Népsport, 1968. május (24. évfolyam, 85-106. szám)

1968-05-02 / 85. szám

SPORTVEZETŐK FÓRUMA A testkultúra hoszátartozik a modern ember életéhez Május elseje a nemzetközi munkásszolidaritás nagy ünnepe. Olyan ünnep, amelynek törekvé­seiben és műsorában mindig he­lyet kapott a sport. Ezt az alkal­mat használtuk fel, hogy Bíró Mihállyal, az MTS OT elnökhe­lyettesével a magyar testkultú­ra fejlődéséről, a sport iránti ér­deklődés növekedéséről és annak kielégítéséről beszélgessünk. — A hagyományos májusi ün­­tstep jó alkalom arra, hogy a dol­gozó emberek sportolásáról be­szélgessünk — mondta beveze­tőben. — A testnevelés és a­­sport mindig jelentős szerepet­­töltött be a munkásmozgalom­ban. Az elnyomott és kizsákmá­nyolt munkásság szinte eszmé­­lésének pillanatától küzdött azért, hogy a sporthoz való joga elismerést kapjon, igénye pedig kielégülhessen. Korán megértet­ték, hogy a rendszeres sportolás felüdülést jelent, de azt is, hogy segíti a munkásfiatalok szerve­zettségének erősítését és alkal­mat ad a politikai munkára. Nem véletlen az, hogy a felsza­badulás előtt a munkásfiatalok­­által rendezett dísztornák, sport­ünnepélyek és kirándulások min­dig határozott politikai hang­súlyt kaptak. 1919-ben, az első szabad május elsején a felvonu­lók között ott voltak a sportolók is és az ünnep egyik kiemelkedő, emlékezetes eseménye volt a nagyszabású futóverseny, amely­ben a csapattagoknak — az ös­­­­szetartozás jelképeként — kéz a­­kézben kellett a célba érkezniük. Hogyan kapcsolódik most a sport május elseje méltó megünnepléséhez? — A szocialista országokban a dolgozó emberek szabadon ün­­neplik május elsejét, így van ez nálunk is. A sport kezdettől nagy szerepet játszott az ünnep hangulatának, színességének fo­kozásában. Mint ismeretes, a sportolók most is ott lesznek a felvonulók között, gyakorlataik­kal, fegyelmezettségükkel, vi­dámságukkal látványos módon tesznek hitet amellett, hogy az egészséget, erőt, edzettséget adó sport a testkultúra, ma már hoz­zátartozik a modern ember éle­téhez. Az ünnep hangulatát és fényét országszerte emelni fog­ják a sportesemények, a sport­­ünnepélyek is bizonyítván, hogy amiért a munkásság annak ide­jén oly szívósan küzdött, az ma országunkban minden ember közkincse. Életünk állandóan válto­zik, fejlődik. Milyen tapasz­talatai vannak a testkultúra és a sport iránti érdeklődés alakulásáról? — Talán kicsit közhelynek számít, ha azt mondom, hogy if­júságunk változatlanul szereti a sportot. Hivatkozhatok statiszti­kai adatokra, például arra, hogy a sportegyesületi tagok száma jóval túlhaladja az egymilliót, hogy az ország férfilakosságának 16,5 százaléka, a 19—25 évesek­nek pedig 21,6 százaléka sport­köri tag. Felsorolhatnék további adatokat is. De azt hiszem ez fe­lesleges. Naponta tapasztaljuk, hogy a fiatalok és az idősebbek közül egyre többen értik meg a testkultúra jelentőségét. Egyre többen keresik a rendszeres sportolás lehetőségeit. Amíg azonban a múltban elsősorban a versenyszerű testedzési formák iránt volt érdeklődés, addig újab­ban mind többen akadnak, akik a kötetlenebb lehetőségeket ke­resik. Természetes jelensége ez átalakuló életünknek. Divat lett nálunk is a sportszerű kem­pingezés, egyre többen járnak kirándulni, túrázni, az üdülők­ben a beutaltaik szinte megköve­telik a sportolási lehetőségeket, ha lassan is, de mind népszerűb­bé válik a munkahelyi