Nemzeti Ujság, 1922. december (4. évfolyam, 274-297. szám)
1922-12-08 / 280. szám
/, , , r ■ \ Ki. 0 . A / szerkesztőség is kiadóhivatal: Budapest, V. kerület, Honvéd utca 10. Telefon 127—16, 127—17, 127-18, 127—48 és József 65. Fiókkiadóimat al: IV* Duna n.6. Telefon: 12.”—08 és Teréz-körut 62. Telefon : 121—48 KERESZTI út politikai napilap ^ ■■ (770. IV. évfolyam 280. szám. Ara korona Péntek, 1922 december 8■ NEMZETI ÚJSÁG Előfizetési ár: Egy hónapra 200 kor., negyedévre 660 kor. Egyet szám 10 kor. Hirdetések milliméteres dijszabás szerint Reklamációk: 19—25. Aki a törvényt írja A törvény úgy születik, hogy írástudók formába öntik azt, ami a köztudatban eleven erejű törvény volt már ősidők óta. A törvényt nem a jogtudók alkotják, nem a parlamentek hozzák; a törvények alkotója a nemzet. Minden törvénynek kezdete a közakarat, minden törvény, minden jó, minden igazi, minden maradandó törvény így fogamzott, igy növekedett, igy fejlődött, igy forrott ki magából az életből, az emberek lelkéből, tudatából, akaratából. Most újra formába kívánkozik, betűbe vágyódik egy törvény, amelyet újnak neveznek majd, pedig nem az. Mert ott él évtizedek óta már a szívek rejtekében, honnan a vér pirosán, forrón áramlik a tagok felé, ott él az emberi homlok mögött, hunyt pillák alatt, a szemek mélyén, szép lelkek álmában, nemes és derék magyar akaratokban. Petőfi Sándor tiszteletét nem kell parancsolni a magyarságnak. .Neve, végzete, világító nagysága, büszke és tüneményes emléke ott ragyog a magyar bölcső fölött és beborítja fényességével a föld mélyébe szálló magyar koporsót. Neve ott él a zugó erdőkben, beirva az arcredőkben, széthulló csontokban, porladó szivekben, gyermek gögyögésében, roskadt agg sóhajában, szerelmes ifjúság boldog dalában, gonddal terhelt férfi komor szavában. Neve ajándék, amit örökségbe kaptunk. Neve áldás, ami fejünkre hullott. Neve dicsőség, amiben mi árvák, szegények, kifosztottak sütkérezhetünk. Nimbusza hatalmas fegyver, amellyel hadakozhatunk, reménysége jó jövendőnek, vigasztalása balsorsa jelennek. Hit, erő, esküvés. Mi jó fegyverünk, mi győzhetetlen igazságunk. Ez a név, ez az emlékezet élő törvény a magyarság tudatában hosszú-hosszu évtizedek óta. De amióta sötétség borult ránk, azóta még inkább, még dacosabban, még tragikusabb erőben él bennünk ez a nagy magyar példa, ez a legszebb magyar élet. Mert amióta elvették tőlünk minden javunkat, ami látható, ami megfogható, ami anyag, ami lebírható, azóta lázas elkeseredésünk mohó fanatizmusával ragaszkodunk ahhoz, amit el nem vehetnek, mert megfoghatatlan, mert láthatatlan, mert legyőzhetetlen. A törvényt, ami a szívünkben, az agyunk rejtekében eleven törvény volt már, most majd papirosra írják. De mielőtt a törvényalkotó keze megragadná a pennát, volna egy kérő szavunk. A jövedéki adók, a büntető paragrafusok és a végrehajtási klauzulák fogalmazásához szokott kodifikátorok tisztes kezét szeretnék egy percre félretolni, elhárítani. A Corpus Jurisba lánggal írják be azt, ami örök fényesség, örök dicsőség. A nemzet, melynek egy és oszthatatlan akaratából sarjadt ki ez a törvény, a nemzet, amely a haza bölcse és a legalkotmányosabb uralkodó után Petőfi Sándor emlékét iktatja harmadiknak törvénybe, a nemzet azt akarja, hogy ez a törvény ne hasonlítson a többihez. Ettől a törvénytől maradjon el messze minden szürkeség, minden sablon, minden megszokottság, maradjanak el a hétköznapok. A magyar törvénytár hideg és nyugodt sorai közül égig lobogjon ennek a törvénynek a tüze. Forró és büszke szavaiból zengjen ki a világ éjszakájába mind az érzés, mind a vágy, mind a keserű fájdalom, mind az égig érő reménykedés, ami a magyar szivekben egy hatalmas orgona zengésével kiáltja a kihamvadt szivű világ felé Petőfi Sándor nevét. A magyar törvénytárba most ihletet kéz írja a törvényt. A magyar törvénytárba most olyan szót írjanak, amely egy meggyötört nagy nemzet egész szívét, egész rajongását és hitét fejezze ki. Költőnek kell megírni ezt a törvényt. Költőnek, aki legjobban érzi e mai nemzedékből Petőfi Sándor szellemét, akiben tudattá