Nemzeti Ujság, 1848. január-április (42. évfolyam, 618-687. szám), Nemzeti, 1848. május-június (42. évfolyam, 1-43. szám)

1848-03-31 / 669. szám

669. szám 1848. Előfizetési díj félévre helyben boríték nélkül házhoz küldve 5 ft, borítékkal 6 frt, postán hetenkint kétszer küldve 6 frt 24 kr, négyszer küldve pedig 7 frt 12 kr ezüst pénzben. Megjelenik minden kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap egyegy év. Lapunk mindennemű hirdetményeket fölvesz-Egyegy hasáb-sorért apró betűkkel öt ezüst kr. számittatik. Negyvenkettedik év. NEMZETI UVMI Alapitá KULTSÁR ISTVÁN, kiadja Özvegye. £2SSH&xku* Péntek mart. 34. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál s helyben a szerkesztőségnél Zoltikért utcza 488. szám alatt földszint a hivatalban. Tisztán írott czimeket kérünk. Levelek a szerkesztőségnek czimzendők. Bérmentetlen leveleket csak rendes levelezőinktől fogadunk el. Névaláírás nélküli idegen kezektől hozzánk küldött tudósításokat semmi esetre sem közlendőnk. TARTALOM. Magyarország és Erdély. A Pesti Hírlapnak baráti értesítésül. — Fontos körülmény e kritikus időkben. — Központi választmány gyűlés. — Pesti mozgalmak. — Országgyülési közlemények. (Kerületi ülések mart. 26án reggel s délután, mart. 27én délelőtt és délután.) — Törvényhatósági tudósítások. Csongrádból (közgyűlés.) — Vidéki hírek. Egerből. Hirdetések. MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY. Pest, martius 30-án. A P. Hírlapnak baráti értesítésül. A P. Hírlap 667ki számunkban adott „indítvány“ czimü kis czikkecskénkre, czáfolatot irt tegnapi számában. A czáfolat hajdani szabású keserű polémia. Polémia épen ama laptól, melly harmadnap előtt körülbelül azt irta, miszerint csak az menthet meg bennünket az anarchiától, ha minden elvtaglalás s minden politikai szinárnyéklat hallgat, és az önföntartás ösztönénél fogva mindnyájan egyesülünk, hitelt s befolyást szerezni ama népszerű elemekből alakult ministeriumnak,melly egyedül képes constituálni az uj viszonyokat, s béke iaján életté emelni a forradalom diadalát. E polémia illy körülmények közt az okosság s következetesség elvén túl barangoló villany tűnik föl a tiszta kék égből. Mint villanyban lenni szokott, nincs szándék, nincs akarat benne, s tehát nincs ártani való akarat sem; azonban figyelmeztetve tisztelt laptáratinkat, hogy mostani viszonyaink közt a dörgések sóktelenítések, a recriminatiok s gyanusitások csak amúgy szokásból s a régi slendrian szerint amúgy fatalistice— hogy legyen lárma, legyen polémia, épen nincsnek a maga rendén— szükség némellyekre barátilag s jóakarólag nyilatkoznunk. Az imputatiok rövid sommája ez. Hogy mi a nemzetnek hajdan csak a nemességet tekintek; hogy figyelmeztetek a parlamenti kormány veszélyeire; hogy mint conservativek feküdtünk le, s mint radicalok ébredtünk föl; hogy visszatérni szándékolunk régi politikánkhoz; hogy az egyenlőség elvét nem akarjuk elfogadni, mert most is különbséget teszünk a nemesség s nem nemesség közt; hogy a reformok nem a nemesség engedményei; hogy az alsó nemesség közelebbi időkben elkövetett kiváltságos garázdálkodásait jutalmazni nem lehet. Egy egész légiója a legkeserűbb eliminatióknak, mellyeknél az álalános uralkodó eszme körülbelül az, mintha mi még sokkal ostobábbak lennénk, mint roszak. Ezt pedig tisztelt kollegánk is aligha hiszi.— Igen is, nekünk ép olly ostobáknak kellene lennünk, ha folytatni kívánhatnék régi politikánkat e hó teke után, mint bizony nem lenne okos tisztelt laptársunk politikája sem, ha abban a régihez képest változást nem idézett volna elő a forradalom. Mi rekriminálni nem fogunk. Egész átalánosságban maradunk. A magyar kormány függetlenné tételét követeltük már két év előtt, vagyis előbb még, mint akár tisztelt laptársunk, akár más politikai lap e honban. Azóta is, igenis, száz éven át mindig szorgalmaztuk azt.... Az eseményekben hazánk istene nyilatkozott. Megnyertük a kormány függetlenségével a haza függetlenségét, a tiszta népképviselet alapjára fektetendő parlamenti kormány felelősséget. Ezt mind megnyertük kevés napok alatt!.... Mérhetlen kincs, mellynek