Népsport, 1972. március (28. évfolyam, 52-77. szám)

1972-03-02 / 52. szám

LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ELKEZDTÉK A VÁLOGATOTT KERETEK — Van ott valaki? — nézett fel a betonlépcső tetejére az idősebb, szemüveges férfi. — Itt senki — szólt le a csapzott hajú tinédzser, s már jött is lefelé, kettesével véve a lépcsőket. — Akkor biztosan hátul vannak. Gyerünk! Az „öreg” alig bírt lépést tartani vele. A fenti közjáték lényege az volt, hogy az idősebb sportember megspórolta a lépcsőmászást. Kedden reggel, a Fáy utcai Vasas-pályán. Megvárta, míg a gyerek terepszemlét tartott a nagypályán. A lelátó keleti oldalán baktattak hátra. Átkeltek kisebb építkezéseken, s aztán a salakon feltűntek a bordó melegítősök. — Ott vannak! — bökött előre a fejével a tinédzser. Ott voltak., És gimnasztikáztak a válogatott A-keretének játékosai. Fél tíz körül járhatott az idő. — Hogy tetszik a Vasas-fű? — érdeklődött Vinkovits Lajos. Bene véleményére volt kíváncsi, aki éppen a kapu fölé suvasztotta a labdát. A Vasas-fű az edzőpálya piros salakja. A csatár lenézett, s elhúzta a száját. Ez a véleménye az alatta elterülő „smirgliről”. Tizenhárman voltak. A játékosok és a kapitány. Befejezésül még néhány taktikai jellegű gyakorlatot rótt ki Illovszky mester, de ekkorra már jött is ki melegíteni az ellenfél. A Vasas tartalékgárdája, élén a „veterán” Menczellel. Csak Bicskei maradt ki a kezdő tizenegyből, amelyben Szűcs jobbhátvédként „debütált”. Ezen a poszton hiány ütötte fel a fejét. Fábián Tibor ott volt ugyan a gyülekezésnél, sőt, a játéknál is, csak éppen a korláton kívülről szemlélte a fejleményeket. Civilben. ,— Pécsett sérültem meg — mesélte. — Rálöktek a pálya szélén levő betonra. Azt hittem, meghalok, úgy odavágtam magam, s alapos zúzódásokat szenvedtem. De remélem, hamar rendbe jövök ... Eleinte nem sok történt a játéktéren. A játékosok inkább arra ügyeltek, hogy el ne essenek. Ezt a luxust a mezőnyjátékosok még csak megengedhették maguknak, Géczi Pista már kevésbé., Amint kivetődött egy lövésre, úgy recsegett a sálakon a melegítő alsója, mintha reszelőkne csúszott volna. — Pámás nadrágot kellett volna hozni, Pista — nyugtázta a csúszást Vinkovits gyúró. A kapus kicsit furcsán nézett kifelé. Pámás nadrágot manapság emlegetni csaknem egy szinten áll a hat hálóval meg a bajuszkötővel. Jórészt a vasasok térfelén időzött a labda, de anélkül, hogy különösebb kárt tett volna a hálón . .. Eleinte a hazai kapus „gyűjtötte be” Benéék lövéseit, majd az „állás nélküli” Bicskei szállt be a Vasashoz, ő is úgy előrepült a közelről meglőtt labdának, hogy a kívülállók combján bizseregni kezdett a bőr. Mert Berci is olyan: ha beáll a kapuba, akkor jancsiszögeken is utánamegy a labdának. Szedeti ezt a játékot. Aztán egy kis rumli akadt a válogatott kapuja előtt. Az egyik hazai csatár elé pattant a labda. Lőni készült, amikor Kovács elhúzta az orra elől a pettyest. De ott volt még két Vasas-csatár. Őket szép sorjában, aprólékos mozdulatokkal kicselezte a Videoton védője, majd amikor eléggé kusza volt a „forgalom” a kapu előtt, kilépett onnan, s indított. Utána udvariasan elnézést kért Géczitől, hogy az előbbi cselekkel őt is idegesítette. Közben megérkezett a korláthoz Teleki Gyula, az egykori kitűnő