Népsport, 1968. július (24. évfolyam, 128-149. szám)
1968-07-01 / 128. szám
TETTEMÉRT NYARALÓK A Balaton tó a Dunántúl közepén. Magyarország és Közép- Európa legnagyobb tava: 595 krrr. Hossza 78, szélessége 5— 12.5 km, a tihany-szántódi szorosban csak 1.5 km. Átlag 3 m mély. Legmélyebb a tihanyi ,,kút”-ban, um. Medencéje fiatal, újpleisztocén időszaki, tektonikus süllyedek. Ez utóbbit feltehetőleg nem mindenki tudja róla, mi is a lexikonból olvastuk ki. Azzal viszont már az ovis korú srácok is tökéletesen tisztában vannak, hogy egy príma hely. Hogy miért olyan príma? Mert a Balcsin mindent lehet csinálni, amit nyáron egyáltalán érdemes. Fürödni, napozni, pecázni, vitorlázni, szórakozni, jókat enni, inni, aludni, egyszóval — kikapcsolódni. És kiknek lehet most nagyobb szükségük a pihenésre, az energiagyűjtésre, mint legjobb sportolóinknak, az olimpiai felkészülés hajrája előtt? Egy forró, kánikulai napon, majdhogynem a vak véletlenre bízva magunkat, kocsiba ültünk, hogy tettenérjünk néhány élsportolót nyaralás közben. Hogy meglessük őket, mivel töltik szabadidejüket, milyenek, amikor nem vívóplasztron, számozott mez, tornásztrikó feszül rajtuk, hanem egyszerű fürdőruha. Hát meglestük őket. Csudálatosan könnyen alkalmazkodtak az új helyzethez, elegyültek a „civilek’’ között, ugyanolyan barnák, vidámak, gondtalanok. De hisz épp ezért vannak ott! I. FEJEZET: Amelyben „szimatot kapunk" — Hű, itt aztán van ember, éppen elég — sóhajtottunk fel, s ezzel nem annyira csodálatunknak adtunk hangot Siófok pezsgő élete iránt, mint inkább rossz előérzetünknek: könnyebb a szénakazalban felkutatni egy tűt, mint itt a nagy nyüzsgésben sportolóitat. Egy fiatalember tolta előttünk kerékpárját. Talán szolgálhat valamilyen útbaigazítással. De hisz ez Ihász Kálmán! Csak így, 4-es szám nélkül nehezebb volt hátulról felismerni. És nem szokott ő ilyen kimérten ballagni ... — Fáj a térdem ... Hoztam labdát, de inkább csak pihengetek. A srác legnagyobb bánatára még tollaslabdázni sem tudok ... Pedig nagyon nehéz így mozgás nélkül... Vagy tényleg nem tudott sportoló címeket, vagy pedig csak a sporttársi szolidaritásból tagadta le értesüléseit, de ezen a nyomon nem jutottunk tovább. Néhány perc múlva azonban — hála focistáink népszerűségének — már „szimatot kaptunk”, csalhatatlan szurkolók tájékoztattak, hogy Dunai II Lellán fellelhető. II. FEJEZET: Amelyben kiderül, hogy a gólkirály sem tétlenül, hanem vízibiciklin ül A gólkirályt Lellén fel is leltük. Elütően más uralkodók udvari szokásaitól, ő nem a fogadóteremben, hanem az üdülő árnyas parkjában várt bennünket az udvari etikettnek megfelelően a fürdőnadrágban. (Ebben az udvarban ugyanis jobbára ezt viseli mindenki.) A gólkirály a hét elején érkezett meg a Balaton partjára, s azóta egyfolytában jól érzi magát. — Hét év óta nem tudtam elmenni nyaralni — mondta Dunai Anti. — Most végre sikerült. Hát igyekszem kihasználni ezt a tíz napot. Elindultunk a vízpart felé, Anti egyik karján a tündéri Anitával, kislányával, a másikon egy nagy, pettyes labdával — E tíz nap célja természetesen a pihenés, a kikapcsolódás — tette hozzá a kitűnő csatár. