Nemzeti Sport, 1997. szeptember (8. évfolyam, 238-267. szám)

1997-09-01 / 238. szám

t Lefújás után: senkinek sincs videója Figyelő szempárok a vonal mellől A szombati mérkőzések többsége kitűnő játékvezetői teljesítményeket hozott, alig akadt panasz a bírákra. A tavasszal oly nagy vihart kavart Haladás-Videoton öszszecsapást például - ezúttal fehérvári helyszínnel - Ábrahám Attila vezette, kifogástalanul. A továbbra is százszázalékos Győr szurkolói egy kivételes játékvezetői bravúrnak is szemtanúi lehettek, bár Kiss Béla éleslátásának a legkevésbé sem örültek most a listavezető szimpatizánsai. Salagean kiállításáról, illetve annak körülményeiről van szó. Az eset arra szolgáltatott példát, hogy miként kell a segítőknek támogatni, kiegészíteni a játékvezető munkáját. A Győr-Gázszer mérkőzés 56. percében történt, hogy a vendégek felszabadítottak, Szabó Zsolt játékvezető természetesen a labda útját követte, míg a háta mögött, a kifelé igyekvő győri Salagean tenyérrel ellenfele arcába csapott. Szabó Zsolt tehát semmit sem láthatott a nyilvánvaló durvaságból, ám azonnal segítségére sietett a partjelzője, Kiss Béla, aki észlelte, és rögtön jelezte is a szabálytalanságot. A partbíró ébersége kellett tehát ahhoz, hogy a győri vendégjátékos ne úszhassa meg a jogos kiállítást. Ez persze nem érdem, hiszen ma már alapvető követelmény a játékvezető és segítői kapcsolatában. Ahogy mondani szokták, azért van három - sőt, egyre inkább négy játékvezető egy mérkőzésen, hogy ne történhessen olyasmi a pályán, amit legalább egyikük ne látott volna. Ez egyrészt remekül összehangolt csapatmunkát igényel, másrészt viszont óriási segítség a sokszor teljesen kiszolgáltatott játékvezetőnek. A fejlődés útja egyértelműen a partjelzők mind nagyobb szerepvállalása, felelősségük növekedése felé vezet. A nagyobb iram, a sűrűsödő játékvezetői teendők megkívánják az ésszerű munkamegosztást. Hol van már az az idő, amikor a partjelző szinte egyetlen és legfontosabb feladata a leshelyzet és a partdobás jelzése volt, és - kis túlzással - minden felelősség a játékvezető vállára nehezedett? Manapság az az elvárás a partjelzőkkel szemben - akiknek a nevét is asszisztensre változtatta az illetékes nemzetközi szervezet, szerepük fontosságát hangsúlyozandó -, hogy mindig minden szituációban foglaljanak állást. Az esetek többségében persze, ez rejtjelzéseket jelent, melyek csakis a játékvezetőnek szólnak. Hiszen borzasztó furcsa lenne, ha a partjelző bősz zászlólengetéssel mutatná például azt, hogy szerinte büntetőrúgás következik. Ha nem is könnyű mindig észrevenni, jól együttműködő bírói hármasoknál természetes, hogy a segítő állandó készenlétben áll arra az esetre, ha a „főnöke" bármiben az állásfoglalására kíváncsi. Olyankor pedig, amikor a partjelző biztos benne, hogy olyasvalamit észlelt, amit kollégája nem láthatott, kötelessége azt minden eszközzel a játékvezető tudomására hozni. Ez történt szombaton Győrben, amikor súlyos szabálytalanság kellő megtorlása múlott Kiss Béla éberségén. Idézzük a szabálynak azon passzusait, melyek az asszisztens feladatait rögzítik a közelmúltban bővített és pontosított formában. „...akiknek feladata a játékvezetői döntések elsődlegességének sérelme nélkül, hogy jelezzék: a) ha a labda játékon kívülre