Népsport, 1990. január (46. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-03 / 1. szám

2 NÉPSPORT kit! Futballgála a szabad Romániáért ttj Futballgála a szabad Romániáért II Futball Csaknem 600 ezer forint a focigála mérlege ki utolsó napon végre egymásra talált szurkoló és játékos Már megint meccset játszottak vasárnap délben a Hungária körúton. Furcsának cseppet sem tűnt, hiszen az MTK rendszerint ilyenkor fogadta ellenfeleit a bajnokságban, de ez az egész valahogy mégiscsak más volt. Mert ugye, elég, ha csak a naptárra nézünk, és máris megállapíthatjuk, hogy az év utolsó napjára sok minden jellemző, de a labdarúgás nem igazán. Most meg tessék, szilveszter ide, óévbúcsúztatás oda, zárva-nyitva állt a kék-fehérek stadionjának kapuja. Lapunk nemcsak kitalálta, hanem alaposan be is harangozta e különleges találkozót. Budapest és Vidék válogatottja csapott össze december 31-én déli 12 órakor, s a bevételt Románia megsegítésére ajánlották fel. őszintén bevallva, mi magunk sem gondoltuk volna, hogy labdarúgóink ilyen készségesek lesznek e nemes ügy érdekében. Nemcsak a hazai kedvencek többsége jelezte részvételét, hanem külföldön játszó profi játékosaink is csatlakoztak hozzájuk. S ha belegondolunk, hogy futballistáink néhány napos itthoni szabadságukat szakították meg azért, hogy újra szerelést ölthessenek, még ilyen hideg időben is kalapot kell emelnünk előttük. Szóval a szereposztás remeknek ígérkezett, s amikor kiderült, hogy a hazai sztárparádé nemzetközivé vált, a romániai Bölöni László jelentkezésével, már nem lehetett kétséges az előadás sikere. Csupán az volt a kérdés, hogy a közönség mennyire vevő erre a szilveszteri futballgálára egy olyan év után, amikor a labdarúgást életszínvonalunkkal együtt emlegették. Nem csoda, hogy a szervezők, vagyis a Népsport dolgozói, és a rendező MTK képviselői izgatottan várták a program kezdetét. Kilenc órakor még olyan csönd volt a Hungária körúti stadion környékén, mintha istentiszteletre, és nem labdarúgó-mérkőzésre készülődnénk. A klub főbejáratánál már elhelyeztek egy hatalmas szerencsekereket, amelybe az adományok kerülhettek. Kollégánk, Boskovics Jenő az esemény „szülőatyja” olyan izgatottan rohangált le, s föl, akár a fia esküvőjén. Aztán elkezdett csordogálni a közönség. A pálya bejáratainál rendezők álltak, nyakukban egy-egy táskával, amibe a belépődíjat tehette mindenki. Mellettük „rend a lelke mindennek” jelszóval rendőrök posztoltak. S szép lassan elkezdtek telni a tarisznyák. Időközben sorban érkeztek a játékosok és szinte valamennyien pénzt dobtak a közösbe. A szombathelyi válogatott Bognár Zoltán például még egy gyönyörű vázát is hozott, amelyet a Vas megyei szurkolók ajánlottak fel. (Ezt néhány órával később Bölöni László kapta.) Egyre nagyobb lett a nyüzsgés az öltözők környékén és a lelátókon is. Amikor kifutott a pályára az előmérkőzés két női csapata, mintegy háromezren foglaltak helyet a nézőtéren. A hölgyek, akik a László Kórház, a Renova és a Fermina képviseletében jöttek el, szemmel láthatóan izgatottan terelték a labdát, de négy gólt így is berámoltak egymás kapujába. Csak a történeti hűség kedvéért, álljon itt a végeredmény. Pirosak—Fehérek 3-1 (1-1). Góllövő: Nagy T., Papp A., Bárfi, illetve