és a la­kóhelyi testnevelés. Felkészült-e sportszerveze­tünk arra, hogy a változó igényeket ki tudja elégíteni? — Mint ismeretes, az MTI II. kongresszusa felismerte az új igényeket és határozatokat is hozott azok kielégítésére. Első­sorban arra törekszünk, hogy sportszervezeteink a természet­­járás különböző válfajainak népszerűsítéséből vegyék ki a részüket. Ehhez nem kell külö­nösebb beruházás, csak ügybuz­galom, ötletesség és jó szerve­zés. A természet szépsége, a nap­fény, a jó levegő megteszi a töb­bit. Mégis igyekszünk többet is nyújtani. Kölcsönző állomásokat létesítettünk, melyekben nyáron kajakhoz, sátorhoz és egyéb fel­szereléshez lehet jutni, télen pe­dig stt lehet kölcsönözni. Ezeket az állomásokat a jövőben bővít­jük és szaporítjuk. Szorgalmaz­zuk, hogy a lakóterületeken uszodák, kispályák, tornatermek álljanak a lakosság rendelkezé­sére, a játszótereket úgy alakít­sák át, hogy ott a gyerekek sportolhassanak. Mindent el­követünk, hogy kellő szá­mú szakember álljon a spor­tolni vágyók rendelkezésére. Persze ez olyan feladat, amit a sportmozgalom önmagában meg­oldani nem tud. Feltétlenül szük­ségünk van a társszervek, első­sorban a szakszervezetek, a KISZ, a tanácsok, az iskolák se­gítségére. Testkultúránk gyors fejlesztése, az igények maradék­talan kielégítése csak az érde­kelt szervek szoros együttműkö­désével lehetséges. Május elseje a magyar sportéletben úgy számít, mint a nyári sportidény kez­dete. Mit várhatunk 1968- ban? — Sportéletünk egyik hagyo­mánya, hogy a tömegsportidény általában májusban bontakozik ki. Magyarázza ezt elsősorban or­szágunk időjárása. Az idén azonban a nyárias április lehe­tővé tette a VIT-sportversenyek korábbi indítását. A verse­nyek zömére természetesen má­jusban kerül sor, s arra számí­tunk, hogy az emléklapért és a jelvényért több, mint 200 ezren indulnak harcba. Az atlétikai versenyeken legjobban szerep­lők közül huszonegyen részt vesznek a szófiai VIT-en. Idén is megrendezzük a munkahelyi spartakiádot, melyben tavaly kö­zel félmillió üzemi dolgozó vett részt, és megtartjuk a falusi spartakiád küzdelmeit is. A leg­fiatalabb korosztálynak az út­törő­ olimpia kínál sok sportolási alkalmat, közel félmillió ifjú sportoló indulására számítunk. Felsorolni szinte lehetetlen azt a sok egyéb alkalmat, melyeket az MTI területi szervei, a KISZ, a szakszervezetek, az OKISZ és más szervezetek terveznek, s amelyeknek az a fő céljuk, hogy kielégítsék a sportkedvelő fia­talok és dolgozók igényeit. Azt hiszem, hogy ez a vázlatos prog­ram is elegendő annak igazolá­sára, amiért a munkásmozgalom a sport terén annak idején oly következetesen és szívósan küz­dött, az a szocialista Magyar­­országon, a nép államában a leg­jobb úton halad a maradéktalan beteljesüléshez — fejezte be nyi­latkozatát Bíró Mihály. ♦ A szufikás emkr joga és igénye ♦ Kötetlenül, nem versenyszerűen ♦ Kétszázezren a VIT-jelvényért ♦ Úttörő-olimpia, spartakiádók, ünnepélyek D ' CM a váltogatott DULOU meztei­t— és mikor — a japán lányok — olyl apró, törékeny, fekete babák — döbbenetesen nagyszerű küzdelemben legyőz­ték a magyar női röplabda-válo­gatottat, játékosaink, közül fel­sóhajtott egy asszony: — Nagyon tudnak. Kikaptunk, de nem szégyellem magam. Fé­lelmetesen tudnak. Két fejjel volt magasabb a ja­pán lányoknál. Sudár, kék sze­mű, csinos teremtés. Rakosga­tom jellemvonásait, formálga­­tom magamban a képet. 