számításánál hazafi szivünk örömittasságában ép annyira szédülünk, mint a P. Hírlap. Szédültünk mindnyájan, mint szédül a koldus, ki alamizsnáikért, s isten hatalmas keze egy perez alatt a világ összes kincsével ajándékozta meg. — Amit nyertünk, az szivünk legtitkosabb andalgása lehető, de nyíltan ezt senki közülünk nem kérte, nem követelte. Ezzel megáldatva az ártól, hol van, hol él azon oktalan, ki ma is azon alamisznát kérő rimánkodó politikát csinálná mint azelölt, a midőn most már isten sem teheti, hogy meg nem adatva legyen az, mi megadatott; isten sem teheti, hogy alkalmazni s élvezni ne induljunk azt, mi van, hanem hogy e helyett, most is csak sóvárogjunk azután,amink már van. Ez a mi változott politikai irániunknak philosophiája, mint szinte ez philosophiája laptársunk változott iránya politikai terjedelmének is.... A eliminatio most legszelídebben szólva nagyon okosus foglalkozás, a midőn egyesülni a czélra , fáradni, munkálni, kincsünket alkalmazni az életre, sőt új életet teremteni, s annak teremtésében egymást és az első hazai jogos népies nemzeties hatalmat környezni: ez a föladat uraim ! Mutasson nekünk a Pesti Hírlap közel 1500 számán keresztül csak egy sort, mellyban a nemesség megszüntetését, és azon egyenlősági elvet indítványozta s követelte volna, mellyel most a forradalom adusa egy olcső manifestatio által kivívott__ Itt nincs semmit egymásnak szemünkre vetni....... Az igaz csak annyi, hogy a forradalom mindkettőnket keresztülszökött nagyszerű eredményével. A másik, mi igaz, az, hogy egy kissé nagyon is absurd dolog épen a „Nemzeti“-től várni, vagy követelni azon nemzetietlenséget, hogy ő legyen az, ki el ne fogadja ezen állapotokat. Miért épen és nem a Pesti Hírlap?... Mi azt mondtuk s azt mondjuk most is, hogy az egyenlőséget úgy értjük, miszerint már nincs nemes és nem nemes, hanem mind egyenlő fiai vagyunk e szép e nagy hazának; úgy értjük, hogy szabad a föld, szabad a nép, melly azt lakja, nincs jobbágy s nincs ur, hanem mind egyenlő, egymást szerető, egy nagy népcsaládhoz tartozó testvérszomszédai vagyunk egymásnak, — azonban azt is mondjuk, hogy az események intették ugyan az eddigi nemességet az engedményekre, de hogy a nemesség nagylelkűségének is szép része van az ennekelőttei úrbéri viszonyok megszüntetésében. Nézzen körül tisztelt kollegánk — a Pesti Hírlap. — Az események minden állodalomra egyiránt hatottak egész Európában, és mégis sehol sem értett eddig a birtokos osztály olly ügyesen olvasni az idő jeleiben, mint a magyar nemesség. Ez minden esetre érdem. Az okosság, az eszélyesség érdeme ugyan, azonban mind e mellett is érdem, a mellynek kivivására az események rapiditása miatt a Pesti Hírlapnak ép olly igen nem volt ideje serkenteni az illetőket, mint nekünk.... Ezen érdem egészen a törvényhozásés az annak lépéseiben hazaszerte megnyugvó birtokos osztályé. Hagynék inkább a reeriminatiokat, a midőn mi épen az egyenlőség alapjára fektettük indítványunkat, midőn ezen nagy elv megmentésére az ideiglenes mentességet a nagyobb birtoku nemesek által kívántuk fedezendőnek. Ebből vajmi nehéz már azt kiokoskodni, hogy mi vissza akarunk térni az egyarányatlanság azon terére, mellyen mart. 15-ke előtt a Pesti Hírlappal együtt kényteleníttettünk „elefántoskodni,“ és amellyről — közbevetőleg legyen mondva — mi két huszonnégy órával mégis előbb léptünk le a Pesti Hírlapnál, a midőn ennyivel előbb nyilatkoztattuk ki az új rendszer elveihezi csatlakozásunkat, mint tisztelt kollegánk,... Ez tény.... És most, mivel az itt ép mondottak a conservativismus és radicalismus értelmezésére nézve is csak azonos jelentőséggel bírnak, szíveskedjék tisztelt kollegánk, a Pesti Hírlap, alkalmazni mindkettőnkre azon egyszerű reflexiót, hogymár „rosz természetbell”-e, vagy egy kis censuralis kényszerből ? taglalni nem akarjuk) egyikünk sem volt azon fokig radicalis, mint a mart.lki forradalom, és ennél fogva tessék meghinni, miszerint mindketten egy becsületes álom után ébredtünk föl e fokú hazafias radicalismusra azon különbséggel, hogy a Nemzeti Újságnak ugyanerre egy éjszaka sem