Nemzeti Sport, 1991. november (2. évfolyam, 299-328. szám)
1991-11-01 / 299. szám
f . I terregnum, a Mészöly utáni, Glázer által kényszerűségből átpaskolt, csaknem kínos korszak. (Le kell szögeznem a félreértések elkerüléséért, hogy nem Glázert akarom, akarjuk bántani — és ezt muszáj leszögezni, mert ő végtelenül érzékeny ember lett a válogatott megöröklött kispadján. Őszintén mondom mégis, csak köszönet illeti, amiért elvállalta a feladatot és helyet foglalt azon a — fakíroknak is kegyetlenül — tüskés ülőalkalmatosságon. . .) De uraim, ott, az MLSZ elnökségében, ideje lenne véget vetni ám a bújócskázásnak is. Véget ért a kapitány szünet. Ki kell nevezni egy új szövetségi kapitányt! Mondom, szövetségit. . . Ez jelentheti azt is, hogy az elnökség kiválaszt valakit. Sőt, VALAKIT. De abban a pillanatban azt is ki kell mondani, hogy mostantól az ő koncepciója határozza meg a VB-szereplésre vágyó magyar labdarúgás szakmai arculatát. Azért szövetségi kapitány, És akkor most hogyan tovább? ...a szövetségben Nagyon sokan félreértik az MLSZ szerepét. A Nemzeti Sport postája erről mindennél jobban árulkodik (az igazi persze magáé az MLSZ-é lehet...), hiszen az „egyszerű olvasótól” a magát megnevezni nem kívánó „régi motorosig” igaztalan bűnlajstromot készít a szövetség munkájáról a levélírók egész hada. „Cserélje le az MLSZ a rossz edzőket!”Nem cserélheti le! Nem a kompetenciája. Mi több, bele sem szólhat az egyesületek, a szakosztályok életébe, ezt ugyanis évek óta nem teszi lehetővé a törvény, amely — örvendetes módon — végre megszületett. „Dobja ki az MLSZ a rossz bírókat.” Nem dobhatja. Meg nem is az ő „hatásköre”. Most már. .. „Csapjon a klubok közé az MLSZ, hogy kezdődjön minden meccs egy időben!” Nem csaphat. Ha csapni akarna, az ellenpofont védené a Magyar Köztársaság törvénye, mert megkérdezné: „Milyen jogon szól bele az MLSZ egy társadalmi, szervezet életébe?" Uraim, vége a parancsszavak korszakának! Másrészt viszont sokan félreértik az MLSZ szerepét az MLSZ-ben is. .. Paragrafusalkotásra (szabálykönyv, versenykiírás, pénzügyi tételek stb.) szóval az afféle Kabos Gyula-i ijedt kishivatalnok irodai munkájára szeretnék redukálni a szövetség felelősségét. Akkor már inkább a hirtelenszőke Kabos Laci betyáros kiállása: „Vazs mágyár gyerek vagyok!...” Apropó Vas mágya, azazhogy: Vas megye. . . A megyeszékhelyen, Szombathelyen szerdán este véget ért a kapitányi in l I 1 ( I li I am ■ m wi |c3' it 9jy 9 poszton A szövetségi kapitány nálunk mindig fontos ember. Bárhol is tart a magyar labdarúgás, az, aki betölti ezt a tisztséget, ismert ember. Az unokák zokniját stoppoló nagymami is tudja a nevét. Ebből az következnék, hogy futballkapitánynak lenni jó. Helyesbítsünk: általában kellemes elfoglaltság. Kivéve manapság, Magyarországon. Tudniillik ehhez pillanatnyilag egy valami hiányzik: A CSAPAT! Ettől az egyáltalán nem elhanyagolható ténytől sokan köszönik, de nem kérnek a megtisztelő felkérésből. Ugyanakkor, az MLSZ vezetése azt ígérte, hogy ez év végéig kijelöli azt a személyt, aki a világbajnoki selejtezőkön vezénylő tábornoka lesz a magyar válogatottnak. Mégis kik kerülhetnek szóba? Hivatalosan még nem történt állásfoglalás, az MLSZ vezetői úgy tartották illendőnek, ha a norvégok elleni utolsó EB-selejtező mérkőzés utánra napolják el a jelöltekkel való kétoldalú megbeszéléseket. Ez így helyes, mert valljuk be, az amúgy is nehéz, szorult helyzetben lévő Glázer Róbert helyett akarva-akaratlanul is valaki másra figyeltek volna oda a játékosok. Ettől a szánalmas szereptől akarták megkímélni a Mészöly Kálmán helyett beugró győri edzőt, akinek ráadásul a klubjában amúgy is van elég