Népsport, 1972. április (28. évfolyam, 78-102. szám)
1972-04-01 / 78. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚG Csaknem 1000 mérkőzés még hátra van az NB IlI-ban Bár még messze van a bajnokság vége, az NB IlI-ban máris sok mindenre lehet következtetni. A Békéscsabai VTSK, valamint a Győri Elektromos öt-öt ponttal és kimagaslóan jó gólaránnyal vezet a második helyezett HÓDGÉP, illetve a Soproni VSE előtt. Majdnem ugyanez mondható el a Péti MTE-ről is, amelynek 4 pontos előnye és remek gólaránya van. Hat csoportban azonban még ,,gyötrik” egymást az esélyesek, hiszen Délnyugaton még öten, Északon négyen, Északközépen, Középen és a Duna menti csoportban még hárman-hárman, Északkeleten pedig nyolcan (!) pályáznak az NB II-t jelentő első helyre. Érdekes a bajnokság a negyedik vonalban is. Ami pedig a legörvendetesebb, legutóbb csaknem 15 olyan találkozóra került sor, amelynek 1000, vagy annál is több nézője volt! A Petőháza—Fertőd rangadó csak azért érdemel külön említést, mert 2500 néző övezte a híres cukorgyári pálya nézőterét. S ha még azt is megemlítjük, hogy Fertődön 3500-an szurkoltak az ősszel ezen a mérkőzésen, azt is elmondtuk, nemcsak „romantika”, de izgalom is van bőven az idén az NB III-ban. Mindez jó jel a következő fordulók mérkőzéseire. Relativitás Vagy félezren rándultak át a Kaposvári Rákóczi szurkolói Pécsre, a PEAC elleni mérkőzésre. Természetesen biztosak voltak a győzelemben! A várt kaposvári siker azonban elmaradt. Sőt pillanatra sem volt kétséges a hazaiak győzelme. Szomorkodtak, bosszankodtak a somogyi szurkolók — egy kivétellel. Annak az egynek ugyanis az egyik szeme sírt, a másik viszont nevetett... Dr. Bánk József, a Somogy megyei LSZ elnöke ezen a mérkőzésen nem veszthetett. ??? Igaz ugyan, hogy a K. Rákóczi vereséget szenvedett, a pécsi hálót viszont fia, ifj. Bánk védte, méghozzá nem is akárhogy, hiszen gólt sem kapott. Totóvacsora A Délkeleti csoportban listavezető" Békéscsabai VTSK" szakosztályvezetője, Oláh Tibor, a tavaszi rajt előtt így tippelt: " Az első fordulóban elhozunk a Mezőfitől egy pontot, azután itthon megverjük a kecskemétieket, így 3 pontra nő előnyünk a KTE előtt, és ez már jó nekünk! Amíg ezt mondotta, kitöltött egy 26 forintos totószelvényt. A VTSK ezután nyert a Mezőfi ellen, a KTE pontot vesztett otthonában, és most vasárnap 3:1- re nyertek a csabaiak a KTE ellen. A tervezett 3 pont helyett így 5 „plusz” pont lett. És a vártnál is jobban totózott Oláh Tibor, méghozzá pontokban és ezresekben mérve is! A szakosztályvezető ugyanis a közelmúltban 12-es találatot ért el úgy, hogy több mint 1000 forint ütötte a markát. De ezenkívül még volt négy 11-es és hat 10-es találata is. Mi sem természetesebb, a győztes rangadó után vendégül látta fiait. Nem bajnoki, csak amolyan totóvacsorán, amelynek végén felharsant a kissé átköltött, de idei illő nóta: „Nekünk ilyen főnök kell...” A hangszerek is elnémultak Nemcsak Körmenden, hanem egész Vas megyében élénk érdeklődés előzte meg a KMTE— Szombathelyi Dózsa vasi rangadót. 