Nemzeti Ujság, 1931. december (13. évfolyam, 274-296. szám)
1931-12-02 / 274. szám
// s / / , / *1 ( i n o ** /Y / // y / > / p \ • I*' . I , .11/ /////Jx w ijf la • ÉBRETOIZIZTI TTICl#2 seb Orozngháx* p. 18, Tál. t | XpglW M SS WM h£| 1 BUB HBB jjjl fi |W§ S Wm BW&i IgSf 32 HUár. Ausztriába» Kiss IJJoírtsJ'pgy; Felelős szerkesztői TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatárs:: TÚRI BÉLA XIII. évfolyam 274. szám + SzerdOL , Budapest, 1931 december 2. Több aktivitást! Irtak Strecke Ernő. A világnak képe százötven év óta hatalmasat változott. Az öreg úr és az ifjú vitáját „majd öcsém, hogyha megöregszel, te is meg fogod tanulni“ kézlegyintéssel nem lehet már elütni. A harmincévesek mozgalma ma már felhúzódik a 45-ig és lefelé a 18 évesek problémájáig. A különböző új alakulatok, mint a Széchenyi Szövetség, Bartha Miklós Társaság, Magyar Holnap, Wesselényi Reformklub, Újpesti Szociálpolitikai Intézet, legújabban a nagy reményekkel induló Prohászka Társaság egészen más jellegű alakulatok, mint voltak a régebbiek. A fiatalabb generáció eligazodást keres, élni, az életben érvényesülni, a hibákat erőteljesen korrigálni akarja. Ezt a mai ifjúságot, amely a világháborúban közvetlenül vagy közvetve küzdött, nem kell tanulásra biztatni, a mai ifjúság szeretne dolgozni, csak nincs meg a módja. Mintha áthidalhatatlan szakadék húzódnék az öregek, a beérkezettek és az ifjabb generáció között. A válság okát anyagi, társadalmi és erkölcsi problémákban látom. Nézzünk szembe e három probléma-konglomerátummal. Az első probléma kétségkívül az anyagi kérdés. Kulturális javakat, szellemi értékeket, magát a vallásit sem lehet anyagi bázis nélkül megkedveltetni. A gazdasági válság egyben kultúránk válsága is. Amikor tehát inog a gazdasági berendezkedés struktúrája, egész szellemi kultúránkat is veszély fenyegeti. Anyagi bázis nélkül, korgó gyomorral művelődni és dolgom nem lehet A mai ifjúság éhezik és teljesen bizonytalan jövőnek néz elébe. Ez a problémák problémája. A magyar fiatalság dolgozni és élni akar, nagy magyar akarás lángol benne. A gazdasági krízissel ma az egész világ foglalkozik. Szemben áll egymással a két véglet: kapitalizmus és kommunizmus. Vannak, akik minden erejükkel a bűnös kapitalizmust védik, mert saját helyzetüket érzik megtámadva Viszont mások csak a kommunizmuson keresztül vélik megoldhatónak a kérdést. Az öncélú kapitalista termelési rendnek hajtó ereje főként nem a szolid megélhetés biztosítása mindenki számára, mint ez volt pl. a hűbériség vagy a céhiparosság idejében, hanem a gazdasági haszon fokozása. Ehhez járul a kapitalizmusnak jellegzetes és szinte uralkodó komponense, a kereskedelmi szellem. A pénz ilyetén összesürítése egyes néprétegek teljes elszegényedését okozta, a tőke mind kevesebb kézbe került és végül ez a néhány is el fog pukkadni a maga gazdagságában. Hozzájárult, a bajhoz az óriási nagy termelés, a technika haladásával sokkal többet termelnek, mint amennyit el tudunk fogyasztani. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez az öncélú, mammonispiádó kapitalizmus megérett a pusztulásra. Az injekciók, melyekkel élesztgetni próbálják, csak ideig-óráig segítenek. Az a társadalom, amelyik nem tudja elhelyezni fiait, nem életképes. Ez a bolsevizmus biztos útja. Helyesen mondotta az Emericana jubiláris nagykáptalanján Bernolák Nándor, hogy nem kell sok állambölcsesség azt kimondani, hogy három évig nem veszünk fel senkit, hanem az az igazi bölcsesség, hogy akiknek diplomát adtunk egyetemeinken és főiskoláinkon, azokat álláshoz is juttassuk. Érdemes lenne statisztikát készíteni, hogy évente hány érettségi bizonyítványt és hány egyetemi és főiskolai diplomát adnak ki és amellett hány diplomás férfi kénytelen olyan munkát SJUJOL alacsonyabb értelmiségű egyének megélhetését biztosítaná. A középosztály legbiztosabb bolsevizálása az, ha nem tudok diplomás embereknek képzettségüknek megfelelő állást biztosítani, a