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem mozog az ember. Mert vegyünk csal: egy napot, délelőtt nagyrészt fürdés, délután rövid pihenő, aztán labdázás, csónakázás meg tenisz. Feleségem jól teniszezik, s így nagyszabású „házi” bajnokságokra kerül sor nap mint nap. (Arról, hogy ki nyeri általában Rajt előtt a vízibicikli, a meccseket, már nem szólt a csatár.) A parton egy kis labdázás között szerepel még itt a vízibicikli dődött a család legfiatalabb tag is — mondta Anti. — Ez pedig jónak közreműködésével nem tartozik a könnyű járművek — Apuci, fürödjünk inkább — vetett véget a küzdelemnek Anita, s húzta a papát a part felé. — A „kiegészítő” sportok köközé. Míg beérünk vele a bójáig, bizony érzem a lábamban a pedálozás nyomait. A pillanatnyi helyzet úgy festett, hogy e lábmunkára rövid időn belül sor kerül Legalábbis a kislány mindent elkövetett, hogy így legyen. — Hogy foci is legyen, szerveztem egy kiskapus mérkőzést. A teniszpályán bonyolítjuk le. A víz felé sétáltak vissza. Biciklizni ... Kapitány: Dunai Antal. III. FEJEZET: Amelyben Kozma ápolgatja a hagyományt, de azért az Adria Kupára is gondol Messziről, az alkony kezdetén egy pillanatig azt hittük: a világítótornyot látjuk a balatonfüredi mólón. Közelebb érve, átváltozott olimpiai bajnokká. Kozma Pista állt ott, teljes terjedelmében. — Mit csinálsz itt? — Azt, amit mindennap, már egy hete. Azaz semmit. Vagy talán mégis ... Egy szép hagyományt ápolok... __ ??? — Évről évre itt, a Vasas vítorlásházában töltöm nyári szabadságomat „Girinc” barátommal együtt. És kedélyesen megveregeti a válogatott kerettag, légsúlyú birkózó, Bolla Jóska, vállát. Azt szemmel láthatólag váratlanul érte ez a megpróbáltatás. Pedig hozzászokhatott „Pici” szeretetének ilyesfajta megnyilvánulásaihoz, hiszen a 140 kilón felüli óriás és 57 kilós kollégája évek óta elválaszthatatlan barátok. Közösen mondják el, hogy a tulajdonképpeni semmittevés mennyire zsúfolt programban jelentkezik. Úszás, evezés, vitorlázás — mert ugyebár teljesen egyetlen pillanatra sem lehet szakítani a sporttal... — Hétfőn vége az aranyszabadságnak — búcsúzik Kozma. — A hét végén Jugoszláviában, az Adria Kupán kemény csaták várnait... Egyébként, ha segíthetek, Varga Zoliék is itt nyaralnak, arrébb pedig, a Meteor vitorlásházban a fél mexicói csapatot megtaláljátok... Kozma: — De jót aludtam! IV. FEJEZET: Amelyben nem derül ki, hogy Alexandrából mi lesz Balatonfüredi országút, este hét óra. A nap szívesen sütne, de önző felhők eltakarják. Enyhe szürkület, a nemzetközi kempingtábor szövevényes úthálózatán nehezen vergődünk el a Vörös Meteor vitorlásházába. Az étterem előtt ősz hajú férfi ül. — Bocsánat, talán meg tudja mondani, itt nyaral-e a Schmittházaspár. — A sportolók? Igen. .Még be sem fejezi, már feltűnik Schmitt Fali jól ismert alakja, hamisítatlan, üdülői kosztümben: ingpulóver, farmernadrág, fapapucs és négerbarna bőr. — Nahát, a mai nap a kellelmes