2000 néző kereplőkkel, dobokkal és öblös hanganyaggal buzdította a 2. helyezet Körmendet. A mérkőzés előtt Pados Zoltán, a KMTE szakosztályi elnöke a következőket mondotta: — Nagy várakozás előzte meg a találkozót, sajnos, ilyenkor szoktunk csalódást okozni. A szakosztály elnökének a 90 perc eltelte után igaza lett. A hazaiak játéka nagy csalódást keltett, sőt az Sz. Dózsa játéka láttán fokozatosan elnémultak — a hangszerek! A vasi rangadónak mégis volt két örvendetes eseménye. A játék végig sportszerű keretek között zajlott, és a körmendi szurkolók is kitűnőre vizsgáztak sportszerűségből. Az NB egyetlen veretlenje A Péti MTE szereplése kétségtelenül a Nemzeti Bajnokság legnagyobb meglepetése. Hogy miért? Mert a négy osztályban az egyedüli, amelyik veretlen és mert újonc az 1971—72. évi NB-ben! A már szinte nem is meglepetés, hogy csoportjában a legtöbb gólt adta és a legkevesebbet kapta (37—10). Eredetileg az első hat hely egyikét vették célba a pétiek, aztán úgy alakult, hogy a csoport 15 másik csapata közül egynek sem sikerült győztes gólt rúgnia hálójukba. — A neheze persze még hátravan — mondják szerényen ma a pétiek. A neheze valóban hátravan! De ott van a PMTE négy pont előnye és a sokkal jobb gólaránya is a második Körmend előtt. No, meg a péti közönség sem hagyja el csapatát, hiszen néha az ellenfelek otthona is a pétiek buzdításától hangos: több a péti, mint a helybeli. S ez is valami! Sőt... A fertődiek jól okoskodtak A múlt heti NB III-as rajt egyik legvaskosabb meglepetését a Petőháza szolgáltatta. Mosonmagyaróvárott mértek megsemmisítő vereséget a csoport egyik tapasztalt bajnokjelöltjére, a MOFÉM csapatára. Három gól után egész héten lakodalmi hangulat uralkodott a cukorgyáriaknál. — A hanyi rangadón is hengerelni fogunk! — jelentették ki nagyon magabiztosan. A rossz pozícióban levő szomszédvár háza táján nem okoztak pánikhangulatot a három kilométerről érkező félelmetes hírek, sőt!... — Odaát most mindenki a fellegekben jár és ez nekünk kedvez — okoskodott Szántó Jenő, a fertödiek szakosztályvezetője. Igaza lett! A fertödiek hamar leszállították a magas lóról ellenfelüket. A petőházi kolompok, kereplők fokozatosan csendesedtek el, majd teljesen elhallgattak. Csak a 88. percben ült mosoly az arcokon. Akkor, amikor a fertődi Locsmándi szinte százszázalékos helyzetben hibázott. Ekkor már a petőháziak örültek az egy bajnoki pontnak is. De a fertődiek sem panaszkodtak! Sőt , ők is örültek, hiszen pontot szereztek ... HASONLÓ CIPŐBEN... Beszélgetés a román szövetségi kapitánnyal A barátságos Aero Szálló éttermében a győzelemre egyet már aludtak a nyugatnémet turisták és jókedvűen reggeliztek. A magyar válogatott következő ellenfelének kapitánya, Angelo Niculescu frissen borotváltan érkezett a randevúra. Kísérője, a kedves Braun bácsi, azaz Coloman Braun érdemes edző, a román edzőtestület alelnöke, jóval előbb jött. Ez a duó egyébként egy kicsit a Papp—Adler kettősre emlékeztet. Nem véletlenül, hiszen az ötvenéves kapitány a bukaresti Dinamóban Braun mester keze alatt játszott, s most, a magyarok elleni mérkőzésre készülve volt mesterét félig tolmácsként, félig — a magyar labdarúgás kiváló ismerőjeként — tanácsadói szerepre is felkérte. A kapitány egyébként játékos pályafutása befejeztével elvégezte a testnevelési főiskolát és három éve, 1969 elején lépett hivatalba. Működésének kezdete a svájciaktól elszenvedett 7:1-es vereség utáni „új hullám” nyitányát jelentette. Az azóta eltelt időszak eredményei, eseményei nem ismeretlenek a magyar szurkolók előtt. De mi a helyzet jelenleg? Ezzel kezdtük a beszélgetést. 