gondja. Mégis kikről hallani a súgólyuk környékén vagy a kulisszák mögött? Dr. Mezey György és Verebes József természetesen ott van minden lista élén. Ez a két szakember tudása és egyénisége alapján elfogadható személyiség még a sportágon belül létező különböző érdekcsoportok számára is. Mezey és Verebes esetében azoban olyan vélemény is megfogalmazódik, hogy semmiképpen sem lenne üdvözítő, ha a válogatott csapat munkáját úgy irányítanák, hogy közben megmaradnának klubjuknál is vezető edzőnek. Más sportágak tucatnyi rossz példája igazolhatja, hogy ez a kettős tehervállalás semmiképpen sem szerencsés. A szövetségi kapitány objektivitását ily módon azonnal megkérdőjelezik. Ráadásul olyan támadási felületet ad, ami kellemetlenségek özönét zúdíthatja rá. Verebes József annak idején mindezt átélte és leginkább ő a megmondhatója annak, hogy mennyi, de mennyi oldalvágást kapott azért, mert egyszerre volt az MTK-VM mestere és a válogatott szakmai munkájának irányítója. Kérdés persze, hogy Mezey vagy Verebes hajlandó-e egyáltalán újra elvállalni a szövetségi kapitányi tisztséget. Nyilasi Tiborról is hallani. Legutóbb. És akkor most hogyan tovább?. II. 299. ♦ 1991. november 1. Jellér Andor zseniális remekművében, a Bal 4-es páholyban, a feledhetetlen színigazgató, Beöthy László (volt honnan magába szívnia a mátrixszagot, mama: Rákosi Szidi . . .) egyetlen este négy színházát vesztette el egyszerre. Volt az okok között szerelmi ügy éppen úgy, mint kártyaadósság: a lényeg, ennek a nagy tehetségű embernek az életében akadt egy olyan este, amikor a végsőkig kicsúszott a lába alól a talaj; amikor néhány kölcsönpengő csörgedezett csupán a zsebében, s amikor méltán érezhette úgy, vége, nincs tovább. (A Beöthy-történet nem igazán ide tartozó része, hogy alig néhány hónap múlva már újra ő volt a budapesti Broadway koronázatlan császára, színházainak mindegyikét viszszaszerezte, sőt, még gyarapította is a számukat újabbakkal, a Casinóban ismét mindenkinek ő rendelte a pezsgőt, s övé volt a legszebb primadonna szerelme.) Távol álljon tőlem, hogy 1991 magyar labdarúgóválogatottja és a Beöthyféle karriertörténet közé bármilyen összefüggésben is egyenlőségjelet tegyek, de amikor a szombathelyi stadionban szerdán késő este, vagy inkább már éjjel kihunytak a fények, s mi nagy szomorúan baktattunk a bankett színhelye felé, valamiért mégis ez az ember jutott az eszembe. Tökéletes alteregóját a A magyar válogatott körében meglelni képtelen vállalkozás (ha Mészöly itthon marad, ő talán behelyettesíthető lett volna a szerepbe, Glázer viszont még „kevés” ugyanennek az eljátszására . . .), keresni kell itt a kapitánytól a balszélsőig, a cserejátékosoktól az adminisztratív erőkig, jószerivel mindenkit. A helyzet ugyanis, most (mondjuk ki bátran . . .) e csúfosan elbukott EB- selejtező sorozata után annyiban hasonló Beöthyéhez, hogy ez az a pillanat, amikor tényszerűen, s kopárra lecsupaszítva a helyzetet: semmink sincs, mindenünk elveszett! A hitünk, a reményünk, az illúziónk, a kapitányunk, az edzőnk, a hátvédünk, a középpályásunk, a csatárunk. A CSAPATUNK. Az a csapat, amely a Mészöly-regény egyes fejezeteit ugyan bravúrosan „írta meg”, de amely végeredményben egy csapnivalóan rossz, unalmas, senkinek sem tetsző „kötettel” lepte meg az „olvasót”. Hiába láttuk, hogy akár az olaszokkal is képesek vagyunk parti-ikszet játszani (sőt, akár le is győzhettük volna őket...); hogy azért ma már ennek a csapatnak „egy” Ciprus nem jelenthet komoly ellenfelet (ne felejtsük, volt idő, amikor igenis azt jelentett. . .); hogy Londonban, a hatalmas angolok sem tömik tele feltétlenül a hálónkat gólokkal; hogy (jó, tudom, tétnélküli, próbamérkőzésen) adott esetben a világsztárokkal felálló spanyol válogatottat is „agyon” tudjuk verni, mindez annyit ér, mint a decemberben kapott fürdőnadrág, ha egy olyan csoportban, mint amilyen ez volt, a 4. (!) helyen tudunk végezni. Kérdezhetné most bárki: rendben van, ez mind igaz, de akkor hogyan tovább, mit csináljunk? Hagyjuk abba? Azt hiszem, még a kérdés is komolytalan egy olyan futballhagyományokkal bíró országban, mint a miénk, az viszont ma már nem lehet kérdéses, hogy ugyanezen az úton nemcsak hiba, bűn is lenne továbbmenni. Csináltatás, önbecsapás azt hinni és hirdetni, hogy „de majd a VB-selejtezőkre jó csapatunk lesz” . .. Ezt elsősorban azok hajtogatják, akik a futballon kívül semmi másból nem tudnak megélni, egzisztenciálisan annyira függnek a labdarúgástól, hogy ha már a jelen csődjével elszámolni nem is tudnak, akkor — ha másból nem, hát önvédelemből — valamit ígérniük mégiscsak muszáj. Szó sincs arról, hogy az értékeket el kell dobni. Petry Zsolt, Lőrincz Emil, Kovács Kálmán, Kiprich József, Limperger Zsolt klasszisára végeredményben (jó) csapatot lehet építeni. Pintér Attilát (talán) még át lehet nevelni vérbeli profivá, s ha őket körülvesszük olyan robotosokkal, mint a váci Nagy Tibor, vagy éppen a Szombathelyen csak egyszerűen „futballkirályként” emlegetett Illés Béla (hogy csak kettőt említsek), akkor a jelenleginél rosszabbak már semmiképpen sem lehetünk. Biztosan feltűnt: Détári Lajost, a jelenlegi vitathatatlanul legnagyobb tudású magyar futballistát kihagytam a névsorból. Nem feledékenységből, nem is tudatosan, hanem azért, mert az ő szerepével szemben teljesen bizonytalan vagyok. Hogy tudása alapján jószerivel a világ valamennyi válogatottjában helye van, ezt ellenségei sem vitathatják. A magyar válogatottban mutatott játékai viszont ellentmondanak minden józan érvelésnek, minden logikának. Véleményem szerint sorsa attól függ, hogy kit neveznek majd ki szövetségi kapitánynak. Mert legyen az illető bárki, az első pillanatban azt kell majd eldöntenie, hogy Détárira épülő, vagy Détári-mentes válogatottat akar-e a továbbiakban pályára küldeni. Mindkettőnek hatalmas a kockázata, hiszen, ha mellette dönt, s Lajos továbbra is úgy játszik, mint eddig, akkor nincs a földkerekségnek az a publikuma, amelyik ezt egy kapitánynak megbocsátja. Ha viszont azt mondja: új utakat járunk, Détári nélkül, s úgy bukik el a vállalkozása, akkor . . . újra csak az Isten kegyelmében bízhat. Mg mindenekelőtt tehát azt kellene tudni, ki lesz a kapitány? Mert a személy ismeretében már kilencvenkilenc százalékos biztonsággal arra is következtetni lehet, hogy . .. milyen lesz a csapata. Mert kapitány mindig lesz (valamilyen), s annak lesz magyar válogatottja is. Legrosszabb esetben ő is úgy jár vele, mint Beöthy a színházával ... Lakat T. Károly ...2 címeres mezben NEMZETI SPORT 3 Ám ha önök a szövetséget képviselő kapitányt kívánnák kinevezni, akkor először az MLSZ-nek kell tisztáznia, hogy milyen magyar labdarúgást akar. Illetve, hogy milyen magyar labdarúgás hozható ki reálisan a mai magyar helyzetből. Fel kell mérni — porhintés és felesleges jajveszékelés nélkül —, hogy hol, tájtunk mi és hol tart a világ (pontosabban a világnak az a — majdnem — hátsó fertálya, amely mögött mi iitézkedünk). Egy tudományos igényű helyzetelemzés után pedig azt meghatározni racionálisan — és igen gyakorlatiasan—, hogy mit kell tenni. • Az állóképesség hiányzik? A speciális állóképesség hiányzik? A technikával van baj? Vagy éppen az hibádzik, hogy a magyar futballista lassúbb a külföldinél, viszont gyorsabb annál, mint amennyire technikailag képes? Vagy. . . De ez már