Társalkodó, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)
1845-07-24 / 59. szám
aktus«» 594. szám Pest, julius 24kén 1845 Népiül vetődési vázlat. Egyetlen közös adománya az emberiségnek, melly szüntelen felhordja természetiségét,azon önkéntes működési hajlam, melly egyedül kölcsönöz az emberi léleknek fenséget, magasra állandó az állatok serege fölött.És e’hajlam az,mellytől élőlény meg nem fosztathatik — ez olly egyformasággal osztatott ki az emberek között, hogy ezt sem önkény sem zsarnokság elfojtani nem , hanem aljasan bár , de mind a’ mellett csak kifejteni képes. Nem kívánok párvonalt huzni egy éjszaki sark ridegség honába élő család tagjai—és mivelt világunk salonjaiban illatos legszárnyain röpkedő pompás , ’s legizletesb külsejű lénynek miveltsége között, nem sorolom amazoknak a’ természettől megtagadt úgyszólván pótolhatlan hiányait, sem ezeknek túlzott, szinte az elfajultságig feszített gyöngeségeit elő, hanem áttérek, mint fő czélomra hazánknak rendszeretlen nevelésmódjára. Kinosan jajdul föl az érző kebel, ha virányos tereire tekint szép hazánknak, ’s hol Kárpát bérczei tornyosulnak, hol regényes árnyba ringatva él egy roppant népcsoport. Hiszem ők boldogok ez árnyban, mellynek regényessége fris leget ’s hüves sziklahát aljából jó hideg vizet nyújt tápul, —és ha megéhezik szomja enyhítése után,— mit mivel? Van egy szere e’ táj lakosainak, melly az éhséget szokta némileg pótolni, ’s ez a’ kábitó’s emberi érzést elnyomó pályinkaital , mellytől hoszszas mámorba süllyedve, feledi rendeltetését, feledi éhségének okait — mert mámora tetőpontjára jutva úgyszólván barommá aljasult, ’s ez addig tartómig átpárolgott veleje nem képes jobb létről gondoskodni. És ez a’boldog Kárpát vidéke vok minő szép az daczára is a’ benne inségeskedő nyomornak,mellynek főleg most majd minden lépten tanuji vagyunk. És mi által lehetne e’nép közt olly magvakat elszórni, mellynek kikelte szép virulás kedves illatját lengetné méhlepte bérczei fölött ? Régen szóba vétetett a’ népnevelés, ’s bölcs argumentumokkal támogatva, kifejtetett annak legüdvösb hatása egy nemzetre. De mit ér a’szép szó ? mit ér az éhezőnek, ha éhséget rajzolva ebbe megkívánod utaltatni vele az eledel jótékony hatását. Mit ér az elvadult embernek, ha azt kérded tőle,miért olly durva?—ha szelíden mosolygni nem tud’s vad kaczajjal fejti csodálkozását kérdéseden — de mit is mondjon? ha te,kinek a’sors módot és alkalmat adott tested miveltségére—mialatt szíved jéggé hidegült—nem nyújtasz neki segélyt’s nem mondod: igy szánts, igy vess, igy boronálj, és csak akkor fogsz sikerrel aratni. Nem tanácslod neki a’ hideg vizivást ’s a’ lelket elölő pályinkafőzés elfojtását; mert magad emeled pályinka- gépeidet barommá aljasitandó a’ népet, hogy nyögjön zsarnok parancstól embertelen járom alatt. Mert végre nem mondod nekik ’s módot nem nyújtasz , hogy tanuljanak egy miveit nyelvet,tanulják édes hazád nyelvét, mi fölvilágositná a’ ha másst körültök ’s éber lelket nyújtana, — ’s kiragadná a’ hoszszan szunnyadótt lethargicus álom karjai közül, és a’ hoszszas tétlen pangás után sikeres munkára erőt nyújtana karjainak. Soha senki sem mondá : tanuld meg tenjavad ’s boldogulásodra hazád nyelvét, ’s mig keblén varázs erő rokonszenvi lángot gyújtva — ömlik el, az őt magához emelő ’s oktató nemzet nevét megfogja kedvelni sorsa javulása miatti hálából is ’s így tettleg tanulja meg szeretni őt boldogító szép hazáját. Történt hazánkban e’ folyó év tized alatt sok jeles alapítvány tanítói székek tekintetében , sőt még falusi tanítók képeztetésökre is nyittattak iskolák , mellyek szent czélja feltetlen, hogy idővel a’ hazára viradás derűjét ne áraszsza, főleg ha kivántató arányban és módon szaporittatnak ezek a’ haza ’s népmivelődés szükségeihez. Ha majd a’ létezők üdvös sikeréről biztosítva vagyunk, miért pangjunk dologtalan a’ terv ’s foganatba vett népnevelés sikerének megéréseig ? miért hagyjuk a’jelen fonák állásban falusi iskoláinkat? ’s miért ne cserélnék föl néptanítóinkat, kik orosz, oláh, vagy német nyelvet árasztanak, az a’ nélkül is e’ nyelvet már ismerő nép között — olly egyedekkel, kik olly modorban ’s olly szabályok szerint tanítnák a’ magyar nyelvet, hogy az sem elferdítve, sem az oktatók hanyagsága által megutáltatva semmi esetre ne legyen a’ tanuló gyermekektől a’ nélkül, hogy a’ más hangú nyelvek iránt legkisebb ellenszenvet is tanúsítsunk. Hogy hazánkban vannak olly alapítványok népiskolákra, mellyek egyedül magyar nyelv-terjesztésre tétettek — ’s daczára a’ szégyen ’s gyalázatnak mind a’ mellett is — az alapitó halála után e’ szent törekvés az által gátoltatik, hogy az illy helyeken nem a’ magyar nyelv, hanem az intézetek örökösének kedvelt zagyvaságaik taníttatnak, ez káros és fájdalmas. — Ebben bizonyos vagyok; mert sajnálattal látom szülőföldemen illy aljas önkény uralkodását,melly nem gondolva nemzettel, nem hazával,nem boldogsággal,zsarnokul tiporja anynyi ezernek dús reményeit. És mit miveljen — kérdem végre — a’ pór ? kinek mondod : tanulj egy mivelt nyelvet ’s a’ kiejtés simasága’s az ezen merített oktatás után kebled lágyulni fog , lelked csinosulni, tanuld szeretni szülőföldedet, ’s a’ téged nyelve által tanilni boldogítni akaró nemzetet, mondd mit miveljen ő, ha te hanyag valál tespedésnek engedni a’ különben munkás testet? oltsd belé a’ honszeretet ’s nyelv iránti rokonszenv csiráját oktatás czélszerű felvilágosítás által. Ő ébredni fog a’ raivelődés meglepő hatályától hoszszu álmából,’s az első ima, mellyet nemzete nyelvén küldend istenéhez,hála lesz a’józan miveltségért, mellyel óta’hazához lánczoltad. Lám Vilmos: Nemzeti színház. III. Az imperatorok korában Róma nagy férfijainak majd legjelesbike, egyik barátja — volt proconsul, által arra kéreték : vállalná a’ védelmet magára , ha ez utóbbi (a’ volt proconsul) ellen megvesztegetés miatti bűnvád emeltetnék; — a’ tapasztalt és nagy jártasságú férfiú késznek nyilatkozék remegő barátja kérelmeinek engedve, vád esetében a’szószék elfoglalása , ’s az emelkedő vádak megczáfolása ’s viszszaigazitására. Nem sokára ezen eset elkövetkezék azon nem várt körülmény kíséretében, miszerint a’ bepanasztott fél első remegése közben közhelyen oda nyilatkozék , hogy ő proconsulsága egész ideje alatt apró ajándékoknál egyebet nem fogadott el. Meg kell itt jegyeznünk , miszerint Romában törvény volt, melly tiltá, hogy a’ tartományok kormányzóji bármi szin alatt ajándékot elfogadjanak ; ’s azt sem szabad felednünk,miszerint Roma nem azért hozá törvényeit, hogy azok meg ne tartassanak, vagy ha meg nem tartattak , a’végrehajtó hatalom erélytelensége miatt irott malaszttá avuljanak. Illy körülmények által csakugyan szorult helyzetbe jött mind a’ vádlott, mind derék védője ; ’s ez utóbbi következő trilemmába látta magát sproglyázva : tagadjam a’ tényt ? (hogy t. i. a’ vádlott ajándékot fogadott el) — ez által bűnné bélyegzem a’bevallott lépést, melly sokak által még eddig legföljebb is hibául tekintetik.— Bocsánatért esedezzem védenczem számára ? — ezzel egyenesen nyakára hágnék, mert bevallani, hogy bocsánatra szorult, annyit tenne,mint vétkét elismerni. — Vagy tettét egyenesen jogszerűnek mondjam, ’s illyenné tételére minden lehető okot fölhordjak ? — ez által ki nem kerülhetném magára részéről az „arczátlan“ pirító czimet. — ’S ki hinné , ezen hármas karózat ellenére az ügyes férfiú a’ nélkül , hogy a’ proconsul hivatal viseléséből meritett vádpontot tagadná , vagy igaznak ismerné, avagy végre a’ pro