Nemzeti Ujság, 1934. november (16. évfolyam, 247-270. szám)

1934-11-03 / 247. szám

Teljes heti rádiómű­sor-melléktel időjárás —m­ír—— - — ■—i — — — f —1­­­71 francia a Meteorológiai Ír hadsereg készen Intézet Jelentése ólt a Saorm vidék szerint: Nyugati m­ű megszállására légáramlás. Vál- | MjH Mr KJ fl H Af 8 Aj A V ~ Hz angol köz­mrmir 111 j­én­et fagySebb XVI. évfolyam 247. szám ♦ SZOMBAT + Budapest, 1934 november ^nyelet /v?" ^ r ' Fv ___­­ __ ___ ______ __ _____ /“-w \ Nehéz kérdés—nehéz válasz--­ Saarbrücken, november 2. Franciaország keleti határán, csak egy ugrásnyira a Saarvidék határától készen áll a tankok, az ágyuk és gépfegyverek acél­harc­vonala, hogy bevonuljon a vi­tás területre, amelynek sorsa fölött 1935. tavaszán­­a népszavazásnak döntenie kell, így előadva, a puszta tény megdöbben­tően hat. Népszavazás és egyoldalú ka­tonai megszállás, olyan ellentétes fogal­, mák, hogy valóban érthető, ha a hit Németországban izgalmat, szerte a vilá­gon megdöbbenést kelt. Hiszen a jóhi­szemű világ csak úgy képzelhet el nép­szavazást, hogy minden idegen és meg nem engedhető hatalmi nyomástól men­tesen nyilatkozzék meg a nép akarata, mit kiván, visszacsatlakozást-e Német­országhoz, amelytől a békeszerződés ideiglenesen elszakította és népszavazás­tól tette függővé a döntést, vagy bele­olvadhat abba a francia világhatalomba, amely a saarvidéki bányáknak, kohók­nak é­s nehéz ipari vállalatoknak ezt a kormos-füstös világát, a maga gazda­sági életének javára kiválasztotta. Ha csak erről lenne szó, a döntés nem volna szinte megoldhatatlannak látszó probléma. Mert ez a dolgoknak csak egyik, bár eléggé fontos fele. A másik felét azonban rendkívül bonyolult ha­talmi, gazdasági, jogi és szociális kérdé­sek szövedéke fonja át és gubancolja össze. Ezt a látszólag egyszerű problé­mát, másfél évtized alatt, sikerült mind­két félnek olyan bonyolult kérdéssé tenni, ahogy azt az elkövetett hibák és tévedések eszközeivel összekuszálni csak lehet. A Saar-vidék a Népszövetség védelme és vezetése alatt áll. Jogilag ez azt je­leníti, hogy független a vidék a két vitat­kozó féltől: Franciaországtól és Német­országtól. Ténylegesen azt jelenti, hogy olyan morális hatalom kezében van a Saar-vidék, amelynek ezt a hatalmat nem áll módjában a maga erejéből gya­korolnia. Nem is kell indokolni, hogy milyen erők érvényesülhetnek a Népszö­vetségen át, amikor közismert dolog a francia fölényes helyzet Genfben, a né­met befolyás pedig minimumra süllyedt, mert nem tagja a Népszövetségnek. Még h­a csupa megtestesült elfogulatlanság képviselné is Genfet a saarvidéki kor­mányzóság hivatalaiban, akkor is gon­dolkodóba kellene esni, vájjon nem kö­vetett-e el Németország önmaga ellen megbocsáthatatlan ballépést, amikor a Népszövetséget otthagyta és igazolta azt a közmondást, hogy a távollevőnek soha sincs igaza. A hatalmi túlsúly Franciaország ja­vára kétségtelen. De itt nem is csak puszta hatalmi vonatkozásokról van szó. A Népszövetség biztosának joga, sőt kö­telessége igénybe venni „idegen csopor­tok“ haderejét, ha a belső rendet s a népszavazás előkészítését és lefolyását zavargás, felkelés, idegen nyomás, vagy meg nem engedhető propaganda fenye­geti. Ámde hol vannak azok az ,.idegen csoportok”? Anglia messze van s nem is mutat hajlandóságot katonai beavatko­zásira. Olaszország? Alig hihető, hogy Mussolini ebben a kérdésben magát akár Németország, akár Franciaország ellen exponálja. Nem marad más, mint a francia haderő, mintht egy Genfnek az van leginkább kezeü­gyében, saját hadse­rege