az önök dolga, önök kérdezzenek tovább! A szövetségi kapitánynak nem az a dolga, hogy tizenegy, a magyar labdarúgástól csaknem független — ügyes vagy éppenséggel nem nagy kaliberű — játékosból csináljon csapatot. Sokkal inkább az, hogy a magyar labdarúgás lényegét hozza ki a legmagasabb szinten a kiválasztott tizenegyből. Persze, ehhez előbb meg kell határozni a mai magyar labdarúgás helyzetét. Megjelölni egy utat, amely a mai szegénységből a „jóléti társadalom” felé vezeti — szakmailag mindenképp — jobb sorsra érdemes futballunkat. Határozott elképzelésre és még határozottabb gyakorlatra van szükség. Igazi programra, amely a kezdőre és a magát már profinak hivő NB I-es játékosra egyaránt kötelezően érvényes. Hogy nem lehet beleszólni az egyesületek, a szakosztályok életébe? Tudom. Hát nem én magam mondtam ennek az írásnak a legelején?. .. De ezt is át lehet hidalni. Parancsszóval biztosan nem. Ám még mindig marad két megoldás.. . Az egyik a „nemzeti összefogás”, a szakma közös fogadalomtétele, nagy szavak után még nagyobb tettek. .. Csak hát picivel mintha már túl lennénk a Kossuth és Petőfi által jegyzett reformkor romantikáján! ... A másik módszer racionálisabb. Pénzt kell adni annak, aki azt csinálja, amit mi akarunk, vagyis kiírni például pályázatot, mert mostanság ez a szakmai utasítás szalonképesebb neve és formája. • Szóval, a kevés pénzt nem talmi tündöklésre, nem „slágergyanús” ötletekre és sztorikra adni, hanem a jövőt szolgáló, értelmes koncepció kolduskalapjaiba tenni —k érdem szerint. Csak ennyit akartam mondani. Amúgy meg csatlakozom az előttem szólóhoz. .. Ha ő is hasonlót mondott, Szekeres István egy írásomban pontosan azért próbáltam a lelkére beszélni, hogy igenis mérje fel, milyen sokra hivatott, és mekkora perspektíva áll előtte. Ehhez azonban a fiatalos hévnek le kell nála csillapodnia, és népszerűségét feltétlenül a jó ügy érdekében kamatoztatni. Vagyis egyetlen cselekedetével ne legyen önmaga ellensége. Senki előtt sem lehet kérdéses, hogy komoly szerepe lehet a következő években a magyar labdarúgás irányításában, formálásában. Ehhez azonban elismert szakmai felkészültsége, hazai és nemzetközi tekintélye mellett feltétlenül szükséges a higgadt mérlegelés, a kritikus pillanatokban elengedhetetlen tárgyilagosság. Bálint László is úgymond a kosárban van. Tárgyalóképességével, nyelvtudásával, játékos múltjával akár sportdiplomáciai karriert is befuthat. Ha már itt tartunk, labdarúgásunk alapvető baja, hogy a megfelelő ember nem kerül mindig a megfelelő helyre. Bálint is egyértelmű értéke a magyar futballnak. Szövetségi kapitányként felmerült még Fazekas László neve, valamint a Bayern Münchennél sikereket elért Csernai Pálé. Szóba került a Kolozsvárott élő, az Ajaxnál és a francia válogatottnál diadalmas utat végigjáró Kovács István is, ha a pletykáknak hinni lehet. Kubala László is a jelöltek között van, de neki a barcelonai játékok végéig szerződésben vállalt kötelezettsége a spanyol olimpiai gárda felkészítése. De ha már itt tartunk, óva inteném az MLSZ vezetőit attól, hogy olyan valakit kérjenek fel, aki nem ismeri a magyar labdarúgás helyzetét, belső mozgatórugóit. Puskás Ferenc, a méltán mítosszá emelkedett, csodálatos balösszekötő kapitányi székbe való invitálását a magam részéről ezért tartom naivitásnak. A szövetség menedzsereként esetleg eredményes, hasznos munkát végezhetne, csodálatosan tudná máig sem halványuló varázsát hasznosítani, hiszen itthon és külföldön változatlan hódolat övezi. Szövetségi kapitányként azonban a mai helyzetben nála fiatalabb szakembert kellene találni, aki hosszú távon jelenthetne megoldást. Gyenes J. András 1 1