1. Milyen tapasztalatokat szerzett a román bajnokság tavaszi idényében és a nemzetközi kupamérkőzéseken? — Az UTA a hazai 0:2 után Londonban döntetlenre végzett a Tottenham együttesével, a Steaua a bukaresti 1:1-et követve Münchenben 0:0-ra játszott a Bayern csapatával, azaz labdarúgóink formája lassan, fokozatosan javul. A nemzetközi kupamérkőzések időpontja túl korai volt számunkra, s ahogyan a sajtónk megfogalmazta, „elegánsan búcsúztunk”, de sajnos, elbúcsúztunk! Az eddigi bajnoki mérkőzéseken még nem sokat láttunk. A tapasztalatokat gyakorlatunk szerint a napokban értékeltük a szövetségben. A fizikai felkészítés szintjét a korábbiakhoz képest megfelelőnek ítéltük meg, de az is tény, hogy ilyen vonatkozásban változatlanul elmaradunk az európai élcsapatoktól, azok játékosaitól. Technikai téren nem látok lényeges különbséget. Ha azonban a játékot fel akarjuk gyorsítani, mozgás közben akarjuk végrehajtani ugyanazt, ami állóhelyzetben már jól megy, bizony sokat hibázunk. Bajnoki mérkőzéseinket az álló játék, a kötött posztokhoz való merev ragaszkodás jellemzi. Hasonló cipőben járunk tehát, mint a magyarok. Nálunk ritkaság egyegy olyan gól, mint amilyet Breitner, az újoncnak tekinthető müncheni hátvéd lőtt a magyaroknak. Inkább azt láthatjuk, hogy a mi játékosainknak is annyiszor van alkalmuk felfutni a labdával, mint Páncsicsnak volt szerdán, csak éppen a beadás nem sikerül. • Milyen problémái vannak? — Sajnos, akad éppen elég. Illovszky barátom a csapat kialakításában kicsit előbbre tart, hiszen Branikovitsot is csak szükségből, sérülése miatt cserélte le, tehát kész a csapata. Mi aligha mondhatjuk el ugyanezt. A legutóbbi edzőmérkőzésen, igaz, Satmareanu és Iordanescu nélkül, de mégis csak 1:1-re futotta az első liga alsó házában tanyázó Farul ellen. A csatársor játéka különösen akadozott, nem ment a góllövés. Ráadásul néhány játékosról makacs sérülése miatt most egy időre le kell mondanom. Ezek közé tartozik Mocanu, a kemény, megbízható balhátvéd, aki lábát törte Törökországban, valamint Dumitrache és Dobrin. Ilyen kipróbált játékosok helyettesítése gondokat okoz. • A felkészülés további menetrendje? A húsvéti bajnoki forduló utáni napon jövünk össze Snagovban és készülünk az április 8-i, franciák elleni barátságos mérkőzésre. Utána bajnoki fordulók következnek, majd 22-től újra közösen készülünk. A taktika és a technika gyakorlása mellett könnyű ellenfelekkel játszunk és két nappal a mérkőzés előtt, április 27-én délelőtt érkezünk Budapestre. A Margitszigeten szállunk meg és a Népstadionban, még két edzést tervezünk. • Milyen érzésekkel: nyugodtan, vagy idegesen távozik? — Nézze, nyugodt természetű ember vagyok, vagy ha úgy tetszik, tudok magamon uralkodni. Ideges a szerdai mérkőzés után sem vagyok. Legfeljebb, ha a magyarok első félidőbeli játékára, teljesítményére és saját problémáinkra gondolok, kicsit gondterhelten utazom haza. Bevallom, a magyaroknak szurkoltam, hiszen egy vesztes együttes a következő mérkőzésen mindig bizonyítani akar. Niculescu mosolygósan, magyar szóval, kicsit rosszul ejtett — „viszontatos” — köszöntéssel búcsúzott. Csapata egy hét múlva tartja főpróbáját, de az előadás időpontja is nagyon közeleg. V. D. A számok nyelvén A mérkőzés Nagyválogatottunk szerdai találkozója az NSZK kitűnő gárdájával jubileumi esemény volt: a magyar tizenegy 200. mérkőzését vívta Budapesten! Az első hazai válogatott meccs 1903. április 5-én zajlott le a Millenárison (Csehország ellen 2:1). Talán nem érdektelen, ha most sporttelepenként ismertetjük a 200 találkozó adatait: Népstadion 66 48 11 7 183 : 68 Üllői út 63 44 10 9 195: 87 Hung.krt. 38 24 9 5 111: 57 Millenáris 18 10 5 3 56: 37 Megyeri út 14 12 2 171: 7 Margitsziget 1 1-------3: 2 Hazánkban még egy válogatott találkozóra került sor: 1949. jz. 10-én