Nemzeti Ujság, 1923. április (5. évfolyam, 74-97. szám)
1923-04-11 / 81. szám
6 — (Gyászrovat.) Id. Hofhauser Elek építőmester holttestét ma délután 4 órakor szentelték be a régi tabáni temető halottasházában s a németvölgyi temetőben levő családi sírboltba helyezték nyugalomra. A temetésen, melynek szertartását P. Schrotti Pál végezte, a régi, előkelő budai családok részvéte rendkívül impozánsan nyilatkozott meg. Az engesztelő szentmiseáldozatot április 13-án délelőtt 10 órakor mutatják be a Margit-körúti szentferencrendi plébániatemplomban. Koszits Szilárdné, született Schmidt Margit április hó 9-én, 49 éves korában Budapesten elhalálozott. Szerdán délután 4 órakor temetik a Kerepesi úti temető halottasházából. Nagysági és nemesespói özv. Sághy Gyuláné, szül.Jsarinczer Róza 71 éves korában Kapuvárott elhunyt. Holttestét Tóvárosra szállították, ahol 9-én helyezték örök nyugalomra a családi sírboltban. Zerkovitz Emilt, akinek holttestét a minap hozták haza Amerikából, kedden délután temették el a rákoskeresztúri temetőben. A temetésen számos előkelőséggel együtt jelen volt Brentano Tivadar, az Egyesült Államok magyarországi megbízottja is. EGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI HÍREK A NyUKOSz országos nagyválasztmánya április hó 14-én, délután 4 órakor tartja évi rendes gyűlését a budapesti Tiszai Kaszinóban. A Bőrösbál, melyet a Budapesti Borkereskedők Sportos©, portja április hó 14-én, a Gellért ez Alsó feszes termeiben rendez, a legfényesebb idényzáró bál lesz. A Fiumei Liga április 15-én (vasárnap) d. u. 5 óraikor Eszterhály utcai helyiségeiben tartja évi rendes közgyűlését. Április hó 20-án este 8 óraikor a liga a Molnár utca II. szám alatt levő Katolikus Kör nagytermében tánccal egybekötött művészestélyt rendez. A volt cs. és kir. szolnoki 88. gy. e. tényleges, tartalékos és népfelkelő tisztjei és tisztjelöltjei félik éretnek, hogy április hó 18 napján, este 7 órakor a Vígszínházi kávéház souterain helyiségében tartandó bajtársi összejövetelen jelenjenek meg. A Kassai és Abauj torna vármegyei Egyesület Budapesten április 8-án, Pest vármegye dísztermében tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlésem Kassa város régi magyar társadalmának színe-java megjelent Juhász Andor dr. kir. Ítélőtáblás elnök megnyitó elnöki beszéde után Javornitzky Jenő dr. miniszteri számvevőségi főtanácsos, ügyvezető igazgató éri jelentését terjesztette elő és gyásszal emlékezett meg az egyesület halottairól. A Magyarországi Újságírók Egyesülete április hó 15.én (vasárnap) délelőtt 11 órakor az Otthonkor helyiségében (Eszterházy utca 4.) tartja ezévi rendes közgyűlését a következő tárgysorozattal: 1. Főtitkári jelentés. 2. Pénztár, nők és számvizsgáló bizottság Jelentése. 3. 1923. évi költségvetés előterjesztése. 4. Tisztikar, szociális bizottság, fegyelmi tanács és a választmány egyharmad részének megválasztása. 5. Esetleges Indítványok, amelyek a közgyűlés előtt öt nappal az elnökséghez írásban belterjesztendők. A Közszolgálati Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének Államvasuti Csoportja április 16én, vasárnap d. e. i1 órakor a Royal-Apolloban Petőfi-emlékünnepélyt rendez. A Budapesti Olasz Kör (Ciccolo Rafiano) évi táncestélyét április 14-én a Katolikus Kör nagytermében (Molnanvicca 11 ) tartja meg. A kabaré fél 7 óra helyett 8 órakor kezdődik. A Turáni Társaság előadási sorozatában április 12-én, d. n. fé€ hat órakor Fekete Lajos tanár írA nő az os®mianJi tőröknél!