Nemzeti Sport, 1992. június (3. évfolyam, 150-178. szám)

1992-06-01 / 150. szám

III. 150. ♦ 1992. június 1. E­z sem szól más, essék egy csendes vasárnap... 16 újságoldal világosan kiderül, 14.00 11.01). A szerkesztőség utcája, amely összehasonlíthatat­lanul csúnyább, mint amiről a nevét nyerte, olyan, mint egy dél-spanyol kisváros főutcája július legközepén, úgy­szintén két óra tájban, a nagy szieszta idején. Hiába, no, itt a nyár, meteorológiailag és tényszerűen egyaránt. Minimálisan épeszű ember (korra való tekin­tettel persze) négy dolgot csinálhat ilyenkor: az ebéd utáni alváshoz készülődik az elsötétített szobá­­,­ban, fél szemmel a tv-t, a másik felével a kezéből éppen kiesni készülő újságot nézi, s arra gondol, milyen ször­nyű, hogy mindjárt itt a hétfő ... b) csókolódzik a barátjával barátnőjével a Margitszige­ten, a Szabadság-hegyen . .. bárhol. c) A víkendházában szöszmütöl, lesz-vesz, olyan dolgok­kal foglalkozik, amiknek az égvilágon semmi értelmük, s amelyekhez biztos, hogy ő ért a legkevésbé . .. d) elhatározza, hogy hétfőtől gyökeresen megváltoztatja az életét. Minimálisan épeszű ember egyetlen dolgot biztos, hogy nem csinál május utolsó vasárnapjának amúgy tényleg csodálatosan szép délutánján. Újságot . . . alért újságot csinálni amilyen gyönyörű, legalább any­­nyira nehéz, babrás, idegesítő, hogy azt ne mondjuk, né­ha kifejezetten terhes, D­e, mint azt a rómaiak egy teljesen más példájából nagyon is jól tudjuk, ahogy hajózni, úgy újságot csinálni is kell. Ha vasárnap délután, akkor vasárnap délután. .. máedig nincs is az ügyben különösebb bökkenő, ám az, akit e tárgynapon a lap szerkesztésével bízott meg az egyébként minden más tekintetben profi, ám ezt a szer­kesztési kérdést talán nem igazán mélyen átgondoló lap­igazgató és­­v­ szerkesztő, szóval annak egy ilyen időpont­ban szükségszerűen fel kell tennie magának a kérdést: kikkel és . . . miből? Mert egyelőre egy telefonközpontos, egy csésze kávé, egy udv­ari él bekódorgott kutya társaságában és egy bizserge­­tően gyönyörű telefonhívás emlékével a szívemben ülök itt egymagamban, lök egyedül. .. Legalább a Róth Feri itt lenne ... a­ V* 4^ w w AH az, hogy itt lenne? Itt van. S egyebek iránt, koráb­ban volt itt, mint Lakat úr, a fenti sorok írója. S hogy miért vállalta ezt az önkéntes vasárnap dél­előtt: „előórázást”? Nem volt más választásom. Az olimpia közeledte alakítja az életünket, így az enyémet is. Levél­tervezet a nemzetközi sportági szakszövetségekhez, a te­levízió olimpiai közvetítési tervének gépelése, az olimpiai ,,felvezető" cikkek szervezése, egyeztetése. Szóval, elvol­tam itt valahogy a csöndes magányomban, igazából csak az zavart, hogy kávé égen-földön egy korty sem... Ille­tőleg valami van — a szomszédos buszpályaudvaron. Hogy milyen? Felejthető — és drága . .. Ami . ..mi a’ Visegrádi utcánkat illeti: azt osztom, hogy vagyon messze van névadójától, de ez a „külvárosi Street" csak szeretne olyan lenni, mint egy dél-spanyol kisvá­ros . ,. Teve be­ kezdődik a Forma–1-es őrület. Az RTL és az­­ Ilurosport mintha egymással vetélkedne, ki tud több, jobb képet, s információt adni a monte-carlói futam előtt. Aztán három óra után néhány perccel eldől, hogy ezt a meccset az RTL nyeri. ..Megcsípik” Mansellt egy exkluzív interjúra. Hajó, öböl, égkék tenger, család, gyerekek, idilli hangulat, s egy önbizalomtól duzzadó brit pilóta ringató­zik az elegáns jachton. De vajon, hol van a