Népsport, 1971. szeptember (27. évfolyam, 207-231. szám)

1971-09-02 / 207. szám

­ Vidáts csapatunk egyik legjobbja volt A hétköznap is lehet ünnep, mert hiszen minden relatív, és pusztán arról van szó, hogy tör­ténik-e valami, ami ünneppé avathat egy hétköznapot. Szer­dán délután ez történt a Nép­stadion környékén. Már két órával a mérkőzés kezdete előtt nem akadt parkolóhely a sta­diont környező utcákban és az autósokból gyalogossá lett szur­kolók — elkeveredve a valódi gyalogosokkal — hosszú sorok­ban indítottak ostromot a bejá­ratok ellen. Úgy, mint vasár­nap. A magyar öltözőben Páncsics Miklós volt a legszorgalmasabb. A többiek éppen hogy csak be­érkeztek, ő már mezbe öltözöt­ten javasolta Vinkovics gyúró­nak, hogy „essen túl” rajta. Jött Dunai Anti. A padon újságpa­pírba csomagolt zokni és esport­­szár várta Tichy Lajost, búcsú­­játékára. Géczi érkezett, min­denkivel kezet fogott, nekilátott az öltözködésnek. Lassan benépesedett az öltöző, ugyanígy a jugoszlávokéé is. Börzsei János, az MLSZ fő­titkára, az előtérben beszélte meg a jugoszláv vezetőkkel a programot. Tichy Lajos búcsúz­tatása — mint kiderült — a ju­goszláv vezetőknek legalább olyan érdekes és fontos ese­mény, mint a magyaroknak. Ismerik őt régen és szeretik. Megállapodtak abban, hogy — a búcsújátékot nem tekintve — a mérkőzés folyamán mindkét csapat három mezőnyjátékost és egy kapust cserélhet. Fél hét előtt néhány perccel jött ki a két csapat a pályára, az osztrák birói hármas Line­­mayr (Jegel, Schelowski) (osztrák) vezetésével. Mint­egy 42 ezren foglaltak he­lyet a lelátókon. Eljátszották a két ország himnuszát, majd a veterán Tichyt köszöntötték. Ez­után a két csapat a következő összeállításban kezdett: Magyarország: Géczi — Fá­bián, Táncsics, Vidáts, Juhász ,F. —­Juhász, I., Fazekas, Szűcs — Bene, Tiehy,T. Jugoszláviai Vukcsevics — Holcer — Ramljak, Paunovics, Pavlovics, Sztepanovics — Ob­lak, Acsimovics — Petkovics, Filipovics, Dzsajics. Csere: Tiehy helyett Dunai II a 10. percben, Fábián helyett Noskó, Juhász I. helyett Szőke, Pavlovics helyett Antonievics és Acsimovics helyett Jerkovics, valamennyien a 72. percben, Dzsajics helyett Bjekovics a 87. percben. Góllövő: Oblak a 13. percben, Holcer (öngól) a 64. percben, Szőke a 82. percben. Szögletarány: 11:3 (5:2) Ma­gyarország javára. A 3. percben Tichy átadásá­val Bene tört ki, de aztán be­lelőtte a keresztező Paunovics­­ba a labdát. A 7. percben szög­letrúgáshoz jutott a magyar csa­pat. Zámbó a bal oldalról ívelt középre, Bene fejével csak érinteni tudta a labdát, így ab­ban nem volt elég erő. A 10. percben, miközben a jugoszláv 16-os előtt szabadrúgáshoz ju­tott a magyar csapat, Tichy nagy taps közepette elhagyta a játékteret és Dunai II jött be a helyére. Azután Bene szabadrú­gását mentették a védők. Obiak felső léc után gólt lőtt A 13. percben Obiak futtából mintegy 14 méterről, nagy erő­vel a felső lécet találta el, majd Szűcs szögletre mentett. Dzsajics szögletét Acsimovics visszaadta a szélsőhöz, aki át­ívelt a jobb oldalra. A labdát Obiak Acsimovicshoz fejelte, aki felismerve a helyzetet, vissza­játszott a jugoszláv jobbszélső­höz. Az üresen hagyott Obiak így mintegy 7 m-ről, nyugodtan bombázhatott a bal sarokba. 