kellett, mert már lóén ejtve teljes lélekből csatlakozva magáévá tette a radicalismus azon fokát s kiterjedését, mellyet az események akkor még csak ténnyé indultak emelni, de a dolgok a crisis pontján túl még koránt sem voltak; collegánknak pedig ezen álombéli tolocsudásra kétszer 24 órai időt kellett, vagyis: annyi idő, a mennyi alatt a forradalmi adtus már jogczimet öltött magára.... Ebből csak az sül ki, hogy collegánknak aPesti Hírlapnak „elefánt“ álma valamivel még mélyebb s tartósabb volt a mienknél , mig végre azon „agilitásra“ ébredhetett, mellyre bennünket mindkettőnket túlszárnyalt tények nem kis örömünkre fölköltenek. Illy körülmények közt tehát tiszta hazafi kebellel kérdjük: váljon nem tennénk-e mind két részről okosabban seszélyesebben, ha a recriminatiok, s decreditatioknak (igen könnyen még kenyérkeresési vágy gyanújába is eshető épen nem magasztos és patrioticus) ösvényét holmi zugiratok körébe száműzve, egyenes őszinteséggel kezeket nyújtanánk egymásnak, vállvetve működni egy közös czélnak, egy közös elvnek a haza minden polgárai előtti megkedveltetésére, azon czélnak s közös elvnek megkedveltetésére s keresztülvitelére t. i., hogy azonnak összetartásra van szüksége, miszerint a retrograd irány ép olly lehetetlenné váljék, mint a kivívott elveknek túlszárnyaltatása, vagy épen az anarchia , mellynél háttérben az absolutismusnak prédára leselkedő undor képe vigyorog, s ennek vas keze a ragadozásra nyúl ki; nem tennénk-e okosabban seszélyesebben, nem gyanusitni egymást, midőn tulajdonképen még is mindketten, a hazai ministerium iránti bizodalomra, az új állapotok consolidatiójára, az ország kivívott függetlenségének életbeléptetésére, a párttusáktól tartózkodásra, egymásnak a szabadság , egyenlőség s testvérrokonság alapelvénn ölelésére intünk s serkentünk ? ... Mi úgy véljük, hogy igen, és e czélból hazafias őszinteséggel nyújtjuk jobbunkat, mint tisztelő, nem irigy, de szerető s egymást karoló rokonok, kik csak egy s ugyanazon fiai kívánnak lenni egy s ugyanazon családnak; n eme nagy s nemes lelkű nemzetnek!.... Némuljanak el az elvharczok s vélemények árnyéklatai!... Éljen a bizalom, az egyetértés, a szabadság , egyenlőség s testvériség alapján!... Pest, mart. 30-án. Fontos körülmény e kritikus időkben. Most, midőn egész Európa egy átalános átalakuláson megy keresztül, e nagy vajúdás minden mozdulatait éber figyelemmel szükség kisérnünk az alatt, mig magunk is átalakulni készülünk. Itt van a legkedvezőbb pillanat, minden lehetséges módon biztosítni magunkat a jövendőre, nehogy egykor, ha státusszerkezetünk gyökereit s alapját jelenleg meg nem erősitjük, ismét csak gyarmata s függeléke legyünk hatalmas társodalomnak. Ha kötelességünket meg nem tesszük, nemzeti bűnt követünk el s nem leszünk méltók Clio vésőjére. Tagadhatlan ugyan, mikép az alkotmányosság szelleme világszerte terjed s honosulni látszik sok helyütt; de azért az emberi természet, mellynek egyik gyarlósága az uralomvágy, megmarad, s ez ellen kell biztositnunk magunkat s hazánkat örök időkre! Hinni akarjuk, mikép azon nemzet, mellyel az alkotmányosság szelleme átlehelt, elnyomatási politikát követni nem fogna; de ki kezeskedik nekünk arról, hogy ki mi dissolvált állapotú, vagy gyönge státusszerkezetű, gyámoltalan tömeg maradunk, nem fogunk-e a természet azon igen rendes törvénye szerint, minélfogva még a nagy folyó is a magánál nagyobb folyamba omlik és nem viszont, egykor akármi módon elnyeletni, vagy legalább valami tekintetben függő status lenni. Mondjuk ki tehát nyíltan aggodalmunkat. Tudjuk, mi történik jelenleg Németországban. Győzelmesen rínak ki maguknak a németek alkotmányos formákat, s ezeknek kapcsául és biztosítékául egy általános német nemzeti parliamenti akarnak, vagyis más szóval: a régi német birodalmat három színével (fekete, sárga, vörös) ismét vissza akarják állítni. Tudjuk, mikép e német szövetség főnökéül máris a porosz király proclamálta magát, Frankfurtban pedig az ausztriai császárt kiáltották ki annak. Meglehet, darab ideig még nem jutnak egyesülési megegyezésre, de miként a politikai con-