Népsport, 1985. december (41. évfolyam, 286-311. szám)

1985-12-01 / 286. szám

2 NÉPSPORT , . . MUN 9IAI TABLÓ: ARGENTÍNA | Argentína területe 2 766 889 négy­zetkilométer, lakosainak száma 80 millió. A szövetség (Asociacion del Fútbol Argentino) 1893-ban alakult, 1912 óta tagja a FIFA-nak. A 3035­­. bejegyzett klubban 306 ezer labda­rúgót tartanak nyilván, közülük 3160 a profi. A válogatott eredmé­nyei: VB-ezüstérem (1930), világ­­bajnoki cím (1978). 1921 és 1958 kö­zött 12 ízben nyerte el a Dél-Ame­rika Kupát. A klubcsapatok dicső­ségtablója. Libertadores Kupa-győ­zelmek: Independiente (7), Estu­­diantes (3), Boca Juniors (2), Bo­­cing és Argentinos Juniors (1—1). Az Independiente kétszer, a Ra­­cing, az Estudiantes és a Boca Juniors egy-egy alkalommal hódí­totta el a Világ Kupát. ­ A f­­­a futball felkent császár 20 l3ny­ra, a Nagyorrú a biro­dalom szerény alattvalója. A Sovány­nak becézett Menottit egy nép ál­dotta az 1978-as VB-aragyéremért, a hatalmas orra miatt sok viccet elszenvedő Bitardo jobbára csak törő-zúzó játékosként él a szur­kolók és áldozatai emlékezeté­ben. A valószínűtlen öröklésből va­lóság lett. Carlos Salvador Bilardo 1983. január 1-én átvette Cesar Luis Menottitól a szövetségi kapitányi tiszt­séget. A fogadtatás zúzmarás légköré­ben jó, hogy jégcsap nem fagyott Bilardo orrára. Az argentin focitársa­dalom titokban szurkolt, bárcsak bele­rokkanna a súlyos örökség kezelésébe. A Nagy orrú fintorog a Soványtól, és ez az érzés kölcsönös. Menotti íziben szapulni kezdte utódját, Bilardo — cserében — boldogan nélkülözte a Men­atti-emberek társaságát. Egyetlen szándék vezérelte: mihamarabb meg­szabadulni az 1978-as Mundial hősei­től. És ezen a ponton a két szakem­ber gyűlöletbombái már nem kettejük magánterületére hullottak. Fillol, Ol­gain, Passarella, Tarantini, Kempes, Ardiles és Bertoni ugyanis még az idő­közben eltelt három év alatt sem vé­nült nosztalgikus emlékfoszlánnyá. Szubjektív szempontú mellőzésük ön­pusztító botorságnak tűnt. Doktor Bilardo („civilben” orvos) azonban nem didergett bele a fenye­gető jövendőbe. Kipenderítette a „Mer­notti-törzsgárdát”, még az 1382-es év­járatnak — Barbas, Valdano, Diaz, Calderon, Santamaria — sem irgal­­mazott. Kínban fogant, tarka-barka társaság verődött össze az új főnök zászlaja alatt. Szolgálatba hívta a Me­notti által ejtett öregebbeket (Trosse­­ro, Trobbiani, Alonso, Bochini), va­lamint a zaklatott bajnokság legígé­retesebb fiataljait (Pumpido, Clausen, Ruggeri, Garre, Giusti, Burruchaga, Gareca). Egyúttal átokkal sújtotta a külföldre szerződő „árulókat”. Pedig Argentínában manapság a jó profi sem keres többet havi 1500 dollárnál! Az ország legnépszerűbb klubja, a Boca Juniors négymillió dolláros de­ficittől nyög. Egy kormánybizottság vizsgálata nyomán hivatalosan csődöt jelentett és minden oka megvan attól tartani, hogy elárverezik a stadion­ját. Bilardót nem zavarja a kínzó va­lóság, a legjobb futballistákat pedig nem feszélyezi, hogy a kapitány ha­zafias szózata pusztába kiáltott szó marad. A „maradékból” dolgozó válogatott meccsről meccsre kezelők tömkelegét cipelte kölöncként,, a csapatjáték nem tudta levedleni a kezdetlegesség, az összeszokatlanság jegyeit. Mélységesen jellemző, hogy a csíkos mezesek utol­jára 1982. június 18-án lőttek 4 gólt, éppen a mieinknek, a Mundialon. Szánni valóan elvéreztek 1983 díszén a Dél-Amerika Kupa csoportmérkőzé­sein, a Nehru Kupán. Calcuttában (1984 