Nemzeti Sport, 1997. május (8. évfolyam, 118-146. szám)

1997-05-02 / 118. szám

Vili. 118. • 1997. május 2. Világbajnok­ selejtező ezúttal is fogott az utolsó percek „átka99... Csank János: „Megéreztem, hogy baj lesz" A magyar szövetségi kapitány szerepe hálás és egyben hálát­lan. Hálás, mert a mérkőzés után tartott sajtótájékoztatón elsőnek mondhatta el értékelését, ugyanakkor hálátlan, mert egy rövid kérdésen kívül a svájciak nemigen voltak kíváncsiak a magyar csapatra. Csank hamarosan fel is állt az asztaltól, kezet fogott Rolf Fringerrel, és elindult az öltöző felé. A pillanat nem tűnt a leg­alkalmasabbnak a beszélgetésre, ám Csank János másként gon­dolta: odalépett a feszélyezetten álldogáló magyar újságírókhoz... " Képtelenek vagyunk kilenc­ven percig koncentrálni - mondta Csank János. - Hiába játszottunk jól a mérkőzés nagy részében, is­mét a végén buktunk el. Sajnos, azt kell mondanom, még mindig nyolcvan perces csapatom van. - Pedig ezt a svájci válogatot­tat meg lehetett volna fogni már az első félidőben, hiszen azon túl, hogy a csapat jól védekezett, Kla­­usz és Orosz fejében, illetve a lá­bában volt a gól. „ Sajnos, ott is maradt. Ezen a szinten pedig túl nagy luxus két ilyen ziccert kihagyni. De még így is döntetlen lehetett volna a vége. Ezt talán a lelátóról nem lehetett érzékelni, de a pálya mellől, úgy­mond, testközelből, egyértelműen látszott, hogy az idő múlásával a svájciak mindinkább elkedvetle­nednek, lerítt az arcukról, a moz­gásukról, hogy kezdenek beletö­rődni az ikszbe.­­ A magyar válogatott számára mostanában kritikus utolsó tíz perc kezdetekor mire gondolt? Eszébe jutott-e, hogy ilyenkor szoktunk kikapni?­­ Bevallom, megfordult a fe­jemben, de nem azért, mert a já­tékból következtetni lehetett erre. A gól előtti pillanatban, egészen pontosan Sforza kapu elé emelése közben megéreztem, hogy baj lesz. Sajnos, bejött a sejtésem. - Hibáztat-e valakit vagy vala­kiket a gól miatt? - Nem akarom én most egy vagy két ember nyakába varrni a gólt, de tény, hogy a belső védők­nek határozottabbnak kellett vol­na lenniük abban a szituációban. - Magyarán: Kuttor megelőz­hette volna Grassit, illetve Türk­­yilmazt sem lett volna szabad egyedül hagyni?­­ Igen, ugyanakkor az is tény, hogy a mély talajon az erőszakos, darálós futballt játszó svájciakkal mindvégig gyilkos párharcokat vívtak a védőink, és ezekből a ta­lálkozásokból azért többnyire mi kerültünk ki győztesen. Ez persze végül semmit sem ért, hiszen volt egy rövidzárlat, és elment a meccs. Ami megelőzhető lett vol­na, ha a második félidőben a vé­dőink bátrabban kijönnek a ka­punk elől, úgy váltanak egymás­sal, ahogy azt megbeszéltük, be­gyakoroltuk, és a középpályások megtartják a labdát. Sajnos, ez csak az első félidőben működött.­­ Pontszámban és gólkülönb­ségben is utolértek minket a sváj­ciak, ugyanakkor a norvégok döntetlent játszottak a finnekkel. A zürichi meccs után kikre kell jobban figyelnünk, a svájciakra vagy a norvégokra?­­ Először is magunkra. Aztán a norvégokra, hiszen legközelebb velük játszunk otthon. Az azt kö­vető meccsen pedig a ma­­gyar-svájci­ párharcot ikszre kell hoznunk, azaz augusztus husza­dikán meg kell szereznünk a há­rom pontot.