Népsport, 1968. május (24. évfolyam, 85-106. szám)
1968-05-02 / 85. szám
SPORTVEZETŐK FÓRUMA A testkultúra hoszátartozik a modern ember életéhez Május elseje a nemzetközi munkásszolidaritás nagy ünnepe. Olyan ünnep, amelynek törekvéseiben és műsorában mindig helyet kapott a sport. Ezt az alkalmat használtuk fel, hogy Bíró Mihállyal, az MTS OT elnökhelyettesével a magyar testkultúra fejlődéséről, a sport iránti érdeklődés növekedéséről és annak kielégítéséről beszélgessünk. — A hagyományos májusi üntstep jó alkalom arra, hogy a dolgozó emberek sportolásáról beszélgessünk — mondta bevezetőben. — A testnevelés és asport mindig jelentős szerepettöltött be a munkásmozgalomban. Az elnyomott és kizsákmányolt munkásság szinte eszmélésének pillanatától küzdött azért, hogy a sporthoz való joga elismerést kapjon, igénye pedig kielégülhessen. Korán megértették, hogy a rendszeres sportolás felüdülést jelent, de azt is, hogy segíti a munkásfiatalok szervezettségének erősítését és alkalmat ad a politikai munkára. Nem véletlen az, hogy a felszabadulás előtt a munkásfiatalokáltal rendezett dísztornák, sportünnepélyek és kirándulások mindig határozott politikai hangsúlyt kaptak. 1919-ben, az első szabad május elsején a felvonulók között ott voltak a sportolók is és az ünnep egyik kiemelkedő, emlékezetes eseménye volt a nagyszabású futóverseny, amelyben a csapattagoknak — az összetartozás jelképeként — kéz akézben kellett a célba érkezniük. Hogyan kapcsolódik most a sport május elseje méltó megünnepléséhez? — A szocialista országokban a dolgozó emberek szabadon ünneplik május elsejét, így van ez nálunk is. A sport kezdettől nagy szerepet játszott az ünnep hangulatának, színességének fokozásában. Mint ismeretes, a sportolók most is ott lesznek a felvonulók között, gyakorlataikkal, fegyelmezettségükkel, vidámságukkal látványos módon tesznek hitet amellett, hogy az egészséget, erőt, edzettséget adó sport a testkultúra, ma már hozzátartozik a modern ember életéhez. Az ünnep hangulatát és fényét országszerte emelni fogják a sportesemények, a sportünnepélyek is bizonyítván, hogy amiért a munkásság annak idején oly szívósan küzdött, az ma országunkban minden ember közkincse. Életünk állandóan változik, fejlődik. Milyen tapasztalatai vannak a testkultúra és a sport iránti érdeklődés alakulásáról? — Talán kicsit közhelynek számít, ha azt mondom, hogy ifjúságunk változatlanul szereti a sportot. Hivatkozhatok statisztikai adatokra, például arra, hogy a sportegyesületi tagok száma jóval túlhaladja az egymilliót, hogy az ország férfilakosságának 16,5 százaléka, a 19—25 éveseknek pedig 21,6 százaléka sportköri tag. Felsorolhatnék további adatokat is. De azt hiszem ez felesleges. Naponta tapasztaljuk, hogy a fiatalok és az idősebbek közül egyre többen értik meg a testkultúra jelentőségét. Egyre többen keresik a rendszeres sportolás lehetőségeit. Amíg azonban a múltban elsősorban a versenyszerű testedzési formák iránt volt érdeklődés, addig újabban mind többen akadnak, akik a kötetlenebb lehetőségeket keresik. Természetes jelensége ez átalakuló életünknek. Divat lett nálunk is a sportszerű kempingezés, egyre többen járnak kirándulni, túrázni, az üdülőkben a beutaltaik szinte megkövetelik a sportolási lehetőségeket, ha lassan is, de mind népszerűbbé válik a munkahelyi és