januárjában) kikaptak India és a Kínai Nlk tanulni vágyó amatőr­jeitől. A Nagyorrú fáradhatatlanul ráz­ta a rostát. Hat pályakezdő kicsöp­pent a keretből, helyükre került fél­tucat zöldfülű. A Dél-Amerika Kupá­ban Ma­rangon, Ponce, Ramos, Sa­­bella és Russo sült fel, a Nehru Ku­pa bűnbakja Rinaldi, Aguero, Cuper, Arregui, Dominguez és Camino volt. A Menottit visszasíró párt kárörvend­ve figyelte a keserveskedést, Bilardo viszont kitartott. És két hétre meg is dicsőült: 1984 őszén jött az előzmény és folytatás nélküli ,,fényességes európai körút”. 2-0 Svájc és Belgium, 3-1 az NSZK ellen. Európa tapsolt, irigykedett, a körülményekkel jobban tisztában levő argentin közvélemény eltöprengett a magasiskola jellegű „keresztrejtvé­nyen”. Aztán az ellenzék hamarosan megnyugodhatott saját véleményének csalhatatlanságában. Jó -L az 1985 tavaszi VB-selej­ TOnöK­­ezők felvezető szakaszá­ban megint előrukkolt egy vértezet­­len labdarúgókból álló különítmény­nyel. Islas, Dertycia, Pasculli, Vane­­merak, Saporiti. Az újságírók legyin­tettek. Bilardo még könnyű álmot sem ígérhetett. A selejtező nem tűnt lazán átugorható ároknak. Peru, Ko­lumbia és Venezuela! Ha a rossz megered, akkor hama­rosan zuhog. Az előkészületi találko­zók kudarca — 1 győzelem, 1 döntet­len, 2 vereség — felbőszítette az el­lenzéket, erősödött a „suttogó kórus” hangja, Bilardónak lépnie kellett. Mégpedig valami egészen nagyszabá­sút. A kapitány villámgyorsan kap­csolt. Acélöklét glaszékesztyűbe búj­tatta és békét kínált az agyonpocskom­­biázott idegenlégiósoknak. Hívására érkezett Fillol, Passarella, Barbas, Ma­radóira és Valdano­v­a „haza meg­mentésére”. Ráadásul az Independien­­tében játszó Enzo Trossero is elfelej­tette a régi sérelmeket. Kolosszális húzás volt, bár Bilardo cukros víz nélkül kényszerült bevenni a keserű orvosságot. A kiátkozottak hazacsalogatásával elismerte kétesz­­tendős fiatalítási, újjáépítési fáradozá­sának csődjét. Kevéssé valószínű, hogy felülemelkedve egyéni kudarcán, be­látta a „Menotti-gárdisták” nélkülöz­hetetlenségét. Inkább csak időt akart nyerni. Az adott pillanatban éppen az „ördögtől” kaphatott segítséget, hát nem utasította vissza. Jól számított. Maradonáék nélkül saját sírja lett vol­na az I. számú dél-amerikai selejtező csoport. Argentína nyert, de végig csuklott, köhécselt az erőlködéstől, és a kritikus pillanatokban rendre a „kül­földiek” tartották az arcvonalat. Caracasban 3-2-re győztek Venezue­la ellen. Mindhárom gólt pontrúgásból érték el. Idegeskedés, koordinációs za­varok terhelték az amúgy is lassú rit­musú csapatjátékot. Maradona a 87. percben lőtte a győztes gólt. Bogotá­ban 3-1-es győzelem Kolumbia ellen. 1-1 után Maradona szinte egymaga ci­pelte a társaságot. Buenos Airesben a 87. percig csak 1-0-ra vezettek a vér­szegény venezuelaiak ellen. Végig zengett a pfujolás, a füttykoncert. 3-0 lett a vége, úgy, hogy a szaka­datlanul gimnasztikázó Fillol egyet­len (!) lövést sem kapott. Kolumbia látogatott az argentin fővárosba, „csontzenés” közelharcra. Az első fél­időben 24 kolumbiai és 21 argentin szabálysértés után szólt a síp. A lé­nyeg az­ 1-0-ás győzelem. Argentína sorozatban négyszer nyert, így Peru­nak „itt is, ott is” le kellett volna gyűrnie a kék-feketéket, hogy egyenes úton jusson el a Mundialra. Kis híján sikerült! Limában egy bizonyos Luis Reyna „megette” Maradonát, Peru—Argentí­na 1-0! És a visszavágó 80. percében az elaggott perui csapat 2-1-re veze­tett. A River Plate-stadion 75 ezer nézője vérfagyasztó csendbe töppedt. Ám jött Passarella. A beállós pusztí­tó erejű lövése levágódott a kereszt­­lécről, és Gareca közelről beköszönt. 