Nemzeti Sport, 1997. május (8. évfolyam, 118-146. szám)
1997-05-02 / 118. szám
Vik. 118. • 1997. május 2.21 NEMZETI SPORT Világbajnoki selejtező Válogatottunk Zürichben sem úszta meg. Dénes Tamás, Göbölyös János és Vincze András helyszíni jelentése Svájcból SVÁJC-MAGYARORSZÁG 1-0 (0-0) Zürich, 18 000 néző. Vezette: Sundell (Hansson, Lindberg - mindhárom svéd). SVÁJC: Lehmann - Ohrel, Vega, Sforza, Walker - Wicky, M. Yakin, Vogel - Kunz, Chapuisat, Türkyilmaz. Szövetségi kapitány: Rolf Fringer. MAGYARORSZÁG: Sáfár - Lőrincz - Bánfi, Kuttor, Keresztúri - Mracskó, Urbán, Illés, Nagy N. - Orosz, Klausz. Szövetségi kapitány: Csank János. CSERE: Kunz helyett Chassot, Nagy N. helyett Szlezák, mindkettő az 57., Vicky helyett Lombardo a 63., Mracskó helyett Nyilas a 70., Chapuisat helyett Grassi a 74., Orosz helyett Halmai a 80. percben. GÓLSZERZŐ: Türkyilmaz a 83. percben. SÁRGA LAP: Mracskó (Türkyilmaz lerántásáért) a 11., Klausz (Sforza felrúgásáért) a 22., Urbán (M. Yakin buktatásáért) az 54., Vega (Orosz buktatásáért) az 56., M. Yakin (Orosz lerántásáért) a 71., Bánfi (Vega megrúgásáért) a 79., Nyilas (M. Yakin letalpalásáért) a 89. percben. SZÖGLETARÁNY: 14:1 (5:0). — támogatásával OPEL'©- % U y ..V készült [w | \ 9 Párhuzamok egy témára Miután már nem titok a Svájc-Magyarország világbajnoki selejtező-mérkőzés végeredménye, az 1-0 (a találkozót negyvennyolc órája lefújták), ezért a szokásos módon magát a mérkőzést sem „tálalhatjuk” lapunkban. Ilyenképpen csupán rendhagyó összeállítás készülhetett a szerdai, zürichi meccsnapról. És miután megadatott az a kivételes lehetőség, hogy ott lehettünk szinte minden olyan fontos pillanatnál, amelyben a magyar csapatnak része volt, így a mérkőzés minden fontosnak tűnő történését igyekszünk feleleveníteni. ...egyedül Csank Jánoson, a szövetségi kapitányon nem látszik az izgalom. Lehet, hogy a Zürichi-tónál tett szerda délelőtti séta őt nyugtatta meg a leginkább. Persze, „könnyű” Csanknak, természetben élő embervadász. A játékosok viszont... Nos, rajtuk már inkább észrevehető a meccs előtti feszültség. S nem is annyira a mimika, mint inkább a pillantás árulkodik arról: még néhány óra, és a futball legpokolibb pillanatai következnek. A pályára lépés egy vadidegen stadion, vadidegen atmoszférájú katlanában. Csank erre azt mondja: mindez látszat, délibáb, képzelődés, a játékosai profik, ezért ő inkább úgy veszi észre, jól leplezik az érzelmeiket. Lehet... Mindenesetre a Möwenpick Szálló elé besoroló buszra nem felhőtlen, optimista, minden gondtól megszabadult labdarúgók szállnak fel. Alig több mint két órával a meccs előtt érezhetővé válik: nagy a tét. Nekünk, magyaroknak - már csak ilyen a természetünk, ilyen a sorsunk, ezt szabta meg számunkra a történelem - mindig nagy a tét. És, sajnos, majd’ mindig vesztünk. Ez pedig - úgyszintén, sajnos! - külön a mi futballunkra érvényes szabály, azaz akarhatjuk, óhajthatjuk mi bármennyire is a győzelmet (az extra fontosnak tűnő győzelmet), az csak nem akar jönni, bizony több, mint egy évtizede immár. Bár a Hardturm-stadionban, néhány perccel este negyed kilenc előtt, bebizonyosodik az is, hogy nem csak tipikusan magyar (futball)sorsok léteznek. Nagyon is egy kaptafára készült ez a világ, mert lám csak a zürichi estében micsoda zászlót lenget a szél a legzsúfoltabb svájci szektor egyik szegletében. „Hochstrasse grüsst Rolf Fringer!”, azaz:,, A Fő utca üdvözöl, Rolf Fringer!”