Nemzeti Ujság, 1931. november (13. évfolyam, 249-272. szám)

1931-11-03 / 246. szám (249. szám)

niss NrM#FTI | rrJL ^BUi m MwrmwdJL JL Felelős szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatár* AtÚRI BÉLA XIV. évfolyam 246. szám ♦ CSÜtÖProft # Budapest, 1932 november 3. A védekező Anglia (v. d.) Ha a háború utáni évtized gazdasági fejlődését vizsgáljuk, két irány tűnik feltétlenül szemünkbe. Az egyik az európai kontinens feldarabolásából származó kis államok vergődése s e kis egyedek sokféle problémáinak kicsinyes volta. Rövidlátás jellemezte a békeszerzők elgondolását, amikor az utódállamok között nem csinált vámegyezséget, hanem lehetővé tette, hogy egymást veszélyeztessék, kontra és rekontra vámintézkedésekkel. Természetesen, nem csekély fontosságú feladat a történetbúvár számára annak kiderítése, hogy kinek hibájából indultak meg a vámháborúk. De a bűnös fél megnevezése sem változtat azon, hogy Keleteurópában 1920 óta csúnya, krajcároskodó, egymás orra alá borsot törni akaró politika uralkodott. Egész Európában — hogy majdnem az egész világon —, a másik irányzat, az autarkiára való törekvés uralkodik. Lehetőleg mindent előállítani, semmit sem importálni, de annál többet exportálni, ez volt valamennyi nagy- és kishatalom álma. Ezért sem tudtak a nagyhatalmak valójában beleavatkozni az utódállamok gazdasági villongásaiba, mert hisz ők nagyban ugyanazt a politikát csinálják, mint ezek s céljuk is a minden más államtól való függetlenség, önellátás. Nőttek a védvámok falai, az Egyesült Államok a felhőkarcolóikkal arányban emelték őket s az általuk diktált tempót az angol domíniumok és európai országok szépen átvették, míg végül a Szigetország is csatlakozott sorukhoz. Az ottawai konferencia határozatai betetőzték Chamberlain álmát, a Brit birodalom kialakítását a többi ország- és világrésztől függetlenül. A gyakorlati életben ez a „függetlenség“ a fokozatos kikapcsolást jelenti — kivéve quid pro quo alapon — s egy új, óriásméretű autarbia kifejlesztését. Ennek az autarbiára való törekvésnek érdekes következménye van. A cél érdekében természetes, hogy minden állam azt a termelési ágat igyekszik kifejleszteni, amely addig legkevésbé prosperált, vagyis az ipari országok mezőgazdaságukat kezdték el védeni, míg a mezőgazdasági államok iparukat látták el kedvezményekkel. De ez magában nem volt elegendő. Valamennyi állam oly lendülettel látott neki mezőgazdaságának, iparának védelméhez, hogy ez a kisebbséget felölelő gazdasági ág egyszerre mintegy diktatórikus hatalomra tett szert! Mert nézzük csak végig az európai országokat: Csehország mezőgazdaságát védi s az agráriusok uralkodnak, Németországban — ugyancsak ipari állam — a mezőgazdaság érdekét helyezik első helyre; Ausztriában szintén ez a helyzet. Romániában, Jugoszláviában az ipar fejlesztésére hoztak meg minden áldozatot s minálunk évekig a gazdák ökölbe szorult kezekkel panaszkodtak, mennyire nem tesz semmit érdekükben a kormány, hanem minden áron az iparnak kedves. A példák sorozatát lehetne még felhozni. S mind ez országokban az a csodálatos, a kormányok minő ügyességgel, céltudatossággal és taktikával tartották és némely helyen tartják még ma is pozíciójukat! Ez nehezíti meg annyira a krízis elmúlását s azt, hogy még most is, amikor minden közgazdász ismeri a bajok okát, az egyoldalú érdekek miatt nem lehet a bajokon segíteni. Ennek a tendenciának újabb és igen mély jelentőségű megnyilvánulása az angol mezőgazdaság védelme. Minden