Nemzeti Ujság, 1931. május (13. évfolyam, 98-121. szám)
1931-05-01 / 98. szám
A roveretói harangszó Május másodikán, szombaton, Olaszország egyik városában, Roveretoban megszólal egy harang. Erre a harangszóra fel kell figyelnie és magába kell szállnia minden magyarnak. A roveretoi harangszó a világháború magyar hősi halottjainak emlékére kondul meg. A hanghullámokat talán nem hozza át hozzánk a messzeségből Európa lármás levegője, a hangok elenyésznek valahol nem messze az olasz városka körül, de a lelkek antennáján át mégis meg kell hallanunk, hogy a világháború legdicsőségesebb katonáinak emlékezete száll tova Roveretoból a fájdalmas, de mégis fölemelő gondolatokat ébresztő csaták vérrel áztatott mezejére. Galicia süppedékes földjét, Oroszország ingoványos síkságait, a Kárpátok bérceit, az oláh föld rögeit, a szerb sziklákat, a montenegrói fekete hegyeket, az olasz alpeseket, a Dardanellák partjait, Porosz-Szilézia mezőit hintette teli ez a kis nemzet az ő nagy hőseinek csontjaival. Fakeresztek erdei hirdetik a magyar katona önfeláldozását, mikor elindult megvédelmezni azt az országot, amely ellen egy világ fogott össze, hogy őseinek karddal, munkával szerzett, joggal, kultúrával fentartott örökségét darabokra törje. Szerte Európának s Ázsia steppéinek minden részében katonasirok beszélnek a magyar hősi halottakról, tízezrek, százezrek sirjai hirdetik dcsőségét, a létükért kiélő magyarok nemzetének. A vb vezetői harangszóra távoli országokban dobban meg a föld mélye, megérzik a porrá vált magyarok is a sírban, hogy a harangszóval megszólal az egész világ előtt a hős magyarság nagyszerű emléke. Hát itthon hogyne hallanák meg, az élő, az igazi magyarok a roveretoi harangszót, hogyne állnának meg egy pillanatra, visszagondolni azokra, akiknek minden tragédiák ellenére sem hullt hiába, idegen országok szomjas földjébe a vére. Nem igaz, hogy hiába halt meg a 650 ezernyi hősi halott, mert kiontott vérük örök tiltakozás a magyar jogot eltipró erőszak, a magyar vagyont elrabló zsákmányolás, a magyar igazságot elnyomó világámítás ellen. A hősi halottak helytállása nélkül május másodikán nem szólalna meg a roveretoi harang, a nemzetek hősi halottjainak harangja, mert régen szétporlott volna már a magyarság, régen elenyészett volna, idegen zsákmányosok között, az ezeréves nemzet emléke, Roveretoban állították fel a nemzetek hősi halottjainak harangját. Az év egyes napjain minden nemzet egyik legemlékezetesebb csatájának évfordulóján, meghúzzák a harangot, külön az illető nemzet hősi halottainak emlékére is. Először ugyanazon a napon akarták megkondítani a harangot az osztrák és a magyar hősi halottakért, de éppen a Nemzeti Újság olaszországi tudósítója lépett közbe s ennek hatása alatt választották el Magyarország hősi halottainak napját és tették azt a gorlicei áttörés évfordulójára, május 2-ára, így lett ez a nap a magyar hősi halottak világraszóló ünnepe. Talán még sohasem volt, egy évtized óta, olyan lármás és túlfűtött a nemzetek élete, mint most. Forradalmak dúlnak egyes országokban, Európa legtöbb országának belső állapota nem sokat különbözik a forradalomtól. Az élet szörnyű hajszája, osztályok harca, gazdasági küzdelmek exisztenciákat legázoló kíméletlensége ostromolja a közfigyelmet s a bajbajutott társadalmaknak könnyen elterelődik a temetők világáról a figyelme. A