2-2. Argentína csoportelsőként tovább­­kecmergett. A diadal ténye a fontos, a „hogyan — miként” hamar feledés­be merült. Bilardo időt és életet nyert, meg­találta régi önmagát. Sietősen elfelej­tette a győzelmet összegürcölő „vete­ránokat”, Maradona kivételével. Őt érdemes szövetségesnek megtartani, de a többi idegenlégiós helyett újra nevenincs legények — Chucuffo, Bor­­ghi, Batista, Almiron — foglalták el. A leghevesebb összecsapás Bilardo és Passarella között zajlott le. A levál­tott csapatkapitány nyilvánosan osto­rozta mesterét, mondván, sosem nyer­ni küldi ki a csapatot, s hogy a „ne­gatív taktika” megszállottja. Bilardo ennyit válaszolt: „Passarellát tartalék­ként veszem számításba.” Eretnek sza­vak. Persze, az argentin szurkolók át­éltek már hideget-meleget, sejtik, hogy szükség esetén újra előkerül Bilardo glaszékesztyűje, A­mi- alkalmasint rákény- kapitány szerül a negédes mo­solygásra, mert a válogatott atomjaira esett szét. A selejtezők után Trossero Mexikóba, Burruchaga és Marchco Franciaországba, Trobbiani és Gareca Kolumbiába, Pasculli és Barbas Olasz­országba szerződött. Fillol, Passarella, Maradona és Valdano visszatért régi szolgálati helyére. Kínos. Passarella nem jár messze az igazságtól: „Bilar­do a jövő tavaszon a nulláról kezd­heti a csapatépítést. Nem fog sikerül­ni. Kifogyott az időből.” Induljon bárhonnan, doktor Bilard­o legalább érti, amit tanít. A 60-as évek végén az Estudiantes hírhedt martaló­­cainak egyike volt. Medina, Malber­­nat, Suarez, Madero (most a váloga­tott orvosa), Conigliaro és Bilardo vé­gigrugdosta a focivilágot a Libertado­­res Kupa- és a Világ Kupa-döntők­ben. Osvaldo Zubeldia rettegett legé­nyei ennyiben feltétlenül megelőzték korukat és saját kontinensükön „foci­­forradalmat” idéztek elő. Kutyakemé­nyen edzettek, a latinos könnyedséget sutba vágva maradéktalan odaadással, összpontosítással és felelősségérzettel, a szó szoros értelmében hadakoztak és nem művészkedtek. Megacélosítottál­ magukat, íratlan parancsként „a sza­bályok határát súrolva” küzdöttek. Körülbelül így fest a mai argentin válogatott is. „Taktika, munka, fe­gyelem” — ez Bilardo hármas jel­szava, amelynek örve alatt „az ar­gentin foci kiszenved a robotban”. Ez természetesen Menotti véleménye. Különös, hogy Bilardo valahányszor a taktikáról értekezik, szinte kizárólag a védekezésről beszél. Hogy az „egy­­stílusú” csapat nem csapat, érteni kell a zónavédekezést, az emberfogást, a vegyes védekezést és a lescsapda mű­vészetét is. Gyakori vád, hogy a maestro Prokrusztész-ágyba kényszerí­ti játékosai egyéniségét. Erre azt vá­laszolja: ötvözni akarja a dél-ameri­kai technikát az európai keménység­gel és taktikai fegyelemmel. Nem lesz könnyű. Bilardo folyvást panaszkodik, hogy a kluboktól szeszé­lyes, önelégült, lezser, az erőnléti munka ellen rúgkapáló labdarúgókat kap.