Nemzeti Ujság, 1932. december (14. évfolyam, 270-294. szám)

1932-12-01 / 270. szám

MM MFM7FTNI ! KJfi sh “ A I IS jf 1 JSf n ' . 1! H fi I IV ■iuó«-«ti*.n.,Mán­a. ■ V Mi JBef__^ M m Jr MS V Wa Rm SM. M» 1, T*l. i 535—13. Felelős szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatárs: TÚRI BÉLA XIV. évfolyam 270. szám + CSÜtÖrtÖfl # Budapest, 1932 Decertiber /• Magyarellenes merénylet Kolozsvárott. Elégtételt! Kolozsvárott, az elszakított Erdély szívében, ahová annyi magyar történel­mi emlék fűz, ahol mindig a magyar kultúra, a magyar nyelv, a magyar szellem és a magyar lélek volt az ural­kodó, az odatelepített és odacsődített román ifjúság megtámadta a magyar útlevélkiirendeltség épületét. Megtépte a magyar színeket s a román lobogót tűzte arra az épületre, amely jogilag Magyarországot jelenti még ma is. Románia a trianoni békeszerződés után mint­egy keleteurópai kultúráikon je­lentkezett az átcsoportosított Európa köztudatában, azonban módszerei, esz­közei és eljárásai szöges ellentétben vannak ezzel a kulturállapottal. Tud­juk, "hogy e tüntetés nem a román nép lelkéből fakadt, amely lélek bizonyára épp úgy sóvárog a béke után, mint a többi nemzeteké, hanem azokból a for­rásokból indult, amelyek mögött a nem­zetközi felé egy vérző ipar búvik meg. Titulescu politikája és Titulescu lap­jainak nyilvánossága immáron hetek óta uszít Csonkamagyarország ellen, uszít pedig azon a jogcímen, hogy meg kell védeni Magyarország ellen a fe­nyegetett Erdély birtokát. Önkéntelenül felvetődik a kérdés, hogy vájjon politikus és bölcs dolog-e Romániának mai helyzetében leggyen­gébbnek tartott ellenfele felé vezetni indulatait, amikor a bolsevizmus vas­ökle döngeti Bessz­arábia kapuit, ami­kor Nagyrománia építményét lassan alámossa az idő nagy hulláma, amikor köröskörül minden szövetségrendszer ellenére csupa ellenséges indulat és ellenséges érzés áll a megnagyított Ro­mán­iával szemben. Ez az ő dolguk, nem a mienk, mi csak a rajtunk esett sérelmet akarjuk lemosni magunkról. Magyarország lehet gyenge és lefegy­­verzett, Magyarország kezéből kábula­tának egy pillanatában kicsavarhatták a fegyvert, de nem csavarták ki ennek a nemzetnek a lelkéből az öntudatot és az önérzetet. Magyarország minden le­­csonkítása és lezsugorodottsága elle­nére szabad állam, amelyben szabad nép lakik. Egy szabad nép nem tűri el ar­cába sújtott ökölcsapásait annak a szomszédnak, aki a szerencse kedvezé­séből, egy elszakított és elvakított kon­ferencia jóvoltából győztessé lett any­­nyi fegyveres vereség után. Magyar­­országban még férfiak laknak és fér­fiak nem tűrik el a sértéseket. A ma­gyar lélek ezer megpróbáltatáson ment már keresztül, ezen a kis földön végig­­zúgtak Romániánál nagyobb világ­­hatalmi .