Népsport, 1971. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-18 / 91. szám
1 Vasárnap, 1971. április 18. 2 a Népsport JELENTI ■ Edzés — Csíkszeredán. Korán befejeződött itthon a korcsolyázási lehetőség. A mieink í így külföldön készültek a jövőhéten sorra kerülő kazányi nemzetközi versenyre. A csíksze- I redailfedettpályás edzéslehetőséget rajtuk kívül még néhány ImaiS versenyzőnk is kihasználta. Tíz napot töltött az erdélyi városban többek között Vajda László, Varga Vera és a Regőczy, Salay jégtánc-kettős. Homolya Krisztina ugyanakkor Varsóban folytatott néhány napig fedettpályás edzéseket . Megjelent az Atlétikai zsebkönyv. Az utolsó években rs mvidig késett, az idén azonban időre, a pályaidény rajtja előtt megjelent az Atlétikai zsebkönyv. Az új kiadásban a területi szövetségek és a tagegyesületei címjegyzékén kívül megtalálhatók az idei összes, különböző korosztályú országos bajnokságok és egyéb szövetségi rendezvények részletes versenykiírásai. Közli a zsebkönyv az országos versenynaptárt és a fiatalkorúak versenyzési szabályzatát. . ■ Meghívás: A Csehszlovák Evezős Szövetség június 19— 16-án nagyszabású nemzetközi evezős versenyt rendez Pöstyénben. Erre meghívták a magyar válogatott csapatokat is. Szövetségünk a meghívást elfogadta és a pöstyéni versenyt beiktatta válogatottunk idei nemzetközi programjába. ■ Az „ökölvívás” XV. évfolyamának 3. száma a technikai minimumvizsga elméleti kérdéseit ismerteti. A lap arról tudósít, hogy az 1970. évi eredmények alapján összesen 129 ifjúsági versenyző lett arany, ezüst, illetve bronzjelvényes ökölvívó, összefoglaló kommentárt közöl a múlt év végi serdülőbajnokságról és a Bp. Honvéd bajorországi túrájáról. ■ Megélénkült az érdeklődés ifjúsági evezőseink iránt. Most például egy bukaresti egyesület jelentkezett a magyar szövetségnél azzal, hogy szeretne kapcsolatba lépni egy ifjúsági evezősökkel foglalkozó egyesülettel. Ők idén jönnének néhány napostáborozásra hozzánk, a magyarklub versenyzői és edzői jövőre adnák vissza a látogatást. ■ „Repülés” áprilisi száma A. V. Mikoján szovjet mérnökkari altábornagyra emlékezik, akinek a nevéhez fűződnek az első sugárhajtású, nyilazott szárnyú MiG 15 kötelékek. A lap folytatja „Híres repülőgéppek” című sorozatát, ezúttal a második világháború hírneves hidroplánjairól, a Sunderlandokról olvashatunk. Az Apolló—14 Hold-expedíció kapcsán újabb felfedezések láttak napvilágot — földi kísérőnkről. — Petreszy György érdekes riportban számol be a sziklavitorlázásról, a texasi világbajnokságon szerzett tapasztalatairól. ■ A Csavar SK az NB II-ben. A női kézilabda NB II Keleti csoportjában változás történt: a Nyíregyházi Kinizsi csapata visszalépett, s helyére az osztályozók során második helyet szerzett Csavar SK együttesét sorolta a szövetség. ■ Lőtéravató: Az MHSZ KSK új skeetlövő lőteret épített Budaörsön. Az ünnepélyes pályaavatóra április 28-án kerül sor, összekötve az egyesület háziversenyével. ■ Nemzetközi kulturisztikai bemutató. Külföldi versenyzők is indulnak a Zrínyi Nyomda SK kulturisztikai szakosztályának május 2-i versenyén és