Nemzeti Sport, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-01 / 268. szám
„Még ma is félek Széchytől, mert ő az egyetlen ember, aki rám tudta kényszeríteni az akaratát Néhány nappal ezelőtt Bukóforduló címen megjelent Bednárik Imre és Vajda Péter dokumentumkötete a magyar kriminalisztika egyik legnagyobb méretű csalásával váltott Zemplényi Györgyről. Az úszószövetség hajdani elnöke, a válogatott menedzsere, a „dollárpapa” több százmillió forint adóssággal a háta mögött - Visszatérve az úszócsapatra: a világbajnokság előtt Széchyék Ausztráliába készültek edzőtáborozni - folytatta emlékezését Zemplényi György. - Széchy elmondta, a táborra most van pénz, de a gond az, hogy csak forintban és nem valutában. Az egyetlen lehetséges megoldás az volt, hogy a csapat az Idea Toursnál rendeli meg az ausztráliai szállodát, valamint az összes szolgáltatást. Az utazási iroda semmiféle hasznot nem húzott az edzőtáborból. Arról is szóltak a hírek, hogy azért nem mentem a csapattal Ausztráliába, mert kitiltottak onnan. Ez mese. Bár voltam Ausztráliában, semmiféle törvénysértést nem követtem el. Azért nem utaztam a csapattal, mert ebben az időpontban a Béke Szálloda Orfeumával Dél-Amerkában jártunk, ha jól emlékszem, Rio de Janeiróban rendeztek magyar napokat, az utat hónapokkal előbb lekötötték. Ők tehát Perth-be mentek, én meg Rióba, és telefonon tartottuk a kapcsolatot. Soha nem felejtem el, hogy , az egyik alkalommal Kiss László vette fel a telefont, és rendkívül hálás volt a közreműködésemért. Ma már ő is másképpen nyilatkozik rólam, mint azokban az időkben... - De még az ausztráliai vb előtt történt, hogy a csapat Szombathelyre ment táborozni. Széchy szólt, hogy gondjaik vannak az utazással, erre a rendelkezésükre bocsátottam az Idea Tours buszát. Úgy gondoltam, hogy ha állom a sofőr bérét, a busz számláját, az elegendő lesz. Eljött az indulás napja, kimentem a Komjádi uszoda elé, hogy elbúcsúzzam a csapattól. Nem kaptam levegőt, amikor Kiss László hozzám lép, és kijelenti: Az Öreg, mármint Széchy, azt mondta, hogy a táborhoz még ígértél egymillió forintot. - Arról szó sem volt, hogy nekem kell kifizetni az edzőtábor költségeit! - Kiss visszamegy Széchyhez, aki a buszban ül, és onnan kiabál: - De Gyurikám, hát megígérted! - Ez kényszerhelyzet volt, a csapat ül a buszban, indulnának Szombathelyre, de nincs pénzük kifizetni a szállodát és az uszodát. Azt mondtam, hogy menjenek csak el. Utána berohantam az irodába, felhívtam a szombathelyi szállodást, az úszószövetségtől átvettem a rendelést, és közöltem: az egészet számlázzák az Idea Toursnak. A végösszegre már nem emlékszem, de ennél az esetnél indultam el a lejtőn. - Miért nem próbálta meg tisztázni ezt a helyzetet Széchyvel? - A felvetés jogos, de ezt a kérdést csak olyan ember teheti fel, aki még nem találkozott Széchyvel. Pénzügyekről nem is próbáltam beszélni vele, mertféltem tőle, tudtam, hogy ha nem csinálom azt, amit mond, elzavar a csapattól. Széchy számára a menedzser egyet jelentett a mecénással, a szponzorral, és azzal, hogy van egy ember, aki a csapat körüli technikai és anyagi problémákat leveszi a válláról. Emlékszem, egyszer a zürichi repülőtéren hálálkodva a nyakamba borult, hogy végre van valaki, aki elintézi a jegyeket, sorban áll, intézi a csomagokat, a buszt, a vacsorát, ráadásul a nyelvtudás miatt otthonosan mozog a világ bármely pontján. Széchy gyűlöli a sajtót, nehezen hajlandó nyiatkozni, ezért azt találta ki, hogy ő csak akkor ad interjút, ha ahhoz hozzájárulok. Utána felhívott telefonon, és azt mondta, ha belemegyek a nyilatkozatba, akkor kitekeri a nyakamat. A perth-i világbajnokság után Széchy rendkívül optimista volt, arról beszélt, hogy milliós szponzori szerződéseket remél. Nem is beszélve az állami sportvezetésről. Mint ahogy azt már említettem, az athéni Eb félmillió dollárba került, ekkor éreztem utoljára, hogy ha kiszállok a hintából, még rendezhetem az anyagi helyzetemet. De nem engedték, mert mindenki azt mondta, hogy csak az olimpiai aranyak a fontosak, és ha bajba kerülök, akkor segítenek. Athén után a szponzorokkal is leültem, de ők meg azt hajtogatták, csak akkor adnak több pénzt, ha olimpiai aranyakat hozunk - Tegyük fel, hogy minden pénzét a csapatra költötte. Akkor is látnia kellett, hogy egyenes út vezet a csődhöz, a rendőrségi feljelentéshez, végül a