Népsport, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-01 / 27. szám

LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦LABDARÚGÁS ♦LABDARÚGÁS ♦LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁ Alapozni nagyon nehéz... A múlt hét jelentős szakasza volt labdarúgóink felkészülésének. Az edzőtáborban levők haj­ráztak, az előre eltervezett maximumig fokozták a terhelést, ettől kezdve változnak a gyakorlatok, megkezdődik a formábahozás hasonlóan nehéz feladata. A szövetségben először az edzők szakbizott­­ sága, majd az elnökség tárgyalta a válogatott kialakításának, felkészítésének tervét. Ennek lé­nyege: még magasabbra kell emelni a mércét! Csak szorgalmas, a válogatottságot megbecsülő játékosok húzhassák magukra a meggypiros mezt. Olyanok, akik például most, az edzőtermekben is helytállnak! Ha cent, lenne becipszelve és felkötve a karja, sokan irigyelnék Fazekast. Egyedül edz, senki sem mondja neki, hogy gyorsítson, s­­ annyit labdázik, amennyit akar. ő pedig sokat akar. Esténként túlórázik is. Igaz, hogy ez a többinek sincs megtiltva ... (MTI Foto, Kovács Gyula felvétele) Róka fogta csuka ... A tréfás gyakorlatot bemutatja Mucha és Vépi, a Ferencváros két fiatalja (MTI Foto, Kovács Gyula felv.) Sémi­ek között külön betegszobát, esetleg mi­ni-kórházat lehetne létesíteni a tatai edzőtáborban. Fekvő be­tegről nem hallottunk, de annál több az ambuláns. Fazekassal a portán találkoz­tunk, egy­ levelet adott át a te­lefonos­ kisasszonynak, kérve, hogy sürgősen továbbítsa az il­letékesnek. — Két hét múlva kicserélik ezt a kölöncöt — mutatott a bal karján levő vastag gipszre. — Addig? — Sokat szaladgálok. Lefutok naponta tíz kilométert. Ked­vemre játszadozom a labdával, végre nem szól rám érte senki. — És az autó? — Egyelőre csak lendkerekes­­sel foglalkozom. ★ Borbély gondterhelt arccal ült egy fotelban, amikor megszólí­tottuk. — Hogyan történt Fenével? — Kivetődtem egy labdára, és Feri rúgott. Előtte egy pillana­tig mindketten a másikra vár­tunk. S arra, hogy nem vető­döm, én hogy nem rúg. Aztán mégis összecsaptunk. — S most mi van Benével? — A térdén sérült meg. Fel­vitték Pestre. Pihen. Remélem, nem lesz komolyabb baja. ★ Jánosi fájó szívvel nézte tár­sait a tornateremben. Ő tudja, mit jelent sérültnek lenni, hi­szen hosszú hónapokig volt harcképtelen. — A régi sebek, már begyó­gyultak. Úgy éreztem, hogy minden rendben lesz. Jólesett az alapozás, nagyon készültem­. — Mi okozta a sérülést? — Egy kispályás mérkőzésen „adtunk” egymásnak, úgy is­tenigazából. Aztán egy rúgás eltalálta a jobblábamat. Azon­nal bedagadt. Azóta csendes szemlélődő vagyok. Ilyen az én szerencsém. Azért elkeseredésre nincsen ok. A sérülések lassan rendbe­­j­önnek, és lehet pótolni a mu­lasztottakat. Addig is­­ javu­lást kívánunk! A pécsiek lógnak a szeren, azaz... Rapp egy picit csal, a jobb lábával „támaszkodik” a bordás­falon, így könnyebb. Jóval könnyebb! (MTI Fotó: Petrovits László felvétele) „Legalább Süss!...” Az alapozás A hete.ne­t­hez. A máso­dik általában — rossz. A har­madik szinte elviselhetetlen! A negyedikben a rutinos edzők nem hallják meg