. Na, tessék! Mi - ezeregynéhány kilométerre innen - eddig azt hittük, és abban a meggyőződésben éltünk, hogy csak a magyar labdarúgás képes szimpátia tüntetést „produkálni” (lásd Varga Zoltán esetét a Ferencvárossal!), erre kiderül, hogy a svájci sajtóban agyonszapult, és az ólombetűkben tulajdonképpen már kirúgott szövetségi kapitánnyal, Rolf Fringerrel kapcsolatosan is valami hasonlót él át a helvét futball. Kísérteties a párhuzam, pedig szakadéknyinak mondott a különbség a két ország (szurkolói)szokásaival kapcsolatosan.... Ahogyan Vargának a Videoton elleni NB I-es bajnoki, úgy Fringernek a magyarok elleni vb-selejtező élethalál-kérdés (a szerdán megjelent Blick című újság roppant szikáran azzal a felkiáltással, illetve címmel „adta el” ezt a meccset, hogy: „A kezdet, vagy a vég...”), vagyis egészen sarkosan fogalmazva: az edző vagy búcsúzik, vagy...marad. A nézőtéri hangulat ennek ellenére cseppet sem gyászos, sőt, ez ügyben nekünk magyaroknak volna mit tanulnunk (hiszen hány és hány kritikus, „élethalál-kérdéses" meccsről beszéltünk, és beszélünk manapság is...), a svájciak ugyanis hátborzongatóan lelkesek. A hangosan beszélő például egyenként a zürichi estébe üvölti a kezdőcsapatban szereplő játékosok keresztnevét, mire a majd’ húszezer ember kórusban dörgi vissza az éppen soron következő labdarúgó vezetéknevét. És, hogy még emelkedettebb legyen a hangulat, egy popénekesnő, bizonyos Tina énekli el - magyarul! - a magyar Himnuszt(!) és persze a svájcit is. A svájci kapust, Stephan Lehmannt például annyira magával ragadja a hangulat (sejthető: ez volt az egésznek a célja), hogy több mint tízezer ember üvöltését kiabálja túl, hergelve magát és a társait. A magyarok közül Urbán Flóriánt kapja el a - jó értelemben mondott - hév, ő, mint egy bokszoló, aprókat üt a levegőbe, majd ő is túlkiabálva az arénát biztatja a többieket... Fenn, a lelátón mégis inkább a szorongás az úr (jó ég, hány és hány ilyen meccsen döbbentünk rá a valóságra, hogy mennyire sebezhetőek vagyunk...), és az lüktet inkább a gondolatok között: valahogy túl kell élni ezt az őrjöngést, az első percek eksztázisát. Túl kell élni, ott lenn a pályán, tudva azt: a hetvenegynéhányadik helyen álló válogatottunknak, mint az utóbbi időben mindig, most is sorsfordítónak számító meccs jutott. Hát, mi soha nem lehetünk nyugodtak?! 5. perc: Chapuisat fordult le Kuttorról, és 25 méterről bődületes erővel meglőtte a labdát, amely a jobb felső sarok mellett zúgott el. 7. perc: Nagy Norbert indult meg a bal oldalon, szép mozdulattal, bal külsővel nyeste középre a labdát, amit aztán Klausz fejelt le Urbánnak, ám a magyar középpályás - durr! - 22 méterről fölélőtt. 