1:0 Jugoszlávia javára. Mindjárt utána Bene törhetett kapura, de kivárt és a keresz­tező védőkbe lőtte a labdát. Ve­szélyesen támadtak a vendégek. A 17. percben Petkovics iramo­dott el a jobbszélen, beadását Filipovics 5 méterről a kapu fölé fejelte. Ezután Oblak lőtt 25 méterről, s a 11-es ponton álló Géczi vetődve védett. A 24. perc­ben a kapura törő Szűcsöt fel­vágták. A 17 méteres szabad­rúgásból Bene a sorfalba lőtte a labdát, onnan visszapattant, Bene ismét kapura lőtt, Vukcse­vics azonban hárított. A jugo­­szlávok kapusa a szerencsével sem állt hadilábon. A 28. perc­ben ugyanis Juhász labdáját ki­ejtette, de szerencséjére nem volt a közelben magyar csatár... Elkeseredettem támadott a magyar csapat. A 33. percben Juhász átadását Dunai II a felső lécre küldte. A kipattant lab­dát mentették a védők. Két percre rá Fazekas átadásával Dunai II tört kapura. Nagy lö­vését a kapus nem tudta meg­fogni, de a labda végül szög­letre pattant. A 36. percben Bene tört kapura, a vele futó Vidáts azonban öt méterről el­rúgta előle a labdát, amely a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret. A félidő hajrájában volt még egy magyar helyzet, de Fazekas elől a kere­sztező Holcer a kapu torkában szög­letre mentett. A szünetben mind a két csapat bezárkózott, de azután, ahogyan fokozódott az újságírók rohama, úgy nyíl­tak meg az ajtók. A magyar szövetségi kapitány szorosabb emberfogásra ösztönözte a mie­inket, és kérte őket, hogy fo­kozzák az iramot. A jugo­szláv öltözőben Boskov szö­vetségi kapitány arról próbálta meggyőzni fiait, hogy még nem nyerték meg a mérkőzést. To­vábbra is azt kérte, hogy lehe­tőleg mindent a kitűnő formá­ban levő Dzsajicsra játsszanak, másra vezették rohamaikat Be­­néék. A 72. percben az előretörő Szűcsöt Acsimovics hátulról megrúgta, a játékvezető felírta a magáról megfeledkezett já­tékost. Még ugyanebben a perc­ben mindkét csapat két-két cse­rét hajtott végre. Fábián he­lyett Noskó jött be, Juhász Ist­ván helyére pedig Szőke. Zám­bó visszahúzódott a középpá­lyára, Bene pedig középcsatár lett. A vendégeknél Jerkovics és Antonievics jött be Acsimo­vics és Pavlovics helyett. Továbbra is a mieink roha­moztak. A 79. percben Bene hanyatt esve lőtt a kapu fölé. Izgalmas, küzdelmes volt a já­ték. A 80. percben Dunai be­adása elcsúszott három védő mellett is, Szőke azonban nagy helyzetben, négy méterről a kapu fölé vágta a labdát. A 82. percben Juhász Péter hatalmas partdobását Dunai II visszajátszotta középre Vidáts­­hoz, akitől a lesgyanús helyzet­ben levő Szőkéhez került a lab­da és a szélső 5 méterről a jobb sarokba nyeste a labdát. 2:1 A partjelző nem intett, s a játékvezető megítélte a gólt. A vendégek reklamáltak, Vukcse­vics bele is rúgta a labdát a partjelzőbe. A gól után nem sokkal Dzsa­jics rúgást kapott, két percig ápolták. Visszajött ugyan, de később lement, s Bjekovics jött be helyette. A vendégek még próbálkoztak, de a védelem min­dig közbe tudott avatkozni. Nagy ováció fogadta a mérkő­zés végét jelző sípszót. Csak szünet után játszott jól válogatottunk Nem hiába tartott ettől a mér­kőzéstől Illovszky Rudolf és tar­tottak azok a válogatott játéko­sok is, akik legutóbb a Maraca­­na stadionban a világbajnok brazil csapat ellen látták ját­szani a jugoszláv válogatottat. Dzsajics és társai igazolták jó hírüket: olyan higgadtan és szinte körültekintően ját­szottak 45 percen keresztül, mintha ők lettek volna itt­hon. Nem lehetett tőlük elvenni a labdát, kiismerhetetlenül cse­leztek, és különösen az ütközé­sekben nyújtottak számunkra szokatlant, még akkor is talpon maradtak, amikor buktatták őket... Az első percektől kezdve las­sították az iramot. Kicsit hason­lított játékfelfogásuk a londoni világbajnokságon megnyitót ját­szó uruguayi csapatéhoz. Sok adogatással