127-szer öltötte fel a magyar válogatott mezt. Szabó Éva, vagy „Laci­ka” — ahogy tréfásan becézik — Baranyai Miklósné portréját ki­alakítani nem könnyű dolog. Nem sablonos a pályafutása. Hi­szen atlétának készült diákkorá­ban. Az óbudai gimnázium egyik tornaóráján, 14 évesen, minden előkészület és edzés nélkül a nagy biztatásra könnyedén át­vitte a 148 cm-t. Tanára dünnyö­­gött valamit: „Nocsak, az Éva, még lesz belőle valami”. Lett. De nem atléta. Hanem röplabdázó. Tulajdonképpen egy szókimondó, igazságos, őszinte ember indította útra: Deák László, a III. ker. Vörös Lobogó SE akkori edzője. A gyereklány nézte a játékot — minden el­képzelés nélkül — inkább szóra­kozásból. És nézte az edzőt. Tet­szett határozott modora, a mód­szere, s — amit csak később is­mert meg — mérhetetlen sport­­szeretete. E­zt az utóbbit is el lehet ta­­nulni. Baranyainé Szabó Éva fogékony tanítvány­nak bizonyult... Nehéz az újságíró helyzete, ha riportalanya állandóan felsőfo­kon beszél. Baranyainénál vi­szont ez is megérthető. Ő ugyan­is nemcsak kitűnő tagja volt 14 évig a női válogatottnak, hanem szinte megszállottja is a röplab­dázásnak. S mégis: tudott fele­ség, anya, jó munkaerő lenni a nagy sportrajongása mellett. Vagy — talán ez a természetes, a tisztes emberi. Összeegyeztet­te a sportot az életével... Fér­jével, családjával, munkájával. A szép szál, hatalmas férfi a távoli Taskent szülötte, Bori­­szobleszkij Nikolaj a röplabda­­pályán ismerte meg a fekete lányt. Együtt szerették meg a sportot és­­ egymást. A 12 éves trónörökös pedig még a pálya széléről ízlelgeti a sportágat. In­kább úszik. A víz a mindene. De ők ketten remélik, hogy a vér mégsem válik vízzé . .. Amikor Baranyainé a napok­ban letette a válogatott mezt, a szép ünnepségen búcsúztatták. A KISZ-aranykoszorús jelvényt is megkapta. Nyolcéves KISZ-tit­­kári és sportsikerei után­­ azt fontolgatta, hogy most már csak feleség lesz, anya, kolléga, hogy tanulni fog, egyszer tán edzős­­ködni is, fiatalokat tanítani. Vál­lalati igazgatója Bajor Tibor azonban a fejét csóválgatta: „A pályán is ott kell maradnia, ha nem válogatott mezben, akkor a klub, a Vörös Meteor színei­ben.” Baranyainé bólintott — igaz — hiszen, hogy is tudna el­szakadni attól, ami ezernyi nap­ját, ifjú éveit végigkísérte. Láttam őt nyerni, szikrázott a boldog izgalomtól, diadalmas volt, még magasabbra nyúlt kar­csú alakja a háló előtt. Láttam veszíteni — tisztességesen, szé­pen veszített. Láttam játszani, klasszis volt, amilyen ritkán születik egy sportágban. Láttam — hiszem, hogy még fogom is látni — amint felnevel majd lel­kesen és fegyelmezetten egy új röplabdázó nemzedéket... /t­t­éltó munka lesz a szép múlthoz, a feledhetet­len emlékekhez, a vi­lágversenyek győzelmi mámorá­hoz, Baranyainé remek, a sport­ágban egyedülálló pályafutásá­hoz ... Csécsey József lapunk legközelebbi száma pénteken jelenik meg. Ez a számunk Budapesten már csü­törtök este terjesztésre kerül. aMSÉI Szabaditól Fonyódig...; elemzedékek, mÁst&L&k Népesedik­ a Balaton-part, éled a magyar tenger. Már találkoz­tunk fürd­őzokikei és korai üdü­lőkkel is. Mi azt kutattuk, hogy milyen sportlehetőségek várják majd a főidényben az üdülni vá­gyó milliókat a nagy központban, Balatonszabadi és Fonyód kö­­zött. A siófoki járási TS birodalmát 25 kilométeres szakasz határolja a Balaton parton. Szabaditól