s fölényben játszottak a mieink. Sokat mozogtak, ügye­sen tartották a labdát, elég folyamatos volt az összjátékuk. A közönség többször is lelke­sen megtapsolta formás táma­dásaikat. A rendkívül kemény francia csapat nagy lelkese­déssel küzdött, és védekezésre összpontosítva, mindent, meg­tett annak érdekében, hogy minél kevesebb gólt kapjon. Sajnálatos azonban, hogy igye­kezetük sok szabálytalanság­gal párosult, némelykor bi­zony valósággal megfélemlí­tették a mieinket. Játékosaink érthetően kerülték a közel­harcot, féltek a sérüléstől. Mezőnyfölényünket az egygó­­los győzelem nem tükrözi hűen. A magyar együttes legjobbja Albert volt, ahol feltar­tóztathatatlanul száguldozott a pályán, „brazil­’ formában ját­szott, nagy közönségsikert ara­tott. Nagyon jó benyomást kel­tett Göröcs, Páncsics, Mátrai és Ihász is. Bene fürge volt, sok tá­­madást vezetett, és Farkas is di­csérhető. Az Olimpique Marseille-ben Escale kapus, a mozgéikont Carsson és Peyroche játszott ki­em­elkedően, Helies játékvezető nem adott meg egy 11-est, a partjelzők pe­­dig kifejezetten hátráltatták tá­­gasabb színtű bíráskodását. Honti György ÖKÖLVÍVÁS——. Még ez történt Szombattá igen szerdán este, a nemzet­­közi ökölvívóversenyen. Kisváltósúly: Kuler (D-H­ar*­mám (w). A lengyel olimpia­ bajnok szoros mérkőzést ví­vott, ellenfele­­talán közelebb állt a győzelemhez. Antonio (Il — Ignatov (b). Váltósúly: Jablo-­­kov (sz) ellen Pintér az 1. me­­netben feladta. Ghita (r) ellen A­­eksze­v (b) sérülés miatt nem állt ki. Nagyváltósúly: Tyeran­­desz (97)—Kovács (r). Rendkí­vül nagy iramú, szoros mérkő­zés. Stahursky (1) ellen Jankó (cs) az 1. menetben feladta. Középsúly: Hejduk (cs) — Manolov (b), Leichner (n) a 3. menetben döntő fölénnyel győzött Olteanu (r) ellen. Félnehézsúly: Voight (n) ellen Fabich (1) sérülés miatt, nem állt ki. Utesev (sz) —Stam­­boliev (b). Nehézsúly: Szénás! A 2. menetben döntő fölénnyel győzött Mater m­) ellen. A nagy lendülettel rohamozó németre már az első menetben kétezer számoltak, a másodikban mély­­ütéssel küldte padlóra Szénásit, majd a magyar versenyző ke­rült döntő fölénybe. Cemerys* (cs)—Alexe (r). A szerdai elődöntők győztesei a csütörtöki szünnap után pén­teken este vívják a döntőket. Tojástánc, lépéshiba nélkül fő téma kényes. De nem a szó köznapi értelmében. A háttérben Itt nem hú­zódik meg semmi, nincsen „ügy” — csak munka van, ala­pos és lelkiismeretes munka, és nagyon sok jó szándék. Annak pedig, hogy a téma — vagy he­lyesebben ez a munka — ké­nyes dolog, biológiai okai van­nak. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy súlyemelésünk is megpróbálkozott az egyéb sportágak kiválasztási módsze­reivel. Évente közös táborba gyűjti a tizenöt éven felüli te­hetségeket, és itt próbálja csi­szolni, alakítani tudásukat. Ezt elmondani meglehetősen egyszerű. De figyelembe kell venni, hogy IS—17 éves, serdülő, fejlődésben­ növésben levő fia­talokról van szó, meg egy olyan sportágról, amely talán a leg­nagyobb megterhelést rója a csont- és izomrendszerre. Ilyen körülmények között ez a táborozás a szakemberek to­­jástánca a túlterhelés és a ha­tástalanság között. Eddig úgy tűnik,­ nem vétettek lépést .. . -­t esztendő adatai állnak rendelkezésünkre. 