magyar közélet ezerféle vívódásai között is azt mondjuk, fontosabb a május 2-iki nap, mint a hétköznapok sokszor szomorú, sokszor szívbe markoló, sokszor eredményes, de legtöbbször meddő lármája. Pillanatig sem szabad feledni, hogy csak a háború ért véget, de nem ért véget a nemzetek rettentő küzdelme a létért és még messze van az, amiért meghaltak a százezerek: a béke. A hősi halottak csak akkor haltak volna meg hiába, ha a nemzet eltűrné, hogy minden maradjon úgy, amint van, ha nem tudná, vagy nem akarná elhárítani jövendőjéről a lassú elsorvadás siralmas végzetét. A hősi halottakra kell gondolni, nem csak azért, mert a kegyelet parancsolja, hogy a megemlékezés virágaiból fonjunk koszorút fejfájukra, hanem azért is, mert az ő tiszteletükből merített erkölcsi erők nélkül nincs a nemzetnek jövendője, nincs igazi újjászületés. Vizenyős, poltron pacifizmus az, amely nem tudja méltósággal viselni a küzdő emberre és nemzetre mért sorsot, amely csak arra tanít, hogy kinevesse és megvesse azokat, akiknek köszönheti a ma élő ember az ő életét s jövendőjének reményét. A Nemzeti Újság éppen mai számában közölte, hogy hány ezer és százezer puskát, gépfegyvert, ágyút, lövedéket szállított a fegyverkező, de lefegyverzésről fecsegő világnak Csehország, Európa arzenálja és fegyverkovácsa. Vájjon micsoda béke az, amelyben Páneurópás széplelkek írják alá a fegyverszállító szerződéseket és önmaguk elpusztítására a szovjettel kötött üzleteket! Vájjon micsoda Like az, amelyet csak veszett fegyverkezési versennyel tudnak fentartani, addig, ameddig, ugyanazok, akik lélekgyilkos elméletekkel dühítik önmaguk nemzeti életén belül és egymás ellen a társadalmi osztályokat és a népeket! Vájjon micsoda béke az, amely Közép- Európában 36 millió nemzeti kisebbséget tart láncon, a határok börtönében s amelynek nincs más gondja, mint kiütni A világ ablaka A tenger bámul, s énekelget halkan a városnak, mely évek óta évül. Nappal az ember rakja szorgos kézzel, Éjjel, tán tündérhad siet segélyül. Hol nem is oly rég bus halászok ültek, S táplálni falvai, olcsó halra vártak. Most jazz sikolt a tenger terraszáról, S a gyorsvonat prüszkölve, bőgve vágtat. Strand itt, hotel, amelynek karcsú tornyán A szél vidáman kétszin zászlót himbál, Sziréna dug és messze kint a mólón Emberhad áll egy hosszú hajóhídnál. Hadihajó jön, gőggel, tisztelegve. Szikrázva villan ágyuk éhes szája, Halászbárka és motoros vitorlás, Utána magát kényesen riszálja. Állok a hajón, oldalán az Írás, „Ursus“ és lassan száll alá az este, Kint a mólónál világit a fárosz, S vidám zenére ring a hajó teste. Nem jó magyarnak nézni ezt az álmot, S mig áldomásra poharam betöltöm, Eszembe jut a „világ ablakából“ A messzi távol, fájó magyar börtön. Lengyelország, Kelet-tenger, Gdynia.) Gáspár Jenő II Aranytrombita Május elsején írta: Endrődi Béla Nagyon kedves és szép tavaszi ünnep volt valamikor a május elseje, ma eszembe jutott, hogy holnap erre az évfordulóra virradunk, nem árt tehát róla elmélkedni. Nem arról a május elsejéről lesz itt szó, amit a haragos munkások kisajátítottak a maguk számára, sem arról, amelyet a kommunisták rendeztek annakidején, vörösbe öltöztetve az egész várost olcsó papírpénzért. Ez a bizonyos május elseje korántsem volt olyan félelmetes, mint amilyennek a rendezői elgondolták, a Vérmezőn például lekvárevéssé és ökörsütéssé