Szegediné. Amíg a pályán folyt a játék, addig a kulisszák mögött jó néhány vendég tette le adományát. Az egyik legfigyelemreméltóbb felajánlás Zempléni Györgytől, az Idea Tours igazgatójától érkezett. Kétszemélyes spanyol tengerparti nyaralást kap az, aki a Népsportban a legtöbbet ajánlja az útért. A befolyt pénz természetesen Romániába jut majd élelmiszer és kötszer formájában. Húsz perccel a mérkőzés kezdete előtt körülnéztünk, a stadion bejáratainál. Sűrű sorokban érkeztek a szurkolók. Honvéd-drukkerek hatalmas piros-fehér zászlót lobogtattak, rajta Kispest — Temesvár felirattal. De volt itt Vasas- és Dózsa-zászló, Fradi-tábor, dobbal, petárdával felszerelve. A hangulatra nem lehetett panasz. A II-es kapunál érdeklődtünk Reszeli Jánostól, az ott posztóló jegyszedőtől, hogy telik-e a táskája. — Kérem, én már nemsokára harmadszor viszem üríteni, annyi az adomány. Általában mindenki száz forintot dobott be, de jó néhány brigád adott közös borítékban nagyobb összeget is. Bevallom, meg vagyok hatódva az emberek lelkesedésén. Reszeli János egyébként saját magát is odasorolhatta volna az adakozókhoz, hiszen ő nyolc társával együtt teljesen ingyen dolgozott, s ebben a csípős hidegben mindössze egy teát kaptak fizetségként. Amikor az öltözőből elkezdtek a játéktérre szállingózni a játékosok, a lelátókon nyolcezer ember foglalt helyet. Dr. Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke nem kis meghatottsággal a hangjában mondta: — Csodálatos gondolatnak tartom ezt a mérkőzést, s köszönet a játékosoknak és a nézőknek. Mindenki a szívét és a pénzét adta ehhez az ügyhöz. A közönség nagy ovációja közepette futottak ki a csapatok, várva a déli harangszóra, amely a mérkőzés kezdetét jelezte. A játékvezetők öltözőjében Mészöly csak teste a lesz? A mérkőzés előtt egy órával még szinte lehetetlen volt bejutni a játékvezetői öltözőbe. Ismerősök és ismeretlenek, szurkolók és labdarúgóéletünk nagyjai adták egymásnak a kilincset, hogy jókívánságaikat adják át a játékvezetői hármasnak, akik vidám hangulatban készülődtek. Nagy Miklós, a JT elnöke kacsintva kérdezte Buzánszky Jenőt, hogy szerinte Mészöly Kálmán (aki az egyik partjelző szerepét vállalta), tudja-e, mi az a les? Mert hogy reklamálni nagyszerűen tud... A szövetségi kapitány megnyugtatta társait, mondván, ne féljenek, úgy fog lengetni, hogy mindenki elcsodálkozik majd. Ő inkább a mérkőzés utáni edzői nyilatkozatoktól tart, mert némelyik edző erősen kifogásolni szokta a játékvezetők ügyködését. Ezek után vidám fütyörészés hallatszott az öltözőből, mert a játékvezető egymás után próbálta ki a sípokat. Végül a legélesebb hangú mellett döntött. Nagy Miklós figyelmeztette őt, hogy öszsze ne keverje, melyik zsebébe melyik lapot tette, mert ez nagy bonyodalmakhoz vezethet. Szóba jött közöttük a mérkőzés is. Mindhárman egyetértettek abban, hogy nagyszerű dolog, hogy játékos, szakvezető és szurkoló egyaránt siet a segítségadásra. Ők boldogan jelentkeztek erre a feladatra, és nem kis megtiszteltetésnek tekintik, hogy végül nekik jutott ez a szerep. Nagy dicséret illeti a játékosokat, akik szabadságukról jöttek vissza, hogy játszhassanak, és a szurkolókat, akik szilveszterkor is kijöttek a Hungária