­tényezők is, de a magyar lel­ket és a magyar akaratot nem tudták megtörni soha. A magyarság hozzászo­­kot annyi zivataros és felhővel borús évszázad után a szenvedéshez és hozzá­szokott a türelemhez. Hozzászoktunk ahhoz, hogy sorsunkat némán, csende­sen viseljük, de egyet nem szoktunk meg soha, hogy önérzetünkbe és nem­zeti becsületünkbe gázoljanak. Meg tudtunk élni kenyér nélkül és át tud­tunk felelni ruha nélkül, de becsület nélkül élni soha nem voltunk képesek. Amikor balkáni tűzcsóvákat hajítottak felénk ingerelve és hajítanak eszten­­dőről-esztendőre az utódállamok sajtó­jában, még csak nem is felelünk reá. Mert fenn akarjuk tartani a szomszédi viszony nyugalmát, nem akarjuk meg­bolygatni az amúgy is tarthatatlan egyensúlyi helyzetet. Rajtunk nem sza­bad múlnia semminek, a magyarság fe­gyelmezetten és a végsőkig menő tü­relemmel nézte ezeket az eseményeket. Esztendőről-esztendőre zúgott ránk az ellenséges sajtó rágalmainak pergő­tüze. Hallgattunk, mert nem tartottuk érdemesnek felelni rá. Kultúránk nem albérletbe vett kultúra, hanem magunk fejlesztettük és magunk termeltük ki a magyar népi lélek nagy népességei­ből és adottságaiból. Nem mázoltunk arcunkra idegen kultúrszíneket, amely­nek nevében többé fújtuk magunkat, miint amik voltunk, megmaradtunk a magunk méretei között, kultúrnépnek, amely őrizte itt a civilizációnak annyi­szor kialvó lángját. Törtünk, bár soha­sem hangsúlyoztuk azt a hivatást, ame­lyet Románia magának vindikál. Tűr­tünk, mert tűrnünk kellett, mert fel­sőbbrendűségünk belső tudata és törté­nelmi hivatásunk soha el nem vesző ereje volt velünk. Nem provokáltunk és mindig lecsittítottuk azokat a borzas álirredentákat, akik alkalmi költemé­nyekkel és tüntetésekkel kísérleteztek. Sajtónkban megfojtottuk azt a hangot, amelyet Románia és az utódállamok ellenünk alkalmaztak. Megfojtottuk azért, mert nem méltó a mi kulturszín­­vonalunkhoz. És ime, a magát kultu­­railag velünk legalább is egyenlőnek tartó Románia odáig ragadtatja ma­gát, hogy megtépi zászlónkat és meg­sérti nemzeti öntudatunkat. Tudjuk, hogy miért történt. Nem va­gyunk sem vakok, sem világtalanok. Látjuk áramlását annak a hatalmas nagy történelmi folyamatnak, amely minden trianoni és páriskörnyéki béke gátjain keresztül sodorja a magyar történelmi igények erejét és érvényesü­lését. Érezzük a revíziót, mert itt van a levegőben. Nem lehet megakadályozni Lapunk mai száma 16 fillér _ Ha álmomból fel­keltenek .. • Írta: Zágon István Az egész história úgy kezdődött, hogy egy alkalommal a szászokról beszélget­tünk és se én nem tudtam, hogy mikor jöttek be Erdélybe, se a feleségem. — Nézzük meg a Lexikonban — aján­lottam én. — Nem kell megnézni — mondta a fe­leségem — a gyerek biztosan tudni fog­ja, nagyon jól emlékszem, hogy tavaly év végén tanultam vele a földrajziban, hogy a szászok mikor jöttek be, majd megkérdezzük a gyereket. A gyerek bevonult és a feleségem meg is kérdezte tőle, hogy úgymond: — Kisfiam, nem emlékszel, mikor jöt­tek be a szászok Erdélybe? — Dehogynem. Mink azt tanultuk. — Na ugye? Hát mikor jöttek be? — Hogy mikor? Megállj csak... az úgy van a könyvben, hogy: Ekkor jöt­tek be a szászok is. — A szászok. És még kik? — Az... azt nem tudom. — Na jól van, hiszen most nem is ar­ról van szó. Csak azt mondd meg szé­pen, hogy mikor jöttek be? — Hát... a... a szászok, azok bejöt­tek, kérlek... Nem tudom, hogy mikor. De nézd meg, úgy van benne a könyv­ben, hogy­ ekkor jöttek be. Lehet, hogy nincs is benne, hogy mikor, csak az van, hogy ekkor. Éppen hosszabb és rendkívül