Népsport, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-01 / 27. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦LABDARÚGÁS ♦LABDARÚGÁS ♦LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁ Alapozni nagyon nehéz... A múlt hét jelentős szakasza volt labdarúgóink felkészülésének. Az edzőtáborban levők hajráztak, az előre eltervezett maximumig fokozták a terhelést, ettől kezdve változnak a gyakorlatok, megkezdődik a formábahozás hasonlóan nehéz feladata. A szövetségben először az edzők szakbizott sága, majd az elnökség tárgyalta a válogatott kialakításának, felkészítésének tervét. Ennek lényege: még magasabbra kell emelni a mércét! Csak szorgalmas, a válogatottságot megbecsülő játékosok húzhassák magukra a meggypiros mezt. Olyanok, akik például most, az edzőtermekben is helytállnak! Ha cent, lenne becipszelve és felkötve a karja, sokan irigyelnék Fazekast. Egyedül edz, senki sem mondja neki, hogy gyorsítson, s annyit labdázik, amennyit akar. ő pedig sokat akar. Esténként túlórázik is. Igaz, hogy ez a többinek sincs megtiltva ... (MTI Foto, Kovács Gyula felvétele) Róka fogta csuka ... A tréfás gyakorlatot bemutatja Mucha és Vépi, a Ferencváros két fiatalja (MTI Foto, Kovács Gyula felv.) Sémiek között külön betegszobát, esetleg mini-kórházat lehetne létesíteni a tatai edzőtáborban. Fekvő betegről nem hallottunk, de annál több az ambuláns. Fazekassal a portán találkoztunk, egy levelet adott át a telefonos kisasszonynak, kérve, hogy sürgősen továbbítsa az illetékesnek. — Két hét múlva kicserélik ezt a kölöncöt — mutatott a bal karján levő vastag gipszre. — Addig? — Sokat szaladgálok. Lefutok naponta tíz kilométert. Kedvemre játszadozom a labdával, végre nem szól rám érte senki. — És az autó? — Egyelőre csak lendkerekessel foglalkozom. ★ Borbély gondterhelt arccal ült egy fotelban, amikor megszólítottuk. — Hogyan történt Fenével? — Kivetődtem egy labdára, és Feri rúgott. Előtte egy pillanatig mindketten a másikra vártunk. S arra, hogy nem vetődöm, én hogy nem rúg. Aztán mégis összecsaptunk. — S most mi van Benével? — A térdén sérült meg. Felvitték Pestre. Pihen. Remélem, nem lesz komolyabb baja. ★ Jánosi fájó szívvel nézte társait a tornateremben. Ő tudja, mit jelent sérültnek lenni, hiszen hosszú hónapokig volt harcképtelen. — A régi sebek, már begyógyultak. Úgy éreztem, hogy minden rendben lesz. Jólesett az alapozás, nagyon készültem. — Mi okozta a sérülést? — Egy kispályás mérkőzésen „adtunk” egymásnak, úgy istenigazából. Aztán egy rúgás eltalálta a jobblábamat. Azonnal bedagadt. Azóta csendes szemlélődő vagyok. Ilyen az én szerencsém. Azért elkeseredésre nincsen ok. A sérülések lassan rendbejönnek, és lehet pótolni a mulasztottakat. Addig is javulást kívánunk! A pécsiek lógnak a szeren, azaz... Rapp egy picit csal, a jobb lábával „támaszkodik” a bordásfalon, így könnyebb. Jóval könnyebb! (MTI Fotó: Petrovits László felvétele) „Legalább Süss!...” Az alapozás A hete.nethez. A második általában — rossz. A harmadik szinte elviselhetetlen! A negyedikben a rutinos edzők nem hallják meg a morgást, dühös kifakadást, ironikus megjegyzést, s csak legyintenek, ha a társaság minden átmenet nélkül megbolondul és „lelkizni” kezd. A Pécsi Dózsában néhányan előtornásznak, hercig fiúnak, konkrétabban fogalmazva: strébernek titulálják a csapat kapitányát, Konrád Jánost. — Nem kell odafigyelni! — igyekszik bagatellizálni a kérdést a ritkán mosolygó védőjátékos, de azért érződik hangján, hogy most, ebben, ő semteljesen biztos. — Sok fiatal van a csapatban. Ez egyrészt jó, mert tehetségesek, merész terveket szőnek, és tudnak verekedni a pályán. Ugyanakkor meg is nehezítika vezetők dolgát: nem tisztelnek tekintélyt. Példaként -1-1* -v sprintet kellett futni, s Konrád — kapitányhoz illően — vezette a sort. Állítólag elszámolta magát, tizenegyedszer is „ráfordult az egyenesre”. A többiek tiltakoztak, vita alakult ki, amelyet az edző, Czibulka Mihály, Konrád javára döntött el, s ez már önmagában elég volt arra, hogy néhányan görbe szemmel nézzenek rá. — Egy sprinten azért talán kitették volna magukat, de a nagy huzakodásban azt találtam mondani, hogy „na és, ja ez a tizenegyedik? ... A szomszédnak, vagy magunknak dolgozunk itt?!” Ezt nem kellett volna. Nagyon hasonlít a hivatalos érvelésekhez, és az ilyesmi mostanában különösen népszerűtlen. Egyenesen vörös posztó!... Az elsmábort neM,sikerült ebben az ügyben megszólaltatni, a játékosok csodálkozó szemekkel kitértek a kérdés elöl. Nem lehet tehát olyan mély a válság, s Konrád ügyel is arra, hogy az ellentétele ne csontosodjanak. Ahogy