Népsport, 1988. február (44. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-01 / 26. szám

XLIV. 26. ♦ 1988. február 1 ^3 t-aMarúgás \Zasikt'Biupi v€nitvtj tiah : Dr. Domán László Nem is olyan régen, labdarúgásunkban nem csupán a nagy klubokat övezte megkülönböztetett figyelem, rengeteg falu, gyár volt büszke futballcsapatára, és nem kis áldozatot hozott fenntartására. Aztán egyszerre változni kezdett a kép. A gazdasági gondok elértek a sporttelepek öltözőinek ajtajához. Az egykoron Futbóliának is becézett hazánkban a labdarúgás kezdett veszíteni népszerűségéből. Egyre-másra szűntek meg a kiscsapatok, még a nagyhírű gyári klubok is, s ahol nem volt sportot és futballt szerető igazgató, ott sokszor egy tollvonással eltűntek patinás egyesületek. Csak viszik a pénzt, a gyár meg a csőd szélére kerül, hangzott az ítélet, s a csapat volt, a csapat nincs .. . Persze, vannak kivételek. Vannak olyan gazdasági vezetők, kiknek sportszeretete éltet, tart színten falvak, gyárak, sőt városok sport- és labdarúgóéletét. Közéjük tartozik dr. Domán László, az Egri Dohánygyár vezérigazgatója. Ifjú éveiben a tehetséges futballisták közé sorolták, bár sohasem törekedett csak futball babérokra. 13 éves korától tizennégy éven át rúgta a labdát, végül az NB II-es MÁV SAC együttesében búcsúzott a játéktól, de akkor sem önszántából, hanem makacs derékfájdalmai késztették búcsúra. A játék mellett a Sátoraljaújhelyi Dohánygyárban dolgozott, üzemmérnökként. Később Egerbe került, előbb főmérnök lett, aztán vezérigazgató. Sportolni már keveset sportolt, de tenni sokat tett később is a sportért. Előbb elnökségi tag lett az Eger SE-nél, volt a vízilabda-szakosztály elnöke, majd 1982-ben a focisták nyerték meg maguknak szakosztályelnöknek. Sokan állítják, ezért bizonyos, hogy nem túlzás a megfogalmazás: nélküle még NB III-as csapata sem biztos, hogy lenne az Eger SE-nek. — Valaha Egerben is több labdarúgócsapat élt, de tíz esztendővel ezelőtt egy maradt csak belőlük. Elég ez az egy is a városnak? Véleményem szerint nem. Éppen ezért az 1977-es összevonással sem értettem egyet. Mert nem csupán felnőttcsapatokat veszítettünk a fúzióval, hanem ifi- és sardülőegyütteseket is. Egy csomó gyereket fosztottunk meg a játéklehetőségtől, magunkat pedig egy nagyon is szükséges utánpótlásbázisitól. A Berva Vasas kiscsapat volt ugyan, de mégis hiányzik. — Sok gazdasági vezető arra hiatkozik, hogy a sport sok pénzt visz el a vállalati kasszából, mindezt másra kell fordítani. Azt a bizonyos pénzt, amiről az adott vezetők beszélnek, nem a dolgozók zsebéből veszik ki. Mert a sport is egyfajta gondoskodás embereinkről. Ha én pályákat szüntetek meg, bezárom a szaunát, ahová munkásaink is eljárnak, megszüntetek mindent, ami mozgást jelent, szórakoztat, felüdít, kit rövidítek meg? Hát nem a dolgozókat, meg egy kicsit a várost is?! — Eger nem csupán kellemes és szép város, nem csupán turistaforgalma nagy, de sportigényei is vannak. Amerre jár az ember, úton-útfélen szó esik arról, mennyire hiányzik innen egy legalább közepes élvonalbeli futballcsapat. A dolog természetes. Az igény is valóban megvan, csak az a bizonyos nagy összefogás hiányzik hozzá. Erről szintén sokat beszélnek itt a városban, csak épp a lényeg hiányzik belőle. Ha csak az elhatározás szintjén van a dolog, akkor mindenki szinte eskü alatt jelenti ki, hogy életünket és vérünket a sport felvirágoztatásáért! Csak amikor adni kellene, akkor lesz csend a „játékasztal” körül. Pedig máshonnan is jutna több a sportra. Jön a labdarúgó-szakosztály elnöke. Mennyit juttat a dohánygyár az Eger SE-nek? A szakosztály költségvetése egy évben kilencmillió forint. Ennyi kell kilenc csapat fenntartásához. Mi ebből a kilencmillióból különféle