finomult vidám népünnepély keretében. Az égen szürke-fekete felhők lógtak s minduntalan megeredt az eső, az Ég tehát gondoskodott róla, hogy a felgyújtott piros lángok kellő időben kialudjanak a földön. Ki is aludtak, lévén minden tömegmegmozdulásnak legfőbb ellensége — akár zápor, akár öntöző sugár alakjában — a friss, hideg víz. Szóval hagyjuk a szocialisták és kommunisták vörös májusi ünnepét s térjünk vissza az egyszerű és kedves tavaszi ünnephez, a boldog Pest május elsejéjéhez, amely igen vidám és kedves nap volt valamikor. Ilyenkor szünet volt az iskolákban s a gyerekeiket már korán reggel budai kirándulásra vitték a szülők, nagy reggelizések voltak hosszú séta után a gellérthegyi kioszkban, a Svábhegyen és a Jánoshegyen, s a finom társaság ezen a reggelen nyitotta meg a városligeti Gerbeaud-pavillont. Egyszer mint kis diák bekukucskáltam ennek a pavillonnak a kertjébe május elsejének hajnalán, cigányzene szólt a kertben s az asztaloknál szines tavaszi ruhákba öltözött lányokkal és szépasszonyokkal fehérnadrágos, szalmakalapos gavallérok üldögéltek. Ez a kép örökre az emlékemben marad s összehasonlításul különösen aktuális ma, május elsején, mikor még alkonyatkor télikabátban járunk s a fák és bokrok ágain nem merészkednek még levéllé kibontakozni a rügyek, mintha csak olvasták volna valamennyien Sziriusz mester peszszimista jövendöléseit az idei tavaszra vonatkozólag. A május elsejei tavaszi ünnep abból a májusfából terebélyesedett ki, amelyet ilyenkor a szerelmes legény állított kedvese ablaka alá s miután Budapesten különösen szép szokott lenni a május, teletűzdelve sok-sok társadalmi és sportszenzációval, tavaszi bálokkal, Király-díjjal és egyéb gyönyörűségekkel, természetes, hogy e színes szezon kezdetének pillanata mindig ünnepélyes volt. Ez az ünnepélyesség nemcsak abban nyilvánult meg, hogy a kocsisok tarka papírszalagokkal diszítették a lovaik sörényét és luftballonokat árultak a vurstliban, hanem társasági ünneppé finomult a május elseje, villatulajdonosok díszes reggeliket adtak városi barátaiknak, nagy, előre megbeszélt kirándulások zajlottak le, vagy olyan április harmincadikán rendezett vacsorák, amelyek belenyúltak a május elseje hajnalába s igy az első hivatalos tavaszi lumpolást jelentették. Ma mindebből csak az maradt meg, illetőleg az jelenti május elsejét, hogy az utolsó áprilisi éjszakán az Oktogonon s a nagyobb zenés kávéházak és mulatók bejáratai előtt elhelyezkednek az luftballonos emberek, hajnalban pedig az összes pincérek, parkettáncosok s egyéb lokálszemélyzet, akik úgyis ébren vannak, felülnek a ringlispilek falovacskáira és himbálózó szarvasaira és karikás szemekkel, sápadt arccal, mű jókedvvel éneklik. Jaj de ravasz dolog ez a tavasz Hát bizony ravasz dolog is a tavasz és nem érti az ember, hogy éppen a tavasz megérkezésének, kezdetének hivatalos ünnepét, amelynek minden ember feltétlenül örül, éppen maguk az emberek rontották el. Tavaly kinn voltam a Ligetben, körülbelül tizenegy óra felé igyekeztem taxni kifelé, végig az Andrássy-út feketéllett a tömegektől, tüntető sétát rendeztek a munkások s ezzel természetesen elrontották a Liget konjunktúráját, mert a félénk burzsuj-publikum dehogy is merészkedett volna keresztül a félelmetes tömegen. Nem történt semmi baj, a munkások unottan sétáltak fel és alá s valószínűleg azon