kerül; b) melyik csapat jogosult szögletrúgásra, kirúgásra, vagy partdobásra; c) amikor egy játékost leshelyzete miatt büntetni kell; d) az olyan sportszerűtlenséget, vagy más incidenst, amit a játékvezető nem láthatott; e) a játékoscsere szándékát. ” Ezúttal is akadt persze olyan szakvezető, aki nem az elégedettségét fejezte ki a játékvezetéssel kapcsolatban a mérkőzés után. A Zalaegerszegen mindent eldöntő gólt a siófokiak szerint Szőke kézzel szerezte, aki persze mindent tagad, amint a mérkőzésről beszámoló lapok sem láttak szabálytalanságot. Ez persze olyan eset, melyről nem szabad biztosat mondanunk - videofelvétel hiányában. Ahogyan azt sem tudjuk eldönteni, vajon Tornyi Barnabás mit kifogásolt, amikor a Diósgyőr újabb pontvesztése után ismét a játékvezetőt bírálta, holott sokak szerint éppen a hazaiak örülhettek jobban az egy pontnak a DFC-Vác összecsapás után. (szöllősi) NEMZETI SPORT Pásztor a szenvedést (is) hiányolta Hétközben nem volt szorongás a Békéscsaba Kórház utcai klubházában, nyugodt légkörben készültek a hazaiak az őszi szezonban remekül menetelő Vasas ellen. Szombaton aztán a csabai öltözőben már némi feszültség volt tapasztalható. Nem úgy a piros-kékek háza táján, akik már pénteken megérkeztek, igaz, a szomszédos Gyulán szálltak meg. Gellei Imre a mérkőzés előtt arra a kérdésre, hogy kinek lehet kedvezőbb az esőt követően csúszóssá vált talaj, így fogalmazott: - Nincs jelentősége a vizes pályának, egy profi játékosnak minden körülmények között hoznia kell magát. Amúgy nálunk több a jól cselező, apróbb termetű labdarúgó, lehet, hogy ez előny lesz számunkra. A mérkőzés végén azért mégegyszer megkérdeztük Gelleit: tartott-e a jobbára ismeretlen játékosok alkotta Békéscsabától? - Valójában igen - válaszolta az edző. - Én mindig nagyra értékeltem a pontszerzést Békéscsabán, bármelyik csapatommal is játszottam a Viharsarokban. A mostani győzelmünk is nagy fegyverténynek számít, mert nagy erővel támadott a szünet után a hazai gárda. És biztos vagyok abban is, hogy a későbbiekben nem sok csapat visz el pontot Békéscsabáról. Ez utóbbi mondat persze sovány vigasz volt a csabai játékosoknak, illetve az edzőjüknek, Pásztor Józsefnek, aki így fogalmazott: - Amikor bekaptuk az első gólt, el is dőlt a mérkőzés, mert utána már csak kóvályogtak a játékosaim a pályán. Hiába dolgoztunk ki helyzeteket, nagyobb tűz kellett volna ahhoz, hogy gólra is váltsuk azokat. Néhányan bizony begyulladtak, és nem láttam, hogy szenvedett volna a többség a Vasas vezető gólja miatt. Ezért nem sikerült a pontszerzés. Az első félidőben Topos, Vasas, Raducu és Todorovics gyenge teljesítményt nyújtott, de többet vártam Diczkótól is. Valentényi erejét meghaladta Hámori őrzése, de ha Balog kapta volna ezt a feladatot, akkor Váczi élhetett volna még inkább a pályán. Talán egyedül Balázs és időnként Belvon teljesítményével lehettem elégedett. (jávor) Labdarúgó NB I Vincze András Ez volt az IK 1 hatodik fordulója Törés Hiszek azoknak a szakembereknek, akik mostanában arról beszélnek: jobb lett az NB I-es mérkőzések színvonala. Hiszek annál is inkább, mert a futballt szerető embereknek újabban valóban lehetnek igazi meccsélményeik. Tagadhatatlanul jól jártak például azok, akik mondjuk látták még a harmadik fordulóban