körútra. Felszabadult, sziporkázó, jókedvű mérkőzést vártak, ami egyaránt kellemes szórakozás lesz mindenkinek. Aztán néhány perccel tizenkét óra előtt — a három bíró — elindult a csapatok élén a pálya felé. A budapestiek öltözőjében Szó sincs áldozatról Az öltözőbe lépve — megint a pénz! Villányi Gábor gyúró azt kérdezi, hol, kinél adhatja le ötezer forintját? Szepessy László, volt NB I- es labdarúgó a kezdőrúgást szeretné megvenni tízezer forintért. Mint mondja, édesapja Csíkszeredát, így természetesen ő sem akar kimaradni a segítők sorából. A játékosok már szállingóznak, a fővárosi csapat öltözője előbb csak benépesedik, aztán már a „túlnépesedés” jelei mutatkoznak. Hidegkúti Nándor, a „Budapest” edzője nyugtatással kezdi mondókáját: — Fiúk, természetesen mindenki játszik, nincs jelentősége, hogy ki lesz a kezdő. Nincs első és második csapat... Színes, érdekes riportokat készítenék a nyüzsgő játékosokkal, de ma ez valahogy nem megy. Sorra kérdezgetem Bognár Györgyöt és Kincsest, Garabát, Limpergert és Mészölyt — a válasz mindenütt ugyanaz. Egyszerű, keresetlen szavak: kötelességüknek érezték, hogy játékra jelentkezzenek, örömmel jöttek. Nem, semmiféle áldozatról nincs szó, valamennyien büszkék arra, hogy ma a mezt magukra ölthetik, itt lehetnek. Aztán vendég érkezik az öltözőbe. Pontosabban: vendégjátékos. Bölöni László, száznyolcszoros román válogatott, a Steaua Bucuresti Európa Kupa-győztese, jelenleg a francia Orleans játékosa. Bölöni mindenkivel parolázik, aztán rövid idő elteltével már a magyar válogatott 11-es számú mezében várja a kezdést. Érdekes: egyáltalán nem mozog idegenül az öltözőben. Inkább egy kicsit úgy tűnik, mintha mindig is együtt készültek volna a küzdelemre, a győzelemre... 49.10 — m isfdisé flléresm. • • A Budapest—Vidék mérkőzés bővelkedett felejthetetlen jelenetekben. Egy ilyen, amely könynyeket fakasztott. Az egyik irodában ürítették ki szorgos kezek az urnákat, a pénzestáskákat. Az egyikből boríték is előkerült. Csörgött a tartalma. A pénz mellett az alábbi sorokat találtuk: „Tisztelt Rendezőség! Nevem V... Lajos. Állami gondozottként nőttem fel. Most katona vagyok. Szeretem a labdarúgást és szeretnék segíteni a szegény, Romániában élő embereken. Sajnos, a decemberi zsoldom nem kaptam meg, ezért csak 49:10-zel tudom támogatni az alapítványukat. Utóirat: az utolsó filléreim. Tisztelettel: egy árva." Azt hisszük, mindenki érzi, mennyit ér ez a 49.10. Kedves V. Lajos, itt a nagy nyilvánosság előtt is hálásan köszönjük. A mérkőzés után öröm volt váltani egy pár szót. Nagyon várjuk, hogy újólag jelentkezz, ismét találkozhassunk Veled. És újbóli, újból: köszönjük. XLVI. 1. ♦ 1990. január 3. Köszönet érte... Egy száznyolcszoros nemzeti válogatott, Európa Kupa-győztes nyilván megszokhatta a sikert, nem egykönnyen lábad könnybe a szeme. Ezúttal viszont Bölöni László — nem is restellte — a végletekig meghatódott a közönség vastapsától. —■ Felejthetetlen volt ez a nap, ez a mérkőzés — mondta szereplése után. — Őszinte örömmel tölt el, hogy részese lehettem ... és köszönet érte azoknak, akiknek ez a meccs eszébe jutott! — Meddig van Budapesten? — Csak átutazóban vagyok itt, hétfőn megyek Marosvásárhelyre, meglátogatni a rokonságot. Rövid időre csak, mert sietni