Népsport, 1976. február (32. évfolyam, 27-51. szám)

1976-02-05 / 30. szám

XXXII. 30. ♦ 1976. február 5 LABDARÚGÁS Vasárnap Salvadorban lép pályára a magyar csapat Magyar idő szerint szerdára virradóra 3.45 órai kezdettel ját­szotta le első, tengerentúli mér­kőzését Mexikóvárosban 20 000 néző előtt a válogatott keret, a tájt rosszul sikerült. Mexikó—Budapest válogatott 4:1 (2:1) Vezette: Rubia Mexikó: Camaeiro (Cortez, 65. p.) — Rico, Galindo, Santoyo, Mayera — Chavez (Cardenas, 65. p.), Delatore, Delgado (Ayala, 65. p.) — Medina, Jimenez, Da­­mian. Budapest-válogatott: Rother­mel — Nagy III, Kovács 3., Rab, Lukács (Paróczai, a szünetben) — Nyilasi, Ebedli, Pintér (Tóth A., 10. p.) — Fazekas, Váradi, Nagy L. (Pusztai, a szünetben). Góllövő: Jimenez (2. egyet 11- esből), Damian, Chavez, ill. Fa­zekas (11-esből). Az első percekben kiderült, hogy a játékban levő mexikóiak a környezet minden előnyével nagy esélyesei a mérkőzésnek. Baljós előjelekkel kezdődött a 00 perc. Bálint belázasodott, nem játszhatott, így megbomlott az összeszokott védelem. Kovács Jó­zsef került a helyére, az ő poszt­ján pedig a ferencvárosi Ebedli szerepelt. Az Izsóval való hosz­szas beszélgetés után Bárón Vá­­radinak adta a 9-es számú mezt. Már a 6. percben a magyar kapuban volt a labda. A mexi­kói balszárny könnyedén átját­szotta a jobb oldali védelmet és Damian közelről nem hibá­zott. 1.) A magyar védők a későbbi be­szélgetés során lest emlegettek, de nem volt igazuk... Az első kombinatív magyar támadás a tizedik percben futott. Fazekas nagy helyzetből a kapu mellé rúgta a labdát, egyenlítési alkal­mat szalasztott el Zavarok keletkeztek a magyar védőmunkában, a 8-as számú Chavez akadálytalanul építgette a hazaiak támadásait, ő és tár­sai sem kaptak védőőrizetet, ezt a lehetőséget ki is használták. Damian kapufája, majd több szép és veszélyes támadás jelez­te a mexikói fölényt, amely a 35. percben ismét góllá érett. A magyar kapu előtt pattogott a labda, Lukács vállát érte, a játékvezető 11-est adott, és ezt Jimenez biztosam értékesítette. 2:0 Egy perc sem telt el, Pintér tört be a mexikói 16-osra, elka­szálták. A játékvezető nyomban 11-est adott Fazekas értékesí­tette. 2:1 A MÁSODIK FÉLIDŐBEN sem változott sokat a játék ké­pe. A mexikóiak támadtak, a magyar csapat védekezett — rosszul. . A versenyfutásban, a labdáért vívott harcban rendre alulmaradtak a magyar fiúk, ha pedig nehezen megszerezték a labdát, rossz leadásokkal hamar eladták. Az 53. percben, jobb oldali szöglet után, átszállt a labda a védők feje felett, Cha­­veznek volt ideje levenni és a kapuba rúgni. 