a Diósgyőr-ZTE találkozót, avagy az ötödik körben az MTK-ETO mérkőzést. Szóval, tény: végre valóban tartalmas, színvonalas, s ami a lényeg, a korábbiaknál lendületesebb mérkőzéseket (is) lehet látni, igaz, a nagy átlagnál jobbat csak a kiemelkedően menedzselt, s szakmailag is „megalapozott” csapatok (ETO, FTC, BVSC, MTK) képesek nyújtani, ám a tizennyolcas mezőny nagy többsége egyelőre a „futottak még” kategóriájába sorolható csupán. Nem hiszek viszont azoknak, akik azt mondják: manapság újra jó meccsre járni, mert kérem egy olyan kultúrájú futballban, ahol előfordulhat az, hogy valakit nyilvánosan megfenyegethetnek, hát akkor... Nos, igen - az emlékezetes, BVSC-pályán történt Kispest-szurkolók kontra Kovács Kálmán esetre gondolok. Arra, amikor a válogatott játékost „csak úgy” megfenyegették a drukkerek, hogy majd „eltörik a lábát”. Kovács Kálmán ezek után - tökéletesen érthető módon - elgondolkodott azon, hogy így érdemes-e folytatnia, egyáltalán EMBERKÉNT el kell-e tűrnie azt, hogy így fenyegessék. Kovács Kálmán végül úgy döntött - inkább befejezi a futballt. A hatodik forduló tehát a magam világlátása szerint arról „szólt” (mert sajnos, erről szólhatott), hogy a lelátóról megint kifütyültek, ha úgy tetszik, hát „kifenyegettek” egy sportembert a futballpályáról (ez ügyben emlékezhetünk még például Novák Dezső esetére a Fradinál), s mindez azért (is) szomorú, mert immár tendencia. Tudom, persze, hogy tudom: a néző a jegyért adott pénzéért füttyögethet, káromkodhat, uram bocsá’ fenyegethet is akár, ám mégis - bármily furcsa is ezt így kijelenteni - még a füttyögésnek, a káromkodásnak, a szidásnak is megvannak a soha ki nem mondott, le nem írt „törvényei”. Nem mondom azt sem: Kovács Kálmán annyit tett a magyar, avagy a kispesti futballért (mert azt azért egész drasztikusan kijelenthetjük: nem tett annyit...), hogy őt nem lehet ÍGY elüldözni a pályáról. Hozzáteszem mindehhez azonban azt: Kovács Kálmán viszont talán még tudna tenni annyit ezért a magyar, illetve a jól láthatóan agonizáló kispesti futballért, ami a magyar, avagy a kispesti futballt féltő szurkolók számára tán többet érne, mint az egyszeri, indulatból elfröcsögött fenyegetőzés. Bizonyos fokig tehát szomorú volt a mostani, hatodik forduló, hiszen a legtöbb, futballt rajongó, klubhovatartozástól független ember a maga emlékei között újfent azt regisztrálhatta: egy (kispesti) játékos visszavonult. Arra azonban a történtek után kíváncsi vagyok, hogy kinek jut majd eszébe Kispesten búcsúmeccset rendezni Kovács Kálmánnak... Vili. 238. • 1997. szeptember 1. Megreccsent az ugródeszka • Gonda László A kispestiek nagyon bizakodóak voltak a Stadler elleni mérkőzés előtt. Úgy vélték, mivel jobb csapatot alkotnak az akasztóinál, akármivel próbálkoznak is majd a vendégek, csakis a Honvéd nyerheti meg a meccset. Annál is inkább kell a három pont - vélekedtek a pirosfeketék -, mert ezután négy igen nehéz mérkőzés következik a számukra. A Kispest előbb Szombathelyre megy, aztán a Vasast fogadja, ezután Debrecenben játszik, majd a Ferencvárost látja vendégül. E négy összecsapás előtt pedig a Stadler elleni találkozó lehet az „ugródeszka”... A mérkőzésen aztán ment, támadott, hajtott, erőlködött is a Kispest, mégis a Stadler szerezte meg a