Nemzeti Sport, 2017. január (115. évfolyam, 1-30. szám)

2017-01-02 / 1. szám

labdarúgás JEGYZET BALLA­ ATTILA LÍRA Nemzeti sportágy­ abdarúgó-válogatottunk idén garantáltan nem szerepel világversenyen, sportolóink nem nyernek egyetlen olimpiai bajnoki címet sem. A portugáloknak esetleg ismét rúgha­tunk három gólt, de ez azért nem túl valószínű, és ha elveszíti csapatunk a márciusi lisszaboni vb-selejtezőt, számot kell vetnünk azzal, hogy nem jut ki a 2018-as világbajnokságra. Az előttünk álló esztendő, 2017 mégis a magyar sport kiemelkedő éve lehet. Nyáron megrendezhetjük minden idők legrangosabb hazai sportesemé­nyét, a vizes világbaj­nokságot, és ha olim­piai aranyat valóban nem is nyerhetünk, egy egész olimpiát igen: a NOB tagsága szeptember közepén Limában ítéli oda Bu­dapestnek, Párizsnak vagy Los Angelesnek a 2021-es nyári játékok rendezési jogát. Esélyünk a felbolydult, (m)értéket vesztett, békétlen világ és az abban legalább önvédelmi reflexeit őrző, viszonylag békés Magyarország kontrasztja miatt egyedi - nem túlzás, törté­nelmi. Ha elszalasztjuk, ebben a formában többé már nem tér vissza. Ha Európa hatásta­lanítja a saját magára rántott lőporos hordót - és ezzel Párizs vagy Berlin sokkal inkább lesz újra vonzó, mintsem taszító­­, azért nem, ha Magyarország is vele robban, azért nem. Ha élni akarunk e lehetőséggel, az előttünk álló nyolc és fél hónapban közvetve emberek százmillióit, közvetlenül a száz döntéshozót kell arról meggyőzni, hogy 2024-re Budapest a megfelelő választás. Nem feltétlenül az ide­ális - de az egyetlen reális, racionális. Ennek érdekében már az úszószövetség január 8-i közgyűlését az észnek, a morálnak, a belátás­nak szükséges uralnia. Fontos, hogy győztes és vesztes egyaránt méltósággal és mértékle­tességgel fogadja, ami rá méretik - ilyenkor mutatkozik meg, ki a sportember -, mert a tét sokkal nagyobb, mint holmi sportági kiskirályi, kiskakasi pozíció. A budapesti vizes világbajnokság és a 2024-es olimpiai pályázat a sport általános­ kereteit is szétfeszíti. Nemhogy országos,­ nemzeti ügy. A harmadik évezred elején a „haza a magasban” eszméje, a lelki nem­zetegyesítés leghatékonyabb és legfeleme­­lőbb eszköze. Aki tavaly júniusban Bordeaux vagy Marseille stadionjában reménytelenül küszködött a torkában dagadó gombóccal a világ színe elé három évtized után kifutó csapatunk, a 20-25 ezres magyar tábor, a Sepsiszentgyörgy és Dunaszerdahely feliratú zászlók láttán, annak 2017 újabb csodákat tartogathat. Ehhez azonban nem feltétlenül elegendő, ha a boldog új esztendőt csupán kívánjuk ma­gunknak, egymásnak. 2017 A MAGYAR SPORT KIEMEL­KEDŐ ÉVE LEHET. alaifi CIKKAJÁNLÓ KEDDI VENDÉG Erwin Koeman NB I-es tesztje A világ legerősebb bajnokságában dolgozik, de nincs rivaldafényben... Erwin Koeman, a ma­gyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya az ün­nepek alatt - a feszített Premier League-program mellett is - szánt időt a Nemzeti Sport kérdéseire, munkatársunknak adott exkluzív interjújában beszélt az öccsével, Rónálddal közös munkájáról, hogy milyen érzés számára testvére segítőjeként dolgozni az Ever­­ton sikereiért. Az 55 esztendős tréner elmondta azt is, milyen