bemutatóján. Súlycsoportok: 62.5 kg, (390 kg), 67.5 kg (410 kg), 75 kg (430 kg), 82.5 kg (450 kg), 90 kg (470 kg), 110 kg (500 kg). Zárójelben a nevezési szinteket jelöltük. A rendezők a nevezéseket a sportkör címére, Bp. V. Bajcsy Zs. u. 78., kérik. ■ Székesfehérvár és Budapest. Az év első hazai,, jelentős kézilabdaeseményére, a Magyarország—Lengyelország női válogatott találkozóra május 19- én, az Alba Regia-napok keretéből kerül sor Székesfehérvárott. A két együttes a mérkőzés másnapján, Budapesten hivatalos visszavágón találkozik. SPORT A RÁDIÓBAN. Petőfi-adó. 16.25, valamint a Kossuth-adó 17.30: Körkapcsolásos közvetítés a bajnoki labdarúgómérkőzésekről. Kossuth-adó. 22.10: A vasárnap sportja. * SPORT A TELEVÍZIÓBAN. 11.00: Tatabánya—TESE bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés közvetítése Tatabányáról. 18.30: Sporthírek. 21.55: Hírek után sporthírek. IDŐJÁRÁS. Várható időjárás vasárnap estig: felhőátvonulások. Elsősorban a Dunántúlon záporeső, zivatar. Élénk, helyenként erős, viharos lökésekkel kísért nyugati, északnyugatira forduló szél. Az éjszakai lehűlés gyengül. Legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 15 — 20 fok között. LABDARÚGÁS ♦ ÚSZÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ ÚSZÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ ÚSZÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ ÚSZÁS ♦ Salgótarján—Vasas 1:0 (0:0) Salgótarján, 7000 néző. Vezette: Almási (6), (Bana, Müncz). Salgótarján: Szőke (7) — Kmetty (5) — Horváth (6), Gecse (6), Vertig (7) — Szalai (7), Répás (6), Básti (6) — Kriskó (6), Kajdi (8), Jeck (6). Edző: Moór Ede. Vasas: Tamás (5) — Fábián (6), Mészöly (7), Vidáts (7), Ihász (6) — Török (6), Menczel (6), Lakinger (5) — Puskás dr. (5), Farkas (5), Tóth (7). Edző: Machos Ferenc., Csere: Kajdi helyett Barta (—) a 81. percben, Kriskó helyett László (—) a 86. percben. Góllövő: Szalai az 57. percben. Szögletarány: 10:4 (7:3) a Vasas javára. A mérkőzés előtt Machos edző örömmel újságolta, hogy Mészöly vállalta a játékot. Az első támadásokat a hazaiak vezették. Gyors egymásutánban három távoli lövést láttunk, de azok messze elkerülték a Vasas kapuját. Az ötödik percben a kapura törő Puskás dr.-t tévesen állította meg a játékvezetői sípszó a Salgótarján 16- osán belül. A 15. percben nagy helyzetet hagyott ki Vidáts. Puskás dr. átadását mintegy hét méterről belsővel akarta a Sapuba továbbítani, de a labda a keresztező Kmettyről kipattant. Az ellentámadás során Kriskó az oldalhálót találta el. Mindjárt utána Ihász húsz méterről küldött lövése szögletre pattant az egyik védőről. A 21. percben Puskás dr. a balösszekötő helyéről a kapu felé küldte a labdát, mindenki elvétette és az az egyik védőről végül is az alapvonalon túlra került. A 29. percben négyszer egymás után szögletet rúghatott a Vasas, de a védők mindannyiszor hárítottak. A 34. percben Kajdi viharrzott el a jobb szélen, középre adott, de Kriskó elől Tamás bátor vetődéssel mentett. A 35. percben Tóth beadásáról lemaradtak a belső csatárok. A 42. percben Szalai nagyszerű cselekkel tisztára