győzelmet. - Van ez így - mosolygott Sándor István, a vendégek szakvezetője a találkozó után. - Nekünk is sok olyan meccsünk volt, amelyeken jobban játszottunk ellenfelünknél, mégis kikaptunk. Egyszer már nekünk is lehetett szerencsénk... Azt hiszem, az igazsághoz tartozik az is, hogy esetünkben a szerencse a szervezett védekezés és fegyelemezett játék függvénye is volt. Mert azért mindenkinek el kell ismerni, hogy mi is tettünk valamit a győzelem érdekében. A csapatunk egységes volt, játékosaim lelkesen küzdöttek a sikerért és ez eredményt is hozott. Remélem, az első győzelmünk erőt ad, és jó néhány siker követi még a kispesti bravúrunkat. A Honvéd szaktanácsadója, Varga Zoltán jóval később lépett ki az öltözőből, mint kollégája. A vendégek már a buszuk körül tébláboltak, amikor a piros-feketék edzője megjelent a folyosón. Varga Zoltán érthetően nem volt jókedvű, ugyanakkor elkeseredettnek sem látszott. - Miért lennék az? - kérdezett vissza Varga. - Az eredmény sajnos nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna, és ismét kieső helyre kerültünk. Ettől függetlenül a csapat nem játszott rosszul, a játékosok sokat futottak, és nagyrészt megvalósították azt, amit kértem tőlük. Valóban négy nehéz meccs vár ránk, egyiknek sem mi vagyunk az esélyesei, de hátha éppen ezért sikerül elérnünk egy bravúros eredményt. Most sem a Stadler sikerét ígérte a papírforma... Úgy vélem, az együttesem képes a sikerre, ezért most inkább nyugalomra van szükségük a játékosoknak, és nem radikális intézkedésekre, változtatásokra. Ezt a mérkőzést persze meg kellett volna nyernünk, ennyi helyzetből akár három-négy meccsre való gólt szerezhettünk volna. A lehetőségeinket elszalasztottuk, és a játékosaim elkövettek egy súlyos hibát is. Kértem őket ugyanis, hogy ne játsszanak hátrafelé, keressék a lehetőséget arra, hogy előre hozzák ki a labdát a védőterületünkről. Néhányszor mégis hátrafelé futballoztak, és ebből kaptuk a gólt. A jövőben nem követhetünk el ilyen figyelmetlenséget, hiszen eredményt kell produkálnunk. Ha a kispestiek a vereségüket a balszerencse, illetve a rossz helyzetkihasználás számlájára írhatják is, azért felmerülhet a kérdés: Krémer Károly továbbra is derűlátó-e? A következő négy mérkőzésen ugyanis nem a Kispest az esélyes, azt a találkozót pedig, amelyiket meg kellett volna nyernie a csapatnak, elbukta a Honvéd. Mi lesz, ha a menedzser-igazgató reménytelennek ítéli a helyzetet? Krémer Károly szombat este úgy vélekedett, ahogyan Varga Zoltán is azon a véleményen volt, hogy a játék nem volt rossz, már csak azt kell elérni, hogy a labdarúgók értékesítsék is a helyzeteiket. A munkát pedig folytatni kell... Megkönnyebbülés A Zalaegerszeg-Siófok mérkőzés után a hazaiak öltözőfolyosóján felemás hangulat uralkodott. Detrich Tibor, a Zalahús Rt. marketingigazgatója lelkendezett: „Végre megtört a jég, nem véletlenül bíztunk a fiúkban és az edzőben. Ha nagy csatában is, de megszületett az első győzelmünk. Remélem, ezt még számos hasonló siker követi”. A másik oldalon elég nagy volt a kesergés. Meg is jegyezte az egyik zalai játékos: „Nehéz lehet a siófokiaknak, hiszen az utolsó előtti pillanatig a kezükben volt az egy pont. Ezt az érzést mi az MTK ellen tavasszal hasonlóan éltük meg, az utolsó pillanatban