8. perc: Egyre kevesebb lélegzethez jutott a magyar csapat. Chapuisat egy csel után beívelt, Kuttor feje felett átszállt a labda - na, persze, mértani pontosságú volt a svájci passza -, de a középen érkező Kunz elől a szinte a semmiből berobbanó, s előrevetődő Keresztúri önfeletáldozó fejessel mentett szögletre. Csank János sem nyugodt, Rolf Fringer sem nyugodt. Átlátszó plexi fedi a kispadokat, így jól látható minden mozdulata a két szakembernek. Csank int a középpályások ívelték Klausz fejére labdákat. Fringer int a középpályásosok „tolják” a szélek felé a játékot. Oly’ érdekes, hogy mennyiféle igazsága létezik a futballnak, ugyanis Csanknak is igaza van (Klausz tökéletes a centerszerepben, jól fejeli le, jól tartja a labdákat), Fringernek is igaza van (a svájciak szélső emberei - főleg a bal oldalon játszók - életveszélyesek). Egyszerű mindez és mégis előre kiszámíthatatlan. Nem véletlen, hogy a magyar kapitány legnagyobb dilemmája a mérkőzés előtt az volt, hogyan lehetne vajon a legpontosabban kiötleni minden nüanszát egy meccsnek. Sehogy. Azaz majdnem sehogy, mert Rolf Fringer a lehetetlenek megkísérlésében némiképp mégis előrébb jár, ő ugyanis megteszi azt, hogy „megkeveri” meccs közben a pakliját (na, persze, teheti, mert sztárbajnokságokban futballozó sztárjátékosokkal ,,variálhat’’!). Chapuisat behúzódik centernek, Kunz kilép a jobb oldalra, aztán néhány perc múlva szépen „visszacsinálják” az egészet. Idegesítő. 13. perc: Úgy 30 méterre a magyar kaputól szabadrúgáshoz jutottak a svájciak. Türkyilmaz Sforzához passzolt, a svájciak csapatkapitánya laposan kapura „szúrta” a labdát, amely az esőtől elázott, csúszós füvön száguldva, vészesen közeledett a jobb alsó sarok felé, ám végül a kapu mellett hagyta el a játékteret. 17. perc: Orosz a felezővonaltól indulva szép komótosan vezetgette a labdát, aztán a 16- os közelében befelé lépett, felgyorsított, majd jobbal, 22 méterről lőtt mellé... Legalább megpróbálta. Persze, hogy idegesítő! Annál is inkább, mert idővel kiütközik az a fajta magyar futballbetegség, amely edzőileg mármár megoldhatatlannak tűnik. A pontatlanságról van szó. Csank Jánosnak amúgy vesszőparipája a csatárok kiszolgálása (az egykori kapusból csatár lett, az öregfiúkban elöl játszik, és lő gólokat számolatlanul, ha - mint mondja - „teszik neki a labdát”, és nem neki kell az erejét szétforgácsolnia a labdaszerzéssel, s az elfutásokkal. Szóval: pontatlan a magyar csapat játéka. Most is pontatlan, és ez a zürichihez hasonlóan mély talajú pályán előbbutóbb mindig megbosszulja magát, hiszen egy csapat erejéből kétszer annyi energiát csen el az állandó kontrák megállítása, mint a pontos támadások felépítése. Nem is olyan régen - bizony, még a nyolcvanas évek közepén is - mi tanítottuk a világot a tökéletes összjátékra, ma pedig nekünk kell(ene) leckéket vennünk... 39. perc: Orosz ugratta ki Mracskót, aki jobbról, az alapvonal közeléből jól adta be a labdát, Klausz ugrott fel fejelni, ám végül csak bólintás lett a dologból, ráadásul a labda a kapu fölé szállt. 44. perc: Urbán parádésan indította a bal oldalon meginduló Nagyot, aki jól adott be. Orosz a lehető legjobb ütemben érkezett, tíz méterről lőtt, ám a léc alá tartó labdát Lehmann egy reflexmozdulattal a kapufára tolta. Mracskó ismételhetett, ám az ő lövése elakadt Sforzában, így Lehmann könnyedén felszedhette a labdát. Érdekes, lehet bármilyen erős, és emígyen bármennyire irigylésre méltó az ellenfél játéka, a közönség viselkedéséből sok minden lemérhető. Mint például ezen a zürichi mérkőzésen... Mi, vereségeken