Nemzeti Sport, 2021. március (119. évfolyam, 73-88. szám)

2021-03-22 / 79. szám

BE * 2021. március 22., hétfő * A Nemzeti Sport retrómelléklete NeosporL DVÁNYI GYULA — Az első nagy magyar kardozó a mestert, Bialo Santellit is átalakította A mérföldkőnek számító millenniumi viadal hazai főszereplője hidat képezett a régi magyar vívórendszer és az új olasz iskola között. Nem vitás, korszakalkotó figura volt. Az élet bármely szegmensében, legyen az politika, tudomány, mű­vészet vagy sport, legérdekesebb, legizgalmasabb talán az az átmeneti időszak, amikor eldőlni látszik: ha­marosan új korszak köszönt be, új irányt vesznek a folyamatok, új felfo­gás kezd érvényesülni, új technikák visznek előre, új stílus rajzolódik ki. A rövid átmeneti órák meghatározó figurái egyik lábukkal még a múlt talaján állnak, a másikkal már a jövő országútára lépnek, s miután külde­tésüket teljesítették, alakjuk fokoza­tosan elhomályosul. Ők „csak" len­dületet adnak, de az új idők tempóját már nem ők diktálják. Ilyesféle férfi volt Iványi Gyula. A híres vívómester, Gerentsér László teljes oldalon emlékezett meg a Nemzeti Sport 1920. december 17-i számában a tizenegy nappal korábban szívbénulás következtében elhunyt néhai kiváló kardforgatóról: „A ré­gebbi vívóvilágnak az emlékezetből kive­sző alakja volt, akiről az újabb generáció már alig tudott." Holott a sportág, ezen belül is a kard korszakalkotó képvise­lőjéről beszélünk: „Szereplése vívásunk átalakulási korszakába esik és­­ mintegy összekötő kapocs szerepel a régi magyar vívórendszer és a milánói Radaelli mester által felépített új olasz iskola között." Ki más jutna ezen a ponton mindenkinek az eszébe, mint Italo Santelli, aki a Ma­gyar Athlétikai Club (MAC) által 1896 májusában szervezett millenniumi nemzetközi viadalon - a vívómesterek között - szerzett elsőségét követően néhány hónappal Budapesten kezdett dolgozni, és megannyi kiválóság ok­tatásával járult hozzá a magyar kard hamarosan beköszöntő több évtizedes uralmához. Na de Iványiról nemigen beszélnek. Pedig lenne rá ok. Az 1880-as évek közepén (valószí­nűleg 1884-ben) kezdett a vívással foglalkozni a magyar mestergárda híres tagja, Halász Zsiga irányítása alatt. Nagy szorgalommal, akkurá­tusan, lelkiismeretesen tette a dolgát, de semmiféle tehetséget nem árult el - azaz nem látták benne a jövő bajno­kát. A nagy ugrás ideje 1894, ebben az évben hirtelen felgyorsult a fejlő­dése, amelynek erőteljes lökést adott olaszországi tapasztalatszerzése­ .Ve­lencében, sőt Milánóban is vívott, ez utóbbi városban pedig nem mással, mint Radaelli egyik kiváló mestertanítványá­val, Rossival, vagy legalábbis annak sze­me láttára és dicsérete mellett másokkal." Ebből is kitűnik (amit Dávid Sán­dor is megállapít 1988-ban megjelent „Arany évtizedek - A magyar vívás tör­­ ös­ ténete" című könyvében), hogy már a mérföldkőként emlegetett millenniu­mi viadal előtt szembesült egymás­sal a két stílus, nem 1896 májusában kapott hirtelen mindenki a fejéhez, hogy érdemes lenne ezt-azt átvenni az itáliai rendszerből. Első kiugró sikerét a MAC által 1895. május 12-13-án megrendezett első országos vívóversenyen aratta az akkor 31 éves Iványi, a mezőnyben feltűntek a Monarchia közös hadse­regének tisztjei is, akik a bécsújhelyi katonai iskolában egy ideje már olasz rendszerben treníroztak. A Vigadó nagytermében helyet foglaló nézők (köztük a kor ünnepelt színésznő­je, Jászai Mari) tanúi lehettek az első nagy magyar kardozó menetelésének, tudniillik Iványi a nyitó napi verseny­vívásban mind az öt asszóját meg­nyerte, és egyszer sem kapott egynél több találatot. A másnapi