“ címen felolvasást tart a Tudományegyetem Treformkerni nagytermében. Az Országos Gyermekügyi Kiállításon, amely júniusis hó 16-án nyílik meg a városligeti Műcsarnokban, a Boldafesti önkéntes Mentő egyesület is részt vesz. A Mentőegyesület a gyermekügyi kiállításon bemutatja a gyermekek életének megmentése körül kifejtett munkálkodását A hadiárvák javára a Vigadóban a tévesen hirdetett lgika helyett április 19-én, fél hatkor tartja nagyszabású hangversenyét az Ottokár Hadiárvaház Az előkelő művészi program kimagasló ékességét Prohászlka Ottokár megyéspüspök beszéde adja meg. Az északi dalköltészet remekeit Svaerdström Valborg svéd királyi kamarénekes fogja énekelni. Jegyek a Szent István Társulat könyvkereskedésében, IV. Kecskeméti utca 2 Rózsavölgyinél, IIV., Szervita, tér ée a SzociAH« Missziótársulat Nővédelmi Hivatalában IV. VAeLtrtca stb. kaphatók A Ka» Nő védő« Egyesület kebelébe tartozó Anyák Köre, melynek Zichy Gabriella grófnő az elnöknője, április 8-án d. u. tartotta az első uzsonnával egybekapcsolt összejövetelét a Tora őri utcai leányiskola nagytermében A vendégek között megjelent Hász Brockhard karmelita tartományi főnök, Szemző Agláe, mint a kör patronesse, a Kisegítő Kápolna Egyesület több tagja és Peregriny Sándor elnök vezetésével 200 anya, karján a kisgyermekével. A sikerült ünnepély után az anyókát kaláccsal és teával vendégelték meg. Az Országos Széchenyi Szövetség ma délután 5 órakor, Széchenyi István gróf halálának évfordulója alkalmából fnnepi közgyűlést tartott, melyen csepregthi Horváth János és Czettler Jenő dr. mondottak beszédet Az egyesület ez alkalommal leplezte le a háborúiban elesett szövetségi tagok emléktábláját. RÖVID HÍREK Várteencea község hazánkban Hardeogen József és Saulcard József bérealegények agyonverték és kirabolták Burehard János gazdálkodót A rablógyilkosokat a csendőrök a székesfehérvári ügyészség fogyásába vitték. A prágai kormány Beichenberg városától megvonta az atálló közigazgatási hatósági jogkört. Az erőszakos intézkedés indokolása az, hogy a város a hivatalokkal és a katonasággal való érintkezésben elvből és kizárólag csak a német nyelvet használta Pétervárról jelentik, hogy hivatalos megállapítás szerint ott január és február havában összesen 212 embert végeztek ki. Londoni jelentések szerint Angliában a legközelebb új Jé®h*jóóriásokat fognak építeni Az új léghajóóriásokkat részben szállítóesszl közül részben, pedig a kisebb jdricontívek kikötőhelyéül fogják felhasználni. Prágából jelentik, hogy Tucklowity községben a cseh köztársasági elnök nyaralóhelyén a rendőrség nyolc magán rádióállomást kutatott fel, amelyeknek működését és rendeltetését eddig nem sikerült felderíteni. Prágában nagy az izgalom, Newyorkban suliuevén népszámlálást tartanak. Hivatalos becslés szerint a város lakosságának létszáma kerek hatmillió A Slovenski Dennik jelentése szerint Kerenszky az orosz kormánnyal összeköttetésbe lépett, hogy előkészísse hazájába való visszatérését. Kerenszky jelenleg Berlinben tartózkodik, ahol az emigráns körökben az a bix van elterjedve, hogy Keremski hazatérését a szovjet kormány csak úgy engedi meg, de ünnepélyes ígéretet tesz arra nézne, hogy minden politikai propagandától tartózkodni fog. Elhájasodás, kíiszvíny és cukorbaj esetén a “Ferenc József keserűvíz javítja a gyomor és a belek működését, élénkíti az emésztést és előmozdítja az anyagcserét . Arany, ezüst, platinabeváltás IV. Vármegyetizenhét. Pénztári órák 9—15-ig. A Drótkerítésnek legjobb a világhírű Hungária sodronyfonat. Gyártója: Haidekker VIII., Üllői út 48/2. SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET — Ráskai Ferenc regénye. Az irodalom kalendáriumában ünnepnek számít az a nap, amelyiken magyar könyv megéri második kiadását ilyen ünnepnek érezzük