játszotta magát, aztán óriási helyzetben, 14 méterről, élesen a jobb sarok mellé lőtt. A félidő utolsó percében Tóth az alapvonal közeléből várat-Zamul kapura lőtt, a léc alá tartó labdát Szőke csak ügygyel-bajjal ütötte szögletre. SZÜNET UTÁN nagy lelkesedéssel játszott a Tarján. A 46. percben Jeak iramodott meg a bal szélen, a 16- oson belül járt, amikor Fábián szerelte. A tarjáni játékos elesett, a támadást követő Almási játékvezető és Müncz partjelző intett, hogy nem volt 11-es. Mindjárt utána Jeck ment el a bal oldalon, 14 méteres lövését Tamás hárította. A hazaiak kezdeményeztek többet, jelentős mezőnyfölénybe kerültek. Az 57. percben a magasan beívelt labdáért Tamás és Kajdi ugrott fel a 11-es pontnál. Kajálról a labda Szalai elé pattant, s a középpályás ügyesen a kapu jobb oldalába gurított. A kétségbeesetten menteni akaró Mészöly nem érte el a labdát. 1:0 Több kemény belemenést láttunk ezután. A 65. percben Menczel 17 méteres szabadrúgása megakadt a sorfalban. A 68. percben a kitörő Szálait Mészöly a Vasas kapujától 30 méterre a földre rántotta. A 74. percben Farkas ballábas lövése suhant el a bal kapufa mellett. Elkeseredetten támadott a Vasas. A 80. percben a salgótarjáni kapu torkában a középcsatár Kajdi (!) összefejelt Vidátscsal, a salgótarjáni játékos a fején megsérült és nem is tért vissza a pályára. A vendégek mindent egy lapra tettek fel, támadtak, és ez majdnem újabb hazai gólt hozott. Jeck és Kriskó vezette fel a labdát, de végül Mészöly szögletre tudott menteni. A 85. percben Lakkager kilökte a pályából Kristcót, aki megsérült. A 87. percben óriási helyzetet hibázott el Puskás dr. Ihász lövését Szőke kiütötte, pontosan a szélső elé, aki hat méterről a kapu fölé durrantott. ★ ★ ★ Változatos, de nem túl magas színvonalú első félidőt láttunk. Mindkét csapat védői nagy gondot fordítottak az előretolt csatárok semlegesítésére. A támadók ezt sok mozgással igyekeztek ellensúlyozni, s ennek az lett a következménye, hogy a játékosok inkább arra ügyeltek, ki kit fogjon. A kapuk viszonylag kevésszer kerültek veszélybe. Fordulás után a hazaiak átvették a játék irányítását. Szalai ügyes gólt lőtt, ezután a Vasas erőfeszítéseket tett az egyenlítésért, de csatárai keveset mozogtak, ezért alulmaradtak a küzdelemben. A Salgótarján közvetlen védelmében Gecse és Horváth dicsérhető elsősorban. A középpályások rengeteget voltak játékban, különösen Szalai, aki „profi” gólt szerzett. Répás szünet után nyújtott elfogadhatót. Elöl a rendkívül erőszakos, kemény, harcos Kajás érdemel dicséretet, aki döntő érdemeket szerzett a győzelemben. Ha kellett, akkor a saját kapujánál is kisegített. A két szélső is igyekezett A Vasas kapujában Tamásnak volt néhány jó védése, de a gól előtt óriási hibát vétett. Mészöly és Vidáts sok támadást akadályozott meg, 1:0 után a támadókat is jól segítették. Nem rajtuk múlott, hogy a Vasas vesztesként hagyta el a pályát. A középpályások közül Török nevét említjük, aki sokat volt játékban. A csatárok — Tóth kivételével — alig vétették észre ■magukat. Varga Béla NB I TARTALÉKCSOPORT Salgótarján—Vasas 