jogászdoktor kalauzok, a benzinpumpáló gépészmérnökök csak az elégedetlenek tömegét gyarapítják. A mai ifjúság helyzete valóban szomorú. Hirdetjük — és kell is hirdetnünk meggyőződésesen — a „Casti Connubii“ elveit, de íme, nem tudnak maguknak anyagi alapot teremteni ahhoz, hogy családi szentélyt alapítsanak. A másik probléma a társadalmi. Ezelőtt félszázaddal a törvényhatósági, városi, állami életben az u. n. gentry-osztályé volt a vezetés, később a szociális érzés erősbödiik az embereikben,, a köznép gyermeke is szerezhet magas pozíciót, az emberek már nemcsak felfelé, hanem lefelé is tekintenek. A gentry is iparkodik magához asszimilálni az alsóbb rétegekből felkerülő intelligens osztályt. A kapiitalisztikus pozíciókat a zsidóság foglalja el Most azonban ez az asszimilálódásra törekedett intelligencia már nem is nagyon kapaszkodik fölfelé, nem dörgölődzik, hanem részesévé lesz a középosztály elproletárosodásának. A demokratikus irányzat feltörése következtében nem is a középosztály sorsa ál a problémák tengelyében, hanem az embertárs felemelése. A régi filozófiai elv hódít, „minden dolog mértéke az ember“, az embertestvér boldogulása. Sajnos, azonban egyes alulról felfelé törők mások régi nevét használják ugródeszkának a közéletben. Hozzájárul ehhez, hogy a háborús generáció műveltségét, tudományát, sokkal könnyebben, gyorsabban szerezte meg és tudása sokkal felületesebb. Ez a generáció, amely diplomáját háborús félévek beszámítása útján szerezte és tudása csak a vizsgákhoz irányult, komoly, elmélyedő stúdiumot és alapos munkát nem tudott végezni. Közkezei sem voltak meg hozzá, mégkevésbé a psychikai nyugalom. A harmadik és kétségkívül legsúlyosabb probléma az erkölcsi. Az első kettő Kigyulladt éjszaka irta: Neuler Mátyás Berlin, november hó. Tanácskozó és vitatkozó csoportokba verődött az egész társaság a croydoni repülőtéren. A csúnya, nyirkos angol köd szürkén terjengett a vidéken, alig látszottak a szél irányát jelző füstoszlopok London repülőterének sarkain. Megyünk-e, vagy nem megyünk!, ez volt a kérdés, miután a befutó jelentések arról számoltak be, hogy La Manche-csatornája fölött átláthatatlan ködréteg uralkodik, a szél járása pedig igen kedvezőtlen. Tulajdonképpen majdnem véletlenül kerültem ide, az angol fővárosba a kedves, kellemes, Hollandiában eltöltött hetek után. Régen látott ismerőseim után keltem át hajóval a tengeren, ha már ilyen közel, Rotterdamban van az ember, mégis csak illendő ezt a kis látogatást nyélbe ütni. Egyben pedig azonnal kiváló alkalom kínálkozott, bár csak röviden és futólagosan, hogy bepillantást nyerhessek a mai választások utáni angol állapotokba, a fontkrízis hangulatába, hogy információkat szerezhessek az ottani politikusok és újságíró, publicista kollégák véleménye felől. Nagy szenzációkra lelkesedésre vagy szenvedélyességre ugyan korántsem rámítottam, világos volt, hogy az angol flegma még a mai váratlan és hirtelen fordulatokban gazdag világban sem ragadtatja el magát a szélsőségek felé, de azért mégis őszintén meglepett és bámulatba ejtett az a hallatlan nyugalom, szinte nemtörődömség, amit Londonban jártamban-keltemben tapasztaltam. Egy nagy, előkelő klubba vittek fel a régi barátok, ahol sok kiváló politikusnak nevet hallottam a bemutatkozás alkalmából, ahol pár újságfényképekből jól ismert arc mosolygott rám. Nehéz ilyenkor a vendég helyzete, aki az obuigát wiskyszóda mellett a felfogások és vélemények után is érdeklődik, de ezt az érdeklődését ki nem mutathatja, ha csak nem akar illetlenséget elkövetni. A vacsora vége felé azonban felmelegedett a hangulat ha csak lustán, angol módra is és előkerültek azok a problémák, amelyek végeredményben mindenkit egyformán érdekelnek, ha ez az érdeklődés mindjárt csak angol vérmérsékleti viszonylatban is jelentkezik- Felemlítik a gazdasági válságot. — Hát válság van, az tény, — hangzik a megállapítás és nyugodtan húznak a wickys pohárból. — Végső ideje a vadvámok