Nemzeti Sport, 1997. február (8. évfolyam, 31-58. szám)
1997-02-10 / 40. szám
_______________Futballvilág Vili. 40. • 1997. február 10. NEMZETI SPORT K & K & K & K vendégei voltunk Ciprus - felsőházi környezet alsóházi színvonal Bensőséges volt minden pillanat. Nincs erre jobb szó. Ahogyan fogadtak, ahogyan etettek és ahogyan beszéltek... És ahogyan búcsúztattak, az sokkal több volt, mint egyszerű udvariaskodás. Hát persze, hogy örültek a magyar szónak, hiszen ritka arrafelé a magyar látogató. De még akkor is... Bensőséges volt az egész. Nehezen felejthető, kellemes emlék. Olyan élményanyag, amilyentől visszanyerhető az emberekbe vetett hit (itthon eközben kézigránátokat vetnek...), s amelynek hatására ki-ki magába néz, s azt kérdezi: vajon én is így, ilyen szeretettel fogadtam volna-e a hívatlan látogatót? Sinkovics Gábor A ciprusi járat valamilyen fondorlat miatt mindig éjszaka repked. A szárnyas testet ezért nevezhetnénk bagolynak is, csak hát itt nem a gépmadár pislog nagyokat (úgy, mint a bagoly), hanem az utasok az álmosságtól. Szóval hajnalban érkeztünk meg Ciprusra. A larnacai repülőtér várótermében néma csend és kongó üresség fogadott. Ez némileg érthető hajnal háromkor. Csupán Zoran Kuntics és barátnője üldögélt a teremben. Aztán amint megláttak, megkezdték egy hétig tartó áldásos tevékenységüket. Az Aloha-produkció stábját, valamint a Nemzeti Sport kiküldött tudósítóját csomagokkal együtt begyömöszölték a kisméretű, fűzöld Nissan Micrába, majd elindultak és meg sem álltak egy többemeletes, jobbfajta lakótelepi bérházig. Ebben az épületben él Zoran Kuntics, valamint egy emelettel feljebb Goran Kopunovics. A ház az AEK Larnaca elnökének a tulajdonában van, így aztán Kuntics segítségével egy hétre mi is kaptunk egy üres lakást, Zoran barátnője, Andrea személyében pedig egy ránk vigyázó „babysittert”, no meg egy liliputi méretű Daihatsu Cuorét. A larnacai főhadiszállásról (két hálószoba, konyha, fürdőszoba, tágas nappali, tengerre néző erkély és egy rendszeresen előbukkanó csótány...) indultunk nap mint nap a Ferencváros Agia Napa-i rezidenciájára. A túránk utolsó napján pedig Nicosiába az ottani magyarokhoz, a Kiprich és Kozma családhoz. Akkor sikerült megnéznünk az Apoel Nicosia- AEK Larnaca meccset. Az is nagy élmény volt (sok bunyó, rengeteg menekülő, kevés foci...), ám a magyar játékosoknál eltöltött néhány óra még ennél is emlékezetesebb. Ritkák az ilyen pillanatok. Testközelből látni, sőt belelesni a távolban élő honfitársaink életébe. Ha csak néhány órára is, de bepillantani hétköznapjaikba, kifürkészni a gondolataikat, amelyeket, mondjuk, egy telefoninterjú alkalmával úgysem mondanának el. Az ilyeneket nevezik exkluzív pillanatoknak. Ahogyan Kuntics csevapcsicsát süt, ahogyan Kopunovics elfújja a születésnapi tortáján a gyertyákat, ahogyan Kiprich menekül a rosszcsont Dávid és Dani elől, ahogyan Kozma kávét főz csinos feleségének... Ehhez oda kell utazni. Ehhez hívatlan vendégként be kell kopogtatni. Ehhez csak figyelni és jegyzetelni kell. Aztán mindezt papírra vetni. Kuntics, a kispolgár Amikor Zoran Kuntics tavaly nyáron otthagyta a Ferencvárost, és kisebbfajta pénzvitába (amely aztán egyre dagadt...) keveredett az akkori vezetőkkel, az emberekben tudatosult, hogy a zöld-fehér kedvencet Cipruson alighanem fejedelmi körülmények várják. Mert mi másért választhatta éppen a csodaszép, ám a futball szempontjából „alsóházi” színvonalú szigetet?! Magam is úgy indultam el, hogy Zoran ott énekel majd a kertjében lévő medencében, behív saját konditermébe és autót rendel Ursula nevű bejárónőjétől. Ehhez mérten... Félreértés ne