3:1 A cserék is inkább a mexikói csapatnak kedveztek. A 82. perc­ben, jobb oldali szabadrúgás után Damian a kapufára fejelte a labdát, a kapkodó magyar vé­delem nem tudott közbeavat­kozni, Jimenez közéjük ugrott és gólba pöckölte a labdát 4:1 A látottak igazolták a mexikói bajnoki mérkőzésekből leszűrt tapasztalatokat, labdarúgásukról alkotott helyzetképet, rengete­get fejlődtek. Ezt most „idege­nek” nélkül is bizonyították. Az első perctől diktált iramukat nem tudták átvenni a magyarok, a hazaiak mozgékonyságával szemben a mieinknek nem volt kellő ellenszerük. A magyar csapat vezetői re­mélik, hogy a játékosok kiköszö­rülik a csorbát: 10-én, a mexi­kóiak elleni újabb mérkőzésen visszavágnak. Menti némiképp a magyar együttes gyenge játé­kát, hogy a találkozó akklimati­zálódásuk időszakára esett. A mexikói időre, éghajlatra, ét­kezésre való átállás sose megy zökkenő nélkül. A magyar csapatból Fazekas játéka volt csak elfogadható. A mexikóiak és a mezőny legjobb­ja Chavez volt, rajta kívül Ga­lindo, Damian, Delgado és Dela­­tore mutatott átlagon felüli ké­pességet. Csapatunk szerdán délelőtt ed­zett, este Peták Zsiva mexikói nagykövet fogadásán vett részt. A további program szerint feb­ruár 8-án pályaavató keretében Salvadorban mérkőzik a magyar együttes a helyi válogatottal. A közép-amerikai kis országba pénteken reggel utazik a ma­gyar küldöttség. A további prog­ram szerint 10-én ismét Mexikó­ban játszik a válogatott keret Guadalajarában, a város öt együtteséből kialakított csapat­tal, Jalisco tartomány váloga­tottjával. (MTI) I. csoport Békéscsabai Előre Spartacus— Szabó Lajos SE 2:0 (1:0). Mező­túr, 200 néző. V: Füzesi. Békés­csaba: Bugyik (Tasnádi) — Do­bó, Kerekes, Vágási, Zsíros — Németh, Pásztor, Pogács — Már­tas, Magyar (Kolesánszky), Ki­rályvári, (Zielbauer). Megérde­melten győzött az NB I-es csa­pat. G: Magyar, Németh. II. csoport SZEOL —Kalocsai VTSK 7:1 (4:1). Kalocsa, 600 néző. V: Gei­­ger. SZEOL: Nagy — Lancsa, For­gács, Kozma, Szálai — Hangai, Zámbori — Vass, Antal, Hágel­­mann, Werner (Birinyi). Havas, jeges talajú pályán végig sportsze­rű mérkőzésen a SZEOL biztosan nyert. G: Hágelmann (3), Vass (3; egyet 11-esből), Werner, ill. Illés. Békéscsabai Előre Spartacus II —Szegedi Dózsa 2:0 (1:0). Szeged. V: Nyári. G: Ravasz (2). III. csoport Diósgyőri VTK—Debreceni MTE 1:0 (0:0). Debreceni 800 néző. V: Király. Diósgyőr: Veréb — Tamás, Váradi, Hajas, Martis — Oláh, Ta­tár, Görgei — Koleszárik (Boros­tyán, Salamon), Kiss T., Fekete. A DMTE 75 percig egyenrangú ellenfél volt. A DVTK-ból a 65. percben Váradit durva játékért ki­állították. G: Fekete. VI. csoport Ganz-MÁVAG —Csepel­­ 4:2 (2:1). Kőbányai út. V: Eőry. G: Végh (2), Simon, Nagy M­, ill. Geiger, Budai. VII. csoport: Salgótarjáni BTC — Salgótarjáni KSE 2:1 (1:1). Salgótarján, 600 néző. V: Borsos. SBTC: Szűcs (Magyar) — Miklós, Kmetty, Ko­vács XI, Horváth (Kegye) — An­gyal, Földi — Szoó (Kovács), Kajdi, Marcsok, Jeck. A sok hi­bával játszó NB I-es csapat csu­pán szünet után tudott felülkere­kedni. G: Kajdi ('), ül. Bábel. DVTK­­— Kazincbarcikai Ve­gyész 4:2 (1:1). Kazincbarcika, 100 néző. V: Károlyfal­vi. G: Horváth A (2), Káplár, Feled!, ill. Magyar, Kopa (11-esből). Vili. csoport