a kiskocsmákkal és óriási bevásárlóközpon­tokkal tarkított Liverpoolban élni, de természetesen a magyar futballról is szó esett - néhány kérdés erejéig teszteltük a tudását, vajon mennyire naprakész az NB I és a magyar válogatott eredményeit illetően. A keddi lapszámunkban megjelenő interjúnkból olvasóink azt is megtudhatják, miért nézte Erwin Koeman egy kis görög szigeten az Európa-bajnokság néhány mérkő­zését, és mikor járt legutóbb Budapesten. ZENE ÉS NŐK Az 1998-as győztes világbajnoki döntő emlékének és a braziloknak lőtt góljának sajátos módon állított emléket Emmanuel Petit 1999-ben, akkori kedvesével, Sophie Thalmann­­nal rögzített egy saját szerzeményű dalt, a hamar a feledés homályába merülő „Egy éve már..." című számot. A francia futballista rövidesen szerzőtársát is átadta a múltnak, 2000-ben Agathe de la Fontaine színésznőt vette feleségül, közös gyermekük is született, Zoe, a házasság azonban csak két évig tartott. Később a svájci Maria Servello lett a társa, Violet lányuk 2007-ben látta meg a napvilágot. CSILLAG PÉTER A magyar válogatott számára a 2016-os a három évtizede várt áttörés éve volt. Mit érzékelt kívülállóként a nagy magyar siker­­történetből? Lenyűgözött a csapat szereplése az­­ Európa-bajnokságon, jó volt nézni a játékát - mondta Emmanuel Petit a Nemzeti Sportnak adott telefonin­terjúban, amelyben az előre szabott, tízperces időkeretet sokszorosan túllépve osztotta meg velünk vélemé­nyét szakmai kérdésekről, és beszélt legféltettebb családi titkairól is. - Bevallom, korábban alig-alig ismertem a játékosait, nem voltak fókuszban. Ebben nyilván szerepet játszott az ön által említett, hosszú ideig tartó csendes időszak, és alighanem az is, hogy a magyar kluboknál, után­pótlás-nevelő akadémiáknál valamit elrontottak. A válogatott nyári teljesítménye kedvező tapasztalat, a három hármas magyar-portugál pedig a torna egyik legjobb meccse volt. Utólag elmondhatjuk, továbbju­tást érő két góljával talán aznap nyerte meg Cristiano Ronaldo az Aranylabdát is. Nemcsak Cristiano Ronaldo Eb-je volt ellentmondásos, hanem az egész portugál csapaté, amely az elődöntőig úgy jutott el, hogy rendes játékidőben egyetlen mérkőzést sem nyert meg. Ha azt kérdezik tőlem akkor, melyik a torna legjobb válogatott­­ja, semmi esetre sem mondtam volna a portu­­gált. Ugyanakkor tény, hogy végig nem szenvedett ve­reséget, még a döntőben sem, pedig a franciákat mindenki esélyesebbnek tartotta. Az Aranylabdáról egyébként nem szívesen beszélek. Miért nem? Mert vicc az egész. Marketingteszt, népszerűségi elismerés, amely csak a gólszerzőket, a statisztikákat uraló csatárokat díjazza. Igazságtalan, hogy a kapusoknak, hátvédeknek esélyük sincsen elnyerni. Ha rajtam múlna, posztonként osztanám. Már ha egyál­talán szükség van csapatsportban ilyen individualista versengésre. AMÍG A PÉNZ DIKTÁL, NE SZÁMÍTSUNK JÓRA A tendencia erősíti az Aranylab­­da körüli hisztériát: ha a saját­­ karrierjüket építgető, klub-­­­­ukhoz, társaikhoz, é­s edzőjükhöz alig kötődő labdarúgók felfogására gondolunk, a futball bizonyos szempontból egyéni sportág lett. Átalakult a játék, a futballisták ma sokkal önzőbbek. Az én időmben is szép