Nemzeti Sport, 2016. április (114. évfolyam, 89-118. szám)

2016-04-01 / 89. szám

21 Labdarúgó Európa-bajnokság, Franciaország 2016 2016. április 1., péntek mmmm ésport PIETSCH TIBOR Kerek negyven „1976. április 1-jén Szombathelyen születtem - vág bele honlapján az élettörténetébe Király Gá­bor. - Szüleim egyedüli gyermekként neveltek, és mindent elkövettek annak érdekében, hogy emberileg jó alapokat kapjak tőlük. Már óvodás­ként elkezdtem focizni, mivel édesapám, Király Ferenc a Haladás VSE kiváló focistája volt, és így megszerettem a labdarúgást...” Hogy azóta mi történt vele, sokak, sőt talán min­denki előtt ismert. Nehéz is újat mondani Király Gáborról. Próbálok hát a „régiből" meríteni. A válogatottban egyszerre debütáltunk 1998. március 25-én, Bécsben. Ő a pályán, én a sajtótri­bünön. Gabi azért különbül kezdett: első labda­­érintése Toni Polster tizenegyesének hárítása­­ volt. Majd a labdát a magasba tartva a magyar drukkerek felé fordulva a teve- KÖSZ, gőbe csapott. Ilyen­­ érzelmi kitörést az­hogy lejöttél óta egyszer láttam h­ozzánk tőle a gyepen... llUZZdl 1K.. A stockholmi re­pülőtéren beszélgettünk 2004. október 9-én, a Pestre induló gép felszállására várva. Egy-két órával voltunk válogatottunk 3-0-ra elveszített svédországi vb-selejtezője után. Gabi akkor már családapa volt, engem még néhány hónap vá­lasztott el ettől, hosszasan mesélte, milyen cso­dás pillanatok várnak rám, és hogy ha tüsszent a gyerek, attól még nem kell megijedni... Két évvel később, szeptember 2-án, egy szerfe­lett szomorú szombaton Norvégia 4-1-es csa­pást mért a mieinkre a Megyeri úton, Eb-selejte­zőn. Négy napra rá Boszniában 3-1-re nyertünk. Miközben a magyar küldöttségből mindenki a sikernek örült, Király Gábor odalépett hozzám a zenicai stadion parkolójában: „Kösz, hogy hétfőn lejöttél hozzánk az edzőtáborba, és kész, hogy a norvégok elleni vereség után nem tiportál min­ket a földbe.” Tavaly augusztusban hívtam, hogy a Haladás színeiben lejátszott századik bajnoki mérkőzése apropóján kifaggassam. „Szia, Tibi!” - szólt a te­lefonba. „Szia, Gabi! Sejted ugye, miért kereslek, kellene egy cikk.” Olyan gyorsan reagált, ahogyan a lövésekre szokott: „Melyik újságtól is vagy?” A Duci Macitól, vágtam rá, mire ő: „Akkor mehet!” Azt is „királygabisan” mondta az interjúban, hogy azért tették meg lassabban a Debrecen- Szombathely utat, mint a Szombathely-Debre­ceni, mert hazafelé pluszsúlyt cipeltek, elhozták ugyanis a három pontot... Hogy még mikor láttam önfeledten ünnepelni a pályán? Napra és percre pontosan: 2015. no­vember 15-én, a Magyarország-Norvégia pótse­lejtező 83. percében. A második magyar gól után úgy szaladgált körbe-körbe, mint akinek minden szempontból kerek az élete. Mert az is. 3 „Ilyen jó gyereket kívánok minden édesanyának” Király Irma, Gábor édesanyja természetesen jól emlékszik 1976 tavaszára: március 18-ára volt kiírva, végül április első napján, csütörtökön hozta világra gyermekét (Gábor édesapja, Ki­rály Ferenc akkoriban a Haladás csatára volt). „Hívő ember vagyok, három gyermeket ter­veztünk, aztán egyet adott az Isten, de úgy érzem, ez az egy felülmúlhatatlan. Olyan jót kaptunk az élettől, amilyenről álmodni is alig mertünk volna, ilyen jó gyereket kívánok min­den édesanyának. Mit is mondhatok erről a negyven évről? Sohasem kellett szégyenkezve hazajönnöm a szülői értekezletről: ha Gábor rossz volt, füllentett, mert ilyen egy kisfiúval bizony megeshet, akkor is elmondta, őszin­tén, és ha a tanárnő szóba hozta az esetet, nyugodtan felelhettem: tudom, kérem, ezt