címen több mint hatmilliót adunk. Mindehhez nem szükséges különösebb kommentár. Ha a mai játékosárakat vesszük figyelembe, akkor egyértelmű a kép, ebből az összegből legfeljebb két-három NB I-es játékost tudnának vásárolni, aztán utána már annyijuk sem maradna, hogy a pálya locsolását kifizessék. Hát valahogy úgy. Tehát nálunk az elsődleges szempont az előbbre jutáshoz, hogy minél több saját nevelésű játékosunk kerüljön magas szintre, hogy velük meg lehessen ostromolni a legmagasabb osztályt. Nevelni kell, segíteni az iskolai sportot, hogy minél több tehetséget nyerjünk. Persze, jól tudom, csak saját neveléssel még egy csapat sem csinált csodákat a futballpályán. Kell a vérfrissítés, kellenek érett, kiforrott játékosok idegenből is. De mi csábítja ide a jó futballistákat? A táj szépsége? Feketepénzt nem adunk, még ha lenne is ilyen. De gondolkozni kell más lehetőségen. Eger turistaforgalma egyre nő, kellene három-négy üzlethelyiség a belvárosban, azokkal már ide lehetne csalogatni jobb focistákat is. De hol az a három-négy üzlet? ... — A vezérigazgató szeretné, ha újból NB I-es labdarúgócsapata lenne a városnak? „ Furcsa lesz amit mondok, a magam személyében szeretném, de a tapasztalataim alapján mindenáron nem erőltetem a feljutást. Itt is, mint általában mindenütt, a szurkolók drámát csinálnak ebből a játékból. Nem azt értékelik, hogy egy szerény képességű társaság ereje megfeszítésével, minden tartalék energiájának mozgósításával felküzdi magát a legjobbak közé, hogy legalább egy esztendőre idehozza a városba labdarúgásunk színe-javát, hanem a kiesés feletti óriási elkeseredésében azonnal elfordul a csapattól. Én ilyenkor nemcsak a sportolókat, hanem kicsit a futballt is sajnálom. — Mivel még a nagycsapatok sem tudják eltartani önmagukat, nemhogy a kicsik, saját példáján túl, mit ajánl ezeknek az együtteseknek, hogy talpon maradjanak? Keresni kell a pénzforrásokat, a vállalkozásokat. Nálunk például az Agrikon kisüzemet emiatt hoztuk létre. Ez szabászat, s ha ma még nem is hoz anynyit a konyhára, mint gondoltuk, remélhetően mielőbb nyereséges lesz. Máshol is vannak kiaknázatlan pénzforrások, meg kell keresni azokat, vállalkozni kell, egyszóval pénzt csinálni. Mert enélkül nem él meg a sport. — Mi a véleménye az újjászervezett, kétcsoportos NB 11-ről? — Semmi jó. Ez a döntés elméletileg is hibás, hiszen annyi tisztázatlan kérdést hagy maga mögött, hogy nem győzzük számolni. Itt keveredik az amatőrizmus a fizetett labdarúgással, és a keveredésekkel eleve nem értett egyet. Nekem a tiszta ügyek rokonszenvesek csupán. De ez is a mi magyar betegségünk. Saját magunknak csinálunk állandóan konfliiktushelyzetet. Meg aztán minden új vezetés átszervez. Mert attól várja a csodát. Az is vezetői mentalitás sok helyen, hogy az előző vezető az csak hülye lehetett. Pedig talán annak is akadtak olyan döntései, amit érdemes lett volna megtartani. Az átszervezéssel nem csupán felhígul a második vonal, de rengeteg bonyolult kérdést hagy maga után. Mivel a fél csapat profi, vagyis azok fizetését mi például átutaljuk a klubnak, a másik fél meg amatőr, akinek dolgoznia kell. Mikor edz az egyik rész, és mikor a másik? Meg mi lesz azokkal, akik dolgozni fognak? Pontosabban, mi fognak csinálni? Mert aki nálunk gépészmérnök, az abban a beosztásban kap munkát. De aki semmihez sem ért, az segédmunkás lehet csupán. — Ha nagyon sok pénze lenne a sportra, mire költené elsősorban? — Építenék még egy füves labdarúgópályát, mert ebből csak egyetlenegy van a városban. Építenék egy fedett uszodát, mert az meg egy sincs. Valamikor pedig az úszás és a vízilabda egyik fellegvára volt Eger. De ha több pénzem lenne, akkor elérném azt is, hogy többször kellene eladni játékost, mint