Videoton — Székesfehérvári MÁV Előre 7:2 (3:1). Székesfehérvár, 1000 néző. V.: Maczkó H. Video­ton: Kovács L. (Szabó) — Végh, Garamvölgyi, Fejes, Czeczeli — Hartyán I,­ Karsai, Kuti (Janko­­vics) —­­ Wollek, Nagy I, Tie­­ber. Változatos, fó­­­ramú mér­kőzésen biztosan győzött az NB I-es Videoton. G.: Wollek (3), Nagy II, Kuti, Czeczeli, Tieber, il. Téglás, Fülöp. IX. csoport Tatabányai Bányász—­Ajka­ Bá­nyász 7:1 (2:1). Ajka, 300 néző. V: Grubics. Tatabánya: Brünyi — Lakatos, Néder, Szabó, Koródi (Hernádi) — Dupai, Csapó, Arany — Knapik (Bánfi), Kőműves, Sal­lói. Az NB I-esek jobb helyzet­kihasználással biztosan győztek. G: Sallói (3), Arany (2), Kőmű­ves, Bánfi, ill. Fisch. X. csoport Rába ETO­­—Sabaria SE 2:0 (1:0). Szombathely. V: Gozdán. G: Tamási (2). XI. csoport Rába ETO —Győri Textiles 3:0 (2:0). Győr, 300 néző. V: Bauer. Rába ETO: Földes — Baumann, Brandisz, Pozsgai, Magyar —­­Pásztor (Szabó), Somogyi, Varga (Füzd) — Pénzes, Glázer R., Cs. Kovács. Lelkesen küzdő textilesek ellenállását csak 35 perc után tudta megtörni a sokat körülmé­ny­eskedő NB I-es csapat. G: Glázer R. (2), Pénzes. XII. csoport ZTE —Z. Dózsa 6:0 (2:0). Za­laegerszeg, 200 néző. V: Soós. ZTE: Bolemányi — Molnár, Amb­rus, Gáspár (Papp II), Filó — Tóth, Józsi I, Csepregi (Rácz) — Szatmári, Soós, Kelemen. Bizto­san nyertek az NB I-esek. Nyúl (Z. Dózsa) a 89. percben kiál- Előkészületi Ferencváros —Kossuth KFSE 2:1 (1:0). Gyáli út, 300 néző. V: Glück. Ferencváros: Hajdú — Megyesi, Giron, Csaja, Martos — Mucha, Branikovits, Takács •— Kelemen, Szabó, Magyar. Kos­suth KFSE: Menyhárt (Szendrei) — Szőke, Zentai, Csider, Gálhi­­di — Bartha, Gálvölgyi, Pogány — Menyhárt, Stier, Sipőcz (Fo­dor). G: Szabó, Magyar, V: Csi­der. Bp. Honvéd—Váci Híradás 9:0 (6:0). Vác, 400 néző. V: Csányi. Bp. Honvéd: Payer (Rabcsák) — Kelemen, Páncsics (Egervári), Varga — Pál, Szűcs — Morgós, Szabó, Kozma, Gyimesi, Bartos. G: Kozma (2), Bartos (2), Szabó (2), Gyimesi (2), Szűcs. V. Dózsa —BVSC 5:1 (3:1). Me­gyeri út, 100 néző. V: Göl­l. V. Dózsa: Szigethi — Kelner, Dunai III, Juhász, Tóth J. — Kolár, Sarlós (Bíró), Zámbó (Borbély) — Törőcsik (Kerekes), Bene (Dunai II), Fekete. BVSC: Pálinkás — lírva. G: Soós (3), Szatmári (11- esből), Kelemen, Filagics (ön­gól). XIV. csoport pénzügyőr—Újpesti Dózsa 112:0 (0:0). Pasaréti út. V: Drigán. G: Vida (11-esből), Fazekas. XVI. csoport Csepel —Vasas Izzó 2:0 (1:0). Tábor u., 200 néző. V: Kuti. Cse­pel: Hajdú — Godán, Ruzsinsz­­ki, Wéber, Hunyadi — Tóth B., Gulyás — Kacsányi, Varga, Csor­dás, Buronyi (Somogyi). Vasas Izzó: Horváth — Révész, Szántó, Menczel, Schuszter — Szilágyi, Kovács, Majsai (Bódis) — Bozi, Rostás (Vágvölgyi), Szekeres. A havas, csúszós pályán mindkét csapat nagy igyekezettel játszott. G: Csordás, Gulyás (11-esből). mérkőzések Bodnár, Dáni, Hosszú, Gara — Turtoczky, Nagy I (Krómer), Ara­nyosi — Bazsánt (Kaszás), An­tal, Papp. G: Bene, Zámbó, Fe­kete, Borbély, Dunai­­, ill. Ga­ra (11-esből). Vasas—Budafok 7:1 (4:1). Fáy u. 200 néző. V: Tompa. Vasas: Mészáros (Tamás) — Török, Ka­nász, Hegedűs, Kántor — Bódi, Zombori, Szijjártó — Gass, Ko­vács, Becsei P. Budafok: Fellegi (Leskó) — Horváth, Kapitány, Noskó (Bulla), Vízi — Kalmár Gy. Kisteleki (Králik), Harangi _, Zöldi, Jakab, Tátrai. G: Gass (3), Bódi (2), Zombori, Fellegi (öngól), ill. Tátrai. MTK-VM —Hi. ker. TTVE 6:1 (2:0). Hévízi út, 200 néző. V: Be­­dics. MTK-VM: Gáspár (Lengyel) — Török (Palicska), Csetényi, Szijjártó (Szigeti), Kőhalmi — Burg, Kiss, Borsó — Takács, Tu­lipán (Koritár), Kunszt. G: Takács (3), Kunszt, Kiss, Koritár, ill. Csá­szár. Felsza­badulási Kupa-mérkőzések ­­ más után rakják a labdát a tizenhatos sarkára, Szimonjan és Ivanov pedig a beadott lab­dát kapásból küldi kapura. Ilyenkor jön el az a pillanat, amikor egy vetődés után azt mondom magamnak: „Kész, to­vább nem bírom!” Felállni sincs erőm, de azért mégis felállok. ... Hindosz svéd kisváros. A sűrű fenyőerdőben kétemeletes, aprócska villa áll, szaunával, masszázzsal és pingpong-terem­mel. Közvetlenül mellettünk, a tó partján egy kis stadion. Itt készülünk fel első világbajnoki mérkőzéseinkre, az angolok, a brazilok és az osztrákok ellen. A sors úgy hozta, hogy velük kerültünk egy csoportba. Hogy tovább folytathassuk a versengést, meg kellett szerez­ni az első két hely valamelyi­két a csoportban. Első világbajnoki mérkőzé­sünk az angolokkal 2:2-es dön­tetlenre végződött Győzhettünk volna, és győzni is kellett vol­na, mint nem sokkal előtte, a moszkvai barátságos mérkőzé­sem. Ezen a szerencsétlen, mondhatnám végzetes napon mégsem kellett senkinek vá­dolnia magát, senkinek sem kellett lesütnie szemét az edzőnk előtt. Mindkét csapat jól játszott, de mi azért egy kicsivel mégis jobbak voltunk. Ellenfelünk védelme, bár az angol futball történetének egyik legkiemelke­dőbb egyénisége­ Billy Wrigth vezette, gyakrabban követett el hibát, mint a mienk, s csatá­raink, fedezeteink sokszínűb­ben, változatosabban, ötleteseb­ben játszottak, mint az ango­lok. Mindenfelől állandó veszély leselkedett kapuinkra, a mien­ket pedig csupán a középcsa­tár, Kevan veszélyeztette. Ez a majdnem két méter magas, vö­rös hajú atlétatermetű, futballista az angol középcsatár klasszikus megtestesítője volt. Kizökkent­­hetetlen nyugalma, bátorsága, céltudatossága, tiszteletet és el­ragadtatást váltott ki minden­kiből. Csapattársai egymás után küldték a magas labdákat a ti­zenhatosunkon belülre, ő pedig mint egy faltörő kos haladt a labda felé, útjából elsöpört min­dent és mindenkit, aki megpró­bálta meggátolni mozgását. Másfél órás párharcunkról a mérkőzés után sokat írtak az újságok. Kevan stílusa diktál­ta az én taktikámat is. Állan­dóan kint voltam a kapuból, a megelőzésre játszottam, s meg­próbáltam mindig egy pillanat­tal előbb megkaparintani a lab­dát, mint ahogy az elérte