szőtték az akciókat, de a befejezés már hirtelen fel­gyorsult és­­ csattanó is volt a végén. Így született a góljuk is. A mieink csak nézték, ho­gyan cselezget, botladozik Petkovics, kétszer egymás után teljesen üresen céloz­hatta meg kapunkat Oblak! A magyar csapat játékából min­denekelőtt hiányzott a lendület, ami Rióban is, Újpesten is egyik legfőbb jellemzőjük volt. Rend­kívül keveset foglalkoztatták a középpályások a széleken ját­szókat. Jobb oldalon húsz per­cig nem jutott említésre méltó akció, és ez csak részben ma­gyarázható azzal, hogy Bene többnyire középre húzódva, Du­nai II mellett igyekezett rövid­­passzos összjátékkal áttörni a védőfalat. Az oldal mellett tá­tongó üres hely ugyanis szinte felkínálta a támadási lehetősé­get Fazekasnak, Juhásznak vagy Fábiánnak. Hiba volt, hogy az átadások zömét előre lehetett „látni", a jugoszlávok is észrevehe­tően előre számítottak a sab­lonos megoldásokra: többszörösen is lefogták azokat, akik veszélyesek lehettek vol­na kapujukra. Az ellenfél egyébként a ve­gyes emberfogást alkalmazta — nagyon ügyesen. Jugoszlávia legjobb védőjátékosa, Holcer, söprögetett, a hasonlóan nyurga Paunovics fogta Dunai ■ II-t, Sztepanovics Benét kisérgette, s még a hátravontan játszó Faze­kasra is ügyeltek. Pavlovics a fél szemét mindig rajta tartotta. A 16-osok előterében ez az em­berfogás rendkívül kemény kö­zelharccá alakult, egyébként a félpálya táján rugalmasan váltottak em­bert, a középpályások pedig területet fogva szűrték a magyar akciókat. A szünetben nyilván elhang­zott „nyomatékos” figyelmezte­téseknek volt foganatja. Ahogy mondani szokták, most már „harapott” a magyar csapat. Az erélyesebb fellépés, az iram fokozása, a test test elleni játék vállalása — s az azokban való helytállás — nyomban zavart okozott a vendégek védelmében. A védők arra rúgták a labdát, amerre álltak, egymás után ível­hette válogatottunk középre a szögleteket, de igazi helyzet Vukcsevics kapuja előtt nem alakult ki. Az addig kifogásta­lanul játszó Holcer nagy hibája hozta vissza a reményt, hogy mégsem kell válogatottunknak vereséggel levonulnia a Nép­stadion küzdőteréről. A nagy akarástól — ez nem mentség, legfeljebb magyarázat — jó né­hány csúnya belemené­st láttunk mindkét oldalról. Hogy ki „adott” többet és nagyobbakat, azt nehéz lenne megmondani. Az biztos, hogy a jugoszlávok kezdték. Taktikai szabálytalanságok­kal igyekeztek széttördelni a magyar akciókat, kizök­kenteni a lendületből, a rit­­musból játékosainkat. Erre fizettek rá a hajrában is: védőik láthatóan nem, a labdára összpontosítottak, hanem inkább törleszteni akartak. Fellazult a védőfal, ketten is ököllel fenye­getve vitatkoztak , s közben a hálójukba jutott a labda! Végig nagyon nehéz küzdel­met vívott a magyar válogatott az őszi nyitányon, az Európa­­bajnoki mérkőzések hazai fő­próbáján. Dicséretet érdemelnek játé­kosaink azért, mert egy ne­héz félidő után, vesztésre álló helyzetben úrrá tudtak lenni kételyeiken, és heves rohamaikkal ismételt hibá­­zásra kényszerítették az ellenfél védelmét. Az azon­ban nyilvánvaló, hogy még sok a tennivaló, javítani való! Vidáts, Szűcs és Bene játéka az élen Géczi az első félidőben egyet­len hibát vétett, alászaladt a labdának. A továbbiakban nem volt különösebben nehéz dolga. Dzsajics lövését azonban bra­vúrosan hárította. Fábián a várakozás alatt sze­repelt. Bár többször felfutott a játékszélső helyén, de Dzsajicsot nem tudta tartani, a balszélső néhányszor átjátszotta. Páncsics a védelem legjobbja