­­ Most, néhány perccel a meccs után az elkeseredettség, a csaló­dottság vagy a düh nagyobb önben?­­ A csalódottság. A elkeseredés vagy a düh sehová sem vezetne. Rolf Fringer, svájci szövetségi kapitány: - Válogatottamat és személyemet is rengeteg kritika érte az elmúlt hónapban, ezért óriási nyomás nehezedett játé­kosaimra. Megérdemelten nyer­tünk, ezért dicséret illeti az egész csapatot. Rengeteg táma­dást vezettünk, nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, meg­győződésem, hogy jó úton já­runk a háromcsatáros játék erőltetésével. A jövőben is ezt a hadrendet fogjuk választani. * SPORTisSIMOIM \ Budapest XIII. ker Hegedűs Gyula u. 2. ^ o _és miért ne Siminél vennéd meg ! ÁPRILIS 28. ÉS MÁJUS 31. KÖZÖTT Töltse ki mind a 4 játékmezőt gépi ötöslottó szelvényén és Nosztalgia lottót kap ajándékba. De ha a négy játékmezőt öthetes szelvényen játssza meg, akkor telefonálhat is és bejuthat a tévébe játszani és nyerni, nyerni, nyerni! NOSZTALGIA LOTTÓSORSOLÁS 1997. JÚNIUS 13-ÁN A SZERENCSENAPON ■ sok-sok pénznyeremény ■ nyereményautók ■ 16 MILLIÓ FT ÉRTÉKŰ LUXUSLAKÁS ■ és Magyarországon először egy­­ PORSCHE SPORTKOCSI! ! Az akció részleteiről szórólapjaink tájékoztatják.­­ Feltétlenül olvassa el vagy érdeklődjön munkatársainktól. fi! SZERENCSEJÁTÉK RT. ÍFiTaxi 0S](M3[g[Ig foiMias (j(D(5aQ(Dj) SS2-222 (06-30) 222-222 (06-20) 222-222 2-222-222 ö ö. Új kizárólagos forgalmazó: Tarján-Sport Kft. 1033 Bp., Szőlőkert u. 6 (IP-RAK) Telefon: 250-2033/13 m Telefon/fax: 250-6969 RENOVÁL M A FESTÉKNAGYKER KEMIKÁL AKCIÓ! Nagyker ár VLIESIN fehér 5/1 2650 Ft VLIESIN fehér 20/1 9888 Ft BREPLASTA 5/1 338 Ft BREPLASTA 25/1 1282 Ft BONOBIT H-4.5 5 1 866 Ft BONOBIT S-4.5 5 1 821 Ft Áraink az áfát nem tartalmazzák! Renoval-ANDA KFT. Pécs, Cserkút plató Telefon: 06 (72) 325-690 06 (72) 332-340 Fax: 06 (72) 332-599 Gondoljon a jövőre! Építsen -L[\ ■ff \ az \ mmm \—A ALTEK -re! Allaidi Téglaipari Kft. Vásárolon filtex téglát, fittek cserepet! Megbízható minőség, reális áron! Kereskedelmi partnereink, gyáraink várják vásárlóinkat! Információ: Altek Marketing 06 (56) 350-026 Betoncserépgyár 06 (56) 351-245 Téglagyárak: Abony 06(53)360-177 Tápiógyörgye 06 (53) 383-855 Kunszentmárton 06 (56) 461-057 Tiszaföldvár 06 (56) 470-026 Karcag 06(59)311-104 Debrecen 06(52)311-384 Hajdúnánás 06 (52) 381-950 Ahol az emblémánk, ott a termékünk! Ne feledje: tetőtől talpig éltek! NEMZETI SPORT Y­­t Játszottak játszottam SÁFÁR ismét megkapta a bizalmat Csank Jánostól, s ha már megkapta, élt is ezzel. A mérkőzés nagy részében együtt gondolkodott a védőkkel, csu­pán az első negyedórában tűnt „veszé­lyesen" nyugodtnak. Aztán belőtték őt a svájciak, hol lábbal, hol pedig elvetődve, kézzel hárított remekül, az első félidő végén, illetve a má­sodik elején volt néhány bravúros védése is. A gól előtt kiszolgáltatott helyzetben volt. (6). - Egy-két meleg szituációban sikerült tisztáznom, ám a gólnál nagy szerencse kellett volna ahhoz, hogy elakadjon bennem a labda. Hatosra értékelem a teljesítményemet. LŐRINCZ néha előrelépett a közép­pályára, ám ezek a kimozdulások több esetben is kalandor akcióknak bizonyultak. Földön jól „takarított”, ám a fejpárbajokban rendre alulma­radt. A védelemben ő volt a „beszélő ember”, a mérkőzés nagy