módon, minden az európai kontinensen már kipróbált módszert alkalmaznak, hogy az angol gazdákon segítsenek. A búzájuk árát garantálja a kormány állami szubvencióval, amely veszedelmesen hasonlít a mi balettánkra, a kertgazdaságoknak az adóból engedik el az esetleges ráfizetést, a legmesszebbmenő vásári könnyítéseket adják a gazdáknak, stb. De a most megalakított „Sertésorganizáló Bizottság“, amelyet Mr. Lane-Fox hozott össze, legjobb bizonyítéka annak, milyen mértékig akar az angol kormány eddig mostohán kezelt mezőgazdaságának kedvében járni. A sertéstenyésztés és hizlalás valóban nem volt eddig gazdaságos dolog Angliában. Nem azért, mintha nem lett volna piaca, hiszen a hollandok és a skandináv népek külön az angol közönségnek készítették a szalonnát, mert a „bacon“ minden angol reggeli elmaradhatatlan kelléke. De a hizlalás, vagyis az etetés költségei eddig lehetetlenné tették az angol gazdáknak a boldogulást. Már most a „Sertéstenyésztést reorganizáló Bizottság“ abból indul ki, hogy minden angol gazdának éppen a bacontermelésre kell a fősúlyt helyeznie, mert ennek megvan a piaca. Tervük úgy szól, hogy Őszi tárlat Gyűjteményes és emlékkiállítás a Műcsarnokban A Műcsarnok idei őszi tárlata azokon a nyomokon halad, amelyeken a múlt esztendőben elindult. Sem az elindulás, sem a folytatás nem jelenti a művészeti szemlélet átcsoportosítását, az idei tárlat sem hoz új művészeti formanyelvet. Az elvi program és a személyi garnitúra változatlan maradt, csupán a rendezés lett újabb és frissebb. Az idei őszi tárlat már nem vonultatja a Képzőművészeti Társulat köréhez tartozó művészcsoport teljes hadseregét, a kiállításon nem a tömegen, hanem a társulat néhány reprezentatív művészének kollektív bemutatásán van a hangsúly. A gyűjteményes anyag históriailag is érdekes, csoportosításában pedig változatos. Udvary Géza és Árkay Aladár alkotásainak bemutatása emlékkiállítás jellegű, Kacziány Ödön és Czencz János két termet megtöltő képeivel a rendezés a konzervatív irány egy régi, tehetségének gyökereivel még a múlt századba nyúló és egy emberöltővel fiatalabb művész verzejét állítja szembe. Balló Ede klasszikus másolatai ismét más szórakozást nyújtanak a szemnek. Ezeken a kollektív jellegű kiállításokon kívül nem nagy, de kitűnő anyaggal jelenik meg a kiállításon a magyar arcképfestők társasága és a sok karakteres olajportré után megint csak a változatosság örömét jelenti a szemnek a magyar akvarell- és pasztelfestők egyesületének kiállítása. Az anyag tehát nagy és változatos és kétségtelenül alkalmasabb a Műcsarnok közönségének a szórakoztatására, mint azok a tömeges felvonulások, amelyek során többszáz kép alatt roskadoztak a falak, összemosódtak a színek és mire a roppant anyagon átélvezte magát, bizony alaposan elfáradt a néző. Az első teremben Kacziány Ödön gyűjteményes és Udvary Géza emlékkiállítását találjuk. Kacziány Ödön mostanában töltötte be nyolcvanadik életévét és ezt a kiállítást a művész barátai jubiláris kiállításnak szánták. Kacziány Ödön művészi pályafutása nem mondható egyenletesnek, tehetségének értékelésében is sokszor ellentmondó volt a kritika. Most ahogy egy eseményekben gazdag művészetét minden küzdelme és eredménye megmutatkozik, még élesebben bontakoznak ki Kacziány Ödön képességei és hibái. Ha történelmi kompozícióit az alkotás korának szemével, annak a kornak az ízlésén keresztül mérjük, kikerülhetetlen az a megállapítás, hogy igazi és tehertételek nélküli tehetsége ebben