vált az igazi Petőfi életének minden tanulsága, lényének emberi és költői nagysága, végzetének tragikus szépsége, földi vándorlásának szimbólikus magyarsága. Ki volna méltó erre a fönséges feladatra, hogy minden időknek emlékezetére, egész világnak tudomására, e kor gyermekeinek becsületére odavésse húszmillió magyar szív szavát a Corpus Juris örök lapjára? Ki volna méltóbb erre más, mint Petőfi kultuszának csodálatos lelkű nagy magyar áldozója, irodalmunk legnagyobb élő büszkesége: Herczeg Ferenc. A nemes, kiváltságos zseni, aki olyan magasságban él a mai magyar irodalom fölött, ahonnan már a fellegekkel társalog és közelebb van Petőfihez, mint a társadalmi, gazdasági és politikai posványba sülyedt irodalom hitköznapiságához. Rójja ő a törvénytáblákra az ünnepi igét, mely megszólaltatja a magyar szivek hódolatát, akaratát, hitét, jövőt vívó keserű reménységét, írja ő az örökkévalóság számára azt a szót, mely Petőfi nevét kiáltja a mélységek mélységéből a magasságok magassága felé! Az ellenzék a rendi törvény ellen passzivitásba készül Félhivatalos „magyarázat" a Javaslatról — A nemzeti alapon álló ellenzék egy táborba tömörül (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A közrend fokozottabb védelméről szóló törvényjavaslat felkorbácsolta a politika hullámait. Az ellenzék — mint a Nemzeti Újság jelentette — a legnagyobb elkeseredéssel tárgyalja a kormánynak azt a szándékát, hogy ezzel a törvényjavaslattal állandósítani akarja a kivételes hatalmat és a kivételes hatalom alapján kiadott rendeleteket, amelyek ellen annyi jogos és méltányos kifogás hangzott el. Mi nem tudjuk elhinni, hogy a kormány komolyan gondol a javaslat törvényesítésére. Annyira merev a javaslatnak minden tervbe vett intézkedése, hogy szégyenfoltja lenne a magyar törvénykönyvnek. Azt hittük, hogy a kormány csak a kivételes hatalom érvényességét akarja a javaslat benyújtásával meghosszabbítani és majd idővel módot talál a kivételes hatalom alapján kiadott rendeletnek megfelelő és elfogadható törvényes pótlására. Ezt a reménysugár most mintha elhalványítaná a kormánynak egy ma kiadott félhivatalos magyarázata, mely a Magyar Távirati Irodában jelent meg. Sem kedvünk, sem terünk nincs annak a stiláris szörnyűségnek szó szerint való ismertetésére, amelynek ez a félhivatalos nyilatkozat valóságos iskolapéldája, de csodálkoznunk kell azon, hogy a magyar kormány hivatalos nyilatkozatai ilyen ijesztően rossz és sötéten értelmetlen fogalmazásban jutnak a közönség elé. . . A közrend fokozottabb biztosításáról szóló javaslat „több oldalról részesült szigorú bírálatban, sőt erős támadásban is“ — mondja a nyilatkozat — amit jórészt annak lehet tulajdonítani, hogy a javaslat szövegének alapos tanulmányozására még nem volt elég idő. A javaslat intézkedései a nyilatkozat szerint nem veszedelmesek a közszabadságra, csak a szabadosságra törekvőknek lehetnek kellemetlenek. Az internálás kérdésében pedig lényegesen szűkítik a hatóságok jogkörét. A nyilatkozat azután felsorolja a leginkább kifogásolt rendelkezéseket, elsősorban a közigazgatási dologházba való utalást, mely csak akkor következik be, ha az előzőleg rendőri felügyelet alá helyezett személy megszegi vagy kijátssza a „reá megállapított korlátozó rendelkezéseket“. (Telefon, levéltilalom stb.) „A súlyos következményt tehát saját magának tulajdoníthatja az, aki megbízhatatlanságának adja bizonyságát“. Azt pedig — mondja a javaslat, — hogy kik minősíthetők rendőri felügyelet alá helyezés vagy közigazgatási dologházba utalás szempontjából aggályosaknak, a javaslat hatodik paragrafusa kimerített részletességgel sorolja fel. A helyzet itt az, hogy éppen ez a 6. szakasz olyan elasztikus, hogy abba minden belemagyarázható. Büntetendő például az állami vagy nemzeti egység megbontására alkalmas cselekmény elkövetése vagy támogatása. Nem vagyunk bírói fórum sem mi, sem a közigazgatási hatóság és így egyikünk sem tudja pontosan meghatározni, ki bontja meg az állami vagy nemzeti egységet. Az-e, aki az egységes párt egyedül üdvözítő politikáját nem vallja magáénak, vagy