azt a napot is, amikor másodszor jelent meg a könyvesboltok kirakatában Ráskai Ferenc oly méltán népszerűvé lett regénye, a Kis leány, nagy színész. Ráskai a mai Test talán még inkább a félig-meddig tegnapi Pest szerelmes szivü rajongója. Ennek a furcsa, érzelmes és cinikus, melegszívű s mégis rossz, sokszor léha, másszor tragikusan mélylelkű városnak az életébe mélyen belenézve, alakjait jól látja vagy még helyesebben, jól meglátja. Minden során keresztül e nagy város életéről ir költeményt Ráskai. De nagyvárosi világában mégis a színház az, ami legjobban érdekli, a színházi miliő az, amelyhez a legforróbb vonzalom kapcsolja képzeletét, szívét, egész kedélyvilágát. Pest és a színpad e regény változatos, nagyszerű dekorációja. Ezt a dekorációt egy nagy festő kolorista készségével, egy finomizlésű író stílusában egy mélykedélyű költő lírájával ábrázolja Ráskai Ferenc. Az ő regénye kellemes, szép, megható élmény. Mint olvasmány rendkívül vonzó. De könnyed formái, lágy tónusai és elegáns részletei mögött egy szonáris hang zenéje hallatszik, egy férfilélek melankóliája sötétlik. A nagyszerű könyv most már másodszor indul hódító útjára. . .Orbán Dezső kollektív kiállítása. Még a háború előtt, a Nyolcak kiállításán láttuk Orbán Dezső képeit. Akkor ez a művészcsoport a legszélsőségesebb törekvéseket jelentette a piktúrában. Azóta a posztimpresszionizmus túlhaladott művészeti álláspont lett és a régi Nyolcak nagy része erősen batfelé fejlődött, a kubizmus, az expresszionizmus szélsőségei felé. Orbán Dezső nem követte őket ezen az úttalan utón, hanem már évekkel ezelőtt visszahullott a szintetikusabb szemlélet és kifejezésmód felé. Legújabb kiállítása, mely mindössze harminc képet és néhány rajzot foglal egybe, annak a küzdelemnek a hű képe, amely e tagadhatatlanul jeles és becsületes törekvésű művész múltja és jelene, megtanultságai és ujatkeresései, tegnapi énje, a szélsőségek felé száguldó temperamentuma és mai lehiggadtsága között van. Orbánt alapos tudás, nagy formaérzék és különösen erős kolorista értékek jellemzik. Különösen tájképei nyerték meg tetszésünket tiszta technikájukkal és levegős voltokkal. Orbán Dezső komoly törekvésű és fejlődő tehetség, akinek további útját megkülönböztetett figyelemmel kell nézni. — Hangverseny. A Zeneakadémia nagytermében tegnap este Fóthy János, a nagytehetségű fiatal költő és Fóthy Idus, a Bécsben élő fiatal magyar zongoraművésznő rendeztek hangversenyt, Fóthy János újabb írásaiból olvasott fel, amelyek közül különösen egy, Puskin két sorára írt „parafrázis“ mutatta meg a nagykulturájú fiatal költő egyre jobban kiteljesedő, egyre jobban elmélyülő értékeit. Fóthy Idus Bach, Chopin, Reyner és Bussoni műveit csaknem férfias becsületességgel, önmagából teremtő és termő elmélyedéssel interpretálta. Az egyes számok között Péchy Blanka mindent kifejező művészetének egész gazdagságával szavalta Fóthy János előkelő, szép verseit. — Uj Tériké. A Renaissance Színház vasárnap délutáni előadásán a nemrégiben felújított Földes vígjáték címszerepét Horváth Éva, a színház tehetséges fiatal művésznője, játszotta, aki pompás alakításával elsőrangú színészi készségeiről tett bizonyságot. A közönség sokat tapsolta a kitűnő előadást és melegen ünnepelte Horváth Évát, aki ezzel az alakításával szépen indult pályájának egyik jelentős állomásához érkezett. — Faragó Jenő két új operettje. Az Unió megszerezte a Casanova, Három a tánc és az Offenbach népszerű, jeles librettistájának, Faragó Jenőnek két új operettjét. Az egyiknek hőse a régi, boldog Bécs és Pest világhírű táncosnője, dédapáink kedvence, Elssler Fanny. Zeneszerzője