3:1 (1:0), 4000 néző. V: Ladányi. Salgótarján: Magyar (Szikora) — Balla, Csikós, Jávori, Lisztóczki, Macska, Izoc, Varga, Angyal, Toldi, Loch. Vasas: Mészáros (Sános) — Holczhauzer, Stamler, Komjáti, Antal, Köböl, Vedrődl, Antoni, Bárányos, Vaskor, Székely. A 82. percben Loch (Salgótarján), Antoni (Vasas) kiállítva. G: Angyal (2), Csikós (11-esből), 111. Stamler. Jó: Csikós, Macska. Angyal, ill. Stamler, Köböl, Vedrődl. Újpesti Dózsa-Tatabánya Megyeri út, 10 000 néző. Vezette: Vízhányó (7), (Závodszky, Schopp). Újpesti Dózsa: Szentmihályi (7) — Káposzta (5), Horváth (4), Juhász (6) — Dunai III (6), Noskő (5) — Fazekas (7), Zámbó (8), Bene (5), Dunai II (5), Nagy L. (7). Edző: Baróti Lajos. Tatabánya: Rothermel (7) — Laczkó (6) — Lévai (6), Kovács I (6), Horváth L. (6), Kovácshegyi (4) — Arany (6), Nagy (6) — Szabó (4), Takács (5), Tóth (5). Edző: Lakat Károly dr. Csere: Kovácshegyi helyett Horváth F. (6) a szünetben. Góllövő: Nagy L. a 43. percben. Szögletarány: 10:3 (6:0) az Újpesti Dózsa javára. A mérkőzés előtt egy fél órával sötét felhők gomolyogtak a pálya felett, eleredt az eső is. Mégis elég sokan voltak a nézőtéren. Az eső később elállt, de néhány perccel a kezdés után szitálni kezdett, aztán végig esett. A síkos talaj bizonytalanná tette a játékosokat, emiatt nehezebben alakult ki a folyamatos összjáték. A hazaiak az első pillanattól kezdve fergetegesen támadtak, lendületüket Kovácshegyi, Laczkó, majd Horváth szabálytalanságai törték meg. Az első helyzet akkor adódott, amikor Laczkóról Fazekas elé pattant a labda, a szélső 14 méteres lövését azonban a tatabányaiak válogatott kapusa hárította. Freri sokkal később Fazekas lövésével szemben azonban már tehetetlen volt, de szerencséjére a labda a bal oldali kapufáról kipattant. Az ajándék labda Bene elé került, de a középcsatár óriási helyzetben 6 méterről elhirtelenkedve, futtából fölé vágta.A másik oldalon Takács elől Szentmihályi ügyes vetődéssel mentett. A tatabányaiak önfeláldozóan védekeztek. A 18. percben ritkán látható gólhelyzetet ügyetlenkedett és a tatabányai Szabó. Az újpesti Horváth a 16-oson belül lyukat rúgott, a labda Szabó elé pattant, aki középen nyugodtan maga elé tehette, 7 méternyire a kaputól farkasszemet nézett Szentmihályival, de aztán mellé vágta a labdát. Ezután Zámbó 20 méteres, félmagas lövését Rothermel kiütötte. Kiegyenlítetté vált a játék képe, mert a Tatabánya is gyors támadásokat vezetett. Egy ilyen alkalommal a 39. percben Takács kicselezte Horváthot, de aztán fölé lőtt. Fazekas lövését védte Rothermez 1 :0 (1:0) A 43. percben Fazekas Kovánhegyi elől mesterien bemn este a labdát, amely az ötösön belül felpattant, Rothermel megtorpant, ezt tették a védők is, Nagy L. viszont szemfülesen valósággal berobbant, s három lépésről a jobb sarokba fejelt. 