az-e, aki nagyszerű eredményeket felmutató külpolitikánkra nem esküszik feltétlenül? A lapbetiltásra való felhatalmazást — folytatja a félhivatalos — azok a túlkapások teszik elkerülhetetlenné, amelyeket egyes lapok szinte naponként elkövetnek és amely túlkapások a közállapotok „meghiggadását“ mindennél hathatósabban akadályozzák. Ezek a megtorló intézkedések nem is érintik tehát a tárgyilagos sajtót, hanem a sajtónak csak azt a részét, amely „túlzott célokat" tűz maga elé. Hogy ezek a túlzott célok mik, arról nem beszél a félhivatalos. A félhivatalos magyarázat azzal a kissé homályos kijelentéssel végződik, hogy a kivételes védelmi eszközök elejtésére az első lépést azoknak kell megtenniük, akik a békés idők rendjének visszatérését izgató magatartásukkal állandóan akadályozzák, mert csak ha megszűnt az ok, szünhetik meg az okozat is. Az ok és okozat között lévő összefüggést itt nem értjük. Nem tudjuk, melyik az ok, melynek megszűntével megszűnik az okozat. A rendelete, mely mindenre alkalmas, csak a „békés idők rendjének visszakozására“ nem, vagy az „izgató magatartás“,melyet az ilyen javaslatok csak elmérgesítenek. Az ellenzéki pártok, elsősorban a keresztény ellenzék és a Nemzeti összetartás Társasköre ma este behatóan tárgyalták a rendtörvényjavaslatot és egybehangzóan a legélesebben állást foglaltak ellene. Az ellenzék — mint néhány vezető politikustól értesülünk — végsőkig elszánt harcra készül, és ha semmiképpen sem tudja megakadályozni, hogy a javaslatból törvény legyen, passzivitásba megy. Ha a javaslatot a kormány mégis tárgyaltatni akarná, akkor egységes frontban vonul fel az egész ellenzék és M. A francia katolikus sajtó élesen elítéli a pozsonyi katolikus nagygyűlés betiltását . Páris, december 7. A francia katolikus sajtó, nevezetesen a Figaro, a Croix, az Eclair, a Libre Parole, behatóan foglalkozik a pozsonyi katolikus nagygyűlés betiltásával. A kongresszust tudvalévően december 3-ára terveztek és napirendjén a Felvidék magyar, tót és német katolikusai akartak előadást tartani. Vezérszónokok lettek volna Szüllő Géza, aki az egyház és az állam jelenlegi viszonyáról, Palkovich Viktor prágai nemzetgyűlési képviselő, aki a katolikus egyházvagyon kezeléséről és rendeltetéséről és Chladik Ágoston, aki a felekezeti katolikus iskolák ügyéről beszélt volna. A gyűlést Veni Sancte előzte volna meg, a gyűlés végeztével pedig a főpásztorok jelenlétében Te Deumot akartak tartani és egyházi áldást osztottak volna ki. A gyűlésre meghívták a püspöki kart is és hogy a katolicizmus a maga lojalitását igazolja, üdvözölni akarták a pápát és a cseh köztársaság fejét A francia lapok furcsának találják, hogy a Svohmnkormány, bár a kisebbségi jogok védelméről szóló nemzetközi szerződés Csehországot is kötelezi és bár Benes és Massiryk a külföldet és a Népszövetséget úgy tájékoztatta, hogy a felekezetek szabad működését megengedik, a felvidéki egyesült katolikusok manifesztációját megtiltották. Az egyik lap rámutat arra, hogy a Svehla-kormány olyan egyházpolitikai törvényeket akar életbe léptetni, amelyek egyenlők a vallások megsemmisítésével, közvetve tehát egyenlők a felvidéki tótság expanzív erejének megsemmisítésével is, mert a Felvidéken a katolikus és tót öntudat jóformán azonos. A cseh parlament házszabályai lehetővé teszik, hogy még a legnagyobb fontosságú törvényt is egyszerűen napirendre tűzik, megállapítják, hogy hány óráig tarthat a tárgyalás, az idő leteltével a vitát berekesztik és így bármilyen törvényjavaslat törvénnyé válhat. Az egyházpolitikai törvényeket a Svehla-kormány a legradikálisabb módon akarja megvalósítani. Az egyházi vagyont mindenütt államosítani akarják, a felekezeti iskolákat el akarják törölni, ki akarják mondani a templomok és rituálék egyenlőségét, vagyis megengedik azt, hogy minden templom minden felekezet részéről istentisztelet tartása céljából helyiségül szolgáljon. A temetőket felekezetnélkülivé akarják tenni és minden egyházi jellegű egyesületet fel akarnak ősze látni. A francia katolikus sajtó a legélesebbigyelté ezeket a radikális terveket. (M. T. I.)