Népsport, 1989. szeptember (45. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-03 / 209. szám
NÉPSPORT Atlétikai Mobil GP-döntő Szalma hatodik Pénteken este Monte-Carlóban lapzártánikutam ért véget az atlétikai Mobil Grand Prix-versenysorozat döntője. Mint arról már hírt adtunk , az összesített, pontversenyben a marokkói Said Aouita és a román Paula Ivan diadalmaskodott. Érdekesség, hogy Aousta úgy került az élre, hogy nem győzött olyan versenyszám pontversenyében, amely szerepelt az idei GP műsorán, Iván pedig az összesítettben elértnél kevesebb ponttal nyerte az egy mérföldet. Ez azért lehetséges, mert a nem GP-számokban, így férfi 3000 méteren és 10 000 méteren, illetve női 1500 méteren is lehetett az összesítettbe számító pontokat szerezni. A magyarok közül egyedül a távolugró Szalma László volt a döntő részvevője, aki a hatodikkal azonos eredményt ért el, de jobb második kísérletével a kubai Jefferson megelőzte. Még egy magyar atléta, Vágó Béla lépett pályára Monte-Carlóban, 3000 m akadályon, mely a férfi 100 méterhez és női 100 gáthoz hasonlóan idén nem tartozott a GP-sorozatba. Vágó az igen erős mezőnyben kilencedik helyezést ért el. A már szombati számunkban közölt eredmények versenyszámaiban csak a pontverseny végeredményéről adunk hírt. Férfiak 200 m. A pontversenyben: 1. da Silva (brazil) 59 pont. 400 m: 1. Everett (amerikai) 44.59, 2. Reynolds (amerikai) 45.06, 3. Tiacoli (elefántcsontparti) 45.13. Pv: 1. Everett 51. 1500 m: 1. Bile (Szomáliai) 3:39.56, 2. Kiroehi (kenyai) 3:40.02, 3. Phelinpeau (francia) 3:40.25. Pv: 1. Bile 61. 5000 m: 1. Aouita (marokkói) 13:06.36, 2.Barrios (mexikói)13:21.37,3. Maree (amerikai)13:21.62.Pv: 1. Barrios 60. 110 m gát. Pv:1. Kingdom (amerikai) 63. rtúd: 1. Gataullin (szovjet) 570, 2. Collet (francia) 570, 3. Bell (amerikai) 570, 4. Sz. Bubka (szovjet) 560. Pv: 1. Gataullin 61. Távol: 1. Myricks (amerikai) 854, 2. Alii (nigériai) 822 , 3. Conley (amerikai) 812, ...7. Szalma 788. Pv: 1. Myricks 61, ... 6. Szalma 30. Diszkosz. Pv: 1. Schmidt (NSZK-beli) 52. Gerely: 1. Backley (brit) 84.76, 2. Mizogucsi (japán) 83.06, 3. Einarsson (izlandi) 82.82. Pv: 1. Backley 63. Nők 100 m: 1. Ottey (jamaicai) 11. 04, 2. Davis (bahamai) 11.25, 3. Echols (amerikai) 11.37. Pv: 1. Ottey 63. 800 m. Pv: Quirot (kubai) 63. 1 mérföld: 1. Ivan (román) 4:21.96, 2. Kitova (szovjet) 4:25.52, 3. Melinte(román) 4:25.53. Pv: 1. Ivan 51. 3000 m. Pv: 1. Plummer (amerikai) 55. 