a műfajban élhette ki magát. Kiapadhatatlan fantáziájával a téma és a formagazdagság zsúfoltságával kereste Kacziány a romantikus témákat, hogy aztán alkotásának egy másik szakaszában a líra, gyakran a szentimentalizmus hol divatos, hol korszerűtlen szirénhangjait kövesse. Későbbi alkotásai már szűkebb tárgykörben mozognak, a folyópart szomorúsága, a szürkületbe hanyatló város árvasága, az esti holdfény — azután meg az élet és a halál örök problémája, a sors, a végzet kissé pesszimista felérzése foglalkoztatta Kacziány hangulatvilágát. Igaz ugyan, hogy hosszú képsorozaton foglalkozott a fényproblémákkal is, de ezek a nehéz tónusú tájképek hasztalan villantják fel a tűz vagy az alkonyok vörös színességét, festői szempontból nem szerencsések. Kacziány Ödön egész munkásságának elbírálásánál meg kell állapítani, hogy a kép tárgyát sokszor engedte eluralkodni a festői téma fölött, a filozófiai szempontoknak gyakran alárendelte az esztétikai igényeket, néha inkább a novellikus, érzelmi hatást kereste, mint a képzőművészet igazi feladatát, az optikai gyönyörködtetést. Ée meg kell állapítani azt is, hogy egy-egy sikerült képén nagy festői kvalitások is jelen vannak, hogy lírai tárgyú alkotásaiban költőivé tudott emelkedni és hogy a magyar piktúra elmúlt évtizedeinek históriáját az ő méltatása nélkül nem lehetne hiven megírni. Óhidi Udvary Géza az idén februárban tragikus váratlansággal költözött el az élők sorából. Ez az emlékkiállítás újabb bizonysága annak, hogy személyében a régi generáció egyik legtehetségesebb tagját vesztettük el. Komponáló tehetsége, színessége, mesterségbeli tudása fokozatosan fejlődött. Spanyol, különösen Goyának hatása alatt kezdett Udvary Géza tehetsége kibontakozni, Lotz Károly hatása különösen a témaválasztásban és a dekoratív festészet iránti hajlamában jelentkezett, de végül is éppen élete utolsó éveiben találta meg igazán önmagát és azt a kifejezési formát, amely tehetségének legfelsőbb színvonalára emelte. Az 1930-ban festett történelmi kompozíciók azt sejtetik, hogy a lassan fejlődő mester éppen élete alkonyán jutott volna el az alkotásnak arra a magaslatára, amelyet váratlan halálával megtagadott tőle a sors. Czencz János a legutóbbi két esztendő alatt készült anyagát állítja ki a X. teremben, javarészben tájképeket és portrékat. Balatoni képei az impresszionizmus és a naturalizmus határmesgyéjén mozognak, megfestésükben lendületesek és színesek. Ezzel a formanyelvvel aligha lehet jobb képeket alkotni, Czencz János ezt a stílust tudja, akarja és jól is csinálja. A XI. teremben ismét emlékkiállítás várja a nézőt: Arkay Aladár emlékkiállítása. Néhány olajfestménye és pasztelle mellett felsorakoznak építészeti alkotásai, a gyönyörű győri templom, a győri színház, a mohácsi új városház, a városmajori templom belseje, a mohácsi fogadalmi templom, a Nemzeti Színház pályaterve, a városmajori új templom terve, a győri színház mintája, egy bolgár templom belseje és sok kitűnő terv után a Gellért-rakpart rendezésének pályanyertes terve. Árkay Aladár a nagy építészek közé tartozott, a célszerűséget és az esztétikai igényeket teljes összhangban tudta tartani, aminthogy kiegyensúlyozó tehetségét bizonyította az is, hogy a történelmi stílusokat át tudta értékelni és a modernségbe magyaros izt tudott belevinni. Konstruktív merészsége nem virtuózkodás volt, hanem a tudás biztonsága nélkül a vonalak nemes egyszerűségével a térképzés és tömegelosztás nyugodt ritmusával, nagyvonalúságává