Népsport, 1968. július (24. évfolyam, 128-149. szám)

1968-07-01 / 128. szám

TETTEMÉRT NYARALÓK A Balaton tó a Dunántúl közepén. Magyarország és Közép- Európa legnagyobb tava: 595 krrr. Hossza 78, szélessége 5— 12.5 km, a tihany-szántódi szorosban csak 1.5 km. Átlag 3 m mély. Legmélyebb a tihanyi ,,kút”-ban, u­m. Medencéje fia­tal, újpleisztocén időszaki, tektonikus süllyedek. Ez utóbbit feltehetőleg nem mindenki tudja róla, mi is a lexikonból olvastuk ki. Azzal viszont már az ovis korú srácok is tökéletesen tisztában vannak, hogy egy príma hely. Hogy miért olyan príma? Mert a Balcsin mindent lehet csinálni, amit nyáron egyáltalán érdemes. Fürödni, napozni, pecázni, vitorlázni, szórakozni, jókat enni, inni, aludni, egyszó­val — kikapcsolódni. És kiknek lehet most nagyobb szükségük a pihenésre, az energiagyűjtésre, mint legjobb sportolóinknak, az olimpiai fel­készülés hajrája előtt? Egy forró, kánikulai napon, majdhogynem a vak véletlenre bízva magunkat, kocsiba ültünk, hogy tettenérjünk néhány él­sportolót nyaralás közben. Hogy meglessük őket, mivel töltik szabadidejüket, milyenek, amikor nem vívóplasztron, számo­zott mez, tornásztrikó feszül rajtuk, hanem egyszerű fürdő­ruha. Hát meglestük őket. Csudálatosan könnyen alkalmazkodtak az új helyzethez, el­együltek a „civilek’’ között, ugyanolyan barnák, vidámak, gondtalanok. De hisz épp ezért vannak ott! I. FEJEZET: Amelyben „szimatot kapunk" — Hű, itt aztán van ember, ép­pen elég — sóhajtottunk fel, s ezzel nem annyira csodálatunk­nak adtunk hangot Siófok pezs­gő élete iránt, mint inkább rossz előérzetünknek: könnyebb a szénakazalban felkutatni egy tűt, mint itt a nagy nyüzsgésben sportolóitat. Egy fiatalember tolta előttünk kerékpárját. Talán szolgálhat valamilyen útbaigazítással. De hisz ez Ihász Kálmán! Csak­ így, 4-es szám nélkül nehezebb volt hátulról felismerni. És nem szok­ott­­ ő ilyen kimérten bal­lagni ... — Fáj a térdem ... Hoztam labdát, de inkább csak­ pihen­­getek. A srác legnagyobb bána­tára még tollaslabdázni sem tu­dok ... Pedig nagyon nehéz így mozgás nélkül... Vagy tényleg nem tudott spor­toló címeket, vagy pedig csak­ a sporttársi szolidaritásból tagadta le értesüléseit, de ezen a nyomon nem jutottunk tovább. Néhány perc múlva azonban — hála focistáink népszerűségének — már „szimatot kaptunk”, csal­hatatlan szurkolók tájékoztat­tak, hogy Dunai II Lellán fel­lelhető. II. FEJEZET: Amelyben kiderül, hogy a gólkirály sem tétlen­ül, hanem vízibiciklin ül A gólkirályt Lellén fel is lel­tük. Elütően más uralkodók ud­vari szokásaitól, ő nem a foga­dóteremben, hanem az üdülő ár­nyas parkjában várt bennünket az udvari etikettnek megfelelően a fürdőnadrágban. (Ebben az udvarban ugyanis jobbára ezt vi­seli mindenki.) A gólkirály a hét elején érke­zett meg a Balaton partjára, s azóta egyfolytában jól érzi ma­gát. — Hét év óta nem tudtam el­menni nyaralni — mondta Du­nai Anti. — Most végre sikerült. Hát igyekszem kihasználni ezt a tíz napot. Elindultunk a vízpart felé, Anti egyik karján a tündéri Ani­tával, kislányával, a másikon egy nagy, pettyes labdával — E tíz nap célja természete­sen a pihenés, a kikapcsolódás — tette hozzá a kitűnő csatár. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem mozog az ember. Mert vegyünk csal­: egy napot, délelőtt nagyrészt fürdés, dél­után rövid pihenő, aztán labdá­­zás, csónakázás meg tenisz. Fe­leségem jól teniszezik, s így nagyszabású „házi” bajnokságok­ra kerül sor nap mint nap. (Arról, hogy ki nyeri általában Rajt előtt a vízibicikli, a meccseket, már nem szólt a csatár.) A parton egy kis labdázás kö­­­zött szerepel még itt a vízibicikli dődött a család legfiatalabb tag­ is — mondta Anti. — Ez pedig jónak közreműködésével nem tartozik a könnyű járművek — Apuci, fürödjünk inkább — vetett véget a küzdelemnek Anita, s húzta a papát a part felé. — A „kiegészítő” sportok kö­közé. Míg beérünk vele a bó­jáig, bizony érzem a lábamban a pedálozás nyomait. A pillanatnyi helyzet úgy festett, hogy e lábmunkára rö­vid időn belül sor kerül Leg­alábbis a kislány mindent el­követett, hogy így legyen. — Hogy foci is legyen, szer­veztem egy kiskapus mérkőzést. A teniszpályán bonyolítjuk le. A víz felé sétáltak vissza. Bi­ciklizni ... Kapitány: Dunai Antal. III. FEJEZET: Amelyben Kozma ápolgatja a hagyományt, de azért az Adria Kupára is gondol Messziről, az alkony kezdetén egy pillanatig azt hittük: a vilá­gítótornyot látjuk a balatonfü­redi mólón. Közelebb érve, át­változott olimpiai bajnokká. Kozma Pista állt ott, teljes ter­jedelmében. — Mit csinálsz itt? — Azt, amit mindennap, már egy hete. Azaz semmit. Vagy ta­lán mégis ... Egy szép hagyo­mányt ápolok... __ ??? — Évről évre itt, a Vasas ví­­torlásházában töltöm nyári szabadságomat „Girinc” bará­tommal együtt. És kedélyesen megveregeti a válogatott kerettag, légsúlyú bir­kózó, Bolla Jóska, vállát. Azt szemmel láthatólag váratlanul érte ez a megpróbáltatás. Pedig hozzászokhatott „Pici” szereteté­­nek ilyesfajta megnyilvánulá­saihoz, hiszen a 140 kilón fe­lüli óriás és 57 kilós kollégája évek óta elválaszthatatlan bará­tok. Közösen mondják el, hogy a tulajdonképpeni­ semmittevés mennyire zsúfolt programban jelentkezik. Úszás, evezés, vi­torlázás — mert ugyebár telje­sen egyetlen pillanatra sem le­het szakítani a sporttal... — Hétfőn vége az aranysza­badságnak — búcsúzik Kozma. — A hét végén Jugoszláviában, az Adria Kupán kemény csaták várnait... Egyébként, ha segít­hetek, Varga Zoliék is itt nya­ralnak, arrébb pedig, a Meteor vitorlásházban a fél mexicói csapatot megtaláljátok... Kozma: — De jót aludtam! IV. FEJEZET: Amelyben nem derül ki, hogy Alexandrából mi lesz Balatonfüredi országút, este hét óra. A nap szívesen sütne, de önző felhők eltakarják. Enyhe szürkület, a nemzetközi kem­­pingtábor szövevényes úthálóza­tán nehezen vergődünk el a Vörös Meteor vitorlásházába. Az étterem előtt ősz hajú férfi ül. — Bocsánat, talán meg tudja mondani, itt nyaral-e a Schmitt­­házaspár. — A sportolók? Igen. .Még be sem fejezi, már fel­tűnik Schmitt Fali jól ismert alakja, hamisítatlan, üdülői kosztümben: ingpulóver, far­mernadrág, fapapucs és néger­­barna­­ bőr. — Nahát­, a mai nap a kellel­­mes meglepetéseké. Az