edződöttek, a meg-megújuló svájci rohamoktól féltünk, ugyanakkor a végig harsogó, lüktető, csupaszív svájci drukkerhad mégis úgy némult el, amikor a magyar csatárokhoz került a labda, hogy a szinte bántó csend máris jelzésértékű volt. A csend azt jelezte, hogy ez a svájci válogatott sebezhető. Hát, most ezt kellett volna kihasználni, most ezt kellett volna meglovagolni, ám mert sem Klausz, sem Orosz nem értékesítette a helyzetet, hát lassan-lassan újra „előcibálható” lett az örök tétel: előbb-utóbb gólt kap a csapat. Kapott is. És azt már Csank János mondta a mérkőzés után: „...ez egygólos meccs volt”. Olyan egygólos meccs, amelyet a magyar válogatottnak - mint vendégszereplőnek - az előre jósolható kevés helyzetből kellett (volna) hoznia. Nem sikerült. Az pedig - és ezt ugyancsak a kapitány mondta már a lefújás után - úgyszintén megjósolható volt, hogy egy bizonyos szituációból majd vesztesként kerül ki egy játékosunk, és emígyen következik egy olyan hiba is, ami eldönti a találkozót. Ezzel egész egyszerűen nem lehet mit kezdeni. Nem is annyira az eset tényszerűsége okán (mert Csanknak tökéletesen igaza van), hanem mert a,.csapat újra az utolsó percekbenbukta el a mérkőzést... 48. perc: Egy Urbán cselparádét követően Mracskó elé került a labda. A győri játékos jó megoldást választott, ugyanis a jobbösszekötő helyéről, 25 méterről lőtt, és Lehmann a keresztléc alól csak nehezen tudta szögletre öklözni a labdát. 60. perc: M. Yakin harminc méterről, középről eresztett meg egy kőkemény lövést. Sáfár bravúrral védett, ám a labda így is kipattant a magyar kapusról, Türkyilmaz sprintert, miközben Kuttor húzta, rángatta... Ezer szerencse, hogy a svájci nem esett el, mert így nem lett büntető a dologból, hanem - miután Türkyilmaz ismét kapura lőtt - Sáfár menteni tudott. 83. perc: Sforza húsz méterről emelt a magyar kapu elé, Kuttor és Grassi ugrott fel fejelni, utóbbi játékos bizonyult erőszakosabbnak, lefejelte a labdát a berobbanó Türkyilmaz elé, aki hat méterről, ballal, a kapu jobb oldalába lőtt. 1-0 Most már lehetetlen nem párhuzamokat keresni az utóbbi idők eredményeinek magyarázata kapcsán. A téma szinte állandó, csak az ellenfelek cserélődnek, lassanlassan le sem kell írni mást (legyen szó klubcsapatról, olimpiai, avagy nagyválogatottról) minthogy: ...az utolsó percek drámája. Az újkori magyar válogatottnak (amúgy pedig az egész, nemzetközi fellépésre ítéltetett magyar labdarúgásnak) immár ez az utolsó perces szerep az átka. Orvosolhatatlannak tetszik ez a probléma, bár az ember naivul mindenkor hisz a gyógyulásban, és egyre „csak” hajtogatja: csupán az hiányzik, hogy egyszer a mi csapataink is olyan találkozókon játsszanak, mint most a svájciak, amikoris nem kevesebb a tét, mint az, hogy.... ....a kezdet, vagy a vég!” Sundell játékvezető nem volt igazán ura a mérkőzésnek, s bár próbált tekintélyt teremteni, ez nem sikerült teljesen, mezőnyben, a szabálytalanságok megítélésénél is voltak hibái. A számok tükrében 100 S SZÁMos** 1. félidő 2. félidő összesen Svájc-Mo. Svájc-Mo. Svájc-Mo. LÖVÉS 9:3 6:1 15:4 Kapura 2:1 3:1 5:2 Mellé 7:1 2:0 9:1 Fölé 0:1 1:0 1:1 FEJES 2:1 2:0 4:1 Kapura 0:0 0:0 0:0 Mellé 2:0 2:0 4:0 Fölé 0:1 0:0 0:1 A