Nemzeti Sport, 2018. szeptember (116. évfolyam, 252-266. szám)

2018-09-17 / 253. szám

II • 2018. szeptember 17., hétfő • A Nemzeti Sport retrómelléklete Népsport r 1928—1929 — Weisz Árpád szombathelyi kudarc után jutott fel a csúcsra A Sabaria kiesett vele 1929-ben, a következő idényben csapatával megnyerte a Serie A első idényét... Hiánypótló cikkünk Weisz Árpád eddig nem dokumentált szombathelyi edzőségét igyekszik bemutatni egy az életét meghatározó fontos magánéletbeli epizóddal kiegészítve. Alig több mint öt éve fedezte fel a ha­zai sajtó Weisz Árpádot, és hirtelenjében megannyi életrajzi, sporttörténeti vagy elemző írás született az Ambrosianával (az olaszországi fasiszta uralom alatt az US Milanesével kényszerből fuzionáló Internazionale ideiglenesen viselte ezt a nevet­ 1930-ban bajnokságot nyerő tré­nerrel. Furcsa mód egyetlen cikk, könyv vagy internetes enciklopédia sem említi, hogy a Törekvés egykori labdarúgója az 1928-1929-es idényre a vidék legjobb együtteséhez, a magyar profi élvonal első két szezonjában egyaránt a negyedik he­lyen végző Sabariához szerződött. Az 1927-ben a bronzérmessel azonos pontszámmal végző, a dobogóról 1928-ban is csak egy ponttal lemaradó szombathelyi­ek szakvezető nélkül készültek az új évad­ra, miután Bányai Lajos az Újpest kispadjá­­ra ült le. Augusztus elején látott napvilágot a hír, hogy Viola József, a Juventus és Weisz Árpád, a hetedik helyen végző Internazi­onale edzője néhány napos szabadságra Budapestre érkezett, de felbukkanásukból még nem lehetett következtetni semmire. A sajtó több ismert névvel is „összeboronálta" a Sabariát, így Niesner Aladárnak, Schlosser Imrének és az abban az esztendőben még szövetségi kapitány Kiss Gyulának is oda­adta az edzői posztot. A Dunántúli Estlap szeptember 6-i száma cáfolta Schlosser jöve­telét, ugyanakkor közölte, hogy hamarosan eredményre vezetnek a vezetőség tárgyalá­sai, és felszáll a köd. A Nemzeti Sport egy nap múlva már meg is nevezte Weiszt mint lehetséges trénert, a szeptember 8-i Sport­hírlap pedig a következőkről számolt be: „A csapat ma reggel 8 órakor utazott el Szom­bathelyről. Bécsbe 12 óra felé érkeznek meg, ahol várni fogja őket Weisz Árpád, aki már a Sabaria trénerének tekinthető. Weisz Árpáddal ugyanis elvben már megálapodott a Sabaria vezetősége, és azért rendelte Bécsbe, hogy már ott együtt le­gyen a csapattal, amelyet elkísér Prágába." A sárga-kékek ugyanis a Spartával csaptak össze 9-en, és már túl voltak a nyitó bajnoki fordulóban a Vasastól el­szenvedett 2:1-es vereségen. A prágai fellépés miatt elhalasztották a Fradi elleni meccset, majd visszatérve Szombathelyre már a 32 éves Weisz tartotta az edzéseket a szeptember 16-i, Nemzeti FC elleni bajno­kira hangolva - a siker megint elmaradt, de a vezetőség szeptember 21-én szerződ­tette „Csilit", és aznap az igazgatóság és a játékosok társas vacsorán találkoztak a Sabaria Szálló télikertjében. Az együttes nevében Prém Móric és Pesovnik László tett ígéretet, hogy „visszaszerzik a csapat régi, dicsőségteljes pozícióját". Mit mondjunk, nem jártak sikerrel. Sor­jáztak a kudarcok, és mielőtt a Sabaria de­cember­­jén elutazott volna a végül négy hónaposra(!) nyúló kubai-mexikói-ameri­­kai túrára, egy győzelem, két döntetlen és hét(!) egygólos vereség állt a neve mellett. Furcsa, de a helyi napilap, a Vasvárme­gye legfeljebb egy-egy félmondat erejéig említette Weisz nevét szombathelyi tartóz­kodása alatt, ebből következően