a morgást, dühös kifakadást, ironikus meg­jegyzést, s csak legyintenek, ha a társaság minden átmenet nél­kül megbolondul és­­ „lelkiz­ni” kezd. A Pécsi Dózsában néhányan előtornásznak, hercig fiúnak, konkrétabban fogalmazva: strébernek titulálják a csapat kapitányát, Konrád Jánost. — Nem kell odafigyelni! — igyekszik bagatellizálni a kér­dést a ritkán mosolygó védőjá­tékos, de azért érződik hang­ján, hogy most, ebben, ő sem­telj­esen biztos. — Sok fiatal van a csapatban. Ez egyrészt jó, mert tehetségesek, merész ter­veket szőnek, és tudnak vere­kedni a pályán. Ugyanakkor meg is nehezítik­­a vezetők dol­gát: nem tisztelnek tekintélyt. Példaként -1-1* -v sprintet kellett futni, s Konrád — kapitányhoz illően — vezet­te a sort. Állítólag elszámolta magát, tizenegyedszer is „rá­fordult az egyenesre”. A töb­biek tiltakoztak, vita alakult ki, amelyet az edző, Czibulka Mi­­hály, Konrád javára döntött el, s ez már önmagában elég volt arra, hogy néhányan görbe szemmel nézzenek rá. — Egy sprinten azért talán ki­tették volna magukat, de a nagy huzakodásban azt találtam mon­dani, hogy „na és, j­a ez a ti­zenegyedik? ... A szomszédnak, vagy magunknak dolgozunk itt?!” Ezt nem kellett volna. Nagyon hasonlít a hivatalos ér­velésekhez, és az ilyesmi mos­tanában különösen népszerűt­len. Egyenesen vörös posztó!... Az e­lsm­ábort ne­M,sike­­rült eb­ben az ügyben megszólaltatni, a játékosok csodálkozó sze­mekkel kitértek a kérdés elöl. Nem lehet tehát olyan mély a válság, s Konrád ügyel is arra, hogy az ellentétele ne csonto­sodjanak. Ahogy dolgozik, az például feltétlenül tiszteletet parancsol! Pedig­­ neki is fáj a lába. — A combom feszül. Itt há­tul ... Néha azt hiszem, elsza­kad az izmom, még a lépés is nehezemre esik. Mégis csinálom, mert kell! — Úttörőkoromban volt egy edzőm, Ferenc József. Már meghalt szegény, de jól emlék­szem, útravalóként mondott tanácsaira: — Legyél mindig szerény, s ha nem megy a játék, legalább fussál! Sokat fussál, mert az­zal is hasznára lehetsz csapa­todnak! Ehhez pedig erőnlét kell. Ki­fogástalan erőnlét! Egy kemény legény Mindenki dicsérte. Nem vélet­lenül! A tornateremben és a pályán olyan elánnal edzett, hogy csak . .. Este a klubszobában beszél­gettünk. Az első kérdés kicsit váratlanul érte: — A hírek szerint el akart menni a Ferencvárostól...? — Úgy éreztem nincs rám szükség, nem tudok bekerülni a csapatba. Ezért gondoltam a vándorbotra. De hol van már ez...! — S miért maradt? — Nem engedtek el. Várni vi­szont nem­ akartam. Kihagyni egy évet, az borzasztó lett vol­na. Aztán annyi minden meg­változott az Üllői úton! — Melyik poszton szeret ját­szani? — Kedvenc helyem a közép­hátvéd. De az új szerepkör, a beállós is tetszik. Nyugodtan játszhatom, kevesebb a felelős­ség, hiszen a hátam mögött ott van Páncsics. Egyre jobban ösz­­szeszokunk. — Edzője szerint kitűnő erő­ben van... — Ha ezt az alapozást valaki becsülettel végigcsinálja, akkor csak jó erőben lehet. Én pedig nagyon komolyan veszem. De nálunk most mindenki jó erőben van. — Mi a véleménye a kemény munkáról? — Már régen megmagyaráztam magamnak, hogy másként nem