valóban monumentális hatásokat tudott elérni. Az utóbbi években majd minden pályázaton első díjat nyert és hagyatéki kiállítása fájdalmasan eszméltet rá arra, mit vesztett halálával a magyar építőművészet. Balló Ede másolatgyűjteménye négy hatalmas termet tött meg. Különös érzésekkel jár két a látogató ezekben a termekben. Az olajfestészet nagymesterei vonulnak itt fel e festési technika első mestereitől a Van Eyck testvérek tapogatódzó, szemérmes, részletekben elmélyedő piktúrájától az átfogó, nagyvonalú és mesetkezelésben virtuóz spanyol Velasquezig, vagy flamand Franz Halsig. Száznégy kép és valamennyi Balló Ede kezemunkája, valamennyi a világ legragyogóbb festőművészeinek alkotásait revelálja. Ilyen klasszikus másolatgyűjteménye aligha van másnak Európában, hiszen Barló Edét végtelen türelmén, hatalmas kultúráján, a korszellemhez és a festői modorhoz való csodálatos alkalmazkodási képességén kívül piktori tehetsége támogatta elsősorban ahhoz, hogy ezeket a ragyogó másolatokat megcsinálja. Velasquez, Goya, Grecco, Rubens, Tintoretto, Tiziano, Rafael, Giorgione, Van Dyck, Rembradt, Franz Hais, Vermeer, Hobbema stb. stb. eredetihez legtöbbször megszólalásig hasonló másolatok töltik meg ezeket a termeket. Ennek a másolatsorozatnak nemcsak művelődési szempontból van jelentősége, — azok, akik nem nézhetik meg az eredetieket, ezek révén fogalmat kaphatnak a világ festőzsenieinek a munkáiról —, hanem művészi oktatás szempontjából is nagy szolgálatot tett Balló Ede a magyar piktúrának azzal a hatalmas munkával, amelyet elvégzett. A kiállítás értékes része a magyar arckép festők társaságának a kiállítása is, amelynek anyagából Karlovszky Bertalan, Moldován Béla, Glatz Oszkár, Bengházi Ágost, Szüle Péter, Udvary Pál, Zádor István, Hosszú Márton és Frank Frigyes portréit kell itt külön kiemelnünk. A magyar akvarel- és pasztelfestők egyesülete hatalmas anyagot mutat be a részére fenntartott ét teremben. A sok kitűnő kép között feltűnik Istokovits Kálmán erős önarcképe, Halassy Horváth István szép Őszi tája, Förstner Tivadar, Cserepes István, Mendlik Lajos, Gallé Tibor, Csóka István, Ducsay Béla, Gy. Takács Béla, Halápi Ede, Frank Frigyes, Baraneky E. László, Dióssy Antal, Hende Vince, Hessky Iván, Sziányi Lajos, Maróthy Major,Jenő, Komjáthy Gyula, Benedek KataEgyed Erna és Nádler Róbert néhán£*fritűnő lapja. (m. v.) Lapunk mai száma 16 fillér Mi történt? A kereskedelemügyi miniszter megszüntetett két kartelt Eltemették Gaal Gasztont Újabb egyhavi provizóriumot kötöttünk Ausztriával Tizenkétezer rendőr Verte szét a londoni parlament előtt az éhségtüntetés résztvevőit Herriot a marokkói kérdésről tárgyalt Madridban A táti pályán öt új világrekordot állítottak fel Csepelen meggyilkolták egy bolgár kertész feleségét Feleségével együtt öngyilkos lett egy fiatal OTI-segédtitkár A Nemzeti Bank szigorú rendelkezéseket léptetett életbe a záloglevél visszaélések megakadályozására A valutasikolási ügyben két gyanúsítottat szabadlábra helyeztek Borzalmas kettős rablógyilkosság történt Kölnben Újból estek az árfolyamok a newyorki tőzsdén Zaleski lengyel külügyminiszter lemondott Milyen idő lesz csütörtökön? A Meteorológiai Intézetnek nov. 2-án este 10 órakor kiadott jelentése szerint várható időjárás a következő huszonnégy órára: Több helyütt gyenge éjjeli fagy. A szegedi egyetem meteorológiai obszervatóriuma jelenti nov. 2-án este a Délvidék számára. Éjszakai fagy, változékony, még túlnyomóan, derült idő.