imént érkeztek apósomék — mutat a padon ülő férfira, aki a meg­nyugtató választ adta — most pedig újságírók. — Mikor jöttetek? — Úh, már ősi üdülők­nek számítunk, egy hete érkez­tünk, ilyenkor érzi legjobban magát a beutalt, ekkorra már sikerül kiűzni a rovarokat a szobából, felsúrolni a padlót, és tegnap végre egy teljes éjsza­kát átaludtunk — egyfolytában. Most nagyon sajnáljuk, hogy csak egy hétig maradunk. — Miért ilyen rövid ideig? — Csekély üzemzavar a két sportág között. Mi, vívók egy héttel előbb fejeztük be az idényt, és ennyivel előbb kezd­jük a felkészülést, mint a torná­szok. Ez van. Nagyon jól érez­zük magunkat, először üdülünk együtt, és kislányunk, Alexand­ra is első ízben tölt egyhuzam­ban ennyi időt a családdal. Makray Kati érkezik vidáman, barnán. — Hét éve nem üdültem! — És azóta sem volt ilyen jó színed — toldja meg a férje. — Légy szíves, számolj be repre­zentatív kirándulásainkról. — Na igen, jártunk a Kisfa­­ludy-házban, Tihanyban meg­hallgattunk egy csodálatos or­­gonahangversenyt, egy vitor­lással becirkáltuk a Balatont, de az igazi élmény Pali horgász­zsákmánya volt. Életében elő­ször horgászott, s öt perc alatt fogott egy hatalmas pontyot. Ez az első napon történt. Azóta sem vett botot a kezébe. A Balaton felől lelkes gyer­­mekkiáltás hangzik. Apró lá­bain tipegve, a nagymama kezé­be csimpaszkodva Alexandra érkezik, tíz hónapjának minden energiáját latba vetve. — Erős, akár egy tornász — mondjuk. A kislány mosolyog, bólogat. Papája kicsit ráncolja a homlokát. — És fürge, mint a vívók — tesszük hozzá már-már mentege­­tődzve. A kislány változatlanul mosolyog, bólogat, a papa arca is megenyhül, de a válasz el­marad, így ma még nem tudhatjuk bi­zonyosan, hogy Alexandrából tornász vagy vívó lesz ... V. FEJEZET: Amelyben egy tigris megfutamít, közvetlenül vacsora után Sákovics „Bözsi” sokkal hatá­rozottabb, mint Alexa. De ez koránál fogva érthető is. Hiszen már öt és fél éves! Eldöntötte, hogy tigris lesz. — Egész nap tigrisest játszunk — újságolja az „anyatigris”, Sá­­ko­vics Józsefné. — Vagy Alexá­­zunk, mert az is egy külön mű­sorszám ... Ilitkin tudok eny­­nyit foglalkozni a fiammal. Na­gyon élvezem! — Az idővel is szerencséjük volt. . . — Egy-két bor 13 nap volt mindössze. De annyi kell is, hogy az ember újra tudjon örül­ni a napnak. Egyébként is a vívóplaszt­o­n nélkül úgy érzem­­ magam, mint a szardínia, mikor kikerül a dobozból. — Vagy visszajut a vízbe... — Ka igen, rengeteget úszom is. Mis elhoztam az ugrókötelemet is. Bózsi méri az időt. Egy perc szökdelés, egy perc pihenő. Ez a beosztás. És ez a gyerek any­­a­yira szigorú, hogy egyetlen li­­hegéssel sem engedélyez hosz­­szabb szünetet... Vitorláztunk is, szóval kellemesen telt el az idő. Sajnos, nagyon gyorsan is. Hétfőn már utazunk haza. Szo­katlan lesz, hogy rögtön teljes gőzzel folytatódik a felkészülés. Eddig mindig a világbajnokság után kaptunk szabadságot, most ez olimpiai munka közben „lazí­tottunk” néhány napot. Még szívesen elbeszélgetnénk egy-két dologról, de az egyre erősödő mozgás figyelmeztet, hogy ideje elköszönni. Ha