komoly jellegű beszédet akartam intézni a fiam­hoz arra vonatkozólag, hogy milyen ne­hezen keresem én a pénzt az ő iskolázta­tására és ő még azt se tudja, hogy mi­­kor jöttek be a szászok Erdélybe, pedig az ilyet egy jóérzésű fiúnak még akkor is tudni kell, ha az álmából felkeltik, de hirtelen elhallgattam. Ugyanis eszembe jutott, hogy az én apám ugyanilyen nehezen kereste a pénzt az én iskoláztatásomra és nemcsak a fiam nem tudta a szászokat, hanem én se tudtam. Ennek a felismerésnek hatása alatt ki­­küldtem a szobából a fiamat és egy he­venyészett kis műveltségi vizsgát tartot­tam magam felett. Abból kiindulva, hogy vájjon miket tudnék én a diákkoromban tanultakból úgy, hogy akkor is meg tudnám mondani, ha éppen most keltet­tek volna fel álmomból. És rájöttem, hogy nem nagyon hen­cegnivalóan sokat tudnék. A történelemből például a szászok be­jövetelét — mint az bebizonyult — nem tudnám. Ellenben mit tudnék? Az aranybullát, amely­ ezerkétszáz­huszonkettőben volt, a mohácsi vészt, amely ezerötszázhuszonhatban zajlott le, Tomory vezetése alatt és tudnám, hogy Zrinyi Miklós száz aranyat tett a zse­bébe, de Szolimán nem érhette meg Szigetvár elestét, mert az ostrom alatt szélütésben meghalt. Ezt az utóbbit azért tudnám ilyen pontosan, mert egy osztály­társam, aki mindent szóról-szóra magolt be, ezt az utóbbi tényt úgy mondta el, ahogy a könyvben állott, véletlenül sajtó­hibával szedve, aminélfogva nem azt mondta, hogy szélütésben, hanem azt mondta, hogy születésben, na rajta is ragadt szegény fiún és annyit ugrattak vele, hogy a hatodikból kimaradt. Világtörténelemből főleg arra emlék­szem, hogy volt egy Kis Pipin nevezetű francia király, továbbá három spanyol lovagrend nevére emlékszem: Alcantara, Calatrava, Sant­ Jago di Compostella, amely neveket fogadásból tanultam meg, továbbá valami olyan is eszembe jut, hogy öt török öt görögöt dögönyöz fölö­zött közös örömök között, de azt hiszem, hogy ez nem is a világtörténelembe­ tar­tozik, hanem valami mondat, amiben csupa ö betű van. Legélénkebb emlékeim közé tartozik a számtani tudomány, amelyből határozot­tan tudom, hogy, ha két különböző vas­tagságú csövön át folyik be a víz egy kádba, akkor ki lehet számítani, hogy mennyi idő alatt folyik ki, ha csak az egyik cső van nyitva. Továbbá az is na­gyon érdekes, hogy, ha egy sakktábla első kockájára egy búzaszemet tesznek és minden további kockára az előbbi kockán álló búzaszem dupláját, akkor a hatvannegyedik kockán már annyi búza lesz, hogy az egész földet be lehet teríteni vele, nyolcvan centiméter vastagságban. Azt is egész biztosan tudom, hogy, ha az ember a háború előtt betett a bankba hat százalékos kamattal egy békekoronát és tizenöt év múlva vette ki, akkor a kamatos kamatokkal együtt éppen egy szakaszjegyet vehetett érte. Természetrajzból kiválóan tudom, hogy gyermekláncfű és pásztortáska, Linné szerint, latinul: taraxacum officinale és capsella bursa pastoris, csak azt nem tudom, hogy melyik melyiket jelenti. Azt hiszem, a pásztortáska lesz a bursa pas­toris, de ez nem olyan biztos, mert akkor az officinálénak kell lenni a gyermek­láncfűnek és én bizony azon