lehet. Ha jól akarok játszani, akkor sokat és egyre többet kell dolgozni. Erő nélkül nem tudom megcsinálni, amit akarok. — Szeret edzeni? — Lehet hogy furcsán hang­zik, de igen! — Mik a hiányosságai? — Elsősorban a labdatovábbí­tás. Sokat kell javulnom a fel­futásokban is. Mint fedezetnek ki kell verniem a részem a tá­madásindításból is. A labda megszerzésével nincs gondom, de fejlesztenem kell a rúgó­technikámat, gyakorolni kell a fejelést és nem megy a kapás­rúgás sem. — És a kapuralövés? Mint fedezetnek időnként erre is nyí­lik majd alkalma. — Ez beletartozik a rúgótech­nika javításába. Ritkábban gya­korolom, de azért nem marad le a „listáról”. — Szokott önszántából, egye­dül gyakorolni? — Itt az edzőtáborban nincs rá energia. Elég végigedzeni az előírtakat. Otthon Megy­esi Pis­tával állandóan különórázunk. Sajnos egy darabig nélküle kell majd csinálnom. — Hány éves? — Már elég öreg. Huszonhá­rom. — Tervek, álmok? — Ez évben szeretnék az után­pótlás-válogatottban gyökeret verni. S természetesen jól ját­szani a­ bajnoki mérkőzéseken. — A nagyválogatott? — Ó, az még távlat. Vagy csak álom. Vannak még néhányan előttem. Szűcs és Vidáts jobban játszik beállást, mint én. — Ki az eszményképe? — Nem szeretem ezt a meg­fogalmazást. Mindenkinek van­nak adottságai, ezért, vagy azért, jobb a másiknál. Tanulni szíve­sen tanulok mindenkitől. Nagyon tetszik a brazilok játéka. Mi­csoda ritmusérzék, micsoda lab­dakezelés! — Hogyan érzi magát a Fe­rencvárosban? — Most nagyon jól. Kitűnő a baráti szellem, szinte egyek va­gyunk. Az idősebb játékosok rendesek velünk. Minden meg­változott. Nincs meg a régen emlegetett „öregek-fiatalok” né­zeteltérés. — Mit vár a tavaszi szezon­tól? — Az első három hely valame­lyikét. Az interjúalany Bálint László, a Ferencváros fiatal játékosa volt. írta: Borbély Pál, Boross Dezső Egy divat margójára Már többször, sokan szót emeltek ellene, de úgy lát­szik, pusztába kiáltották. Egy divatról van szó, amely úgy burjánzik lab­darúgóink között, mint a rossz betegség. A pécsi és az újpesti játékosok közül néhánynak akkora a baja, hogy akármelyik beat­zenekar pert indíthatna el­lenük „plágiumért”. Furcsa jelenség, hogy a női sportolók rövidre vá­gatják a hajukat, mert így könnyebb átvészelni az alapozás nehéz perceit. If­jú titánjaink azonban fit­­­tyet hánynak minden jó­zan intelemnek, így a sport helyett, lassan fodrász­versenyen indulhatnának. Talán, ott több sikerrel! Maurer például fejelés előtt mindig kapkodva si­mítja el homlokáról a tin­cseket. Kocsisnak társai már becenevet is adomá­nyoztak, ő lett a „Pécsi Editke”. De lehet folytatni a névsort: Tóth József, Máté, Kincses II és két vá­logatott: Dunai II., vala­mint Noskó. Ugye milyen „márkás”­névsor? Ideje lenne megértetni ezekkel a játékosokkal, hogy milyen egészségtelen — főleg edzőtáborban, ahol naponta két foglalkozás van — az ilyen hajviselet. A szövetségi kapitány szerint egyetlen válogatott csapatban sem szerepelhet olyan játékos, akinek a frizurája ellen kifogást le­het emelni. Magánügy, hogy ki mi­lyen hosszú hajjal jár-kel, de a futball, valahogy — közügy!

Next