Fo­nyódig tart a szép birodalom, amelyről Balogh István, a járási TS elnöke áradozva beszélt. "- Nem mondhatom még, hogy m­ár kielégítő a sportpályák szá­ma a partvidéken, de a helyzet javulást mutat. Csak itt Siófokon négy tenisz-, két labdarúgó-, két kézilabda-, egy atlétikai és több röplabdapálya van a községi sportolók birtokában, de az üdü­lőtelepen is jóval több már a pá­lyák­ száma, mint mondjuk há­rom évvel ezelőtt. Külön örülök, hogy javultak a lehetőségek Széplakon, Zamárdiban, Földvá­rott, Szántódon, sőt Szemesen is. Mi már készülünk a nyári idény egyik legnagyobb balatoni sport­eseményének, a junior teniszezők országos nemzetközi bajnokságá­nak és a négy-ötszáz ifjúsági at­létát megmozgató Györök Zoltán atlétikai emlékverseny lebonyolí­tására. És még egyre ... VERSENY AZ ÜDÜLŐK KÖZÖTT Talán még sohasem ígért az üdülök sportja olyan sokat, mint az idén. Nem régen a megyei és járási TS bevonásával értekezle­tet tartott Balatonföldvárott a SZOT Dél­balatoni Üdülési Igaz­gatósága, ami ilyen újszerű ja­vaslatként hangzott el, a követ­kező. A május 15-én kezdődő hivatalos üdülési idényben há­zibajnokságokat rendeznek majd az üdülőkben, s a legjobbak megmérkőznek majd a más helységek győztes labdarúgóival, röplabdázóival, pingpoigozóival vagy sakkozóival. Minden két­hetes turnusban megrendezik a viadalt, így az üdülési idény végén, hivatalosan szeptember 3-án tehát kiderül, hogy Bala­tonszabadi és Fonyód között me­lyik üdülőben sportoltak a leg­eredményesebben. A döntőkhöz már a TS adja a versenybírá­kat. Mindezt azonban azért le­het már megtenni, mert az üdü­lési igazgatóságon befejeződött a hároméves sportpályaépítési program. LELTÁR... Következetes munkát végzett a SZOT Délbalatoni Üdülési Igazgatóság, s ennek során ma már 29 röplabda, hat kosárlab­da és négy füves labdarúgó­pá­lya várja a beutaltakat. Ezenkí­vül minden üdülőben ötven-öt­­ven személyre egy pingpong­asztal is rendelkezésre áll. — Már utolértük magunkat a sportpályák létesítésében — közöl­te az igazgatóság főkönyvelője, majd így folytatta: — Az utóbbi három évben csak­nem egymillió forintot költöttünk a sportpályákra. És törődünk a pályák központi karbantartásával is. HARMINC BRIGADÉROS Már megkezdte munkáját az a harminc ember, akinek a fel­adata a parkok és a sportpályák rendszeres gondozása. Rajtuk kí­vül azonban a nagyobb üdülők­ben három, négy ember is rend­szeresen besegít a pályák kar­bantartásába. Tehát már kellő létszámú szakember őrködik a nagy vagyon megőrzésén. A fő­könyvelő azt is hozzátette: — Örülünk a kincsnek, tehát vigyázunk a sportpályákra, mint a szemünk fényére! Jólesik ilyet hallani az idény­kezdéskor. Mint ahogyan azt, is, hogy évente nyolcvanezer fo­rintot fordítanak a sportszerek gondozására, pótlására. Igen. Már teljes kapacitással salakozzák a pályákat, javítják a hálókat és a sportszereket Sza­badi és Fonyód között, és ez jó jel. Azt jelenti, hogy a jövőben még kellemesebb lesz a balatoni két hét. Szabó András kora délután volt. Kundl György, fiatal vegyésztechnikus már az előszobában ledobta a zakóját, a sporttáskát is a sa­rokba vágta. A szobában bekap­­csolt­a a televíziót, kényelmesen elhelyezkedett, s hátradőlt a fo­telban. A homloka gyöngyözött. Érdekes — gondolta —, pedig nem is volt komoly a meccs, csak­ afféle május elsejei üzemi torna. A kép futni kezdett, nem is figyelte. Nagyapját nézte, a he­­verőn fekvő öreget.