szalasztották el a győzelem lehetőségét, a siófokiak viszont kikaptak". A vereségnek egyébként megvoltak a nyomai is, sajnos, a vendégcsapat néhány játékosa megfeledkezett magáról, és több öltözőablakot is betört. A Bányász edzője és vezetői természetesen higgadtabban viselkedtek, Keszei Ferenc például sportszerűen elismerte, hogy a ZTE óriási erőket mozgósított, és ha szerencséje is volt, végül csak-csak kicsikarta a győzelmet. A találkozó azt igazolta, hogy jól döntött a Zalahús ZTE FC elnöksége, amikor a négy vereséget követően nem állította fel a kispadról Garamvölgyi Lajos edzőt, sőt, megerősítette pozíciójában, lehetőséget adva a mesternek arra, hogy maga döntse el, miként szervezi át a csapatot, kikről mond le, kikre tart igényt. A Debrecenből érkezett tréner nem tartozik a kapkodó emberek közé, ezt igazolja az is, hogy a Gázszer elleni mérkőzésen lehetőséget adott azoknak a meghatározó tudású labdarúgóknak, akik csalódást keltettek az ősszel. A Siófok elleni összecsapáson Garamvölgyi a „pályán hagyta” Szabó II-t és Sebőköt. Utólag kiderült, nem igazán volt jó ez a döntés, hiszen a csatárként szereplő Szabó II és Sebők csapata talán legkevesebbet futó játékosa volt. A két, kétségkívül tehetséges fiú tehát elég furcsán hálálta meg a bizalmat. Nem így Szőke és Nagy Attila, akik hosszú szünet után kezdőemberek lehettek az élvonalban. Nagy remekül oldotta meg védőfeladatát, és amikor tehette, előre ment fejelni is. Szőke külön dicséretet érdemel, hiszen különösen a második félidőben rengeteg gondot okozott a siófokiaknak. Amíg a bal oldalon Casoltan, addig a jobbon Szőke került a rendre a védők mögé, és hozta nehéz helyzetbe Bimbóékat. Az pedig már Szőke külön szerencséje, hogy a várva várt győzelem, a Zete utolsó pillanatban szerzett gólja az ő nevéhez fűződik. Garamvölgyi Lajos edző szokásához mérten ezúttal is nagyon kimérten nyilatkozott: - Nagy kő esett le a szívemről, hiszen ilyen kitartó publikum előtt bevallom őszintén, roppant kellemetlen helyzetben lettem volna egy újabb kudarc után. Négy vesztes meccset követően hatezer ember volt a nézőtéren, ezt a tényt, azt hiszem, át kellene gondolni valamennyi játékosunknak. Mintha nem vennék tudomásul a fiúk, hogy számos pályán ötszázezer néző figyeli a játékot. Mi örülhetünk, és mindent megteszek azért, hogy ezt a lelkes publikumot minél jobban kiszolgáljuk. Nagy Attilát és Szőkét szeretném dicsérni, mindketten tudásuk legjavát produkálták. Az ő példájuk figyelmeztető lehet azok előtt a meghatározó játékosok előtt, akik még mindig nem azt nyújtják, amit tudnak. Úgy érzem, a keretünkben van még egy-két olyan labdarúgó, aki, ha megkapja a bizalmat, hasonló teljesítményre képes, mint Szőke és Nagy. Abban bízom, hogy erőt és hitet ad a csapatnak ez a kínkeservesen kiszenvedett, de összességében megérdemelt győzelem. A következő fordulókban már nem remegni kell a pontokért, hanem tudatos és szervezett játékkal a lehetőségekhez mérten a legtöbbet begyűjteni azokból. (Kóbics) Keserű és édes percek Sóstón Két remek vidéki együttes randevúzott szombat este Fehérvárott. A Haladás vitézkedik, a Videoton megpróbálja visszaszerezni egykoron volt hírnevét, amellyel egész Európában ismertté vált. Jó mérkőzés ígérkezett, ám egy órával a meccs előtt