svájciak sokkal több lövéssel próbálkoztak, mint a magyarok, de a mieink pontosabban céloztak, hiszen a 4 kísérletünkből 2 ment kapura (50%), míg a hazaiak 14 próbálkozásából 5 késztette közbeavatkozásra Sáfárt (35%). Más kérdés, hogy a helvétek egyszer bevették a magyar kaput, mi viszont csak kapufát lőttünk. Fejesből egyik csapat játékosai sem találták el a kaput, ezt (Klausz óriási helyzetét figyelembe véve...) leginkább mi fájlaljuk. SZABADRÚGÁS 9: 8 9: 5 18:13 Szabálytalanság után 9: 7 8: 3 17:10 Les után 0: 1 1: 1 1: 2 Kezezés után 0: 0 0: 1 0: 1 BEDOBÁS 11: 4 11: 1 22: 5 ROSSZ ÁTADÁS : 33:35 26:26 59:61 Törökö(ke)t fogtunk A svájciak gyenge formájáról szóló előzetes hírek beigazolódtak: ez a helvét gárda messze nem olyan jó, mint amelyik az 1994-es világbajnokságon, illetve a legutóbbi két sorozat, az Euro ’96 és az amerikai vb selejtezőiben szerepelt. Ugyanakkor - el kell ismerni - a kulcsjátékosai tudásban felülmúlják magyar vetélytársaikat. A kapusposztot neuralgikusnak vélték a svájciak, ehhez képest Stefan Lehmann kifejezetten jól védett, jól együtt élt a játékkal. A védősorból Ohrelnek nem ez volt élete mérkőzése, jobbhátvédként nem találta fel magát. Ramon Vega szálfatermetű játékos, aki korábbi hosszú sérülése után még nem nyerte vissza csúcsformáját. Ciriaco Sforza a svájci gárda legképzettebb tagja, Fringer a luxusok híve lehet, ha beállósba vezényelve sztárjátékosát „kiveszi” őt a támadásépítésből. Az Inter játékosa beállósként viszont gyengébb, mutatta ezt több helyezkedési hibája. Walker megbízható, szorgalmas hátvéd. A középpályások közül Vicky a múlt héten több edzést is kihagyott, nem volt igazán jó erőben. Murat Yakiné volt a legnehezebb feladat: védekezett, szervezett é s a fejeseivel, lövéseivel a magyar kaput is veszélyeztette. Állítólag a következő idényben már Angliában játszik, bizton megállja ott is a helyét, kitűnő futballista. Vogel igazolta hírét - de ez ezútal nem dicséret: látszott rajta, hogy nem rossz játékos, de a bal oldalon nem találta a helyét. A három csatár az első félidőben sokat változtatta a helyét. Kunz ebben a játékrészben játszott jobban, de kihagyott két tiszta gólhelyzetet. Chapuisat néhányszor ugyan becsapta Kuttort (illetve a neki jutó, soros magyar védőt), de összességében „válogatott formában” játszott... Türkyilmaz jól kezdett, aztán a második félidő elején eltűnt. Utána viszont újra felbukkant: kiharcolt egy, a nézőtérről „megítélendő” tizenegyest, majd megszerezte a találkozó egyetlen gólját. A svájciak másik török ásza épp oly jól játszott, mint Murat Yakin: velük valóban törökö(ke)t fogtunk. A három cserejátékos (Chassot, Lombardo, Grassi) közül a nyurga „monacói” játékos érdemel kiemelést: megtette, amiért Fringer pályára küldte, modern Tömésként tökéletes helyzetet dolgozott ki fejesével a gól előtt Kubilay Türkyilmaznak. A csoport másik mérkőzésén: Norvégia-Finnország 1-1 (0-1). (Erről a találkozóról lapunk 14. oldalán olvashatnak bővebb tudósítást.) A 3. csoport állása 1. Norvégia 4 3 1 - 10- 110 2. Magyarország 4 2 - 2 4- 4 6 Svájc 4 2 - 2 4- 4 6 4. Finnország 4 112 5-6 4 5. Azerbajdzsán 4 1-3 2-10 3 A következő mérkőzések: június 8., Magyarország-Norvégia, Finnország-Azerbajdzsán.