mi kis Forma–1-es „professzo­runk"? No, nem Prosira gondolok, sokkal inkább Petén Pétire, aki olyan gyűjteménnyel, adatbankkal érkezik, hogy abból egy 1000 soros tudósítást lehetne írni, és nyu­godt szívvel szigorlatozhatna a Sorbonne-on. Igaz? Ilyen sem volt még: az 1-es oldal — a 3-ason . . . Igaz, még embrionális állapotban, a tervezőszerkesztő rajzán. Az igazit tessék megnézni — eredetiben ... a kezén és a nyakban lubickolnak egyesek. Miért nem süly­­lyednek el? No meg kényesek, ha a frizurára eg­y kis víz cseppen. Na és a Sziget! Néha úgy érzem, Puerto llicóban vagyok. Na, vissza a Forma–1-hez. Észrevettétek, „felbéreltem” a Lapajt. Aki nem ismerné, Dávid Sándorról van szó. Két hete, Imolából is küldött eg­y harmincsoros jegyzetet, meg­ígérte, hogy Monte-Carlóból is megteszi — és mindenhon­nan. Ez nagyszerű. Tizenhat év után ismét a Sportnak ír. Szerintem jobban ír — kitűnően, sziporkázóan —, mint be­szél. Ezt ne mondjátok neki vissza. Tibi, Kocsi Tibi, te dol­goztál vele, mi a véleményed róla? hogy nyáron delfin-sho­w lesz a Szigeten? Közben a tudó­sítónk bejelentkezik, hogy lemondott a békéscsabai elnök, nekem fel kéne hívni apámat, Simon Joe eltűnik a Szi­geten, a békéscsabai elnök Romániába igazol, de lehet, hogy nem igaz. Kissé kapkodva tárcsázok egy számot: „Halló — kérdezem —, igaz, hogy delfinek lesznek a mű­ugróban?” De apám erről nem tud semmit. Gyerekek! Tudjátok mit, ki jön flipperezni? ! Zoli? Jancsi, szap­ már a fejedhez! A tatárjárás óta nem kaptam ki flipperezésben. Most, amikor az apádnál ke­resed a köddé vált Simon Joe-t, nem akarok lesújtani rád. Inkább „molyotok’’ tovább a hírügynökségi anyagokkal. Éppen most olvastam, hogy az ENSZ BT határozata miatt, a Partizan Beograd csapatának majdnem megköszönték a részvételt az atléták ,Bajnokcsapatok Európa Kupájának első versenynapja után. Tragédia, hogy a politika folytam beleszól a sportba. A szerencsétlen atléták most ugyan­azt érezhetik, mint 1984-ben a szocialista országok spor­tolói a „nagy tudású" Csernyenkó elvtárs, pajtás agyá­ból kipattant olimpiai bojkott idején. Itt egy pillanatra a tévére pillantok, mert Senna és Mansell egymást „gyilkolja" a monte-carlói pályán. Kollé­ganőm, Boc­n Ildikó örömmámorban úszik, mert kedvence Ayrtem, száguldott át elsőként a célon. A boldog pilla­natokban észre sem veszi, hogy az aerobictudóssítást már húsz perce félbehagyta. Ildi, lesz ebből ma még anyag! Nem kérdés! Ha nem tolnák az orrom elé meglepetésként e®t a nyolcadik flekknél tartó „körcikket”. Lám, hát egyszer mégis nekivágtunk. Pedig volt idő, amikor beteg elme szüleményének tartották a szerkesztők az ötletet. Szóval, mi is van az aerobiccal? Hogy tudósítok-e? Na­ná. Reggel tíztől délután ölig legalábbis másra nem figyel­tem. De azért a munka mellett egypercnyi szórakozást ne sajnáljanak tőlem. Ita már nő létemre odavagyok eze­kért a száguldó autókért. (Vagy talán a pilótáikért? S talán éppen azért, mert nő vagyok?) No, de mindegy. Az aerobictudósítással tényleg késem, p pedig gálád dolog föltártam a napi­lapkészítés menetét. Szóval, akkor: ehe­lyütt passz ... És megyek a szerkesztőhöz. Némi bocsánatért, némi el­nézésért, és a munka folytatásának az ígéretével. S meg­nyugodva látom: már nincs tök egyedül. Pedig a Róth Feri éppen most megy haza... És ha ez társaság egyáltalán. A szerkesztő hétköznapi csapata, a labdarúgórovat mai stábja már itt ül, de vala­­mennyien roppant elmélyedtek. András Dénes egy külföl­di magazinba pillantgatva gépel. Dobó „Pixi” elveszett valahol a Duna- és a Dráva-csoport sorsolása között, va­lahol a Tisza tájékán, Dobozy Laci a napi sajtót magolja. Pajor-Gyulai Laci a legaktívabb: teljes átéléssel élvezi a tévé elött ülve a gumimacik kalandjait... regényes története, amelyből miért maradt Réka az uszodában... átírt rájuk mi . . N.