mi már megbeszéltük otthon. Mi egyszerű, őszin­te embereknek születtünk, és annak neveltük a fiunkat, és ő megmaradt ilyennek. A sikerek és a kudarcok sem változtatták meg. Láttam, mennyit dolgozott azért, hogy sikeres legyen, a szorgalma repítette ilyen messzire. Nekem mégis az a fontos, hogy ugyanaz az őszinte, becsületes ember, aki volt, nem változott meg. Szereti a családját, következetesen neveli az unokáimat, tiszta szívű fiú - az pedig maga a csoda számunkra, hogy tavaly hazaköltöztek.” SEGÍTŐ KEZEK Százegy válo­gatottság­­­a múlt szombaton nem lett belőle több, mert Dibusz Dénes és Bogdán Ádám védett a horvátok elleni 1-1 során. Kér­désünk: hogyan látta a vendégek gólját kapusszem­mel, és beszélt-e a Liverpoolban nehéz időket megélő Bogdán­nal? „Mi, kapusok, mindig is pró­bálunk segíteni egymásnak, a múlt szombati meccs előtt pedig különösen jó közösségi munkát végeztünk - mondta Király Gábor. - A gól? Annyira éles volt a beadás, hogy Dénes sokat nem tehetett: ha ilyen­kor a védő beleér a labdába, öngól is lehet, ha a csatár, kiszolgál­tatott helyzetben vagy. Próbált átérni a másik oldalra, vetődött, de ott sokat nem tehetett. Ádám­­nak nagyon jót tett, hogy maga­biztosan lehúzta az első, kapu elé ívelt labdát, a végén pedig Luka Modric kelle­metlen lövését is szépen védte. Ami vele történt, a kapusok életének része, megtörtént mással is, a világ legjobb kapusai is hibáztak már. De nem most beszéltünk erről, kapcsolatban vagyunk, számít­hatunk egymásra a mindennapok­ban.” SZÜLETÉSNAPNegyven év, ezer védés NÉGY ÉVTIZED AZ ÜNNEPELT MÖGÖTT, és még az Eb hátravan: Király Gábor még mindig a gólvonalon áll Somogyi Zsolt. ■ Melyik a leghülyébb újság­írói kérdés? Nincs­ ilyen­­ nevetett Király Gábor, a 101-szeres válogatott kapus, aki ma ünnepli a negy­venedik születésnapját. ■ Már annak is örülök, hogy nem azt válaszolta: ez. Nem mondom, hogy nem ju­tott eszembe... ■ Csak azért kérdeztem, ne­hogy feltegyem azt a kérdést. Nézze, 1993-ban írtam alá az első profi szerződésem, azóta kaptam néhány kérdést. Az igaz, hogy amit hatszor elmondtam, és hetedszerre ugyanúgy meg­kérdezik, az nekem már nem annyira izgalmas, de megta­nultam, hogy valamiért a kér­dezőnek fontos lehet. Vagy a szurkolónak, mert végül is a vá­laszokat az olvasónak kell adni. És azt is tudom, nem biztos, hogy a kérdezőnek jutott eszé­be éppen most a szürke mac­kógatyával előhozakodni, ha­nem kiadta neki a szerkesztője, a főnöke, szóval megpróbálok készségesen válaszolni.­­ Ez jó hír. Külföldön sincs ez másképp. Németországban és aztán Angliában is minden ka­rácsonykor és húsvétkor megkérdezték: és ilyen­kor mi a szokás Magyar­­országon? Most hazatér­tünk, és karácsony előtt naponta vagy hat újság­tól kerestek meg: hogyan­­ ünnepel a Király csa- ■_­lád? Mint bármelyik másik. És most volt itt a húsvét... ■ No akkor, hogyan telt? ? Hosszú idő után kicsit olyan volt, mint gye­rekkoromban. Akkor az unokatestvérem­mel felültünk a bicik­lire, és végiglátogattuk a rokonságot. Most­­ ugyanez történt, csak már Matyi fiammal ül­tem fel a kerékpárra, és mentünk el a nagy­szülőkhöz, az anyóso­­mékhoz, az ismerősök­höz, így ez visszaidézte a nyolcvanas éveket, szóval köszönöm, nagyszerűen­ teltek el az ünnepek.