1:0 Juhásznak volt még egy szép fejese, ezt a tatabányai kapus szögletre tolta. A II. FÉLIDŐBEN alaposan megváltozott a játék képe, mert inkább a Dózsa kényszerült védekezésre. A Tatabánya átcsoportosított, Horváth László játszott balhátvédet, Horváth Ferenc pedig beállóst. A vendégek nagy erőfeszítéseket tettek az egyenlítésért, s támadtak, de helyzetük nemigen adódott. Elég sok volt a szabálytalanság, óriási a küzdelem. A 66. percben Bene 8 méterről leadott lapos, bal sarokba tartó, gólnak látszó lövését Rothermel villámgyors vetődéssel, nagy bravúrral szögletre ütötte. A 71. percben Kovács I-ről Fazekas elé pattant a labda, de a csatár jó helyzetben mellé lőtt. Aztán az újpesti Nagy viharzott el, begurított Benének, a csatár nem találta el jól a labdát, így lövése Rothermel zsákmánya lett. Horváth Ferenc letalpalta az újpesti Horváthot, s ezért figyelmeztetésben részesült. Nagyon izgalmas és küzdelmes volt a hajrá, a Tatabánya nagyon szorongatott, de éppúgy, mint a Dózsa sokat kapkodott. Három perccel a befejezés előtt Lévai 16 méteres léc alá tartó lövését Szentmihályi vetődve, újheggyel a felső lécre tolta. ★ ★ ★ Az újpestiek fergeteges első negyedórás rohamaiból arra lehetett következtetni, hogy a bajnokcsapat biztosan több góllal megnyeri ezt a mérkőzést. Ez azonban mégsem következett be, sőt végül, is ez a győzelem, amely a helyzetek és a játék képe alapján megérdemelt volt, nagyon keserves körülmények között, nehezen született meg. S ennek az volt az oka, hogy az Újpesti Dózsa fokozatosan visszaesett és elmaradt attól a teljesítményétől, amelyet a Megyeri úton megszoktunk tőle. Kimaradtak a gólhelyzetek, szünet után megtört a csapatjáték lendülete. A vendégek pedig ügyesen védekeztek, szervezetten, nagy szívvel küzdöttek, a második félidőben pedig csapatjátékban is feljavultak. Mindez kevés volt azonban a pontszerzéshez, mert úgyszólván egy igazán nagy helyzetet tudtak csak kidolgozni. Az újpesti Dózsa kapuját Szentmihályi jó formában védte. A hátvédek viszont nem tündököltek, különösképpen nem Horváth, ciki az első félidőben durva hibákat követett el, s szünet után javult csak fel. A középpályások is mérsékelten játszottak. Dunai III teljesítménye ingadozott, Noskó pedig idegeskedésével sokszor önmagát zökkentette ki a játékból. A csapat legjobbja Zámbó volt, végig fáradhatatlanul dolgozott, jó labdákat adott. Fazekas mozgékony volt, ügyesen cselezett. Nagy L. góljával elöntő érdemeket szerzett. Dunai II-nek és Benének ezen a mérkőzésen kevés megmozdulása sikerült. A Tatabányai Bányászban Rothermel néhány alkalommal kitűnően lépett közbe, de a gólt megelőzhette volna. A hátvédek közül a Kovácshegyit Fazekas sokszor faképnél hagyta, a többiek csak küzdőképességükkel, rombolásukkal tűntek ki, de a támadójátékot kevésbé tudták segíteni. A krét középpályás Nagy és Arany időnként ügyesen tartotta a labdát, de akadtak kihagyásaik is. A csatároknak nem ment a befejezés, az egyenlítés lehetőségét Szabó szalasztotta el. Németh Gyula 1 . Az NB I állása 1. 1. Dózsa 21 13 5 3 50-18 39 2. Vasas 21 13 2 6 45-18 34 3. FTC 20 10 6 431-14 34 4. Honvéd 20 11 4 5 38-23 33 5. MTK 20 7 8 5 30-24 29 6. Csepel 20 5 10 5 23-21 26 Pécs 20 6 9 5 20-18 26 8. SBTC 21 9 5 7 33-34 25 9. DVTK20 4 8 19-32 25 10. Tatab. 21 8 4 9 28-23 24 11. ETO 20 9 2 9 21-25 21 12. Videoton 20 4 9 7 15-21 20 13. Haladás 20 6 5 9 27-34 20 14. Komló 20 5 6 9 22-34 18 15. Dunaújv. 