1863- ban rendezték az első if­júsági tábort, ebben az évben a legutóbbit. Öt év alatt már bi­zonyos következtetéseket le le­het vonni, azóta a tizenöt éve­sekből húsz, a tizenhat évesek­ből huszonegy esztendősök let­tek. Igaz, súlyemelésben ez még mindig gyerekkor, mégis, a te­hetség egyenletes fejlődéséről ennyi idő már elárul valamit. Az 1953-as vállalkozás nem­zetközi viszonylatban is úttörő jellegű volt, hiszen a világ je­lenlegi élvonalában szereplő versenyzők közül nagyon keve­sen kezdték tizenöt-tizenhat éves fejjel a súlyemelést. Tizen­kilenc gyereket gyűjtöttek össze. Az anyag akkor még elég gyenge volt, nem na­gyon lehetett válogatni. A tábo­­rozók első nemzedékéből Litter István fejlődött a legegyenlete­sebben, ő az „A”-keret tagja. Rajta kívül még Karner László válogatott — az ifjúságiak kö­zött. Az 1954-esek közül heten válogatottak most is, zömmel if­júságiak, de Csitneki, az A-, Federovits pedig a B-keretben edz. Az 1955—66—67-es tábo­rokból eddig összesen öt ifjúsá­gi kerettag került ki. Sokatmondó tény, hogy a tá­borok alatt eddig mintegy hu­­szonnégy-huszonöt versenyzőt tartottak sokat ígérő tehetség­nek és eddig ezek közül mind­össze hárman vannak olyanok, akik nem állnak jelen pillanat­ban is korcsoportuk élén. Mind­ez azt bizonyítja, hogy ilyen fia­tal korban is lehet megbízható előrejelzést adni egy versenyző jövőjéről — még akkor is, ha a sportág a súlyemelés, a „prognózis” egyre bizto­­sabb lesz. Annál is in­kább, mert alapja nem­csak a fiatalok súlyemelő tudá­sa. Már a kiválasztásnál az ered­ményen kívül jelentős súllyal esik latba a versenyző testalka­ta, rátermettsége is. A tábori foglalkozásokban pedig egyéb — elsősorban atlétikus — képzést is kapnak az ifjú súlyemelők. Nem ideál többé a nehézkes, csakis sportágat űző „szakbar­bár” — nem is lehet ez a cél, hiszen ilyen fiatal korban az egyoldalú súlyemelő munka a növekedésben lévő szervezet tönkretételéhez vezethet Ezért hasznos és jó, hogy az általá­nos fizikai képzés, a sokoldalú sportoltatás és a súlyemelés technikai finomságainak elsajá­títása egyaránt a műsoron sze­repel. Ezért örvendetes, hogy a leg­többen 8.2 körül futják a hat­van métert, s a legifjabbak kö­zül például a tatabányai Nagy Mihál­y és az egri Prokaly 7.9-et tud ezen a távon. Ugyanígy ki­emelkedő a V. Dinamó Pintéré­nek 15,10-es súlylökő eredménye, és 250 cm-es helyből távolugrá­sa. A táborok eredményeit bön­gészve feltűnik, hogy a kiegé­szítő sportokban szinte minden versenyzőnél nagyobb a fejlőd­­és, mint a súlyemelő eredmé­nyekben. Dehát így is van rend­jén — ez vet jó fényt az ott fo­lyó sokoldalú munkára. A Fift­z idei nyár megint adott italt néhány kimagasló tehet­séget. Prokaly, Száraz, Tóth L., Nagy M., Debreceni, Forgács. Pintér személyében né­hány nagyszerű testalkatú, a legszebb reményekre jogosító fiatallal találkozhattunk. Ők azok, akik a kiegészítő sportok­ban is az élen jártak és ugyan­csak ők azok, akiiknek súlyeme­lő eredményeik is a legjobbak. Az előző táborok eredményeit ismerve bízhatunk benne, hogy a reményeket majd be is vált­ják. Ennek azonban van még egy feltétele: a szakosztályi ed­zői munka megjavítása. Egy adat csak­ több fiatal — így Szá­raz János — neve mellett is ott a megjegyzés: edzője nincs. De ez más téma. Most a táborokról szóltunk. k. a.

Next