részében jól irányította társait, a legjobban, leghangosabban azonban a gól előtti szituációban kellett volna dirigálnia. (6). - Túl sok dolgom nem volt a mérkőzésen, nagy­részt hátul futballoztam. Amikor viszont nálunk volt a labda, többször előre jöhettem volna a közép­pályára. Ötöst adnék magamnak. BÁNFI új szerepkörben, emberfogó­ként bizonyíthatta volna tudását. Meg is próbálta ezt, ám játékában mindvé­gig érezni lehetett egyfajta bizonyta­lanságot, amit a mérkőzés első negye­dében egy-két kemény belépővel igye­kezett „eltussolni”. Később megszelídült, ám nagy hibaszázalékkal játszott. A svájci csatártrió állandó helycseréje talán őt zavarta meg a leginkább. (5).­­ A svájciak legveszélyesebb csapatrésze a tám­adósoruk volt. Amennyire lehetett, megpróbáltuk tartani a csatárokat. A gól elkerülhető lett volna, ha kicsit jobban figyelünk. Szerintem ötösre játszottam. KUTTOR sokszor Lőrincz helyett is futballozott, amikor klubtársa „ott­hagyta neki” a söprögető posztot. Sőt, embere őrzése mellett arra is ju­tott energiája, hogy néhányszor be­kapcsolódjon a támadásokba. S bár nem érdem, de tény: Türkyilmaz visszahúzását „meg­etette” a svéd bíróval. A mérkőzés végére, sajnos, az állandó párharcok kifacsarták, talán ezzel magya­rázható, hogy a gól előtt lemaradt Grassiról (6).­­ Nagyon elkeserít a vereség, most nem is tudok mit mondani. Ahhoz, hogy értékelni tudjam maga­mat, meg kell néznem a mérkőzés videófelvételét. KERESZTÚRI meze hamar besározó­­dott, ám szinte minden foltot egy-egy jó szerelés festett a nadrágjára. Kunz ellen kezdett, és a svájciak jobb olda­li támadója minden bizonnyal nem úgy emlegeti majd őt, mint álmai vé­dőjét. A vendégcsatárok helycseréi sem zavarták meg. A támadásokban is aktívabban vett részt, mint védőtársai, kár, hogy rúgótechnikáját (szögletek és szabadrúgások híján) nem kamatoztathatta. (6). - Sajnálom, hogy nem sikerült győzelemmel ün­nepelnem életem első világbajnoki selejtező-mérkő­zését. A döntetlen iga­zságosabb eredmény lett vol­na. Úgy érzem, a feladatomat megoldottam. Hatosra értékelem a teljesítményemet. MRACSKÓ a középpálya jobb olda­lán futballozott, illetve futballozha­tott volna, ha a többiek is „úgy akar­ják”. Ám a győri játékos alig-alig ka­pott labdát, igaz, ő sem tett meg min­dent azért, hogy kapjon. Pedig a sváj­ciak bal oldalán - Vogel mellett - lehetett volna ke­resnivalója. A második félidő elején volt két jó meg­mozdulása, aztán nem bírta szusszal. (4). - Nem játszottunk alárendelt szerepet, nem vol­tunk rosszabbak a svájciaknál. Ha az első félidőben berúgjuk a két helyzetünket, nyerhettünk volna. A második félidő közepére elfáradtam. Négyest adnék magamnak. A cseréjét, Nyilast (-) még annyira sem vették észre a társai, mint őt... URBÁN a tőle megszokott vehemen­ciával játszott, a különbség csupán annyi volt a mostani és a korábbi sze­repköre között, hogy a svájciak ellen nem elsősorban az irányításban kel­lett jeleskednie, hanem a középpályás védekezésben. Rengeteget futott, szerelt, ám az „előrejátékából” hiányzott az improvizáció. Vicky előtt ugyan lezárta a területet, ám amikor Yakinnal szemben kellett volna tennie ugyanezt, csak kevés­szer sikerültek a megmozdulásai. (6) - Nagyon nehéz bármit is