venni. Mert több pénzből több tehetséget nevelnénk. Jön, bár sokat ad a sportnak, de tudtommal nem áll a tönk szélén a gyára? Ha egy gyár azért nem marad talpon, mert van sportja, focicsapata, ott más baj van. Dr. Domán László véleményét olvashatták. Egy vezérigazgatóét, aki nemcsak szereti a sportot. Várkonyi Sándor NÉPSPORT 3 TÁBORZÁRÁS UTÁN Beszélgetés Bálint látssz,jóval . Kinevezését vegyes érzelmekkel fogadták. Túl fiatal — mondták —, edzői múltja sincs. Gondolom, önhöz is eljutottak ezek a megnyilatkozások. Mit szólt mindehhez? — Lehet, hogy nincs olyan edzői múltam, mint ami egy válogatott vezetőjének „illene”, de azt hiszem, nagyképűség nélkül mondhatom, tapasztalatom van elég, hiszen harminc éve vagyok a futballban. Két és fél évet voltam edző, igaz, hogy ez nem hosszú idő, de azért sok tapasztalatot szereztem. A technikai igazgatói posztra nem jelentkeztem, úgy választottak. A felelősség a döntésért azoké, akik megválasztottak, az enyém az, hogy megfeleljek az igényeknek. Beszéljünk első igazi munkájáról, a mostani felkészülésről! Egyáltalán, mi szükség volt erre az edzőtáborozásra? — Az edzőtábort elsősorban arra szántuk, hogy a játékosokról munka közben kapjunk információkat. Személyiségjegyeikre, fizikai, taktikai felkészültségükre voltam kíváncsi. Ahhoz, hogy testközelből értékelhessük a munkához való viszonyukat, nagyon kellett a tábor. Igaz, a keret nem teljes, hiszen a külföldön játszók hiányoznak, ennek ellenére úgy gondolom, hasznos volt ezzel a kerettel gyakoroltatni az elképzeléseinket. Ezalatt a játékrendszert és a részfeladatok begyakorlását értem. Még idejében kell bizonyságot szereznünk arról, hogy terveink megvalósíthatók-e, jók-e, vagy módosításra szorulnak. Az is lényeges, hogy a rendelkezésre álló játékosok meg tudják-e valósítani az elképzeléseket. Ennek a kettős célnak az edzőtábor maximálisan megfelelt. Tehát azt mondhatom: amiért jöttünk, azt elvégeztük. Nem azért hoztam el a válogatott csapatot, mert úgy gondolom, hogy én jobban fel tudom készíteni őket, mint a klubedzők, a lépésemet az előbb említett két indok vezérelte. Az edzőtábor nem luxusüdülő , Montpellier ezerhétszáz kilométerre van Budapesttől. Ez igen nagy távolság. Miért busszal utazott a csapat? — Az utazás repülővel is egy napot vett volna igénybe, busszal másfél napig tartott az utazás. Nem beszélve arról, hogy Montpellier-ben rendkívül nagy szükségünk volt a buszra. Arról nem is szólva, hogy a repülőjegy árával tetemes összeget spóroltunk meg. + Mibe került a táborozás? Arányban van-e a kiadás azzal a haszonnal, amelyet esetleg hozott? — A pontos számadatot még nem ismerem, de azt hiszem, a kalkulált összegen belül lesz. A pályáért nem kellett külön díjat fizetnünk, a szállás és étkezés megfelelő volt. Úgy érzem, jobb körülmények között tudtunk gyakorolni, mintha Budapesten maradtunk volna. Annak ellenére, hogy odahaza is kellemes volt a január. De ezt ki tudhatta előre? Az vezérelt, hogy olyan csapatot alakítsak ki, amely vetélytársa lehet az angol, a spanyol, a belga és a többi válogatottnak. Ehhez olyan körülmények kellenek, amelyek lehetőséget adnak az optimális felkészülésre. Jól tudom, mindez pénzbe került, de azt is tudni kell, hogy a csapat nem ezt az összeget „termeli” csak meg, hanem a sokszorosát. Itt is, ott is hallani lehetett, hogy — enyhén fogalmazva — rossz körülmények között készült a válogatott. — Azt hiszem, ha a luxusüdülés igényével vizsgálnánk a helyszínt, akkor arra nem megfelelő. De céljaink megvalósításához nagyszerűen bevált. A körülményekre vonatkozó kritikák megalapozatlanok. Persze, azt is meg kell mondanom, pár dolgon lehetett volna javítani. Például, messze voltak a pályák, és szakácsot is hozhattunk volna