semmit sem tudunk meg róla, hogyan élt a nyugati végeken, tartotta-e a kapcsolatot a helyi zsi­dó közösséggel, milyen nehézségekkel küz­dött, mivel indokolta a sorozatos veresége­ket? Szinte bizton állítható, egyetlen nagy terjedelmű megnyilvánulása a magyar saj­tóban a túra kubai és mexikói szakaszának értékelését tartalmazó levele, amelyet 1929. március 17-én közölt a Budapesti Hírlap. Papírra vetett sorai kiváló stílusérzékről tesznek tanúbizonyságot, szakmai meg­látásait háttérbe szorítják a szép leírások, riportos beszámolók. Levelét a Pacific-Mis­­souri Company expresszvonatán körmölte, amikor a csapatot jóval megelőzve Mexi­kóból New York felé vette az irányt, hogy előkészítse a Giants elleni találkozót. A Vonatom kínos lassúsággal döcög át a mexikói sivatagon. A vidék egyetlen flórája a száradt levelű kaktuszfa, egyetlen állatja pe­dig a szamár. A szélrózsa minden irányából a kietlenség, a sivárság mered elő. Az egyébként is unalmas utazást szinte elviselhetetlenné te­szi a sirokkószerű szél, amely sűrű porfelhőbe burkolja a tájat" - szól a leírás, és jó érzéssel osztott meg egy a csapatnak címzett „bó­kot": „A Sabariának köszönhető, ha a jövőben nem cigányoknak, hanem egy kultúrnemzet fiainak fogják tekinteni honfitársainkat.” A túramenedzser, Forgách Antal azonban keményen bírálta Weiszt a Nemzeti Sport 1929. júliusi 7-i számában. Szerinte nagy hibát követett el a Sabaria, hogy (fegyelmi okok miatt) otthon hagyta a jobbösszekötő Mészáros Istvánt, és helyette az edzőt utaz­tatta ki, merthogy sokkal nagyobb szükség lett volna eggyel több labdarúgóra, mint a trénerre(!). „Egy ízben például olyan kije­lentést tett a többiek előtt, hogy nem is fontos a győzelem, holott tudvalevő, hogy minden túra anyagi sikere a csapat eredményeitől függ. Egyébként sem tudott a játékosokkal bánni, sőt még a szükségleteiből sem gondoskodott. ” Az 1929. március 28-án hazatérő együt­test nem zökkentette ki a négy hónapos távollét, ott folytatta a bajnokságban, ahol november legvégén abbahagyta - azaz sor­jáztak a vereségek, és már áprilisban a lel­ket és szeretetet is adni tudó Bányai Lajost sírták vissza (aki amúgy 1930-ban és 1931- ben bajnoki címig vezette az Újpestet...). A Pesti Hírlap halálos szorongattatásról írt, és sürgős változtatást tartott szükségesnek a tréningrendszerben - vagyis Weisz elkép­zeléseit megkérdőjelezte, és a csapat rossz morális állapotát, az egység és a vezér hiá­nyát is súlyos gondként említette fel. Tény, Weisznek nem volt könnyű dolga, mert már a túrától is a klub súlyos anyagi helyzetének „visszabillentését" várták, ám ettől még megesett vele a szégyen: a Saba­ria 12 ponttal az utolsó helyen ragadt, és ki­esett. „Csiliről" július 2-án adott hírt még a Vasvármegye, eszerint a „Sabaria volt trénere most már végleg megvált egyesületétől, és már el is utazott Szombathelyről, - ahol valójában mindössze öt hónapot töltött, alig több időt, mint a kalandos amerikai túrán. Ha­vasi ténykedése nem is párosult szakmai sikerrel, Szombathelyen talált rá élete párjára: a szeptember 29-i Vasvár­megye anyakönyvi hírei hat házasságról számolnak be, köztük arról, hogy Weisz Árpád feleségül vette Rechnitzer Ilonát. Az esküvőt szeptember 24-én tartották, de arról nincs ismeretünk, hogy vajon köl­csönös szerelmen alapult-e a frigy, vagy - ahogy a zsidó közösségekben gyakori volt - kiházasították a szegény lányt, aki Szom­bathelyen a Thököly utca 14. alatt lakott. A kereskedelmi