409 m gát. Pv: 1. Farmer- Patrick (amerikai) 63. Magas: 1. Costa (kubai) 198, 2. Wohlschlag (amerikai) 195, 3. Redetzky-Stenkel (NSZK-beli) 195. Pv: 1. Wohlschlag 59. Távol: 1. Csisztjakova (szovjet) 684, 2. Radtke (NDK-beli) 679, 3. Ionescu (román) 675. Pv: 1. Csisztjakova 63. Súly: 1. Liszovszikaja (szovjet) 20.03, 2. Hammer- Haupt (NDK-beli) 19.32, 3. Storp (NSZK-beli) 19.07. Pv: 1. Liszovszkaja 61. A Grand Prix összesített végeredménye. Férfiak: 1. Said Aousta 69, 2. Kingdom 63, 3. Backley 63. Nők: 1. Paula Iván 67, 2. Csisztjakova 63, 3. Farmer- Patrick 63. A GP-ben nem szereplő számok. Férfiak. 100 m: 1. Stewart (jamaicai) 10.13, 2. Christie (brit) 10.19, 3. Lewis (amerikai) 10.30. 3000 m akadály: 1. Kariuki (kenyai) 8:17.29, 2. Mahmoud (francia) 8:17.75, 3. Rowland (brit) 8:17.93, ...9. Vágó 8:24.02. Nők. 100 m gát: 1. Oschkenau (NDK-beli) 12.64, 2. Ewante Epee (francia) 12.80, 3. Tolbert (amerikai) 12.88. ///////////, ENYÉK/////////////.! GYEPLABDA MNK. Selejtezők. Népliget, Építők-pálya. Eredmények. Gödöllői SC—Auras SE mérkőzés elmaradt, mert a GSC nem jelent meg. Novitax Spartacus SE I—Építők SC I 1-2 (0-1). V: Hamikus J., Losoncai I Gy. A hazai együttes többet támadott. G: Herner, ill. Szántó, Szendrei. Jó: Herner. Vékony, Etrausz, ill. Szántó, Almássy L., Kolorot G. Bp. Volán SC I—Novitax Spartacus SE IX 1-0 (0-0). V: Szendrei, Wesselényi. A Novitax II igen hősiesen küzdött. G: Erdősi. Jó: Lendvay, Erdősi, Márton F., ül. Kovács P., dr. Kovács, Kelemen. Bp. Volán SC II—Budai Pedagógus Vidiphon SE 0-3 (0-3). V: Hamiskus J., Wesselényi. Korszerű játékával biztosan nyert a Pedagógus. G: Temesi I József (2), Molnár T. (2), Ribényi. Jó: Losonczi I. Gy., Losonczi I I., AiSzalai, Mis, a gólütők, Raubinek G., Harsány. Építők SC 11—Tabán SC 1-1 (1-3 ). V: Losonczi I Imre, Losonczi II Gy. Kiegyenlített játék utáin a 7-esek döntöttek. Ebben Biz Építők SC II volt a ,,gólképszebb” és 4-1-es gólkülönbséggel ő jutott tovább. G: Földi (7-esből), ill. Kertész. Jó: Bakonyi, Földi, Holczhauser F., ill. Kovács P., Kovács I K., Kertész. A fenti mérkőzések 2X25 percesek voltak. Az ötös döntőben — 2X30 perc — körmérkőzéseik döntik el a végső sorrendet. Részvevők — Auras SE, az Építőik SC I, a Bp. Volán SC I, a Budai Pedagógus Victiphon SE és az Építők SCII. Döntők: Auras SE—Építők SC I 0-1 (0-1). V: Losonczi I Gy., Losonczi II Imre. Nehezen született győzelem. G: Szendrei. Jó: Molnár, Bankó II., Hegedűs, ill. Almássy L., Balázs, Bősze. Bp. Volán SC X—Budai Pedagógus Viciphon SE 0-2 (0-1). V: Kamikus J., Szendrei. A Pedagógus győzelme meglepő, de megérdemelt. G: Raubinek G., Varga B. Jó: Redl, Langer T., Kosárszky, ill. Babics, Molnár, Kecskés. Építők SC 1I—Auras SE 2-1 (0-0). V: Losonczi II Imre, Losonczi II György. Változatos küzdelemben a kapu előtt, határozottabb Építők SC II nyert. G: Kocsis (7-esből), Földi (7-esből), ill. Ilkey. Jó: Bakonyi, Kassai, Herbert P., 111. Bankó II., Ilkey, Wesselényi. A küzdelmeket vasárnap