a lakóhelyi testnevelés. Felkészült-e sportszervezetünk arra, hogy a változó igényeket ki tudja elégíteni? — Mint ismeretes, az MTI II. kongresszusa felismerte az új igényeket és határozatokat is hozott azok kielégítésére. Elsősorban arra törekszünk, hogy sportszervezeteink a természetjárás különböző válfajainak népszerűsítéséből vegyék ki a részüket. Ehhez nem kell különösebb beruházás, csak ügybuzgalom, ötletesség és jó szervezés. A természet szépsége, a napfény, a jó levegő megteszi a többit. Mégis igyekszünk többet is nyújtani. Kölcsönző állomásokat létesítettünk, melyekben nyáron kajakhoz, sátorhoz és egyéb felszereléshez lehet jutni, télen pedig stt lehet kölcsönözni. Ezeket az állomásokat a jövőben bővítjük és szaporítjuk. Szorgalmazzuk, hogy a lakóterületeken uszodák, kispályák, tornatermek álljanak a lakosság rendelkezésére, a játszótereket úgy alakítsák át, hogy ott a gyerekek sportolhassanak. Mindent elkövetünk, hogy kellő számú szakember álljon a sportolni vágyók rendelkezésére. Persze ez olyan feladat, amit a sportmozgalom önmagában megoldani nem tud. Feltétlenül szükségünk van a társszervek, elsősorban a szakszervezetek, a KISZ, a tanácsok, az iskolák segítségére. Testkultúránk gyors fejlesztése, az igények maradéktalan kielégítése csak az érdekelt szervek szoros együttműködésével lehetséges. Május elseje a magyar sportéletben úgy számít, mint a nyári sportidény kezdete. Mit várhatunk 1968- ban? — Sportéletünk egyik hagyománya, hogy a tömegsportidény általában májusban bontakozik ki. Magyarázza ezt elsősorban országunk időjárása. Az idén azonban a nyárias április lehetővé tette a VIT-sportversenyek korábbi indítását. A versenyek zömére természetesen májusban kerül sor, s arra számítunk, hogy az emléklapért és a jelvényért több, mint 200 ezren indulnak harcba. Az atlétikai versenyeken legjobban szereplők közül huszonegyen részt vesznek a szófiai VIT-en. Idén is megrendezzük a munkahelyi spartakiádot, melyben tavaly közel félmillió üzemi dolgozó vett részt, és megtartjuk a falusi spartakiád küzdelmeit is. A legfiatalabb korosztálynak az úttörő olimpia kínál sok sportolási alkalmat, közel félmillió ifjú sportoló indulására számítunk. Felsorolni szinte lehetetlen azt a sok egyéb alkalmat, melyeket az MTI területi szervei, a KISZ, a szakszervezetek, az OKISZ és más szervezetek terveznek, s amelyeknek az a fő céljuk, hogy kielégítsék a sportkedvelő fiatalok és dolgozók igényeit. Azt hiszem, hogy ez a vázlatos program is elegendő annak igazolására, amiért a munkásmozgalom a sport terén annak idején oly következetesen és szívósan küzdött, az a szocialista Magyarországon, a nép államában a legjobb úton halad a maradéktalan beteljesüléshez — fejezte be nyilatkozatát Bíró Mihály. ♦ A szufikás emkr joga és igénye ♦ Kötetlenül, nem versenyszerűen ♦ Kétszázezren a VIT-jelvényért ♦ Úttörő-olimpia, spartakiádók, ünnepélyek D ' CM a váltogatott DULOU mezteit— és mikor — a japán lányok — olyl apró, törékeny, fekete babák — döbbenetesen nagyszerű küzdelemben legyőzték a magyar női röplabda-válogatottat, játékosaink, közül felsóhajtott egy asszony: — Nagyon tudnak. Kikaptunk, de nem szégyellem magam. Félelmetesen tudnak. Két fejjel volt magasabb a japán lányoknál. Sudár, kék szemű, csinos teremtés. Rakosgatom jellemvonásait, formálgatom magamban a képet. 