egy kistigris közvetlenül vacsora után ilyen vészjóslóan mozog, leg­jobb késedelem nélkül elhagyni a helyszínt. A Vörös Meteor vitorlásház kertjében. VI. FEJEZET: Amelyben Fazekas Laci a kemény játékra oktat, de mindenki túléli Már alaposan besötétedett,­­ amikor Kenésére értünk. A tó- I bán azonban még mindig fü­­­­rödtek, igaz, a hőmérő higany­szála most is a húsz fok fölött tanyázott. Fazekas Laciék nya­ralóját viszonylag könnyen meg­találtuk, csak éppen Laci nem volt otthon. A szomszéd igazí­tott útba: ő azt tanácsolta, hogy nézzünk szét a környéken, mert nyilván nem mentek messzire. Mármint a kis Fazekas s egy barátja. A vasúti sorompó közelében levő vendéglőnél kezdtük a­­ szemlélődést Meglepő siker­­r rem Az egyik asztal mellett ott­­ ült a fiatal játékos, barátja , egy tányér paradicsomos káposz­ta társaságában. Szemmel láthatóan örölt a találkozásnak, így ugyanis volt ürügy arra, hogy abbahagyja az evést. A kölcsönös üdvözlések után megkérdeztük: — Most jó?... de ezalatt a szabadságot, a kikapcsolódást, a napfényt, a hűs, simogató hul­lámokat értettük. — Most nem jó — mondta. — Ő ugyanis a paradicsomos ká­posztára értette. — Milyen a pihenés? — Fárasztó. Mint kiderült, Laci meglehető­sen kevés időt tölt azzal, hogy egy helyben, mozdulatlanul ül­jön vagy feküdjön, leszámítva az éjszakai alvást. Egyébként a ház kertjében levő lábtenisz­pályán veri el ideje, s ellenfelei nagy részét. Persze, nem min­dig lábteniszezik. Időnként kis­kapuznak vagy fejelnek. Az utóbbit a vízben is űzik. És ter­mészetesen a fürdés és a csóna­kázás sem maradhat ki. — Én nem bírom ki tétlenül. Mozgás, labda nélkül. Ma is volt egy nagyszabású kiskapuzás, melynek keretében megmutat­tam, hogyan játsszák külföldön a kemény focit. Ezzel kapcsolatban Papp Jós­ka, a válogatott asztaliteniszező, az említett társ­a megmutatta dagadt könyökét. Kedvenc időtöltésük még Fa­zekas Laciéknak, hogy­ kijárnak a helyi csapat mérkőzéseire, a szomszédos pályára. Ilyenkor még a levegő is szikrázik, nem­csak a sípcsontok. — Ezeken a meccseken külön élvezet, hogy nincs a pályán az ember — mondta Laci. — No és meddig tart a nya­ralás? — kérdeztük búcsúzóul — Egy n­appal előbb hazame­gyek, mint ahogy elkezdődik az olimpiai felkészülés. Egy nap ugyanis kell, hogy kipihenjem magam... UTÓSZÓ: A Balaton tó a Dunántúl kö­zepén. Magyarország és Közép- Európa legnagyobb tava: 595 km 3. Hossza 78, szélessége 5— 12.5 km, a tihanyi—szántódi szo­rosban csak 1.5 km. Átlag 3 m mély. Legmélyebb a tihanyi „kút”-ban: 11 m. Medencéje fia­tal, újpleisztocén időszaki, tekto­nikus süllyedek. Ez áll, az Új Magyar Lexikon­ban. Jóindulatúan megpróbáltuk bővíteni, a Balatonról szóló passzust, elkészítettük kis képes mellékletünket, melyből kiderül, hogy a magyar tenger jellemzői nemcsak a mélység, hosszúság, szélesség, hanem egy-egy jól sikerült kenesei csel, egy tihanyi orgonahangverseny, egy barát­ságos hátbavágás a füredi mó­lón is közéjük sorolható. Egyébként minden­kitől elné­zést kérünk a zaklatásért: Bellák Ferenc Böcs Ferenc Várkonyi Sándor Hétfő, 1568. Július 1.­3

Next