Vasas-hátvéd, s néhány percig nézte a játékot. Szó került ismét Fábián sérüléséről. — Hogyan fordulhat elő ilyesmi? Mármint az, hogy a beton sérülést okoz. Mi annak idején úgy melegítettünk be Lőrincz Emillel, hogy mezítláb néhányat belerúgtunk a lelátóba. Bent a pályán, még alegkeményebb összecsapásoknál sem rebbent meg a szemünk! Persze, mindezt mosolyogva mondta. S nem kifejezetten követendő példaként terjesztette elő. Általában nem volt valami nagy játék, de azért akadt egykét szép megoldás. Például Kovács ügyes belépői, Fazekas váratlan cselei, pontos labdái és néhány gyors támadás a jobb oldalon, a Szőke, Branikovits kettős előadásában. A gól azonban nehezen akart megszületni. Aztán kis híján a hazaiak lőttek egyet. A középcsatár már kibújt középen, s indult volna a kapu felé, de utánanyúltak, s a mozdulattól beállt a salakba. A tizenhatoson. — Ezt még megvárjuk — jegyezte meg Puskás dr., aki a többi Vasas-játékossal együtt egy pályával odább éppen befejezte a délelőtti foglalkozást. Kár volt várni. Mericzel Ivánnak ennél a lövésnél egy kicsit alacsonynak bizonyult a kapu. Végre Bene betalált, s ezzel vége is lett az első félidőnek. A szünet után befutott Páncsis is. Bemelegített, majd beállt. Juhász Péter ment fürödni. Ebben a játékrészben Géczi védett a Vasas kettőben. Méghozzá válogatott társai szempontjából bosszantóan jól, mindent megfogott. Pedig egyszer Bene állt egyedül szemben vele, majd egy jó Szőke-beadásból Branikovits ötösről, tiszta helyzetből fejelhetett kapura. Pista meg hipphopp, mint egy legyet, úgy kapta el a lasztit. Bene azért duplázni tudott így is. Két gólnál többre azonban nem tellett. Pedig lövöldöztek utána is a csatárok. A hajrára újabb játékos érkezett: Juhász Pista. A felületes szemlélődő azt hihette, itt is bevezették a lépcsőzetes munkakezdést. Ám a két ferencvárosi labdarúgó nem azért jött később, mert kertelni akarta az öltözőbeli tumultust, hanem vizsgáztak. " Az egyetemen. Méghozzá sikeresen! Volt a mezőnyben egy szökés, jókötésű fiú, aki azzal vétette észre magát, hogy sokat futott, meglehetősen ügyesen bánt a labdával, s bátran cselezett is. A válogatottakkal szemben Vadász Károly, az edzője bemutatta: — Menyhártnak hívják a fiút. Tehetséges. Egy problémája van még a játékkal. .Véleménye szerint elavult az a szabály, miszerint egy labdával játszanak. Ő ugyanis nehezen adja oda másnak... Hát ami igaz, igaz. Szereti a a fiú a bőrt! — Edzőmérkőzés volt. A szokásos. Időnként akadtak szép dolgok. Csütörtökön is játszunk. Az A- és B-keret — egymás között. Fábián, Vidáts, Dunai II sérült. Illovszky kapitány mondta ezt. És végül a keddi végeredmény: A-keret—Vápás tartalék 2:0 (1:0). Fáy utca. V: Illovszky. A keret: Géczi (Bicskei) — Szűcs, Kovács, Bálint, Juhász P. (Páncsics) — Fazekas (Juhász I), Zámbó — Szőke, Branikovits, Bene, Tóth A. Góllövő: Bene (2), Várkonyi Sándor B-válogatott BVSC : Szőnyi út. G: Karsai és Kű (2—2), ill. Matulay. A B-válogatott keret az első félidőben így állt fel: Rothermel — Kelemen, Maurer, Horváth, Megyesi — Szalai, Kű, Karsai — Török, Básti, Tóth K. A kétszer 35 perces mérkőzést Lakat dr. vezette, s a csapat csak a második félidőben nyújtott jó teljesítményt, amikor Szalai helyére Kocsis, Maurer helyére pedig Dunai III állt