Nemzeti Társalkodó, 1834. január-június (1-26. szám)
1834-04-01 / 14. szám
m 218 . látnok. Példákkal nyilvánosabban tanulunk. Csokonai Vitéz Mihály, Kis Faludy Sándor és Berzsenyi Dániel, T. Herepei Károly úr helyes megjegyzése szerént is (N. T. 1832. 9. 10. szám) az utóbb idők jelesb költőji nálunk. Érdemlett tisztelet a’ többieknek is; de Vitézből még mi válhat vala, ebből a’sok hangú magyar Anakreonbúl ? A’ szerelmek nyájas fülemiléjét melyik újj világi kanári vagy papagáj dúlja ki ? ’S a’ somogyi Pindár ódáji nem mérkezhetnek é a’ halhatatlan Horátzéival ? és több évekkel ezelőtt nem aljasítá é le Vitézt egy bírálat köznépi ( pöbelhaft) költőnek. A’ sümegi édesen érzelgő helyett (ha tán halgatásra bírja is a’felvont tollakat enyelgő bájjá) hány szajkó nem trombitáltatik ? ’s a’ fontos Berzsenyi elleni berzenkedéseket csak most olvasom, érzékenyül olvasóm a’ k. h. esméretek tárából. Munkái nyomán barátságát vadászó baráti kéztől vevék az álsebet a’ derék férjei ’s versei. Ama szép jövendő fényes táblájára nem vetnek előre árnyéklatot az ily setét pecsétek?! — Vitézt ugyan mindjárt akkor kimentek egy baráti kéz hűséges vonásai; kitisztiták a’közvélekedés hatalmas érzetei, ’s ez a’ Somogyi írónak is vigasztalója leend , míg magyar ’s versei élnek. Rég, ’s ma is olvasgatok ; de engedelemmel legyen kijelentve, egy báj Lilla, énekese , remete; a’ Sümeg vidéki érzelgő tűztelte Regék , Szerelmek ; ’s főként emez utolsónak egy Ódája, csak egy Barátihoz írt Ódája ’sat. a’ jelen minden szellem