essék, semmi baj sincs a lakásával. Berendezett hálószoba, üres kisszoba, tágas nappali és konyha, amelyen Andrea és Dita osztozik. Persze, utóbbi nem felszolgál, inkább őt szolgálja ki mindenki - amúgy „kislány”, és néha bepisil... Az utcán vette őt még az ősszel Zoran Kuntics (akkor még gurult, olyan pici volt), majd mind jobban megszerette. Dita, a keverék, tacskó méretű kutya Andreával együtt lesi a futballista minden kívánságát (na jó, Dita néha nem...), aki leginkább vacsorát kér és pihenni akar. Mást úgysem lehet itt csinálni - mondja Kuntics. Zoran egyre nehezebben viseli a kispolgári életformát, a budapesti forgatag után most úgy él, mint egy nyugalmazott postai tisztviselő. Ő még nem erre vágyik. Alig várja, hogy véget érjen a ciprusi kiküldetése.„Nem akartam eljönni a Fradiból, jól éreztem ott magam. A közönség szeretett, és a csapat is nagyszerű volt. A Bajnokok Ligáját, a nagy sztárcsapatok elleni meccseket sohasem felejtem el. Mondom: maradni akartam, de sehogyan sem tudtam egyezségre jutni a vezetőkkel. Egészen pontosan Havasi Mihállyal. Elmondtam neki az igényeimet, persze nem hatvanmillióról volt szó, amint az otthon többször is megjelent. Van egy közértem az Üllői úton, és ahhoz kértem árut, plusz egy olyan autót, amilyennel árut szállíthatok. Ezenfelül némi készpénzt. Nem hiszem, hogy túlságosan nagyigényű voltam. Mégis sokallták, amit kértem. Nem volt más választásom, mint elfogadni az AEK Larnaca ajánlatát. Mit tagadtam, ötször annyi pénzt keresek itt, mint a Ferencvárosban, és komolyan mondom, meglepően sok pénz ez. Csak ezért bírom ki. Olyan vagyok, mint egy katona, aki vágja a centit és számolja a napokat, mikor szerelhet le. Május végén jár le a szerződésem, és én mindenképpen Magyarországra akarok visszatérni. Időközben keresett a Ferencváros, az Újpest, sőt érdeklődött az MTK is. Mindenkinek azt mondtam, hogy az elnök most úgysem enged el. Májusban kellene visszatérni erre, és megint tárgyalni. Legszívesebben persze a Fradiban játszanék megint, de ha úgy alakulna, akár egy másik magyar csapatban is fociznék. Magyarországon szeretnék letelepedni, és ott is akarom befejezni a futballt. Elárulom azt is, hogy itt, Cipruson nem játszom csúcsformában, sokszor előfordul, hogy csak csere vagyok, vagy pályára sem küldenek. Nem azért, mert nem hajtok, azt úgysem csinálhatnám meg, csak ez a bajnokság nem nekem való. Durvák a védők, a csatár szinte életveszélyben játszik. De mindegy, ezt a három hónapot most már kibírom. Sok jugoszláv futballista van itt, és azokkal hetente találkozunk az egyik sörözőben. De nekem hiányzik Budapest és a nyüzsgő élet... ”) Kopunovics, a kitartó Amikor Goran Kopunovics néhány nappal később megérkezett Diana nevű barátnőjével (még magyarországi szerelem...), és láttam őt beülni a fűszínű Nissan Micrába (Cipruson minden futballistának ilyen autója van?), egy pillanatra felidéződött bennem egy kép, az Anderlechtnek lőtt gólja utáni. Kopunovics akkor szinte letépte magáról a mezt, és extázisban rohant az Üllői úti stadion tomboló közönsége felé. Ezzel a góllal jutott be a Ferencváros a Bajnokok Ligájába. Rég volt (?) Most egészen más csapat játszik az Üllői úton. De hagyjuk, inkább Kopunoviccsal foglalkozzunk, aki sérült. A lakásában sérült meg, tévénézés közben. Egyszer csak fájni kezdett a térde (vajon milyen műsor volt ilyen hatással rá?), s odáig fajult a dolog, hogy hosszú heteket kellett kihagynia. Még most sem játszik. Ezért utazott haza Szabadkára, majd töltött el néhány napot Magyarországon. De a harmincadik születésnapját már Larnacában (velünk együtt) ünnepelte. Nem volt nagy felhajtás. Ám annál bensőségesebb pillanatokat élhettünk meg ott, Kunticsék nappalijában a születésnapi vacsora alatt. Másnap volt az Apoel- AEK meccs, amelyen Kuntics játszott, ezért a buli nem tartott sokáig. Kopunovics a találkozót melegítőben a kispadról nézte, fején baseballsapkával, és végigüvöltötte a kilencven percet. Otthon már csendesebben beszélt.