semmi officiálisat nem vettem még észre soha. Földrajzból, ha álmomból felkeltenek is, még akkor is meg tudom mondani, hogy az opált Vörösvágáson bányásszák, a Dunántúl folyói a Rába, Rábcza, Stelicze és Mura, azonkívül tudom, hogy van egy egész sereg város, amely abban­ az időben, amikor én tanultam, vasúti csomópont volt és élénk kereskedelmük­ről voltak nevezetesek. A csomópont valószínűleg még ma is megvan bennük, de a kereskedelem, úgy vélem, lényege­sen kevésbé élénk. Nyelvtanból rengeteget tudok. Tudom, hogy van főnévi igenév és állítmányi ki­egészítő, továbbá, hogy a „jó napot!“ című kifejezés tulajdonképpen egy hiá­nyos mondat, amelyből úgy az alany, mint az állítmány hiányzik. Latinból kifogástalanul tudom Vergi­lius Aeneisének hat első sorsát, tudom, hogy különbség van a gerundium és gerundívum között, csak azt nem tudom, hogy mi a különbség és azt is határozot­tan tudom, hogy aki meg tudja mondani a görög nyelvből paidenó igének az erős aoristosát, az legalább egy egyest kap, de esetleg egy almát, amelyet Istenben boldogult páter Orbán a reverendája alól búz ki. Fizikából, becsületszavamra merem ál­lítani, hogy, ha két összeillesztett, de egy­máshoz nem ragasztott Magdeburgi Fél­teke közül kiszivattyúzzák a levegőt, ak­kor a külső légnyomás annyira összepré­­seli őket, hogy két vörösló se tudja széj­­jelhúzni és arra is határozottan emlék­szem, hogy a Kaszáp Tivadar felállt egy üveggel szigetelt deszkalapra és akkor az orrából villamosszikrák pattantak ki. És még egyre­ emlékszem, kétséget ki­záró határozottsággal. Arra, hogy amikor leérettségiztem, még nem voltam tizennyolc éves. A többi tudományra, amelyet ebben az időben tanultam, nincs éppen égető szük­ségem­ abban a pillanatban, amikor ál­momból felkeltenek. De­ ha ezt az egyet, újra tizennyolc érvnek­­lenni — ha ezt meg tudnám ta­nulni még egyszer — az ellen igazán nem lenne semmi kifogásom . . . - ; ~ * Mi történt? Hóman kultuszminiszter ismertette a Bécsből hazakerülő magyar tör­ténelmi emlékek és kincsek ügyét Elkészült Anglia válasza a mora­tóriumot megtagadó amerikai jegyzékre Norman Davis sikerrel közvetített Németország egyenjogúsításának kérdésében A tej, a kenyér és a szén árának leszállítását követelte a Házban a kereszténypárt szónoka Hitler nem jelent meg Berlinben A belügyminiszter lényegesen le­szállította a községek 1933. évi pótadóját A petroleumkoncesszió felmondása nagy áresést idézett elő a lon­doni tőzsdén Tíz kommunista képviselőt letar­tóztattak Bulgáriában Pelle igaza mellett foglalt állást Kalocsa társadalma Súlyos ítéletet hozott a törvényszék a kommunista perben Szelnár Aladár dr. csalási bűn­ügyét tárgyalta a bíróság Tizenöt aranypengőben állapította meg a Tábla a haszonbérháza árát Milyen idő lesz csütörtökön? A Meteorológiai Intézetnek nov. 30-án este 10 órakor kiadott je­lentése szerint várható időjárás a következő huszonnégy órára. Továbbra is enyhe és ködös idő, déli légáramlással. Időnként köd­­szitálás. A szegedi egyetem meteorológiai obszervatóriuma jelenti nov. 30-án este a Délvidék számára. Enyhe, változékony idő. Számot­tevő csapadékra nincs kilátás. / 1

Next