reggel 8.30-tól folytatják az Építők SC népligeti pályáján. SAKK XVII. Nemzetközi Balaton Kupa, Zánka. Úttörő város. A verseny állása a 8. forduló után. Nők: 1. Burján Anita és Szalai Szilvia (ST. Meresztev SE) 6-6, 3. Csor Katalin (H. Mereszjev SE) és Barta Zsuzsa (Vasas SC) 5,5-5,5 ponttal. Férfi csapatverseny. A-csoport: 1. Vasas SC 21, 2. H. Mereszjev SE I 19, 3. Kecskemét 18. B-csoport: 1. N. Mereszjev SE II 24,5. Lückendder II 20, Amstetten 18. C-csoport: 1. Karl-Marx-Stadt 20,5, 2. Siklósi SE 20, 3. Vasas Ikarus 19.5. D-csoport: 1. Külker MÉM SC 24 5, 2. PMSC 23.5, 3. H. Mereszjev SE 17.5. IS csapat részvételével, körversenyes formában lezajlott a hagyományos csapat villámverseny. 1. H. Mereszjev SE I 44 ponttal, 2. Jelovar (jugoszláv) 42, 3. Bydgos.cz (lengyel) 40.5, 4. Fabulon SC 39.5, 5. Vasas SC 38 5, 6. Tj. Mereszjev SE III 34,5. KOSÁRLABDA Duna Kupa Nők Szarvasi F. Medosz— Grazer AK (osztrák) 92-43 (46-23) Mezőberény, 100 néző. V: Farkas, Mustos. Szarvas: Frankó A. (5/3), TÁRCZY (18), Kujawa (8), FRANKO K. (10), Bozsérné (16). Cs: Berko (8/3), VERES (20), Tiszavári (—), Szabó (6). Edző: Wojtek Wojcik, Szirony Pál. Grazer Alt: WENDY (20), Kis V. (6), Watzke (1), Wienerpucher (8), Milosevic (13). Cs: Kis Zs. (—), Lex (—). Edző: Samer Eric, dr. Wienerpucher Heinz. ★ 20. Sió Kupa, nemzetközi női torna: Szekszárd. A Leverkusen autóbusza Auszztriában balesetet szenvedett,, de a Szekszárdba megérkező játékosok, néhány idegennel kiegészülve, mégis részt vettek a termén. Szeged—Leverkusen (NSZK-bei) 92-69 (48-32). V: Elmauer, Major. Ld: Knábel (44), Tóth (13), Kiss (12), Farkas (16), Januovics Leverkusen—Becse (jugoszláv) 89-83 (49-46), V: Major, Kovács L. Szekszard—Heldenhem (NSZK-beli) 74-49 (37-24), V: Szabados. Zsíros.. Ld: Lévai (25), Várkonyi (10), ül Uj- Schmied (,10), Joós (11), Schmied (10). Szeged—Kecskemét 97-84 (51-48). V: Szabó Gy., Major. Ld: Zsemberi (26), Ries (22), Aschenbecnner (17), ill Farkas (30), Flick (22) Lakosa (14). Waregera (belga)—Halle (NDK-beli) 73-64 (43-28). V: Ba-CiS fay, Elmauer. Kecskemét—Leverkusen 82-74 (48-41). V: Elmauer, Kovács. Ld: Farkas (24) Brozsek (19), Balázs (14), ill. May (20), Vogcl Kosamg (16), Roth (14). •Szeged—Becse 73-66 (46-23). V: Zsíros, Szabó Gy. Ld: Zsembori (22), Aachenbrenner (15), Kaszab (13), ill. Popovics (20), Jadcevics (18), Vujin (14). Szekszárd—Waregem 56-47 (31-18). V: Bacstfay, Szabados. Ld: Lévai (17), Papp (15), Várkonyi (14), iM: Te Roose (26).fc Göcsej Kupa, nemzetközi férfi torna, Zalaegerszeg. Az 1—4. helyért: Bamberg (NSZK-beli)—ZTE 104-92, MAFC—Oroszlány 89-82, ZTE —MAFC 90-73. Az 5—8. helyért: Paksi Atomerőmű—Körmendi Dózsa 80-73, Videoton—Báz® Kaposvár 114-80, Videoton—Pales 