Nemzeti, 1848. július-december (42. évfolyam, 44-199. szám)

1848-11-26 / 170. szám

jamtól és vele járó két ágyúmtól megrémülvén a kő­­hidat és vaspályát őrző ellenség, torlaszait a hídon erősité , szétrombolván a közelében álló deszkagunyhó­­kat, s felhordván és meggyujtván azokat a hidon, hogy innen meg ne támadtatnék. Az éj sötétében magasra lobogván a két hid lángja, meglátszott ugyan csekélyebb számunk, s még egyszer előtolult az ellenség oltani a fahidat; de Szó 11 századosnak a töltés sánczán és a hídolda­­lakon jól elhelyezett gyorsvadászai, gyámolítva neve­zett századaim által, lepuskázták a bátor oltókat. Nem sokára a kelő nap sugarai láttatok velünk, mikép az ellenség mintegy 4 gyalog zászlóaljjal ellenem, és mintegy 3 század lovassággal jobb szárnyam ellen jó. — De jól irányzott tüzeléssel fogadtatván a kőhíd mellett felállított két ágyúm által, egy gyalog zászlóaljat küldött lovassága támogatására. Erre azonban én is másik két ágyúmmal és három század­dal arra tartván, a tüzelést sűrűbbé tettem, mire az ellenség nem késett Marcsegg felé hátrálni, ágyúit a vízparton ránkszegezve tüzelni hagyván. Én pedig vég­rehajtva látván feladatomat, czéltalan csatázásba tovább bocsátkozni őrizkedtem ; visszavonulást parancsoltam ; s bár még visszavonuló csapatainkra is, Devény-Ujfalu helységébe igyazának, sebesültem csak három , ha­tottam egy sem lön ; a falu lakóinak is kevés káruk e­­sett. Az ellenségnél vagy három lovas és 20 gyalog eshetett el, többet nem láthattunk. Seregemnek vitézei kevés kivétellel mint bátor és lelkes hazafiak viselték magukat. Miről örömmel te­szem jelentésemet. Pozsony, nov. 20. 1848. Kosztolányi Mór alezredes. K. H. Pest, nov. 25. Ha unni tudnánk magunkat, most akár meghal­hatnánk unalmunkban....... Sem ülés, sem hír, sem hírlap, sem levél, egy szóval semmi, mi csak egy lapszerkesztőnek éltető e­­leme, semmi, de semmi sincs.... Ha még ez sokáig így tart, akkor parcompagnie valamennyi szerkesztők, még maga a Közlöny is — a Kossuth Hírlapját kivéve — asztal alá dobhatjuk szer­kesztői tollunkat, s az elunatkozott közönséggel együtt, rendre unhatjuk magunkat, a vidéki levelezéseknek bérmált biztosi hivatalos tudósítások százszoros varia­­tióinak olvasása mellett a Kossuth Hírlapjából... Részünkről legalább azt sem tudjuk, élnek-e még­­ levelezőink, s viszont meglehet, hogy ők sem tudják, valljon élünk-e még mi is ? Mert valamint mi nem kapjuk az ő leveleiket, úgy meglehet, ők meg nem kapják újságainkat, legalább nem egy előfizetőnk panaszkodott már, hogy October közepétől, de csak egy számot sem kapott lap­jainkból .... Képzelhetni, mennyire örvendünk azután az illy meglepő híreknek. Azonban borúra derű, s igy nem kell desperálni ........legalább nálunk a kitürés nem fog hiányzani. . Pest, n­o­v. 25. *** Egy a pozsonyi táborból érkezett tüzér leg­újabb hírül beszéli, miszerint a mieink Haimburgot, Jaelly az ellenséges előcsapatoknak kényelmes leshelyül szolgált, felgyújtották. Igen dicséri a tiroli vadászokat, kik minden es­­ténkint a városból egy kis kirándulást tesznek, és so­ha sem­ térnek vissza annélkül, hogy fegyvert, vagy más zsákmányt ne hoznának magukkal. Beszélik, hogy az ellenség összes erejével a na­pokban csata lenne,­­ de szabadjon ebben kétked­nünk, mert ezt a jelen körülmények nehezen engedik meg. Windischgraecz úgy van Pécsben, mintha tűkön állana: Prága és Lipcse alkalmasint elordítja tőlünk az ő ,,kegyelmes szemeit­­. Kolozsvár megadása inkább egynémelyek gyávasága és elhanyagolásán alapszik, sem mint vala­mi nagyszerű áruláson. Igen jellemző a bon m­o­t — mit róla csinál­tak hogy t. i. a seregeink elől futó Ur­bánnak kül­döttség ment utána, hogy visszahívják, de még ekkor sem híve Kolozsvár megadását, és csak akkor volt haj­landó a városbirónak hitelt adni, midőn ez négy ta­núval erősíté — hogy a