­ ­ „Elszunyókált a jó öreg — gondolta — 73 éves korában az ember szívesen, könnyen al­szik. Kicsit nyitott szájjal, kap­kodva a levegőt. Frank elvtárs — így szólíta­nak most is a kispesti direktó­rium tagjai. — Ne feledd, holnap május elseje. Te, a direktórium elnöke, nem hiányozhatsz a sportünnepély megnyitójáról. Feri, mondanák barátai, ne heveréssz, gyere, ma Hűvösvölgy­ben szerepelünk, és a gála nél­küled semmit nem ér. Ne lus­tálkodj hát, az „untermann” nem hiányozhat. Frank, mondanák távoli isme­rősei, öregfiú, hát itt találko­zunk újra, a Vöröskőnél? Hm, még öt éve elment valahogy. Akkor 68 éves volt. Odafelé alig értünk a nyomába, visszaúton is biztosan lépkedett, csak hallga­tott, nagyon szomorúan. Ide év­ről évre feljárt, az utóbbi évek­ben azonban már kevés ismerő­se akadt. Barátom, hívná félre a sza­badkai molnár, akihez a Tanács­köztársaság leverése után mene­kült, barátom. Ma május elseje van, nem értünk, játszunk, úszunk egy nagyot__ Alszol öreg, hová lett a sok napfény, amit magadba szívtál, régi erőd merre tűnt? ̋j Az öreg nem aludt. Kicsiny rést hagyott szemhéjai között, úgy figyelte, ravaszkásan uno­káját. „Ülsz a televízió előtt, nézel. Gyöngyözik a homlokod, reggel azt mondtad, focizni mész, jól elfáradhattál. Apád, látod, job­ban bírja, még most is az uszo­dában van. Ő a te korodban egy percre sem ült le. Ma is eljár­hatnál vele, állná a versenyt. Gyerekkorodban velem tartot­tál. Emlékszel? Tizenöt év is el­múlt tán azóta. Nyolc éves le­hettél. A Városligetet jártuk, akkor is május elseje volt. A felvonulás már befejeződött, a vásár helyén akkor futballpálya állt. A kapu mellett nézelődtél, a labda fejen talált, a földre csücsültél. Aztán a kézilabdázó­kat néztük, délután négy óra múlhatott, és mi a boxring alatt álltunk. Este fáklyás felvonulás volt. A Dózsa György úton szí­nes melegítőben sportolók vo­nultak. A kezem rángattad, és csak ennyit hajtogattál:­ Nagy­papa, emelj fel, emelj fel! A fejem fölé tartottalak. Mit látsz? — kérdeztem. Öklöket, magasra emelt öklöket, felelted. Meg szőnyegeket az ablakokban, és a sportolókat. Erősen fogtalak, úgy tűnt, szo­rításom ereje sejtjeidbe fut. És nevettem, és szerettem vol­na, ha akkor nézel rám, ha ak­kor úgy figyelsz, mint most, ha olyannak őrzed meg arcomat, ahogy rád nevetek, amint magas­ra tartalak, magasra, a fejem fölé, az öklök fölé ... Bocs Ferenc Kedvtelés? SZENVEDÉLY? Életszükséglet? Vallomások arról, hogy abba lehet-e hagyni a sportolást Május .. . Üdezöld fű, menyasszonyruhá­ba öltözött fák, napsütés, orgonák illata. Május varázsa mindenkit a szabadba csá­bít. Mondhatni, május az alkalmi sportolók hónapja. De vajon lehet-e a sportot alkal­­mian űzni? Egyáltalán, aki megismerte örömeit, a siker mámorát, visszazökken­­het-e „alkalmi sportolóvá”? Egyáltalán, mit jelent a sport, olyan ember életében, aki tíz-húsz-huszonöt évet töltött rendszeres sportolással. Megrögzött szokássá vált? Vagy örömteli időtöltéssé? Esetleg szenve­déllyé? Ketten vallanak erről. Két olyan sportoló, akiket — túlzás nélkül állít­ható — világszerte ismertek, s akik ismer­ték a sportolás örömét és a siker élményét. Kazi, a józan Kazi Aranka, kiváló hosszútávfutónő, számos rekord és nagyszerű teljesítmény fűződik nevéhez. 