pedig nincsen. Itt, van tehát egy olyan bonyolult látszata az elfogulatlan­ságnak és a „jogilag“ indokolt haderő igénybevételének, hogy ember legyen, aki ebben eligazodhatn­k és — mindig a békeszerződések „igazságát“ tartva szem előtt — igazságot tehet. Franciaország egyébként tizenöt év­ alatt soha nem csinált titkot abból, hogy, a Saar-kérdést a maga szempontjából akarja megoldani. A megoldások egész skáláját, fejtették ki már anélkül, hogy a népszavazást, mint megoldást fenntartás nélkül elfogadták volna A francia álláspont ez: Németország kárpótlással tartozik Franciaországnak egyebek közt a Saar­­vidék átengedésével is. A Saar-vidék —a francia felfogás szerint — nem német,­ hanem vegyes terület. Ezen az alapon a német revindikációs jog kétséges, tekin­tettel pedig arra, hogy a német propa­ganda megtorlással fenyegetheti azokat, akik ellene voltak és vannak, a népszava­zás eredménye nem fogadható el meg­nyugtatónak. Volt egy terv, hogy csak azok a vidékek csatolandók vissza, ame­lyeknek viszonylagos többsége nyilatko­zik meg Németország mellett. Ez a terü­let felosztását jelentette volna. Volt egy másik terv, amely a népszavazás elhalasz­tását kívonta és egy harmadik olyan terv, amely azon a „jogi“ feltevésen ala­pult, hogy a népszavazás nem jelent vég­leges döntést, csak óhajt s így a jelenlegi helyzet tovább is fenntartandó volna. Meddig? Erre nincs kielégítő válasz. A francia felfogás végelemzésben azt a célt szolgálja, hogy Németország akár aranyértékben váltsa meg a bányákat, s? Báró Perényi Zsigmond mondott beszédet a Tisza István emlékünnepen ! Szerémy Zoltánt, a Vígszínház elhunyt kiváló művészét, szombaton temetik Dr. Zoltay Ferencet királyi főügyésszé nevezték ki a győri táblához Dr. Fodor Oszkár, a Zsófia gyermek­­szanatórium egyesület igazgató-főorvosa meghalt V­i­im CSALÓDÁS TARTALLY ILONA Nemcsak Annuska csalódott akkor, de én is... Különben kezdjem csak elölről. Az eresz alatt sok-sok fecske tanyá­zott s a fiókák éhesen várták a fecske­­szülőket. Kitátották kis csőrüket s csi­pogtak követelőn. Azután villanó karcsú testecskék jelentek meg s odacsókolták a várakozó csőröcskékbe az ennivalót. Az­tán huss ... elszálltak megint. Gyermek voltam még s hosszan elnéz­tem ezt a játékot. Játéknak láttam, szép­nek s azt hittem, hogy a madárkák a felhőkből hozzák az ennivalót, az angya­lok tenyeréből. Mert azt senki sem tudta volna velem elhitetni, hogy az angyalok nem a na­gy habos fel­legek tetején l­ak­nak s ott úsztatják magukat a kék le­vegő-tenger tetején, a végtelenben. És ott etetik boldogan az ég madarait. Anyám is megerősített ebben a hitem­ben. S én olyan szépen tudtam hinni mindenben, hogy bámulatos volt. Tisztá­nak és erősnek láttam a fák életét, bol­dognak és vidámnak a madarak énekét s az embereket jóknak, jóknak, jóknak... Négy éves voltam. És akkor jött hozzánk Annuska. Fiatalabb volt, mint anyánk, de nálam bizony sokkal nagyobb, mégis azt sze­rettem, hogy játszótársam tudott lenni. Szép volt Annuska, szőke és hullámos­­haju. S mindig vidám. A rigófüttyöt nagyszerűen utánozta s ha a rigó vála­szolt neki, kacagott édesdeden velem együtt Máskülönben segített anyámnak főzni s nekünk, gyerekeknek ruhát varrtak délutánonként. Este mesélt Annuska s úgy tudott mesélni, hogy minden földön­­túlian szépet, elhittem­ neki. Nemcsak el­hittem, hanem elképzeltem, hogy ő járt a hetedhét országban, a törpéknél, az óriásoknál s mindenütt ott tud lenni, ahol akar. Előtte semmi sem lehetetlen, ő személyesen ismeri az angyalokat és a­­ madarakkal