be. Ekkor több helyzetet dolgoztak ki a csatárok, gyorsabban került át a labda az ellenfél térfelére. Dr. Lakat Károly a mérkőzés tapasztalatait így foglalta össze: — A védőmunkával volt baj. Maurer és Horváth, akik egy csapatban játszanak, sehogysem értették meg egymást. Szünet után felgyorsult, folyamatosabb és szebb lett a játék. (MTI) ■ a legfontosabb jugoszláviai „magyar járás” néhány tapuszkikta Jugoszlávia divatba jött. Méghozzá szinte egycsapásra. És nemcsak nálunk, hanem más országokban is. Hét csehszlovák klubcsapat (köztük a prágai Slavia, a Zilina, a VSZ Kosice), tizenegy magyar együttes (az Újpesti Dózsa, a Komló, a Salgótarján, a Diósgyőr, a Rába ETO, a Pécsi Dózsa, a Tatabánya, az MTK, a SZEOL, a DVSC és a Zalaegerszegi TE), továbbá a szovjet és a lengyel válogatott keret választotta felkészülésének színhelyéül — hosszabb-rövidebb időre — az enyhébb éghajlatú baráti ország sporttelepeit. Miért? Tőlem is sokan kérdezték Jugoszláviában, és magam is sokat töprengtem már rajta: miért? És miért ilyen hirtelen, miért épp most, miért nem sokkal előbb? Az elsődleges ok kétségtelenül Jugoszlávia mediterrán éghajlata. De hát Porecban, Pulában, Kotorban tavaly télen is kiskabátban jártak az emberek. Ami bennünket illet, nyilvánvalóan szerepet játszott az olimpia közelsége. Ebből adódott ugyanis, hogy Tata az idén nem állhatott olyan mértékben a felkészülő labdarúgócsapatok rendelkezésére, mint korábban. Ezt meg kell érteni, mert Tata — az egész magyar sporté. Ezenkívül nyilván szerepet játszott a nagy jugoszláviai „magyarjárásban” az a baráti kapcsolat is, amely a különféle kupatalálkozók során a jugoszláv és a magyar csapatok között kialakult és a további években a sorsolás szeszélyeitől függően tovább mélyült. A kupának köszönheti barátságát például a Diósgyőr és a Celik Zenica. De vannak immár hagyományosnak számító barátságok is, mint például az Újpesti Dózsa és a Vojvodina, vagy a Tatabánya és a Vojvodina barátsága. Más csapatokat pedig a közös szakmai alap kapcsol össze, mint például a rijekai vasutas labdarúgókat a debreceni vasutasokkal. A Salgótarján sem ismeretlen helyre utazott. Azután kétségtelenül van szerepe a „divatnak” is. Az elmúlt ősz végén valahogyan elterjedt a Jugoszláviától északabbra fekvő országok labdarúgó-közvéleményében, hogy „oda kell menni!” Ki kezdte el, ki „diktálta” ezt a divatot? A mi esetünkben teljesen mellékes. Bárki volt, csak önzetlenül tehette, mert a nagy jugoszláviai futballinvázióból mindenkinek haszna származott. * Szervezés Meglepte déli szomszédainkat ez a nagy „lerohanás”? Kétségtelenül igen. De, kellemesen. Mindazonáltal gondjaik is támadtak miatta. Nem mindegyik külföldi csapat választott ugyanis megfelelő helyet. Zorislav Srebzic, a horvát szövetség elnökségének tagja már utalt rá, hogy főleg az Adriai-tenger partján és annak közvetlen közelében a sportközpontok egész sora áll télen szinte kihasználatlanul. Ezekről a csehszlovák és a magyar csapatok nyilván nem mind tudtak, így egyikük-másikuk olyan helyet választott, ahol szintén nagyon szívesen fogadták őket, de ahol a pályahiány miatt sok helybeli csapattal kellett osztozniuk a rendelkezésre álló kis helyen. A DVSC például kénytelen volt délelőtt edzeni, mert annyi csapat volt