1950-ben tűnt fel s 1962- ben a Pravda versenyén búcsúzott az atlé­tikától. Jelenleg rejtekhelyen van. — Bár ez roppant sportosan hangzik, mégsem sportügyben vagyok „rejtekhe­lyen”, hanem államvizsgára készülök. Szak­­dolgozatom tárgya: az 1865—68-as ország­gyűlés vasúti tárgyalásai. Mint ebből is ki­derül, semmilyen közelebbi kapcsolatot a sporttal nem őriztem meg, a vasúttal azon­ban igen. Hát igen, valamihez hűnek kell maradni... Magyar, történelem szakon vég­zek, s szinte annyi energiám fekszik ebben, mint amennyit az atlétikai pályán eltöltöt­­tem. — A tanulás lefoglalta minden erőmet, minden pillanatomat. Nem is akadt feles­leges. Hogy hiányzott-e a mozgás? Igen, hiányzott, sőt hiányzik ma is. Ha már na­gyon éhes vagyok rá, akkor elmegyek régi atléta-barátomhoz, Garay Sanyihoz, aki a tájékozódási futók edzője és hagyom, hogy alaposan megdolgoztasson. De rendszeresen nem futok. Nehezen hagytam abba a spor­tolást, mert szerettem futni, élveztem a fu­tást, amikor formában voltam. Azután a búcsú nem éppen úgy történt, ahogyan el­terveztem. Ez bizonyára hozzájárult a sport és az én további kapcsolatomhoz. Nem sze­retek tolakodni... Tanulmányaimban is azért választottam olyat, amelynek semmi köze sincs a sporthoz. Talán, ha megvédem szakdolgozatomat, akkor ismét elkezdek va­lamit.­­Tehát? Kedvtelés? Szenvedély? Életszük­séglet?) Kazi Aranka válasza: Nem lehet rá egyetlen szóval válaszolni. De talán azt mondanám mégis, hogy szenvedélyes kedv­telés. Greminger, a fáradhatatlan Greminger János, a kosárlabdasport fá­radhatatlanba, 39 éves. 1964-ben fejezte be a versenyzést. Úgy tűnt, hogy sohasem fog kiöregedni. — Egyszer elérkezik a visszavonulás ide­je. Nehéz és válságos idő ez. Ha azt számí­tom, hogy iskolacsapatban mikor kezdtem a játékot, akkor huszonöt évet töltöttem a pályán... Ezt a huszonöt évet nem lehet gongszóra befejezettnek tekinteni. Mégis, hat hónapig valósággal visszatartottam ma­gam, de talán ez volt a legnehezebb. Ne­kem úgy kell a jó fáradtság érzése, mint másnak az oxigén. Sportolói pályafutásom alatt, összesen ha kétszer beteg voltam. Amikor abbahagytam, egymást követte tüdőgyulladás, mellhártyagyulladás. Most teniszezek a budapesti első osztályban. Egészségi állapotom egyensúlyba került. Én akkor érzem jól magam, ha annyira el­fáradok, hogy úgy tűnik, nem tudok tovább lépni... — A tenisz különben is régi szerelem, most végre kedvemre hódolhatok neki. Hogy meddig lehet teniszezni? Én azt hi­szem, az emberi kor végső határáig, csak mindig más, az erőnlétnek megfelelő ellen­felet kell választani... — Egyébként szerencsés vagyok, mert a munkám is a sport. A Bp. Honvéd mód­szertani alosztályának vagyok a vezetője. Ezért nem voltam és nem lettem szurkoló. Persze izgulok a győzelemért, de nem a szurkoló szemével. Nincs az az izgalmas mérkőzés, amelyen én a tribünön ülve el­fáradnék. Nem, én csak a pályán tudok el­fáradni. S enélkül a fáradtság nélkül nem is tudnék élni. (Tehát? Kedvtelés? Szenvedély? Életszük­séglet?) Greminger válasza: „Életszükséglet!” Ha eljön az idő, abba kell hagyni a spor­tolást a legjobbak között. De hogy abba le­het-e hagyni egyáltalán? A kérdezettek úgy válaszoltak, hogy a mozgásigény meg­marad, s ismét helyet követel magának. Van, akinél több, van, akinél kevesebb he­lyet követel a sportolás, de követel, ez a tény. Mert a sport szenvedéllyel űzött kedv­telés, amely életszükségletté válik... Réti Anna Szerda, 1968. május 1. 3

Next