sokunknak megkeseredett a szájíze, összeszorult a gyomra. A Sóstói stadion előtti útszakaszon araszolva haladtunk, a Hali néhány száz szurkolója az út közepén vonult, aztán a bejáratnál balhéztak. Néhány rendőrpofon és gumibotütés tanúi lehettünk, ezért aztán mindjárt tovaszállt a jókedvünk. A szombathelyi újságíróktól megtudtuk, hogy olyan buszokkal érkeztek a drukkerek, amelyek sokkal elegánsabbak annál, mint amivel a Haladás labdarúgói jöttek. Nos, ezek a szurkolók egyáltalán nem tartoznak Vas megye átlagpolgárai közé: a megérkezés után gyorsan transzparenst és zöld „keresztet” bontottak, majd égetni kezdték a hozzájuk legközelebbi hirdetőtáblát. Később is balhéztak, de nem úgy, mint általában szoktak, merthogy szerencsére sok volt a fehérvári rendőr. Éppen az ilyen esetekre hozott új rendelkezést az MLSZ. Nos, ha valamelyik szurkolótábor idegenben botrányt csinál, azért a saját klubjukat terheli a felelősség. Az új szabály első alkalmazására most szerdán, a Hungária körúton kerülhet sor, a diósgyőri szurkolók esetleges botrányokozását elkerülvén, arra kötelezték a DFC-t, hogy az MTK elleni mérkőzésen a rendezők egy jelentős csoportját a vendégeknek kell fizetniük. Vélhetően a Haladás sem ússza meg a szombat esti botrányt. Nem szabad azonban csak a vendégdrukkerekről szót ejteni, a fehérváriak sem angyalok, ők éppen a kisebbik testvér, a Gázszer csapatával és szurkolóival szoktak „szórakozni”. Az agárdiak vezetőit egyébként a napokban baráti beszélgetésre hívták a Videoton irányítói. Szombat este azért meccs is volt a Sóstói stadionban. A Videoton nem játszott jól, de nyert, a Haladás nem úgy futballozott, ahogyan korábban tette, és veszített. Ennyi elég is a kilencven percről. Érdekesebb lehet, amit a Haladás vezetői mondtak, merthogy szerdán éppen az eddig harmatgyenge teljesítményt nyújtó kispestieket fogadják a szombathelyiek. A rögtönzött beszélgetés a Haladás autóbusza előtt zajlott, a játékosok a járműben ültek, miközben Mihalecz István edzővel és Török Péter klubigazgatóval beszélgettünk. Érdekes volt, amit a mester kérdezett (magától): „Milyen csapat az, amelyik idegenben még sárga lapot sem kap?”. Aztán azonnal érkezett is a Mihalecz válasza: „Pipogya, olyan, amelyik unottan és időnként úgy játszik, mintha nem is érdekelné a mérkőzés”. Az edző szerint a Vasas és a Békéscsaba elleni siker néhány játékos fejébe szállt, a Haladás futballistái azonban nem olyan jók, hogy a legkisebb akadályon is túl tudjanak lépni, ha nem játszanak tisztességgel. Török Péter azt fejtegette, hogy sokszor csak egy apró lépés kellett volna a sikerhez, de ezt senki nem tudta megtenni. A Vidi meg ünnepelt, úgy mint régen, a nagy sikerek idején. Együtt a játékosok, a vezetők, a feleségek, menyasszonyok, gyerekek. Kóla, narancs, sör, perec, szendvics, töpörtyűs pogácsa. Májer Lajos magyarázta a meccsen történteket, néhány lépéssel arrébb Szabó József és együtt a Disztl fivérek, valamennyien a nagy idők főszereplői. Ma már több mint tíz évvel idősebbek, a kispadról látnak mindent. Disztl László vitte legtöbbre, hiszen vezetőedző Fehérvárott. A Vidi mestere kicsit már a jövőről beszélt, úgy vélekedett, szerdán a Fáy utcában Gellei Imre csapatának lesz nagyobb a tét, a Vasasnak lesz több veszítenivalója. (varga)