föladás csakugyan valóság, és nem valami „h­adi csintalansá­g­‘. •— Legközelebbi tudósítások szerint Katona Mik­lós már Deésnél van, s kevés időbe telendik, és Kolozs­vár ismét a mienk lesz. Csak azután gondunk is legyen reá, hogy Ur­­bánnal b. Vas Miklós et c­o­mp. is ki ker­ge­tt­e­s­s­é­k. *A* Midőn Egressi Gábor k. biztos IT. M. Vásárhelyt legközelebb egy hatalmas beszédet tartott, s tiszta hazanyi indulatától elragadtatva — egészen át­­adá magát érzelmi kitörésének, egy fuvaros ekként figyelmezteté szomszédját: No meglássa bátyám, ebbe a puntomba mindjárt meghal, s kétszer hallottam már Pesten igy beszélni s mindig meghalt utána. A lapok mint hitelest közlölték, hogy a serviták kolostorukat az állodalom javára már tényleg átengedték. Legújabban azonban úgy értesülünk , mi­szerint erre nézve az érdeklett szerzetes­rend protestált volna , mivel a kolostor alapítványi jószág lévén, abból ki nem becsültethetnek. *) Perczel Mór szerencsés tábornokunk Le­­tenyéről nov. 22ikéről azon érdekes tudósítást közli, miszerint Muraközt a ellenségtől ismét kitisztította, két kis colonnal onnét kikergetvén az ellenséget, írja to­vábbá, hogy istennek hála, serege jó rendben van, s hogy naponkint bátrabb és rendesebb. Nov. 22-én egy nov. 6-ikáról a király aláírá­sával kelt proclamatio jött, mellyet Zala, Vas, és Somogyban kezdenek osztogatni. — Hisszük, hogy az erélyes tábornok nem késendik ezen királyi proclamatiók, vagy jobban mondva király neve alatt hazugságok gaz terjesztőit érdemük szerint megbüntetni . — *■).-* Egy őrnagyot, kinek zászlóalja Sárospatakon van elhelyezve, Legedics beütése felől kérdezvén , mint bizonyos tényt mondd, hogy az egész Legedics beü­tése nem egyéb üres lármánál. A dolog igy áll: Legedics vezérlete alat két zász­lóalj katonaság egy pár ágyúval a gallicziai határokon a végett vesztegelt, hogy a Gallicziából hazajövő huszá­rainkat megakadályoztassa. E katonaság az élelem dolgában megszorulván, a­­zon reményben jött át­­Magyarországba , hogy itt talán könnyebben foghatja magát a szükségesekkel ellátni. A­mint­egy egy pár napig Magyarországban állo­másoznának, két compánia közölök a mi részünkre jött át, s az önkénytesek közé azonnal beosztatott. A többi megmaradt csapatokkal bent táborozik-e még Magyarországban Legedics, azt az értesítő őrnagy úr nem tudá megmondani. Hanem azóta hihetőleg visszavonult, minthogy tapasztalta, miszerint ő­kelmük nem szívesen látott ven­dégek. — Pest, nov. 24. A város tegnap közgyűl­­lést tartott. A képviselők sokkal nagyobb számmal jöt­tek össze, mint ahogy legújabb időkben szoktak jár­­ni. Ez mindjárt azon gondolatra vezetett bennünket — hallgatókat — hogy vagy olly tárgy jövend elő, melly a polgárok közvetlen érdekeit igen köz­elről illeti, vagy hogy valami más történt. És mindkettő valósult. A polgármester restelvén , hogy a képviselők az ülé­sekbe olly ritkán járnak, mint a fejér holló, aláírási ívvel hívta fel őket a megjelenésre. Aláírták magukat sokan — és meg is jelentek meglehetős számmal. De az érdekes tárgy sem maradt el. Az már ismeretes tárgy, mikép Láng Ignácz városi fő­kapitány, a helybeli rendőrség főnöke, leköszönt. Ez ülésben beadta lemondását s annak okait. Ezek lénye­gei abban központosának, hogy ha valamelly czért sikerrel és tökélylyel elérni akarunk, kell, hogy a szükséges eszközök ne hiányozzanak. A pesti rendőr­ség eléggé ismeretes mindenki előtt, s ismeretes ar­ról , hogy hiányai tömérdekek, hogy javítni­valói vég­telenek. És egy fő oka az, mert olly kevés egyénekre *) Mi ugy tudjuk, hogy nem is alapítványi, hanem saját pénzükön vett jószág. Szerk. szorítkozik s kell szorítkoznia, kik physice sem képesek ügyes és mindenhova elhaló rendőrséget kezelni. Láng Ignácz, átlátva a hibákat, számos javításokat aján­lott , és egy új rendszert dolgozott ki. Ehhez azon­ban a szükségelt