Nemzeti Sport, 2018. október (116. évfolyam, 282-296. szám)

2018-10-16 / 282. szám

nem­ielitsport 2016. október 16., kedd Labdarúgás - Nemzetek ligája 13 ó Szívek és pontok BODNÁR ZALÁN, TUMBÁSZ HÉDI (FOTÓ) jelenti Tallinnból A virágzó skandináv város képét mutató Tallinnban a futball egyelőre még nem az élet központi része, de néhány látványos siker HATALMAS ALKOTÓENERGIÁT szabadíthatna fel. N­ em volt kérdés, hogy ha hétfőn magyar futballszur­­kolókba akarunk botlani Tallinnban, akkor céltudatosan az óváros szívébe kell látogatnunk, ami persze nem esett nehezünk­re, lévén, hogy az­ észt főváros 1150-ben már bizonyítottan álló középkori magja csoda a maga nemében: hangulatában egyszerre idézi meg a többi egykori Hanza­­várost, továbbá Prágát, Zürichet, Dubrovnikot és még egy falatnyi Szentendrét is - és sejthetik, hogy varázsát az ősz színei és fényei sem tompítják. Nem is kellett csalódnunk: a ma­gyar válogatott melegítőfelsőjében nézelődő drukkereket láttunk a monumentális Nyevszkij-katedrá­­lisban, a főtéren Kádár Tamás ne­vével ellátott mezben ült valaki egy kávézó teraszán, fekete, Magyar­­ország feliratú kapucnis pulcsiban szelfiztek fiatalok a várhegy kilá­tóján. Utóbbiak sokakhoz hason­lóan Athénból érkeztek Tallinnba az újabb Nemzetek Ligája-mérkő­­zésre, ők épp Lettország fővárosát, Rigát ejtve útba, így miután hétfőn még arról számoltunk be, hogy Isz­tambul, München, Varsó, Helsinki irányából is érkeztek drukkerek (közvetlen repülőjárat nem köti össze Budapestet Tallinn­nal), így az a gyanúnk, hogy a világ ennyi pontjáról még soha nem gyűltek egy helyre a magyar válogatott hí­vei, még ha tudjuk is, hogy nemzeti csapatunknak a történelemben volt már delejesebb vonzereje is. „Ha rajtunk múlna, Magyar­­ország már világbajnok lenne - mondja az egyik szurkolói csoport középkorú tagja, majd gyorsan hoz­záteszi: - A Vasas pedig Bajnokok Ligája-győztes..." Nyolctagú a társaság, mindany­­nyiuk szíve az angyalföldi piros-ké­kekért dobog, és így együtt minden évben kiválasztanak egy idegenbeli válogatott meccset, amelyre elkísé­rik a csapatot. Igaz, a tallinni túrára azért jöhettek el, mert lemaradtak a U2 milánói koncertjéről, de nem bánták: a válogatottól várták a si­kerélményt, ha már - mint elismer­ték - az NB II-es Vasasban mosta­nában nem lehet sok örömük. Tallinnban nem csak az óváros elbűvölő, a település nagyon szépen rendben tartott, tiszta, a kikötőben - ahol a mérkőzés délelőttjén át­mozgató sétán vettek részt a ma­gyar játékosok - ringatózó hajók pedig újabb hangulati elemmel gazdagítják. Nyomokban is alig­­alig érződik a szovjet múlt öröksé­ge, sokkal inkább skandináv típusú nyugati nagyváros képét mutatja. A nagyon divatos „élhető város” kife­jezés valószínűleg Tallinnt látva fo­galmazódhatott meg az ötletgazda fejében. A függetlenségét 1991-ben kivívó, az Európai Unióhoz hazánk­kal együtt 2002-ben csatlakozó balti államban 2010 óta már az euró a fizetőeszköz, és minden jel szerint prosperál a gazdaság, amely az eu­rópai középmezőny élbolyához tar­tozik, az egy főre eső GDP-t tekintve is három hellyel Magyarország előtt áll a ranglistán. Minden adva lenne tehát ahhoz, hogy az országban virágzó sportélet legyen, az észtek mégsem jeles­kednek a sportokban. Az 1991-es függetlenné válás óta mindösz­­sze három olimpiai aranyérmet nyertek a nyári játékokon (mialatt Magyaror­szág ötvenhármat!), a futballválogatottjuk sohasem jutott még ki vi­lág- vagy Európa-bajnokságra, mi­ként a Bajnokok Ligája főtábláján sem szerepelt még soha észt klub­csapat. Ennek okait a helyi újságíró kollégákkal beszélgetve sem tudtuk tökéletesen megfejteni. Egyikük elmondása szerint a labdarúgás ugyan a legnépszerűbb sportág az országban, de mivel nincsenek eredmények (az észt válogatott je­lenleg a 98. helyet foglalja el a FIFA A nemzetisport.hu oldalunkra Pusztai Viola készített videót, és a tallinni kisfilmből kiderül, a szur­kolók az őszinte szavak miatt is kedvelik Marco Rossit, s ugyanitt az NL-meccsről szóló összefogla­lónkat is megtalálhatják olvasóink­ világranglistáján, és története során soha nem volt előrébb az 57. hely­nél), a sportkedvelők inkább olyan sportágak felé fordulnak, ahol si­kerélményekkel gazdagodhatnak. Ilyen mostanában a röplabda, egy­re népszerűbb a kosárlabda - bár az eredmények abban sem látvá­nyosak­­, Kaia Kanepi sikerei révén fellendülőben van a tenisz is (a 33 esztendős hölgy 2012-ben a leg­jobb tizenötben volt a világranglistán), és a téli sportágakban, legin­kább sífutásban is egyre gyakrabban lehet remény­kedni észt éremszerzésben. Hétfőn viszont az A. Le Coq Aréna futballeseményei ígérkeztek a leg­érdekesebbnek a helyi sportbarátok szemében, mi pedig a tallinniak iránt érzett minden rokonszenvünk elle­nére annak szurkolhattunk, hogy az eddig pont nélkül álló észt válogatott ne ellenünk induljon el a felfelé ve­zető úton. A szívünket itt hagytuk, de a pont­jainkat vinnénk köszönettel. A város gyönyörű, nem csoda, hogy a szurkolók szelfije meg­örökíti a vártornyot is Óváros, modern, műfüves pályák­, gyönyörű, fényben fürdő főtér: Tallinn a világ egyik legszebb (sport)városa Fotó: MLSZ/BARICSA GÁBOR A mérkőzés előtti séta ezúttal is szerepelt a válogatott keret programjában, a tallinni kikötőben járt a csapat nemzeti ."online www.nemzetisport.hu

Next