127-szer öltötte fel a magyar válogatott mezt. Szabó Éva, vagy „Lacika” — ahogy tréfásan becézik — Baranyai Miklósné portréját kialakítani nem könnyű dolog. Nem sablonos a pályafutása. Hiszen atlétának készült diákkorában. Az óbudai gimnázium egyik tornaóráján, 14 évesen, minden előkészület és edzés nélkül a nagy biztatásra könnyedén átvitte a 148 cm-t. Tanára dünnyögött valamit: „Nocsak, az Éva, még lesz belőle valami”. Lett. De nem atléta. Hanem röplabdázó. Tulajdonképpen egy szókimondó, igazságos, őszinte ember indította útra: Deák László, a III. ker. Vörös Lobogó SE akkori edzője. A gyereklány nézte a játékot — minden elképzelés nélkül — inkább szórakozásból. És nézte az edzőt. Tetszett határozott modora, a módszere, s — amit csak később ismert meg — mérhetetlen sportszeretete. Ezt az utóbbit is el lehet tanulni. Baranyainé Szabó Éva fogékony tanítványnak bizonyult... Nehéz az újságíró helyzete, ha riportalanya állandóan felsőfokon beszél. Baranyainénál viszont ez is megérthető. Ő ugyanis nemcsak kitűnő tagja volt 14 évig a női válogatottnak, hanem szinte megszállottja is a röplabdázásnak. S mégis: tudott feleség, anya, jó munkaerő lenni a nagy sportrajongása mellett. Vagy — talán ez a természetes, a tisztes emberi. Összeegyeztette a sportot az életével... Férjével, családjával, munkájával. A szép szál, hatalmas férfi a távoli Taskent szülötte, Boriszobleszkij Nikolaj a röplabdapályán ismerte meg a fekete lányt. Együtt szerették meg a sportot és egymást. A 12 éves trónörökös pedig még a pálya széléről ízlelgeti a sportágat. Inkább úszik. A víz a mindene. De ők ketten remélik, hogy a vér mégsem válik vízzé . .. Amikor Baranyainé a napokban letette a válogatott mezt, a szép ünnepségen búcsúztatták. A KISZ-aranykoszorús jelvényt is megkapta. Nyolcéves KISZ-titkári és sportsikerei után azt fontolgatta, hogy most már csak feleség lesz, anya, kolléga, hogy tanulni fog, egyszer tán edzősködni is, fiatalokat tanítani. Vállalati igazgatója Bajor Tibor azonban a fejét csóválgatta: „A pályán is ott kell maradnia, ha nem válogatott mezben, akkor a klub, a Vörös Meteor színeiben.” Baranyainé bólintott — igaz — hiszen, hogy is tudna elszakadni attól, ami ezernyi napját, ifjú éveit végigkísérte. Láttam őt nyerni, szikrázott a boldog izgalomtól, diadalmas volt, még magasabbra nyúlt karcsú alakja a háló előtt. Láttam veszíteni — tisztességesen, szépen veszített. Láttam játszani, klasszis volt, amilyen ritkán születik egy sportágban. Láttam — hiszem, hogy még fogom is látni — amint felnevel majd lelkesen és fegyelmezetten egy új röplabdázó nemzedéket... /ttéltó munka lesz a szép múlthoz, a feledhetetlen emlékekhez, a világversenyek győzelmi mámorához, Baranyainé remek, a sportágban egyedülálló pályafutásához ... Csécsey József lapunk legközelebbi száma pénteken jelenik meg. Ez a számunk Budapesten már csütörtök este terjesztésre kerül. aMSÉI Szabaditól Fonyódig...; elemzedékek, mÁst&L&k Népesedik a Balaton-part, éled a magyar tenger. Már találkoztunk fürdőzokikei és korai üdülőkkel is. Mi azt kutattuk, hogy milyen sportlehetőségek várják majd a főidényben az üdülni vágyó milliókat a nagy központban, Balatonszabadi és Fonyód között. A siófoki járási TS birodalmát 25 kilométeres szakasz határolja a Balaton parton. Szabaditól Fonyódig tart a