mondani egy olyan meccs után, amelyet kis szerencsével megnyerhet­tünk volna. Megpróbáltam feltúrni a pályát... Ötös és hatos között értékelem a teljesítményemet. ILLÉS továbbra sem tudja átmenteni az MTK-ban mutatott formáját a vá­logatottba. Igaz, a svájciak ellen nem játszhatott annyira támadó felfogás­ban, mint klubcsapatában, ám ami­kor labdát szerzett, elvárható lett volna tőle, hogy azt sokkal nagyobb százalékban, pontosan meg is játssza. Sokszor úgy tűnt, hogy szenved a pályán, a védekezés szinte minden erejét felemésztette. (4). - Más poszton játszottam, mint az MTK-ban szok­tam, hiszen a csapat szerkezete is eltért a klubcsa­patométól. A védekezésben hárult rám több feladat, és szerintem ezt aránylag jól megoldottam. Hatosra osztályozom magamat. NAGY nem, vagy csak nagyon nehe­zen tudta feledtetni a Ferencváros­­beli kálváriáját, játékán látszott a meccshiány. Az első félidőben szinte végig észrevétlen maradt, bár vele kapcsolatban is el kell mondani ugyanazt, amit Mracskó esetében, azaz, sokáig „le­vegőnek nézték” őt a többiek, mintha elfelejtették volna, hogy a pályán van. Amikor aztán felfedezték, akár gólpasszokat is adhatott volna, hogy aztán ezekből csak passz lett, már nem rajta múlott (5).­­ Sajnos, most is az utolsó percekben buktuk el a meccset. Úgy érzem, a svájciak jobb oldalát a mér­kőzés nagy részében sikerült lezárnom, és volt egy­két jó centerezésem. Az ezekből kialakuló helyzetek azonban kimaradtak. Hatost adnék a teljesítmé­nyemre. A helyére Szlezák (5) lépett, aki valamivel aktí­vabbnak tűnt, ám maradandót nem tudott nyújtani. - Jól játszott a csapat, a döntetlen lett volna a reális eredmény. Ötöst adnék magamnak. OROSZ az első félidőben nyújtott tel­jesítményére feltehette volna a koro­nát, ha a már-már kihagyhatatlannak tűnő gólhelyzetben nem a kapust és a kapufát választja. A futóteljesítménye becsülendő, mint ahogy az is, hogy sokszor nem kímélte magát az ütközésekkor, szerelé­sekkor sem. Üresben is lendületesen mozgott, ami­kor pedig nála volt a labda, általában megcsinálta a cselt, szólózott, lőtt, amikor pedig a védője a kapunk elé érkezett, ott volt a nyomában. Amit a kapitány kért tőle, megtette, csak hát az a ziccer... (6): - Nem szeretnék most semmit sem nyilatkozni, és osztályozni sem akarom magamat. Nagyon bánt, hogy kikaptunk. Halmai (-) tíz percet töltött a pályán, több nem­igen mondható el vele kapcsolatban. KLAUSZ a termeténél fogva nem gyűrődött annyira a svájci védelem­ben, mint csatártársa, Orosz. Igaz, csak elvétve került „szendvics­hely­zetbe”, inkább a négytagú hátvédsor előtt mozgott, és az üres területekre való befutásokkal próbált zavart teremteni. A lab­dák megtartása, és azok lefejelése vagy lepasszolása is a feladatai között szerepelt. Ehhez viszont az kel­lett volna, hogy foglalkoztassák őt a középpályások. A védőjét - ugyanúgy, mint Orosz - kísérgette, és a gólhelyzetét - ugyanúgy, mint Orosz - kihagyta... (6): - Sajnálom, hogy legalább egy pontot nem tud­tunk szerezni, hiszen a döntetlen benne volt a játék­ban. Az erőmet felőrölte a védekezés, azt a fejest vi­szont értékesítenem kellett volna. Ötösre értékelem magamat. tíz*HATOLOM FŐNYEREMÉNY: 60 millió Ft! A JOKEREN MEGNYERHETŐ 54 millió Ft!

Next