­­ És - csakhogy feltegyem azt a kérdést, mint srác­korunkban ilyenkor a lakótelep sarkában­­ -mennyi pénzt si­­ke­rü­lt összegyűjteni a locsolko­­dással? Pénzt? Áh, tojásban, csokiban mértük a sikert. ■ Ha már szóba hozta, tudom, hogy a fia is a kapuban áll. Örülne, ha kapus lenne belőle? Az legyen, amit ő szeretne, én abban támogatom, semmit nem erőltetek, nem én tettem kötelezővé, hogy ha futballozni van kedve, csak a kapuba állhat be, ez az ő döntése. ■ Nyilván látta valahol... Persze, de mondom, nincs eb­ben kényszer. Legyen boldog, találja meg az örömet az élet­ben, és amit szívesen csinál, abban segítek neki, mint ahogy a lányomnak, Viktóriának is, természetesen. ■ Árulja el, miként éli meg, amikor a tizenkét éves kis­fiát látja a futballkapuban? Kapusként nézi, vagy inkább édesapaként szorít neki, eset­leg kívülállóként, a háttérből figyel, nehogy befolyásolja - vagy ezek összekeverednek az emberben? Apaként nyilván szurkolok neki, de leginkább kapusként figye­lem, és érdekes, noha gyerek még, kapusként nagyon is ko­molyan lehet vele szakmázni. Várjon, ezt se úgy képzelje, hogy lejön a pályáról, én meg nekiál­­lok elmagyarázni, hogy mit ho­gyan kellett volna - nem, ha ott vagyok, ő kérdezi, mit láttam, mi a véleményem. És mert min­dig megkérdezi, el kellett kezde­nem tényleg szakmai szemmel figyelni, és utána jókat beszél­getünk a meccsekről. ■ Viktória lánya hányadik osztályba jár? Három évvel idősebb, mint az öccse. ■ Értem, de én­ középisko­­lásként a negyedikbe alig jutottam el, bocsássa meg, hogy nehezen értelmezem, ha valaki tizenegyedikes... Én is bajban vagyok ezzel, azért kerültem ki a kérdését... Ráadá­sul Angliában és Németország­ban is más az iskolai rendszer, Viki Angliában már négyéve­sen úgynevezett előisko­­lába járt, szóval át kell gondolni, pontosan mi a helyzet. Király Gábor labdarúgóként és emberként is kiemelt helyet érdemel a magyar sportban FOTÓ: KONCZ GYÖRGY VÉLEMÉNYEK» SZARKA ÉGI" ZOLTÁN olimpiai bajnok kapus Csodálatos sportember és nagyszerű em­ber, akit kiskora óta ismerek. Szervezett formában nálam kezdte megtanulni a labdarúgás alapjait, már akkor profi men­talitású és gondolkodású játékos volt. Pályafutása példaértékű, szép, hogy újra az anyaegyesületében futballozik, és vé­déseivel segíti a Haladást. Nem volt olyan év, hogy ne gondolt volna rám a születés­napomon vagy a névnapomon, a Norvégia ellen sikerrel megvívott pótselejtező után pedig megkaptam tőle a mezét. BALASSA­rI PÉTER és a Haladás korábbi labdarúgója^^'* Együtt nőttem föl Gabival, s már egészen fia­talon a profizmus, az alázat, a szerénység jel­lemezte. Sok nagy csata részesei lehettünk, s bár én már befejeztem a labdarúgást, nem szakadtunk el egymástól, már csak azért sem, mert a gyermeke és én egy napon születtünk, ennélfogva ő az első, aki már reggel hatkor felköszönt. Fantasztikus pályafutás az övé, ezért díszpolgári címre javasoltam, amelyet Szombathely képviselő-testülete elfogadott. Abban maradtunk, a stadion avatásán kapja meg a város vezetőitől. HEGEDŰS PÉTER a Haladás korábbi kapusa Példakép lehet valamennyi fiatal számára. Bántott, hogy hazatért Angliából, mert még jó ideig légióskodhatott volna. Hiszem és re­mélem, hogy az Európa-bajnokság után sem szakad meg a pályafutása, és sokáig szerez még örömet a magyar labdarúgás híveinek, no meg a Haladás szurkolóinak. Büszke va­gyok rá, hogy ismerhetem. Gyerekkora óta ismerem Gábort, hiszen együtt futballoztam az édesapjával. Cuk­koltuk is, miután április elsején megszü­letett a fia. Jó volt, régen volt! Állandóan ott volt a pályán, lezavarni sem lehetett, pedig nagyon rendes gyerek volt. Sok­ra tartottuk, mert láttuk a labdarúgás iránti imádatát, alázatát, ám azt nem gondoltuk, hogy ilyen nagyszerű karriert futhat be. S még nincs is vége a pályafu­tásának! SZABÓ FERENC a Haladás korábbi csatára ..­­ A . O JÉL

Next