küzdel­mekről pedig így írt a Herkules: „Az amatőr kardvívók döntő küzdelmében, amelynél az adott vagy kapott voltokat nem vették tekintetbe, hanem csak a vívó képességét, a zsűri egyhangúlag Iványi Gyulát mondta ki győztesnek." Kevéssé ismert, hogy Iványi egyesületen kí­vüliként villogott, és röviddel e nagy sikerét követően lépett be a MAC-ba. Még mielőtt a millenniumi ver­seny részleteibe bocsátkoznánk, egy háttérbe szoruló, annál érdekesebb epizóddal is hadd hozakodjunk elő. Az 1893-ban Bécsben letelepedő ne­ves olasz vívómester, Luigi Barbasetti 1896 januárjában Budapestre érkezett feleségével, és a MAC kezdeménye­­ ­­­ neve­ zésére összemérte tudását több ismert magyar fegyverforgatóéval. Előbb tőrművészetét mutatta be, majd kezé­be vette a kardot és asszózott Arlow Gusztáv vívómesterrel, valamint Fery Oszkárral és Balogh Bódoggal. Ek­kor következett Iványi, és tudósítása legörömtelibb fejezetét a következő latin idézettel vezette be a Sportvi­lág: „Sed nunc venio ad fortissimum vi­­rum", vagyis „Most térek rá a legerősebb férfiúra". (A Kr. e. I. évszázadban élt történetíró, Cornelius Nepos ezekkel a szavakkal kezdi Datamesről, a nagy perzsa hadvezérről írt életrajzát). S hogy mit tett a legerősebb férfiú? „Az olasz mester gyorsasága és tigris­ugrásaival szemben Iványi kitűnő iskolája fölényt biztosított neki, meglepő szépen adott be Iványi három belső kézelővá­gást, ami oly gyors támadóval szemben, mint Barbasetti, csaknem hihetetlennek tűnik fel" - számolt be a bravúrról a Sportvilág munkatársa. Vagyis Halász Zsiga tanítványától lehetett várni, hogy az 1896. május 14. és 20. között esedékes nemzetközi vívóvi­adalon kivághatja a rezet a többek között megannyi olaszt felvonultató mezőnyben. A magyar vívásban for­dulópontot jelentő, rendkívüli érdek­lődéssel kísért, a különböző stílusok összeütközését hozó, olasz sikerekkel végződő, nagy tanulságokkal szolgá­ló eseményt tökéletesen rendezte meg a MAC, ugyanakkor a zsűri döntései rengeteg vitát generáltak. Az amatőr kardozók 72 tagú társaságában Iványi az utolsó stációig jutott, a fináléban az olasz Santi Ceccherinivel ütközött meg. Párharcukat is rengeteg morgo­­lódás, felháborodás kísérte, a firenzei vetélytárs vezetésénél (a Pesti Napló szerint 1:2-nél) például egy jól látható Iványi-oldalvágást „felejtett el" érzé­kelni a zsűri, ellenben az erre válaszo­ló Ceccherini fejvágását megítélték. Annyira felizzott a hangulat, hogy a zsűri felfüggesztette az asszót, majd éjszaka összeült, és kihozta győztes­nek az olaszt. A mesterek között Italo Santelli dia­dalmaskodott, s oly mértékben lenyű­gözte a MAC elöljáróit, hogy rövid tárgyalás után megnyerték a klubnak. 1896 szeptemberétől el is kezdte áldá­sos magyarországi tevékenységét. Erre Halász Zsiga sértettségében otthagyta a MAC-ot, Iványi meg rálépett az olasz ösvényre. De - ahogy Gerentsér László írja - nem vette át teljesen az itáliai rend­szert, hanem hozzáigazította a magyar vérmérséklethez. .Vele és benne alakult ki az új magyar iskola, amelyet méltán lehet újra magyarnak nevezni, s amely ismét vis­­­szanyerte hegemóniáját a kardvívás terén az egész világon - vetette papírra 1920-ban Gerentsér. - Iványi nagyszerűen védett, szinte érinthetetlen volt, kitűnően vágott elő, pompásan alkalmazta a feltartó szúráso­kat, tempója elsőrendű és lábai gyorsak vol­tak, mint a puskagolyó. Nagy egyéniségét legjobban j­ellemzi, hogy magára mesterére, Santellire is erős befolyást gyakorolt, és rész­ben átalakította őt." Iványi és mestere rengeteg bemuta­tón asszózott egymással, például 1900 májusában Pécsett tőrrel és karddal is