beszélni is tud. Hihettem azt a­z is, hogy Annuska maga is egy mesebeli­­ lény, hiszen csak annyit tudtam róla, hogy nálunk termett egy napon s egy­szer el fog menni. De honnan jött? Hová megy? Mit tudtam én! Általában anyámmal szokott lenni An­­nuska, hiszen a barátnője volt, de néha elment sétálni s többnyire egyedül sze­retett menni. Amikor sétáiból haza jött, mindig nagyon szép volt. Ragyogott a szeme, nevetett folyton s mint anyám mondta, nyúl­at lehetett volna fogatni vele. Egyszer a sétából szokatlanul későn jött haza. Anyám már aggódott miatta, ki-ki nézett a kapuba s úgy várta. Végre előjött. Még nevetősebb volt s az arca csodálat­osan ragyogó. Nagy csokor me­zei virágot hozott s körültáncolta az udvart. Anyánk végre is magához hívta s le­ültette maga mellé. Most is emlékszem anyám akkori arcára és ruhájára, de a mozdulataira s a szavaira is. Fehér ingblúz volt rajta, kemény gal­lérral, mert akkor ez volt a divat. Az arca fehér volt és kedves, mert több­nyire mosolygott. Kis kezei voltak, vé­kony ujjal, melyekkel átfogta Annuska szép kezét. — Hol jártál? — kérdezte tőle lágy, anyai hangon. Annuska kicsit lehajtotta a fejét. Pi­ros lett az arca s a csokrát simogatta. A kék búzavirágok mereven állták a si­­mogatást, makrancosan, de a pipac­ok selyem ruhái meghervadtak s le is hul­lott belőlük néhány szirom a földre. Annuska lába elé. — Andrással találkoztam — mondta végre. — Megint találkoztunk. — Horváthtal? — Igen. Vele — felelte Annuska s most már nagyon komoly volt. Anyánk hallgatott s csak nézett An­­nuskára, míg az arca mind szomorúbb lett.— Ne járj vele, Annuska. — Miért? • — Ha nem tudod... ha magadtól nem tudod... — Azért, hogy gazdag ember? Hogy, földesúr?.... — Azért. — Te tévedsz, Mariska... Azt hiiszem, tévedsz. András nem olyan... — András is férfi. Olyan, mint a többi. — Persze, hogy férfi — vágta ki An­nuska diadalmasan. — Éppen azért állja a szavát, mert férfi! — S mit mondott neked? — Azt... azt mondta... hogy szeret... — felelte Annuska egészen csendesen s megint lehajtotta a fejét, de most már sokkal mélyebben. A virágokról megfe­ledkezett azok ott hevertek az ölében, még mindig s kezei rajtuk pihentek, szinte élettelenül. Nem tudtam miért, de nagyon sajnál­tam Annuskát. Odamentem hozzá, meg­­simogattam a kezét, azután elvettem tőle a virágokat és a szolgálónak adtam oda, hogy tegye vízbe. Megéreztem, hogy An­nuska nem tud most törődni velük. Nem csodálkoztam Annuska hanyagságán. Pedig máskor sietett vízbe tenni a virá­gokat s nekem buzgón magyarázta, hogy­ a letört virágok csak úgy élhetnek to­vább, ha kis zöld lábaikat vízbe márt­hatják. Dehát Annuska... ó, Annuska sok meglepetésben részesített engem akkor nap. A fecskékre rájuk sem nézett, a ri­gókkal nem ellenkezett s nem mondott mesét, hiába kértem. Sok mindent szerettem volna kérdezni tőle, de nem mertem. Hiszen anyánk is magára hagyta őt. Bement vacsorát ké­szíteni s nem hívta magával Annuskát. Csak időnként jött ki, kipirultan a konyha melegétől s aggodalmasan kereste tekintetével Annuskát És amikor apánk hazajött valahonnan, hallottam, amint anyám azt mondta neki: —­ Ez kellett nekem. Ilyen felelősség. Ez a holond gyerek beleszeretett Horváth Andrásba. S az is... mit akar... mit?... Tudhatná, hogy Annuska néni­ hozzá való! Szegény leány . . . Semmit sem értettem az egészből. Sze­reti . . . Nem hozzá való . . . Szegény leány ...­­ gazdag ember... Furcsa, ért­hetetlen dolgok. Különben is mindig fájt gyermekszívem, ha gazdagokról és szó- Lapunk mai száma 16 fillér

Next