behozatalának,— fűzi hozzá a másik, amire mind helybenhagyólag bólintanak. — Esik a font? Esik, csakugyan esik ... Semmi emóció, semmi pánik, rémüldözés. Kevesebbet kell külföldre utazni, öszsze kell húzódni, ritkább vadászatok, takarékosabb életmód, nem szabad valutát külföldre utalni. És amit így hallatlan tárgyilagosságga, nyugalommal megállapítanak, abban nincs frázis, nincs szóvirág, az komoly, bölcs tudat, program és meggyőződés, amihez úgyszólván az egész angol közélet igazodik. Nyoma sincs az odahaza oly szomorúan gyakori tömeghisztériának, pániknak. Kimértek, bölcsek, hidegek és számítók, akik ceruzával kezüikben kikalkulálják, hogy saját üzletüket rontják, saját jóllétük alapjait rombolják, ha például valutát sibolnak, vagy túlköltekeznek, vagy idegen árukat vásárolnak. Nem teszik egyiket sem, látszólagos közömbösségük csak ezt a józan angol öntudatot és realitást takarja. Ez a felfogás látszik meg a körutakon, a tereken, az irodákban, áruházakban, gyárakban, bankokban, erre találtam, ahol csak a három rövid nap alatt megfordultam. A választások által felkavart hullámok már rég lecsendesedtek, keveset politizálnak az emberek. Az egyetlen érdeke® kijelenté®, amit hallottam, egy bank direktor véleménye volt: —• Őszintén szólva, nem hittem volna, hogy a szocializmus ilyen vereséget szenved. De úgy látszik, Angliának mégis több az esze, mint az ember gondolná! Ebben a kijelentésben sem volt szenvedély, csak maga fölött tréfáló száraz humor és hűvös megállapítás; erő volt benne, az a bizonyos kiegyensúlyozott öntudatos, szívós erő, melynek nyomait lépten-nyomon meglátja az idegen, a City forgatagától kezdve egészen eddig a nedves fövenyű croydoni repülőtérig, ahol azon töprengtünk, várjon megérkezük-e még a mai nap folyamán Berlinbe. A Luft-Hansa társaság hatalmas, hárommotoro gépe dübörögve állt a tisztás közepén, várva az indulást jelző zászlórebbenésre. Mi utasok még a váróterem tornácán beszélgettünk és szívtuk az utolsó szivart, cigarettát, mielőtt a szigorúan nem-dohányzó fülkébe betelepednénk- A jegyek a legutolsóig elkeltek. Az ember nem is gondolná, hogy ez a Luft-Hansa, a világnak legjobban kiépített légi hálózata, milyen hallatlan forgalmat bonyolít le még télen, csökkent forgalom idején is. Szinte állandóan az a helyzet, hogy huszonnégy órával az indulás előtt le kell foglalni a helyeket, mert azoknak legnagyobb részét már előjegyezték. Külön repülőgép szállítja a teherárukat, úgy hogy most például egyszerre két gép indult Berlin irányában, amikor végre-valahára, vagy másfél óra késés után jelentették, hogy tisztult a láthatár, semmi akadálya a startnak. A repüléssel valahogy úgy van az ember, hogy minden az újdonságot, változatosságot jelent és egyáltalában nem hasonlítható az előzőekhez, még ha ugyanazon a vidéken száll is át az utas. Ismert vasúti vonalakon már előre lehet tudni, hogy na, most mindjárt elénk tűnik egy indóház, azután jön az erdő, az alagút, a kopasz hegycsúcs, a hegyipatak. Meglepetések nem következhetnek. A magasban mindez kiszámíthatatlan. A csodálatosnál csodálatosabb felhőalakulatok ott váltakoznak a szem előtt soha meg nem ismétlődő formáinkban, egyszer alattuk, majd fölöttük, esetleg kellős közepükben száguld a gépmadár, melyet néha meghimbál a süvöltő északi szél. .A legcsodálatosabbak azonban ezek az éjszakai járatok, amikor késő délután érkezünk Londonból Hollandiába, először Rotterdamba, ahol éppen hogy csak egy kávét lehet sietve elfogyasztani egy szivar társaságában, azután máris jön szaladva a pincér és tessékel a dörgő motorjaival indulásra kész gép felé Amszterdamban még rövidebb várakozás, két utas kiszáll, helyüket azonnal elfoglalják az újonnan érkezettek, újra rohanás, emelkedés, egyenletes ringás, az ember folytatná a nemrégiben megkezdett Wallace-rémregényt, de közben észreveszi, hogy árnyékok hullanak a papírra, elhomályosodnak a sorok, összefolynak a betűk, esteledik. Körül a falakon megnyúlnak