89-38, Körmend—Bázis Kaposvár 91-81. A 9—12. helyért: Baja— Alba Regia Építők 100-92, Szeged SE—Sopron SE 73-58. szKamarás István nemzetközi női emléktorna, Miskolc, Nagyváthy u. általános iskola. Lokomotiva Kosice (csehszlovák)—BVTK 98-81 (57-42). V: Weidinger, Pázsitka. Ld: Bienikova (27), ill. Aronné (23). Lokomotiva Kosice— ZTS Kosice (csehszlovák) 83-57 (35-31). V: Fandt, Bukta. Ld: Hinaková (27), ill. Vaguidolvá (14). DVTK—Slavia Presov (csehszlovák) 85-66 (12-29). V: Weidinger, Drahos. Ld: Aronné (23), ill. Sekeraková (23). Lokomotiva Kosice—Slavia Presov 97-64 (39-34). ZTS Kosice—DVTK 87-76 (51-33). V: Weidinger, Bukta. Ld: Jamusová (15), il. Áronné (32). -Ar Hungária Biztosító—PVSK nemzetközi férfitorna, Pécs, Városi sportcsarnok. Dombóvár—KK Osijek (jugoszláv) 99-101 (51-50), 200 néző. V: Parádi, Cserkuti. Ld: Miedzik (28), Kudlas (22) , il. Dogan (28), Masnic (23) , Kambedzsics (20). PVSK—Kaposvári Honvéd 102-83 (35-42), 300 néző. V: dr. Páli, Várfalvi. Ld: Füzy (20), Hoffmann (19), ill. Szőke (20). Kaposvári Honvéd—KK Osijek 72-97 (32-11), 300 néző. V: dr. Garamvölgyi, dr. Páli. Ld: Varga (15), 111. Rábán (20), Kambedzsics (16). PVSK—Dombóvár 65-80 (13-43), 300 néző. V: Várhalmi, Váradi. Ld: Marijanovics (20), ill. Kudlas (29), Knyihár (15). A torna végeredménye: 1. Osijek, 2. Dombóvár, 3. PVSK, 4. Kaposvári Honvéd. A legjobb dobó: Kudlas (Dombóvár) 84 ponttal. -rai: Juhász, Baranyai (Siter), Nagy — Dömök, Osztafin, Szilveszter (Matuz) — Murguly (Lendvai), Horváth, Szamosa. Edző: Antal Péter Siófok: László — Németh (Takács), Jäger, Szabadi, Korodi — Tamás, Harsányi, Szénamártoni (Pusztai), Frida (Gruber) — Kulcsár, Mester. Edző: Túli Lajos. G: Horváth (2), Szilveszter Lendvai (11-esből). Jó: Garai, Szilveszter, Murguly Szamosi, ill. Tamás. Videoton—Pécsi MSC 2-0 (0 - 0). Székesfeh árvái T. V : Szabó S. Videoton: Furulyás — Ritva, Csontos, Bekő, Varga — Dubecz, Halmai, Kutasd, Salacz (Lieber) — Földes, Vajda. Edző: Szőke Miklós. PMSC: Kurucsai — Somogyvári, Farkas, Trapp, Sólymos — Tarlós (Tapasztó), Hang, Katus — Berkovics, Kovács (Róth), Báli (Tóth). Edző: Fertőszegi Béla. G: Halmai (2). Jó: Bekő, Csontos, Halmai, Vajda, ill Kurucsai, Katus, Berkovics Haladás VSE—Váci Izzó 1-0 (0-0). Szombathely, 200 néző. V: Szemes. Haladás: Páncsács — Molnár, Iszak, Palkó — Szekeres (Mosokos), Somfalvi P. (Latyak), Körmendy, Németh L. — Szabó (Somfalvi Cs.), Halmosa, Sző, ősi. Edző: Iszaik Sándor. Vác: Szegner — Hevesi, Vanda. Tagad: Rotok •— Urban, Pitz, Jelek (Kosztolnyik), Nagy — Mogomny (Koszta), Mulejka. Edző: Molnár József. G: Körmendi (11-esből). Kiállítva: Pitz. Sárga lap: Halmosi, Iszak, itt: Vanda. Mogony, Szagner. Jó: Palkó, Körmendi, ül. Hevesi, Tagor. V. Dózsa—Rába ETO 1-2 (0-2). Megyeri úti edzőpálya, 100 néző. V: Lettrich. V. Dózsa: Németh (Szabó) — Bozsóki, Szőnyi, Laczina, Darnyi — Fodor, Tiffenbach, Joó — Szabolcsi, Lakatos, Hetesd. Edző: Ökrös Sándor. .Rába ETO: Weiter — Farkas (Benta), Kelemen, Törik, Kövecses — Kovács R., Remner, Dupcsik — Mikóczy (Herczeg), Király (Rendi), Korsós. Edző: Tamás László. G: Darrnyi, ill. Mikóczy, Dup Csik. Sárga lap: Bozsóki, Darnyi. Jó: Tiffenbach, Joó. Szabolcsi, üll. az egész vendégcsapat. Serdülők Haladás VSE—Váci Izzó 4-0 (2-0). Szombathely. 200 néző. V: Elek. G: Simon Gy. (3), Bacsai. Vasas—Siófok 4-0 (0-0). Fáy u. 100 néző. V: Baksay. G: Kovács, Rámics, Molnár, Varga. Videoton—PMSC 1-2 (0-2). Székesfehérvár. V: Szabó. G: Izencz, ill. Nyaka, Dárdai (11-esből). V: Dózsa—Rába ETO 2-1 (1-1). Megyeri úti edzőpálya. V: Bede. G: Kun L. (2), i M: Lázár J. I -A 15 D A RUGAS NB I Ifjúságiak Vasas—Siófok 4-9 (3-0). Fáy u. 160 néző. V: Bugyurta. Vasas: Vörös — Ga XLV. 209. ♦ 1989. szeptember 3. 30. Nemzetközi Balaton bajnokság a Coca-Cola Kupáért Hanich a bajnok VK Vívást öt ország, 53 vívónője lépett pástra szombat reggel a Balaton parti napfényes pástokon. A női tőrmezőny sajnos nélkülözte a nagy neveket. A 8-as döntő eredményei: Szőke (O. Dózsa)—Kulcsár (DVSC) 8:3, Hanich (O. Dózsa)—Farkasinszky (Vasas) 8:6, Mayer (Vasas)—Szűcs (BVSC) 8:3, Panyi (BVSC)— Nagy (Vasas) 8:3. Elődöntő: Hanich—Szőke 8:7, Mayer— Panyi 8:4. Döntő: Hanich— Mayer 8:4. A végeredmény: 1. Ivanich Ágnes (V. Dózsa), 2. Mayer (Vasas), 3. Szőke (V. Dózsa), 4. Panyi (BVSC), 5. Farkasinszky (Vasas), 6. Szűcs (BVSC), 7. Kulcsár (BVSC), 8. Nagy (Vasas). A veterán párbajtőrverseny végeredménye: Buchler (Svájc) 7 győzelem, 2. Bochen (NSZK) 5, 3. Lemann (Svájc) 5. Nashua díjlovagló Világ Kupa Ministermann bizonyult a legjobbnak Szombaton reggel a Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári lovaspályájain folytatódott a díjlovagló Világ Kupa. A program az Intermediere I-gyel kezdődött. Akárcsak az első versenynap, a magyar lovasok ezúttal is a mezőny második felében végeztek. A délutáni Grand Prix a várt eredményt hozta, a nyugatnémet Münstermann győzött. Eredmények. Intermediere I. 1. Kohler (NDK-beli) Abendwind nevű lován, 2. Karlovatz (osztrák) Mont Royal n. 1., 3. Saalbach (NDK-beli) Juvellier n. 1., 4. Wels (NSZK-beli) Drukit n. 1., 5. Edelmann (NSZK-beli) Leonardo n. 1., ... 12. Reisenweber (magyar) Goldkönig n. 1., 13. Komjáthi (magyar) Hatalom n. 1., ... 17. Szín (magyar) Intitato n. 1., 18. Dallos Bea (m) Korzika n. 1., 19. dr. Koháry (m) Bánat n. 1., 20. Kövi (m) Úri-muri n. 1., 21. Pahl (m) Alpok n. 1. Grand Prix: 1. Münstermann (NSZK-beli) Flair n. 1., 2. Brumme (NSZK-beli) Appaletii n. 1., 3. Vetters (NDK-beli) Jenson n. 1., 4. Doyle (NSZK-beli) Alejandro n. 1., 5. Saalbach (NDK-beli) Corena n. 1., 6. Dallos Gyula (m) Bordai n. 1., ... 