­­"." » Estudiantes képére for- Kit.6:A mást válogatott játéka nem tüllre hímzett csipkeköltemény. Hogy a „harapással” a rugdosással mi­re juthat Mexikóban? Passarella állí­tólag tudja a választ: „Semmire! A négy közé csak európaiak jutnak . . .” Török Péter A A A Csuklik és köhög a doktor Diego Maradona. Arcán a „hilardói el­szántság”, karján a­ csapatkapitányi szalag XLI. 286. ♦ 1985. december 1. Csak egy ugrás Mexikóváros... Elutazott válogatottunk „felderíti"’ túrára (Folytatás az 1. oldalról) még rá is licitál félelmeire, mert kijelenti, hogy még a vonattal és az autóbusszal sincs valami túl nagy barát­ságban. Csak akkor van né­mileg kibékülve az utazás­sal, ha saját autóját vezet­heti. A szombathelyi Nagy Jó­zsefnek más a véleménye. Persze, érthető: újonc létére nagyon örül az utazásnak. Azt mondja, kicsit azért iz­gul, no nem a repülőút, ha­nem az esetleges bemutatko­zás és a sokat szapult me­xikói magaslatok miatt. Mel­lettünk négy kézikocsin nyolc ha­t­almas ezüst színű láda ,.utazik”, s a Hungarian Football Federation, Mexikó City felirat elárulja, hogy a válogatott felszereléseit rej­tik. Andrusch mindenkire biz­tatóan mosolyog, s kijelenti, hogy nem nagy dolog az egész, másfél óra és Frank­furtban van a csapat. Nagy, kényelmes gép a TU 154 B, a különben is, még nyolc­órányira sincs Washington. Onnan pedig mindössze egy ugrás, igaz, négy óra húsz perces ugrás Mexikóváros. S mielőtt még tapssal fejezhet­ném, ki elismerésemet a kis­pesti kapus bámulatos tájé­kozottsága láttán, hozzáteszi, hogy minden játékos részle­tes programot kapott, amely a túra val­amenn­yi napját szinte percekre bontva tar­talmazza, így aztán senki sem tájékozott jobban a töb­bjeiknél. Mellettünk önkéntes be­szélgetőkör alakul, a Diszl fivérek, aztán a két pécsi, Róth és Mészáros, valamint Gyimesi és Nagy József tár­gyal nagyban. Garaba, kicsit arrább, feleségétől búcsúzik, meg­lehet­ősen sokáig. Aztán arról beszél, hogy mindig ne­hezen válik meg a családjá­tól, s máris azon töri a fe­jét, mikor jönnek haza. A szövetségi kapitány kö­­tetnyi névjegyet szorongat, s töredékét átadja Horváth Árpádnak, az MLSZ örökös­­sofőrjének, hogy azokra a címekre menjen köszönőle­vél. A sajtónak, a tömegtá­jékoztatási eszközök munka­társainak pedig rajtunk ke­resztül köszöni Mezei­ György a támogatást. Majd a túra jelentőségéről beszél, hangsúlyozza az ered­mények másodl­agosságát a személyes tapasztalat­szerzés, vagyis a világbajnoki felké­­szülés mögött. Azt mondja, nagyon fontos, hogy minden játékos saját bőrén tapasz­talja a mexikói körülménye­ket. Majd arról beszélgetünk, hogy Nyilasi, Szokolai és Esterházy hiánya lehetőséget ad újoncok bemutatkozására. Arról még nem döntött, hogy kinek szavaz bizalmat a tú­rán az új fiúk közül, csak a Tolucában töltött öt nap után „felel” a kérdésre. Nyila­­siékról még annyit hivzás­ tesz, hogy májusban ők­ is bekapcsolódnak a keret munkájába. Még szóba ke­rül a mexikói szabadidő, ami várhatóan kevés gondot je­lent majd a csapáknak. Egy­részt, mert az edzések és az utazások szinte minden pil­lanatot igénybe vesznek, másrészt a mexikóvárosi ma­gyar követség figyelme erre is kiterjedt. Jó előre gon­doskodtak arról, hogy üres, óráikban se unatkozzanak a játékosok. Egyelőre nem unatkoznak, mert csinos stewardess lép oda s minden­kihez, s kéri, hogy a vámvizsgálatnál je­lenjen meg. Mi pedig elkö­szönünk, s kicsit még ma­radunk, nézelődünk. Vissza­felé az úton eszembe jut a gép, most emelkedik a magasba, s az utaso­k között húsz vá­logatót labdarúgó és tíz ve­zető. Vajon — ismerve a fel­es leszállás kínos csendjét — ki mosolyog, ki beszélget, ki­nek van kedve vicceket me­sélni? A szerkesztőségben az MTI telexéből kiderül, a meditá­ció rosszul volt időzítve: a frankfurti gép félórás késés­sel indult. (Kiss) Egy vámos, egy másszor és sok-sok labda . . . (Koppány György felvétele)

Next