Nemzeti Sport, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)

1996-10-01 / 268. szám

„Még ma is félek Széchytől,­­ mert ő az egyetlen ember,­­ aki rám tudta kényszeríteni az akaratát Néhány nappal ezelőtt Bukó­­forduló címen megjelent Bedná­­rik Imre és Vajda Péter doku­mentumkötete a magyar krimi­nalisztika egyik legnagyobb méretű csalásával váltott Zemp­­lényi Györgyről. Az úszószövet­ség hajdani elnöke, a válogatott menedzsere, a „dollárpapa” több százmillió forint adóssággal a háta mögött - Visszatérve az úszócsapatra: a világbajnok­ság előtt Széchyék Ausztráliába készültek edzőtá­borozni - folytatta emlékezését Zemplényi György. - Széchy elmondta, a táborra most van pénz, de a gond az, hogy csak forintban és nem valutában. Az egyetlen lehetséges megoldás az volt, hogy a csapat az Idea Toursnál rendeli meg az ausztráliai szállodát, valamint az összes szolgál­tatást. Az utazási iroda semmiféle hasznot nem hú­zott az edzőtáborból. Arról is szóltak a hírek, hogy azért nem mentem a csapattal Ausztráliába, mert kitiltottak onnan. Ez mese. Bár voltam Ausztráliá­ban, semmiféle törvénysértést nem követtem el. Azért nem utaztam a csapattal, mert ebben az idő­pontban a Béke Szálloda Orfeumával Dél-Amer­­kában jártunk, ha jól emlékszem, Rio de Janeiró­­ban rendeztek magyar napokat, az utat hónapok­kal előbb lekötötték. Ők tehát Perth-be mentek, én meg Rióba, és telefonon tartottuk a kapcsolatot. Soha nem felejtem el, hogy , az egyik alkalommal Kiss László vette fel a telefont, és rendkívül hálás volt a közreműködésemért. Ma már ő is máskép­pen nyilatkozik rólam, mint azokban az időkben... - De még az ausztráliai vb előtt történt, hogy a csapat Szombathelyre­ ment táborozni. Széchy szólt, hogy gondjaik vannak az utazással, erre a rendelkezésükre bocsátottam az Idea Tours bu­szát. Úgy gondoltam, hogy ha állom a sofőr bérét, a busz számláját, az elegendő lesz. Eljött az indu­lás napja, kimentem a Komjádi uszoda elé, hogy elbúcsúzzam a csapattól. Nem kaptam levegőt, amikor Kiss László hozzám lép, és kijelenti: Az Öreg, mármint Széchy, azt mondta, hogy a tábor­hoz még ígértél egymillió forintot. - Arról szó sem volt, hogy nekem kell kifizetni az edzőtábor költsé­geit! - Kiss visszamegy Széchyhez, aki a buszban ül, és onnan kiabál: - De Gyurikám, hát megígér­ted! - Ez kényszerhelyzet volt, a csapat ül a busz­ban, indulnának Szombathelyre, de nincs pénzük kifizetni a szállodát és az uszodát. Azt mondtam, hogy menjenek csak el. Utána berohantam az iro­dába, felhívtam a szombathelyi szállodást, az úszószövetségtől átvettem a rendelést, és közöl­tem: az egészet számlázzák az Idea Toursnak. A végösszegre már nem emlékszem, de ennél az esetnél indultam el a lejtőn. - Miért nem próbálta meg tisztázni ezt a hely­zetet Széchyvel? - A felvetés jogos, de ezt a kérdést csak olyan ember teheti fel, aki még nem találkozott Széchy­vel. Pénzügyekről nem is próbáltam beszélni vele, mert­­féltem tőle, tudtam, hogy ha nem csinálom azt, amit mond, elzavar a csapattól. Széchy számá­ra a menedzser egyet jelentett a mecénással, a szponzorral, és azzal, hogy van egy ember, aki a csapat körüli technikai és anyagi problémákat le­veszi a válláról. Emlékszem, egyszer a zürichi re­pülőtéren hálálkodva a nyakamba borult, hogy végre van valaki, aki elintézi a jegyeket, sorban áll, intézi a csomagokat, a buszt, a vacsorát, ráadá­sul a nyelvtudás miatt otthonosan mozog a világ bármely pontján. Széchy gyűlöli a sajtót, nehezen hajlandó nyiatkozni, ezért azt találta ki, hogy ő csak akkor ad interjút, ha ahhoz hozzájárulok. Utá­­na felhívott telefonon, és azt mondta, ha beleme­gyek a nyilatkozatba, akkor kitekeri a nyakamat. A perth-i világbajnokság után Széchy rendkívül opti­mista volt, arról beszélt, hogy milliós szponzori szerződéseket remél. Nem is beszélve az állami sportvezetésről. Mint ahogy azt már említettem, az athéni Eb félmillió dollárba került, ekkor éreztem utoljára, hogy ha kiszállok a hintából, még rendez­hetem az anyagi helyzetemet. De nem engedték, mert mindenki azt mondta, hogy csak az olimpiai aranyak a fontosak, és ha bajba kerülök, akkor se­gítenek. Athén után a szponzorokkal is leültem, de ők meg azt hajtogatták, csak akkor adnak több pénzt, ha olimpiai ara­nyakat hozunk - Tegyük fel, hogy minden pénzét a csa­patra költötte. Akkor is látnia kellett, hogy egyenes út vezet a csődhöz, a rendőr­ségi feljelentéshez, végül a