Nemzeti Sport, 2002. augusztus (13. évfolyam, 206-235. szám)

2002-08-01 / 206. szám

Labdarúgás Bozóky Imre, az MLSZ elnöke bekerült az európai futballszövetség fellebbviteli bizottságába 5. oldal BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, MÁSODIK FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS. Egerszegen azért egészen más lett volna Együtt söröztek a drukkerek SINKOVICS GÁBOR Azon már felesleges rágódni, hogy normális esetben, egy tökéletesen működő futballországban itt lenne a város apraja-nagyja. Büszke, délceg emberek gyülekeznének egymás vállát tapogatva. „Hogy vagy, Pistám? Jól meg­verjük a honátokat!" mondatokkal előrukkolva. Egymás mellett hömpö­lyögne a tömeggel a polgármester és a város legutolsó utcaseprője is. Nagy ünnep lenne ez, felejthetetlen pillanat, ha a sors, no meg a helyzet úgy akarná. Zalaegerszeg történetében olybá' vál­hatott volna ez a szerda, mint a nor­mandiai partraszállás a második világ­háborúban, ami megváltoztatta a tör­ténelmet. Igaz, Zalaegerszeg történelme szer­dától kezdve azért az otthon megren­dezett meccs nélkül is megváltozott. A városról már beszélnek és beszélni is fognak itt-ott, szerte a világban, mondjuk néhány korsó sör mellett Zágrábban vagy Manchesterben. Zalaegerszegről fecsegnek horvát és angol ifjak, fanatikus legények, azt hangoztatva, hogy erről a csapatról és erről a városról ők bizony még a büdös életben nem hallottak. Sebaj. Majd most megismerik a magyarok istenét. De mondom, azon már felesleges rágódni, hogy normális esetben ezt a létfontosságú derbit a zalaegerszegi stadionban rendeznék, azon a pályán, ahová bepréselődne egész Zala megye. Boldogan, optimistán. Ehelyett most itt ücsörgünk az Üllői úton, szép a Fradi-pálya (hát még ha majd felújítják...), de azért így és most ez mégsem az igazi. Szerda este három­negyed nyolckor gyakorlatilag néhány százan ücsörögnek a lelátón, dörög az ég, a távolban villámlik, meccshangulat pedig mindössze a Fradi-kocsma előtt érződik, ahol, ha hiszik, ha nem, együtt emeli a korsókat horvát és magyar. Az embernek eszébe jut, hogy egy évvel ezelőtt ugyanezen a pályán rendeztek Bajnokok Ligája-selejtezőt, akkor a Fradi fogadta az ugyancsak horvát Haj­dúk Split csapatát. Aztán csak lestük a nagy bunyót, az orrba vert magyar bü­féslányt, a vérző szájjal menekülő spliti ifjút. Háború volt az, kisebb lovasro­hammal, enyhe feszültséggel. A sors, úgy tűnik, csak nem akar békén hagyni minket magyarokat ezekkel a derék horvát atyafiakkal, gyakorlatilag min­den évben valamelyik horvát élcsapattal kell(ene) megbirkóznia az aktuális ma­gyar bajnoknak, de ez eddig csak két éve, a Dunaferrnek sikerült. Furcsa ez az egész így. Az ember lel­kesedne, hogy tessék, a ZTE ide jutott, ki gondolta volna annak idején, amikor Bolemányi volt a kapus, Galántai, Rita, Soós és Czigány Csaba kergette a lasztit nagy-nagy lelkesedéssel, dehát akkori­ban még a legelvetemültebb helyi fa­natikus sem gondolhatta, hogy a fiúk, az ő kedvenc futballistáik egyszer majd megmérkőzhetnek a Manchester Uniteddel. De ne szaladjunk egészen Angliáig, még csak Zágrábig se, hiszen előttünk ez az Üllői úti derbi, amelyet normális esetben Zalaegerszegen kellett volna megrendezni. Az NK Zagreb szurko­lói is csak néztek maguk elé, fél órával a kezdés előtt lehettek vagy harmin­can a lelátón, és azt lesték, hogy hol vannak a magyar szurkolók. Mert bi­zony üres volt az Üllői úti stadion, szívfájdítóan üres, és mi ekkor még csak reménykedhettünk benne, hogy a hangorkánhoz, buzdításhoz szokott zalaegerszegi fiúk túlteszik majd ma­gukat a zavaró tényezőkön, hogy itt­hon is idegenben kell pályára lépniük és hogy hatalmas szurkolótáboruknak csupán töredéke buzdítja majd őket a helyszínen. Úgy hallani, tizennégy busz indult útnak Zala megye fővárosából