meglepetéseké. Az imént érkeztek apósomék — mutat a padon ülő férfira, aki a megnyugtató választ adta — most pedig újságírók. — Mikor jöttetek? — Úh, már ősi üdülőknek számítunk, egy hete érkeztünk, ilyenkor érzi legjobban magát a beutalt, ekkorra már sikerül kiűzni a rovarokat a szobából, felsúrolni a padlót, és tegnap végre egy teljes éjszakát átaludtunk — egyfolytában. Most nagyon sajnáljuk, hogy csak egy hétig maradunk. — Miért ilyen rövid ideig? — Csekély üzemzavar a két sportág között. Mi, vívók egy héttel előbb fejeztük be az idényt, és ennyivel előbb kezdjük a felkészülést, mint a tornászok. Ez van. Nagyon jól érezzük magunkat, először üdülünk együtt, és kislányunk, Alexandra is első ízben tölt egyhuzamban ennyi időt a családdal. Makray Kati érkezik vidáman, barnán. — Hét éve nem üdültem! — És azóta sem volt ilyen jó színed — toldja meg a férje. — Légy szíves, számolj be reprezentatív kirándulásainkról. — Na igen, jártunk a Kisfaludy-házban, Tihanyban meghallgattunk egy csodálatos orgonahangversenyt, egy vitorlással becirkáltuk a Balatont, de az igazi élmény Pali horgászzsákmánya volt. Életében először horgászott, s öt perc alatt fogott egy hatalmas pontyot. Ez az első napon történt. Azóta sem vett botot a kezébe. A Balaton felől lelkes gyermekkiáltás hangzik. Apró lábain tipegve, a nagymama kezébe csimpaszkodva Alexandra érkezik, tíz hónapjának minden energiáját latba vetve. — Erős, akár egy tornász — mondjuk. A kislány mosolyog, bólogat. Papája kicsit ráncolja a homlokát. — És fürge, mint a vívók — tesszük hozzá már-már mentegetődzve. A kislány változatlanul mosolyog, bólogat, a papa arca is megenyhül, de a válasz elmarad, így ma még nem tudhatjuk bizonyosan, hogy Alexandrából tornász vagy vívó lesz ... V. FEJEZET: Amelyben egy tigris megfutamít, közvetlenül vacsora után Sákovics „Bözsi” sokkal határozottabb, mint Alexa. De ez koránál fogva érthető is. Hiszen már öt és fél éves! Eldöntötte, hogy tigris lesz. — Egész nap tigrisest játszunk — újságolja az „anyatigris”, Sákovics Józsefné. — Vagy Alexázunk, mert az is egy külön műsorszám ... Ilitkin tudok enynyit foglalkozni a fiammal. Nagyon élvezem! — Az idővel is szerencséjük volt. . . — Egy-két bor 13 nap volt mindössze. De annyi kell is, hogy az ember újra tudjon örülni a napnak. Egyébként is a vívóplaszton nélkül úgy érzem magam, mint a szardínia, mikor kikerül a dobozból. — Vagy visszajut a vízbe... — Ka igen, rengeteget úszom is. Mis elhoztam az ugrókötelemet is. Bózsi méri az időt. Egy perc szökdelés, egy perc pihenő. Ez a beosztás. És ez a gyerek anyayira szigorú, hogy egyetlen lihegéssel sem engedélyez hoszszabb szünetet... Vitorláztunk is, szóval kellemesen telt el az idő. Sajnos, nagyon gyorsan is. Hétfőn már utazunk haza. Szokatlan lesz, hogy rögtön teljes gőzzel folytatódik a felkészülés. Eddig mindig a világbajnokság után kaptunk szabadságot, most ez olimpiai munka közben „lazítottunk” néhány napot. Még szívesen elbeszélgetnénk egy-két dologról, de az egyre erősödő mozgás figyelmeztet, hogy ideje