csapatunk Debrecenben győzte le 8:2-re a lengyel együttest. Egyébként ez a szerdai nap premiert is jelentett: március 29-én még nem játszottak válogatott mérkőzést a mieink. Az eredmény Az NSZK-val ez volt a 6. találkozó, amelynek mérlege a mi szempontunkból: 2 gy„ 0 d, 4 v., 15:15 gólarány. Remekül kezdődött: az 1954-es VB-n 8:3-as diadal! A mérleg azonban már akkor, a döntőben elromlott... Ez éppen a tizedik 0:2 válogatottunk történetében. Legutóbb 1969-ben Stockholmban a svédektől kaptak ki ilyen arányban a mieink. A Népstadionban ez volt a 7. vereség. Az előző hat: 1956. Csehszlovákia 2:4; 1957. Szovjetunió 1:2; 1959. Szovjetunió 0:1; 1961. Ausztria 1:2; 1962. Jugoszlávia 0:1; 1970. Svédország 1:2. A játékosok Ki hányadszor öltötte magára szerdán a címeres mezt? 55: Bene. 25: Fazekas. 24: Szűcs. 23: Páncsics. 19: Zámbó. 18: Dunai II. 14: Vidáts. 11: Juhász P. 8: Rothermel. 3: Kovács. 1: Bálint, Branikovits. Az FTC két fiatalja a magyar válogatott 556. és 557. tagja válogatottunk közül Branikovits a legifjabb: 1949. dec. 18-án született. (Egy elgondolkoztató adat: évek óta nem került 20 éven aluli játékos a nagyválogatottba! Az akceleráció a sportágak többségében is érvényesül, labdarúgó tehetségeink mégis lassabban, később érnek be, mint évtizedekkel ezelőtt. Ez a probléma is megérne egy alapos elemzést...) A marseille-i kudarc óta kereken 20 újonc mutatkozott be a legjobbak között. Hoffer József 16, Illovszky Rudolf 4 új fiút (Kovács, Szalai, Bálint, Branikovits) dobott a „mély víz”-be. Többségük egyáltalán nem vallott szégyent! Az FTC áll a legközelebb ahhoz, hogy a 100. játékost adja a nemzeti tizenegybe. A jelenlegi NB I-es csapatokból hány játékos került eddig a válogatottba? 97: FTC. 87: MTK. 85: U. Dózsa (UTE). 44: Bp. Honvéd (Kispest), Vasas. 19: Csepel. 8: Salgótarján. 7: Diósgyőr, Rába ETO. 5: Haladás, Pécs. 4: Tatabánya, Videoton. Az Eger, a Komló és a VM Egyetértés még nem adott játékost a nagyválogatottba. 200 139 37 24 619,258 Szombat, 1972. április 1. 3 *t „Buldogen a visszavágón szerepelhetnék” Látogatóban Gécziéknél A szoba ablaka egy játszótérre néz. Az ágyon ülve — kis nyújtózkodással — kilátni oda. A fűfoltos homokon, a résztvevők számából és méreteiből következtetve, jelentős helyi rangadó folyt, a környékbeli házak csapatai között. A kapus két karjára támaszkodva emelkedett fel a heverőn. Derékban egy kicsit homorított, óvatosan, hogy felpolcolt lábát ne kelljen mozgatnia. — Itt minden délután van meccs, ha az idő engedi — mondta, s kinézett a labdázókra. Lassan, kimért mozdulatokkal fordította el a bal lábát. Leemelte az összegöngyölt paplanról, aztán kezével a térde alá nyúlt, s felhúzta. — Ez a két piros folt az injekció, ez pedig a szakadás helye... Külön műveket szükségeltetett ahhoz, hogy ismét kényelembe helyezze magát. Egy héttel ezelőtt Géczi István még arra készült, hogy Müllerék lövéseinek elébe áll. Szombatig ő volt a magyar csapat legfixebb pontja. Szombaton Sturovóban az előkészületi mérkőzésen egy rossz lépést tett... A válogatott viadalt emiatt a tévén nézte végig. Ágyban fekve. S azóta még nem lépett egyet sem a sérült lábával. Látszik, fizikailag fájdalmat okoz neki a tétlenség. A mozgáshoz szokott emberek kínszenvedései mindig nagyobbak, ha ágyhoz köti őket a sors. — Megéreztem, hogy valami történik majd velem — gyűrte a dereka mögé a kispárnát. — Pénteken délelőtt a fürdőben beszélgettünk. Akkor hangzott el előttem az a kijelentés, hogy egyelőre én