11. Lovász (m) Kapitány n. 1., 12. Sebestyén (m) Romulus n. 1. ... 14. Kövi (m) Andalgo n. 1. Szombati ugatőeredenények 1. futam: 1. Norton (11), 2. Olivér (10), 3. Nefrit (8). Tét: 15, hely: 11, 12, 15. Befutó: 23, 22. Hármasbefutó: 106. 2. futam: 1. Loren (8), 2. Olivia (1), 3. Hargita (9). Tét: 37. hely: ll, 11, lil. Befutó: 55, 41. 3. futam: 1. Idol (5), 2. Jutányos (11), 3. Herbária (4). Tét: 36, hely: 21, 17, 45. Befutó: 157, 267. Hármasbefutó: 55-81. 4. futam: 1. Murza (5), 2. Leonóra (4), 3. Lepke (2). Tét: 13, hely: 11, 12, 15. Befutó: 15, 20. 5. futam: 1. Matróna (7), 2. Már Elég (2), 3. Gesztus (3). Tét: 61, hely: 16, 12, 31. Befutó: 66, 194. Hármmasbefutó: 1035. 6. futam: 1. Póz (7), 2. Peches (1), 3. Pletyka (4). Tét: 24. hely: 10, 11, 10. Befutó: 38, 31. 7. futam: 1. Natura (3), 2. Léhűtő (10), 3. Karikacsapás (1). Tét: 29. hely: 21, 16, 17. Befutó: 58, 167. Hármasbefutó: 1080. 8. futam: 1. Komornyik (6), 2. Látszat (7), 3. Lázálom (11). Tél: 52, hely: 14, 12, 12. Befutó: 75, 105. 9. futam: 1. Napoletana (2) , 2. Ob (1), 3. Nagyezsda (5). Tét: 387, hely: 24, 18. 12. Befutó: 489, 159. Hármasbefutó: 1843. 10. futam: 1. Oklahoma (6), 2. Nyírség (5), 3. Orbán (5). Tét: 17, hely: 13, 15, 15. Befutó: 27, 72. MifimsafFigcapi írt tippjei 1. futam: Tikkasztó (2), Getida (5), Apród (7), Werter (8). 2. futam: Kritérium (2), Citrus (7), Warhdal (1.L), Koncert (8). 3. futam: Capri (4), Nebula (7), Wilma Braun (10), Balek (6). 4. futam: Triód (7), Művésznő (6), Roy (1), Türk (4). 5. futam: Torkos (12), Horoszkóp (5), Novara (4), Super Boy (7). 6. futam: Gamba (4), Komika (2), Menázsi (3) , Iza (5). 7. futam: Majd Most! (1), Dóka (8), Tranzit (2), Alraune (4). 8. futam: Salix (6), Abbé (4), Tyler (7), Articsóka (3). 9. futam: Alpine (10), Kekec (3), Bold (4), Allergiás (6). 10. futam: Nuba (1), Peking (2), River Boy (3), Ritmusos (5). A versenyek 13 órakor kezdődnek. Az öttusa VB lovaglásának két része között két galoppfutamot rendeztek. Az eredmények és a totalizatőrosztalékok a következők: 1. futam: 1. Délidő (7), 2. Casso (1), 3. Ármány (5). Befutó: 173, 87. Hármasbefutó: 444. 2. futam: 1. Mesés (2), 2. Piknik (9), 3. Mangó (5). Befutó: 247, 121. Hármasbefutó: 2480. A versenyekben tét- és helyfogadások nem voltak köthetők. H fotó 35. heti eredménye 1. St. Pauli—1. FC Köln 1-1 X 2. Nürnberg—Mönehenghulbach 2-0 1 3. Düsseldorf—VfB Stuttgart 4-2 1 4. Hertha BSC—Schalke 04 2-2 X 5. Münster—Hannover 96 e-i 2 6. Kassel—Essen 0-1 2 A többi mérkőzést vasárnap játsszák. ^MBaBsanBasni