börtönhöz. - Igen, láttam, hogy egyenes út vezet az anyagi csődhöz. Mindent teljesítettem, amit Széchy kívánt. A balatoni edzőtá­bort sohasem fe­lejtem el. Széchy a Club Tihanyban különálló villákat bé­­reltetett velem, nem felelt meg neki az éttermi koszt, ezért külön konyhát kellett fenntartanom, több szakáccsal. Már nem is tudom időrendbe rakni a spanyolországi felkészülést, a veszekedé­seket és a kibéküléseket. Most olvastam, hogy va­laki kubai szintű ellátásnak nevezte Mauritius szi­getét, ami maga a képtelenség, hiszen az edzőtá­bor után Kiss László is azt nyilatkozta, hogy ő ilyen ideális feltételek között még sosem dolgozott. - Volt-e hivatalos titulusa a csapat mellett? - Hát persze hogy volt. Néhány héttel a megis­merkedésünk után kaptam egy levelet az Újpesti Dózsától, amelyben az állt, hogy kineveztek az Új­pesti Dózsa úszószakosztályának elnökévé. Ezt el­fogadtam. Azután jött egy másik levél, hogy kine­veztek a Spartacus úszószakosztályának elnökévé. 1992 augusztusában, a barcelo­nai olimpia után tűnt el, s négy évvel később, az atlantai nyári játékok előtt adta fel magát. A két szerzőnek sikerült szóra bírnia Zemplényit, aki részlete­sen beszél az úszósportban töl­tött éveiről is. Sorozatunkban részleteket ol­vashatnak a lebilincselően iz­galmas könyv sporttémá­jú fejezeteiből. Ezt nem fogadtam el. Az­után jött egy felkérés, hogy legyek a Magyar Úszó Szövetség elnökségé­nek a tagja. Elfogadtam. Amikor Széchy a csapattal, átment a Budapesti Rendé­szeti SE-hez, akkor a szak­osztályt vezettem, erre Mor­­vay kért fel. A Magyar Úszó Szövetség elnöke is voltam, bár ezt Széchy tagadja. Nem is értem, hogy miért, hiszen erről dokumentumok vannak. Széchy nyilatkozata azért is roppant ér­dekes, mert ő volt az, ald ezt ki­erőszakolta. Ha jól emlészem, 1992 áprilisában választott meg az elnökség, közfelkiáltással, egyhan­gúlag. Már akkor mondtam, hogy az elnöki tiszttől a barcelonai olim­pia után megválok. Nem igaz Széchynek az az állítása sem, hogy az olimpián én nem a hivatalos küldöttség tagja­ként vettem részt. Képtelenség, papírok bizonyít­ják, hogy én vezettem az úszódelegációt. Értem Széchy viselkedését, csak elfogadni nem tudom. Próbálja menteni magát, mert megijedt. Ha na­gyon utánanéztek volna annak a két évnek, akkor nem biztos, hogy Széchy készítheti fel az úszókat az atlantai olimpiára... - Ezt hogyan érti? - Teljesen egyértelmű, hogy Széchy Tamásnak sejtenie kellett volna, hogy törvénytelen eszközök­höz nyúlok. Tudta, hogy az olimpia előtt már nincs pénzem, eladósodtam, volt olyan alkalom, hogy ő segített ki egymillió-kétszázezer forinttal. Ez azon­ban csak töredéke volt annak, amit tőlem kapott. Tizenkétmillió forintot adtam neki házépítésre, ha jól emlékszem, négymilliót a bútorokra, egymilliót elektronikai cikkelye. Mindent megkapott, amit csak kért, ötszáz dolláros selyemingeket, ezer dol­láros cipőket, aranyórát és még sorolhatnám. Mindezt ajándékba, nem hitelbe. -Mivel tudja ezt bizonyítani? - Semmivel, de én nem azért jöttem haza, hogy hazudjam... - Tudott arról a sportvezetés, hogy hiteleinek egy részét az úszócsapat menedzselésére költi? - Az nem igaz, hogy nem látták: a csapat extra színvonalon készül a világversenyekre, miközben az állami támogatás minimális. Az athéni Eb után kihallgatást kértem Morvaytól, Rózsa ott akarta hagyni a BRSE-t, mert Széchy az Európa-bajnoki ezüstjét sikertelenségnek minősítette. Morvay né­gyünket behívott az irodájába, és hosszas rábe­szélésre összebékített minket. Nekem volt még egy feltételem is, mégpedig az, hogy azonnal szűnjön meg az úszók testi fenyítése. Bizony, bi­zony. .. Ezt azonban még a gyerekek sem fogják elismerni, mert félnek tőle. A szülők pedig azért nem feszegetik, mert tudják, amennyiben kifogást emelnének, a gyerek abban a pillanatban repülne a Komjádiból.­­ Azt azonban szeretném kijelenteni, hogy Széchy Tamást ezzel együtt is nagyon szeretem. Őt egyszerre lehet szeretni és gyűlölni, rajongani érte és félni tőle. Az egyik rendőrségi kihallgatá­somon a vizsgálótiszt megkérdezte, hogy válla­­lom-e a szembesítést Széchyvel. Igen, de csak az­zal a feltétellel, hogy több rendőrtiszt legyen jelen, és ne kerülhessünk egymás közelébe. Bevallom, hogy még ma is félek Széchytől, mert ő az egyet­len ember, aki rám tudta kényszeríteni az akaratát. Ez az ember engem leigázott. Ennyit akartam mondani. Fáradt vagyok, fejezzük be a beszélge­tést...

Next