Rijekában arra a néhány pályára, hogy huzamosabb időt csak délelőtt tölthetett a debreceni együttes a füves pályán. A nagy külföldi invázió első tanulsága tehát az, hogy jövőre előre meg kell szervezni ezeknek az edzőtáboroknak a lebonyolítását és tervszerűbben kell megválasztani a színhelyet. Ebben a tekintetben kétségtelenül a két szövetség előzetes egyeztető megbeszéléseire van szükség. Ezek után merül fel a második kérdés: megérte-e a fáradságot, jól szolgálta-e a jugoszláviai tartózkodás a felkészülést? Utazni? Kétségtelen, hogy a „mediterrán” felkészülés senkinek sem vált kárára. De, hogy kinek mennyit használt, arra nehéz egyértelmű választ adni. Ha több edző vitatja is, nálunk jelen pillanatban az a hivatalos álláspont, hogy télen alapozni kell, s utána fokozatosan átállni a formábahozásra. Ilyen tekintetben tehát kétségtelenül azok a csapatok jártak el helyesen, amelyek egy helyen letáboroztak, s nem mozdultak onnan, legfeljebb a közvetlen környékre, edzőmérkőzések lebonyolítása céljából, Így ugyanis zavartalanul folytathatták az edzéseket a kedvező körülmények között, s az utazgatással járó fáradalmaktól megmenekültek. Mások viszont vállalták ezt a fáradságot azért, hogy céljaiknak megfelelő, erős ellenfelet találjanak, mert a formábahozás időszakában már nagy szerepe van az edzőmérkőzésnek. Nyilván a bajnoki küzdelmek döntik majd el, kinek volt igaza, s a tavaszi idény tapasztalatai alapján határoznak arról, melyik elgondolás szerint alapozzanak legközelebb. Komolyan Mindenképpen hasznos volt a jugoszláviai „magyar járás” egy másik szempontból is. Sokkal komolyabb edzőmérkőzéseket játszhattak a magyar együttesek, mint itthon. Még akkor is áll ez, ha alacsonyabb osztályú ellenfelet választottak, mert megint beigazolódott az igazság, hogy mihelyt egy mérkőzés nemzetközi, mindjárt megvan a tétje. . Sokszor hangoztatták ugyan a jugoszláv kis- és nagycsapatok vezetői, hogy nem fontos az eredmény, csapatuk mégis úgy „hajtott” a magyarok ellen, mintha az életük függne tőle. A jugoszláv sportsajtó is a vártnál sokkal többet foglalkozott ezekkel az edzőmérkőzésekkel, s talán még az érdemüknél is nagyobb jelentőséget tulajdonított nekik. De éppen ez volt a jó. Farsang Endre mondta Zágrábban, hogy ha otthon 11:0-ra megverik a KELTEX-et, azt hiszik, minden rendben Iván. A jugoszláviai komoly edzőmérkőzéseken viszont előbukkantak a hibák. És inkább most, mint a Celtic ellen, vagy a bajnokságban. Az sem baj, hogy a helyi játékvezetők többsége is a mieink ellen „dolgozott”. Sőt! Játékvezetői tévedés nemcsak barátságos mérkőzésen fordul elő, hanem komoly tétre menő küzdelemben is, nem árt tehát készülni rá, számolni vele, vagy még inkább: hozzászokni B arátság Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, az elmúlt„mediterrán hónap” igen pozitív tapasztalatai közé tartozik az a rendkívül szívélyes vendéglátás, amellyel a magyar csapatokat szinte mindenütt körülvették. Nemcsak arra mutat ez, hogy a csapataink valóban barátok közé mentek, hanem arra is, hogy labdarúgóink tudnak rokonszenvesen, sportszerűen viselkedni, barátokat szerezni. De legalább annyira örvendetes ez a szívélyesség abból a szempontból is, hogy rajta keresztül azt is lemérhettük: van becsülete a magyar labdarúgásnak