Buda­pest felé, hogy a Fradi-pályán is zúg­jon a „Szeg, szeg, szeg, Zalaegerszeg!” rigmus. Mondanám is, hogy kész rö­­hej, meg hogy vicces ez így, de a ma­gyar futballal már senkinek sincs ked­ve viccelődni, poénkodni, a szurkolók A. T. P. Épül, szépül a zalaegerszegi stadion, ahhoz viszont sokáig kellene menetel­ni a Bajnokok Ligájában, vagy az UEFA-kupában, hogy a ZTE hazai környzetben fogadhassa valamelyik ellenfelét. Mondjuk, ha Kenesei Krisz­­tiáné­k a tavaszi fordulókra állva ma­radnak, akkor van esély kihasználni a valódi hazai pálya előnyét... Pedig a Magyar Labdarúgó Liga és az akkor dolgozó sportminisztériumi illetékesek másfél évvel ezelőtt még biztosra vették, hogy idén tavaszra tu­catnyi stadion lesz tökéletes állapot­ban, mára kiderült, a tervek elcsúsz­tak... Merthogy mostanra csupán az Újpest arénája áll, míg az élvonal csa­patai közül a dunaújvárosi és a fehér­vári stadion munkálatait kezdték meg a múlt bajnokság májusi befejezéséig. Aztán amikor a ZTE aranyérmes lett, Zalaegerszegen is rohamtempó­ban nekiálltak a munkálatoknak, csak­hogy alig több mint két hónap alatt bajos egy teljesen új szerkezetű léte­sítményt felhúzni. Pedig a pénz­­ most már­­ adott, az megpróbálnak a pályára és nem a ku­lisszák mögött zajló eseményekre koncentrálni. Azt persze hangsúlyoz­ni kell, hogy a nagy dérrel-dúrral be­harangozott stadionrekonstrukciós program fő áldozata éppen a tavalyi bajnok, mert ha időre elkészül a stadi­on, ott, Zalában most nagyobb lenne a felfordulás, mint a normandiai part­raszállásnál. Hagyjuk is. Nézzünk inkább előre, mert a sok sopánkodással, a pesszimis­ta mondatokkal lassan bajnokok le­szünk mi, szurkolók, tollforgatók, mint drága jó Mézga Gézáné, aki állandóan azt emlegette, miért nem a Hufnágel Pistihez ment feleségül. Ez van, ne­künk Mézga Gézát, a Mézga Focisulit meg a szebb jövőt kell szeretnünk, ab­ban kell bíznunk, hogy egyszer majd a magyar bajnok megint a saját pályáján töltheti meg a lelátókat és harcolhatja ki, hogy a Manchesterrel szemben sze­repelhessen. A Zalaegerszegnek erre (mármint a Manchester elleni meccs­re...) most igenis minden esélye meg­van, az NK Zagrebet nem kísérte el fé­lelmetes szurkolótábor, nekik nincs Torcidájuk, mint a Splitnek, a magyar bajnok igenis verhető ellenfelet húzott ki a kalapból. Az a csapat, amely kedd óta Budapesten készül, az Európa Szállóba kvártélyozta be magát, ahol a Bozsik-fiúk megpróbáltak csak a mérkőzésre koncentrálni. Eközben a eredeti tervek szerint 720 milió forint jutott volna az állami költségvetésből, míg ennek a felét a zalaegerszegi ön­­kormányzat állta. A bajnoki cím elnye­rése után viszont Jánosi György Gyer­mek-, Ifjúsági és Sportminiszter az építkezés helyszínén járt, és a kormány nevében még 400 millió forintot aján­lott fel a minél gyorsabb és profibb munka elősegítésére, vagyis az épülő létesítményre közel másfélmilliárd fo­rint jut. Szorgoskodnak is a munkások, az öltöző gyakorlatilag már teljesen át­épült, és nyugodtan kijelenthető: még akkor is európai színvonalúra sikere­dett, ha a hét első napján csőtöréssel „avatták fel” az elkészült folyosórészt. Ami a lelátókat illeti, a tervek szerint szeptember huszonegyedikén a Győrt már hazai pályán fogadhatja a ZTE, igaz, ülőhelyek akkor még alig lesz­nek. Az ekkor még félkész stadion épí­tése az év végéig fejeződik be, vagyis december harmincegyedikéig minden egyes szék a helyére kerül. Az új évben tehát minden adott lesz, hogy UEFA- kupa vagy BL-meccseket rendezzenek Zalaegerszegen. A többi csak a futbal­listákon múlik, vendégek a Hiltonban szálltak meg, megadva a módját. De mit érdekel minket az NK Zagreb, mit érdekel bennünket, hogy a horvátok krémje ott ült szombaton Kis­pesten az idénynyitón, és figyelte kárör­vendő mosollyal a ZTE visszafogott já­tékát. Abból