elköszönni. Ha egy kistigris közvetlenül vacsora után ilyen vészjóslóan mozog, legjobb késedelem nélkül elhagyni a helyszínt. A Vörös Meteor vitorlásház kertjében. VI. FEJEZET: Amelyben Fazekas Laci a kemény játékra oktat, de mindenki túléli Már alaposan besötétedett, amikor Kenésére értünk. A tó- I bán azonban még mindig fürödtek, igaz, a hőmérő higanyszála most is a húsz fok fölött tanyázott. Fazekas Laciék nyaralóját viszonylag könnyen megtaláltuk, csak éppen Laci nem volt otthon. A szomszéd igazított útba: ő azt tanácsolta, hogy nézzünk szét a környéken, mert nyilván nem mentek messzire. Mármint a kis Fazekas s egy barátja. A vasúti sorompó közelében levő vendéglőnél kezdtük a szemlélődést Meglepő sikerr rem Az egyik asztal mellett ott ült a fiatal játékos, barátja , egy tányér paradicsomos káposzta társaságában. Szemmel láthatóan örölt a találkozásnak, így ugyanis volt ürügy arra, hogy abbahagyja az evést. A kölcsönös üdvözlések után megkérdeztük: — Most jó?... de ezalatt a szabadságot, a kikapcsolódást, a napfényt, a hűs, simogató hullámokat értettük. — Most nem jó — mondta. — Ő ugyanis a paradicsomos káposztára értette. — Milyen a pihenés? — Fárasztó. Mint kiderült, Laci meglehetősen kevés időt tölt azzal, hogy egy helyben, mozdulatlanul üljön vagy feküdjön, leszámítva az éjszakai alvást. Egyébként a ház kertjében levő lábteniszpályán veri el ideje, s ellenfelei nagy részét. Persze, nem mindig lábteniszezik. Időnként kiskapuznak vagy fejelnek. Az utóbbit a vízben is űzik. És természetesen a fürdés és a csónakázás sem maradhat ki. — Én nem bírom ki tétlenül. Mozgás, labda nélkül. Ma is volt egy nagyszabású kiskapuzás, melynek keretében megmutattam, hogyan játsszák külföldön a kemény focit. Ezzel kapcsolatban Papp Jóska, a válogatott asztaliteniszező, az említett társa megmutatta dagadt könyökét. Kedvenc időtöltésük még Fazekas Laciéknak, hogy kijárnak a helyi csapat mérkőzéseire, a szomszédos pályára. Ilyenkor még a levegő is szikrázik, nemcsak a sípcsontok. — Ezeken a meccseken külön élvezet, hogy nincs a pályán az ember — mondta Laci. — No és meddig tart a nyaralás? — kérdeztük búcsúzóul — Egy nappal előbb hazamegyek, mint ahogy elkezdődik az olimpiai felkészülés. Egy nap ugyanis kell, hogy kipihenjem magam... UTÓSZÓ: A Balaton tó a Dunántúl közepén. Magyarország és Közép- Európa legnagyobb tava: 595 km 3. Hossza 78, szélessége 5— 12.5 km, a tihanyi—szántódi szorosban csak 1.5 km. Átlag 3 m mély. Legmélyebb a tihanyi „kút”-ban: 11 m. Medencéje fiatal, újpleisztocén időszaki, tektonikus süllyedek. Ez áll, az Új Magyar Lexikonban. Jóindulatúan megpróbáltuk bővíteni, a Balatonról szóló passzust, elkészítettük kis képes mellékletünket, melyből kiderül, hogy a magyar tenger jellemzői nemcsak a mélység, hosszúság, szélesség, hanem egy-egy jól sikerült kenesei csel, egy tihanyi orgonahangverseny, egy barátságos hátbavágás a füredi mólón is közéjük sorolható. Egyébként mindenkitől elnézést kérünk a zaklatásért: Bellák Ferenc Böcs Ferenc Várkonyi Sándor Hétfő, 1568. Július 1.3