vol­na Kevan fejét. Súllyal és ter­mettel engem is megáldott a természet. Ha a levegőben ösz­­szetalálkoztunk, egyikünk sem túlságosan sokat törődött a másik bordáival, s éreztem, hogy könyökömből, térdemből és vállamból neki is legalább annyi jutott, mint nekem az övéből. De az angol nem pró­bált maga iránt rokonszenvet ébreszteni a bíróban, nem hempergett a füvön, nem saj­­náltatta magát. Minden alka­lommal Kevan csak összeszorí­totta a fogát, némán felállt és a következő percben már hatal­mas testével ismét Krizsevsz­­kijre vagy rám vetette magát. Mindössze egyetlen egysze­­fordult elő, hogy Kevan Kri­­zsevszkij előtt érte el fejével a labdát, s a labda máris ágyú­golyóként vágódott mellettem a hosszú sarokba. Ez már a má­sodik félidőben történt, az elsőt pedig 2:0-ás vezetéssel zártuk. A kapott gól nem kedvetle­­nített el bennünket. Világosan látszott, hogy az angol nem ke­rülheti el a vereséget, a játék jellegének megváltoztatására semmit sem tesznek, úgy látszik, nem is tudnak. Mikor tíz perc sem volt már hátra, Kevan is­mételten, ki tudja hányadszor, a kapum felé tört. A labdát egyenesen Krizsevszkijre vezet­te, aki lezárta előtte a kapu felé vezető utat. A tizenhatos köze­lében összecsaptak, mindketten a fűre kerültek, a labda tovább gurult és én nyugodtan fel­emeltem. Képzelhetik, mit érez­tem, amikor a magyar Zsolt Ist­ván a 11-es pontra mutatott!.. Finney rúgta a büntetőt. A pontosan helyezett labdát nem tudtam elcsípni, és a mérkőzé­sen több gól már nem esett Ben­nünket nagyon fájdalmasan érintett ez a döntetlen, az ér­tékes pont elvesztése. Hangulatunk aztán némileg megjavult, amikor az osztráko­kat 2:0-ra legyőztük. Az én kedvem különösen emelkedett volt, hiszen megfogtam a nagy lövő, Buzek tizenegyesét. Ezút­tal viszont nyoma sem volt az angolok elleni gördülékeny játéknak A legegyszerűbb hely­zetekben is hibáztunk, sehogy sem sikerült valamire való kombinációt kialakítanunk. (Folytatjuk) ­ Mindig magasabbra (X.) Salgótarjáni három parancsolat Salgótarjánban porzott az ed­zőpálya piros salakja. Hónak közel, s távolban nyomai sem voltak, s amennyire lehango­lóan hatott e tény a karancsal­­jai gyerekek kedélyállapotára, olyannyira kedvezett a tarjáni labdarúgók felkészülésének. Szó, ami szó, a salak ke­mény volt, akár a beton, viszont nem csúszott, nem ragadt, nem süppedt, sőt: pattogott rajta a labda! Legalább is a későbbiek folyamán, amikor a különböző távú futógyakorlatokat már ma­guk mögött tudták a játékosok. Ekkor ugyanis bevonszolta két markos legény a tizenhatos tá­jára a térdig érő palánkot, s megkezdődött a „lőgyakorlat”. A játékos elindult a labdával, majd rápasszolta a palánkra, az meg — legalább is, ha a futballista korábban ügyesen bemérte a becsapódási szöget, s ha megfe­lelő erőt adott a rúgásba — visz­­szapattant a lendülettel érkező fiú elé, aki aztán rádőlt,, s meg­kísérelte „romba dönteni” a ka­put. A nyitórúgást