az árnyékok, a felhők alattunk bíborszínűvé válnak, valahol a magasban kipislant az első fényes csillagszem. Kosárhálóba kerülnek a könyvek, újságok, az emberek álmosan bóbiskolva hallgatják a motordübörgést és lenéznek az egyre enyésző mélységbe. Berlin még messze van, de az éj közeleg. Az alattunk kanyargó sugárutakon kigyúlnak a villanyos ívlámpák, kifé*ig*s*d**k a házak ablakai, a falvak pislogó, sziporkázó pontok halmazává tömörülnek, a városok, melyek mögöttünk elmaradnak, mint megannyi lámpaerdő, melynek dzsungeljében kurta sávok, a villanyosok kanyarognak. Valahol vörösük az ég alja, mintha kigyulladt volna az éjszaka. Messzi városok lapulnak ott meg a sötétség leple alatt, csak rozsda, vörös visszfényük vetődik ide, az irdatlan magasságba. A motor egyenletesen duruzsol, mintha rohanó gyorsvonat ablakában ülnék, de nem parázs-szikrák csóvája suhan el az üveg mögött, hanem valóságos láng tölcsér, a kipufogó alap kékes színben játszó gáza. A rádióstiszt megnyom egy gombot, kigyúlnak a tetőlámpák. Újra előkerülnek a folyóiratok, tovább folytatja Wallace a hatodik gyilkosságot a nyolcvanadik oldalon. Az ablaküveg keretének tükréből sápadtan néz velem farkas,szemet képmásom. Kint, mélyen lent a sötétségben megsokszorozódnak a pici, reszkető fénypontok. Előttünk egyenletes, hosszú vonal. Az egymástól kilométernyi távolságban elhelyezett óriás fároszok útja. Ezek mutatják a pilótának az irányt. Előrehajolok ültömben és látom, mint fordul szintik egyszerre vörösre, fehérre. Pislogó, tágult nagy szemek, melyek felénk parázslanak. Közben alattunk, fölöttünk elcikkázó fényár, mely néha a gép szikrázó fémtestét éri. Tág sugara, reflektorok, melyek minket keresnek. Arráb kivilágított, aszfaltozott tér, vörös lámpanyilak «segélyezik. Alkalmi kispűtő, ahol baj «**t és minket várnak- Asjelzőlámpás bistogatva, barátságosan int felénk: már nincs is messze Berlin. Nem is vagyunk olyan egyedül ebben a szörnyű magánoságban. Idő és tér fogalma elenyészik ebben az örökegy sötétségben, mely alatt ott parázslik a kigyulladt éjszaka. Az ember alig odafigyelve forgatja a lapokat, olvassa, hogy Mrs. Mason, hogyan menekül el a kínai tőre elől, azután egyszerre csak kiejti kezéből a könyvet, elbóbiskol és csak akkor riad fel, amikor megbillen alatta a talaj és zuhanást érez. A motorok elálltak, a gép lefelé kanyarog. Hatalmas transzparensek hirdetik: Tempelhof. Zökkenés, talaj. Berlinben vagyunk. Kiszállunk a télen át jól fűtött kabinból és kinyújtóztatjuk gomberdett tagjainkat. Előáll a taxi, rohan a hotel felé, az ember átöltözik. Csietvai megírja ezt a cikket, mert tudta, hogy holnap már nem lesz rá ideje. Holnap már indul a Luft Hansa következő rerülőjére Budapest felé. y ..................... ---------------Lapunk mai száma 16 fillér Mi történt? Mi van a kormány új nyugdíjz rendelettervezetében Szigorú megtorlás vár a puesski MS let szervezőire Tabódy Tibor nagy beszédet mondott a képviselőházban a Hadirokkantak, hadiárvák és nyugdíjasok jövedelmének csökkentése ellen Az indiai problémákat nem sikerült rendezni a kerekasztal-konferencián • A Társadalombiztosító szanálása az Ipartanács előtt Az angol font eddig 31 százalékot veszített aranyértékéből Csitáry G. Emil lett Székesfehérvár új polgármestere A régi bérlő kezében marad az Új Színház A bukaresti parlament megünnepelte Erdély elszakításának évfordulóját Ma kínai tábornok fel akarja borítani a békülékeny helyzetet A Kereskedelmi Bank a külföld számára nyilvánosságra hozta félévi mérlegét Országos akciót szerveznek a képzőművészetek megmentésére Belföldi kölcsönt vesz fel Ausztria Kulturbotrányokra vezetett a spanyol köztársaság egyházüldözése Virág püspök az egyházi vagyon nemzeti hivatásáról beszélt Mohácson A nyugdíjasok ügye a kormányzó előtt Szigorúan büntetik a tejdrágítókat ! Ötvenezer pengőt adott a népjóléti miniszter Pest vármegye ínségeseinek Lengyelországban ismét halálraítéltek egy szovjet kémet y