gondolkoztak, mennyivel okosabb lenne nekik is a zöld füvön heverészve feltekinteni a hupikék égboltozatra, vagy ha már sétálni kell, mennyivel okosabb lenne a budai hegyekben sétálni ünneplőbe öltözött kis gyerekkel, takaros feleséggel. Ehelyett a tavasz örömére elvtársakkal kellett bandukolni az unalmas Andrássy-uton s nem azt dudorászhatták, hogy „jaj de ravasz dolog ez a tavasz“, hanem azt, hogy fel, fel ts rabjai a földnek, — ha ugyan szabad ezt énekelni ma, nem is tudom bizonyosan. Milyen kár, hogy így elromlott ez a szép tavaszi nap, nemcsak maga az időjárás rontja el, hanem mi magunk is. Figyeljük az idők járását s muszáj megállapítanunk, hogy évről-évre hidegebb a világ, kihűl lassanként a föld is, a szív is s egyre kevesebb tavaszi báj ömlik szét úgy a lombokon, mint a kedélyeken. A május elseje fontosságát, a kirándulást a szabadba, a városi ember felujjongását a hosszú tél után az ébredő pázsiton, mindezt tönkretette a sok week-end, hiszen ma már egészen hétköznapi dologgá vált gyors autón, könnyű csónakon kiszökni a szabadba- Épp igy tönkretette a bálokat a sok hétköznapi tánclehetőség s mióta az egész tél farsang, természetes, hogy az egész tavasz és nyár csupa május elseje. Mi értelme lenne hát akkor külön ünnepelni a tavaszi ünnepet! Azért azonban holnap reggel e sorok olvasása után mégis végy, nyájas olvasó, május elseje tiszteletére egy csokor ibolyát s hogy egy kitűnő írótársam szavait idézzem: „gyorsan csókolj meg valakit, akit szeretsz“. Teljes heti rádióműlsor-melléklet iBSl ISSBjBf PEHT Egy hóra 4 p • o g ^ |P*| « |||p negyedévre 10 pangd HwHf »Ul Émi Ilii ti Kai H Brea i Éra jfwlk 111! 40^* |*,ler- Aa*llrUb“ foga 1 E Wtf tfiaS MSSef HB \ Wm OSI H Kag v svjtafpa hétköznap s. so, jjs £1 igy EfgB - Sgy jgjja H MM K '«IP jpajWk* • •4 r “ ° p s* -'40-Felelős szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP * FőmunkatársyyPtt BÉLA XIII. évfolyam 98. szám Péntek Budapest, 1931 május 1. Lapunk mai száma 16 fillér Mi történt? Ernszt Sándor osztatlan sikert aratott első költségvetési beszéde alkalmával Jorga feloszlatta a román parlamentet Németország új akciót kezdett a jóvátételi fizetések csökkentésére Nagy részvét mellett temették el Barabás Albertet, a Nemzeti Újság külpolitikai szerkesztőjét. A harmincévesek problémájával foglalkoztak a Regnum Marianum Egyesületben A vasutasok egyik kívánsága megvalósult: július elsejétől egyforma lesz a fizetés az egyes fizetési osztályokban A főváros törvényhatósági tanácsa az Erzsébet-sugárút ügyével foglalkozott A balatoni játékkaszinó terve a törvényszék elé került A funchali püspök meggátolta Madeire bombázását A bíróság elégtételt szolgáltatott Ilovszky Jánosnak a méltatlan megtámadtatásért Nagy sikere volt a varsói magyar borkiállításnak A rendőrség biztosította május elsejének nyugodt és zavartalan lefolyását Négyhónapi fogházat kapott egy órásmester, mert izgatott a papok ellen Nyáry Albert büntetését ötszáz pengőre szállította le a bíróság A múlt esztendőben 83 millió pengőt vesztettek a hitelezők a fizetésképtelenségeknél Károly román király megjelent a magyar festőművészek bukaresti kiállításán Az év első harmadában a fizetésképtelenségek statisztikája húszszázaléknál nagyobb javulást mutat Bangha Imre vezérkari ezredest tábornokká nevezte ki a kormányzó Sikkasztott és megszökött a kopenhágai főügyész