eszközök meg nem adattak — a ki­vitel lehetősége tele megtagadtatok így érezve , hogy az eddigi rendszerrel a közbátorságot kellően fen­­tartani , a közjólétet előmozdítani nem lehet képes, félszegül pedig nem akarván hivatalát kezelni, mint legtöbb elődei — nem maradt számára egyéb, mint e tövises pályát másnak engedni át. Szóba jött tehát a helyettesítés. A polgármes­ter azt nyilvánítá, hogy tud egyet, a­ki ajánlkozott elvállalni e hivatalt. Ezen egyén Ritter István városi főügyész. A képviselőknek ez kellemetlenül hang­zott. Rittert, mint főügyészt, nagyon tisztelik, elismerik munkásságát,­­ de épen ezért azt kívánták, hogy tartsa meg jelen helyét. Ezt azért is, mivel ügyészt, hozzá hasonlót , nehezen lehetne találni. A­mennyire a képviselők magán­nyilatkozataiból kivehettük , a leg­nagyobb rész­tanácsnok Lomhai Imrét óhajtaná kapitánynak. A helyettesítés jövő csütörtöki gyűlésben fog megtörténni. A főügyész is azt nyilvánítá , hogy ha osztálya jelen helyzetében hagyatik , aligha­nem leend kény­telen Lángot követni. Mert volt ír ügyész helyett most csak 4 dolgozik bureaujában. Ennyivel nem lehet meg­győzni a munkát. Hasonlóan a tanácsi jegyzőségnél 9 helyett most csak 5 van alkalmazva­­— 3 ingyen segéddel, kik közt van ollyan is, ki már négy év ó­­ta dolgozik minden fizetés nélkül. Ez nemcsak káros, mert a közügyek folyamát nehezíti, hanem illetlen is a a város tekintélyéhez, hogy évekszámra ingyen végez­tessenek dolgai. A lánczhíd körül is előjöttek némelly bajok. Már 10 év óta kell a városnak perlekedni, hogy a társa­ság a hídfőnek elfoglalt térért kármentesítést adjon. Mindeddig hasztalan. Ez ülésben kinyilatkoztatott, hogy az uj hidon a város egy lelket sem engedend át­menni addig, mig nem kármentesittelik. — A part felemelését a város 28 láb magasságra telje­sítendő ... — A díjrendszer és hivatali fizetések tárgyában a kor­mány által készített előterjesztés felolvastatok Ennek tartalmáról máskor. De annyit­ mondhatunk hogy maguk azon nyilatkozatok, mellyek a rendőrségi, ügyé­szi és jegyzői hivatalok köréből létettek, elegendők elismerésére annak, hogy valóban sem a jelen hivatal­nokok száma nem elegendő a bírói és közigazgatási ügyek pontos kezelésére,­­ sem azon fizetés, melly most adatik, sokaknak pedig nem is adatik, nem czél­­szerű arra, hogy a tisztviselők részrehajlatlanok le­gyenek, és más, tán kissé nem is illő, vagy jogos forrásokhoz ne forduljanak. Curiosum gyanánt megemlíthető, mikép bíró Graft indítványára azon ügyvédek ellen, kik a kormányhoz a taksa-rendszer ellen folyamodtak, actió rendeltetett el illetlen és sértő kifejezéseikért. A múlt közgyűlésen a komáromiak­­felsegélésére 600 pft. rendeltetett ajándékkép kiadatni. P. m Vidéki mozgalmak. K­om­árombó 1. Igaz ugyan, hogy minden lelkes honfi, ki a közös haza szent ügyének előmozdításában fáradoz, legszebb jutalmát szeretett hazája iránt tar­tozó adója lerovásában, teljesített kötelessége öntuda­tában és lelkiismeretében , az emberi szívnek e földi istenében találja fel; de más részről a lelkes tettek fe­­lemlitése sokakra buzdító erővel bir, emeli a lelket és utánzásra ösztönzi, — azért Komárom városa kö­zönsége a haza előtt el nem hallgathatja azon lelkes tettet , mellynek a haza Komáromvárának , mint nem­zetünk főbb kincsének és Magyarország egyedüli kul­csának megtartását köszönheti; — nem hallgatja el azért, ne hogy az érdemben igénytelenek osz­tozzanak. — Való tény az, hogy Vilmos német gyalogezred egy zászlóalja, melly ministeri rendelet következtében folyó évi septembe­rékén Gönyőre utasittatott, — nem­­zetiségünk és alkotmányos szabadságunkellenies ér­zelmű Maercz József akkoron volt várparancsnok titkos rendeletére éjjel Komárom várát alatomosan megszál­­lani akarta,— de az örök gondviselés őrködött igaz ügyünk fellett, és nem engedé, hogy az ármány gyó­

Next