szép birodalom, amelyről Balogh István, a járási TS elnöke áradozva beszélt. "- Nem mondhatom még, hogy már kielégítő a sportpályák száma a partvidéken, de a helyzet javulást mutat. Csak itt Siófokon négy tenisz-, két labdarúgó-, két kézilabda-, egy atlétikai és több röplabdapálya van a községi sportolók birtokában, de az üdülőtelepen is jóval több már a pályák száma, mint mondjuk három évvel ezelőtt. Külön örülök, hogy javultak a lehetőségek Széplakon, Zamárdiban, Földvárott, Szántódon, sőt Szemesen is. Mi már készülünk a nyári idény egyik legnagyobb balatoni sporteseményének, a junior teniszezők országos nemzetközi bajnokságának és a négy-ötszáz ifjúsági atlétát megmozgató Györök Zoltán atlétikai emlékverseny lebonyolítására. És még egyre ... VERSENY AZ ÜDÜLŐK KÖZÖTT Talán még sohasem ígért az üdülök sportja olyan sokat, mint az idén. Nem régen a megyei és járási TS bevonásával értekezletet tartott Balatonföldvárott a SZOT Délbalatoni Üdülési Igazgatósága, ami ilyen újszerű javaslatként hangzott el, a következő. A május 15-én kezdődő hivatalos üdülési idényben házibajnokságokat rendeznek majd az üdülőkben, s a legjobbak megmérkőznek majd a más helységek győztes labdarúgóival, röplabdázóival, pingpoigozóival vagy sakkozóival. Minden kéthetes turnusban megrendezik a viadalt, így az üdülési idény végén, hivatalosan szeptember 3-án tehát kiderül, hogy Balatonszabadi és Fonyód között melyik üdülőben sportoltak a legeredményesebben. A döntőkhöz már a TS adja a versenybírákat. Mindezt azonban azért lehet már megtenni, mert az üdülési igazgatóságon befejeződött a hároméves sportpályaépítési program. LELTÁR... Következetes munkát végzett a SZOT Délbalatoni Üdülési Igazgatóság, s ennek során ma már 29 röplabda, hat kosárlabda és négy füves labdarúgópálya várja a beutaltakat. Ezenkívül minden üdülőben ötven-ötven személyre egy pingpongasztal is rendelkezésre áll. — Már utolértük magunkat a sportpályák létesítésében — közölte az igazgatóság főkönyvelője, majd így folytatta: — Az utóbbi három évben csaknem egymillió forintot költöttünk a sportpályákra. És törődünk a pályák központi karbantartásával is. HARMINC BRIGADÉROS Már megkezdte munkáját az a harminc ember, akinek a feladata a parkok és a sportpályák rendszeres gondozása. Rajtuk kívül azonban a nagyobb üdülőkben három, négy ember is rendszeresen besegít a pályák karbantartásába. Tehát már kellő létszámú szakember őrködik a nagy vagyon megőrzésén. A főkönyvelő azt is hozzátette: — Örülünk a kincsnek, tehát vigyázunk a sportpályákra, mint a szemünk fényére! Jólesik ilyet hallani az idénykezdéskor. Mint ahogyan azt, is, hogy évente nyolcvanezer forintot fordítanak a sportszerek gondozására, pótlására. Igen. Már teljes kapacitással salakozzák a pályákat, javítják a hálókat és a sportszereket Szabadi és Fonyód között, és ez jó jel. Azt jelenti, hogy a jövőben még kellemesebb lesz a balatoni két hét. Szabó András kora délután volt. Kundl György, fiatal vegyésztechnikus már az előszobában ledobta a zakóját, a sporttáskát is a sarokba vágta. A szobában bekapcsolta a televíziót, kényelmesen elhelyezkedett, s hátradőlt a fotelban. A homloka gyöngyözött. Érdekes — gondolta —, pedig nem is volt komoly a meccs, csak afféle május elsejei üzemi torna. A kép futni kezdett, nem is figyelte. Nagyapját nézte, a