-h­a akkorákat tudtok mondani, hogy Háry János is be­lepirulna, ha hallaná. Pedig ő aztán . . . És különben is, mi tv. a pásztor tűznie hízás. Lakat szerkesztő úr vezetésével? Nincs dolgotok? Egyébként, hogy válaszoljak bájos kérdé­sedre. Jerikém, én este a b­éka előtt fogok szigorlatozni. Hogy miért? Mert kettőkor megint otthagytam a Sportuszo­dában. Már megint, igen, így helyes. Már úgy tudok elillanni, mint senki. A lényeg: márciustól novemberig nincs egy árva, nyugodt, összefüggő hétvégénk. Nem tudom, meddig bírja még ez a lány? ... Most például azért volt ez a faképnél történő hagyás, (a Zá­liai labor), hogy tudósíthassam a képernyőről a legla­ssúbb és legunal­masabb Forma–1-es futamot, hogy nyolcszáznegyvenhatod­­szor is végighajlh­as­am az „ez meg­­nézi ezt a hülye buzi körözést..." kezdetű mondatot Lakat úrtól, hogy ezernegy­­venkettedszer is belém vésődjön, hogy a Róth Feri a kis Polskijával, a „Dióval" cipóra verné ezeket a Senna meg Mansetl, meg mit tudom én, milyen névre hallgató piskó­tákat . .. Különben nem tudnának annyit fizetni, hogy Monte-Car­­lóban éljek. Nem tehetek róla, viszketek a sznoboktól, a megjátszós paliktól és csajoktól. Kicsit ezért nem bánom, hogy idő előtt eljöttem a Sportból, ahol több kiló arannyal 4*n 4* w­­w­m Mi az, hogy dolgoztam! – vett fel huszonkét esztendeje. Asztalra feltett lábbal ott dörmögött a Somogyi Béla utcai szobában, szemben Gallon Rudival. Szelíd derűvel tépte össze a közlésre alkalmatlannak tartott kéziratokat, mond­ván, „Ezt te elolvasnád, ha meg kellene venni a lapot?" H­a én most valamelyik emberem kéziratát összetépném, hol panaszolna be? Ezek a lusta gyerekek! A Petán Peti délben jár úszni a Sportba. Én már nyolckor ott voltam. Ez még nem az „ösz­­szedolgozott" aranyakkal villogó lányok és napolajtól csil­logó testű, félórákat fésülk­ödő kézenálló bajnokok időpont­ja. Hiszen a szövőgyári éjszakai műszak­ után nyilván haza­ugrottak egy kicsit szundikálni az aranyos lányok. Nyolckor a nagyobbik fiam a Danubius Nemzeti Hajós Egylet — ez itt a reklám helye: a legkedvesebb hazai egyesület — gá­lyarabjaként négyesben elindult Leányfalu felé, én meg­­ kicsivel be az ötvenesbe. Gyors ebéd után, rohanás be. Még két egymondatos hírt kellett írni­a a félmondatos információból. Aztán Tóth Gyulát hívtam­, mondja el mi történt a palermói nemzetkö­zi női vízilabdatornán. Gyulával huszonöt éves barátság fűz össze, amikor találkozunk furcsán szoktakk nézni a játéko­sok, hogy ez a két egykor szebb napokat látott úr — már­mint a Gyula meg én — hogyan tud órákat röhögni minden­féle régi sztorikon. Két napja reménytelenül próbálom fel­hívni a Dömötör Zolit, vagy a Pék Gyulát, hogy juniorbaj­nok csapatukról írhassak. Nem veszik fel a telefont. Kedd délig el kell érnem őket. Aki hallja, adja át. Mellesleg az elmúlt évek összes nemzetközi vízilabdatornájának eredmé­nyét kell összegyűjtenem és a magyar pólósok valamennyi fontos adatát. Azért kedd a leadási nap. Köbben az ablak alatt focizik az Énekes Zoli, Szurmai Já­nos kettős. Ahogy a Lapaj engem, én e két kétballábas urat hoztam a laphoz.. Ma már­ tudom..........hiba" .volt! Az Isten és az olvasók bocsátsanak meg ezért nekem! 