Nemzeti Ujság, 1934. augusztus (16. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-01 / 172. szám

aJTm c/v/v Hindenburg tábornagy állapota válságosra fordult Idői ÚT* ás —^m■——mm■■ ■ ■■ ■ DOIlfUSS 71 Meteorológiai ^ ^ kancellár gyűt-Intézetjelentései l -^ kosait kivégez-Meleg idő, meg 1§k f MT M M W lék Diplomáciai élénkülő déli szél TO4 I lEL^á ImJm M HU I I , I I B Slhs M Aff _ affér Svájc és nyugatról felhő- Imi KW fM BB HT| H H Hl US fii Németország kö­siidés. M Dunán- 1 W ■ I fi Bn ■ 1 ■ H Hl fi zött ~ Spanyol­fal nyugati ré- I nB JbR. " B országbanujabb szén délután zl- A ^ forradalom hi­vatarok és a kő- , . _____ . _ . . IA4. • * , törésének ve­ség csökkenése XVI. évfolyam 172. szám ^ SZERDA ^ Budapest« 1934 augusztus 1 szélve fenyeget Mdivani herceg Budapestre érkezett Balogh Elemér vezérigazgató a Hangya , alelnöke lett Kepner őrnagy és Steewens kapitány, akik tönkrement lég­hajójukról ejtőernyővel menekültek a sztratoszférából Anglia a békéért fegyverkezik London, julius 31. A leszerelés csődjének következmé­nye a lázas fegyverkezés lett s ennek hangulata magával ragadta az angol közvéleményt. Különösen a légi fegy­verkezés terén Anglia óriási arányú áldozatokkal akarja biztosítani a sz­­­getországot támadások ellen. Az érdek­lődés Németország fegyverkezési hírei­vel szemben állandóan fokozódik, ön­kéntelenül felidézi ez a hangulat az 1906. év emlékezetét. Ebben az évben vitte keresztül Lord Haldane a «ter­ritorial army“ — a területi hadsereg — megszervezését. Ez pedig azért volt korszakalkotó jelentőségű, mert Lord Haldane nyíltan az Elgin-bizottság vé­leményére támaszkodott, amely így hangzott: — Semmiféle katonai rend­szer nem kielégítő, amely nem terjeszt­hető ki a rendes királyi hadsereg kere­tén kívül, bármilyen nagyságú legyen ez a keret.“­­ Vagyis egy szükség sze­rint megnagyobbítható hadsereg szer­vezetét alapozta meg, amelynek az volt a hivatása, hogy a kontinensen küzd­jön. A rendes angol hadsereg elsősor­ban a Szigetország védelmére szolgált betörés ellen, de ez a hadsereg arány­lag gyenge volt. Hiszen a tengerészetre várt elsősorban a szigetország védelme. A „területi hadsereg“ létszáma viszont szaporítható volt, mert az idegen terü­leti akciókban való részvétel volt a hivatása. Ugyanekkor indult meg a a francia vezérkarral a kooperáció, amely végeredményben a világháború előkészítését jelentette. A háború óta az angol hadseregnek mind a három fegyverneme: a száraz­földi, a tengerészeti és a légi hadsereg rendszeresen csökkent, úgy hogy a Szi­getország volt az egyetlen nagyhata­lom, amely ha nem is teljesen, de leg­alább részlegesen leszerelt. Ennek több oka volt. Az angol adózás oly óriási mértékben növekedett, hogy takarékos­­sági szempontból sem akart a közvéle­mény nagy és drága hadsereget. De ezenkívül Anglia népe mélységesen békeszerető, mert hiszen minden keres­kedő nép csak béke idején prosperál­hat. Végül az angolokban sok idealiz­mus van s a közvélemény igazán hitt az európai béke új, kölcsönös bizton­ságra és nemzetközi szervezkedésre ala­pozott békés fejlődésében. Különböző pártállású angol kormányok pedig azon a véleményen voltak, hogy az angol példa végül is a többi nagyhata­lom leszerelésére és a ,.Disarmament Conference“ sikerére vezet. Amikor a franciák elutasították a németek április 17-iki jegyzékét, amely­ben Hitler igazán elfogadható feltéte­lekhez kötötte a német hadseregnek 300.000 főre való emelését s még az ösz­­szes haderők nemzetközi felügyelet alá helyezését, ha emellett legalább vé­delmi nehéz fegyvereket kaphat; egy igen fontos és magas állású angol államférfi azt mondotta nekem: — „Ezek után pedig pokoli módon