az Offenbach komponistája, Nádor Mihály. A másiknak Cleopatra egyiptomi királynő a hőse és a címe Clo-Clo. Ezt most zenésíti egy kitűnő komponistánk. Mind a két operettet már a jövő szezonban előadják az Unió színházaiban. — Az „Alkotás“ avató kiállításának bezárása. A Alkotás Művészház nagysikerű önarckép kiállítását, amelyen a legnevesebb magyar művészek szerepeltek, április 15-én zárják be. A következő kiállítás Tornyay János festőművész és Benedek Péter földműves-festő gyűjteményes bemutatkozása lesz. A Budai Dalárda a Petőfi-kultusz előmozdítására pályázatot hirdetett Petőfi-költeményeknek énekkarok részére való megzenésítésére. Az ötezer koronás első díjat Egy gondolat bánt engemet című pályaműnek ítélték oda. A mű szerzője Ferch Vilmos Versecről menekült tanár, aki még a nyáron Budapesten váratlanul meghalt. A második díjat, háromezer koronát Kárpáthy Sándor Éjjel című, az ezer koronás harmadik díjat ugyancsak Kárpáthy Sándor A szeretőm nyalka gyerek című munkája nyerte meg. — Magyarország renaissance. A Műemlékek Országos Bizottsága előadássorozatán vasárnap Lechner Jenő dr. műegyetemi magántanár tartott előadást Magyarország renaissance és török műemlékeiről. Az érdekes és értékes előadást a közönség nagy tetszéssel és elismeréssel fogadta. Színházak • A Nemz. Színháziak vendégjátékát a Pont-Riquetcsalád-ban óriási érdeklődéssel várja egész Budapest. A kacagtató bohózat főszerepeit a Royal Apollóban péntek este fél 11-kor Abonyi Géza, N. Tasnády Ilona, Aghy Erzsi, Somló Emma, Gömöri Vilma, D. Keczeri Irén, Kiss Irén, Horváth, Náday, Mihályfy Béla, Kiss Ferenc, Bartoss Gyula, Szathmáry, Losonczi játsszák. Jegyek a premierre s a következő sorozatos előadásokra a Royal Apolló pénztáránál válthatók. * Ma, szerdán este a „Tökmag“ kerül szinte a Renaissance Színházban fél 8 órakor. * Az Andrássy-úti Színház új műsora. Jövő héten mutatják be az Andrássy-úti Színház új műsorát, mely gazdagságával a redkívüli sikerű márciusi műsort is túl fogja szárnyalni. Az irodalmi eseménynek ígérkező műsorban Reinhardt pompás zenéjű Pajkos grizettek című operettje szerepel Vaály Hanával, Abonyival, Sárossyval és Ihásszal a főszerepekben. Móricz Zsigmond Hány óra Zsuzsii címmel írt hatásos egyfelvonásosában Bársony és Bánóczyné lépnek fel. A Berlinből hazatért Fazekas Imrének Cirkusz című egyfelvonásos izgalmas drámájában Pécsi Blanka és Tarnay jutottak rendkívül hálás feladatokhoz. Pierre Wolff Baj van című vígjátékával szerepel, melynek főszereplői Z. Molnár, Róth Klári és Marosi Adél. Zágon István Moly címmel irt rendkívül kacagtató tréfát, melyben Kökény Ilona, Vaszary Piroska, Mály Gerő és Gárdonyi játszanak főszerepeket. Németh Juliska, Kökény Ilona és Ürmössy Anikó szerepelnek még teljesen új szansonokkal a nagysikerűnek ígérkező új műsorban. A bemutatóig minden nap a rendkívüli sikerű márciusi műsor kerül ismétlésre Somlay felléptével. * Az Úr szőlleje, az új Flers és Croisses-vígjáték rendkívüli sikert aratott szombaton a Vígszínházban. A közönség osztatlan elragadtatással fogadta a nagyszerű vígjátékot, amelyet a párisi Gymnase-színházban Les vignes du Seigneur címmel még most is adnak s amelynek fordítása Heltai Jenő tökéletes munkája. Békebeli színdarab, békebeli előadás, ez az általános vélemény. Az eddigi három előadás zsúfolt nézőtere igazolta a külsőségeiben is a zajos premiert. Minden tréfát, minden fordulatot megnevettek és nyiltszínen is számtalanszor hangzott fel a taps, amely a szereplőket ünnepelte, különösen a Góth-párt, Makay Margitot, Gaál Franciskát, Balla Mariskát, Tanay Frigyest és Lukács Pált, akik páratlan alakítást, páratlan