4^ 4T* w — Ez számomra kötelező feladat, holnap reggel hétéves fiam kikérdezi az első hangtól az utolsóig. Egyébként nem is a Walt Disney miatt kapcsoltam be a tévét, az ok ennél rám nézve sokkal elkeserítőbb diagnózist sugall. Vártam a szokásos, vasárnap esti összefoglalót. Az NB 1-es meccsekről... Hiába, az ész — ha van — olykor vereséget szenved a megszokástól. Persze, most joggal mondhatná egy véletlenül betoppanó idegen, hogy ez a rovat a látványos léhűtők gyülekezete. Újságot olvas az egyik, rajzfilmet néz a másik, de azt bezzeg biztos pontosan tudja, mikor lesz a fizetésnap. Pe­dig én már délelőtt tízkor itt voltam, behoztam azt az interjút, amelyet ma kellett nyomdába adni, és amelyet tegnap éjjel írtam, megvárva, hogy a gyerekek elaludja­nak, ne zavarja őket a kopácsolás. Ez pedig most a vihar előtti csend. Egy órán belül kitör az őrület: az ország ezernyi pontjáról áramlanak majd a tudósítások a másod- és a harmadosztály mérkőzéseiről. A nevek fele persze mindig rossz, hála a remek magyar telefonvonalaknak... Vissza kell hívni Kiskunhüdasmam­­laszt, mert a tudósító elfelejtette leadni a gólszerzőket... Kéri az eredményeket a rádió, az MTI, tizenkilenc megye harmincnyolc lapja, a tíz telefon közül olykor mind a tíz egyszerre cseng . . A kéziratok tornyosulnak, egy meccs még hiányzik, őrjöng a rádió, az MTI, száz vidéki lap, és őrjöng Dobó Pista, mert nem tudja elkészíteni a tabel­lát. .. Ezek után valóságos felüdülés, hogy másfél-két órával később a nyomdában kiderül: több (kevesebb) lett a hir­detés, húzzuk meg a felére a meccseket, mert besokaltunk, vagy ellenkezőleg, adjunk még valamit, mert „lyukas" az oldal. És ez egy sima nap, hiszen még csak nem is kellett visszapillantást írni az NB I-ről. Lakat szerkesztőt elnéz­ve pedig megesküdnéük: szívesebben elemezné velem este a nyomdában a gumimacik legújabb furfangját, mint hogy azt hallgassa, miért hosszú (rövid) már megint az NB II . .. w 4* w 4!* w Az olvasókról csak annyit: ebben a percben hívott egyi­kük, s csak annyit kérdezett: „Szurmai úr, igaz, hogy delfinek lesznek a margitszigeti kiúszóban?” „Kezét csókolom, tessék talán az Áljatk­értet hívni! Én momentán hírt szerkesztek, és sokkal jobban érdekel, hogy valóban lemondott-e a békéscsabai kézilabdások elnöke. Továbbá, meg kellene tudni, hogy kit igazolnak Romániá­ból a veszprémiek, továbbá rákérdezni, hogy tényleg el­tűnt-e Simon Joe. Továbbá, fel kéne hívni apámat, és lemondani a hétfő estét. Mindeközben süvölt a tévében a Forma–1, és pontosan úgy tűnik, mintha Énekes Zoli azt mondaná: — Tudtad. 23:00 Hatalmas összeveszések, látványos kibékülések, örök ha­ragszom vádak, „életre szóló”vérszerződések árán, de végül kezd összeállni az újság. S­oehy Zoli imprimál és káromko­dik. Roska Jancsi, a tervezőszerkesztő, azt mondja: „Előre megmondtam, hogy így . . . nem lehet.” A szerkesztő azon gondolkodik, hogy most tulajdonkép­pen szerda van-e, vagy csütörtök, január 3.-a, vagy decem­ber 15.-e, aztán azt mondja, minden olyan mindegy, ez van, ma ezt tudtuk produkálni. Tizenhat, délután 2 órakor még kétüres­ oldal megtelt, sporttal, élettel, a nagyvilágnak, élnek a gigantikus gló­busznak mai hordalékával és egy kicsit persze — a szí­vünkkel is ... Az olvasó liszté eldönteni... hogyan sikerült? NEMZETI SPORT 3

Next