20 2 5 13 16-43 13 16. SZEOL 20 2 4 14 12-48 9 Az utolsó oszlopban a szerzett és a jutalompontok összesítve szerepelnek. Szoros küzdelem Halléban ma az NDK—Szovjetunió úszóviadalon Már hagyománnyá vált, hogy évről évre rendszeresen találkozik egymással — általában kora tavasszal — az európai úszóvilág két nagyhatalma, az NDK és a Szovjetunió. Tavaly ilyenkor Novoszibirszkben rendezték meg találkozójukat, most pedig Halle a színhelye a vetélkedőnek. Már az első napon éles, szoros küzdelem alakult ki, néhány kitűnő időeredménnyel. Ezek közül is kiemelkedett az NDK-beliek olimpiai bajnok és világcsúcstartó hátúszójának Európa-csúcsa — ezúttal pillangóúszásban ! Az NDK-beliek első számú müncheni reménysége rendkívül sokoldalú, a hát- és pllangóúszás mellett nagyszerű eredményeket — Európa-csúcsot is! — ért már el a vegyesúszásban, s kitűnő gyorsúszó is. A küzdelem szorosságára jellemző, hogy az első napi program után az NDK mindössze kétpontos előnyre tett szert: NDK —Szovjetunió 61:59. Az első nap eredményei. Férfiak. 100 m gyors: 1. Bure (sz) 53.1, szovjet csúcsbeálllás, 2. Grivelnyikov (sz) 53.4. 400 m gyors: 1. Sperling (n) 4:13.6, 2. Szamszonov (sz) 4:17.8. 100 m pillangó: 1. Matthes (n) 56.1 . Európacsúcs (régi: 57.5 H. Lampe, NSZK-beli). 100 m mell: 1. Pankin (sz) 1:06.8, 2. Morcsukov (sz) 1:08.1. 4x100 m gyorsúszóváltó: 1. Szovjetunió 3:33.9, 2. NDK 3:41.9. Nők. 100 m gyors: 1. Wetzko (n) 1:00.5, 2. Schmisch (n) 1:01.6. 200 m vegyes: 1. Pohl (n) 2:31.5, 2. Milenyina (sz) 2:31.8. 200 m mell: 1. Sztyepanova (sz) 2:42.1, 2. Grebennyikova (sz) 2:43.4. 800 m gyors: 1. Wegener (n) 9:30.1, 2. Tülling (n) 9:46.4 4x100 m gyorsúszóváltó: 1. NDK 4:08.7, 2. Szovjetunió 4:13.5. Kép szöveg nélkül A KK-elődöntőben: Csepel—Austria Salzburg, Celik Jenka— Az ausztriai Salzburgban szombaton került sor a labdarúgó Közép-európai Kupa elődöntőjének sorsolására. A két magyar csapat közül a Csepelnek osztrák, az MTK-nak pedig jugoszláv ellenfele lesz. A párosítás: Csepel—Austria Salzburg, Geldk Zenica—MTK. A négy érdekelt együttesnek legkésőbb május 31-ig kell lejátszania mind a két mérkőzést és valamennyi találkozón olasz játékvezetők működnek majd közre. Az első mérkőzésen az elöl álló csapatok a pályaválasztók. Labdarúgó NB I B Békéscsabai Előre Spartacus— Szolnoki MTE 2:1 (1:0) Békéscsaba, 5000 néző. V: Bacsa. Békéscsaba: Tóth M. — Kvasz, Dobó, Láza, Lengyel, Ambrus, Veszelka (Tóth Cs. a szünetben), Imri, Moós, Németh, Száraz. Edző: Pillér Sándor. Szolnok: Nagy P. — Kuti, Heidrich I, Kovács, Árvai, Sebők, Garics H. Ifimer, Mile, Nagy F., Rozsán. Edző: Lazányi Péter. 5. perc: Imri beadását Veszelka kapura fejelte, Sebők a gólvonalról vágta szögletre a labdát. 15. perc: a hetedik csabai szöglet nyomán Ambrus fejesét, Nagy B. bravúrral hárította. 26. perc: Himer szögletét Tóth M. önfeláldozó vetődéssel öklözte a mezőnybe. 27. perc: Ambrus 30 m-es bombája a felső lécről a gólvonalra pattant, majd onnan felperdült, öten ugrottak érte. Imri emelkedett a legmagasabbra és 4 m-ről a kapu közepébe fejelt, 1 :0. 