volt. Két hibát kivéve, biztosan rombolt, jól lépett közbe és fej­jel is uralta a mezőnyt. Vidáts bizonyult a csapat egyik legjobbjánál­. Keményen, gyorsan, biztosan játszott, tisz­tázott egy nagy gólhelyze­tet. Sokat dolgozott a mezőny­ben és a kapura is veszélyt je­lentett. A II. félidőben nem tudták megakadályozni a jugo­szlávok az előretörésekből. Juhász Péter a jugoszláv gól­nál nagyot hibázott. Többször átjátszottak, nem bírt Petko­­viccsal, főleg az első félidőben nyújtott mérsékelt teljesít­ményt. Szünet után valamit ja­vult teljesítménye, az egyenlítő gól az ő beadásából született. Juhász István is hibáztatható a vendégek góljáért. Igen mér­sékelt teljesítményt nyújtott. Nem találta helyét a középpá­lyán, nem sikerültek: a szerelé­sei és továbbításai sem. Cse­réje indokolt volt. Fazekas az I. félidőben szür­kén játszott, nem sikerültek a cselei, s nem tudott igazán karmester lenni. Szünet után valamit javult, de messze el­maradt legjobb formájától. Szűcs kirobbanó erőben ját­szott. Elöl-hátul biztos pont volt. Jól fogta Filipovicsot. Benét régen láttuk ilyen jól játszani. Minden támadásban benne volt, jól cselezett, hely­zetbe hozta társait és saját ma­gát is. Sajnos, a befejezések nem sikerültek. Dunai II a csatársor egyik legjobbja volt. Nem tudták tar­tani a jugoszláv védők. Minden megmozdulása veszélyt jelentett, ő jól továbbította a labdát. Zámbó az I. félidőben igen gyenge teljesítményt nyújtott, nem találta a helyét, nem jöt­tek be a cselei. A cserék után, Szűcs ellenállhatatlanul játszott, amikor a középpályára került, magára talált, s ekkor elfogad­hatót nyújtott. Noskó, bár nem volt sok ide­je, de magabiztosan látta el fel­adatát, jól rombolt és ügyesen indított. Szőke beállítása szerencsés hú­zás volt. Többször zavarba hozta védőjét. Keményen, veszélyesen játszott, s ő rúgta a győztes gólt,­­bár kihagyott egy nagy helyze­tet. Tiehy mindössze tíz percet volt a pályán. Ezalatt is bebi­zonyította, hogy nem vé­letlen a korábbi hetvenszeres válogatottság. Több jó labdát adott. Dzsajics és Petkovics volt a jugoszlávok legjobbja Vukcsevics hárított néhány veszélyes lövést, a gólokról nem tehetett. Néhányszor viszont ki­ejtette a labdát. Ramljak az I. félidőben jól tartotta Zámbót, többször előre­tört, jól adott középre. Pavlovics biztos pontja volt a védelemnek. Jól fejelt, kemé­nyen rombolt. Sztepanovics nagy csatát vívott Benével, de nem tudta igazán tartani a magyar csatárt. Pavlovics mérsékelt teljesít­ményt nyújtott, többször átját­­szották. Oblak bejátszotta az egész pá­lyát. Veszélyes volt a kapura is. Először kapufát, majd gólt rú­gott. Holcer is kemény és gyors hátvédnek bizonyult, nehezen, tudták átjátszani. Az egyenlítő gólnál viszont hibázott. Petkovics volt a jugoszlávok egyik legjobbja. Sokszor becsap­ta Juhász Pétert, igen kellemet­len szélső. Filipovics a csatársor tenge­lyében halványabb teljesítményt nyújtott. Acsimovics jól kevert, de ide­gességében néhányszor durva­ságra ragadtatta magát. Dzsajics félórás „ácsorgás” után kezdett el játszani, aztán alig lehetett tartani. Ördöngő­­s­en cselezett, jól hozta helyzet­be társait. Csapata legjobbja volt. A csereként beállt Antonie­vics, Jerkovics, valamint Bje­kovics nem sokat volt játékban. ★­hinemayr játékvezető az első félidőben jól látta el feladatát, szünet után azonban erélytelen volt, lényegében elnézte a dur­vaságokat. Nyilatkozatok Terpitkó András dr., az MLSZ elnöke: Négy fronton találkoz­tunk a j­u­goszlá­vokkal, ebből három