dolgozik, az például feltétlenül tiszteletet parancsol! Pedig neki is fáj a lába. — A combom feszül. Itt hátul ... Néha azt hiszem, elszakad az izmom, még a lépés is nehezemre esik. Mégis csinálom, mert kell! — Úttörőkoromban volt egy edzőm, Ferenc József. Már meghalt szegény, de jól emlékszem, útravalóként mondott tanácsaira: — Legyél mindig szerény, s ha nem megy a játék, legalább fussál! Sokat fussál, mert azzal is hasznára lehetsz csapatodnak! Ehhez pedig erőnlét kell. Kifogástalan erőnlét! Egy kemény legény Mindenki dicsérte. Nem véletlenül! A tornateremben és a pályán olyan elánnal edzett, hogy csak . .. Este a klubszobában beszélgettünk. Az első kérdés kicsit váratlanul érte: — A hírek szerint el akart menni a Ferencvárostól...? — Úgy éreztem nincs rám szükség, nem tudok bekerülni a csapatba. Ezért gondoltam a vándorbotra. De hol van már ez...! — S miért maradt? — Nem engedtek el. Várni viszont nem akartam. Kihagyni egy évet, az borzasztó lett volna. Aztán annyi minden megváltozott az Üllői úton! — Melyik poszton szeret játszani? — Kedvenc helyem a középhátvéd. De az új szerepkör, a beállós is tetszik. Nyugodtan játszhatom, kevesebb a felelősség, hiszen a hátam mögött ott van Páncsics. Egyre jobban öszszeszokunk. — Edzője szerint kitűnő erőben van... — Ha ezt az alapozást valaki becsülettel végigcsinálja, akkor csak jó erőben lehet. Én pedig nagyon komolyan veszem. De nálunk most mindenki jó erőben van. — Mi a véleménye a kemény munkáról? — Már régen megmagyaráztam magamnak, hogy másként nem lehet. Ha jól akarok játszani, akkor sokat és egyre többet kell dolgozni. Erő nélkül nem tudom megcsinálni, amit akarok. — Szeret edzeni? — Lehet hogy furcsán hangzik, de igen! — Mik a hiányosságai? — Elsősorban a labdatovábbítás. Sokat kell javulnom a felfutásokban is. Mint fedezetnek ki kell verniem a részem a támadásindításból is. A labda megszerzésével nincs gondom, de fejlesztenem kell a rúgótechnikámat, gyakorolni kell a fejelést és nem megy a kapásrúgás sem. — És a kapuralövés? Mint fedezetnek időnként erre is nyílik majd alkalma. — Ez beletartozik a rúgótechnika javításába. Ritkábban gyakorolom, de azért nem marad le a „listáról”. — Szokott önszántából, egyedül gyakorolni? — Itt az edzőtáborban nincs rá energia. Elég végigedzeni az előírtakat. Otthon Megyesi Pistával állandóan különórázunk. Sajnos egy darabig nélküle kell majd csinálnom. — Hány éves? — Már elég öreg. Huszonhárom. — Tervek, álmok? — Ez évben szeretnék az utánpótlás-válogatottban gyökeret verni. S természetesen jól játszani a bajnoki mérkőzéseken. — A nagyválogatott? — Ó, az még távlat. Vagy csak álom. Vannak még néhányan előttem. Szűcs és Vidáts jobban játszik beállást, mint én. — Ki az eszményképe? — Nem szeretem ezt a megfogalmazást. Mindenkinek vannak adottságai, ezért, vagy azért, jobb a másiknál. Tanulni szívesen tanulok mindenkitől. Nagyon tetszik a brazilok játéka. Micsoda ritmusérzék, micsoda labdakezelés! — Hogyan érzi magát a Ferencvárosban? — Most nagyon jól. Kitűnő a baráti szellem, szinte egyek vagyunk. Az idősebb játékosok rendesek velünk. Minden megváltozott. Nincs meg a régen emlegetett „öregek-fiatalok” nézeteltérés. — Mit vár a tavaszi szezontól? — Az első három hely valamelyikét. Az interjúalany Bálint László, a Ferencváros fiatal játékosa volt. írta: Borbély Pál, Boross Dezső Egy divat margójára Már többször, sokan szót emeltek ellene, de úgy látszik, pusztába kiáltották. Egy divatról van szó, amely úgy burjánzik labdarúgóink között, mint a rossz betegség. A pécsi és az újpesti játékosok közül néhánynak akkora a baja, hogy akármelyik beatzenekar pert indíthatna ellenük „plágiumért”. Furcsa jelenség, hogy a női sportolók rövidre vágatják a hajukat, mert így könnyebb átvészelni az alapozás nehéz perceit. Ifjú titánjaink azonban fittyet hánynak minden józan intelemnek, így a sport helyett, lassan fodrászversenyen indulhatnának. Talán, ott több sikerrel! Maurer például fejelés előtt mindig kapkodva simítja el homlokáról a tincseket. Kocsisnak társai már becenevet is adományoztak, ő lett a „Pécsi Editke”. De lehet folytatni a névsort: Tóth József, Máté, Kincses II és két válogatott: Dunai II., valamint Noskó. Ugye milyen „márkás”névsor? Ideje lenne megértetni ezekkel a játékosokkal, hogy milyen egészségtelen — főleg edzőtáborban, ahol naponta két foglalkozás van — az ilyen hajviselet. A szövetségi kapitány szerint egyetlen válogatott csapatban sem szerepelhet olyan játékos, akinek a frizurája ellen kifogást lehet emelni. Magánügy, hogy ki milyen hosszú hajjal jár-kel, de a futball, valahogy — közügy!