„Zoran Kuntics hazavágyik, vagy legalább is Magyarországra, és így vagyok ezzel én is. Nekem sem a legjobb szezonom ez a mostani. Pedig nagyon jól kezdtem. Az őszi idényben a sérülésemig rugdostam a gólokat, a csapat erősségei közé tartoztam. Óriási élmény volt, amikor Zoránnal együtt játszottunk a Barcelona ellen. Itt, Larnacában hatezer néző előtt null-null lett a meccs. A visszavágón a Nou Campban pedig kettő-nullra kikaptunk, sosem felejtem el ezt a meccset. Aztán megsérültem, és azóta képtelen vagyok meggyógyulni. Ettől függetlenül úgy érzem, májusban, amikor lejár a szerződésem, nem engednek el. Az elnök már mondta, hogy számít rám. Nem tudom, hogy elfogadom-e az ajánlatot. Nagyon jól keresek itt, sokkal többet, mint a Ferencvárosban, de Magyarország engem is csábít, jól éreztem ott magam. Most itt élünk Larnacában Dianával, és szinte csak a pályát meg a lakást látom, pedig itt van tőlünk pár száz méterre a tenger. Azt nem mondom, hogy amikor még nyár volt, meg irtó meleg, nem mozdultunk néha ki. Elmentünk hajókirándulásra, élveztük a tenger örömeit. De még ezek az élmények sem tudnak itt tartani...”) Kiprich, a király Amikor bekopogtunk Kiprichék nicosiai házába, azonnal rakétatámadás ért bennünket. Dani és Dávid játszott és „tüzelt”, kihasználva a vendég meglepődését - no meg a lakóház méreteit. Földszintes épület, de tágas belső térrel, lépcsővel, sok kis szobával, két fürdőszobával, nagy konyhával és nappalival, hatalmas kerttel, amelyben nagy a „Szutyok”. És nőni fog, hiszen a szóban forgó skót juhász még kölyök. Kipu adta neki a barátságos Szutyok nevet. Szóval Kiprichék Nicosiában, a görög és török terület határánál élnek (félnek is picit, hiszen, ahogyan mondták, a törökök mindig készülnek valamire...) békében és nyugalomban. Kipu egyébként pontosan úgy néz ki, mint egy évvel ezelőtt, amikor legutóbb láttam, csak a haja lett hoszszabb, akár copfot is fonhatna magának. Mióta Cipruson él, sikert sikerre halmoz, bár most ő is sérült. Miközben Kipu beszél, Tünde asszony, a felesége csodálatos ebéddel kínál bennünket. Húsleves cérnametélttel, töltött káposzta, gombás szelet. „Csak egyenek, van elég étel bőven!” - mondja a háziasszony, s látszik rajta, hogy őszintén és szívesen kínálja a váratlan látogatókat - no és természetesen a férjét, aki szintén kiöntötte a lelkét.„Magam sem hittem volna, hogy ilyen jól megy majd a játék Cipruson. Amikor eljöttem a Feyenoordtól, sok helyre hívtak, én mégis Ciprust választottam. Nagyszerű ajánlatot kaptam, nem lehetett visszautasítani. Úgy fogadtak, mint egy világsztárt. Velem foglalkozott a sajtó, a helyi televízió, én voltam a Feyenoordtól érkezett csatárcsillag, ennek megfelelően óriási várakozással tekintettek a játékom elé. Akkor még itt volt velem Kovács Kálmán is. Az előző idényben ötödik lett az Apoel, és tőlünk azt várták, hogy nyerjük meg a bajnokságot. Mi pedig megnyertük. Sőt, még a kupát is elhódítottuk. Ráadásul nem mindennapi módon, úgy ment le a tavalyi szezon, hogy egyetlenegy meccsen sem szenvedtünk vereséget, sem bajnoki, sem kupatalálkozón nem győzték le az Apóéit. ■Hihetetlen sorozat volt! Hogy ebben lehetett némi részem, azt igazolja, hogy engem választottak az év legjobb játékosának, és én vehettem át a gólkirálynak