Magyar Lajos tette meg, s szemlátomást for­szírozta volna még a dolgot, de Oláh másodedző — aki ezt a foglalkozást vezette — rövid úton beterelte a kapuba, nyil­ván abból a meggondolásból, hogy a suszter maradjon a kap­tafánál. Nos, Lajos beállt a há­ló elé, és Szűccsel felváltva igyekeztek útját állni a társak lövéseinek. A hangulat ugrás­szerű javulásában nyilván nagy szerepe volt a labdák jelenlété­nek, s ezek csak úgy süvítettek... Aztán vége lett a foglalkozás­nak. Legalább is a játékosok zöme számára. Néhányan azon­ban még maradtak. A két kapus, a hórihorgas középcsatár, Kajdi, a két szélső, Szoó és Jeck, va­lamint a nemrég még sérülés­sel bajlódó Varga Sándor. A „koreográfia” szerint a két szél­sőnek be kellett lőnie a labdá­kat a kapu elé, a jókötésű kö­zépcsatárnak pedig minél töb­bet befejelni, belőni közülük a hálóba. De hogy e művelet ne le­gyen túl egyszerű, arról a két ka­­pus gondoskodott. Az egyik lök­te, tuszkolta a felugró játékost, a tizenegyes pont környékén, míg a másik a háló előtt állt, s ha a keze ügyébe került a labda, azt elhalászta Kajdi feje elé. A labdák menetrendszerű pon­tossággal érkeztek. Néhánnyal „használati utasítást” is küldött a beívelő. Jeck Feri például nem egy rúgás előtt felhívta Kajdi figyelmét arra, hogy nem kell megmozdulnia. Csak álljon nyugodtan, a labda pontosan a homlokára száll. Erre Kajdi megállt mozdulatlanul, mire ki­derült, hogy az „öreg” — Jeck Ferencet így becézik — nem a levegőbe beszélt. A labda valóban ott kötött ki a csatár kobakján! — Ez még az edzés hivatalos része, vagy már csak szorgalmi feladat? — kérdeztük a vezető edzőt, Dávid Róbertet. — Még a hivatalos részhez tartozik, mert felvettem oda, de már kicsit kicsúszik a szokásos edzésidőből. A felkészülés során ugyanis nagy gondot fordítunk az egyes játékosokkal és a csapatrészekkel való külön fog­lalkozásra. Most például Kajdi a soros, feladata a két szélről beérkező labdák különféle meg­­játszása. Ugyanígy speciális fel­adatokat kapnak külön-külön a védők, vagy az egész közvetlen védelem, a középpályások és a támadók. A feladatok között sok­sok rajtgyakorlat, s a rúgótech­nika fejlesztése, csiszolása kap bő teret. Remélem, ezek a plusz húsz percek is meghozzák a maguk hasznát. Aztán még hozzátette a vezető­edző, hogy minden gyakorlatot lendületes mozgással végeznek, minden esetben ellenféltől za­varva. — Milyen tapasztalatokkal járt az elmúlt fél év Salgótarján­ban? — A védőjátékunk nem volt elég szervezett. Ebben nem csu­­pán a közvetlen védelem volt lu­das, hanem a középpályások is. Utóbbiak amennyire hasznosan segítették a támadásokat, annyi­ra megfeledkeztek esetenként a védőfeladataikról. Pontosabban: sok esetben egyszerűen nem ér­tek vissza az ellentámadásokba. Ráadásul középpályásaink sze­relési készsége sem volt meg­felelő. — Mi tehát a feladat? — Először is meg kell találni erre a posztra a legalkalmasabb három