győzelem és egy döntet­len született. Úgy érzem, ez nem rossz arány. Elindultunk előre, kezdünk magunkra talál­ni. A második félidőben úgy játszott és­­ kiváltképpen úgy akart a csapat, hogy az min­denkit ki kell hogy elégítsen. Szű­cs: Régen játszottam ilyen lelkes, ennyire győzni a­karó csapatban. Reméljük, a máso­dik félidő miatt a közönség el­felejti az elsőt. Szőke: Másodszor voltam vá­logatott. Hosszú szünet után úgy tértem vissza, hogy gólt sikerült szereznem. Úgy érzem, nem voltam lesen, különben is a labda ellenféltől pattant hoz­zám. Közvetlenül előtte volt egy hasonló helyzetem, azt ki­hagytam. Szerencsére a máso­dik sikerült. Illovszky: Az első félidőben elfogódottan kezdett a csapat. Ezt a rutinos jugoszlávok okos játékkal a maguk javára fordí­tottál, és gól szereztek. Sze­rencsére a pánik nem lett tel­jesen úrrá rajtunk. A második félidőben már azt nyújtotta a gárda, amit kértem tőlük. Igen értékesnek tartom győzelmün­ket, mindenki láthatta, kiváló ellenfelet sikerült legyőznünk. Vujadin Boskov szövetségi kapitány: Igaz, hogy szerintem a második gólt lesből kaptuk, de a második félidőben min­denképpen jobb volt a magyar csapat. Tudott újítani, és ez elég volt a győzelméhez. Pavlovics­ Holcer öngólt rú­gott, a második magyar gól pe­dig ledből esett. Ennek ellenére megérdemelték a magyarok a győzelmet, mert a második fél­időben jobban bírták. Magyarország—Jugoszlávia 2:1 (0:1) Sz­őke, a győztes gól szerzője LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚ Magyar támadásokkal folytatódott Fábián labdája nem sokkal kerülte el a jobb s­arkot, majd egy formás Zámbór Fazekas ak­ció befejezéseként Fazekas 12 méterről, kapásból lőtt a kapu fölé. Bene bombáját a léc fölé tolta Vukcsevics. Csaknem ál­landóan a jugoszláv kapu elő­terében pattogott a labda, ám, csak szögletekre futotta a csa­tárok erejéből. A másik oldalon az 54. percben alakult ki említés­re méltó akció. Petkovics lab­dáját azonban Filipovics 10 mé­terről mellé fejelte. Benét túl szigorúan szerelte Sztepanovics a 11-es pont táján, a játékve­zető azonban továbbot intett. Aztán ismét Bene viharzott el a jobb oldalon, kecsegtető hely­zetben leadott lövésébe azonban bele,­­tudott lépni Sztepanovics. Több szabálytalanság borzolta a kedélyeket. Elsősorban a ven­dégek igyekeztek úgynevezett „taktikai faultokkal” megállíta­ni lendületükben a magyarokat. A 63. percben Dzsajics magán­­száma okozott izgalmat a néző­téren. A jugoszlávok kapitánya négy védőt is kicselezett, végül azonban az ötös sárn­éról a ki­mozduló Géczibe lőtte a lab­dát. Öngóllal egyenlítettünk A 64. percben Bene indította a bal oldalon felfutó Juhász Pétert. A hátvéd a 11-es pont magasságából belőtte a labdát a kapu elé. Dunai átlépte, s a labda a menteni akaró Holcer lábáról a kapu bal oldalába pattant. 1:1 A gól még inkább fokozta a magyarok támadókedvét. Egyre­ Magyar olimpiai keret—Eszék válogatott 2:1 (1:0) Pécs, 2000 néző. V: Kamarás dr. Olimpiai keret: Bicskei — Vellai, Maurer, Makray, Hu­nyadi — Szalai, Répás, Básti — Molnár, Takács, Tóth K. Eszék: Krszmanovics — Imicsin, Mi­­lics, Loncsarics, Dumancsics — Csordás, Miljkovics — Vuj­­kovics, Petrovics, Obr­atov, B. Babics. Csere: Dumancsics helyett Kolal­ (23. perc), Bicskei he­lyett Varga La Vellai helyett Posch, Szalai helyett Halmosi, Répás helyett Somogyi, Takács helyett Juhász, Vujkovics he­lyett D. Babics, Obratov helyett Lukacsek (valamennyien a szü­netben). Góllövő: Molnár (9. perc), Tóth K. (62. perc­), Petrovics 78. perc). A gólok története: 1:0: Takács átadását Molnár 10 méterről a kapuba továbbí­totta. 