magunkkal. De még egyszer ki kell jelentenem, a körülmények semmiben nem hátráltattak bennünket. — Igen sok az újonc a válogatott keretben. Milyen benyomást tettek önre? — Korai lenne erről még egyértelműen nyilatkozni, összességében meggyőztek arról, hogy a jövő feladatainál nem lehet figyelmen kívül hagyni őket. A selejtezők során lesznek mérkőzések, amelyeken szükség lehet rájuk. Természetesen, vannak hiányosságaik, amelyek nem véglegesek, munkával pótolhatók, és az akaratuk, a hozzáállásuk dicséretes. Sallait sérülés miatt hazaküldte. Tuboly hasonló sérüléssel maradt az edzőtáborban. Miért? — Az itteni orvosi vélemény szerint Sallai sérülése volt a súlyosabb. Krónikus, nem mostani eredetű, és mindenféleképpen hosszabb, speciális kezelést igényel. Ezért döntöttünk úgy, hogy utazzon haza. Tuboly sérülése közel sem látszott olyannak, mint ami aztán kiderült. Sajnos, keveset tudott edzeni, de gyógyulását nem hátráltatta, hogy a táborban maradt. Újonc létére ismerkedhetett a környezettel és társaival. Testhez álló feladatkörök : Kérem, adjon rövid értékelést az eltelt három hétről! — Nagyon leszűkítve , azt mondhatom, hogy amit magunk elé tűztünk, azt maradéktalanul elvégeztük. A táborozás arra is alkalmas volt, hogy menet közben olyan gondok előjöhessenek, amelyekre eddig nem gondoltunk. + Mire gondol? — Például arra, hogy Kiprichet nem szabad a jobb szélről elmozdítani. Vagy pedig arra, hogy a kétékes játéknál a csatárokat miként kell semlegesíteni. És arra is, hogy egy, vagy két szervező legyen-e a csapatban. A lejátszott mérkőzések megfeleltek az időszak feladatainak. Nagyon jól szolgálták, hogy kipróbálhassuk taktikai variációinkat, képet adtak arról, hogy a jelenlegi állomány menynyire alkalmazkodik a játékrendszerhez. Kipróbálhattunk egyéni megoldásokat, amelyeket már a VB- selejtező mérkőzésekre tervezünk. — Elmenne újból ebbe az edzőtáborba? S ha igen, akkor mit csinálna másképpen? — Ebben az időszakban, tehát januárban, feltétlenül. Ez a három hét szervesen illeszkedik a programunkba. Azt viszont önkritikusan meg kell jegyeznem, hogy jobban is megszervezhető az ilyen tábor. • Kialakult-e valamilyen váz, amelyre majd felépíti csapatát? — Huszonkét játékos vett részt az edzőtáborban, közülük húsz végigdolgozta a három hetet. Elmondhatom, hogy kialakultak posztok, feladatkörök, amelyek testhez állóak az említett húsz játékos számára. Ez egyben azt is jelenti, hogy mérkőzés után soha nem fogok arra hivatkozni, hogy a válogatott nem volt teljes, mert mindig az a legjobb válogatott, amelyik éppen pályára lép. Természetesen, vannak meghatározó egyéniségek, mint Bognár, Kiprich, Fitos vagy Herédi, akiknek a kiválása nemcsak nekünk jelentene problémát, de még egy sokkal szélesebb alapokkal rendelkező válogatott számára is. Az első lépést megtettük ♦ Hogy viszonyultak a játékosok a nehéz munkához? — Az indulás előtt műszeres orvosi vizsgálatot kértem, amely bebizonyította, hogy a játékosokkal mindent a nulláról kell kezdeni. Kijelenthetem, hogy az itt lévő játékosok akaratból jelesre vizsgáztak. Mindenki zokszó nélkül végrehajtotta, amit kértem. Meggyőztek arról, hogy lehet velük keményen dolgozni, csak keményen kell követelni is. A szakembereken a sor, hogy ezen az úton vezessük őket. Hadd tegyem még hozzá, hogy az eltelt idő alatt egyetlenegyszer sem kellett felemelnem a hangomat. • Ezek után, miként látja a válogatott világbajnoki esélyeit? • Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy VB-selejtező csoportunkból két csapat résztvevője az Európabajnokság döntőjének. Éppen ezért azt mondhatom, hogy nagy feladat kiharcolni a VB huszonnégyes döntőjébe való jutást, de nem lehetetlen! Ehhez most megtettük az első lépést. Zombori Sándor