Nemzeti Sport, 2004. október (102. évfolyam, 269-298. szám)

2004-10-01 / 269. szám

LABDARÚGÁS UEFA-KUPA, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ Ez volt az igazán nagy kiütés Klassziskülönbség a két csapat között: az Újpest erőlködött, a Stuttgart futballozott Vezetőedző: Vezetőedző:13 Matthias SammerMészöly Géza Soldo helyett Vran- Boronkai helyett­ Sük­res (6) és Hleb Ke­szegi (4) és Tóth he­lyett Tiffert (6), mindkettő az 59., Stranzl helyett Delpierre (-) a 65. percben helyett Kőhalmi (4), mindkettő a szünet­ben, Rajczi helyett Bozori (-) a 74. perc­ben Megérdemelten nyertük meg az összecsa­pást, amelyen az volt a célunk, hogy ne kapjunk gólt. Az első félidőben kihagytuk a­­ehetőségeinket, a folytatásban már minden stimmelt, gyors gó­lokkal eldöntöttük a találkozót. MATTHIAS SAMMER a VB Stuttgart vezetőedzője KECSKÉS ISTVÁN jelenti Stuttgartból „ Tudjuk, hogy az Újpest öt nullára nyert a legutóbbi meccsén, nos a Stuttgart hasonló sikerével én is ki­egyeznék. .. ” - ezt a cseppet sem visszafogott nyilatkozatot Matthi­­as Sammer, a VfB vezetőedzője adta a mérkőzés előtt. Nehéz volt eldönteni, hogy az önbizalom, avagy az ellenfél lebecsülése beszél-e a hazaiak mes­teréből - a mérkőzés azonban azt mutat­­­­ta, a németek na­gyon is komo­lyan vették a visszavágót. A hazaiak­­ bizakodá­sát csak növelhet­te, hogy az újpesti vé­eddig is tudtuk, hogy a Stuttgart nagysze­rű csapat. Akárcsak két héttel ezelőtt, most is nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, a második játékrészben aztán öt perc alatt eldöntötte az össze­­ggő csapást. MÉSZÖLY GÉZA az Újpest vezetőedzője velem még sosem látott összeállí­tásban lépett pályára a Gottlieb- Daimler-stadionban. Vanczák Vilmos, Gaál Miklós és Nagy Gábor sérülés, Tamási Zoltán pedig eltiltás miatt nem húzha­tott mezt, így Erős Károly az új­pesti pályafutása során először játszott középső védőt. A bal ol­dalon pedig az a Vermes Kriszti­án kapott bizalmat, aki a legutóbbi fordulóban Békéscsabán játszott először a lila-fehérek felnőttcsapatában. És ha már sérültekről esett szó, akkor emlékez­zünk meg Kevin Kuranyiról is. A németek tá­madója Budapes­ten sérült meg - Nagy Gáborral ütkö­zött, és szenvedett szalagsza­kadást - ám csütörtök este ő is ott volt a mérkőzésen, igaz, csak mint néző és az ARD egyik szakkommentátora. Vele kapcsolatban csapattársa, Horst Heldt nyilatkozta azt, hogy sem­miképpen nem akarnak bosszút állni az újpestieken, egyszerűen csak hideg fejjel játszva győzni szeretnének, így is indult a mérkőzés, vagy­is a hazaiak voltak fölényben, és vezették az akciókat az újpesti kapu felé. A stuttgartiak támadói, Szabics Imre és a brazil Cacau sokat mozogva próbálta összeza­varni a vendégvédelmet, és ez olykor sikerült is, ekkor még na­gyobb baj nélkül. Aztán a 14. percben Andreas Hinkel meg­szerezte a vezetést a hazaiaknak, de tegyük hozzá, ennél a mo­mentumnál az újpesti védelem nem állt feladata magaslatán. A gól után leginkább az volt a probléma, hogy alig volt az Új­pestnél a labda, így aztán egymás után alakulhattak ki a stuttgarti lehetőségek (szerencse, hogy a 24. percben Szabics Imre gya­korlatilag feltartotta Cacaut az ötösön, így nem lehetett ered­ményes a brazil, továbbá egy­­egy éles szituációban Vlaszák Géza is a helyén volt, így nem nőtt a hazai előny). Fél óra eltel­tével némileg enyhült a stuttgar­ti nyomás, de ez csak két ven­dégszögletre és egy veszélytelen Tóth Norbert-lövésre volt elég. A szünet után a cserék miatt némileg kiegyensúlyozottabbá váló újpesti futballra mi más lett volna a németek válasza, mint egy gól... Grósz Róbert hibá­zott, és így tudott egy szép talá­latot szerezni Cacau. Ettől aztán újra megrogyott a lila-fehér gár­da és Horst Heldt néhány pilla­nattal később büntetőből szer­zett gólja után csak azért lehetett már szorítani, hogy ne legyen nagy különbségű az Újpest vere­sége - már persze akkor, ha a há­romgólos differencia nem szá­mít annak. A négy viszont már komoly zakó errefelé is, és Cacau máso­dik találata után már 4-0 állt az eredményjelzőn... Az Újpest csakúgy, mint két hete a budapesti mérkőzésen megint alulmúlta azt a teljesít­ményt, amely a hazai bajnokság­ban elég a kiváló szerepléshez. Csütörtök este a VfB Stuttgart labdarúgói azt is csak elvétve hagyták a lila-fehéreknek, hogy labdához érjenek. A két csapat ! Az