börtönhöz. - Igen, láttam, hogy egyenes út vezet az anyagi csődhöz. Mindent teljesítettem, amit Széchy kívánt. A balatoni edzőtábort sohasem felejtem el. Széchy a Club Tihanyban különálló villákat béreltetett velem, nem felelt meg neki az éttermi koszt, ezért külön konyhát kellett fenntartanom, több szakáccsal. Már nem is tudom időrendbe rakni a spanyolországi felkészülést, a veszekedéseket és a kibéküléseket. Most olvastam, hogy valaki kubai szintű ellátásnak nevezte Mauritius szigetét, ami maga a képtelenség, hiszen az edzőtábor után Kiss László is azt nyilatkozta, hogy ő ilyen ideális feltételek között még sosem dolgozott. - Volt-e hivatalos titulusa a csapat mellett? - Hát persze hogy volt. Néhány héttel a megismerkedésünk után kaptam egy levelet az Újpesti Dózsától, amelyben az állt, hogy kineveztek az Újpesti Dózsa úszószakosztályának elnökévé. Ezt elfogadtam. Azután jött egy másik levél, hogy kineveztek a Spartacus úszószakosztályának elnökévé. 1992 augusztusában, a barcelonai olimpia után tűnt el, s négy évvel később, az atlantai nyári játékok előtt adta fel magát. A két szerzőnek sikerült szóra bírnia Zemplényit, aki részletesen beszél az úszósportban töltött éveiről is. Sorozatunkban részleteket olvashatnak a lebilincselően izgalmas könyv sporttémájú fejezeteiből. Ezt nem fogadtam el. Azután jött egy felkérés, hogy legyek a Magyar Úszó Szövetség elnökségének a tagja. Elfogadtam. Amikor Széchy a csapattal, átment a Budapesti Rendészeti SE-hez, akkor a szakosztályt vezettem, erre Morvay kért fel. A Magyar Úszó Szövetség elnöke is voltam, bár ezt Széchy tagadja. Nem is értem, hogy miért, hiszen erről dokumentumok vannak. Széchy nyilatkozata azért is roppant érdekes, mert ő volt az, ald ezt kierőszakolta. Ha jól emlészem, 1992 áprilisában választott meg az elnökség, közfelkiáltással, egyhangúlag. Már akkor mondtam, hogy az elnöki tiszttől a barcelonai olimpia után megválok. Nem igaz Széchynek az az állítása sem, hogy az olimpián én nem a hivatalos küldöttség tagjaként vettem részt. Képtelenség, papírok bizonyítják, hogy én vezettem az úszódelegációt. Értem Széchy viselkedését, csak elfogadni nem tudom. Próbálja menteni magát, mert megijedt. Ha nagyon utánanéztek volna annak a két évnek, akkor nem biztos, hogy Széchy készítheti fel az úszókat az atlantai olimpiára... - Ezt hogyan érti? - Teljesen egyértelmű, hogy Széchy Tamásnak sejtenie kellett volna, hogy törvénytelen eszközökhöz nyúlok. Tudta, hogy az olimpia előtt már nincs pénzem, eladósodtam, volt olyan alkalom, hogy ő segített ki egymillió-kétszázezer forinttal. Ez azonban csak töredéke volt annak, amit tőlem kapott. Tizenkétmillió forintot adtam neki házépítésre, ha jól emlékszem, négymilliót a bútorokra, egymilliót elektronikai cikkelye. Mindent megkapott, amit csak kért, ötszáz dolláros selyemingeket, ezer dolláros cipőket, aranyórát és még sorolhatnám. Mindezt ajándékba, nem hitelbe. -Mivel tudja ezt bizonyítani? - Semmivel, de én nem azért jöttem haza, hogy hazudjam... - Tudott arról a sportvezetés, hogy hiteleinek egy részét az úszócsapat menedzselésére költi? - Az nem igaz, hogy nem látták: a csapat extra színvonalon készül a világversenyekre, miközben az állami támogatás minimális. Az athéni Eb után kihallgatást kértem Morvaytól, Rózsa ott akarta hagyni a BRSE-t, mert Széchy az Európa-bajnoki ezüstjét sikertelenségnek minősítette. Morvay négyünket behívott az irodájába, és hosszas rábeszélésre összebékített minket. Nekem volt még egy feltételem is, mégpedig az, hogy azonnal szűnjön meg az úszók testi fenyítése. Bizony, bizony. .. Ezt azonban még a gyerekek sem fogják elismerni, mert félnek tőle. A szülők pedig azért nem feszegetik, mert tudják, amennyiben kifogást emelnének, a gyerek abban a pillanatban repülne a Komjádiból. Azt azonban szeretném kijelenteni, hogy Széchy Tamást ezzel együtt is nagyon szeretem. Őt egyszerre lehet szeretni és gyűlölni, rajongani érte és félni tőle. Az egyik rendőrségi kihallgatásomon a vizsgálótiszt megkérdezte, hogy vállalom-e a szembesítést Széchyvel. Igen, de csak azzal a feltétellel, hogy több rendőrtiszt legyen jelen, és ne kerülhessünk egymás közelébe. Bevallom, hogy még ma is félek Széchytől, mert ő az egyetlen ember, aki rám tudta kényszeríteni az akaratát. Ez az ember engem leigázott. Ennyit akartam mondani. Fáradt vagyok, fejezzük be a beszélgetést...