embert, akik megfelelően kiegészítik egymást. Legyen e sorban olyan játékos, aki kar­mestere a gárdának, legyen, aki alkalmas az emberfogásra, de a fő­­munkabíróknak kell lenni valamennyiüknek. Ezeket a tí­pusokat kell megteremteni. Min­denesetre e témakörből sok taktikai gyakorlatot iktattunk edzésprogramunkba. — Vannak jelöltek? — Igen. Sőt, nem egy poszt­ra kettő is. Ez jó dolog. Egy­részt, mert így legalább egész­séges versengés lesz majd a csapatba kerülésért, másrészt egy-egy esetleges sérülés nem okoz nagyobb felfordulást, nem kell egyik hétről a másikra át­szervezni az együttest, csupán a szerkezetbe egyébként beillő em­bereket a harcképtelenek helyé­re állítani. — Kikre nem számíthat a rajtnál? — Répásra és Vertigre bizto­san nem. Répás még csak gyógy­tornát végez, s a porcműtéten átesett Vertig is egyelőre utóke­zelésen vesz csak részt. — Van változás tavaly óta az első csapat keretében? — Igen. Bekerült a fiatal Orosházi, az Egerből visszatért Szlivka, valamint a tehetséges ifikapus, a kis Balázs Zsolt. — És ki került ki? — Szőke kapus, ő a tartalé­koknál szerepel a jövőben. Időközben befejeződött immár mindenki számára a közös fog­­lalkozás. Jeck ugyan még ma­radt volna néhány büntetőrúgás erejéig. Mint hangoztatta, ezt sem árt gyakorolni, még neki sem, annak ellenére, hogy mes­tere a műfajnak. Annál feles­legesebbnek tartotta mindezt az öltöző előtt álldogáló szőke kö­zéppályás, Básti István, s ki is fejtette a leballagó szélsőnek, hogy teljesen felesleges gyako­rolnia a büntetőket. Egyrészt, mert sohasem tanulja meg, egyébként pedig van annak gaz­dája. A vita természetesen kedé­lyes volt és családias. Mint Ma­gyar Lajos rövid magyarázata, amelyben kifejtette: — íme, egy ember, akinek na­pok kellenek ahhoz, hogy kihe­verje a mezei futás megpróbál­tatásait ... A címzett, a télikabátban álló Básti csak mosolygott, majd ké­sőbb elmondotta, hogy azért ka­pott felmentést erről a foglal­kozásról, mert meghúzódott a combja. Mindez ugyan a futás­ban nem zavarja, de ha rúgni kell, akkor fáj a lába. — Milyennek tartja salgótar­jáni szempontból a tavaszi sor­solást? — Úgy kezdünk, hogy egymás után kétszer idegenbe utazunk. Ettől függetlenül nem tartom rossznak — felelte Dávid. — Gondolom, 15 pontot feltétlenül szerzünk. Ez a minimum. Legalább is akkor, ha néhány „parancsolatot” maradék nélkül betart a társaság? — Éspedig? — Egy : ne legyen ácsorgó sal­gótarjáni játékos a meccseken. Kettő: sokat kell mozogni min­denkinek, akkor n­em szakad szét a csapat, meglesz a csapat­részek közötti egység, s mi dik­tálhatjuk a tempót. Három: min­den labdarúgó csak a játékkal törődjön, se a játékvezető tény­kedése, se a közönség magatar­tása ne befolyásoljon senkit... — A soron következő tervek? — Külföldi meghívást kaptunk Belgiumból, szeretnénk elmenni. Aztán nemsokára kezdődik a „második félidő". " Kezdődik: Várkonyi Sándor Kajdi Dávid NÉPSPORT 3

Next