heverőn fekvő öreget. „Elszunyókált a jó öreg — gondolta — 73 éves korában az ember szívesen, könnyen alszik. Kicsit nyitott szájjal, kapkodva a levegőt. Frank elvtárs — így szólítanak most is a kispesti direktórium tagjai. — Ne feledd, holnap május elseje. Te, a direktórium elnöke, nem hiányozhatsz a sportünnepély megnyitójáról. Feri, mondanák barátai, ne heveréssz, gyere, ma Hűvösvölgyben szerepelünk, és a gála nélküled semmit nem ér. Ne lustálkodj hát, az „untermann” nem hiányozhat. Frank, mondanák távoli ismerősei, öregfiú, hát itt találkozunk újra, a Vöröskőnél? Hm, még öt éve elment valahogy. Akkor 68 éves volt. Odafelé alig értünk a nyomába, visszaúton is biztosan lépkedett, csak hallgatott, nagyon szomorúan. Ide évről évre feljárt, az utóbbi években azonban már kevés ismerőse akadt. Barátom, hívná félre a szabadkai molnár, akihez a Tanácsköztársaság leverése után menekült, barátom. Ma május elseje van, nem értünk, játszunk, úszunk egy nagyot__ Alszol öreg, hová lett a sok napfény, amit magadba szívtál, régi erőd merre tűnt? ̋j Az öreg nem aludt. Kicsiny rést hagyott szemhéjai között, úgy figyelte, ravaszkásan unokáját. „Ülsz a televízió előtt, nézel. Gyöngyözik a homlokod, reggel azt mondtad, focizni mész, jól elfáradhattál. Apád, látod, jobban bírja, még most is az uszodában van. Ő a te korodban egy percre sem ült le. Ma is eljárhatnál vele, állná a versenyt. Gyerekkorodban velem tartottál. Emlékszel? Tizenöt év is elmúlt tán azóta. Nyolc éves lehettél. A Városligetet jártuk, akkor is május elseje volt. A felvonulás már befejeződött, a vásár helyén akkor futballpálya állt. A kapu mellett nézelődtél, a labda fejen talált, a földre csücsültél. Aztán a kézilabdázókat néztük, délután négy óra múlhatott, és mi a boxring alatt álltunk. Este fáklyás felvonulás volt. A Dózsa György úton színes melegítőben sportolók vonultak. A kezem rángattad, és csak ennyit hajtogattál: Nagypapa, emelj fel, emelj fel! A fejem fölé tartottalak. Mit látsz? — kérdeztem. Öklöket, magasra emelt öklöket, felelted. Meg szőnyegeket az ablakokban, és a sportolókat. Erősen fogtalak, úgy tűnt, szorításom ereje sejtjeidbe fut. És nevettem, és szerettem volna, ha akkor nézel rám, ha akkor úgy figyelsz, mint most, ha olyannak őrzed meg arcomat, ahogy rád nevetek, amint magasra tartalak, magasra, a fejem fölé, az öklök fölé ... Bocs Ferenc Kedvtelés? SZENVEDÉLY? Életszükséglet? Vallomások arról, hogy abba lehet-e hagyni a sportolást Május .. . Üdezöld fű, menyasszonyruhába öltözött fák, napsütés, orgonák illata. Május varázsa mindenkit a szabadba csábít. Mondhatni, május az alkalmi sportolók hónapja. De vajon lehet-e a sportot alkalmian űzni? Egyáltalán, aki megismerte örömeit, a siker mámorát, visszazökkenhet-e „alkalmi sportolóvá”? Egyáltalán, mit jelent a sport, olyan ember életében, aki tíz-húsz-huszonöt évet töltött rendszeres sportolással. Megrögzött szokássá vált? Vagy örömteli időtöltéssé? Esetleg szenvedéllyé? Ketten vallanak erről. Két olyan sportoló, akiket — túlzás nélkül állítható — világszerte ismertek, s akik ismerték a sportolás örömét és a siker élményét. Kazi, a józan Kazi Aranka, kiváló hosszútávfutónő, számos rekord és nagyszerű teljesítmény fűződik nevéhez. 