58. perc: Láza 20 m-es vágta és 5 csel után a kapu torkában már nem jutott lövéshez. 60. perc: Heidrich I szabadrúgását Hlmer jobbra fejelte a 16-oson. A csabai védők „állva maradtak”, így a tisztán álló Wille közelről egyenlített, 1:1. 65. perc: Némethet buktatták a 16-os vonalánál. Imri rúgta a szabadot és a sorfal fölött a „mozdulatlan” Nagy P. hálójába csavarta a labdát, 2:1. Az első 1ő perc a szélről támogatott hazaiaké volt. Ezután az SZMTE felhagyott védekező taktikájával. Támadó kedvét nem vette el a csabai vezető gól, így kiegyenlítetté vált a játék. A második játékrész negyedórás csapkodással kezdődött, majd két gól után élénkült a játék, paprikássá vált a hangulat. A hajrában a Szolnok nagy erővel támadott, de csatárai nem bírtakk a csabai védelemmel. Küzdelmes, a közepesnél alacsonyabb színvonalú találkozón első felül jobb játéka alapján megérdemelten győzött a Békéscsaba. J: Láza (a mezőny legjobbja), Lengyel, Dobó, ill. Heidrich I, GariCS 11 Machalek István NB I ÉSZAKI CSOPORT Sátoraljaújhelyi Spartacus- REAC 2:0 (1:0). Körösi J. u. 400 néző. V: Zsolt. Sátoraljaújhely: Szakáll — Szűcs, Suszterics, Toronyi, Noszály, Balázs, Csabai, Szepesi, Terenkó, Jaszter, Dutkievicz. Edző: Sípos Ferenc. BEAC: Császár — Korpa, Vízkeleti, Feke, Simon, Molnár dr., Molnár, Gyepes, Murár, Bácskai dr. Albrecht (Harangi). Edző: Berendi Pál. Végig gyenge iramú, küzdelmes játék. A vendégcsapat különösen a mezőnyben kulturáltabban és technikásabban játszott. Szünet után is nyugodtabban és tervszerűbben adogattak a sátorait aujbélyiek. C: Jászter, Szepesi. Jó: Noszály, Balázs, Szepesi, Jászter, ill. Feke, Molnár, Murár. KELETI CSOPORT KISTEXT —Szegedi Dózsa 0:0. KISTEXT-Téva, 300 néző. V: Marót I. KISTEXT: Kovács — Fekete I, Szegeczky, Razsonyi, Nagy L, Nagy Gy, Letenyei, Nagy F, Fekete II, Kermanidisz, Pék (Zabari). Edző: Borbély András. Sz. Dózsa: Bánfi — Gőcze, Bíró, Csanádi, Reményik dr., Madarász, Búzás, Bóka, Somogyfalvi (Portörő), Szikora, Héger dr. Edző: Nyári Tibor. Mindkét csapat nagy erőbedobással játszott. A jóiramú mérkőzést a játékvezetői tévedések rontották el. Sok volt a durvaság. Jó: Fekete I, Szegeczky,, Nagy F., ill. Bánfi, Reményikau. NB I TARTALÉKCSOPORT Újpesti Dózsa—Tatabánya 1:11 (1:1). Megyeri út. V. Pécsi, újpesti Dózsa: Borbély I — Márkusz, Kósa, Nagy F., Tóth I., Borbély II, Hegyi, Harsány I, Göröcs (Kiss), Simon, Zielbauer. Tata, Kánya: Csepecz — Fenyvesi, Léber Beck, Vízkeleti, Kovács II, Wald, Zöldi (Arató), Végh, Kovács H., Tóth F. G. Hegyi, ill. Kovács III. Göröcs az55. percben fájós térdét fogva elhagyta a pályát, komolyabb sérülés azonban nem történt. Jó: Borbély I, Kósa, Nagy F. Hegyi, ill. Kovács II, Kovács III, Fenyvesi. I MPI FELVESZ: lakatos-csőszerelő, villanyszerelő, esztergályos, vasöntő, kőműves, tetőfedő, asztalos szakmunkásokat, továbbá legalább 2 éves gyakorlattal rendelkező építésztechnikust és gép- és gyorsírónőt. Dajkát, szövő-fonó szakmunkásokat, betanulókat, különböző munkakörökre férfi és női segédmunkásokat. MAGYAR PAMUTIPAR Bp. IV., Újpest, Erkely 30. szám. Telefon: 293-820. MTI