pénzt kerestünk a futballal, de a klub, a csapat érdeke előbbre való volt. Amikor pályára léptünk, a győzelem vezérelt minket, nem pedig az, hogy a végén felvegyük a jussunkat. A bajok forrását odafent kell keresni, mostani hívása éppen­­ Svájcban talált, harmincpercnyire vagyok a FIFA zürichi központjától, ahonnan a min világ futballját irányítják. Amíg ott a pénz diktál, és nem érzik át a feladattal járó felelősséget, sok jóra nem számíthatunk. Néhány éve a mancheste­ri Soccerex fórumon arról beszélt, a pénz vámpírrá vál­toztatja a labdarúgás szereplőit, és úgy fogalmazott, az ember már nem az első, hanem az utolsó láncszeme a folyamatoknak. A helyzet pedig csak romlik. Ahogy az ázsiai piac rátelepszik a futballra, és ömlik a kínai pénz a sportágba, úgy kerülnek végképp veszélybe a hagyományos értékek, a játék nevelő, megtartó, társadalmi támaszt kínáló ereje. A pénz utat nyit a spekulációnak, a korrupciónak, és ami következik, beláthatatlan. Félek Őszinte vallomás a világbajnoktól: a francia aranygeneráció tagja, EMMANUEL PETIT A NEMZETI SPORT FŐMUNKATÁRSÁNAK nyíltan beszélt bátyja haláláról, a gyermekei iránt érzett aggodalmáról, az Aranylabda hazugságáról, Arsene Wenger night clubos tanácsáról, a magyar Eb-sikerről és arról, miért mondta, hogy 1998-ban a tornagyőztesek talán csak bábok voltak. Hová tűntek a kemény fiúk? az edzős­ödés­ét „Ha valaki edzőnek áll, vállalja, hogy száz szá­zalékban a munkájának szenteli az idejét, a családját háttérbe szorítja. Én nem érzem magamban ezt az ambíciót, szeretném a családomat boldognak tudni, látni a lányaimat felnőni.” „Játékosnak lenni nem csak annyit jelent, hogy felhúzod a mezt, és felmarkolod a pénzt. Tisztá­nak, bátornak kell lenned, példát kell mutatnod, úgy kell vi­selkedned a pályán, ahogyan az életben is. Tisztelned kell a munkádat.” „Amikor Angliába kerültem, nehéz volt az angolokkal játszani, mert akkor is hajtottak, ha öt nullás vesztésre álltak. Ma már nin­csenek ott kemény fiúk. Nem látok olyan játékosokat, mint John Tony, Rio Ferdinand vagy Steven Gerrard, akik úgy mentek ki a pályára, hogy mindenáron győzni akarnak.” Emmanuel Petit... A 3000* : A játék öröme: Emmanuel Petit az „élesebb" meccseken is megtalálta a boldogságot, pedig a 2000-es Eb-elődöntőn a portugál Rui Costa ellen nem lehetett könnyű uralni a labdát 2017. január 2., hétfő­n ma a nspport EGY MELEGÍTŐALSÓ, AMELY MINDENRE EMLÉKEZTETI... Mint önéletrajzából kiderül, pá­lyafutását kis híján derékba törte bátyja tragédiája, és csak titokban vezetett naplója adott erőt a foly­tatáshoz. Miként emlékszik vissza arra az időszakra? Azóta eltelt harminc év, de Olivier mindennap eszembe jut. Néhány napja a szüleimmel idéztük fel az emlékét, és bár ennyi idő után a fájdalom már nem olyan eleven, mint akkoriban, és nyugodtabban tudunk róla beszélni, az ő alakja még mindig meghatározza az életemet. A pályán esett össze, meccs közben, egy fejelés után. Utóbb a ha­lála ösztönzést adott: ha futballoztam, a játékban az ő örömét is éreztem, ha sikert értem el, helyette is büszkévé tettem a szüleimet. Tudtam, nekem küldetésem van. Nap mint nap úgy keltem fel, hogy határozott cél lebegett

Next