1950-ben tűnt fel s 1962- ben a Pravda versenyén búcsúzott az atlétikától. Jelenleg rejtekhelyen van. — Bár ez roppant sportosan hangzik, mégsem sportügyben vagyok „rejtekhelyen”, hanem államvizsgára készülök. Szakdolgozatom tárgya: az 1865—68-as országgyűlés vasúti tárgyalásai. Mint ebből is kiderül, semmilyen közelebbi kapcsolatot a sporttal nem őriztem meg, a vasúttal azonban igen. Hát igen, valamihez hűnek kell maradni... Magyar, történelem szakon végzek, s szinte annyi energiám fekszik ebben, mint amennyit az atlétikai pályán eltöltöttem. — A tanulás lefoglalta minden erőmet, minden pillanatomat. Nem is akadt felesleges. Hogy hiányzott-e a mozgás? Igen, hiányzott, sőt hiányzik ma is. Ha már nagyon éhes vagyok rá, akkor elmegyek régi atléta-barátomhoz, Garay Sanyihoz, aki a tájékozódási futók edzője és hagyom, hogy alaposan megdolgoztasson. De rendszeresen nem futok. Nehezen hagytam abba a sportolást, mert szerettem futni, élveztem a futást, amikor formában voltam. Azután a búcsú nem éppen úgy történt, ahogyan elterveztem. Ez bizonyára hozzájárult a sport és az én további kapcsolatomhoz. Nem szeretek tolakodni... Tanulmányaimban is azért választottam olyat, amelynek semmi köze sincs a sporthoz. Talán, ha megvédem szakdolgozatomat, akkor ismét elkezdek valamit.Tehát? Kedvtelés? Szenvedély? Életszükséglet?) Kazi Aranka válasza: Nem lehet rá egyetlen szóval válaszolni. De talán azt mondanám mégis, hogy szenvedélyes kedvtelés. Greminger, a fáradhatatlan Greminger János, a kosárlabdasport fáradhatatlanba, 39 éves. 1964-ben fejezte be a versenyzést. Úgy tűnt, hogy sohasem fog kiöregedni. — Egyszer elérkezik a visszavonulás ideje. Nehéz és válságos idő ez. Ha azt számítom, hogy iskolacsapatban mikor kezdtem a játékot, akkor huszonöt évet töltöttem a pályán... Ezt a huszonöt évet nem lehet gongszóra befejezettnek tekinteni. Mégis, hat hónapig valósággal visszatartottam magam, de talán ez volt a legnehezebb. Nekem úgy kell a jó fáradtság érzése, mint másnak az oxigén. Sportolói pályafutásom alatt, összesen ha kétszer beteg voltam. Amikor abbahagytam, egymást követte tüdőgyulladás, mellhártyagyulladás. Most teniszezek a budapesti első osztályban. Egészségi állapotom egyensúlyba került. Én akkor érzem jól magam, ha annyira elfáradok, hogy úgy tűnik, nem tudok tovább lépni... — A tenisz különben is régi szerelem, most végre kedvemre hódolhatok neki. Hogy meddig lehet teniszezni? Én azt hiszem, az emberi kor végső határáig, csak mindig más, az erőnlétnek megfelelő ellenfelet kell választani... — Egyébként szerencsés vagyok, mert a munkám is a sport. A Bp. Honvéd módszertani alosztályának vagyok a vezetője. Ezért nem voltam és nem lettem szurkoló. Persze izgulok a győzelemért, de nem a szurkoló szemével. Nincs az az izgalmas mérkőzés, amelyen én a tribünön ülve elfáradnék. Nem, én csak a pályán tudok elfáradni. S enélkül a fáradtság nélkül nem is tudnék élni. (Tehát? Kedvtelés? Szenvedély? Életszükséglet?) Greminger válasza: „Életszükséglet!” Ha eljön az idő, abba kell hagyni a sportolást a legjobbak között. De hogy abba lehet-e hagyni egyáltalán? A kérdezettek úgy válaszoltak, hogy a mozgásigény megmarad, s ismét helyet követel magának. Van, akinél több, van, akinél kevesebb helyet követel a sportolás, de követel, ez a tény. Mert a sport szenvedéllyel űzött kedvtelés, amely életszükségletté válik... Réti Anna Szerda, 1968. május 1. 3