kell vissza a csapatomhoz Orleans-ba. — Ez a mérkőzés nem kurtította tovább az amúgy is rövid vakációt? — Erre a célra nem lehet drága az idő!! A további beszéd helyett elkéri jegyzetfüzetemet és belejegyzi: Üdvözlöm a Népsport olvasóit. BÚÉK: Bölöni László. A román válogatott csúcstartó fél órát töltött a pályán Budapest csapatában. Amikor zuhanyozás után megtörülközött, az arca mintha kissé nedves maradt volna... fr^TV*6 (£■ * 'BvéK- „ ( '7'zí.k-:ouVö lift. tf.M A vidékiek öltözőjében Erdélyi találkozó és küldetés Még zárva az öltöző ajtaja, amikor Petry Zsolt, a Videoton kapusa már ott toporog: — Alaposan megfáztam, s amikor olvastam a felhívást, még úgy éreztem, egészségi állapotom nem teszi lehetővé, hogy védjek — mondta. — Most már jobb a közérzetem, és nem szeretnék lemaradni erről a mérkőzésről. Ha mégsem játszhatnék, mert későn jelentkeztem, akkor bármiben segítek. Pár perccel később megérkezett Szusza Ferenc, aki gondolkodás nélkül közölte a fehérvári kapussal, itt nem késett el senki, így nincs akadálya annak, hogy védjen. Pillanatok alatt egy amolyan kapus-kupaktanács alakult ki a fiatal székesfehérvári labdarúgó körül. Ott volt a pécsi Bodnár, a tatabányai Kiss és a Videotonból Vácra kölcsönadott Koszta is. — Tudod, ezt a sportágat labdával játsszák. Az olyan gömbölyű és pöttyök is vannak rajta. Ha láttál már ilyet, akkor húsz percre beállhatsz a kapuba — tréfálkozott vele Bodnár, majd Koszta hozzáfűzte, csakis az ő cseréjeként, mert a Videotonnál eleget ült mellette a kiapadón. Petry „megértően” tűrte az ugratást. — Apám Erdélyből származik, a legtermészetesebb, hogy itt vagyok — fűzte hozzá komolyra fordítva a szót Koszta. Bulla József az öltöző sarkában csendben hallgatta társai élcelődését. Nem csak azért volt megilletődve, mert ő az NB III-as Dömsöd játékosa, hanem azért is, mert tavaly ilyenkor még a Sepsiszentgyörgy csapatában rúgta a labdát. — Nyáron szöktem át Magyarországra, de sajnos a családom Romániában maradt — mondta. — Most karácsonykor nagyon hiányoztak a gyerekek, aggódtam az otthoniakért. Remélem, minél előbb meglátogathatom őket, és hamarosan együtt lesz a család. Nagyon örülök annak, hogy itt befogadtak és játszhatok ezen a jótékonysági mérkőzésen. Közben a harmincháromszoros válogatott Kardos József azt kérte Szusza Ferenctől, ha lehet, söprögetőt játsszon, mert mostanában kevesebbet edzett, mint társai. A tatabányai Lakatos nem hagyhatta ki a ziccert. — A mezt azért fel tudod venni? — kérdezte. — Nem a súlyommal van a gond, de azért ne várjátok, hogy beszáguldozzam a középpályát — válaszolta Kardos, kihúzva magát, mutatván, rajta nincs súlyfelesleg. Ezután Lakatos egy írást és 3700 forintot adott át a rendezőknek. A tatabányai sportcsarnokban rendezett teremtorna bevétele volt ez az összeg, és a szervezők felajánlották Románia népének megsegítésére. A szombathelyi Bognár Zoltán is hozott pénzt. Annak az üzletnek a dolgozói adták össze, ahol a Haladás válogatott labdarúgója rendszeresen vásárol. A kivonulás előtt Szusza Ferenc kért szót: — Fiúk, itt nincs kezdő- és cserejátékos. Mindenki egy célért küzd, egy nemes célért. A kérésem az, hogy látványos játékkal szórakoztassuk a közönséget, azokat, akik adományaikkal segítenek.