2:0: Somogyi átívelését Tóth Kálmán 10 méterről kapásból a jobb sarokba bombázta. 2:1: Egy távoli lövést Varga kiejtett, a befutó Petrovics kö­zelről a kapuba továbbított. A gyorsan belőtt formás ve­zető gól és az első negyedóra bíztató friss játéka után, csa­lódás érte a nézőket. Ellaposo­dott és eseménytelenné vált a mérkőzés, főleg a magyarok hibájából. A vendégek nagyobb igyekezettel, jól tartották ma­gukat, de ebben ludas volt a középpálya tarjáni „legénysé­ge”, amely nem tudta határo­zottan kézben tartani az irá­nyítást. A szünet sem hozott lényeges változást, a figyelmet­len magyar támadókat rendre lesre állították, az eszékiek. Egyetlen kiemelkedő esemény akadt, ebben a játékidőben: Tóth K. remek gólja, amikor Somogyi tértölelő átadását ha­talmas kapáslövéssel zúdította a léc alá. A gólt a vendégek is elismerően megtapsolták, majd hamarosan szépítettek, de ebben a gólban elsősorban Varga ka­pus szerzett „érdemeket”. Gyenge iramú, jórészt ese­ménytelen mérkőzés volt! Töb­ben nem igazolták válogatott­ságukat. Az eszé­ki csapat tag­jai pontosabban adogattak, az olimpiai keret ritkább támadá­sai veszélyesebbek voltak. Lakat Károly dr. a követke­zőket mondta a mérkőzés után: — Már az indulásnál komo­lyabban kellene venni a keret­tagságot! A tokiói csapat, egy évvel az olimpia előtt nagyjá­ból kialakult! — Kikkel elégedett? — Csupán Maurer és Soitieggi igyekezetével! Utánpótlás-válogatottak mérkőzése Jugoszlávia—Magyarország 1:1 (1:0) Szabadkán, kedd délután ke­rült sor 9000 néző előtt, a román Bentu bíráskodásával, a két csa­pat összecsapására. Jugoszlávia: Marics — Dzsoni, Katalinszki, Bogicsevics, Rajko­­vics — Rutonyszki, Nikezics — Vukotics, Jankovics, Bajevics, Vladisz. Magyarország: Lévay — Kele­men, Kovács J. Bálint, Czeczeli — Dunai III, Mü­ller, Mucha — Máté, Kozma, Nagy L. Csere: Nikezics helyett Cvet­­kovics. Góllövő: Dzsoni a 40. percben, Máté a 73. percben. Az első helyzet a 12. percben adódott. Ekkor Bajevics lyukat rúgott a magyar kapu torkában. A 18. percben Müller nagy hely­zetben kivárt Marics kapuja előtt, s a védők szerelték. A 35. percben Vukotics a felső lécet találta el. A 40. percben Nikezics tisz­tára játszotta Dzsonit, aki az állva maradó védők között ki­tört, s 10 méterről a kapuba lőtt. 1:0 A 44. percben Máté talált a kapuba, de a bíró les címén nem ítélt gólt. Szünet után a magyar után­pótlás heves támadásokba kez­dett. Előbb Nagy, majd Kozma hibázott nagy helyzetben. A 73. percben végre góllá érett a ma­gyar csapat nagy fölénye. Az előreívelt labdát Kozma Máté elé továbbította, s a szélső két védő és a kapus mellett a há­lóba lőtt. 1:1 Csapatunk­­játéka folyama­tosabb, kulturáltabb volt, mint a hazaiaké. A csatárok azonban — éppúgy, mint a korábbi mérkőzéseken — most is hadilábon álltak a kapura lövéssel. Fordulás után nagy erővel harcolt együttesünk az egyenlítésért. Az 55. percben Kozma már a büntetőn belül járt, amikor a védők felvágták. A 11-est a bíró előbb megadta, aztán — tiltakozásra — visszavonta! Még Nagy, majd Kozma dol­gozott ki gólhelyzetet, de azokat elhibázta. A hajrában végre sikerült az egyenlítés. A közepes iramú mérkőzésen a magyar utánpótlásból Lévay, Kelemen és Máté érdemel első­sorban dicséretet. A jugoszláv utánpótlás legjobbjai Nikezics, Dzsoni és Jankovics voltak. A magyar utánpótlás-váloga­tott szerdán délután visszaérke­zett Budapestre.Csütörtök, 1971. szept. 2.

Next