járó díjat is. Csodálatos esztendő volt, szinte lehetetlenség megismételni. Nem is sikerült. Az őszi idényben még jól kezdtünk, aztán értek minket váratlan vereségek. De még ennél is jobban elkeserített, hogy megsérültem. A talpam fájt. Kicsit pihentem vele, majd újrakezdtem. Ez volt a hiba. Rásérültem és a mai napig ezt nyögöm. A klubban most még türelmesek velem, sőt, Angliába vitettek kivizsgálásra, de nagy kérdés, mikor lesz elegük abból, hogy hetek óta nem játszom. Engem még másfél évig szerződés köt az Apoelhez. Ha rajtam múlik, ki is töltöm. Hiányzik Magyarország, de otthon már nem akarok futballozni. Még levezetésképpen sem. Úgy tervezem, ha innen elmegyek, visszatérek Hollandiába, és a Feyenoordban vállalok valamilyen edzői állást. Erre alighanem meg is lesz a lehetőségem. Persze most meg akarok gyógyulni, hiszen futballozni szeretnék. Bár néha, amikor reggel hatkor futtatnak bennünket, picit már öregnek érzem magam...”) Kozma, a karmester Amikor Kozma István csodaszép házához érkeztünk, az Apoel futballistája már várt. Kiprich jelezte, hogy látogatók jönnek. Kozma Pista nyitott ajtót farmerban, pólóban, remek hangulatban és tökéletesen karbantartott állapotban. Hellyel kínált és megmutatta a birodalmát. Hófehérre meszelt, emeletes tündérpalota. Olyan épület, amilyent szívesen néz az ember - s amilyenben talán mindig is élne. ízlésesen berendezett hatalmas nappali, és hogy az esztétikai élmény még tökéletesebb legyen, megjelenik Kozma fiatal felesége, Andrea. Az esküvőjük éppen egy évvel ezelőtt volt Cipruson. Úgy is mondhatnánk, a mézesheteket élik még ma is. Szóval Kozmáékhoz érkeztünk utolsóként. Kávéval, uzsonnával kínáltak, de hát ki bír enynyit enni? Majd Kozma Pista is belekezdett.„Nekem sokszor elegem van Ciprusból. Néha arra gondolok, hogy összepakolok, megfogom a bőröndjeimet és Andreát, aztán meg sem állok Magyarországig. Elképesztő dolgok történnek itt! Sokszor hónapokig késnek a pénz kifizetésével. Hiába szólunk, hogy nincs egy árva vasunk sem, pedig amúgy nem keresünk rosszul. Legalábbis papíron nem. Az is előfordult már, hogy amíg néhány hétig távol voltunk, egyszerűen kikapcsolták az áramot, jöttünk vissza, úszott az egész lakás, hiszen leengedett a frizsider. Mindezt azért, mert a klub, amelyik bérli ezt a házat, tartozik a villanyárammal, sőt a lakbérrel is. Napi harc ez az elnökkel, és néha már belefáradok. Ráadásul most én is sérült vagyok. Az egyik meccsen könyökkel mellbe vágtak, és elrepedt a bordám. Nem tudok tüsszögni, nevetni, lehajolni. Úgy mozgok, mint egy nyugdíjas. Pedig már nagyon játszanék. A csapat egyik alapemberének számítok, én vagyok a karmester. Tavaly csodálatos évet zártunk Kiprich Jóskával együtt. De most nem leszünk bajnokok. Túl nagy a lemaradásunk, de hát meg kell próbálni, hiszen akkor óriási pénzt keresnénk. Főleg, ha ideadnák. Nem tudom, hogy a bajnokság végén mi lesz velem. Amikor meglátogattam a Cipruson edzőtáborozó Ferencvárost, odajött hozzám az egyik játékos, és azt mondta, hogy Varga Zoltán szívesen látna a Fradiban. Jólesett az érdeklődés, de ez még nem volt tárgyalás. De nemcsak a Ferencváros, hanem az MTK is érdeklődött. Garami Józsi bá’ egy telefonbeszélgetés során megkérdezte, lenne-e kedvem középhátvédet játszani az MTK-ban? Nem tudom, hogy komolyan gondolta-e. Nem érzem magam idős játékosnak, éppen ezért szeretnék még a ciprusinál magasabb színvonalú bajnokságban is szerepelni. Vagy akár otthon...”) Ettünk, ittunk, hallgattunk és jól éreztük magunkat. Kuntics, Kopunovics, Kiprich, Kozma - köszönet a fogadtatásért! Csak hogyan fogjuk mindezt viszonozni, meghálálni?...