fel­fegyverkezünk“ —* (After this we are going te arm like hell), mert az ango­lok türelme kifogyott. Franciaország sohasem csökkentette fegyverkezését, sőt, Németország, ha megengedik, nyíl­tan, ha megtagadják, akkor titokban, de fegyverkezni fog. Oroszország had­serege elsőrendű; Olaszország légi flot­tája egyike a legjobbaknak Európában s hadseregének többi része is kielégítő. Anglia nagyhatalmi állásával nem fér össze, h­ogy tilt­ább is gyenge maradjon, mert hisz példáját eddig sem követte senki, befolyását pedig csökkentette az, hogy nem volt kellő védereje. Néhány n­appal ezelőtt azután nyilvánvalóvá vált, hogy az angol „pokoli fegyverke­zés“ megindult. A legmodernebb hadá­szati ágban, a légi hadsereg megkétsze­rezésében legerősebb szomszédjával is egyenlő erejű haderőt épít.­­ Eddig Angliának 42 rajból álló légi hadereje volt, ami 504 repülőgépet je­lent. A következő öt esztendő alatt még 41 rajt építenek 492 géppel. Ebből 33 rajt a hazai légerőhöz csatolnak, amely így 75 svadronból fog állani, a megma­radó nyolcat részben a tengerészetnél, részben külföldi szolgálatra alkalmaz­zák. Tehát a honi angol légi hadsereg öt esztendő múlva 900 gépből áll. Ter­mészetesen 900 teljesen modern, első­rangúan felszerelt s trenírozott piló­tákkal ellátott gépből. Ezzel Anglia egy csapásra, légi erejének kitűnő kva­litását tekintetbe véve, Európa legelső légi hadseregének tulajdonosa lesz. A légi haderőn kívül még van va­lami, amit nem szabad elfelejteni s amely igen érdekesen illusztrálja a mostani angol kormány felfogását, s ez a magánrepülőgép tulajdonosok a általában a magánrepülés megszerve­zése. „Civil aviation“ — civil repülés — addig a légügyi minisztérium külön osztályának igazgatása alatt állott. Most egy bizottság foglalkozott a m­a­gán­repülés kérdésével s azt a véle­ményt terjesztette elő, hogy „a követ­kező tiz év alatt“ a magánrepülés egy más, kimondottan „civil“ minisztérium fennhatósága alá kerüljön s addig is h auiig a légügyi minisztérium alá tar­toznak ügyei, vezetését lehetőleg füg­getlen tanácsra bízzák. A kisebbségi vélemény pedig e téren a gyors váltó- A GYORSASÁG DÉMONA Sebesség, sebesség mindenek fölött!... Számomra ez jelenti az élet beteljesülé­sét. Dübörgő gépek, kattogó motor, leg­szebb muzsikája ez egy régi autóver­senyző fülének. Távol áll tőlem, hogy bárkit lebecsül­jek, de őszintén meg kell vallanom, mé­lyen sajnálom­ azokat, akik soha nem érezték a sebesség mámorának gyönyö­reit. Jól tudom, a bélyeggyűjtő viszont fölöttem sajnálkozik, amiért sehogy sem tudom osztani afölötti örömét, amikor egy távoli ismeretlen szigetország egy bélyegritkaságát sikerül fölfedeznie. Az viszont bizonyos, hogy sebesség nélkül sivár és szomorú volna az élet. Sokszor kérdezik tőlem, micsoda érzé­sek hevítenek, amikor mindig újabb és újabb rekordok megdöntésére törekszem. Én ilyenkor nem annyira magát a kér­dést, mint inkább azt tartom furcsának, hogy kérdezősködnek. Ugyan miért jár­nak moziba az emberek, miért látogatják a futballmérkőzést, miért járnak uszo­dába, vagy miért indulnak sétára hold­­világos estén az imádott leánnyal! Nyil­ván azért, mert mindez örömet szerez nekik. Nos hát, én is csak azt válaszol­hatom: azért igyekszem mindig újabb rekordokat megdönteni, mert ez nekem örömet okoz. Egy rekord megdöntése példátlan iz­galmat jelent a starttól a célig. Izgalmas a tömeg lelkes, buzdító kiáltozását hal­lani, de bizonyos, hogy a­ versenyző izgalma akkor is csúcspontra szökne, ha történetesen egyesegy­edül, mondjuk a Szahara közepén akarna minden áron rekordot javítani. Hogy ilyenkor mit érzek, nehéz volna körvonalazni. Mint­­fehér szalag bomlik ki előttünk a