vagyok az egyetlen biztos kezdő ember a csapatban. Azt mondtam: várjunk azzal a nagy biztossággal, szerdáig még sok víz lefolyik ebben a medencében is. Nemcsak óvatosságból mondtam mindezt. Rossz sejtésem volt... A ház asszonya vizes borogatást hozott. Komótosan tekerte fel, kisimítva rajta a ráncos okat. A válogatott kapus folytatta: — A szombati meccs előtt bemelegítettem. Tisztességesen, alaposan. Jól átmozgattam magam, de a bal lábamat már akkor „éreztem". Egy kis feszülést, úgy, mint korábban. A játék aztán folydogált, nekem nem kellett összetörnöm magam a strapától. Még zsörtölődött is mögöttem a fotoriporter, mondván: csináljak már valamit, mert ha csak álldogálok, abból nem lesz kép. Erre azt mondtam: rendben, de akkor jöjjön be, és rúgjon egyet-kettőt kapura, s én eldobom magam. Aztán egyszeresak kiugrott középen a csehszlovák center. Nagy lendülettel jött, de hosszan szöktette magát, ha elindulok, enyém a labda. Egyet léptem ... Vagy egy gödör volt a lábam alatt, vagy arra a padkára tapostam, amelyet a kapusok csinálnak a portájuk előtt. Akkor úgy éreztem, elszakadt valami a combomban. Hazahoztak. A válogatott meccset a tv-n néztem... A televízió a másik szoba közepén áll. Előtte alacsony bőrpuffon két bűbájos apró emberke viaskodott valamilyen játékért, persze, egészen barátságos alapon. A családfő így is felemelte a fejét, s igazságot osztott. — Nézzétek a krokodilt! — próbált propagandát csinálni Pista a képernyőn úszkáló hüllőnek, ám a gyerekeket nem kötötte le túlzottan a műsor. Az édesanya aztán leült közéjük, s ez a program sikert aratott. Egyébként szépen összejöttünk mi, vendégek, Gécziéknél. A klubtól is érkeztek látogatók: Som Ferenc, az FTC titkára és Balázs lászló, a labdarúgó-szakosztály vezetője, Józsi bácsi, a gépkocsivezető társaságában. A beszélgetés tulajdonképpen egyetlen témakörből állt. A futballból. Persze, a szerdai válogatott mérkőzésről esett a legtöbb szó — eleinte. Pista idegesen izgettmozgott. Látszott, terhére van a mozdulatlanság. És fáj az elszenvedett vereség. — Egy darabig nagyon nyugodt voltam — magyarázta. — Pedig kimaradtak a helyzetek, de a játék még nem azt mutatta, hogy kikapunk. Egy óra elmúltával kész lettem. Úgy kezdett kalapálni a szívem, hogy majd kiugrott a helyéről. Mondtam is a feleségemnek: meglátod, elmegy ez a meccs... A pályán sohasem fogott még el ilyen érzés. Még akkor sem, ha a padon ültem. Most fordult elő először. Nagyon rossz volt, mondhatom. Közben a kisebbik emberke odasomfordált apjához. Lefeküdt mellé, s fejét odadörzsölte a kezéhez. Géczi Pista arcán mosoly futott át. Megborzolta a gyerek haját. — Most aztán van jócskán időm a srácokkal foglalkozni. Egész délelőtt mesét olvastam, ki is végeztem Gőgös Gunár Gedeont. Az imént említett derék szárnyast persze csak képletesen végezte ki. A könyv olvasásával végzett csupán. Estefelé a legközelebbi játékokról került szó. — A kupameccsen ott kellene lenned! — mondtam. Lebiggyentette a száját. — Boldog lennék, ha a visszavágón szerepelhetnék. Mert csak akkor kezdem el, ha teljesen rendbe jön a lábam. — És ki véd? — kérdeztem, noha tudtam én is, hogy ki védhet. — Vörös Béla. Nem rossz kapus! Már sötét volt, amikor elbúcsúztunk. Pista mosolygott, s elnézést kért, hogy nem kísér ki. Pedig úgy lett volna jó ... Várkonyi Sándor „Ollóban” a válogatott kapus! És addig nincs menekvés, míg fel nem épül a dominó-torony. Balról Anikó, jobbról Gábor segít az építkezésben édesapjának, Géczi Istvánnak