megvívtak, ám ennél érdekesebb, hogy mindketten szerepeltek a zűrzavarosan (vagy inkább sehogy...), a világkiállí­tás mellékeseményeként megrendezett párizsi olimpián. A Mars-mezőn felépí­tett központi épületben Santelli máso­dik lett a kardvívómesterek között, az első magyar olimpiai vívóéremre mél­tán esélyes Iványi pedig ötödikként végzett az amatőrök mezőnyében. Az érem elszalasztásában nagy szerepet játszottak a minősíthetetlenül elfogult francia bírók, a zsűri magyar és osztrák delegáltja, Krasznay Ferenc és Luigi Barbasetti például tiltakozásul vissza­lépett megbízatásától. Az olimpia után - vélhetően némi keserű szájízzel - Iványi felhagyott a versenyzéssel, ám egészen 1919-ig el­járt Santelli vívótermébe, és zsűritag­ként is szerepet vállalt. Az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár ügyvezető igazgatója, a magyar kard korszakváltó és -alkotó egyénisége több hónapi betegeskedés után 1920. december 6-án, 56 évesen hunyt el. Sz­ cibé Gábor Iványi Gyulának (balra) mestere, Halász Zsiga magyaráz­atalo Santelli szerződtetése miatt a megsértődő Halász 18%-ban elhagyta a MAC-ot Kibabráltak vele a millenniumi verseny döntőjében „Kölcsönös szeretetünk által­. Első és egyetlen munkahelyén, az Egyesült Budapesti Fővárosi Takarék­pénztárnál 1883-tól dolgozott Iványi Gyula, és szép lassan lépegetett felfelé a ranglétrán: 1894-ben a terézvárosi fiókintézet vezetője, 1903-ban a cégköz­pontban ellenőr, 1904-től aligazgató, 1911-től az igazgatók egyike. Felesé­gével, Iványi Irmával (1917-ben elhunyt) 1888-ban házasodtak össze, négy gyermeket (Mária, Margit, Rózsika, Gyula) neveltek. Örökösödési szerző­désükben többek között ez állt: „Vezéreltetve kölcsönös szeretetünk által és hogy egymásnak feltétlen bizalmunkról is tanúsítást tegyünk, ezennel egymást kölcsönösen halálunk esetére összes bárminemű, tehát akár ingó és ingatlan vagyonunkra nézve, akárhonnét származott az légyen, és akár­mi című volna, ezennel korlátlan rendelkezési joggal kizárólagos egyetemi örökösnek kirendeljük, úgy, hogy alulírottak egyikének korábbi kimúlása esetén egész vagyona a túlélő hitvesre szálljon." Szervezett ifik 190b. január. Az Ifjúsági Labda­rúgók Szövetségének megalakulása az ifjúsági csapatok között teljes át­alakulást idézett elő. Azelőtt az egyes ifjúsági egyletek és csapatok egymást alig ismerve, teljesen önállóan dol­goztak minden különösebb szervezet nélkül. Itt-ott játszottak egymás ellen, a győztes magába szívta a legyőzött csapat legjobbjait, hogy egy bekö­vetkezendő vereségénél viszont ő is továbbadja őket. Az 1904. évre kiírták az ifjúsági labdarúgó-bajnokságot, amelyre 13 egylet nevezett. A küzdők sorá­ból részben a rossz vezetés, rész­ben a belviszályok miatt kidőlt ugyan 5-6 egylet, egészben véve azonban a mérkőzések a várako­zásnak megfeleltek, mert mindvé­gig erős és érdekfeszítő küzdelme­ket hoztak. Az első bajnokságot a Budapes­ti Sport Egylet (azelőtt BS Ifjak) nyerte el 42 ponttal. Győzelmét jól kiérdemelte. Már tavasszal is, de különösen az ősszel határozott fölénnyel nyerte mérkőzéseit. Si­kereit főleg csatársora határozott, erélyes játékának köszönheti. A csapat tagjai a következők vol­tak: Orsolyák - Yan-Beck, Erdé­lyi - Szednicsek I, Szednicsek II, Lengyel - Endr, Horváth, Bittner, Marossy, Buzássy. Tartalék: Cseh és Csonka. Kitűntek: Szednicsek II,­­Marossy, Horváth és Bittner. Az egylet vezetése közül eleinte Ma­rossy később főleg Szednicsek J. szerzett érdemeket, miben a Kiss testvérek is osztozkodtak. Második helyre a Megyeri Labda­rúgó Csapat került, harmadik helyre pedig a Lipótvárosi Torna Egylet. v

Next