UEFA-kupa összes­ eredménye, a selejtezőktől a mai fordulóig:­­ www.nso.hu/uefakupa között nagyon nagy a különb­ség, talán gólokkal nem is mér­hető, hiszen úgy telt el a mérkő­zés jelentős része, hogy a stutt­gartiak tulajdonképpen azt csi­náltak, amit akartak. Szabics Imre a mérkőzés előtt azt mondta, hogy csak annyit adnak ki magukból, amennyi fel­tétlenül kell. Nos, a Stuttgart prímán játszott az Újpest ellen, és szinte biztos, hogy találkozik még az UEFA-kupában komo­lyabb ellenféllel is. Cacau AVfB brazil táma­dója csakúgy, mint Budapesten, a Szusza Ferenc­­stadionban, Stutt­gartban is két - igencsak látvá­nyos - gólt szer­zett, egyet lábbal, egyet fejjel. A csa­tár kedvére trükközhetett a ma­gyar bekkek gyűrűjében, ugyanak­kor a kötelezőt is tökéletesen hozta, azaz a felpasszolt labdákat rendre megtartotta, aztán pedig pontosan játszotta meg. Cacaut mindazonál­tal a brazil csatárkínálatot tekintve a szakemberek csupán a dél-ameri­kai légióskontingens harmadik vo­nalába sorolják. Jó nekik... Gólszerző: Hinkel (1-0) a 13., Cacau (2-0) az 57., Heldt (11-esből, 3-0) az 58., Cacau (4-0) a 62. percben. Sárga lap: Meissner (Vermes buktatásáért) az 53., Farkas 8. (Cacau megrúgásáért) a 71. percben. Szögletarány: 7:5 (6:2) MESTERMÉRLEG Játékvezető: Robert Styles (9). Az angol bíró szinte hiba nélkül, tökéletesen dirigálta le a mérkőzést - igaz, a csapatok nem állították nehéz feladat elé a meglehetősen egy­oldalú összecsapáson. Asszisztensek: Michael J. Cairns, Kevin Pike - mindhárom angol vb sm­ufff (1 (német) - Gottlieb-Daimler-stadion, 25 000 néző 1-4-4-2 Hildebrand 0Vlaszák5 Hinkel 6Grósz4 Stranzl 6Juhár4 Babbel 6Erős K.4 Lahm 7Vermes5 Meissner 7Simek4 Soldo 6Farkas B.4 Hleb 7Polonkai 4 Heldt 7Tóth N.4 Cacau 8Rajczi4 Szabics 6Feczesin 4 ÚJPEST SZABICS NÉMETH FERENC Boldog stuttgarti futballisták - a Gottlieb-Daimler-stadionba jegyet váltó német szurkolók négyszer láthatták ünnepelni a kedvenceket Tegnap este senki sem irigyelhette Juhár Tamást: az Újpest hátvédjét nemegyszer elfektette a brazil Cacau 2004. október 1., péntek FÉNY ÉS ÁRNYÉK Stuttgart elég messze van Budapesttől, ráadásul a VfB a Megyeri úti sikeré­vel gyakorlatilag el is döntötte a továbbjutás kérdését, ám az Újpest drukkerei bebizo­nyították, hogy nem a levegőbe „énekelnek ”, amikor azt harsog­ják: „Az egész világot átutazom érted, Újpest...” A Gottlieb- Daimler-stadion vendégszektorá­ban kétszáz lilába öltözött druk­ker foglalt helyet és biztatta a Megyeri útiakat. I­a­lem voltak túl udvariasak a stuttgartiak, amikor a kezdés előtt bemutatták a budapesti találkozó össze­foglalóját. Láthattuk Kevin Ku­­ranyi sérülését több kameraállás­ból és a VfB góljait kikockázva. Ez persze még önmagában nem len­ne baj, de ahhoz a találkozóhoz hozzátartozott Nagy Gábor fejes gólja is, ám ezt csak az idézhette maga elé, aki ott volt az összecsa­páson, mert kimaradt a kis össze­állításból. 57. perc: Heldt a bal szélről laposan adott középre, a rövid sarokra érkező Cacau megelőzte a becsúszó Juhárt, eltolta mellette a labdát, majd négy méterről, jobbal a jobb felső sarokba lőtt. f PERCRŐL PERCRE 5. perc: Cacau átadásával Heldt hú­zott el a bal oldalon, középre tekert labdáját az érkező Szabics hét méter­ről, középről fejelte a kapu fölé. 13. perc: Hinkel a jobbösszekötő he­lyéről, a tizenhatos sarkának közelé­ből megindult befelé, 19 méterről, bal lábbal lövésre szánta el magát, és a labda Juhár lábát érintve a magyar ka­pu jobb alsó sarkában kötött ki. 1-0 22. perc: Cacau középről, 20 méter­ről, jobb lábbal kapura lőtt, a jobb al­só sarokba tartó labdát Vlaszák ve­tődve védte. 29. perc: Lahm a bal oldalról hozta befelé a labdát, a 16-os előterében ál­ló Hlebhez passzolt, aki jobb lábbal azonnal Cacaut hozta helyzetbe: a támadó 14 méteres, jobblábas, bal sarokba tartó lövését Vlaszák szög­letre bokszolta. 2-0 58. perc: Hleb iramodott meg közé­pen, egy csellel elvitte Erős mellett a labdát, amikor az Újpest csapatkapi­tánya a büntetőterületen belül lerán­totta őt. Tizenegyes! A büntetőrúgás­ból Heldt bal lábbal a bal alsó sa­rokba lőtte a labdát. 3-0 62. perc: Cacau passzolt a bal olda­lon meglóduló Lahm elé, majd még arra is maradt ideje, hogy odaérjen a kapu elé: a védő ballábas beadá­sa után hét méterről, középről a ka­pu közepén a léc alá fejelte a lab­dát. 4-0 memmerrsport 3

Next