és csakis abból induljunk ki, hogy itt bizony lesz, van keresnivaló­ja Kenesei Krisztiánnak, Urbán Flórián­nak, Vincze Ottónak és a többieknek. És ha már Vincze Ottó: neki valóban hazai pálya az Üllői úti stadion. Itt töltötte legszebb éveit, részese volt a Bajnokok Ligájába jutásnak, és rúgott a Grasshoppersnek két olyan gólt, ame­lyek után Knézy Jenő is csak kereste a dicsérő jelzőket. Rég volt bizony, na­gyon is rég, amikor Goran Kopunovics, a Fradi akkori csatára lerántotta magáról a dresszt, odaszaladt a klubház felőli jobb oldali szögletzászlóhoz, és extázis­ban üvöltött a sok ezer fradistának. Zsú­folt ház, örömmámor, az utolsó jelentős magyar futballsiker. Ugyanitt most va­lami hasonlóra készült a Bozsik-csapat, még ha a körülmények és a hangulat egészen más volt. Sajnos. De erről legkevésbé a zalaiak tehettek, ha rajtuk múlik, világra szóló esemény lett volna ez a derbi. De maradjunk annyiban, legyen meg a továbbjutás, aztán jöhet a világ­ra szóló meccs­­ egy világhírű ellenfél­lel szemben. Csőtöréssel „avatták fel” az új folyosórészt FOTÓK: NÉMETH FERENC A zalaegerszegiek két kapusa, Túri Géza és Szala­­lics kedélyesen beszélgetett a Fradi-pálya egyik kapujában a mérkőzés előtt A fanatikus Urbán Flórián (balra) a csata előtt Kenesei Krisztiánt is próbálta lelkesíteni Huszonöt éves emlékek Ivan Kataliniccsel „El kell ismerni, a tavalyi csapat erősebb volt” - jegyezte meg a horvát állami te­levízió riportere, Zjelko Vela, miközben az NK Zagreb kedd esti foglalkozását néztük. Majd hozzátette: némi szeren­csére, illetve a nagy riválisok, így a Haj­duk Split és a városi ellenlábas, a Dinamó bukdácsolására is szükség volt ahhoz, hogy a 2001-02-es szezon végén a Költők utcában lévő stadionjuk miatt egyszerűen „költőknek” becézett társu­lat tagjai ünnepelhessenek. Hogy mitől gyengült a Zagreb? A pótolhatatlan veszteséget Ivica Olic je­lenti: távozásával 21 góllal, valamint 17 gólpasszal „rövidült” a gárda. Az 1903- ban alapított klub történetének első aranyérmét egy hatalmas utcai parti ke­retében, többek között ökörsütéssel és tűzijátékkal ünneplő keretnek azóta Josip Bulat és Antónia Franja is búcsút intett, holott mindketten alapem­bernek számítottak Zbitko Kranjcar csapatában. Persze nem a fentebb felsorolt labda­rúgók eligazolása miatt, de az együtte­sét bajnoki címre vezető szakembernek is távoznia kellett. Szögezzük le gyor­san, a tréner elsősorban magának kö­szönheti, hogy az Üllői úti selejtezőt már nem a kisebbik zágrábi alakulat edzőjeként izgulhatta végig: sokáig úgy volt, a bécsi Rapidnél tevékenykedik a következő szezonban, és mire kiderült, hogy nem kell az osztrákoknak, az NK már új mestert szerződtetett Ivan Katalinic személyében. Hogy Kranjcar ne maradjon állás nélkül, arról a Rijeka vezetői gondoskodtak, akik éppen a Katalinic által üresen hagyott kispadot kínálták fel neki. Ami az új szakvezetőt illeti: a kedd es­ti foglalkozást a kapu mögül szemlélő, a munkát a pályaedzőjére hagyó Katali­­niccsel kapcsolatban két dolgot érdemes megemlíteni. Egy: jó néhány Zagreb­­drukker bosszankodott azon, hogy ő lett az edző, mivel az egykori kiváló kapus a horvát fővárosban meglehetősen nép­szerűtlen Hajduk Split hálóját őrizte a hetvenes években, sőt nemcsak a kapu­ból, hanem később a kispadról is irányí­totta a dalmát gárdát. Kettő: a tréner el­árulta, ha a Fradi-pályán, illetve jövő szerdán Zágrábban ugyanúgy alakulná­nak a dolgok, mint 1977 őszén, azzal tö­kéletesen elégedett lenne. Nos, a szak­ember a huszonöt esztendővel ezelőtti Diósgyőr-N­ajduk csatára gondolt, arra a KEK-párharcra, amelynek végén az egyaránt 2-1-es hazai sikert hozó derbi­ket követően a büntetőrúgások döntöt­tek a splitiek javára. Na, ja, a horvátok kapujában akkoriban Ivan Katalinic rep­kedett jobbra-balra... "

Next