Jugoszláviában. Ezt a becsületet tovább fokozták mind az Ohridi-tó környékén, mind a tengerparton, mind a Vajdaságban, még akkor is, ha a mérkőzések jelentős százalékát elvesztették. Mert ezúttal csakugyan nem az eredmény volt a legfontosabb. Szombathy István : Jelenet a Tatabánya eszéki mérkőzéséről. Arany (baloldalt) és a 11 -es számú Szabó támadását ezúttal fejjel hárították a hazai védők Két nap múlva folytatódik a bajnokság &Mkes semmi és a? befest Vasasban • Mi van Göröcs Jánossal? • Játszik-e vasárnap Ránkai? • Morgolódnak az MB II-esek is Az utolsó előkészületi mérkőzéseket játszották szerdán NB I-es csapataink. Most már a bajnokság következik. Szombaton a Rába ETO—Újpesti Dózsa mérkőzéssel folytatódik a több hónapos küzdelem. A rajtra való készülődés közben több edzőt kellemetlen gondok gyötörnek. Sok a sérült a nyitány előtt! Vajon számítanak-e már az első fordulóban például Vidátsra, Dunai Antalra? Pályára léphet-e a szombathelyi Rátkai? A teljességre való törekvés nélkül igyekszünk választ adni néhány mai gondra. Az Újpesti Dózsában arról esett szó, hogy Göröcs térde megint nincsen rendben! Igaz, nem túlzottan nagy a baj. Vizesedés előfordulhat másoknál is egy olyan sérülés után, mint amilyennel Göröcs hosszú időn át bajlódott. A másik kérdés: mi lesz Dunai Antallal? A játékos a válogatott edzésén sem tudott megjelenni. Fazekas viszont — a náthából kilábalva — készséggel nyilatkozott a nyitányról, a BEK- mérkőzésekről és a válogatottról. — Négy pont az előnyünk — mondta. Feltétlenül szeretnénk megvédeni a bajnoki címet. — Mit vár a Celtic ellen? — Nagy eredmény lenne, ha kiütnénk őket szerdán este! Ha háromgólos előnyt szerzünk idehaza, akkor nyugodtan utazhatunk Glasgow-ba! — Mi lesz az EB-mérkőzéseken? — Azt tippelem, hogy Budapesten nyerünk, Bukarestben pedig döntetlen lesz. Továbbjutónak várom Olaszországot, Jugoszláviát és az NSZK-t. A Vasas edzőjét, Machos Ferencet az utolsó előkészületi találkozó előtt faggattuk. — Tele vagyok gondokkal — mondta. — Tamás, Molnár, Mészöly, Váradi Ottó, Fábián és Vidáts van a betegek, illetve sérültek listáján. — Ki jöhet közülük rendbe vasárnapig? — Vidátsra, Mészölyre és, Fábiánra feltétlenül számítok. Tamás és Molnár, valamint Váradi kérdőjeles. Nagyon jó lenne, ha végre a legjobb összeállításban tudnánk pályára lépni. — Hogyan sikerült a szurkolói ankét? — Kitűnően! Bízom abban, hogy a Vasas hívei vasárnap délután éppoly lelkesen buzdítják majd a csapatot, amilyen lelkesedéssel beszéltek a téli portyáról, a csapat teljesítményéről. Nagyon kellene a Videoton elleni két bajnoki pont. Itt a lehetőség, hogy legyőzzük a Fáy utcai komplexusunkat, s folytassuk azt az eredményes szereplést, amely az őszt leszámítva, mindig jellemezte a Vasas hazai játékát! Szombathelyről azt a hírt kaptuk, hogy Rátkai nincs rendben! — A Dózsa elleni MNK-meccsen lekéredzkedtem a pályáról — mondta a zöld-fehérek csatára. — Nem éreztem jól magam, fájt a lábam. Vasárnap viszont már szeretnék játszani! A labdarúgó NB II-ben március 19-én kezdődik az idény. A szövetségi képviselők értekezletén rögzítették az első forduló programját. A huszonnégy találkozóból csupán egyet, a Kossuth KFSE—Ikarus mérkőzést hozzák előre szombatra, március 18-ra. Csütörtök, 1972. március 2. !