segéd Rechnitzer Sámuel és Robitschek Malvina gyermeke, az ifjú férj­nél 12 évvel fiatalabb Ilona mindenesetre szerencsét hozott: a Milánóba visszatérő, az Ambrosiana kispadjára szerződtetett Weisz mindjárt el is nyerte együttesével a scudettót az egycsoportossá alakított olasz bajnokság, a tizennyolc résztvevős Serie A első, 1929-1930-as idényében - vagyis a feneketlen mélységből egyenesen a meny­­nyországba jutott. Bármilyen furcsa tehát, Szombathely lett az előszobája itáliai sike­reinek, így a Bolognával később szerzett két bajnoki címének is. Szabó Gábor Csili megpróbáltatásai Weisz Árpád (álló sor, jobbról a második) futballszerelésben a Sabaria játékosai között 1929. január végén Mexikóban fotók: savaria múzeum történettudományi osztály Csak elegánsan! - Weisz edző csípőre tett kézzel, a Sabaria kapusa, Weinhardt Ferenc (jobbra lent) társaival jégrémmel frissít­ gyerektársaságban Rokoni kapcsolatok 1943­ szeptember. Kissé borús időben gyülekezett a nézősereg szer­da délután, a remekbe szabott helsinki Olimpiai Stadion nézőterén hétközi sporteseményen csúcsszámba menő volt a csaknem 14 ezernyi közönség. Persze a nagy létesítménynek, amely egyébként 60 ezer néző befogadására készült, ez a tömeg meg sem kottyant. Meghatóan szép üdvözlést kapott a finn és a magyar futballválogatott. A finn szövetség elnöke, Frenckel őrnagy be­szédében hangsúlyozta, milyen kimond­hatatlanul boldogok, hogy a magyar testvérek a nehéz körülmények között sem riadtak vissza, eljöttek Helsinkibe, kiálltak a mérkőzésre, ez a legszebb jele a két nemzet rokoni kapcsolatainak. A közönség ütemesen kezdte kiáltani finn nyelven: „Isten hozott, magyar testvér!", majd magyarul is rázendítettek: „Huj, huj, hajrá!" De olyan hangosan és olyan pompás kiejtéssel, ahogyan legfeljebb az Üllői úton lehet hallani egy-egy hangula­tos válogatott mérkőzésen. Ezután Edwin Linkomies, finn mi­niszterelnök jelent meg a pályán. A magyar fiúkat Vághy Kálmán szövet­ségi kapitány mutatta be neki, azután ment tovább a játékvezetőkhöz, majd a finn játékosokhoz. Közben a közön­ség szinte önkívületben tombolt, és „Éljen!" kiáltásokat is hallani lehetett. A miniszterelnökön kívül más társa­dalmi és közéleti előkelőségek is végig­nézték a harmadik finn-magyar talál­kozót. A baráti hangulatú mérkőzésen a mieink 3:0-s győzelmet arattak. Voleszák Gábor Szép napból auschwitzi pokol Weisz Árpádnak ,és a szom­bathelyi Rechnitzer Ilonának két gyermeke született: Roberto 1930. július 7-én, Clara 1934. ok­tóber 2-án jött világra Milánóban. Mindkettejüket megkeresztelték, de sem ez, sem az édesapa há­rom olasz bajnoki címe nem adott „menlevelet": zsidó származásuk miatt 1938. október végén a család­főnek fel kellett állnia a Bologna kispadjáról, és 1939 januárjában elhagyták Itáliát; átmeneti pári­zsi tartózkodás után Hollandiá­ban, Dordrechtben telepedtek le, és Weisz a helyi csapatot edzette. 1942. augusztus 2-án tartóztat­ta le őket a Gestapo, a harmadik transzporttal, október 2-án vitték őket Auschwitzba, ahol Ilonát és a gyerekeket nem sokkal odaérke­­zésük után, 5-én meggyilkolták. Weisz Árpád a környéken mű­ködő munkatáborokban robotolt embertelen körülmények között, szervezete 1944. január 31-én adta fel a küzdelmet. Tragikus sorsazo­nosság, hogy esküvői tanúja, a ne­ves szombathelyi nőgyógyász, dr. Schwartz Bertalan és családja (fe­lesége, lánya, bankigazgató veje, két unokája) is Auschwitzban vé­gezte, 1944. augusztus 15-én.

Next