összjátékot produkáltak. Az Úr szelleje, amely kétségtelenül a szezon egyik legnagyobb sikere, e héten kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap kerül színre. * Salamon Béla a Várszínházban e héten ma és szombaton este játssza frenetikus sikerű szerepét Molnár Ferenc Doktor úrjában. * A Sirokkó legközelebb szerdán és pénteken kerül színre a Vígszínházban. Húsz zsúfolt ház jelzi eddig Herczeg Ferenc kitűnő vígjátékának sikerét. * A Stambul rózsája felújítását élénk érdeklődés előzi meg a Várszínházban. A vendégszereplő László Andoron kívül a főszerepeket Vízvári Elza, Marczinka Vica és Fülöp Sándor játsszák. Előadások * Az okkult problémák, Spiritismus, hipartizmus, stb. második, új sorozatáról tart előadást Tábori Kornél leplezetlen adatok és ismeretlen esetek illusztrálásával, április 15-én, vasárnap az Urániaszínházban. * Gáspár Ferenc dr. Utazás a trans-sibériai vasúton I. Vladivostokból a Bajkál-tóig címen szombat d. n. fél 4 órakor előadást tart az Urániában. * A vasútépítés csodái című előadássorozatának VI. előadását (A gáz és villany versenye) pénteken délután fél 4 órakor tartja az Urániában Fischer Mór Máv. főmérnök. * A tenger életét (A tenger virágai) ismerteti Abonyi Sándor dr. egyet. m.-tanár szerdán d. n. Vi4 órakor az Urániában, az előadást mozgóképek illusztrálják. Kabarék * Mindenki jóízűen mulat Pesten, aki megnézi az Apolló Színpad ragyogóan szellemes műsorát, amelynek sikerét a telt házak egész sorozata approbálta. A pompás jelenetek és magánszámok között három kacagtatóan vidám kis darab ékeskedik: Harsányi Zsolt operettje: A családi tanács, amelynek Szállási Rózsi alakítja a főszerepét, Zágon jelenete: Párbaj végkimerülésig, amelyben Salamon Béla brillíroz és Kővéry: Probléma című tréfája, amely egyike a legfenomenálisabb kabaré-mókáknak. Telefon 195—06. * A szenzációs gyermekelőadás új műsorát az Intim-Kabaréban csütörtökön, 12-én délután mutatják be. Jegyek előre válthatók egész nap a pénztárnál, Teréz körút 46. A színházak mai előadásai Operaház: Carmen (7.) — Nemzeti Színház: Cyrano de Bergerac (7.) — Városi Színház: Jeanette menyegzője: A tükör (Y28.) — Vígszínház: Sirokkó (y28.) — Fővárosi Operettszínház: Marinka, a táncosnő (y28.) Magyar Színház: A válóperes hölgy (y28.) — S Király-színház: A bajadér (*/28.) — Belvárosi Színház: Az ütközet (128.) — Blaha Lujza Színház: Levendula (*/18.) — Renaissance Színház: Tökmag (V/8.) — Andrássy úti Színház: A gyilkos álarc, A keck madár, Szénapadláson stb. (*/28.) — Várszínház: A dokkír úr (7.) — Apolló Színpad: Családi tanács, A probléma stb. (9.) A színházak e heti műsora Opera. Csütörtök: Tosca (7 órakor). Pántek: Tannhaeusser (7 órakor). Szombat: Sámson és Delila (7.) Vasárnap: Parasztbecsület, Bajazzók (7). Nemzeti Színház. Csütörtök: A velencei kalmár (7 órakor). Péntek: Az új rokon (7 órakor). Szombat délután: Az ember tragédiája (3 órakor), este: Az árnyék (7 órakor). Vasárnap d. u.: Gyurkovics lányok 13), este: Ellák (7). Társi Színház. Csütörtök: Bohémélet (7 órakor). Péntek: A gárdista (7 órakor). Szombat: Pillangókisasszony (7 órakor). Vasárnap d. u.: Jancsi és Juliska (3 órakor), este: Traviata (7). Tigszinház. Csütörtök: Az Ur szőleje (fél 8). Péntek: Sarokkó (fél 8). Szombat: Az Ur szőleje (fél 8). Vasárnap d. u.: A kis curászda (3), este: Az Úr szőleje (fél 8.) Magyar Színház. Csütörtök, péntek: A válóperes hölgy (fél 8 órakor). Szombat délután: Leányvásár (a Rákosi iskola vizsgaelőadása, 3 órakor). esi©: A lányom hozománya 500 millió (fél 8). Vaslap u. u.: Tüzek (3), este: A válóperes hölgy (fél 8). NEMZETI ÚJSÁG •Szerda, 1923 április 11.