pálya, amelyet mindkét ol­dalról sűrűn szegélyez a közönség. Ke­zünkben a kormány, amellyel kihívjuk a sorsot s a tüzes gépparipa, amelynek nyergében ülünk, valóban versenyre kel a sebesség démonával. Ugyan mire jó az ilyen verseny! Lehet, kihívja a halált, de ugyanakkor talán diadalra is vezet. Em­berkéz alkotta remekmű a gép, mesteri mechanizmus, amely szinte csalhatatlan pontossággal működi­k és magában fog­lal mindent, amit csak megalkothat az emberi értelem. Mégis minden új verseny előtt újra kételkedem, vájjon megfelelő-e a gép teljesítőképessége. Gyors imát re­­begünk a Mindenhatóhoz, oltalmat ké­rünk és segítséget. Azután elköszönünk a jóbarátoktól, akik odasereglenek a gép köré Egyikük nyilván jó tréfának tartja, odaszól: — Isten veled, öreg fiú! Oda se neki az ilyen ízléstelenségnek. Sokkal fontosabb dolog van kockán. Pillanatokra most még egyszer eszünk­be jut, vájjon nem feledlkeztü­nk-e meg valamiről. Elláttuk-e a gépet, megnéztük, vájjon a fékek rendben mű­ködnek-e! Az­után elfog a láz, a gép búgva indul és mint kilőtt ágyúgolyó ugrik neki a mesz­­sz­es égnek. Felejthetetlen, magával ragadó élmény ez a lendület. A szél csak úgy süvölt körülöttünk ebben a rohanásban. A kocsi zug, bug, dübörög — zengi a gépek rap­szódiáját. Sebesség! Sebesség mindenek fölött! A gyorsaság démona rikolt a fü­lembe,­ aki most nem vagyok egyéb a gép szerény rabszolgájánál. És körülöt­tem leskelődik­ a halál. Egy óvatlan pil­lanat, másodpercnyi fáradság és minden­nek vége. Ám a félelemre nincs idő, szí­vünk dobog és maga is a sebesség dics­himnuszát dalolja, ott a láthatáron pedig már őrjöngő körtáncot lejtenek szemünk előtt a­­célegyenes lobogói. * Milyen kár, hogy olyan rövid­­ideig tartott.­­ Most idegtépő út következik, amely az időmérőhöz vezet. Erős kétségek között érünk az ellenőrhöz, aki megállapítja, vájjon csakugyan sikerült-e megd­önteni a rekordot. És mekkora az öröm, ha való­ban új teljesítményünkre ügyel fel a sportvilág. És ha történetesen nem sike­rül a rekord megdöntése, maga a kísér­let is megérte a fáradtságot. És legköze­lebb bizonyára több szerencsével állunk a starthoz. Ha viszont új rekordot könyvelünk a nevünk mellé, ez a boldogság mindennel fölér. Bőséges jutalma ez minden fárad­ságunknak, mert új erőt ad az érzés, hogy hozzájárulhattunk az ipar fejleszté­séhez, egy lépéssel előbbre vihettük az emberiség haladását. Mert a sebesség — haladást jelent. Nem csupán üres áb­ránd, mint sokan hiszik, egy-egy új re­kord legbiztosabb próbaköve a kocsi tel­jesítőképességének s a rekorder kocsi márkája iránt, egyszeriben megsokszoro­zódik a kereslet. De fejleszti a rekord teljesítménye a mérnökök munkáját is, egyre javulnak a versenykocsi típusok, s az újítások, a bevált és kipróbált javítá­sok és megváltoztatásoknak hasznát látja az egyetemes automobilizmus. Nem kevésbé fontos az is, hogy a ver­senyek fokozzák, a spoit szellemet, s köl­csönösen emelik a nemzetek egymás kö­zötti összetarto­zásáta érzését. Magam úgy érzem, elégedett lihetek a teljesítmények­kel, amelyeket versenyző pályafutásom so­rán sikerült felmutatnom, teljesen meg­elégedett azért mégsem vagyok. Addig maradok a kormánykerék mellett, amed­dig érzemi, hogy megállom a helyemet a sebesség, rekordjáért folytatott nagy küzdelemben. Tudom, érzem, nincs mesz­­sze­ az idő, amikor olyan kocsikat építe­­ttek, amelyekkel halomra döntik az ösz­­szes eddig felállított rekordokat, amelyek sebessége túlszárnyal minden fogalmat, amelyet eddig megalkothattunk ma­gunknak a gyorsaságról és szívem mélyé­ből remélem, hogy egyszer magam is ve­zethetek majd egy ilyen kocsit. ÍRTA: G. E. T. EYSTON Lapunk mai száma 16 fillér

Next